Ennyi csak, nyugtázod. A délutánig úgy hagyott
ágy. Lehúzott redőnyök, a márvány sajttálon
pohárnyomok. Szerteszét ruhadarabok, mint
őszi erdő, melyen egyetlen lángoló oszlopban
vonult át az elmúlás. Az ismeretlen ropogás
elől szűkölve inaló állatok, már a folyón túl.
Lábad alatt a gazdagon díszített perzsa kihunyt
hamuszőnyege. Nem vesződsz semmivel, el-
nyújtózól a kanapén, hallgatod a magas hang-
hűségű kamarazenét. Esteledik, mire sikerül
felidézned az érzést: a júniusi levegőben
szellőáramlatok járnak, lengenek.