Új Forrás - Tartalomjegyzék - - 1995. 4.sz.
 Somlyó György  
Részlet egy X-edik Ars Poeticából  
   

Ezt az egyetlen szobát se lehet leírni 
a benne élő tárgyak genezisével és utóéletével 
s azzal a picike végtelennel 
ami az ablakkeretbe fér 
a rövidülő téli alkonyatból 

A látható színeket se hát még a láthatatlanokat 
az érzékeimen megtör- hullámokat se 
hát még a mellettük nyomtalan elsuhanókat 
azt se ami agyam vezetékein 
egy milliomod-másodperc alatt végigsistereg 
hát még körülöttem a másodperc százmilliomod részéig élő 
elemi részeit az anyagnak és antianyagnak 
s a rég-szétesett szervezetek 
romolhatatlan-fényes exkrementumait 
ahogy szakadatlanul zuhognak körülöttem 
a könyvek kanyargó kanálisaiban a falakon 

De mi akkor mégis ez a kibírhatatlan 
türelmetlenség ez a folytonos iszonyú hiány 
mintha a szó lenne a kezem vagy a lábam 
s nélküle csak kerekes ládában löködném magam 
mint a cipős-kezű rettenetes nyomorékok az utcán 

A költő tehát az az ember akinek a szó a lába 

Vagy mindannyiunk egyik végtagja volna a vers 
Az emberiség egyik végtagja a költő 
s ha elnémul olyannak érzi magát 
mint az amputált tag érezheti mikor 
véresen belehajítják a műtő szemétkosarába 
De mit számít az amit csak ő maga érez 
Amit csak én érzek még magamat se tud érdekelni 
ha nem tudom (vagy nem hiszem legalább) 
hogy nem énnekem fáj hanem én vagyok ez ami sajog 
és sajgok valami másnak az emberiségnek vagy isten tudja  

minek
Csak az érdekel ami több nálam ami rajtam túl van 
aminek én csak része vagyok 

Ami rajtam túl van az vagyok igazán én