Szakály Ferenc legújabb
tanulmánygyűjteményének címe a XVI. századi
magyar történelem két fontos és izgalmas történeti
kérdését köti össze: Mezőváros
és reformáció. Az öt tanulmány központi
alakjai, szereplői (a két Schreiber Farkas, Szegedi Kis István,
Skaricza Máté, Trombitás János, szegedi és
nyírbátori polgárok stb.) szinte mind kapcsolatban
állnak a reformációval, s legtöbbjük valamely
mezőváros lakója. Az egybeesés Szakály
szerint nem véletlen, mert Prológusában éppen
e kettő kapcsolatára hívja fel a figyelmet és
fogalmaz megoldási javaslatokat. A záró összegzés,
az Epilógus pedig elsősorban a városfejlődés
kérdéseivel foglalkozik. Szakály a XVI. századot
a "magyar vállalkozás első fénykorának"
minősíti s az "autochton magyar városfejlődés"
csíráit véli felfedezni a tanulmányaiban leírt
jelenségek mögött. Szakály Ferenc nagyobb monografikus
munkák között vagy után szeret megállni,
kilépni a szigorúbb történetírói
műfajokból egy-egy rövidebb és kötetlenebb
átfogó kép, szabadabb elemzés erejéig.
Így vonta meg a török hódoltság és
háborúk mérlegét, s mostani tanulmánykötetéhez
így kapcsolt összegző véleményt a XVI.
századról. Ez a szerkezet arra ösztönzi a recenzenst,
hogy az összefoglaló részekhez szóljon hozzá,
egyrészt mert "ahhoz mindenki ért", másrészt
egész koraújkori történelmünk lényeges
kérdéseiről lévén szó, vitát
provokál, meggondolkoztat, esetleg ellentmondásra késztet.
Ha értékelő kis írásomban mégis
először a tanulmányokkal foglalkozom, jóllehet
nem vagyok a kor kutatója, sem pedig alaposabb ismerője,
annak az az oka, hogy a kötet újdonsága számomra
az, hogy Szakály Ferenc műfajt teremt: egy sor mikrotörténeti
remekművet nyújt át az olvasónak. A reformáció
és a mezőváros általánosabb problematikája
mellett a mikrotörténet mint megközelítés
vagy műfaj teszi lehetővé, hogy a kortól távolabb
állva is viszonyuljunk a könyvhöz. Írásom
első része így módszertani, második
része viszont tartalmi kérdéseket vet fel.
A kötetbe gyűjtött
írások módszertani eredményeit két ponton
emelem ki: egyrészt a hagyományos filológia megújítása,
másrészt a mikrotörténeti lépték
alkalmazása. Szakály hangsúlyozza, hogy a hazai reformáció
történetéhez az utolsó években új
források, jelentősebb szövegek nem kerültek elő,
viszont lehetőség van a régi szövegek, adatok
alaposabb, újszerű elemzésére. A reformációval,
illetve pontosabban szólva a reformációban fontos
szerepet játszó emberekkel (Schreiber Farkas, de elsősorban
Szegedi Kis István és Skaricza Máté) foglalkozva
erre mutat példát, megújítva a hagyományos
filológiát. Esettanulmányai azt igazolják,
hogy a filológia megújítható, ha a szövegeket
nemcsak magukban elemezzük, hanem összevetjük más,
a környezetet alkotó adatokkal. Szegedi Kis István és
életrajzírója, Skari-cza Máté esetében
az életrajz így az egyének, települések
szintjén feltárható adatok sokaságával
szembesíthető, s a korábbinál beszédesebb
lesz vagy pedig kritikusabbá válunk vele szemben. A két
Schreiber Farkas életútjának rekonstrukciója,
a szegedi polgárból lett hajdúvezér történetének
összeállítása izgalmas nyomozás is egyben.
De a fontos filológiai eredmények (egy-egy esemény
datálása, Skaricza halála körülményeinek
valószínűsítése) mellett a Pécset,
Kálmáncsehit, Ráckevét bemutató képek
is érdekessé és fontossá teszik e tanulmányokat.
