Franziska Gerstenberg 
Előtörténet
 

Az én Európám szamárfüles. Iskolai atlaszom 1989-ben jelent meg, a Verlag VEB Hermann Haack Geographisch-Kartographische Anstalt Gotha nevű kiadónál. A Föld politikai felosztásához elég benne három alapszín. Az első részletes térkép a 2. és 3. oldalon a Német Demokratikus Köztársaságot ábrázolja, ahol felnőttem. Azután Európa kapitalista államai jönnek, majd Közép-Európa szocialista államai és Dél-Európa szocialista államai következnek. A Béke villamosenergia-vezeték, a januári hőmérséklet sokévi átlaga, talajok, ipar és mezőgazdaság, Bonn közelében marhák.
Gyerekkoromban, még jóval azelőtt, hogy az iskolában megkaptam volna az atlaszt, ha megkérdezték tőlem, melyik a kedvenc országom, azt feleltem, Olaszország. Halvány fogalmam sem volt Olaszországról, de azt tudtam: oda vágyom. Szüleim hosszan bámultak, és tanácstalanul vonogatták a válluk. Hogyan magyarázzák el, hogy sosem juthatok el Olaszországba? Mi csak a szocialista országokba utazhattunk. Biztos abban reménykedtek, hogy majd magam is belátom.
De nem kellett. Tíz éves voltam, amikor az NDK-val együtt szinte vadonatúj iskolai atlaszom is a múlt része lett. Néhány évvel később aztán végre először életemben elmentem Olaszországba, és nem kisebb élmény volt, mint amilyen az első. A házak, a kabócák, minden egyes ciprus láttán úgy éreztem, ismerem már. Hazaérkeztem.
A fél ország, amit 1989 őszén ajándékba kaptam, ez a Német Szövetségi Köztársaság nekem bizony édes tökmindegy volt. De az ajándékba kapott fél kontinens – az a legnagyobb ajándék, amit valaha is kaptam, és máig sem csomagoltam ki egészen Európát.
       (2012.09.09.)
 



Lettre, 89. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu