stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Andreas Altmann

insel kopf
vergitterte bunkerwände liegen am kopf
der insel gestoßen das meer plätschert dahin
vergangene hände haben einzelne federn
an finger starke drähte gebunden im stein

nach dem sommer werden sie fliegen
hier sieht man teile der wurzeln von unten
ohne zu sterben steil blättert die küste
aus dem sand zeigt eine rostige uhr

sie ist naß ihr vergeht diese zeit später
hab ich den schwan für die federn gefunden
ihm fehlte der kopf nur am körper
war das bild seines schattens zu ändern

szigetfej

rácsozott bunkerfalakat verdes 
a sziget fején a tenger 
furcsa tollak a régi kézben
ujjak közt erős drótok kőbe vésve

a nyár után repülnek
itt alulról látszanak a gyökerek
anélkül hogy meghalnának a meredekre lapozott 
homokos part egy rozsdás órát mutat

nedves és az idő neki később múlik el
megtaláltam a hattyút a tollhoz
hiányzott a feje csak a testről 
készült kép az árnyékáról amint változik
 
selten genug

weiß blättert das apfelholz
im licht des windes.
für sekunden sehe ich durch
meine ersten augen.
eine stimme, die anwuchs
in ausgelassenen worten.
ich kann sie nicht mehr erinnern.
nur gesichter, zu denen sie gehörte,
erkennen sie wieder. spiegel
haben kein langes gedächtnis.
wasser hat mit ihnen geduld.
ich sehe dazwischen. als kind
hab ich oft die angebissenen äpfel
in den bach geworfen.
sie waren noch unreif.
ihre wellen setzten den himmel
nur kurz in bewegung.

ritkán elég

a szél fényt borzol
a fehér almafán.
pillanatokra megértem,
milyen először látni.
egy hang hozzá
féktelen szavakban.
már nem idézhetem vissza.
csak előző arcaiban
ismerne fel újra. a tükrökben
nem maradnak emlékek.
a víz türelmes velük.
közben látom. mint gyerek,
almákba haraptam, aztán
gyakran a patakba hajítottam.
még éretlenek.
hullámaik miatt egy percre
szétfutott az ég.
 


Raul Schrott

Hotels IV.

hotel vesuvio,
neapel, 21. 6. 93

die schwaden von angebranntem öl vom abzug
der hotelküche unten beißen in den schwielen
des abends und seine schwelende schlacke sintert
vom glasdach des aufzugs den orthodoxen kreuzen
der fernsehantennen • hinter
den angelehnten jalousien stochert der mann gegenüber
das essen aus den zähnen und das schmierige phosphoreszieren
des fernsehschirms legt sich blau über die nacht
in der sich die lippenbewegungen nur schlecht synchronisieren
auf die sirene einer alarmanlage die keiner mehr hören will
ein orakel der lethargie das schrill
mit der batterie lehr läuft • es ist das einzige erleuchtete
fenster in diesem hinterhof ein emblem des sommers
wie der weiße teller auf dem tisch und das salz
die gegen die rippen gespreizte hand
ist das einzige was sich kalt anfühlt und der feuchte
wind vom meer bringt wenn dann nur asche
patroklos` auf dem scheiterhaufen er entfacht den brand
in der esse des sommers seine hitze wie ein stoß in den rücken
um 2 uhr morgens • achilles drüben greift nach der bierflasche
und kratzt sich an der ferse: das sirren der mücken

 

Szállodák IV.  

vesuvio hotel
nápoly, 1993. 6. 21.

 égett olaj füstje szivárog a hotelkonyha 
szellőzőrácsán harapni lehet a sötétet 
egyre sűrűsödik a lift üvegtetejétől az antenna 
ortodox keresztjéig háttérben 
tapogatózó vakok szemben egy férfi piszkálja 
fogai közül az ételt és a képernyők 
piszkoskéken vibrálnak az éjszakában 
a szájak mozgása nincs szinkronban
a riasztó vijjogásával már hallani se bírják 
a kábaság jósnőjének visítását amíg az elem lemerül
az egyetlen fényes ablak a hátsó udvarban a nyár 
egy emléke fehér tányér és só az asztalon   
csak a bordáimhoz szorított szétterpesztett
ujjaim fáznak a nyirkos tengeri levegő
patroklosz máglyájáról hoz hamut 
felkavarja a nyári tűzrakás lángjait mint
egy forró széllökés hajnali kettőkor
egy hátbavágás amint achilleus meghúzza a sörét
és megvakarja a sarkát: zümmögnek a szúnyogok
 


Simon Armitage

*

I've made out a will; I'm leaving myself
to the National Health. I'm sure they can use
the jellies and tubes and syrups and glues,
the web of nerves and veins, the loaf of brains,
and assortment of fillings and stitches and wounds,
blood - a gallon exactly of bilberry soup -
the chassis or cage or cathedral of bone;
but not the heart, they can leave that alone.

They can have the lot, the whole stock:
the loops and coils and sprockets and springs and rods,
the twines and cords and strands,
the face, the case, the cogs and the hands,

but not the pendulum, the ticker;
leave that where it stops or hangs.

*

Végrendelkeztem: az egészségügyre
hagyom a testem. Biztos használni
tudják a kocsonyát, a csöveket, a szirupot és a ragasztót,
az idegek hálóját, a vénákat és a cipónyi agyvelőt,
a tölteléket: a varratokat, a sebeket
és a vért ¬- egy vödör áfonyaszósz ¬-,
a csontok vázát, kalitkáját vagy katedrálisát;
de a szívet nem adom, azt hagyják békén.

Az összes cuccot vihetik:
a hurkot, az orsót, a fogaskereket, a rugókat és a pálcákat,
a zsinórokat, a köteleket és a fonalakat,
az arcot, a ráncokat, a fogakat és a kezeket,

de az ingát, a ketyegőt nem;
hagyják csak ott, ahol áll vagy függ.

 
*

Mother, any distance greater than a single span
requires a second pair of hands.
You come to help me measure windows, pelmets, doors,
the acres of the walls, the prairies of the floors.

You at the zero-end, me with the spool of tape, recording
length, reporting metres, centimetres back to base, then leaving
up the stairs, the line still feeding out, unreeling
years between us. Anchor. Kite.

I space-walk through the empty bedrooms, climb
the ladder to the loft, to breaking point, where something
has to give;
two floors below your fingertips still pinch
the last one-hundredth of an inch...I reach
towards a hatch that opens on an endless sky
to fall or fly.

*

Anyám, bármely arasznál hosszabb távolsághoz
kell még egy pár kéz.
Segítesz megmérni az ablakokat, a karnisokat, az ajtókat, 
a falak négyzetméterét és a padló pusztaságát.

Te a végén, én a mérőszalaggal.
Számoljuk a métereket, a centiket visszafelé,
majd fölmegyünk az emeletre, a szalag tekeredik,
leszaladt évek közöttünk. Horgony. Papírsárkány.

Űrséta az üres hálószobákon át, felmászok
a létrán a padlásra, amíg feszül, ahol valaminek
szakadni kell,
két emeletnyi távolság az ujjbegyeink közt és még tartod az utolsó
centit... Lassan elérem az ablakot a végtelen égre, 
hogy hulljak, vagy repüljek.
 

          Lesi Zoltán fordításai



Lettre, 81. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret