Már a dátummal baj van. Mert hatodikán írom ezt, a tárgya azonban a tegnapi nap. Az ábrázolás tárgya az ember, mondta Kertész, akkor ötödikét kell írnom, az ábrázolás tárgya a mondat, mondta Kukorelly, akkor meg hatodikát. Ötölés-hatolás. Lehet, hogy most baj lesz az egyesszámelsőszeméllyel. A mindenkori probléma, hogy akkor mi ez, mű vagy dokumentum.
     Ha igényt tart az első személyre, rávesz mindenkit, higgyen mindent el neki. Ha eléggé rafinált, virtuális valóságot csempész az anyagba, hirtelen beletesz egy mondatot, és valósággá rehazudik egy lehetőséget.
     Háromnegyed nyolc van. Kénytelen vagy elhinni nekem. Reggeli madárcsicsergés a függöny fojtott sárgája mögött. Két Tata közt, itt Tatán mindig úgy érzem, csupa lényegtelen dolog történik.
     Nem gondolta volna, hogy ez ennyire veszélyes. Kitalálni ezt a megfigyelő-szerepet, belemenni, hogy öt napon át folyamatosan működjön egy aljas én, szenvtelen darab, ami rögzít.
     Tegnap éjjel, ami tudvalevőleg ma volt, úgy fél négy felé érkeztem vissza, leparkoltam és kicsit piszmogtam a kormányzárral, és amikor kiszálltam, meghallottam, hogy valaki élvez, történetesen egy nő, szaggatott, kissé dorombolásszerű nyögések, furcsán hosszú szünetekkel, de mintha nem is egy szobából jönnének a hangok, hanem valahonnan a parkból, vagy közvetlenül a földszinti folyosók valamelyikéről. És arra gondoltam, akkor majd beleírom ezt is. Aztán arra, hogy most, az olvasás idejében itt lesz-e vajon, aki az előző mondatban nyögdécselt, és hogyan fogja érezni magát. Egy vörös arcra számítok, de azért sem nézek most föl a papírról.
     Nincs tükör ugyanis.
     Most pedig, az írás idejében, kimegyek, és lezuhanyozom.
 

július 5-6-7.

Törökfürdő az első este. Valami beszédek, hogy Kurzusnak volt hirdetve, meg- és visszasértődések. Ficsku rutinosan laza, az életrajzokból idéz. Itt van egy angyal apja, és egy nő, aki sosem látott záptojást. Aztán felolvas, ki-kibeszél. Ez egy elég szar mondat. Ez volt a legjobb mondata. Szeretem, amit csinál, valahogy elhiszem neki, tényleg azok a mondatai, amiket leír. Aztán lapozgatások, ügyetlen szünetek, megsemmisítő oldalpillantások, megint az élmény, hogy ez mégiscsak, igen, bármilyen undorító, egy szakma, meg kell tanulni mindent, felolvasni, lapozgatni, be- és kivezetni, befejezni és elkezdeni, megszerkeszteni, méltóságot és öniróniát, ezt az egész szart, amit úgy hívnak, irodalmi élet. Egyébként nem lehet, természetesen.
     A vacsora felidézhetetlen. Másnap (6.) Garaczilaci meggyőz, hogy tényleg itt voltunk hetvenhétben, itt remegtük végig gyomorból az úttörővezetőképzőt. Mondjuk a menza komoly érv. A fák megnőttek, dehát, mondja ma (7-én) reggel Kőrösi, a fák Auschwitzban is megnőttek.
     Este Kertész Imre-mondatokat gyűjtök. Miért, az Anna Karenina, az olyan jó cím? Kurtág és a grófnő belépője. A Közöny a német romantika csúcspontja. Felírom még, ahogy Budai Kati belopakodik, és hogy egy pillanatra Kertész arca egészen Michel Piccoli-s.
     Éjjel, amikor Pestre értünk, a kocsiban megkérdeztem tőle, amit a nagy nyilvánosság előtt nem tudtam-mertem-akartam, vajon összeegyeztethető-e, hogy míg minden írása azt sugallja, Auschwitz időn kívüli, metafizikai érvényű jelenvalóság, itt arról beszélt, hogy van választás szabadság és totalitarianizmus között. Azt válaszolta, hogy a konkrét, praktikus esetek mindig nyilvánvalóvá teszik, hogy van választás. Ennyiben maradtunk.
     Visszafelé az úton néhány ködfoszlány, kikeresek egy olasz adót, kicsit olyan zene, mint a néger nőké, néhány pillanatra mintha Róma felé mennék, és tessék, a benzinkút, ahol megállok egy szendvicsre, valahogy a villachira emlékeztet.

