A trianoni békediktátum éve gyökeres változást hozott Komárom életében. Az északi városrészt Csehszlovákiához csatolták, a délparti Komárom pedig önálló városként igyekezett megbirkózni a háború utáni évek problémáival. A legtöbb gondot az a lehe- tetlen állapot okozta, hogy a városnak egyetlen középülete sem volt. Hosszú időnek kellett eltelnie addig, amíg a helyzet meg- változott. Alapy Gáspár polgármester és munkatársai, fáradha- tatlan és következetes munkájukkal fokozatosan pótolták a hiányosságokat, és másfél évtized elteltével már minden hivatal, intézmény és közület a saját szép, új székházában folytathatta tevékenységét.
     Múzeum létesítését is tervbe vették, és szorgalmasan gyűjtötték az előkerült régészeti leleteket. Elképzeléseiket azonban nem tudták megvalósítani, mert mire a múzeum létesítésére sor került volna, kitört a második világháború. A bombázások és egyéb hadiesemények sok kárt tettek a városban. A régészeti gyűjtemény mindezek ellenére átvészelte a nehéz éveket.
     A háború befejezése után lassan eltűntek a romok, megindult az élet. Már 1953-ban néhány lelkes ember újból felvetette a múzeum létesítésének gondolatát, melynek működését Kállay Ödön irányította volna. Tervük azonban akkor, a túlzsúfolt városban helyhiány miatt megvalósíthatatlannak bizonyult. Mindezek ellenére továbbra is gyűjtötték a Komárom történetével kapcsolatos adatokat, egyben felkutatták és nyilvántartásba vették a szerteszét kallódó tárgyi emlékeket. Ahhoz azonban, hogy múzeum létesítésére gondolni lehessen, tíz hosszú esztendőnek kellett eltelnie.
     Az 1963. év elején - elsősorban a város számos helyén hányódó és pusztuló római kőemlékek szomorú látványának, valamint a lakosság körében megindult kezdeményzések hatására - a város vezetői is belátták, hogy a múzeum létesítésének ügyét nem lehet tovább halogatni. Az előkészítő munkák lebonyo- lítására 1963. április 9-én engem kértek fel, aki a komáromiak múzeumalapítási igényét már 12-én tolmácsolta a megyei múzeumok igazgatójának. Biró Endre megértéssel fogadta a kezdeményezést és mivel a Komáromi Városi Tanács által az Igmándi erődben kiutalt 250 méter hosszú kazamatafolyosót kőtár létesítésére alkalmasnak találta, belegyezését adta ahhoz, hogy Komáromban múzeum létesüljön.
     A siralmas állapotban lévő erődrész helyreállításának hosszú, fáradságos időszaka következett, amelynek keretében kőműves-, festő-, lakatos-, villanyszerelő- és földmunkákat kellett elvégezni. A tekintélyes alapterületű kazamatafolyosó felújítása 1964 tavaszára fejeződött be. A költségeket a múzeumi szervezet és a városi tanács viselte. A felújítási munkákból - önként vállalt munkájukkal - bőven kivették részüket a város lakosai is.
     A kazamata helyreállítása után kezdődött meg a városban és környékén fellelhető római kőemlékek összegyűjtése, beszállítása és elhelyezése. Az egykori Brigetio emlékét őrzi szarkofágok, síremlékek, oltárkövek és egyéb kőtárgyak mozgását szállító- és rakodócsoportok végezték - részben társadalmi munkában. Az elgondolások és tervezgetések testet öltöttek: készen állott a komáromi múzeum első kiállítása, Brigetio gazdag, változatos anyagot bemutató kőtára.
     A Klapka György nevét felvevő múzeum működtetéséhez feltétlenül szükségessé vált egy felelős személy beállítása, a megyei múzeumigazgató ezért 1965. május 1-jén, tiszteletdíjas múzeumvezetői minőségben engem bízott meg a szükséges tendők elvégzésével. A megyei tanács is felkarolta a komáromi múzeum ügyét, és működését az 1966. január 5-én keltezett 49958/1965. VIII. szám alatti határozatával engedélyzte.
     A Klapka György Múzeum első kiállításának, a római kőtárnak ünnepélyes megnyitására, számos komáromi és környékbeli látogató részvétele mellett, 1965. november 7-én került sor. Anyagában: a feliratos és figurális díszítésű síremlékekben, szarkofágokban, a különböző isteneknek állított oltárkövekben, oszlopfőkben és oszloptalapzatokban, valamint a mérföldkövekben azóta többezer hazai és külföldi látogató gyönyörködhetett. Rendkívüli értéket képviselnek azok a feliratok, melyek a szakemberek számára több mint másfél évezred távlatából adnak megbízható adatokat az itt élt emberek életéről.
     1966. május 1-jétől már teremőre is volt a kőtárnak, ami azt jelentette, hogy tavasztól őszig a megyei múzeumigazgatóság által meghatározott napokon mindenki számára lehetségessé vált a gazdag anyag megtekintése.
     A kőtár iránt megnyilvánuló érdeklődés biztatást adott a múzeum bővítésére. A megvalósításhoz a Komáromi Városi Tanács azzal járult hozzá, hogy az újabb kiállítás megren- dezésére négy helyiséget utalt ki az Igmándi erőd belsejében. Az épületrész kiállítási célokra való átalakításának a költségeit a megyei múzeumi szervezet viselte. Ugyancsak ők rendezték meg a kiállítást a raktáraikban elhelyezett Kállay Ödön-gyűjtemény anyagából.
     A Brigetio története elnevezésű szép kiállítás 1966. október 30-án nyílt meg. Kisebb-nagyobb agyag-, üveg- és bronz- edényeket, tetőcserepeket, építőtéglákat, padlóbur- koló-elemeket, orvosi műszereket, játékokat, ékszereket (gyöngyök, gyűrűk) fegyvereket, pénzérméket, edényeket (pl. terra sigillata), bronz- és márványszobrokat láthatott itt a nagyközönség. Még másolatban is kiemelkedő darabja volt a kiállításnak az az eredetiben bronzba vésett "Szőnyi törvénytábla", melyet Licinius császár 311-ben Serdicában (ma: Szófia) adott ki, s mely a kiszolgált katonáknak járó kedvez- ményeket tartalmazza.
     Ugyanekkor nyitottuk meg újra az anyagában jelentősen kibővített és szakszerűen rendezett kőtárunkat is.
     A római kiállítás lebontása után, 1974. október 4-31-ig hajózástörténeti kiállítással jelentkeztünk, melyben - az ókortól kezdve a vitorláshajók alkonyáig használt - tengeri hajók különféle típusait mutattuk be.
     A következő évben a Komáromi Városi Tanács kiutalta a múzeumnak az Igmándi erődben eddig használt rész melletti helyiségcsoportot, ami azt jelentette, hogy már tekintélyes nagyságú terület állt rendelkezésre egy reprezentatív kiállítás megrendezésére. Az átalakítási munkák tervezése, a megvaló- sításhoz szükséges pénzösszegek biztosítása, a kivitelezés, valamint az új kiállítás megrendezése jó pár évet vett igénybe. Ez alatt az időszak alatt csak a kőtárat üzemeltettük. Az erődnek ebben a minden részletében megújított helyiségcsoportjában 1979. november 3-án nyílt meg a Komárom megye magyar néprajza című kiállítás. Egy régi parasztház és gazdasági udvar használati, berendezési tárgyait, valamint a kovács-, szíjgyártó-, kádár-, fazekas - és csutorás-mesterek szerszámkészletét mutattuk be.
     A néprajzi kiállítás helyén, annak lebontása után 1984. szeptember 30-án újabb - Fejezetek Komárom 19. századi történetéből című - kiállítás keretében ismertettük Komárom erődrendszerének, az 1848/49-es szabadságharc komáromi eseményeinek történetét, városunk jeles íróinak életét és munkásságát, valamint a nagyhírű komáromi mesterségeknek gazdag metszetű és képanyagát, írásbeli dokumentumait. Az irodalmi rész könyvanyagát a komáromi Jókai Mór Városi Könyvtár bocsátotta rendelkezésünkre.
     Eddigi kiállításaink anyagát a megyei múzeumigazgatóság adta, s vállalata a rendezés minden részletét, viselte költségeit. Ez utóbbiból, lehetőségeihez mérten, kivette részét a városi tanács is.
     Időközben lassan, de eredményesen gyarapodott a komáromi múzeum saját gyűjteménye. Idős lokálpatrióták mind gyakrabban ajánlották fel és adták át minden ellenszolgáltatás nélkül a birtokukban lévő különféle tárgyi emlékeket és dokumentumokat.
     Gyermekkori, baráti és cserkészkapcsolataink felújítása révén szerzett tudomást múzeumunk létezéséről a Bécsben lakó dr. Juba Ferencz, orvosi és jogi diplomával rendelkező tengerészkapitány. Részletekre is kiterjedő tárgyalásaink után elhatározta, hogy a magyar tengerhajózás múltjáról összegyűjtött sokrétű, gazdag tárgyi- és dokumentumanyagát a Klapka György Múzeumnak adományozza. A rendkívül nagy értéket képviselő gyűjteményt Hadtörténeti Intézetünk segítségével sikerült hazaszállítanunk. A tengerészeti anyag bemutatására új kiállítást terveztünk. Erre a célra a városi tanács rendelkezésünkre bocsátotta a Tüdőgondozó Intézet által a városháza épületében addig használt helyiségeket, s egyben vállalta az átalakítási költségek részbeni fedezését. A kőműves-, burkoló-, festő-, mázoló-, vízvezetékszerelő és üveges munkákat a Városszépítő Egyesület végezte el, nagyrészt társadalmi munkában. A kiállítási anyag bemutatásához szükséges tárlókat a megyei múzeum- igazgatóság készíttette el.
     A Dr. Juba Ferencz magyar tengerészeti gyűjteménye és válogatás Balló Ede képmásolatgyűjteményéből című kiállítást 1987. október 4-én nyitottuk meg, rendkívül nagy érdeklődéstől kísérve. Megjelentek a Komárom Megyei Tanács, a Komárom Megyei Múzeumigazgatóság, a Komárom Városi Tanács, a Népfront, a Városszépítő Egyesület, a szlovákiai Komárom múzeuma és Múzeumbarát Köre, valamint az érdi és mátészalkai múzeum képviselői, sok magyar tengerész, számos komáromi és vidéki érdeklődő.
     A kiállítás két, egymástól teljesen eltérő anyagot mutatott be.
     Három teremben helyeztük el Balló Ede kiváló magyar festőművész képmásolat-gyűjteményének egy részét, melynek megtekintésével Giorgione, Tintoretto, Veronese, Van Dyck, id. Frans Hals, Hobbema, de Hoch, Rembrandt, Vermer és Velasquez válogatott képeinek művészi másolataiban gyönyörködhetett a látogató. A nagy művészi értékű gyűjtemény a Szépművészeti Múzeum tulajdonát képezi, a megyei múzeumigazgatóság bocsátotta rendelkezésünkre. A kiállítást is ők rendezték.
     Dr. Juba Ferencz magyar tengerészeti gyűjteményét egy kisebb és két nagyobb helyiségben mutattuk be - már a megnyitás napján is a bőség zavarával küszködő, zsúfolt rendezésben.
     E gyűjtemény értékes darabjai közül kiemeljük a műszereket (szeksztáns, hajó-, mentőcsónak és karra csatolható tájoló, kronométer, dőlésmérő stb.), I. Ferenc császárnak és királynak a magyar tengerhajózási társaságok működését engedélyező két - függőpecsétes, művészi kivitelű - oklevelét, a fiumei kikötő építési költségeinek eredeti bizonylatát, a hajónaplókat, a tengerésztisztek személyi okmányait, a Fiumei Magyar Tengerészeti Akadémia bizonyítványait stb. A múzeum bejáratának két oldalán felállított két horgony az első magyar Duna-tengerjáró hajónak, a Budapestnek és a Szegednek az emlékét őrzi.
     A kiállítás - a vendégkönyv beírásainak tanúsága szerint - nagy tetszést aratott a megjelent tengerészek és közlekedési szakemberek, valamint a város lakosságának körében, pedig hiányzott belőle dr. Juba Ferencznek az akkor még a Német Szövetségi Köztársaság területén kiállított magyar haditenge- részeti gyűjteménye; valamint a bécsi lakásán maradt magyar tengerészdokumentumokból álló anyaga.
     Az idő múltával ezek a dokumentumok, tehát a teljes dr. Juba Ferencz-gyűjtemény bekerült a múzeum leltárába, melyet tovább gyarapítottak a még élő tengerészek vagy tenge- rész-családtagok ajándékai. A túlzsúfolt raktárak arra késztettek bennünket, hogy lépéseket tegyünk a tengerészeti kiállítás bővítése érdekében.
