Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1995. 9.sz.
 Nagy Gábor
Őszi mise
Baka István: November angyalához
 
 
1

Egy-egy vers struktúrája gyakori tárgya az irodalmi beszélgetéseknek. Verscsoportok - pl. szonettciklus, trilógia - kompozicionális felépítettségéről is gyakran szólunk. A verseskötetek kompozíciójának azonban mintha kevesebb figyelmet szentelnénk manapság. Persze megemlítjük, hogy hangulatilag-tartalmilag milyen egységes vagy éppen milyen változatos a recenzált könyv, ám a felületes beszédnél többre ritkán méltatjuk a kötetkompozíciót.
     Az idei könyvhét egyik kiemelkedő alkotása, Baka István November angyalához című könyve tartalmas beszélgetések tárgya lehet - a kompozíciója okán is. Baka korábbi kötetei is a költő kivételes komponáló tehetségéről tanúskodnak - nem csak az egyes versek olykor bravúros szerkezete révén, de azáltal is, ahogy Baka e látszólag (kül)önálló remekléseket egy nagyobb egységbe illeszti.
     A November angyaláhozt ebből a szempontból is eddigi pályája csúcsának látom.
 

2

Szembetűnő a számmisztika szerepe a kötet felépítésében: a 6 - azaz 2x3 - ciklus két nagyobb részre osztható; ezek mindegyike 3 ciklusból áll, e ciklusok pedig sorrend szerint 3-3-6(=2x3) verset tartalmaznak. (Időmértékes verslábba átírva a ciklusok versben mért idejét, két emelkedő verslábat: két anapesztust kapunk.)
     A kettes és a hármas szám tehát strukturáló elem a kötetben. A versek - persze "kibillentett", erősen ironizált, de mégis - zsoltáros hangja teszi funkcionálissá e kompozicionális motívumot.
     Zsoltáros hang, hármasság, 6 ciklus - egy zenei műfaj, a mise szerkezetét idézi. Természetesen nem imitálja azt tökéletesen, az egyes ciklusokat nehezen feleltethetnénk meg a mise Kyrie eleison, Gloria, Credo, Sanctus, Benedictus és Agnus Dei részeivel - az ilyen mérvű utánzás nem is lehet célja egy irodalmi alkotásnak. Az a tény azonban, hogy a kötet harmadik ciklusa felismerhetően idézi a mise harmadik tételét, a Credo (in unum Deum) hitvallását, a hatodik ciklus pedig a mise Agnus Dei tételét, arra utal, hogy Baka tudatosan törekedett kapcsolatot teremteni zene és irodalom, mise és verseskötet között.
     Ezt az "interars" jelleget azonban rögtön ironizálja is a költő: A Credo hitvallása a Gecsemáné-ciklusban inkább a kétely hitvallása, de legalábbis nem az Isten iránti szereteté: "Tudod hogy nem szeretlek Istenem / Hagyj élni akkor tán meg is szeretlek / s hagyj élni engem akkor is ha nem" (Zsoltár).
     Az Agnus Dei Isten többszöri megszólításából, az ezekhez csatlakozó kérésből áll. Baka Philoktétész-cilusában közvetlenül is utal erre: "...jobban élsz a vírusban s a rákban / Mint a tehozzád esdeklő imákban (Én itt vagyok), a kérésből azonban már csak az Istenre várakozás gyötrelme marad: "Megszabadultam tőled mégis árvád / Vagyok Uram ki várva várva vár rád" (Én itt vagyok).
     A szerkezet kisebb szintjein is szervező elem mind a számmisztika, mind a "művészetek-közöttiség", az intertextualitás e speciális változata. A kötet két verse is egy-egy közismert operával létesít dialogikus kapcsolatot: A Carmen-trilógia (íme, a hármasság a mikroszerkezet szintjén) Bizet Carmen című operájával, a kétrészes strófák (lám, a kettősség) pedig Verdi Trubadúrjával.
     Mindkettő szerepvers (a kötet verseinek fele az), a Carmen Don Josénak, az elárult szerelmesnek a magánbeszéde, a Strófák Manricónak, a szerelméért küzdő s végül azt elveszítő tragikus hősnek a monológja. Mindkét esetben már az opera történeti ideje után vagyunk; a költői én halála után, a túlvilágról emlékszik vissza küzdelmeire.
 

3

Miként a szerkezeti kettősség az Orosz szonettekben, úgy a hármasság is szerepet kap még a kötetben.
     A negyedik ciklus, mely a Tél Alsósztregován címet viseli, ami, miként a többi cikluscím is, egyben a ciklus nyitóversének is a címe, három trilógiából áll. Ez a 3x3 vers a mise Sanctus tételét profanizálja, a szerelem szentségét énekli meg.
     A középső darab a már említett Carmen-trilógia; ezt előzi meg a cikluscímadó vers, mely Madách Imrét szülőhelyén eleveníti meg, a drámaköltő "bőrébe" bújva. A November angyalához gazdag irodalmi utalásrendszere az első ciklussal, a Háry János-versekkel kezdődik; e figura révén Baka mind Garay János elbeszélő költeményével, mind Kodály Zoltán daljátékával párbeszédet folytat. (E ciklusról bővebben Fried István írt a Jelenkor júniusi számában.) A második, Vadszőlő című ciklus orosz irodalmi vonatkozásai nem meglepőek: elég a Baka-teremtette orosz költőre, Sztyepan Pehotnijra gondolni, akitől egyébként itt búcsúzik végleg(?) el, a Búcsú barátaimtól című versben. A Vadszőlő egy valódi orosz költőt idéz meg: Tarkovszkijt, akitől korábban valóban fordított Baka István.
     A harmadik ciklusban a Klepszidra című vers vonja hatókörébe a magyar irodalom hgyományait: Molnár Ferenc hősei tűnnek fel itt, a költői én Nemecsekhez hasonlítja önmagát.
     A Carmennek sem csupán zenei vonatkozásai vannak: maga Baka István fordította A. Blok több részes Carmen-versét, mely bevallottan hatott művére. A Pügmaliónról talán előbb eszünkbe jut G.B. Shaw színműve, mint a történet görög mondai eredete.
     Az ötödik ciklus főszereplője visszatérő figura Baka költészetében: Yorick a Farkasok órája című kötet főhőse volt, s itt lép újra színre, hogy rögtön búcsút is vegyen tőle a már említett cikluszáró vers. E ciklus a visszatérés-jelenlét-búcsúzás hármasságával éppúgy idézheti a Háry János-ciklus egyik szereplőjét, Napóleont, miként az élet örök körforgását.
     A hosszú (6 versből álló) ciklusokban csak egy-egy vers tartalmaz irodalmi utalásokat; a Gecsemánéban a már említett Klepszidra, a Philoktétészben pedig az Orosz triptichon. Az orosz tematika és Cvetajeva révén a triptichon visszautal a Trarkovszkij-versekre is. A triptichon három része között az hoz létre szoros motivikus kapcsolatot, hogy lírai alanyaik egyaránt erőszakos halált halt orosz költők.
     A Baka által felvett szerepek rendkívül sokfélék. A hetvenkedő Háry János, a megtört Tarkovszkij, a tragikus hőssé nemesült Nemecsek, az Ember tragédiáját megíró Madách, a tépelődő Hamlet helyébe állított (s nem kevésbé tépelődő) Yorick, a kivégzett Gumiljov, az öngyilkos Jeszenyin és Cvetajeva, Manrico és Don José és még sorolhatnám - valóságos és látszólagos különbözőségeik ellenére fontos közös tulajdonsággal rendelkeznek: kivétel nélkül valamennyien szenvednek. Ki a reménytelen szerelemtől, ki a gyásztól, ki a kételytől; majd mindegyik mástól, a szenvedésben azonban egyek.
 

4

A költő szerepei között vannak olyanok, melyeket a kitartó, sőt dacos, holtukig tartó küzdés jellemez. Ilyen például Tarkovszkij, Madách, Yorick vagy Nemecsek, s ilyen a görög mondavilágból feltámasztott, cikluscímmé is emelt Philoktétész, aki tíz éve él Lemnosz szigetén, gyötrő kételyek és szenvedések közepette, egy kígyómarás okozta seb rothadásától kínozva, amikor barátja unszolására Trója ellen indul és megsebzi Páriszt: "... Philoktétész sebétől / bűzlik minden dicsőség minden íjhúrt / leprától eltorzult vigyor feszít meg / és Párisz minden percben földre rogy. (Philoktétész).
     Baka itt elvágja Philoktétész történetének fonalát, elhallgatja, hogy sebét meggyógyítják és boldogan él tovább; mégis, a kötet e fontos verse már címében is tartalmazza Philoktétész sorsának jobbra fordulását, s így a költő - szemérmesen elhallgatott - reményeit is.
     A Pügmalión, mely szintén a görög mondavilágból merít, annál szókimondóbb. Baka folytatja költészetének hagyományait, s leplezetlen erotikával bár, de mégis ízlésesen ábrázolja a szerelmet. A Pügmalión című trilógia Küprosz király monológja. Küprosz király saját alkotása, az általa faragott elefántcsont nőszobor iránt lobbant lángra, s a monda szerint Aphrodité révén feleségévé is tehette Pügmaliónt. Baka azonban az alkotás befejezte után veszi fel a történet fonalát, s ha azt várjuk, egyfajta boldog szerelemhimnuszt olvashatunk, csalódnunk kell: Küprosz, kinek fogynak napjai, s már nem tud sokáig várni, türelmetlenül várja a szobor megelevenedését, s egyetlen rögeszme pusztítótüzében él: "nincs vágya más - csak égni, égni, égni." Itt is elhallgatja Baka, amit a mondából tudhatunk: teljesül Küprosz király vágya.
     Két antik görög mítosz, két "üdvözüléstörténet", melyek a költő tálalásában tragikus hangoltságú, mondhatni szenvedéstörténetek.
     Közismerten tragikus volt a szintén megidézett Van Gogh sorsa is. A Van Gogh börtönudvarán révén újabb művészetet ölel föl Baka kompozíciója, a festészet tovább gazdagítja a kötet utalásrendszerét s egyben a hármasság-motívum - itt: zene-irodalom-képzőművészet - jelentéseit is.
 

