MARKUS  LEIKKOLA 
Arckönyv / Facebook (részletek)
(Naamakirja. Schildts&Söderströms. 2012.) 
 

amint csatlakozik ehhez a csoporthoz 10 000 ember
én szépen hazamegyek
felhagyok a céltalan kóborlással
és a sörvedeléssel

kifizetem a tartásdíjat
megborotválkozom, gatyát váltok
nem bliccelek többé a villamoson
és minden nap tiszta zokniban

megyek dolgozni
segítek a lakótársaknak összegereblyézni a faleveleket
időnként én is veszek egy-egy csomag kávét a munkahelyi közös kávézáshoz
és anyák napján elmegyek virágot szedni a gyerekekkel

de ti
semmiképpen sem lehettek annyian
így aztán egész nyugodtan ígérhetek bármit
tulajdonképpen egyvalaki is elég lenne
neki pedig megvan a mobilszámom

*

anyakönyvvezető vagyok
tisztviselő a népességnyilvántartó hivatalban
és minden házasuló párról tudom
már a házasságkötésük pillanatában
kik maradnak együtt és kik nem

jóslataim 92,5 százalékban beválnak
sem a meteorológusok
sem a közgazdászok nem képesek hasonlóra
de még a tőzsdeguruk sem, a tenyérjósokról már nem is beszélve

természetesen azoknak a szerelmes embereknek nem árulom el
hogy tudom

a feleségemnek elmesélném
ha meghallgatna
amikor hazajön a Pilatesről, vagy 
éppen józan

*

ha leírnám ide hogy Ellunak és Jarinak viszonya van 
amikor majd vége lesz az legyen-e
először hogy kissé zavaros

vagy annyi is elég ha törlöm az ismerősök közül 
aki képes volt ezt elmondani

mikor még azt sem tudom mennyire kedvel
és itt lenne az ideje hogy megjöjjön végre a menzesz

*

Riku bélszínt készített rizottóval a társaságnak
jól csúszott hozzá az a pár pohár Tarapacá
kedvemre van az efféle gourmet lét
vörösbor tényleg volt

*

a magamfajta embernek alaposan meg kell fontolnia
mennyit oszt meg önmagáról egy ilyen helyen 
nem azért de jól tudom milyen figyelmesen olvassák
és jeleket keresnek amiket ellenem fordíthatnak 
azután azt mondják, hogy na tessék ezt írtad

a tanácsadók nem mérik olcsón tanácsaikat
de a jónak meg kell adni az árát, mindig is mondtam

tehát:
talán csak pár szó az EU-ról
aztán kinyitom a második üveg portóit

*

kedves Jarmo
ezennel felmondom barátságunkat
a biciklit akkor is megkaptad volna ha elkéred
és nem az a bajom, hogy kilyukadt az első kereke
és elgörbült a váz amikor nekihajtottál a betonvirágtartónak
de Leilát is magaddal vitted a csomagtartón
úgyhogy jó lenne ha legalább őt visszaadnád

*

tudna valaki segíteni
hogyan kell ide képeket feltölteni
Jarkko még odabent az osztályon csinálta őket
Nyytti mindegyiken olyan édes
habár szinte az összesen csukva a szeme
mert automata vakuval fényképezett

szeretném megmutatni nektek
már úgyis olyan sokan kérdezték

nálunk általában a férfi dolga
a számítógéppel babrálni
de mivel 
már három napja 
nincs itthon
gondoltam hogy tőletek
kérek egy kis segítséget

*

a profilképed olyan furcsa
mintha elromlott volna
erre az arcodra nem emlékszem
most el akarsz mondani valamit
amit én egyáltalán nem értek

fiam, titkaink vannak?

*

megint helyettesítek a kaszinóban
és szívem szerint azt mondanám ne tedd fel a pénzed
de azért kapom a fizetésem hogy ne szóljak

a hallgatás sokba kerül
nekik a többieknek
akiket mi vendégnek nevezünk
ezért sohasem jelölöm vissza őket ismerősnek
meglehet túl érzékeny vagyok

milyennek kellene lennem?

*

termékünknél a kapucnis gyermekfelsőnél 
biztonsági problémát észleltek
a kapucni zsinórja ugyanis 
nem felel meg a gyermekruhák biztonsági követelményeinek

szerencsére fél órával korábban 
odaértem Emmiért
addigra Anni már leesett a fáról
az eső áztatta sáros földre zuhant
de öt perc alatt ott volt a mentő
ami egyesek szerint nem is olyan hosszú idő

nem mesélhetem el senkinek
este Emmi három órán át pityergett
mire végre elaludt az ölemben
én reggelig a fotelben virrasztottam
és először jutott eszembe, hogy
annak idején azért vették el tőlünk Akselit
hogy legalább Emmi megmaradjon
megússzon mindent
élve 

*

egy ilyen szép téli napon
mindenkinek síelnie kellene
úgy tűnik sokan voltak is

biztos vagyok benne hogy a fele sem mond igazat
úgyhogy nem vagyok rossz társaságban
pincér, ugyanazt mindkettőnknek

*

a múminoktól aztán biztosan nem kérdezek
micsoda ostobaság mesehősöktől várni életbölcsességeket
ugyanolyan baromság mint a horoszkópok meg a tarot
mifelénk az Európai Központi Bankban hisznek
és Olli Rehn szemöldökének minden rándulását
feszült figyelemmel kísérik
mert egyetlen rezdülésre milliárdok indulnak útnak
csupán egyetlen enter kell hozzá

*

én téged kommentellek
te engem kommentelsz
mindenki láthatja milyen boldogok vagyunk
amíg ki nem kapcsolunk
én kikapcsolom a laptopom
te kikapcsolod a mobilod
és hallgatunk
nincs szavunk amit kimondhatnánk

      KOVÁCS OTTILIA FORDÍTÁSAI



Lettre, 90. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 
Jani Nieminen
Kóbor kutyáknak
 

Amikor elköltözöl tőle
a fájó emlékekre gondolj
miként hagyott magadra
hogyan tette tönkre kedvenc csapatodtól való féltve őrzött hokissapkád
hogyan vádolt:
ha férfi lettél volna, most nem itt tartanánk.
Ne gondolj
illatára
kezére
ajkaira
szemére
melleire
ne törődj azzal milyen érzés.
Fogd az esernyőt
s ellenőrizd hogy órád pontosan jár-e.
Ne nézz az előszobában árválkodó kutya szemébe.
___________

Kutyám félreszegett fejjel Benny Goodmant hallgat
s táncol, szájában teniszlabda.
Elfeledett tájékra hajítom a labdát
napraforgók közé, esők illatába.
Lemaradtam mint nagybácsi a családi fotóról
mi történt?
az álompár
a fényképen mosolygó
meg hogy a szerelem
hegyeket hordasz el erejével
A francba! Ide nekem egy hegyet!
Voltak ünnepek
vágyálmok s kései ébredések
oly késeiek
senki sem volt már igaz.
Sodró lendülettel zuhantunk
örök átmenetiségbe.
___________

Férfiként belőlem sosem válhat feminista
tehát sosem érthetem meg így
mi jár a nők fejében.
Ha önnönmagad lennél - veti fel Simone.
Már megint itt tartunk?
Hát ezért fizetek én?
Már hogy lehetne egy messianisztikus Nieminen hétköznapi ember?
Feminista akarok lenni
soviniszta
gyengéd és durva.
Szeretett
gyűlölt
csodált és vitatott
beszédtéma akarok lenni
tetszeni és bosszantani vágyom
akarok minden nőt és egyetlenegyet sem
karriert és családot
örökké 22 éves szeretőt
akiről nem málik a vakolat naplementekor
szabadságot akarok
és elköteleződést
külföldi munkát
s időt a gyerekeimre
nyugdíjba akarok vonulni
s vágyom a halhatatlanságra
naggyá akarok lenni
akarom bú s vágyakozás fájdalmát
amibe begubózhatok
amit meglovagolhatok s aztán felkerülök
az Ilta-Sanomat címlapjára
az Anna hetilapba
hogy bemutassam otthonomat.
Saját talk-showt akarok, ahol én, én, én akarom.
Simone megüti a gongot.

    SIMON VALÉRIA FORDÍTÁSA
 



 
KIRSTI SIMONSUURI
Barbária
(Onni ja Barbaria. Kirjayhtymä, 1995.)

Tűz, szélszárította fa
lángoló végzete, elmúlást hozol
füstté és felhővé oszlót
láthatatlanul,
kiüresítve és erővel telve.

Mozdulj, ki voltál mozdulatlan
ki nagy jámboran hagytad
kővé jegesedni
pusztává sivárodni
a szív posztóval bélelt kamráit,
ki hagytad fellobbanni a máglyát, nem tiltakoztál
engedted bevégezni az ítéletet, jelen sem voltál
te, könyvek barátja, szerzője és égetője.

A palotából, a csarnokokból 
füst száll fel, nem melegít, ám elárulja
mit tettél, amikor senki sem látott
el bizony: történjen, aminek történnie kell
menjen minden a maga útján
ahogy a füst sem járja át a követ,
te szántóvető, ki mögött az ifjú 
elmerül a mélyben, csak a lábujjak, a kardpenge 
jelzi, hol veszett oda. Egy szempillantásig. 
A víz eltörli a sebet. A felszínről. 

Ő, ki láthatatlan, semmibe tűnt, kit megégettek, 
odaveszett tűzperzselte szárnnyal
tűzzé, levegővé, vízzé és földdé lett
kit meggyaláztak, s oly áttetsző
itt él, melletted
míg te, jámbor, mozdulatlan
írogatsz palotád csarnokában.
 

Elégia
(Enkelien pysäkki. Kirjayhtymä, 1990.)

Sötétből indulok, egyenesen a fénybe.
Arcok, szőrös pofák, 
lábak, éles karmú mancsok
nyoma sebzi fel az utat.
Emberáradat a sötétben. 

Néma barátoktól jövök, 
sötétből indulva és sötétbe térve meg
de ott, ahová tartok,
fényben fürdöm egy pillanatig, egy örökkévalóságig.
A szavak, akár a kolibrik.
 

Megérkezés
(Meri, ei mikään maa. Kirjayhtymä, 1987.)

Szeles március töri ma
a fákat, a házak eresztékei 
ropognak, bennük élünk,
mélyen, mintha hajón laknánk,
az emberlét
ringó hajó,
tovasiklik az utcákon
autók, kutyák, magas juharfák
közt, címüket kérdezem.
És a gyermekek elfutnak az óriások kapuitól, 
az öreg házak nem nyílnak meg,
meg sem hallják a kopogtatást,
de aznap, mikor partot értem,
befogadtál, házad szívébe, 
nem tudjuk, kinek nyitunk ajtót, 
mikor kezdődik az élet,
nem tudjuk, költő vagy gyermek érkezik, 
nem sejtjük, és a szeretett ember 
észrevétlen már az ajtóban áll
kék kabátban.
Moszkvában megint temetnek,
és Rómában virágoznak a mandulafák,
túl a tengeren már felkelt a nap
de a világ itt születik, ahol élünk,
reggel kitárunk ablakot-ajtót,
s a szelek sietve útra kelnek. 

    KOVÁCS OTTILIA FORDÍTÁSAI



 
Katariina Vuorinen
 

MOSZTÁRI ÁLMOK 
 

Hallom, ahogy beszélsz, az idő felderül
a tér peremén, a levegő arcszesztől és alkoholtól tiszta
a tüdő szívesen mártózik meg a hideg reggelben
mint egy felhívásban: a következő pillanatokat
tisztán és bénultan éled át, mint a tengerből kifogott különös lények,
ami ezután történik, a kereskedők dolga, a piaci mérlegeké,
az utca néma férfijai az ajtóból nézik
ahogy minden egyes paradicsom a helyére kerül.