     Az elhatározás megvalósítását megkönnyítette az a tény, hogy a megyei múzeumigazgatóság az 1990. év folyamán lebontotta a Balló Ede-kiállítást, és annak képanyagát ideiglenesen kiadta egyes közületeknek. A három terem megüresedésével több mint kétszeresére nőtt a kiállítás céljaira felhasználható terület nagysága, ami azt jelentette, hogy a rendelkezésre álló helyiségcsoport alkalmas a magyar tengerészmúlt eddig összegyűjtött teljes anyagának a bemutatására.
     A kiállítás megtervezése és a megyei múzeumigazgatóság által elkészíttetett tárlók elhelyezése után megkezdődött az anyag rendszerezése, elhelyezése és szakszerű feliratozása. Ezeket a munkákat túlnyomó részt - a téma és az anyag legjobb ismerője - dr. Juba Ferencz maga végezte.
     A hosszú ideig tartó alapos munkának meglett a gyümölcse: elkészült a látványnak mutatós, tartalmában pedig rendkívül gazdag anyagú kiállítás, mely jelentőségéhez méltóan mutatja be a magyar tengerhajózás nyolc évszázados, változatos múltját. A kiállítás értékét és fontosságát akkor értjük meg igazán, ha tudomásul vesszük, hogy a magyar tengerészetnek - nemzeti múltunk e fontos részének - sehol máshol nincs múzeuma a komáromin kívül.
     A kiállítás sokrétű és nagymennyiségű anyagából érdemesnek tartunk pár dokumentumot ezúton is kiemelni. Mindjárt az első teremben láthatjuk másolatban azt az 1358. február 18-án kelt ún. Zárai Paktumot, melyben Nagy Lajos királyunk Velencét, az akkori tengeri nagyhatalmat arra tudta kényszeríteni, hogy örök időkre lemondjon Dalmáciáról Magyarország javára. Mellette egy fénykép hívja fel a látogató figyelmét Szent Simonnak az egyik zárai kolostorban őrzött ereklyetartó-ezüstkoporsójára, amelynek egyik domborműve Nagy Lajost, az előtte hódoló dalmátokat, Zára várát és a magyar tengeri flotta egységeit ábrázolja.
     Számos, szebbnél szebb érmét őriznek a tárlók. Közülük megemlítjük a Szuezi csatorna megnyitása alkalmával vert emlékérmet, valamint a II. Rákóczi Ferenc hamvainak a hazaszállítása alkalmával készült rendkívül ritka érmet, melyet a hamvakat hazszállító hajó kapitánya kapott.
     A sok lobogó közül megismerhetjük az osztrák-magyar hadihajók, valamint a kereskedelmi hajók kettőscímeres lobogóit és az egyik fiumei középület hatalmas angyalos-országcímeres lobogóját, a Magyar Királyi Folyamőrség általános és hadtestparancsnoki lobogóját. Külön táblázat mutatja be a magyar tengerhajózás lobogóit Nagy Lajos korától napjainkig.
     A tengerhajózás nélkülözhetetlen segédeszközei a térképek. A tájékozódásban betöltött szerepük megértését segítik elő az északi és déli félteke csillagtérképei és az egyes tengerek mélységi pontjait feltüntető térképek. Kuriózumként említjük meg Payer és Weiprecht osztrák-magyar expedíciótérképét, melyet 1873-ban az északi, jeges-tengeri útjukon, a Ferenc- József föld felfedezése alkalmával készítettek. A térkép érdekessége, hogy a szigetcsoport egyes részei ma is az expedíció magyar tagjai által adott magyar neveket viselik.
     A képzőművészeti alkotások közül említésre méltónak találjuk a báró Ramberg, illetve Seitz és Kirchner által festett képeket, valamint a Svájcban élő Jankovich István magyar tengerésztiszt múzeumunknak adományozott kitűnő, tengert ábrázoló akvarelljeit.
     Külön csoportosítás mutatja be sporthajózásunk kiemelkedő egyéniségeit és kockázatos vállalkozásait:
     Cselley László: Duna - Fekete-, Márvány-, Földközi-tenger - Adria;
     gróf Festetich Rudolf: Amerika - Új Guinea - Ausztrália;
     Dávidházy András: Csendes-óceán;
     Fa Nándor és Gál József föld körüli útját, valamint
     Kopár István egyetlen kikötéssel végrehajtott föld körüli vitorlázását.