5

Baka - tőle szokatlan módon - formaművészetének széles palettájáról ezúttal megelégedett egyetlen színnel és annak árnyalataival: mellőzte az anapesztikus és daktilikus formákban rejlő lehetőségeket, a kötet minden verse jambikus. Mindezt persze tudatosan tette; bámulatos, ahogy játékos hajlamain erőt vett, s mindent egy nagyobb cél: a nagy kompozíció szolgálatába állított. Az állandó, monoton jambikus lejtés afféle makacs ritmusként kíséri a kötet zenéjét.
     Figyelemre méltó a szonett gyakori alkalmazása is. Fegyelmezettséget és pontosságot igényel ez a forma, mely lezártságával és kerekdedségével itt tán az egész kötet lezártságának illúzióját is kelti, koncentráltság és gyakorlott kéz szükséges hozzá - és hit, hit a kerek és egész formákban; e hit megrendüléséről is szól e kötet, a kételyről, mely ellen ráolvasásszerű, öngyógyító hatású lehet a szonettforma újbóli és újbóli alkalmazása.
     Ha a ritmusban önkorlátozó volt Baka, a rímelést tekintve épp ellenkezőleg; szinte minden rímrendszerre találunk példát, még a ma merészen ódonnak ható páros rímre is. A tiszta rímektől azonban ódzkodik a költő, csak játékos vagy ironizált szövegkörnyezetben használja: "...s imádj, akár nimfái Pánt! / Vagy nyalogass el, mint a marcipánt (Pügmalión), s mind az összecsengés megtörésével ("Kármin-Carmen"), s mind a gyakori éles áthajlásokkal a jól hangzás, a kerekség feloldására törekszik, a makroszint harmóniáját is ellenpontozva ezáltal.
 

6.

A November angyalához művészeteket egybefogó, az antikvitást és a 20. század lágereit egyaránt megelevenítő műalkotás.
     Baka István előző köteteinek epikus olvasati lehetősége itt nem érvényes; hiába keresnénk egy lirizált regény epizódjait. Az epikai analógia helyett zenei analógiák lehetőségei tűnnek kézenfekvőnek. A mise mint zenei műfaj és a kötet kapcsolatairól már szóltam; érintettem a motivikus ismétlések szerepét is.
     Az egyes versek, s különösen a Gecsemáné- és a Philoktétész-ciklus biblikus referenciái felvetnek egy másik értelmezési lehetőséget is. A Gecsemáné című vers lírai alanyának kiléte legalábbis vitatható; a kezdés ("Már évek óta csak búcsúzkodom") s más profán közlések (pl. "... a bőröndöm / Becsomagolva") a közvetlen személyesség feltételezését támogatják, mégsem zárják ki azt a lehetőséget, amelyet egyébként a cím bibliai utalása is sugall, hogy ez Krisztus monológja.
     Baka István verseskötete pedig passió, (a költő-) Krisztus szenvedéstörténete feldolgozva a költészet zenekarának hangjaira, a különböző szerepek énekkarára és egy magánénekes hangjára; az énekkar a rövid cilusokban, a magánénekes a hosszú ciklusokban szólal meg, de dallamuk a mesteri szerkesztés révén észrevétlen egybesimul.
     A szenvedések leghangsúlyosabb oka és paradox módon azok tere: az idő. "Klepszidraként lassan lefolyva / Infúzió csöpög belém" - így kezdődik a Klepszidra című vers, mely a Változatok egy orosz témára infúzió-motívumára játszik rá, ám a gyógyító "fény-infúzió" itt már kínzó eszköz: vízióra. A Van Gogh börtönudvarán még konkrétabban kimondja az idő nyomasztó térré-válását, végletes lelassulását: "időd / Fegyházában sinylődő földi rab, / Keringsz tovább te is."
     A szenvedéstörténetbe vegyülő állandó miseszerű, könyörgő hang lehet annak a látszólag csupán formai külsődlegességnek is az oka, hogy Baka rendhagyó módon a versek minden sorát nagy kezdőbetűvel írja, jelezve ezáltal is az Istenhez való fordulás szándékát. Ez alól csupán a Csak a szavak és a Philoktétész kivétel. Előbbi a szó, a költészet profán himnusza, elhelyezése révén (a kötet első felét zárja le) kulcsvers, míg a Philoktétész rímtelenségével is különbözik a többitől, s minden szempontból a kompozíció egyik kulcsverse. Akárcsak az utolsó vers, a címadó November angyalához, amely egyszerre szenvedéstörténet is: "Lefordítottad fáklyádat, de ma - / Bár kőpapucsban - a szívembe lépsz."; könyörgés is: "Jöjj el hozzám", - a kétely feltételes módjától lehorgasztva: "Fejem öledbe hajtanám."