 
július 6-7.

Elmenés a voltságba.
     A szokásos rettenet: ha hajlandó vagy követni egy filozófiai eszmefuttatást - kábé, mintha egy szűzkurvával enyelegnél, felhúz, és úgy hagy ott. Valahogy mindig iszonyatos laposságok maradnak a szövegek alján. Viszont szépek az etimológiák, ahogy Márton Laci szárazon pontosít, eigen-augen, meghogy Es gibt, és végül a gyönyörű sor: Az esemény estet, Pascal nyöszörög, Spinoza meg be volt gyömöszölve. Ja, és egy cirkuszkocsi beleébredt az eseménybe, nagyjából, amikor az inautentikus lét volt érintgetve, ha nem is éppen közvetlenül. A filozófia nekem stíluskérdés, senki nem tud semmit, viszont mennyire másképpen nem - az a szemet gyönyörködteti.
     Délután foci, a csapatom fantasztikus, olyanok vagyunk, mint a görög istenek, egyszerűen nem tudunk hibázni. A vállgödrömmel megállítottam egy negyvenméteres előreívelést, hagytam, hogy puhán a combomra essen a labda, egy testcsellel elküldtem a kapust meg a hátvédet, aztán a hosszú felsőbe, kapásból, félfordulattal: 4 : 0.
     De ez nem igaz.
     Egy gólt rúgtunk, ne tudd meg, és égtünk vagy ötször.
     Előtte viszont napoztunk a stégen, helyi erők halálmegvetve lubickoltak, fogdostuk csipesszel a lángot; a körletből lelopott lepedőn ücsörögtünk valami pad mögött, és nézegettem, ki kötötte ilyen gyönyörűre a bordó tornacipőjét, aztán megmozdult a láb, persze, hogy a Szilasié volt.
     Este ellógva, maximum öt perc Szőke Andrással a képernyőn, kiskacsás kosár, krumpli, meg hagyma, meg nézett a szemivel. A valahai Maratonból kvázi-sztékhauz lett, elfogadható konyhával és tizenegyes fájronttal, a régi szép idők, amikor Krausz arcból jósolt egy cigány kőművesnek hajnali négykor, de az se hagyta annyiban, elkapta a Tivadar kezét, belenézett a tenyerébe, és azt mondta, na, neked se lehet könnyű. No és Dodi meg a neszkafés vér, természetesen. Most udvariasság van és kacifántosan fölfogott szakmai öntudat, a hölgyek hiába kérik, hogy keverjék be a tatárt, nem vállalják, az esetleges ízlésterrorra hivatkozva. És, mint egy jelenést, a pagony összehajló fái közt látom Polettit és Gabrielyt, amint könnyű pálcáikkal szúrkálják a sövényt.
 

július 7-8.

Ejnye, baszom a lelked, de derék.
     Az indulat majdnem Dávidházi ölébe ragadott.
     A Vanitatum vanitas kritikai fogadtatása, elmeorvosi szakvélemények ésvagy szemérmes férfiszerelem, hogyan lehetséges egyszerre az ironikus és nem ironikus olvasat, napszálltáig németül önözni a nőt, aztán magyarul letegezni, tudtak élni, Virág Benedek, az áldásosztó, ahogy Horváth János az ést kurziválja, az egy különös dolog, színes üvegcserepek a fűrészporban, és Márton Laci, ahogy fölidézi, miből is van a híres palermói bor.
     Kitaposott szőlőből, barátim.
     Ezt ma nem biztos, hogy el lehetne mondani.
     Ebéd után könnyű pingpong, szieszta és lógás, elmegyünk Tatára a lányunknak telefonozni, kapott egy zenélő órát Pisti bácsitól, mondja, és a továbbiakban nem foglalkozik velünk, Spar szupermarket, egy kiló alma kétszáz forint, ennyit a sparolásról, nem mintha be akarnám hozni a szociális szálat, némi eső, egy horgászboltban rózsaszín búvárszemüveget veszünk a gyereknek, és az apjának egy tükörszoftot, soha nem volt tükörszoftom, ez égbekiáltó, meghatottan nézegetem, egy ufó, rejtélyes okokból Agassi vigyorog a borítóról, számok vannak rajta és csillagok, ez spéci négycsillagos ütő, controlling 9, speed 6, de ne kérdezd hogy miért, én sem tudom.
     Ja. Van két vezérmotívum, az egyik, hogy lehoztam vagy tizenöt könyvet, minden esetben hihetetlenül hülyén érzem magam, csempészem a dugitárgyat, ólálkodom, kerítek és jammerolok, a másik, hogy előadom a Mi van most a Magyar Naplóval kezdetű magánszámot, nemsokára jubileum, pezsgők és virág az öltözőbe, és balettpatkányok cipőiből eszem a bonbont. A harmadik meg, hogy van ez a tekintet, az enyém, és az folyton a másik naplóírót keresi, dolgozol a szobában, itt vagy és jegyzetelsz, vagy mér nem lazsálunk együtt.
     A focira érünk vissza, elegáns kívülülőként nézem, milyen jól megy ezeknek, ha nem vagyok a pályán. A rámfogott vagy fogadott fiam is játszik, öregszik a gyerek, de azért jól tartja magát, kezdik az öcsémnek nézni. Mindent akar, bort és vért, mondatokat, Spinozát Wittgensteinnel, kicsi verseket és őrült prózát, apa és kisfiú, állandóan ragyog, most például átgázol három védőn, és bekúrja, még nem sejtjük, hogy éjjel némileg euforikus állapotban együtt örülünk majd annak, hogy élünk, hogy a gyereket idézzem, passzolgatjuk az everlasztit, csillogni fog a szeme, és megígéri, hogy ha sokat packáznak vele kiadók, hát majd jól kibaszik velük, keres százmilliót, amiből, ő meg én, majd azt csinálunk, amit akarunk, szóval, hogy hazaad majd valamit.
     Az öreg napjaim.
     Rendes gyerek.
     Este rókák a szőlőben, Kemény Pisti feketében, elegáns és vészjósló, mint egy különösen finomlelkű temetkezési vállalkozó, kissé meleg lehet ott a dobogón a jupiterektől, mert Kukorelly tévéműsort szerkeszt, és Dér Andris bevilágíttatta a termet. Tehát akkor most azt is figyelem, ahogy Dér dolgozik, csendes, és a lehető legjobb értelemben alázatos viszonyban a munkájával, lassan tizenöt éve ismerem, és még mindig nem tudok róla semmit, a vállán a kamera, halk és rezzenéstelen, és dől belőle a koncentráció.
     Osztályosom a Kuncze-kolbászt emlegeti, élet és irodalom, Jánossy Lajost idézi, aki Háy János estje után szózatot intézett egy Dréherről elnevezett borozó törzsközönségéhez, Dréherborozó, avagy töke van a menyasszonynak, bocsánat, de ezt, hogy töke van a menyasszonynak, bele akartam írni vagy kétszer, kábé mint ahogy Szilasi volt Gellérthegyi Oszkárral, aki négyéves, szinte még gyerek.
     Üdvözöl az Oszkár. Tudom, mondta a Feri.
     Vörös Pisti, mea culpa, előterjeszti a verseit, mint egy csomagtervet, napirendi pontként, amin jó volna már túlesni, ő már sokszor átgondolta, tényleg csak a konklúzió, kollégák, haladjunk, ha lehetséges. Március?, kérdezi, aztán visszavonja, nem, március., a kérdőjel most jön, mi is hiányzik?
     Kemény úr felolvasott egy realista művet az érdi apákról, jelentem, nagyon tessék vele vigyázni, Kurzusosok, mert lefordul az emberéről, és lehet majd ütni a nyomát bottal, ne mondjátok, hogy nem lett szólva előre.
     Nápolyit majszolnak a koalák, és feltámadunk körmöt rágni.
     Szíjj Feri egy nagyon pici papírt vett elő, arra egyáltalán nem lehetett annyi írva, amennyit fölölvasott, szerintem ott találta ki az egészet, csak szerénykedik. Ne szerénykedj, Feri, a talentum nem szégyen. A szemfenék fekete porcelánjába beleég a hólepte rét.
     Valaki azt súgja a fülembe, aki nem kívánja, hogy megneveződjön, hogy Both Gabi olyan, mint egy írónő, és igaza van.
     Gabi, ez nem sértés!
     Akkor most komoly leszek, mert Mészöly volt az utolsó, felolvasott egy írást, róka, bor és szerelem, az a hang és az a szempár, mit mondjak, eléggé világszerű volt, és megint eszembe jutott a húsz évvel ezelőtti délután, amikor ott áldogáltam az írók boltjában, az aznap megjelent Alakulásokkal a kezemben, és arra gondoltam, hogy ezek szerint tévedtem, igaza volt a magyartanáromnak, úgynevezett kortárs magyar író is írhat csodálhatót, ami nekem azt jelentette, hogy akkor lehet lesz magyarul írni, ami meg azért volt fontos, mert írni akartam, és oroszból majdnem megbuktattak.
 

július 7-8-9.

A tizenkilencedik század aztán este értelemszerűen dekonstruálódik. Szilasi a legszebb Kellér Dezső-i hagyományokat, már akinek ez mond valamit, dekonstruálja. Mészölynek föltesz egy bátortalan kérdést, és kap rá egy háromnegyed órás választ, és még ezen sem lepődik meg. Világszerű vagy szövegszerű olvasat, ki csinálja a hagyományt, hülye-e a gyerek, vagy a felnőtt hülyébb, ez utóbbira voksolok, gyerekes apa, ez jó. A megkésettségről való gyomorbeteg elmélkedés mint a megkésettség biztos jele. Romantikus-e a magyar irodalom, tokkal-vonóval, avagy, mit tör el a vén cigány. A magam részéről a németh romantikában hiszek, vissza Camus-höz, a nagy német íróhoz.
     Drága barátaim!
     Eljön egy pillanat, amikor a beszélgetések minden addiginál jobban kezdenek érdekelni, és ilyenkor egy személy, akit a közakarat igen magas méltóságra emelt, és nem mellékesen tenyerének fesztávolsága a magányosan vitorlázó rétisas szárnyaiéra hajaz, oly módon szokott nyilatkozni, hogy tartsunk szünetet vagy hagyjuk abba.
     Innen is puszilom.
     Pofozkodjon vele a rétisas.
     Abbahagytuk tehát, és kint a folyosón kelletett tovább dicsérni a posztmagyar életet a Zilahyval.
 

július 8-9.

JAK-gyűlés, a hetvenes években születetteket vesszük föl. Akkor ezt a mondatot most inkább nem kommentálnám, jelzésül talán elég annyi, hogy EGY NG NEVŰ TANULÓ A MON- DOTT ÉVTIZED ELSŐ JÚLIUSÁBAN MEGPRÓBÁLTA ELHÚZNI A FEJÉT A MAJÁLISDOMBI ÚTTÖRŢTÁBOR LÁVING OTTÓ NEVŰ VEZETŐTANÁRJÁNAK, KI EGYÉBKÉNT, KÖRMONDAT, ÓRÁIT EGY AKKURÁTUSAN CSÍKOSRA HÁMOZOTT MOGYORÓ- FAVESSZŐ VÉSZJÓSLÓ SUHOGTATÁSA KÖZBEN TARTOTTA, tehát akkor mégegyszer, Láving Ottónak IRGALMATLAN POFONJA ELŐL, DE A SÁTORKÖTELEK AZ ELUGRÁSBAN MEGAKADÁLYOZTÁK, AZ EMLÍ- TETT POFON AZ ARCÁN CSATTANT TEHÁT, MIND- ÖSSZE AZÉRT, MERT A LÁNYTANULÓK SÁTRÁBA MERÉSZKEDETT.
     Így éltünk akkoriban, ti, mai fiatalok, talán már el se tudjátok képzelni.
     No, de elkalandoztam. 
     Az érvek, amelyekkel a leendő JAK-tagok támogatódnak, szokásosan lenyűgözők, együtt jártunk tűzzománcra, hajnalba arra ébredtem, hogy ír, erőszakos intellektus satöbbi.
     A testület dicséretesen visszaverte Abajkovics támadását.
     Abajkovicsnak ugyanis se életrajza, se életműve.
     A szünetben Peer Krisztián megkönnyebbülésének ad hangot, és negatív utópia fölvázolásába kezd, a vérzivataros Abajkovics-diktatúráról, szívesen segédkezem, Abajkovics már a következő JAK-gyűlésen tisztogatásba kezd, fölállnak a hírhedt Abajkovics-fiúk, lefüggönyözött pobjedák fékeznek éjszaka a kollégák házai előtt, kisírt szemű asszonyok, gyermeksikolyok, a hallgatás nehéz évtizedei.
     Kurzusok és Fürdősök, csak annyit mondok, mint Leninelvtárs, vigyázzatok Ficskuelvtárssal.
     Jó elvtárs, de vereset fogtok pontpontpont.
     Új szerkesztői vannak a JAK-füzeteknek, kísérje munkájukat Isten áldása, én azért kissé sajnálom, hogy a percemberkék kishitűsége megfúrta az ígéretes Szirmay-Vilcsek koalíciót. Új a vezetőség is:
     Károlyi, Szirmay, Vörös, Wirth, Ágoston, Szántó, Kőrösi, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi.
     Délután önfeledett kamparizás szűk baráti körben, valamint a tó szemlélgetése, a Kovács azt mondja, hogy nagyobb, mint amekkora, márhogy nem a Kovács, hanem a tó.
     Aztán foci, kivédem a szememet.
     Valami Ábel nevű, egyébként minősíthetetlenül tapintatlan és neveletlen gyerek, szóljon, aki a szülőket ismeri, háromszor, szóval meg kellett háromszor fordulnom, és kivenni a labdát a kapuból. Vannak, akik az ilyesmit gólnak nevezik, szerintem értelmezés kérdése.
 

július 9.

Beszélgetés a dekonstrukcióról. A Kovács előzetesen, a dermedt gépzsírba darált gyíkdög kapcsán, amit parizer álnéven osztogattak a menzán, elmondja, hogy megdőlt az elmélet, mely szerint a magyar nem bírja emészteni a tejet, merhogy senki nem bírja emészteni.
     Vagy mindenki magyar, hívom fel rá a figyelmet.
     Odabenn aztán Farkas úr azt ígéri, úgy fog beszélni, mintha még soha nem hallottunk volna a dekonstrukcióról - és komolyan is gondolja. TIT-es álmosság és menenkülő nők. Nietzsche állítólag az igazságot és a nőket egy lapon szokta emlegetni. Nőben az igazság, Zsolt azt mondja, három órát aludt. Újabb nő megy ki.
     Kovács beállítja a világrekordot, két órát hallgat.
     Eszter pedig azt mondja, flogisztron nincsen, oxigén viszont van. Én alig érzem. Kiszaladok, és fel, befejezni ezt itt.
     Kedves Naplóm, barátaim a Tatában, Ég Veletek.