     A kiállított tárgyak között szerepelnek a tengerjáró hajók egyes részei, pl. a krómacél hajótest egy darabja, hajóhor- gonyok, hajóharang, kormánykerék, hajó főtájoló-tartó, építési tábla, árbóclámpa stb.
     Érdemes a kiállítást alapos figyelemmel végignézni, mert aki nem sajnálja a fáradságot, minden részletre kiterjedő képet kap tengerhajózásunk múltjáról. Az egyedülálló kiállítást a megnyitás napjától kezdve sokezer hazai és külföldi látogató kereste fel, akik valamennyien nagy elismeréssel nyilatkoztak a bemutatott anyag sokrétűségéről és a rendezésről.
     Az 1990. év szeptembere jelentős időpont a Klapka György Múzeum életében. Ekkor lépett szolgálatunkba Számadó Emese, a közelmúltban végzett római koros régész és történelemtanár. Az évek hosszú során át tartó tervezgetések, tárgyalások és kilincselések eredményre vezettek, és végre munkába állhatott egy teljes munkaidőben foglalkoztatott, szakmailag képzett muzeológus, aki szorgalmával, leleményességével, szakszerű munkájával már az azóta eltelt néhány év alatt is nagyban hozzájárult a múzeum fejlesztéséhez.
     A teljes tengerészeti kiállítás megnyitásával kb. egyidőben, vandál elemek, először egymás után többször is feltörték az Igmándi erőd kazamatafolyosóján kialakított kőtárunk erős vasajtajait, majd nekivadulva, egyre több pusztítást végeztek az épületrészben. Ledöntötték a kőemlékeket, kibontották a befalalzott részeket, kiszaggatták a falból a villanyvilágítás kábeleit és összetörték a világítótesteket, sőt a kőanyagot is lopkodták. Hiába jelentettük a rombolásokat a város vezetőinek és a rendőrségnek, nem tudtak segíteni. Be kellett látnunk, hogy az erődnek ebben a nehezen ellenőrizhető részében nem maradhatnak tovább az értékes római kőemlékek, más, biztonságosabb helyet kell számukra keresnünk. Önként kínálkozott erre a célre az erőd belső udvarában birtokunkban levő helyiségcsoport. Nagy és nehéz feladatot jelentett a súlyos kőemlékek átszállítása. A munkálatok költségeit Komárom Város Önkormányzata fedezte. A szakszerű és ízléses rendezés Számadó Emese és Ölveczky Gábor munkáját dicséri.
     Az újrarendezett kőtár, a Lapidarium Brigetionense megnyitására, nagyszámú közönség részvételével, 1993. április 29-én került sor, a második Komáromi Napok rendezvény- sorozat keretében.
     Nagyjából 30 évvel ezelőtt, a szőnyi Vásártéren épületalapozás alkalmával freskóval díszített római lakóházra bukkantak. Ettől kezdve állandóan foglalkoztatott bennünket a gondolat, hogy érdemes volna a Vásártéren régészeti feltáró munkát végezni, mert bizonyára szép eredményt hozna. E gondolat valóra váltására 1992-ben érett meg az idő, amikor Komárom város és a megye önkormányzata magáévá tette az ásatás gondolatát, s anyagi fedezetet biztosított annak megindítására. Az 1992 júliusában megkezdett, s a következő években folytatott ásatások megszervezését Számadó Emese, a feltárási munkák szakszerű irányítását Dr. Borhy László régész, az ELTE Régészettudományi Intézetének adjunktusa végezte. A gyakorlati munkák végrehajtása helyi középiskolások és régészhallgatók feladata volt.
     A feltárás az egykori Brigetio életének számos részletére derített fényt, a legnagyobb örömöt azonban az 1993. évi ásatás utolsó napjai hozták, mert ekkor kerültek a felszínre egy nagy és reprezentatív helyiség freskóinak (értékesnek ígérkező) darabjai. A szelvényt, a freskókkal együtt Bóna István restaurátor tanácsára akkor visszatemették, mert szakszerű kiemelésükre akkor már nem volt idő.
