Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1995. 6.sz.
Eget-földet mozgató
 
 
Jajgat a Zengő, lélek szakad. Alkudozunk
Isten előtt. Falakon túl, befelé zuhogó
hangzavaron, szomorú felhők súlya nehéz.
Tartom a hátamat, és fájlalom ezt a vihart.
Ablakon árnyék. Villám szeli szét a hegyet;
lonc levelét méreg tépdesi meg. Hamuban
térdelek, itt kotorászom; keresem temetők
tűzaranyát, nagyanyám földmelegét. Kicsi fák
tördelik ágaikat. Gond támad, szigorú
hajladozás; monoton ritmus az illúzió.
Hol kezemet mosnám, jég esik, árad az ég.
Kívül aludni - talán egymagamért -, vadakat
félteni; - arcomat égetvén a szem parazsán,
fojtogató szélben, - mintha nem illene már.