Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1995. 5.sz.
 Minden kezdet kezdetleges
 
 

Én a dolgozószobában körmöltem éppen, már negyedszer húztam át egy egyszerűnek tűnő jelzős szerkezetet a szülővárosom irodalmi folyóiratának küldendő novellámban, amikor autó állt meg a ház előtt. (A történeti hűség kedvéért, és azért, mert a látszólag lényegtelen dolgok a körülmények dacos összejátszása folytán gyakran kerülnek új megvilágításba: hideg béka, nyálkás béka, nyálkás varangy, undorító varangy; s íme a végeredmény, véglegesnek szánt mondatom teljes díszben: "Mint mikor valaki hideg varangyot lel a meleg ágyban.")
     Barátném kinézhetett, mert egy "jesszusom" hagyta el madártorkát, és a következőnek megélt másodpercben, még mielőtt kommentálhatta volna a történést, éles csengetés hallatszott, és a két ajtó, a szárnyas bejárati és a dolgozószobáé, egyszerre nyílt, mi több, egymás felé. Elvigyorodtam, nem számolva a veszéllyel, hogy suta szájrángatásom, ha észreveszik egyáltalán, mindkettőjüknek mást jelent, és úgy indultam a vendég felé, mintha éppenséggel hozzám jött volna. Félúton voltam, félúton az összeszerelt mondat feletti kába elégedettség és a csengetés okozta friss, de ösztöneim labirintjában egy ideje már kitartóan kószáló, izgalom állapota közt.
     Jó jelnek véltem a nap sütését is, pedig nem volt napsütés, nyálkás (mégis béka?) kellemetlen, télvégi szürkület telepedett ránk, egy villanásnyi időre én mégis azt hittem, a nap süt, s csak azután, hogy kinéztem végre a fejemből és sebtiben összeszedegettem a rámnehezedő pillanat azonosítható részleteit (zaj + fény = kezdet; de minek a kezdete?!) azután láttam, nem a nap: a lány világít!
     Olyan volt, mint egy égő csipkebokor. Valószínűtlenül vörös haja tincsekben omlott a vállára, a körmei vörösesbarnára voltak festve, az árnyalat megegyezett a kosztümével, sőt a csizmáéval is.
     A csipkebokor ügyet sem vetett rám, ledobta, vagy inkább leejtette a két koffert és harsány "na, végre kiáltással barátném karjaiba repült. Botrányosan feleslegesnek éreztem magam.