Azt mondod, hogy el kell felejteni mindent, ami a hegyekben történt
hogy a városokban lőttek,
ki kell végre nyitni a szánkat és a levelet, amelyet a ládába dobtak.
Mit is mondhatnál még. Találkozunk, mintha megértenénk
mindent és sohasem.

Mi mást, hisz oly sokan lesznek még, akik átvirrasztják az éjjeleket
zajló emlékek és kézműves tárgyak között, találkozások
egy idegen vidéken

eltitkolt szerelmek
vajon hullnak-e a fecskefészkek az eresz alól
lekopnak-e valaha a falakról a kihűlt árnyak,
érintetlen kép izzik a napfényben
és a telefont szorongatod, az űrben jársz
gyönyörűen beszélsz, gyorsan, sarkosan
bőrfelszín, melyet késsel felhasítanak, majd összeillesztik és összevarrják.
 
 

FEHÉR ZAJ [VALKOINEN KOHINA]
 

A fekete medve gondot visel rám,
karmaival fésüli méztől ragacsos hajam,
imád engem, ha nem megyek az erdőn túlra

túl az erdőn, amely már kétszer halt meg
kiszáradástól, gyilkos fűrészektől

a medve égre emeli fejét
orrlyukai az irtás szelével tele
              szemei porral és magokkal, könnyel,
fehér füzikék susognak, ősz közeleg.

A fekete medve faggyúszagú fészkében lakom
szőrlabdába rejtezem
a szél elől, a kutyák sem találnak rám,
sem a tájfutók, sem a gombaszedők.
A rövid ösvények hirtelen véget érnek
magnak hagyott fák folytatják az erdő gondolatait

és a távolban felzeng a hétköznap négyszög szobája
harangok zúgnak, víz forr
a teáskannában kis felhő hullat esőt
a sötétség tükre itt marad és átnéz a vállam felett.

Letörlöm az üvegről a páráját, a medvét és a cseppeket,
az élők könyvében már megjelölték
             az arcokat, amelyekbe az ég süpped el
                           a hó bármikor hullni kezdhet
      az ég hamuba öltözött, soha többé nem térek haza,
                   karommal meghúzott határ
          az eső sebes arcán.

A medvével osztozom az örök tél kunyhóján,
a téli álmon, hangyabolyon
            a barátok szalvétából hajtogatott madarai
        Dél-Finnországban maradnak egész télen át, tollak szálldosnak
bomló hattyúkból, viszket a szemünk
a dohos ágyban, kimerít a tél végtelen
magyarázata

a meghívók felbontatlanul hevernek az asztalon
a gondolatok a lámpa köré gyűlnek
sílécek és ünnepi lakomák, fújom az ujjaim
fogcsikorgatva, a fehér üregben

téli barlang és áfonya szaga
árad, a szőr melegében szoptatom a kölyköt, tanulmányozom a fekete tej sajtreceptjét,
          monoton tanulás, benne a növekedés, a beérés és az edény ritmusa dobog
                    az alma sorsa visszhangzik, a magház megsötétedik                                a hús áttetszővé lesz, elenyészik.

         Tíz téli almát számoltál már meg, papírba csomagoltad őket.
         Hirtelen a számolás és az éneklés abbamarad, az udvar elenyészik.
         Idegen fa hangját hallgatod, hideg gyümölcsökét
         ahogy egymás után fordulnak magukba és megérintenek
         szél lebbenti az ágakat, néhány a földre zuhan, tatamtatam,
         ahogy a vágy lohol penészes pince falak közt
         a gombák elolvadnak a rázkódástól, tompa puffanások,
         estéről estére korábban jön az álom, a hátsó udvarok és kertek, a gondolatok
         gyermeki délutánok, el se kezdődnek véget sem érnek.

         Mint a bőr, éjszakára a tűz elé terítik, reggel fázós hátat melegít.

A fekete medve tanított olvasni
az árnyékos oldalról nem lehet a napfényre jutni, az eltévedt zsombékosba és tekintetekbe vész
aki medvével találkozik, megdermed, a szalonna karácsonykor kemény és szép
a csontok kiszáradnak a nyáron, a szerelmesek, a szavak, az emberek
húsevő virágok és a legyek új generációiba vesznek

és mikor róka fut a mondvacsinált keresztelőre, lóvá tesz mindenkit és falni kezd
a gyermek még csak cseperedik, félig üres, majd egészen az,
tudod jól, a medve elzavar
a mackó visszafordul, téli odút készít, meghízik és lomha lesz

messzi-messzi könyvekben, más időzónákban
a madárasszony nem kerülheti el sorsát 
a holdhoz közel, a naphoz közel,
az ég vállairól medve ereszkedik alá és mellé telepszik

az évszakba zuhanok mesterséges álmaimból
a halottat lábbal előre viszik ki a házból,
a lábak elkopnak a futásban a répaföldön, a krumpliföldön és rozsmezőkön át.

A medve kavarja a lábast, megszámlálhatatlan lepedőt
                                                             a nedves ablakra
                      szavakat rajzolok, ezer éve nyeltem le őket
ellenfénybe fekete fénybe az éj vakságába, mellemen nap arcomon felhők
a medve egy szót sem szól, a loboncos nem beszél

a száj tele, a lepedők vitorlákká fagynak
szív zizeg a papíron
és a nap végére kifakul a szivárványhártya is
mikor a medve az este árnyát teríti szét a szobában
szavaim szétmorzsolódnak,
                a mozdulat elég, két lábra áll

                                      a télbe visz engem

                          a mancsa langyos
          mellemhez simul, óva int
               nem szabad kiszámíthatatlannak lenni
                az indulásra gondolni

               Azt az estét a falu utolsó házában
                             még mindig karnyújtásnyira érzem
               összezavarodott sorsok

                                          kiürülő falu
        ahol a házak befelé fordulnak, a nőkben elmozdul a gerinc
               míg többé már nem látszanak a háttámla mögött
néha egy leesik a földre, nem áll fel többé

     és a férfiak
         az égő házban maradnak,
     a lovak lábánál, a jégen,
a férfiak megfagyva, leszúrva, a medve szétmarcangolva

      vasárnap reggelre hármat bottal ütnek le

               hideg keszegek csillognak a zavaros vízben
               a döglöttek hassal felfelé a varsában
 

És a barlangban
a medve szeretőre vágyik,
         gazdasszonyra, házi tündérre,
a medvével együtt tartjuk a gőzölgő fazekat
karmok kaparástól feketék
szemek történetektől feketék
összefésülöm az ösvényt
ahová menni akartam
ahol a tetők a homályba hullnak,
a macskák gyülekeznek a réten

a fekete medve minden reggel izzadt hajam fésüli
a fagy kiöli takarónkból a rossz, viszkető
álmokat, hátunkon és oldalunkon mélyülő nyomok

                         egyre mélyebbre süllyedek az ágy gödrébe,
                                      a gyerek leány lesz, a medve tudja
                 az erek és a szomorúság méhlepénye minden évben nehezebb lesz

                  míg már nem tudom kinyomni
a medve málnát szed, én kint fekszem, a medve egy más faj

engedem, hogy a nap kettévágja a medve
alattvalóját, összevarrom halászhálóval, fájdalom fonalával
a kenyeret ember-kiáltásra cserélem, a medve zsákmányának kása kanalára

és lassan, óvatosan simítani kezdem kitömött mellem gyűrött anyagát
           a dagadó napkorongot, a delelő napot széllökések rántják
                 az ég jelei mozdulatlanok, eső színezi
                 a mesét ruhákról, melyekből szél támad, hang hallik, suttogás.

                                                                 PUSZTAI VARGA ILDIKÓ FORDÍTÁSAI