Kényelmes rugózású, halkan surranó limuzinján már negyedszer kísérelte meg a behatolást a városba ügye immár halasztha- tatlanná vált elintézése miatt. A korlátozott városbehajtási engedélyét kellett volna beszereznie az egyik központi irodában. A régi néhány nap múlva lejárt. (A "városbehajtási" kifejezést egyébiránt gyűlölte: magában motyogva mindig "városba való behajtási engedély" gyanánt aposztrofálta ezt az igazolványt, s előszeretettel feledkezett meg a "korlátozott" jelző emlegetéséről. (Próbálkozása ezúttal is hiábavalónak tűnt: a belső és a külső kerületekben sem talált parkolóhelyet, mindenütt - a föld alatti garázsokban, a járdák mentén és a járdákon, a parkolókban és az üres telkeken, a forgalomtól elzárt területeken is - autók álltak. Mintha már évek óta nem mozdultak volna el helyükről, s mintha évekig nem is készülnének indulásra. A keresztező- désekben - gyorsabb haladásra ösztökélvén - rendőrök integettek lendületes, lankadatlan karmozdulatokkal. Lehet, hogy robotok voltak. Az idő múlásával egyre parányibbá zsugorodott az esély; kijjebb és kijjebb szorult a városból. Ha engedélye lejár, a hosszabbítás lehetősége végérvényesen lezárul: ezt az igazolványt csak a városban lehet érvényesíteni, s a várost csak kocsival közelítheti meg. Csak a főútvonalakat használhatta - ezért volt engedélye korlátozott hatókörű. Feladván a reményt - holnap azért majd utoljára, még egyszer megpróbálom - gázt adott, de az egyik felüljárón véletlenül rossz sávot választott, és újra a városközpont felé kényszerült kormányozni autóját. Eltávolodva a körgyűrűtől már az emeletes házak tövében futó négysávos úton gurult, amikor egy üzletközpont mellett üres parkolóhelyet fedezett fel; rakterén ócska, ütött-kopott kocsival akkor kanyarodott ki egy tréler. Csak később ébredt rá, miért is volt olyan furcsa a látvány: a szállító és a szállított kocsi pilótája is a helyén ült, és a személykocsi vezetőjének feje - a történésektől tudatilag teljesen érintetlenül - nevetségesen himbálózott. Fékezett, sietve befarolt. Hetek óta gyülemlő feszültsége szempillantásra elpárolgott. Könnyedén kiszállt és ügyet sem vetve a tömény benzingőzre fütyürészve besétált a központba, s meghosszabbította engedélyét. Így vélte, hogy az irodai alkalmazott kissé meglepődött, amikor megjelent - a nyitott ablaknyílásnál senki sem várakozott -, és indokolatlan nyomatékossággal jegyezte meg az aktus lezárásaként: akkor átadom a korlátozott városbehajtási engedélyét, erőt és egészséget kívánok. Az incidens ellenére roppant elégedetten tért vissza az üzletközponthoz. Fenségesen magabiztosan álló kocsija lenyűgözte. Rendkívül kedvezőnek ítélte meg parkolóhelyét, talán ezért döntött villámgyorsan: nem mozdul el többé, a leskelődő konfliktushelyzetek hatókörén kívül marad. Így megmenekül az időszakonként fenyegető izgatott keresgélés-kényszertől. Felismerése elégedettséggel töltötte el, a monoton zúgás elzsongította. Estefelé mozgolódás támadt körülötte - kattant egy-egy zár, kinyílt, s bezáródott néhány ajtó -, megfigyelhette, hogy a mellette álló kocsikban is élnek emberek. Ahogy a mozgó gépkocsik folyama állandó és megszakítatlan volt az úttesten, nem borzolták nagyobb változások a parkolókban állók helyzetét sem. Kiválasztottnak érezte magát: két önálló szabályrendszerben merítkezhetett meg váratlan parkolási lehetőségének kiaknázásával, s az új, bátran elfoglalt pozíciójával előnyös helyzetbe került: aki áll, nehezen bár, de elindulhat, de aki elindult, aligha állhat meg újra. Hátradöntötte ülésének támláját, kinyújtózott és könnyedén eljátszott a gondolattal: a város tulajdonképpen teljesen felesleges, az épületek lebonthatók, és akkor ezt az egész parkolás-ügyet könnyedén le lehetne bonyolítani a váratlanul feltárulkozó nagy, üres térségeken. Mindenki szabadon járhatna, jöhetne és mehetne, akkor és ott állhatna meg, ahol akarna. Aztán kikászálódott kocsijából, elővette a csomagtartóból a gumicsövet, a kipufogóra húzta és a hátsó ablak résén az utastérbe vezette. Visszaült és beindította a motort.