- A nyolcvanas évek művészetében, művészeti életében egyre gyakrabban bukkant fel egy Komárom-Esztergom, illetve Komárom megyei születésű, Budapesten élő-dolgozó grafikusművész, Sárkány Győző neve. 1951-ben születtél Súron; meddig kötődött erősebb szálakkal életutad e tájhoz?
     - Súr, Komárom-Esztergom megye és Veszprém megye határán fekszik, hol az egyik közigazgatási egységhez, hol a másikhoz tartozott. Ez már a Bakony, gyönyörű vidék: Csatka, Bakonycsernye, Ácsteszér, Bakonyszombathely, Kisbér fogja közre szülőfalumat. A Bakonyalján, ebben a csodálatos környezetben azonban csak a gyermekkoromat töltöttem, az iskoláimat már nem ott jártam. Persze, nyaranta mindig Súron voltam a nagyanyámnál. Ezért aztán, ami a szabadsággal összefügg, az mind ehhez a tájhoz kötődik számomra. Az általános iskolát Budapesten, az első kerületben, a Gellérthegy utcában végeztem. Ez már egy zártabb világ volt. Érzelmileg ezért ma is sokkal szorosabban kötődöm Súrhoz és vidékéhez, mint Budapesthez.
     - Még napjainkban is élnek a súri kapcsolataid?
     -  Persze, persze, nem szakadtak szét a családi, rokoni szálak. Nagymamám pár évvel ezelőtt, kilencvennyolc esztendős korában halt meg, de unokatestvéreim ma is ott élnek. No és állandóan a terveim között szerepel, hogy veszek Súron egy házat, de ez különböző okok miatt mindig halasztódik. Azért is vissza-visszavágyódom, mert a hatvanas évek végétől - amikor kezdett körvonalazódni, hogy engem a képzőművészet érdekel - nyaranta ott dolgozgattam: hónapokra elvonultam a falusi csendbe-magányba, festettem, rajzoltam. Ez nagyon fontos volt számomra akkoriban.
     - Művésszé válásod színtere azonban Budapest volt.
     - Igen. Már az általános iskolában kiderült, hogy semmi más nem érdekel, csak a rajz. Akkor csak rajzolásban voltak sikereim, csak a képzőművészet lelkesített. A reál tárgyak nem vonzottak, inkább a zene, az irodalom kötött le. Később, a gimnáziumban már felkeltette az érdeklődésemet a fizika és a matematika is, de hát a Képzőművészeti Gimnáziumba jártam, és itt erősebbek voltak a művészeti késztetések, követelmények.
     Sok rajzpályázatot megnyertem az általános iskolában, és így elmondható, hogy tudatosan készültem a művészeti közép- iskolába. Érdekes módon a gimnáziumban aztán a rajz, a művészet mellett a filozófia felé fordultam. Ennek az volt a következménye, hogy a gimnázium után nem a Képzőművészeti Főiskolát céloztam meg, hanem a teológiát. Akkor, amikor minden szinten a marxizmust erőltették, én az ellenkező irányba indultam. Közrejátszottak ebben a családi motivációk is: édesapám, nagybátyám is pap volt. Reformátusok voltunk, és ebből én nagyszerűen tudtam építkezni. Természetesen komoly dilemmát jelentett, hogy képzőművészet vagy teológia, és én a teológia mellett döntöttem. Aztán később kiderült, hogy nem nekem való, ám így is nagyon mély szellemi alapot adott.
     - Ekkortájt a hatvanas évek második felét, végét éltük: hatalmas pezsgés volt ebben az időszakban a magyar grafikában. Nem volt nehéz példaképeket választani, mestereket felfedezni.
     - Akire felfigyeltem, az Kondor Béla volt, és még inkább Szalay Lajos. Ekkor jelentek meg - Genesis címmel - Szalay bibliai illusztrációi, amelyek nagyon erősen hatottak rám. No persze a hatások, az indíttatások sorában nemcsak Szalay és nemcsak a grafika szerepelt: akkor én, a pályakezdés periódusában festettem. Gyémánt László, Csernus Tibor, a szürnaturalista irányzat volt nagy élményem. Olajjal festettem a táblaképeket, de aztán a festéshez valahogy nem volt elég a helyem, váltottam a grafikára. Egyszer jelentkeztem a főiskolára is, de látható volt, hogy semmi esélyem sincs: ki kellett tölteni az adatlapot, és már ott súlyos hátrányt jelentett a származás. Vittem vagy mínusz húsz pontot. Így hát a főiskolával többször nem is próbálkoztam, láttam, hogy ez teljesen reménytelen. Később meg már visszalépésnek minősítettem volna, előlről kezdeni mindent. Családot alapítottam, az óbudai Goldberger-gyárban dolgoztam dekorációsként, volt ott egy kisebb műhelyem, ahol kitűnő alkotói feltételek voltak. Kiállításokat is rendeztünk. 1976-ig tartott ez a szakasz, akkor önállósítottam magam, elkezdtem illusztrálni, kiállításokon szerepeltem. Nem sokat kerestem, de szabadon dolgozhattam.
     - Az első önálló kiállítást elég későn rendezted: az életrajzodban az szerepel, hogy 1984-ben.
     - A Fiatal Képzőművészek Stúdiójának tagjaként rendszeresen szerepeltem a Stúdió-kiállításokon, részt vettem az országos tárlatokon, vagyis műveim állandóan, folyamatosan nyilvánosságot kaptak. Önálló tárlatra valahogy nem került sor ezekben az években, nem is tudom megmagyarázni, miért.
     - Pályád sokrétű, speciális jellegű: az autonóm és az alkalmazott grafika is nagy szerepet játszik munkásságodban. Az alkalmazott grafika - és így az illusztráció - nem is feltételezi a kiállítótermi megjelenést.
     - Vissza kell térni a hetvenes évekhez. Ekkor én még táblaképeket festettem olajjal. Komolyan foglalkoztam irodalommal is, és irodalmi inspirációk hatására fordultam a grafika felé. Nem úgy történt tehát, hogy megkeresett egy kiadó, és megbízást adott. Belső kényszer hajtott a grafika, az illusztrálás felé. Ez a kényszer valamiképpen még ma is működik, él: soha nem kellett olyan munkát illusztrálnom, amit nem szerettem, vagy aminek a tartalmával ne értettem volna egyet. Vagyis tulajdonképpen az én esetemben az illusztráció nem is nevezhető alkalmazott grafikának; nyugodtan minősíthetők ezek a munkák is szuverén, autonóm alkotásoknak. A kezdeti munkák közül Ady Endre, Radnóti Miklós költeményeinek kísérőrajzaira emlékszem szívesen vissza. Ebben az időszakban tulajdonképpen a lehetőségeim is be voltak határolva: nem volt helyem, egy kis panellakásban laktunk, két gyerek mellett nem lehetett két-három négyzetméteres táblaképeket festeni.
     - Ez a választott grafikai technikákat is befolyásolta?
     - Valószínűleg igen. Nálam a tusrajz dominál, az első impressziókat mindig azonnal rögzítem, és ehhez nagyon jó a tus. Ez a munkamódszer nagyon jól bevált. Foglalkoztam rézkarccal is, más technikákkal is, de azért az egyedi rajzot, megismételhetetlenségének varázsát szeretem a legjobban. Ez lehet tus, ceruza, színes ceruza, vegyes technika, pasztell. Két évvel ezelőtt például szerepeltem az Esztergomi Pasztell Biennálén is, amely emlékezetesen jó kiállítás volt: jelezte, hol vannak e technika határai. Visszatérve az egyedi rajzhoz: azt hiszem, ez az életemet végig fogja kísérni, annyira személyes jellegű és ugyanakkor nagy felkészültséget igénylő. Minden egyes mű nagy erőpróba.
     - A példaképeid között még mindig Szalay Lajos és Kondor Béla szerepel az első helyeken?
     - Nem, nem, volt egy elmozdulás. Szalay és Kondor után én művészettörténeti példákat kerestem. Visszafelé mentem az időben. Hatalmas utazásokat teszek képzeletben; a történelem átélése ez, és nagyon gyümölcsöző hatású. A művészet és a történelem értelmezése rendkívüli módon izgat. Ez az izgalom szerintem a munkáimban is jelen van. Utazás egy régmúlt korban - ez számomra fantasztikus élmény: eltölteni egy napot a reneszánszban, vagy a barokkban. Óriási csoda. Utazom Leonardoval, Dürerrel, Rembrandttal, Goyával.
     - Milyen, melyik illusztrációs munkáidat szereted a legjobban? A klasszikusokhoz, vagy a modernekhez vonzódsz inkább?
     - Nem kötődöm korhoz, bármihez tudok közelíteni, ami megérint. Tíz évig saját magamnak illusztráltam, és most már tíz éve dolgozom kiadóknak. 1985-től 1995-ig mintegy tíz-tizenöt könyvet illusztráltam, vagyis az azért nem mondható, hogy ontom az illusztrációkat. Nagyon kedves munkám volt Andrej Brjuszov könyve: a Márványfejecske. Brjuszov szimbolista író. Annak idején azért nem adták ki, mert sehogy sem fért bele a rendszerbe, s most, amikor elérkezett az idő, sajátságosan negatív beütése lett az orosz dolgoknak. Megkaptam az Európa Kiadótól a kéziratot - az eredeti szöveget Makai Imre fordította magyarra -, elolvastam, és nagyon megfogott. Brjuszov is pontosan olyan történelem-utazó, mint amilyen én vagyok. Ezért könny- illusztrátori dolgom volt. A Márványfejecske a Szép Könyv versenyen is kapott díjat, de szerencsére ez gyakran megtörténik a közreműködésemmel készülő kiadványokkal: kitűnő tipográfusokkal, könyvtervezőkkel dolgozom együtt.
     - Vonzódsz a romantikához?
     - Igen, amire azt mondják, hogy nem divatos, az iránt én vozódom. A pillanatnyi divatok nem érdekelnek, de persze megesik, hogy az embert utoléri a divat. A romantika eléggé lenézett dolog ebben a racionális, mai világban. De azért vannak kivételek: 1991-ben látott napvilágot, a Mozart-évfordulóra jelent meg a Rekviem Teophilért, avagy Wolfgang Amadeus Mozart második élete című könyv, amelyet Alon Schmuckler írt. A történet lényege, hogy Mozart nem hal meg akkor, amikor eltávozott, hanem tovább él, még negyven évig. A könyv végén van egy lista, hogy a további, fiktív negyven év alatt milyen műveket komponált. Ez persze komoly bonyodalmakat okoz: ez is egy fantasztikus történet, amely beleillik abba a gondolat- világba, ami engem is foglalkoztat, amelyben élek. Így érzem néha, hogy ezeket a történeteket helyettem írták. Az én grafikai stílusom, ez a vonalas, nagyon kevés vonallal megrajzolt világ összecseng ezzel a romantikus atmoszférával. A Mozart-könyvnél úgy oldottuk meg, hogy az illusztrációk tulajdonképpen nem is illusztrációk, hanem miniatűr képi bevezetések a könyv fejezeteihez. Így lapozható a könyv, így válnak el egymástól a részek. Persze, ehhez figyelembe kell venni a könyv felépítését, törvényszerűségeit is. A Mozart-könyv esetében a kötéstervet, a burkolót is én csináltam, így komplett, egységes munkává alakulhatott. Említhetnék még sok-sok számomra oly kedves könyvet, mint például Rostandnak a Sasfiókját, amely ugyancsak az Európánál jelent meg, díszkiadásban. Tudni kell persze, hogy korábban volt egy másik Rostand-kiadás: a harmincas években Molnár C. Pál illusztrálta ezt a művet. Megpróbáltam egészen másként megközelíteni az irodalmi alapanyagot: az én világom egészen más lett, mint amit a Molnár C. Pál-fametszetek sugalltak. Így érzem, nagyon szép könyvet alkotott a kiadó: van benne egy kis színpadiasság, egy kis romantika. Ez kifejezi azt a korigényt, amire mindenki vágyik, de amit persze senki sem mer kimondani. Minden könyv, amit eddig illusztráltam, vagy művészettörténeti matérián alapul, vagy a múlt iránti nosztalgia hatja át. Itt van például ez a gyermekkönyv, az Operamesék: ez is zárórajzokkal jelent meg. Szerelmi történet, abszolút romantikus szerelmi történet. Minden könyv folytatás, az egyik kapcsolódik a másikhoz. Amin most dolgozom, ez az Unikornis Kiadónál megjelenésre váró, a Magyar dráma gyöngyszemei című, már elkezdett összefoglaló sorozat legújabb kötete. Itt is hatalmasakat kell, lehet utazni: korban, térben, időben.
     - Ez azért nagyon komoly feladat. Itt van például Fáy Andrásnak a Közös ház című vígjátéka, amelyhez olyan összefoglaló rajzot kell készítened, amely megjeleníti a művet, ami elvezet hozzá. Ezt alaposan végig kell rágni.
     - Igen, ez nem kis feladat. Ebben a nehézség az, hogy úgy fogd össze a történetet, illetve ezt a huszonöt kötetesre tervezett sorozatot, ami egységes, ami egységet alkot. Nem lehet az ötödik kötet más, mint a tizennyolcadik. Ugyanakkor illeszkednie kell a Kék rókának és Az ember tragédiájának. És azért persze jelenjen meg az én világom is. Vannak támpontok, előképek: a Madách-drámának voltak, vannak illusztrációi, mint például Kass Jánosé, és erről nekem tudnom kell, és ugyanakkor el is kell feledkeznem.
     - Sokat beszéltünk az illusztrációról, de azért 1984 óta rendeztél kiállításokat is. Bemutatkoztál a Fényes Adolf Teremben, a Magyar Sajtó Házában, Súron, a Polgármesteri Hivatalban, a Fiatal Művészek Klubjában, a Csók Galériában. Tíz esztendő, évente egy kiállítás.
     - Ezek a bemutatók általában felkérésekre jöttek létre, illetve a Fényes Adolf Teremben pályázat útján nyertem el a kiállítási lehetőséget. A Fiatal Művészek Klubjában meg nemcsak a grafikák kerültek közönség elé, hanem az installációk és a plasztikák is. Kiállítottam, kiállítok művészkönyveket is. Az illusztráció függ az irodalomtól, a művészkönyv viszont teljesen autonóm, tiszta grafika.
     - A közelmúltban alakult meg a Magyar Művészkönyv- alkotók Társasága, amelynek te is tagja vagy. Hogy jött létre ez a szerveződés, miért csinálsz művészkönyveket?
     - A társaság azért jött létre, mert egyre többen dolgozunk ezen a területen. Ennek az ágazatnak szép hagyománya van már külföldön. Ez egy önálló műfaj. A könyv itt teljesen az enyém, én csinálom még a papírt is. Nagyon izgat, ha nem hagyományos könyv jön létre a közreműködésemmel, illetve kizárólagos munkámmal, hanem valami teljesen egyedi. Nagyon izgat maga a papír is, mint anyag. Hosszú ideig magam öntöttem a papírt: az 1984-es Stúdió-kiállításnak Az anyag volt a címe, és én már ekkor is a papírt választottam. Mindenféle újságokból kezdtem önteni egy masszát, meglágyítottam és új formába öntöttem, így jöttek létre az új anyagtárgyaim. E munkákból aztán fokozatosan, lépésről lépésre jutottam el a művészkönyvekig.
     - A művészkönyvek mellett van még egy fontos állomás a pályádon: a Magyar Illusztrátorok Társasága.
     - Látható volt, hogy a különböző grafikai és alkalmazott grafikai területeken, fórumokon az illusztráció nem kapta meg a megfelelő rangot, elismerést, sőt, valahogy elsikkadt. A grafikusok általában mind illusztrálnak, ugyanakkor létezik a szakmai köztudatban valami furcsa lekezelés: az illusztráció nem igazi művészet. Az alkalmazott grafika, a grafikai tervezés az megint csak más. Az illusztráció köztes terület, nem alkalmazott és nem is autonóm. Miután nagyon sok illusztrátor dolgozik, lassan megérlelődött bennem a gondolat, hogy össze kell fogni a társaságot, talpra kell állítani a szakmát. Egy évvel ezelőtt eljutottunk addig az elhatározásig, hogy megalakítottuk ezt a társaságot. Most már az elmúlt időszak tapasztalatai alapján mondhatom, hogy komoly szakmai sikereket arattunk. Sikerült felvennünk a kapcsolatot a hasonló, külföldi társaságokkal, és nagy feltűnést keltett a bolognai bemutatkozásunk. Alapító tagok ötvenen-hatvanan vagyunk, és ha kicsit megersödünk, akkor majd csinálunk tagfelvételt is. Nem lenne jó felduzzasztani a társaságot: inkább kevesebb ember dolgozzon, de minőségi munkát csináljon.
     - A szervezés, a menedzselés mellett azért marad időd az alkotómunkára?
     - Nagyon szeretek a váci grafikai műhelyben dolgozni: most három nagyméretű szitanyomatom készült el. És persze adnak munkát a kiadók is. Nekem nagy szerencsém van, egyelőre nem érzem a könyvszakma csapdahelyzetét, a könyvkiadást sújtó megannyi gátat, hátráltató tényezőt. Ha meg - a sok munka, a sok rohangálás közben - feltöltődésre van szükségem, akkor kimegyek a Dunára evezni és úszni, vagy kerékpározom nagyokat.
     - Hol lehet a közeljövőben Sárkány Győző-grafikákat látni?
     - Önálló kiállításom a közeljövőben Mohácson lesz, ezen túl folyamatosan jelentkezem a csoportos tárlatokon, az illusztrátorok kiállításain, és jelennek meg rajzaim, grafikáim a hetilapokban, folyóiratokban, könyvekben is. 1991-ben csaknem harminc grafikai lapomat a súriaknak ajándékoztam: ez a kollekció szülőfalum Polgármesteri Hivatalának tanácstermében bármikor megtekintehető.
     - Köszönöm a beszélgetést.