stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Dragan Velikic
A dunai régió identitásai

1.
Kevés földrajzi fogalom fog át annyi nemzetet és kultúrát, nyelvet és vallást, mint Közép-Európáé. Annyi történelmet. Annyi eleven múltat. Múltat, amely az irodalomban lélegzik.
Kevés olyan térség van a földgolyón, amelyiknek ilyen hosszú életű a mítosza. Közép-Európa népszerűségének és aktualitásának talán az a magyarázata, hogy léte áttevődött az irodalomba. Az irodalmi művek az egyedüli olyan térségek, amelyekbe mindig visszatérhetünk. Az irodalom hosszú távon ezért erősebb minden napi politikánál. És Közép-Európa ezért élte túl a háborúkat, békekonferenciákat és vasfüggönyöket.
A "vasfüggöny" korszakában Közép-Európa mítosza az irodalomban élt. Nemzetei a keleti blokk fennállása idején egy másik földrajz száműzöttei voltak. Csak vendégként tartózkodtak a politikai Keleten, amely a második világháború végén rájuk tette a kezét.
Európa megosztottságának időszakában Közé-Európa fogalma Keleten - akárhol és akárhogy gondolták is el - szubverzív mozzanatot hordozott. Magyar és szlovén, horvát és cseh, szerb és szlovák egyaránt az elégedetlenségét írta bele azzal a világgal szemben, amelyben élt.
A Habsburg-monarchia földrajz is volt. Egy olyan tarkabarka világ közös nevezője, amelyben tizenkét nemzet élt. Mindegyiknek le kellett mondania valamiről az egész nevében. A bürokrácia volt az operációs rendszer, amelyen ez a világ nyugodott.
A Duna nem csupán Közép-Európa artériája. A Duna ma egy hatalmas királyi ház, amely ezt a sokidentitású térséget egyesíti. Azt a koronát, amelyet a Duna visel, nem lehet elveszíteni. A Duna partjai megint közelebb kerültek egymáshoz.

2.
A dunai régió évszázadok óta nemzetek gyűjtőhelye. Egymás mellett élnek akkor is, amikor a Duna határ, akkor is, amikor híd. Itt tehát sokan vannak a Mások. Évtizedekig éltek együtt. Néha akár egy évszázadon át is ugyanazokban az államokban. Ugyanazokat a hétköznapokat élték. Elsajátították és eltanulták egymás szokásait.
A dunai régió minden nemzete rendelkezik többségi és kisebbségi tapasztalattal is. Történelmi körülmények határozták meg sorsukat. Háborúk emeltek sáncokat. Példa: a vajdasági szerbek mint kisebbség a monarchia idején. A vajdasági németek mint kisebbség Jugoszlávia idején.
Bármilyen veszélyes szűkületet okoztak is a dunai régió érrendszerében bizonyos időszakokban a történelmi körülmények, bármilyen közel jártunk ahhoz, hogy egyes részek elhaljanak, a véráramlás sohasem szűnt meg teljesen. A tömbök Európájának megszűnése óta gyorsabban folyik a Duna.
Kedvező körülmények között felsőbb politikai utasításra előbb-utóbb felemelik, és később el is távolítják a határsorompókat. Franciaország és Németország évszázados ellenségeskedéséből az Európai Unió tengelye lett. Amíg léteznek bizonyos rezsimek, amelyekben az egyéni szabadság nem számít konvertibilis valutának, ahol a Másikat nem gazdagságként, hanem a saját identitás elleni támadásként élik meg, addig a kozmopolitizmus vak utas a fedélközben. De ne becsüljük le a fedélköz hatalmát. Mindig eljön az a pillanat, amikor a vak utasok megjelennek a fedélzeten.
Bergson szerint nem létezik abszolút felejtés. Ha a jelszót elfelejtjük is, nem vész el örökre a tartalom, amelyet védett. Egy kor, egy térség a hétköznapok látszólag banális szokásaiban él tovább. A fedélzet emlékezete megőrződik a fedélközben. A békés együttélés jó időszakainak emlékezete mítosszá növekszik. A mítosz mindenekelőtt az irodalomba kódolva marad fenn.
Az irodalmi művek az egyedüli olyan térségek, amelyekbe mindig visszatérhetünk. Lehetővé teszik, hogy emlékezzünk olyan időkre és terekre, amelyekben nem éltünk, ám ezáltal nincsenek kizárva tapasztalatunkból. Nekem, aki Tito szocialista Jugoszláviájában születtem, honnan vannak emlékeim Italo Svevo Triesztjének, Kosztolányi Dezső Szabadkájának, Elias Canetti Bécsének hétköznapjairól? Honnan ismerek rájuk? Mitől olyan közeli számomra Joseph Roth, mintha kortársak volnánk? Miért érzem azonosnak magam a Galíciától az Adriáig és a Duna mentén a Fekete-tengerig terjedő térségben szétszórt hőseivel? A magyarázat valószínűleg nem a K. u. K. monarchiának azokban az építészeti töredékeiben keresendő, amelyek még fellelhetőek voltak a múlt század ötvenes éveinek szocialista Pulájában. Hihetőbb, hogy azoknak a más nemzetiségű személyeknek a jelenléte, kultúrája és szokásai határozták meg világképemet, akiknek a körében éltem.
A másik felismerésének és megélésének programját az a biotóp írja belénk, amelyben felnövünk. Nagyon fontos támpont, hogy nemzetiségünk szerint a többséghez vagy a kisebbséghez tartozunk-e abban a társadalomban, amelyben élünk. A kisebbségi tapasztalat toleranciára tanít, mert ez a viszonyok rendezésének feltétele, ez nyújt módot arra, hogy árnyaltabb képet alkossunk a Másikról, és lassan szert tegyünk a kettős ügynök tapasztalatára. Mivel két oldal van bennünk, lojalitásunk sokkal bonyolultabb. Saját pozíciónk megtalálásának sokrétű követelményei nem engedik, hogy megpihenjünk, hogy leegyszerűsített képet alkossunk a világról.

3.
Az identitás mindig ötvözet. Mert nem egyszer és mindenkorra megalkotott struktúra, hanem folyamat, amelynek, akárcsak a világegyetemnek, nincs kezdete és nincs vége. Az élet növekedés, a növekedés pedig csere, a test és a lélek fiziológiai tevékenysége. A csere csak a másikkal lehetséges. A másik csinál minket. Mi is másik vagyunk valakinek.
Azt hiszem, a dunai régió akarva-akaratlanul más európai régióknál előbb gyakorolta az együttélést. Ennek pedig jó és rossz következményei is voltak. A tartózkodás és bezárkózás a négy fal közé, az ablakok, amelyek szinte sohasem nyílnak az utca felé, a fallal körülvett paloták, amelyek eredetileg mintha kaszárnyának épültek volna, csak valamilyen ismeretlen okból menet közben megváltoztatták funkciójukat és rendeltetésüket, mindez talán annak a ténynek a következménye, hogy a Másikat, keserűen összeszorított szájjal, el kellett fogadni. Másfelől talán az is tolerancia, hogy nem avatkozunk a Másik dolgába. De a legfontosabb az, hogy a dunai régió nemzeteiben elevenebben él ez a megszokás és hagyomány, mint másokban, akkor is, amikor nem tetszenek egymásnak, akkor is, ha vallásaik és történelmi előzményeik teljesen különbözőek, hozzászoktak ahhoz, hogy együtt éljenek.
Csak Bécsben vannak irigylésreméltó mennyiségben olyan kávéházak, ahol egy sor asztalka mellett csak egy-egy szék áll. A nézői létmód kísérlete ez, vagy csak a kikapcsolódásé, a magunkba nézésé, saját mágneses mezőnk körülhatárolásáé? Az sem véletlen, hogy éppen Bécs, a dunai régió nemhivatalos fővárosa hozta létre a "bécsi kávéház" sajátos intézményét. Alfred Polgar lucidus és találó meghatározását adja ennek az intézménynek: "Kávéházba azok járnak, akik szeretnének egyedül lenni, de társaságban."
Ez a dunai régió topográfiája: sok nemzet, mindegyik a maga asztalánál, de együtt ugyanabban a kávéházban.

        Csordás Gábor fordítása
                        



Lettre, 81. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret