Minden álom folytatódik. Kering egy kicsit, elringat, megba- bonáz, átfúj, borzongat, szétzilál, elemeire bontja az úgynevezett lelket, majd torkon ragad, fojtogat, s mielőtt képzeteid feneketlen tavába merülve elmúlnál, felfénylik és elillan, de csak azért, hogy egy másik idő bugyrából előtörve visszatérjen a tett, tetteid, szín- helyére, egy másik álomba, mely örvénylő tehetetlenségében maga a valóság.
     Hát felbukkantatok végre, gráciáim, itt vagytok mind, előjöttetek a lelkiismeretlenség tartósnak hitt homályából, hiányjeltelenül, számonkérésre készen...? S te is, Ajnúra, páfrány-leány, a titokzatos negyedik, ki szépségkirálynő voltál az Áldozatok bálján, és táncolsz azóta is, körbe-körbe, megállíthatatlan forgással, miközben növényi karjaid nyakam köré fonódva fojtogatnak, fojtogatnak egyre...?
     Ne nézzetek a szemembe, Ádámtól örökölt gyávaságom és újkori gonoszságom tanúi! Engedjétek, hogy belélegezzem a hangotokat, tapintsam rejtett célokhoz igazodó mozdulataitok szépségét, és elmerüljek bennetek, miként a zarándok, ki úticéljához érve rádöbben saját hitetlenségére, és a szent folyó helyett sártengerbe mártja tagjait.
     Az én bűnöm nem az, hogy birtokba vettelek, felemeltelek és megaláztalak, használtalak és akár az eltört virágcserepeket, eldobtalak titeket, ráadásul mindezt hozzá(m)vetőlegesen egyidőben, egyazon erotikus zónaid- vonzásában Lcsináltam, az én bűnöm az, hogy eközben elveszítettem képességemet az Elérhetetlen Jó iránt: a vágy poklait járva megszűntem Isten jelenlétében élni. Elkárhoztam. El, tőletek messzire.