     1994-ben tovább folyt az ásatás Dr. Borhy László vezetésével, amikor az újból kibontott "freskós" szelvényből a freskótöredékek szakszerű kiemelését Bóna István festmény- restaurátor, a Képzőművészeti Főiskola adjunktusa, restaurátor-hallgatóival együtt végezte. Munkájuk már 1994-ben szenzációs eredménnyel zárult: egy kb. 4x5 m-es szoba mennyezetének csaknem teljes freskóanyagát sikerült felszínre hozni. A restaurátorok a freskó egy - a mennyezetet díszítő, mitológiai jelenetet ábrázoló - részét a tél folyamán helyreállították és az 1995. évi Komáromi Napok keretében a szőnyi Petőfi Sándor Művelődési Házban nagy közönségsiker mellett bemutatták. Az 1995. évi feltárások alkalmával is rendkívül sok freskótöredék került elő, mely a ház többi helyiségének oldalfalait díszítette.
     A feltárt freskórészletek a szakértők egybehangzó véleménye szerint rendkívül nagy értéket képviselnek, mert a Kr. u. 2-3. század fordulójáról Európában - Itálián kívül - hozzájuk hasonló magas művészi színvonalú freskó nem található. Ezt a megállapítást bizonyítja az az örömteljes hír, hogy a Nemzeti Kulturális Alap a töredékek restaurálásának költségeire másfél millió forint támogatást biztosított. Az eddigi eredményeken felbuzdulva a következő években is szeretnénk folytatni a Vásártér feltárási munkálatait. Régóta dédelgetett tervünk itt - egy, az aquincumihoz hasonló - rommező kialakítása, mely mindenki számára érthető formában mutatná be az egykori Brigetio polgárvárosának egy részletét. Reméljük, hogy idővel, évek hosszú során át folytatott következetes munkával tervünket sikerül megvalósítani!
     Raktárainkban évről évre gyarapodik a kiállításra váró anyag. Közülük kiemeljük Petneházy Zalán hajóskapitány gazdag, magyar víziközlekedési gyűjteményét; Selye János orvosprofesszor műveinek különféle nyelveken megjelentetett, múzeumunknak dedikált kiadásait; Jókai Mór ezüsttárgyait (Balahó Dénes ajándéka), Harmos Károly, Basilidesz Sándor, Lenhardt György, Nagy Márton komáromi festőművészek képeit; Berecz Gyula szobrait; Tóth Júliának és Editnek a régi komáromi életről tanúskodó gyűjteményét; Csicsay Tiborné néprajzi tárgyait; egy teljes kötélverő szerszámkészletet stb.
     Külön hangsúllyal említjük meg a Komáromból indult és európai hírre jutott, fiatalon elhúnyt Rauscher György festőművész képeinek értékes gyűjteményét, melynek egy részét László nevű testvére múzeumunknak adományozta azzal, hogy a még birtokában lévő képeket is ideadja.
     Az elmúlt évek során rengeteg szak- és egyéb könyvet, folyóiratot sikerült összegyűjtenünk. Ez örvendetes tény, de raktáraink már annyira zsúfoltak, hogy lehetetlen bennük az anyag rendezése. A nagy mértékben felgyülemlett anyag arra késztetett bennünket, hogy kiállítási és raktározási célokra új helyiségeket igényeljünk. A hosszú éveken át folytatott utánjárásunk végre eredményre vezetett. Dr. Krajczár Gyula polgármester és Komárom Város Képviselőtestülete megértve a múzeum helyzetét, 1994-ben az eddig gyors- és gépíró iskolának használt tekintélyes nagyságú épületet - Komárom múltját bemutató kiállítás létesítésére - a Klapka György Múzeumnak adta. Az épületnek múzeumi célokra való átalakítási munkálatai megkezdődtek és jelenleg is folynak.
     Bővítésre és újrarendezésre vár a magyar tengerészeti kiállítás is. Polgármesterünktől ígéretet kaptunk arra, hogy a jelenlegi kiállítás melletti helyiségeket is megkapjuk. Amint ez valóra válik, megkezdjük a kiállítás átrendezését, melynek során a jelenlegi vitrineket is szeretnénk korszerű, mutatós tárlókkal felváltani.
     Összefoglalva mindazt, amit e három évtized alatt - a mostoha gazdasági viszonyok ellenére - elértünk, megállapíthatjuk, hogy a Klapka György Múzeum jelentős fejlődésen ment át. Nevét és kiállításait ismerik Magyarországon és külföldön egyaránt.
     Eredményeink eléréséhez folyamatos segítséget nyújtanak városunk és megyénk vezetői, a megyei múzeumigazgatóság, Komárom lakosai és tengerészeink. Segítőkészségüket, adományaikat hálásan köszönjük!