A kötet másik, talán
legfontosabb módszertani eredménye a mikrotörténeti
megközelítés és a mikrotörténeti
elbeszélés megteremtése. A léptékváltást
és a műfajteremtést megkülönböztetem,
de egyben szétválaszthatatlannak tartom. Szakály Ferenc
tanulmányai - jóllehet ezt a szerző nem hangsúlyozza
- egy megközelítési mód és egy műfaj
lehetőségét is bizonyítják. Az olasz
történetírásból elterjedve a mikrotörténet
újabban programként is megfogalmazódik, de alapjaiban
elsősorban egy lehetséges történeti gyakorlatként
alakult ki. Teoretikus szövegei utólag fogalmazódtak
meg (nem is mindig azért, hogy a gyakorlatot befolyásolják,
inkább igazolást keresve). A mikrotörténet Magyarországon
jó ideje jelen van. A nyolcvanas évek végén
a Magvető Kiadónál Klaniczay Gábor által
szerkesztett könyvsorozat neve célkitűzésként
fogalmazta meg, az Aetas közeljövőben megjelenő
összeállítása pedig Jacques Revel kisebb tanulmánya
mellett Szijártó István átfogó ismertetésre
törekvő írását fogja közreadni. Ezek
alapján a mikrotörténet egyik lehetséges felfogása
a léptékváltással (makro-mikro) kialakult új
történeti dimenzió megteremtése. Ennek előnyeire
jó példát mutatnak Szakály Ferenc tanulmányai.
Ő is gyakorlatként valósítja meg ezt a történeti
megközelítést, amelyik egy-egy személy, esemény,
település részletes és aprólékos
bemutatásával nem elsősorban egy példát,
helyi típust illusztrál, hanem a kor szellemi, gazdasági
és társadalmi fejlődésének mechanizmusait
vizsgálja. Trombitás Jánosról készített
tanulmánya jól mutatja ezt. Szakály azt a módszert
követi, hogy optikája mintegy fentről közelít
rá a személyre: előbb a város, aztán
a család, majd maga az egyén.
A későbbi korok néha
gazdagabb forrásanyagához szokott kutatót is lenyűgözi
az, ahogy Szakály Ferenc képes volt feltárni és
összeállítani egyetlen emberre vagy településre
összegyűjtött adatait, amelyek igen különböző
jellegűek és sokféle helyről kerültek elő.
Az elszórt adatokból mindenkor kibontakozik egy történet
is, de ami még lényegesebb, személyiségek képe
és tevékenysége. Ennek segítségével
pedig a XVI. századi mezővárosi kereskedő alakja,
mozgástere és lehetőségei rajzolódnak
ki. A nagymarosi Trombitás János nyilvánvalóan
nem átlagos történeti személy, de pályája,
személyisége és sorsa magába sűríti
korának, társadalmi környezetének egyik lényeges
és mikroszinten megragadható dimenzióját.
A mikromegközelítés
lényege nem az, hogy egyes emberekre, családokra vagy csoportokra
(településre) irányul, hanem a léptékváltással
egy más dimenzióból vizsgálja a kérdést.
Szakály Ferenc tanulmányai valóban azt érzékeltetik,
milyen típusú kereskedőket teremtett a XVI. század,
milyen kapcsolatrendszert működtettek stb. Ezzel a gazdaságtörténet
makromegközelítését más aspektusból
igyekszik igazolni.
A XVI. század újabb
képét az 1960-as évektől Makkai László
és Zimányi Vera az Annales iskola módszerei, időkezelése
és eredményei alapján kezdte felvázolni. Szerintük
Magyarország is bekapcsolódott a születőben levő
európai világgazdaságba, profitálva a konjunkturális
lehetőségekből és a kedvező terms of
trade-ből. Ez a fellendülés, gazdagodás a legtöbb
területen a parasztháború leverését követő
törvények és a háborúk okozta pusztítás
ellenére érezhető volt. Magyarországon azonban
szinte minden területen hiányzik az a kvantifikálható,
homogén forrásanyag, amelynek segítségével
a század fellendülést hozó tendenciái
pontosabban leírhatók. A fenti kép még ma is
csak termékeny és sokat ígérő hipotézisnek
tekinthető. Szakály Ferenc, elfogadva, hogy Magyarország
a török háborúk viszontagságai és
pusztításai ellenére az európai gazdaság
részeként hasznot húz a mezőgazdasági
cikkek felértékelődéséből és
így részese a kedvező konjunktúrának,
éppen egyedi, mikrotörténeti esettanulmányaival
bizonyítani is tudja ezt egy másik, emberi dimenzióban,
a kereskedők pályaképében.
A kiemelt kérdés az,
hogy a XVI. században a kommercializálódás
milyen mélyen hatotta át a társadalmat. A makroszemlélet
az áruforgalom néhány fennmaradt statisztikájával
tud érvelni, a termelés szintjét igyekszik meghatározni.
Szakály Ferenc ennek egy másik oldalát, a mezővárost
és a benne élő, onnan elinduló kereskedők
működését vizsgálva tud érvényeset
mondani.
A mikrotörténeti tanulmányok
egyben azt is igazolják, hogy mennyire szükség van a
források újszerű feltárására.
Szakály számos ponton építeni tud a korabeli
városi jegyzőkönyvek publikált regesztáira,
a feltárt tömeges forrásokra (például
a tokaji vámnapló). Hasonlóan pozitív színben
tűnik fel az egyébként vitatható városmonográfia-műfaj
is: a szegedi, makói monográfiával mintegy elvetette
a magot, amely a mikrotörténetté formált tanulmányokban
meghozza gyümölcsét.
Nyilvánvaló az is,
hogy a történészi gyakorlat során kialakított
műfaj egybeesik Szakály Ferenc érdeklődésével
és személyes adottságaival a megtalált és
összegyűjthető anyag megformálásában.
A kötet szemléleti,
módszertani újdonságainak elemzése után
egyetlen tartalmi kérdést, a mezővárost, a
városfejlődés problematikáját szeretném
érinteni, saját felkészültségem és
érdeklődésem elsősorban ennek vitatását
teszi lehetővé. Szakály a bevezető és
záró fejezetben kísérli meg az esettanulmányaiból
következő általánosabb tanulságok levonását,
illetve ezen túlmenően a városfejlődés
kérdéseinek elemzését.
Szakály mezőváros-fogalma
nem törekszik a magyar történetírásban a
szóra rakódott jelentéseket szétválasztani.
Így az oppidum-civitas szembeállítás mellett
a mezőváros mint sajátos építészeti,
gazdasági és társadalmi jelenség is feltűnik.
Ez utóbbiban viszont az alföldi típusú város
képe dominál. Szeged "mezővárosként"
kezelése - ami szemléletében nem indokolatlan és
talán nem is terméketlen megközelítés
- ebből a felfogásból következik. Az oppidumok
tömegében viszont másfajta fejlődési csírák
is adva lehettek, például a dunántúli kisvárosokban.
Ezek részei az oppidumok sokaságának, de talán
távol esnek az "alföldi kerítetlen város" típusától.
A XVI. században megsokasodnak a jelei annak, hogy a parasztság
szélesebb rétegeire kiterjedő kommercializáció
nyomán (Szakály szavaival a vásározó,
piacozó parasztok megszaporodásával) az oppidumok
egy részének polgárai intenzíven bekapcsolódnak
a marhakivitelbe, a külkereskedelem más ágaiba. A kereskedő
mezővárosi polgárok mellett e települések
kézműipara is jelentőssé válik. Mindezek
a jelek Szakály Ferenc szerint "egy autochton magyar városfejlődés"
csíráiként általánosíthatók.
Alapvetően kérdéses
a használt fogalomrendszer. A vállalkozás, a vállalkozó,
a polgárosodás fogalmak esetében a XIX. század
kutatója kérdőjeleket helyezne el. A mezővárosok
halmazát Kubinyi András eredményeire támaszkodva
rétegzi, rámutatva az emelkedő, nagyobb számban
fiait egyetemre küldő városok csoportjára. A
városhálózat kialakulásának más
tényezőit is érinti, így a török
veszély, majd hódoltság miatt a kereskedelmi utak
áttevődését. Rámutat a mezővárosokból
kiemelkedő kereskedő réteg kapcsolataira a királyi
városok polgárságával, a nemességbe
való beemelkedésre, de keretet alkotó bevezető
és záró fejtegetéseiben még nem dolgozta
ki az általa meggyőzően lefestett részelemek
rendszerré összeállásának koherens modelljét.
Merre mozgott az összkép? Feltehetjük, hogy a kommercializálódás
és a külkereskedelmi tendenciák változása
következtében új rétegek a sikeres kereskedői
mezővárosokból emelkednek fel, de előbb-utóbb
a városhierarchia magasabb fokán elhelyezkedő települések
a töröktől függetlenül is magukhoz szívták
volna ezt a réteget. Milyen háttért, tranzakciós
költségeket jelentett a mezőváros és a
szabad királyi város? Szakály elemzései mintha
azt sugallnák, hogy a hódoltsági viszonyok között
a mezőváros alkalmasabb forma volt, mint a török
garnizont és balkáni muzulmán népességet
is magába foglaló Szeged vagy Pécs. Felértékelődhettek
a Nagymaros típusú földrajzi-politikai helyzetek. De
ugyanakkor a tanulmányok hősei mégiscsak a királyi
városokba lépnek tovább. Nyilvánvalóan
szükség lenne a nem felemelkedő oppidumok vizsgálatára
is. E kérdések nemcsak a XVI. század vonatkozásában
lényegesek, hanem a hosszú távú fejlődési
ív tekintetében is.
Szakály Ferenc szerint a
tizenötéves háború megtörte ezt fejlődési
ívet és megsemmisítette a XVI. századi sajátos
városfejlődés lehetőségét. Felvethető
viszont tágabb összefüggésben, hogy a XVI. század
konjunktúrája által az európai periféria
más tájain a török nélkül megvalósult-e
egy "autochton" városiasodás, másfajta "polgárosodás".
Hofer Tamás Spanyolország és Itália déli
részén mutatott rá az alföldi marhatenyésztő
városokhoz hasonló fejleményekre, de ezen vidékeken
is több évszázadra megrekedt a mezőgazdasági
város mint forma és mint társadalom.
A városfejlődés
a XVIII. században újból a mezőgazdasági
árucikkek összegyűjtésével és a
gazdagodó termelőréteg kézműipari cikkekkel
való ellátásával indult meg, azaz gazdaságilag
autochton volt. A kereskedelmi technikát, a kézműipari
tudást hozták magukkal örmények, zsidók,
németek, csehek, morvák stb. Erre pedig akkor is szükség
lehetett volna, ha fizikailag nem rombolódik le a korábbi
városállomány és -hálózat. A
XVI. századi Közép-Európa alkalmazkodásában
lehet sikeres, de ez nem jelenti egyben azt, hogy kialakította a
folyamatos megújhodásra képes gazdasági és
társadalmi szerkezetét. Az utolsó négy évszázad
történelme azt az interpretációt is megengedi,
hogy ez máig sem valósult meg, újra meg újra
szükség van a Nyugat-Európából érkező
impulzusokra és formákra. Elfogadva tehát a Szakály
Ferenc által megrajzolt képet a kereskedő, fellendülő
mezővárosokról, annak illesztését a
tágabb összefüggésekbe még részletesebben
kidolgozandónak tartom, s ez még Szakály Ferencre
vár.
Hasonlóképpen újra
kell nyitni a Magyarország hosszú távú fejlődéséről
az 1960-as években megnyitott dossziét. A XVIII. századdal
foglalkozó kutató nem hagyhatja szó nélkül,
hogy Szakály Ferenc az "izgalmas" XVI. századból nézve
"unalmasnak" minősíti a XVIII. századot, s a mezővárost
legfeljebb csak differenciáltabb kézműiparral rendelkező
falunak nevezi. Közelről nézve ez a korszak is meglepő
újdonságokkal szolgál, e "falvak" kereskedelmi tere
is regionálisan igen tág, a gazdaságban fellelhetők
jelentős szervező, vállalkozó típusú
emberek. A kutatónak minden kor egyaránt izgalmas, s így
a XVIII-XIX. század is, bár valóban hiányzik
belőle a XVI. század török-magyar világának
sokszínűsége, a kalandor és a kereskedő
összefonódása. A társadalmi pozíciók
talán merevebbé váltak. Az oppidumok funkciói
is megváltoztak, s a piaci, a gazdasági központ mellett
a közigazgatási, uradalmi központi funkciók is
jelentősek. Saját kutatásaim alapján megkockáztatom
azt, hogy a XVIII. század második felétől induló
változások képét is megváltoztathatja
a "földközeli", sőt talán "földhözragadt"
mikrotörténelmi megközelítés. Szakály
Ferenc és a XVI. századi történeti kutatások
eredményei ehhez számos ösztönzést adhatnak.
Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: buksz@c3.hu