stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Kovai Cecília
Az otthon szakadatlan keresése
(A vándor)

A vándor toposza elválaszthatatlanul a cigányhoz kapcsolódik, annak ellenére, hogy Magyarországon már több mint ötven éve - többek között az erőteljes asszimilációs politika következményeképpen - a cigány és a vándor fogalma a valóságban eltávolodott egymástól. Elmondhatjuk tehát, hogy összekapcsolásuk leginkább már csak a fejünkben létezik, mégis olyan erőteljes asszociáció ez, hogy nagy valószínűséggel egyéb jelenségekre is kihat. Ha alaposan szemügyre vesszük azokat a pontokat, ahol a vándor és a cigány jelentése összeérhet, láthatjuk, hogy ez az erős kulturális beágyazottsággal rendelkező asszociáció milyen irányokat adhat a cigány jelentéseinek, például milyen kapcsolatban lehet a cigány az otthon fogalmával.
 Bár nyilván nehéz nyomon követni vagy konkrétan kimutatni, hogy ez a társítás pontosan hogyan működik, és az is nyilvánvaló, hogy vannak manapság ennél veszélyesebb asszociációk (mint például a cigányság és a bűnözés összeboronálása), annyi bizonyos, hogy két - a reprezentáció szempontjából kiemelt - helyen szerepel a vándorlás mint a cigány sajátja. Az egyik az úgynevezett roma zászló, amelyet 1971-ben fogadott el Londonban az Első Roma Világkongresszus. Ellentétben az ezt megelőző kísérletekkel, ez a zászló bekerült a hétköznapok forgalmába, az újdonsága éppen az a közepén található kerék lett, amely egyértelműen a vándorlásra utal. A roma nemzeti zászló eleve létrehozza az otthontalanságot, a "nem létező nemzetnek" állít emléket, abban találja meg a közös alapot.
 A másik az úgynevezett cigány himnusz, amely Magyarországon különbözik a nemzetközi változattól, de a vándorlás motívuma mindkettőben igen erős. A nemzetközi cigány himnusz már címében is utal erre: Gelem, gelem (azaz 'Mentem, mentem'). A Magyarországon inkább elfogadottá vált változat, a "Zöld az erdő…" kezdetű dal szintén megjeleníti a vándorlás motívumát, amely itt inkább a kitaszítottságról szól: "Isten könyörülj meg nékünk, ne szenvedjen tovább népünk, megátkoztál, meg is vertél, örök csavargóvá tettél."
 Mind a himnusz, mind a zászló olyan törekvést tükröz, amely éppen ennek az otthontalanságnak szeretne véget vetni, a "cigányságot" otthonná formálni, akár egy nemzeti közösséget - miközben a közös alap pont a saját ország hiánya lesz, ez a nemzet tehát nemlétével reprezentálja önmagát. Így a vándorlás ebben az esetben már nem a lakóhelyek állandó változtatását jelenti, hanem annak a fájdalmát, hogy a lakóhely nem jár együtt az otthonléttel, e kettő közelről sem fedi egymást: idegenként, nem befogadottként élni a hontalanság egy formája.
 Talán egészen a legutóbbi időkig a magyar faluhoz szinte automatikusan hozzátartozott egy cigánysor vagy cigánytelep, tehát ezeknek a faluszéli utcáknak vagy telepeknek a látványa legtöbbünk számára valamelyest otthonos lehet. Ám míg maga a látvány talán ismerős vagy megszokott, számtalan olyan falusi embert ismerünk, aki életében sosem járt falujának cigányok lakta utcáin. Tehát miközben a falu részei ezek a helyek, a többség szempontjából mégis a velünk élő idegenség terei, ahová az átlagos falusi ember nem teszi be a lábát, a hétköznapi életben pedig erre nincs is szüksége.
 Amikor először jártunk egy borsod megyei faluban, egy bizonyos Balogh Rudolfot keresve, a helyi kocsmáros így figyelmeztetett: "Ó, hát a Balogh Rudi, az fenn lakik a cigánytelepen, de oda ne menjetek, ott még tán meg is szurkálnak titeket!". Nem ez volt az első, s nem is az utolsó ilyen jellegű figyelmezetés, amely fölösleges aggodalmakat fejezett ki, bár sem akkor, sem később semmiféle bántódásunk nem esett ezeken a helyeken. A falu "cigány részei", úgy tűnik, nagyobb teret hagynak a fantáziának. Már csak azért is lehet ez így, mert a legtöbben, akik nem ott élnek, soha nem is járnak arra, ezért aztán az sem lehetséges, hogy tapasztalataikkal valamelyest felülírják az ilyen elképzeléseket. Így ezek az utcák bőven kívül esnek az otthonosság terrénumán, sőt leginkább a távoli, csak a képzelet által megközelíthető vidékekhez lesznek hasonlatosak. A cigánytelepen élők tehát ilyen messzeségekből járnak be mindennap a faluba.
 A cigánytelepi fiatalok próbálják belakni ezt az idegenséget, amely nekik az otthonuk, hiszen ebben nőttek fel, ebben élnek, szakadatlanul keresik azokat a jelentéseket, amelyek erőt adnak a velük kapcsolatos félelmeknek. Leginkább az afroamerikai filmekből kölcsönvett gettó fogalmával játszanak. "Ez itt a leggettósabb cigánytelep" - mondogatják büszkén.
 Úgy tűnik, olykor könnyebb otthonosan mozogni a messzi Egyesült Államok feketenegyedeiben, mint a magyar faluban, amelynek elvileg ők is lakói. Sőt nemcsak elvileg, hiszen a falusi cigánysoron élő ismerőseim nagy része erősen kötődik falujához, az jelenti számára a legkiszámíthatóbb életteret. Míg például a helyi nem cigány fiatalok közül legtöbben felnőttkorukra elhagyják falujukat, addig a cigányok maradnak (vagy nagyon más típusú pályán mozognak). Míg a nem cigányok a tanulás útján szakadnak el falujuktól, addig a cigányok leginkább a házasodás, a munka vagy a rokonság révén - e két utóbbi szempont gyakran összemosódik. Mindebből arra következtethetünk, hogy ez a társadalmi közeg más lehetőségeket nyújt azoknak, akik cigányként, és mást azoknak, akik nem cigányként vannak jelen benne.
 Az oktatási rendszer, az egyik legfőbb mobilizációs csatorna például messze nem ugyanazokat a lehetőségeket nyitja meg számukra. Korábban a cigány gyerekek nagy része kisegítő iskolába járt, ahol legjobb esetben is gyakorlatilag csak írni-olvasni tanították meg őket. A máskülönben éles eszű gyerekek többségét ez az iskola alkalmatlanná tette a továbbtanulásra, legtöbbjük a szakképző iskola első osztályaiban kibukott vagy kimaradozott.  Jelenleg annak a falunak az iskolájába, ahol kutatásainkat végeztük, már csak cigány diákok járnak, hiszen a nem cigány szülők elvitték gyermekeiket más, színvonalasabbnak gondolt közeli iskolába. Így aztán előállt az a helyzet, hogy ezek a gyerekek 14-15 éves korukig nem találkoznak más közeggel, mint amelyben felnőnek: testvéreikkel, unokatestvéreikkel járnak egy iskolába, amely legtöbbször a családi, rokoni viszonyaik lejátszásának újabb terepe lesz. Az iskola ilyen módon nem nyit meg számukra új utakat, hanem bezárja őket a már meglévő viszonyaikba, vagyis a rokonság hálózataiba, amely így egyetlen mozgástérként tűnhet fel.
 Egy falusi közegben cigánynak lenni szinte egyet jelent azzal, hogy az illető egy kiterjedtebb rokoni hálózatban él. Ez a rokoni hálózat túlnyúlik a falu határain, ugyanakkor a falu határai között is több egymást átfedő rokoni hálózat működik. Ezért aztán a rokonság egyszerre jelent kiutat a faluból és lehetőséget az otthonlétre. Rokonság nélkül cigánynak lenni ezekben a közegekben szinte teljesen lehetetlen állapot, és szinte nem is láttam még olyat, hogy valaki egyedül, család nélkül érkezzen meg cigányként egy faluba. Mintha a rokonságon kívül nem léteznének kapaszkodók, s így rokoni kapcsolatok híján a teljes kiszolgáltatottság fenyegetne.
 Olyan azonban többször előfordul, hogy egy egész család érkezik a faluba, és esetleg őket követi népesebb rokonságuk is. Őket hívják bevándorló cigányoknak, akik nem már meglévő rokonaikhoz érkeznek, hanem a semmiből tűnnek fel, s a faluban nem kapcsolódnak senkihez. Általában olyan családok, amelyek előző lakhelyükön valamilyen okból teljesen ellehetetlenültek, esetleg valamely ingatlanspekuláció áldozatai, vagy kifizethetetlen tartozásokat halmoztak fel. Felbukkanásuk azon kevés események egyike lehet, amely hasonló intenzitással borzolja a kedélyeket a falu cigány és nem cigány lakossága körében. A nem cigányok újabb cigányinváziótól kezdenek tartani. Ez már csak azért is veszélyesnek tűnik számukra, mert a legtöbb faluban kialakul a "mi cigányaink" képe, ami a "cigány" egyfajta domesztikálása. A "miénk" egyszerre feltételez egy alá-fölérendeltségi viszonyt és elfogadást, és azt, hogy a cigány az otthon része. A bevándorló cigányok azonban megzavarják ezt a nyugalmat. 
 A senkihez sem tartozás, ami jelen esetben egy elemi család tágabb rokoni körtől való leválasztottságát jelenti, felkelti a nagycsaládokba tagozódók érdeklődését is, az ezzel járó kiszolgáltatottság pedig nehéz helyzeteket szül, hiszen a nem cigányok eleve cigányként fogadják az érkezőket, s ez nem szerencsés pozíció, viszont cigányként, de rokonság nélkül a falubeli cigányok között is védtelennek érezhetik magukat. A rokonság védett területére házasság útján lehet belépni, úgyhogy ezekben az esetekben a bevándorló család fiatalabb tagjai hamar beházasodnak a faluban működő kiterjedtebb családok valamelyikébe.
 Az úgynevezett bevándorló családok érkezése eseményszámba megy, nem fordul elő túl gyakran, már csak azért sem, mert az érintettek tisztában vannak vele, hogy cigányként "egyedül", nem rokonok közé menni milyen védtelen helyzetet jelent. A rokoni szálak azonban kivezetnek a faluból, ezek azok az utak, amelyeken a legtöbben mozognak, elmennek testvéreikhez, unokatestvéreikhez, de általában mindenki úgy jön haza, hogy semmi pénzért nem élne ott, nem hagyná el a faluját. Bár jó időről időre meglátogatni a rokonokat, az alapvető tapasztalat mégis az, hogy más települések idegen világot jelentenek.
 Ennek ellenére sokaknak, talán főként a lányoknak, ezeken az idegen helyeken kell majd otthon érezniük magukat, hiszen, amikor megházasodnak, férjeik családjához költöznek. A fiatal pároknak szinte alig áll rendelkezésükre saját, családjuktól független tér. Sem anyagi, sem lelki erőforrásuk nincs arra, hogy családjuktól többé-kevésbé független életteret alakítsanak ki, már csak azért sem, mert szinte egyenesen a gyermekkorból lépnek be a házasságba: 18-20 évesen költöznek össze, ekkor vállalnak gyereket. Eddig az életkorig nem sok tapasztalatot gyűjtenek a rokonságon kívüli világról, hiszen mint láttuk, az iskolában is testvéreik, unokatestvéreik veszik körül őket, a középiskola pedig ehhez képest olyan idegen világ, ahonnan legtöbben kihátrálnak, méghozzá vissza a rokonság biztonságot adó kötelékébe. A rokonsági hálózaton belül keresnek kivezető utat a gyerekkorból, s ez a kiút nem más, mint a házasság. 
 A cigányok többsége tehát házasodás útján válik meg falujától, ilyenkor többnyire a szomszédos vagy közeli falvak, városok cigánysoraira kerülnek, tehát bizonyos perspektívából hasonló közegbe, mint ahonnan eljöttek. Ez a hasonlóság azonban valóban csak bizonyos perspektívából áll fenn, egyébként a beházasodó olyan környezetbe kerül, ahol ismer ugyan embereket, talán rokoni viszonyban is áll velük, de alapvetően házastársa rokonságában kell megtalálnia a helyét.  A sógorság szintén a rokoni viszonyok egyike, de olyanfajta rokonság, amelyet fel kell építeni. A férj vagy feleség rokonai beléphetnek a testvér szerepébe, jó sógorokká válhatnak, de ehhez idő és energia kell. Legtöbben nehezen bírják ezt, és időről időre szakítanak, hazaköltöznek saját családjukhoz, vagy ezt megelőzendő a pár ide-oda költözik, így egyiküknek sem túl megterhelő a váltás. 
 Ebből a perspektívából nézve már tényleg nem létezik más mozgástér a rokonságon kívül, egy időre legalábbis végképp ez lesz minden viszonyítási pont, ahol otthonra lehet lelni. Minden más, ami azon kívül van, veszélyessé válik. Akinek kiterjedt és összetartó rokonsága van, az messze eljuthat, akár Pestre vagy Kanadába is, de bizonyos értelemben mindig egy helyben marad, hiszen ahol mozog, az mindig a rokonság hálózata. 
Mindez persze nem jelenti azt, hogy a rokoni viszonyokon kívülre nem merészkedik senki, csupán azt, hogy a családi viszonyok kiterjesztése által lesz egy élettér a legkönnyebben otthonossá, minden más társadalmi formáció bizonytalan, veszélyes, és nem nyújt elég kapaszkodót ahhoz, hogy legalább az otthon illúzióját adja. A rokoni viszonyok efféle használata egyszerre teszi könnyedén átléphetővé a térbeli távolságokat és növeli majdhogynem áthatolhatatlanná azokat. Kanada lehet két lépésre, míg a falu másik fele a messzi távolban. Mint látjuk a "cigány" az otthon, és a tér viszonya ezekben a társadalmi viszonyokban továbbra is problematikus.



Lettre, 81. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret