BUKSZ - 8. évfolyam, 2. szám (1996. nyár)   BUKSZ nyitólap   EPA  

Varsóban nem volt tűz

Kálmán László


Noam Chomsky:
Mondattani szerkezetek; Nyelv és elme
Ford.: Zólyomi Gábor. Utószó: Pléh Csaba
Osiris-Századvég, Budapest, 1995. 276 old., 680 Ft 

  Nem az az érdekes, volt-e Varsóban tűzvész, vagy sem, hanem az, hogy a mi rabbink ellát Varsóig!" - magyarázta az egyszeri tanítvány a híveknek az anarchista tudományelmélet szellemében. A példázat persze sokkal régebben keletkezett, mint Noam Chomsky írásai, de akár róluk is szólhatna. "Nem az az érdekes, igazam van-e, vagy sem, hanem az, hogy milyen nagy gondolataim vannak" - bár ez a mondat nem fordul elő az Osiris Könyvtár nemrég kiadott Chomsky-válogatásában, mégiscsak ez az ars poetica bontakozik ki abból a két Chomsky-műből, ami most könyv formájában is megjelent magyarul. (Egyetemi jegyzetként korábban már kiadták őket, más fordításban, kevesebb sajtóhibával.) A két - nagyon régi, de nagyon alapvető - mű az 1957-es Syntactic Structures (Mondattani szerkezetek) és az 1968-as Language and Mind (Nyelv és elme). A válogatás tehát szerencsés: ha a laikus olvasó ezeket elolvassa, bőven elegendő ismerete lesz Chomsky nyelvészeti munkásságáról.
  Chomsky mint gondolkodó számos eszményt testesít meg egyszerre. Mindenekelőtt nagy jelentősége van a XX. századi újfelvilágosodás felvirágzásában. A XIX. század naiv relativizmusa után Humboldt munkássága, majd a strukturalista nyelvészet és különösen Chomsky tanítása hozta meg a nagy változást. A világ minden nyelvének egyformán bonyolult nyelvtani rendszere van, és abban, hogy ez ma már - legalábbis a nyelvészek számára - magától értetődő, Chomsky igen nagy szerepet játszott. A Chomsky-féle "univerzális nyelvtan" fogalmát ma már minden nyelvész elfogadja, bár tartalmán nem ugyanazt érti mindenki. Annyiban mindenki egyetért, hogy az az elmebeli képesség, ami alkalmassá teszi az embert, hogy anyanyelvét elsajátítsa, az emberiség minden egészséges egyedénél egyforma. Ez a közös és minden bizonnyal öröklött képesség korlátozza a lehetséges emberi nyelvek formai, strukturális sajátosságait. A nyelvek között kétségtelenül meglevő változatosságnak pedig sem faji, sem kulturális dolgokhoz nincs köze, mindössze az univerzális nyelvtan által megengedett fluktuáció, amely lényegében történeti véletleneknek köszönhető.
  A másik igen fontos dolog, amit Chomskynak köszönhet a nyelvészet, az egész tudományág átértékelődése. Magyarországon például már húsz-harminc éve van a bölcsészeknek egy jellegzetes köre, akik könyespolcaikon őrzik Ferdinand de Saussure, Zsilka János, Antal László és Noam Chomsky magyarul megjelent műveit, emlékeztetőül, hogy az unalmas filológián és a lila, zagyva szépelgésen kívül volt a bölcsészkaron egypár kis szoba, ahol tudományról folyt a szó: természettudományról. Már a XIX. században, de különösen a strukturalizmus idején a nyelvészetben használtak mindenféle képleteket az összefüggések, szabályszerűségek ábrázolására. De az amerikai strukturalisták és Chomsky mondták ki először nyíltan, hogy a nyelvészet természettudomány, amelynek célja, hogy matematikailag korrekt eszközökkel modellálja azoknak a bonyolult rendszereknek a működését, amelyeket - akárcsak a természettudomány, adatgyűjtéssel és főleg kísérletekkel - feltárni kíván. A magyar nyelvészet szociológiája nem sokat változott ez alatt a húsz-harminc év alatt: az ún. hagyományos nyelvészek még mindig eléggé uralják. De a nyelvészet mint tudomány ma már visszavonhatatlanul science a szó angolszász értelmében, és ezt Chomskynak köszönhetjük.
  Az újonnan megjelent Chomsky-kötet éppen abba az időszakba vezet minket, amikor Chomsky ezeket a forradalmian új eszméket éppen megfogalmazta. (Később azután teljesen belemerült a mondattannak azokba a bonyolult technikai problémáiba, amelyeket az általa alapított iskola hozott létre.) A Mondattani szerkezetek annak a nagyszabású vállalkozásnak a dokumentuma, amelynek során Chomsky, a lelkes matematikus, nekiesett a nagy amerikai leíró nyelvészek, Bloomfield, Hockett és Harris által kidolgozott leírási módszertannak, és "megformalizálta", megpróbálta megalkotni a neki megfelelő matematikai modellt. (Nem sikerült. Azóta több szerző is kimutatta, hogy az ún. közvetlen összetevős elemzés Chomsky által javasolt rekonstrukciója nem volt hű az alapító atyák eredeti gondolataihoz. 1 ) Utána nagyon sommásan megpróbálta kimutatni, hogy a kapott modell nem alkalmas a természetes nyelv jelenségeinek megragadására. (Egyébként ezek az érvei sem állták ki az idő próbáját, hamarosan kimutatták, hogy tévesek. 2 ) Helyette felvázolta a transzformációs szabályokon alapuló modellt, nagyon didaktikusan, sok példával illusztrálva. Eközben élesen bírálta az előfutárok, a leíró iskola hátterében meghúzódó lélektani irányzatot, a behaviorizmust, amely heroikus kísérlet volt arra, hogy a magasabb rendű intellektuális funkciókat az alacsonyabb rendű funkciókra, például a kondicionáláson alapuló ("pavlovi") tanulásra vezessék vissza. Chomsky szemében a két "gonosz", a közvetlen összetevős elemzés és a behaviorizmus kéz a kézben jár, és egyszerre szeretne tőlük megszabadulni.
  A kötet második része, a Nyelv és elme a nyelvtudomány és a nyelvfilozófia történetének most már kifejezetten ideologikus áttekintése. Megpróbálja kimutatni, hogy a nyelvészet "racionalista" vonulata egyenes úton vezet el Descartes-tól - Chomskyig. Három előadás írott változatából áll ez a tanulmány: címeik: A múlt, A jelen és A jövő. Az előadások üzenete: a "racionalista", közelebbről a Chomsky-féle hagyomány az egyetlen letéteményese annak, hogy a nyelvészet tanulmányozása hozzájáruljon az intellektus filozófiai és lélektani megértéséhez. Igen erős hitbeli (hogy ne mondjam: dogmatikus) elkötelezettség kell ahhoz, hogy mindezt elhiggyük Chomskynak, mert amúgy a részletekben, ahol az ördög rejlik, mint látni fogjuk, általában nincs igaza. Nem is annyira a filológiai pontosságról beszélek, bár azt is érdekes lenne megvizsgálni, mennyire hűek Chomsky Descartes- és Humboldt-parafrázisai. Inkább a nyelvvel kapcsolatos megállapításairól beszélnék részletesebben.
  Nem tudom, a kötetből mennyire fogja tudni megállapítani a kívülálló, hogy Chomsky a tudományos huncutság világbajnoka. A következőkben erre fogok példákat felhozni. Tessék először a Bevezető utáni pár oldalt, a 15-20. oldalakat figyelmesen elolvasni. Kiindulunk abból a definícióból, hogy a nyelv mondatok, vagyis szósorozatok halmaza (15. old.). Érdemes egyszer az egész kötet szövegét úgy végigolvasni, hogy ezt fejben tartjuk, és ellenőrizni, mikor használja Chomsky a nyelv szót ebben a technikai (matematikai) értelemben, és mikor a hétköznapi vagy a filozófiából ismert más értelmeiben, amikor is a nyelv sokkal, de sokkal több mindent magába foglal, mindenekelőtt a mondatokat, kifejezéseket jelentéseikkel együtt, nem pedig mint pusztán hangzó vagy leírt jeleket. De most maradjunk a 15-20. oldalakon. A (3)-(5) példák alapján a szerző megállapítja, hogy a nyelvtani helyességnek vannak formai ismérvei, amit persze nem tagadhatunk. Az angolban például nem lehet úgy eldöntendő kérdést feltenni, hogy az első szó ne egy segédige legyen [l. (5) példa, 18. old.]. Most pedig ugorjunk a 20. oldalra (a közbeeső szöveget át is ugorhatjuk, nem erről a kérdésről szól), ahol ezt találjuk: "Azt gondolom, kénytelenek vagyunk azt a következtetést levonni, hogy a nyelvtan autonóm és a jelentéstől független." Kell-e bizonygatnom, mekkora űr tátong a között a két állítás között, hogy egyrészt a nyelvtani helyességnek vannak a szavak jelentésétől viszonylag független kritériumai, másrészt a nyelvtan független a jelentéstől? Kell-e mondanom, hogy ez a megállapítás mennyire attól az ad hoc definíciótól függ, amivel a gondolatmenet kezdődik, hogy a nyelv mondatok halmaza (nem pedig mondjuk mondat-jelentés párok halmaza)?
  Chomsky egyik kedvenc gondolatköre, hogy a gyereknek nem áll a rendelkezésére elegendő adat ahhoz, hogy induktív úton hipotéziseket alkosson anyanyelvének a nyelvtanáról, és így sajátítsa el a nyelvet. Több helyen is felbukkan a kötetben ez az állítás, az oldalszámokat most mellőzöm. Ez a gondolat többek között azért érdekes, mert Chomsky többek között ezzel próbálja alátámasztani híres innátizmusát. Chomsky szerint a nyelvelsajátítás olyan velünk született mechanizmusokat feltételez, amik függetlenek egyéb intellektuális képességeinktől. Erre az elgondolásra azonban azóta sincs semmiféle közvetlen vagy közvetett bizonyíték. A kötetben is csak az szerepel érvként, hogy a hagyományos behaviorista (viselkedésközpontú) tanuláselmélet állítólag nem tud elszámolni a nyelvtudás elsajátításával.
  Én magamban az ilyen érvelést a "gabonakör-érvek" kategóriájába sorolom. Köztudott, hogy időnként rejtélyes eredetű, szabályos kör alakú (kiégett?) foltokat találnak a gabonamezőkön. A tudomány még nem találta meg ennek magyarázatát. Bármely magyarázat, amivel eddig előállt, igen bonyolult és valószínűtlen. Még senki se tudta megfigyelni, hogyan jönnek létre ezek a körök (kivéve azt a két fiatalembert, akik bevallották, hogy ők nyírtak szabályos kört a búzatáblába). Ezzel szemben az ufológusok egészen egyszerű és frappáns magyarázattal szolgálnak, egy olyan modell keretében, amelyet nyilván még számtalan oldalról függetlenül is motiválni tudnak (és még senki se cáfolt meg), hogy tudniillik az ufók a holdfelszín alól egy nyíláson felszállva közelítik meg a Földet, és ha gabonamezőn szállnak le, ott szabályos kör alakú nyomot hagynak. Ezzel a hasonlattal arra akarok rámutatni, hogy Chomsky - noha elvben a nyelvészetet a természettudományok körébe utalja - érvelési stílusában átcsúszik a "new age" területére.
  A tapasztalatok szerepe a nyelvi képességekben más vonatkozásban is előkerül Chomsky gondolatrendszerében, nemcsak a nyelv elsajátításával kapcsolatban. Hadd idézzek most egy hosszabb képtelen szövegrészt, a 150. oldalról:
  "A nyelv normális használata újító jellegű abban az értelemben, hogy sok minden, amit a nyelv normális használata közben mondunk, tökéletesen új, semminek nem ismétlése, amit előzőleg hallottunk, és még mintájában sem hasonló - a >>hasonló<< és a >>minta<< kifejezés bármely használható értelmében - azokhoz a mondatokhoz vagy azokhoz a beszélgetésekhez, amelyeket a múltban hallottunk. Ez egy közhelyszerű, mindazonáltal fontos tétel, amelyet gyakran szem elől tévesztettek vagy tagadtak a nyelvészet korábban említett behaviorista korszakában, amikor csaknem mindenki azt gondolta, hogy valamely személy nyelvtudása állandó ismétlésen és alapos gyakorláson keresztül tökéletesen megtanult, tárolt mintakészletként ábrázolható, mikor is újítás legfeljebb >>analógia<< révén jöhet létre."
  Nos, mindennek pontosan az ellenkezője igaz. Nyilvánvaló, hogy minden mondat, amit egyáltalán meg tudunk érteni, szinte csillagászati számú korábban hallott mondathoz hasonlít (más és más vonásaiban esetleg más és más mondatokhoz). Ez már kisgyerekkorban is így van, hiszen másfél éves korára a csecsemő már hihetetlenül sok (többnyire egyszerű) megnyilatkozást hallott. Továbbá, ha megfigyeljük a gyereknyelvet a másfél és kétéves közötti időszakban, igenis következetes gyakorlást tapasztalunk, méghozzá éppen az újonnan tanult szerkezetek, minták "ismétlését és alapos gyakorlását". Végül, bár Chomsky meggyőződése szerint "a közreműködő folyamatokra >>analógiaként<< utalni nem más, mint nevet adni valaminek, ami rejtély marad" (180. old.), valójában a gyerek- és a felnőtt nyelvben egyaránt megfigyelhető, hogy az újítások analógia révén jönnek létre. Ma az intelligencia kutatásának egyik fő irányzata szerint az intelligens viselkedés lényege, hogy új problémákat úgy oldunk meg, hogy régebben megoldott hasonló problémák megoldását adaptáljuk az új problémához, a hasonlóság, vagyis az analógia elve alapján.
  Chomskynak ezeket az elgondolásait azért szükséges részletesebben megismerni, mert sajátos filozófiai nézetei is ezeken alapulnak. Ha a gyakorlás, az analógia felismerése és a hasonló elemi funkciók nem volnának alkalmas eszközei a nyelv elsajátításának és használatának, akkor valóban nagy bajban lenne a nyelvfilozófia és a nyelvpszichológia. (Bár még az sem indokolná, hogy úgy gondolkodjunk a nyelvről, mint a tudatlan ember a rádióról, szóval, hogy kis manókat feltételezzünk, akik a fejünkből beszélnek.) Akkor zárul be a kör, amikor Chomsky a saját nyelvtani elképzelését (amit, mint említettem, a közvetlen összetevős elemzés helyett javasol) ennek alátámasztására használja, például a 239. oldalon, ahol kifejti, hogy "a nyelvtan sajátos tulajdonságai - a mély- és a felszíni szerkezet megkülönböztetése, a nyelvtani transzformációk sajátos tulajdonságai, a szabályok rendezettségének elvei stb." csak a nyelvre jellemzőek, tehát nem sajátíthatók el a nyelven kívüli valóság vagy más, nyelv előtti szimbólumrendszerek alapján.
  A mélyszerkezet és a felszíni szerkezet megkülönböztetése egyébként szintén olyasvalami, amiről sokan hallottak Chomskyval kapcsolatban. Sokat változott az idők során Chomsky elképzelése ezekről a dolgokról, ma már talán mélyszerkezetről nem is beszél, de egy dolog állandó maradt, tudniillik, hogy a különböző szerkezetek között transzformációs szabályok közvetítenek, vagyis olyan szabályok, amik mondatszerű dolgokat alakítanak át más mondatszerű dolgokká. Ennek a jelentőségéről kénytelen vagyok megint egy-két szakmaibb szót ejteni. A kötetben szereplő írások megszületésekor Chomsky úgy képzelte, hogy a mondatok mélyszerkezete a felszínivel szemben hűen tükrözi a jelentésüket. Vegyük például a következő mondatot:

(1) Akkorát ugrok, mint a Jánoshegy.
Ennek a mondatnak két különböző mélyszerkezete van, és ezekből bizonyos transzformációk hozzák létre az (1)-et:
(1) a. OLYAN MAGASRA ugrok, mint AMILYEN MAGAS a Jánoshegy.

T 1 AKKORÁT ugrok, mint AMEKKORA a Jánoshegy.

T 2 Akkorát ugrok, mint - a Jánoshegy.

(1) Akkorát ugrok, mint a Jánoshegy.

B. OLYAN MAGASRA ugrok, mint AMILYEN MAGASRA a Jánoshegy UGRIK.

T 1 AKKORÁT ugrok, mint AMEKKORA a Jánoshegy UGRIK.

T 2 Akkorát ugrok, mint - a Jánoshegy UGRIK.

T 3 Akkorát ugrok, mint - a Jánoshegy -.

(1) Akkorát ugrok, mint a Jánoshegy.

A T 1 transzformációt így foglalhatjuk össze:
(T 1 ) olyan magasra -> akkorát

amilyen magasra -> akkorát

olyan magas -> akkora

amilyen magas -> amekkora

A T 2 törli az amekkora, amekkorát vonatkozó névmást, a T 3 pedig az alárendelt mondatban ismétlődő igét (itt az ugrik igét). Másrészt a következő két mondatnak azonos a mélyszerkezete:
(2) a. Valaki felhozta a postát.

b. A posta fel lett hozva.

  Arra most nem térek ki, hogy ezeknél mi lehet a feltételezett mélyszerkezet, és milyen transzformációk állíthatnák elő a (2a)-t, illetve a (2b)-t.
  A "new age" egyéb prófétáinál is megfigyelhetjük, hogy mindenféle professzori címek mögé bújva hirdetik tanaikat. Persze ez sokszor egyszerű becsapás, mondjuk az illető a filozófia professzora, és közben valami biológiai paraelméletet hirdet. De különben is az, hogy valaki professzor, nem teszi immunissá a hülyeséggel szemben. Nos, Chomskynak igen jól ismert a matematikai munkássága a formális nyelvek területén. Ő fedezte fel a róla elnevezett Chomsky-hierarchiát, amely például kapcsolatot teremt a formális nyelvek fajtái és az őket elemezni képes automaták között. Chomsky matematikai tekintélyét és a matematikában való jártasságát használja fel arra, hogy félrevezesse az olvasót, ha mással nem, bizonyos dolgok elhallgatásával.
  A felesleges részleteket elhagyva az érdeklődők kedvéért elmondom, hogy a legegyszerűbb (ún. reguláris) nyelvek véges állapotú automatáknak felelnek meg, amint erről a kötetben is szó esik (21-24. old.). Például a számjegyekkel leírt számok alakja reguláris nyelvet alkot. A bonyolultabb nyelvekről azonban Chomsky nem bocsátkozik részletekbe. Az ún. környezetfüggetlen nyelvek, amelyeket csak érint a szerző (35-38. old.), olyan automatának felelnek meg, amelynek van egy (végtelen nagy) verem-memóriája. Például környezetfüggetlen nyelvet alkotnak a matematikai képletek, melyekben számon kell tartani, hogy minden kinyitott zárójelet bezártunk-e. Környezetfüggetlen volna az a nyelv is, amiben minden mondat két azonos hosszúságú betűsorozatból állna (ab, aabb, aaabbb stb.). Az ún. környezetfüggő nyelvek elemzéséhez két (végtelen) verem-memóriára van szükség. Ilyen volna például az a nyelv, amiben minden mondat három vagy több azonos hosszúságú betűsorozat egymásutánja lenne (abc, aabbcc, aaabbbccc stb.). Végül a legáltalánosabb nyelvcsoport elemzéséhez olyan általános automatára van szükség, ami már mindent ki tud számolni, amit egyáltalán ki lehet számolni (ez az ún. Turing-gép). Ilyen általános nyelvek például azok, amiket a Chomsky által javasolt transzformációs nyelvtannal lehet előállítani, ahogy az (1) példával kapcsolatban elmagyaráztam.
  Minél nagyobb teljesítményű a gép, annál több probléma van vele (és a neki megfelelő nyelvekkel). Csak a véges állapotú automaták viselkednek engedelmesen. A környezetfüggetlen nyelveknél már iszonyatos lehet az arány az elemzendő mondat hossza és az elemzéshez szükséges idő (lépésszám) között. Környezetfüggő nyelveknél még rosszabb a helyzet, végül a Turing-gépről köztudott, hogy megállapíthatatlan, egyáltalán meg fog-e állni véges idő alatt, vagyis egy-egy mondatról általában el sem tudjuk dönteni, hogy a Turing-gépünk tudja-e majd véges idő alatt elemezni.
  Mármost van itt egy elvi és egy gyakorlati, hogy ne mondjam: morális kérdés. Az elvi kérdés az, hogy az agy egy hatalmas, de végül is véges rendszer, tehát legfeljebb véges állapotú automata lehet, ennélfogva az emberi nyelvek csak regulárisak lehetnének. Chomsky ezt a problémát azzal hárítja el, hogy a nyelvek nem regularitását csak a leírás egyszerűsítésére tételezzük fel. Igaz, hogy papír és ceruza nélkül nehezen felfogható az a mondat, hogy
(3) [ l A macska, [ 2 akit a kutya, [ 3 akit a gazdasszony megetetett,] 3 megkergetett,] 2 elszaladt] 1 ,
de ez nem a nyelvtudásunk korlátozottságából, hanem egyszerűen a memóriánk rossz működéséből adódik. Szerinte a nyelvtudás, az ún. kompetencia képessé tenné az embereket, hogy ilyen mondatokat megértsenek, és akár Turing-gépekként működjenek, de ennek a nyelvi teljesítmény, a performancia különböző esetleges korlátai határt szabnak. Ilyen korlát például az, hogy a rövid távú memória erősen korlátozott. Igen ám, de a 27-28. oldalon éppen ő fejtegeti, hogy a véges állapotú modellek azért nem megfelelőek, mert önkényesen leszűkítik az elfogadható mondatok körét. Például a (3)-ban mutatott mondatfajtában, az ún. önbeágyazást valamilyen számban korlátozniuk kell. A (3)-ban, mint a számozott zárójelek mutatják, háromszoros az önbeágyazás. Lehet, hogy ezt már ki kell zárnunk, de a kétszeres önbeágyazás még biztosan jó:
(4) [ 1 A macska, [ 2 akit a kutya megkergetett,] 2 elszaladt.] 1
  Hogyan kerülhetné el Chomsky ugyanezt az önkényességet? Hiszen az általa feltételezett performanciakorlátozások ugyanígy határt szabnának az önbeágyazásnak! Azok miért nem "önkényesek"?
  A gyakorlati vagy morális kérdés viszont az, hogy Chomsky, aki nemes egyszerűséggel képes egyetlen mondatban elméleteket visszautasítani azok állítólagos "bonyolultságára" és "nem plauzibilis" voltára hivatkozva (például a 27. oldalon), hogyan engedheti meg magának, hogy teljesen figyelmen kívül hagyja az általa javasolt megoldások (matematikai értelemben vett, jól mérhető) bonyolultságát.
  Sokakat lehangol a tény, hogy ma a kielégítően működő "intelligens" számítógépes rendszerek, például azok, amik a borítékon felismerik a címzést, kivétel nélkül sztochasztikus, induktív alapon működnek, nem pedig szabályrendszereket alkalmaznak a feladatok megoldására. Ugyanez igaz azokra a számítógépes rendszerekre, amelyek képesek "tanulni": ezek is az induktív módszereken alapulnak. Mindez semmit sem bizonyít az emberi agy működésével kapcsolatban, viszont jól mutatja: a hatvanas években a tudomány jövőjéről szólva Chomsky milyen rossz jósnak bizonyult.
  Chomsky elmélete szép példája annak, hogy a "new age"-re jellemző gondolkodás nem feltétlenül abból a vágyból fakad, hogy a tudományosan valószínűsíthető tényeknél gazdagabbnak képzeljük a valóságos jelenségeket (vagyis parajelenségeket is feltételezzünk). Hozzájárul még a tudományos fejlődés anarchista felfogása is, vagyis az az elképzelés, hogy a régebbi elképzeléseket el lehet vetni akkor is, ha nem tudjuk őket kimerítően cáfolni. Érdekes lenne megvizsgálni, hogy függ ez össze Chomsky anarcho-szindikalista politikai nézeteivel. Minderről a magyar olvasó akkor szerezhetne tudomást, ha megismerhetné Chomsky politikai munkásságát is.


Noam Chomsky magyarul

A nyelvelmélet céljai
In: Telegdi Zsigmond (szerk.):
Szöveggyűjtemény az általános nyelvészet tanulmányozásához. Tankönyvkiadó,
Bp., 1968. 309-323. old.

A szintaxis transzformációs megközelítése és Noam Chomsky a nyelvtudományról (interjú)
In: Hankiss Elemér (szerk.): Strukturalizmus I. Európa, Bp., 1971. 36-51. és 235-244. old.

A nyelv formális természete
In: Szépe György (szerk.): A nyelvtudomány ma. Gondolat, Bp., 1973. 215-283. old.

Újabb adalékok a velünkszületett eszmék történetéhez
In: Pap Mária (szerk.): A nyelv keletkezése. Kossuth, Bp., 1974. 85-96. old.

Generatív grammatika
Beszélgetések Mitsou Ronat-val.
Európa, Bp., 1985. old.

Szintaktikai struktúrák; A mondattan elméletének aspektusai; Nyelv és elme (részletek) In: Antal László (szerk.):
Modern nyelvelméleti szöveggyűjtemény VI/1.
Tankönyvkiadó, Bp., 1986. 7-110. old., 111-319. old. és 321-374. old.


Kérjük, írja meg véleményét, észrevételeit, kérdéseit a következő címre: buksz@c3.hu