stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



DAVID ZÁBRANSKÝ
MINDIG MÁS STRANDRA VÁGYIK
(Európa Regénytár)

Kattrin, amint összefonja karjait a mellein. Figyeljük meg őt, és igyekezzünk megérteni, mi teszi a gesztusát olyan izgalmassá.
Mi vonzza a férfit egy olyan nőhöz, aki szégyelli magát? Az egyszerű válasz: az a tény vonzza, hogy egy ilyenfajta nő minden valószínűség szerint nem szajha, vagy az a tény (ha mégis szajha), hogy ő lesz a nő legelső vendége. Más szavakkal: a szemérem izgató, mert bevezető a kivételességbe. A szemérem gesztusa besugározza környezetét, és fontossá tesz mindent, ami előtte történt és utána fog történni, a szemérem gesztusa annak az egyedülállóságnak a gyújtópontja, amely a környezetében mindent copyrighttal ruház fel, az egyes sorszám: az első levetkőzés, első férfi, első szerelem, első vendég. 
A szemérem nem fáraszthat bennünket az ismétlődésével, mert megismételhetetlen. – A szemérem a fizikai vágy perpetuum mobiléje.

Annak kéne lennie, de nem az! A szemérem csak egyetlen feltétellel lehet a fizikai vágy perpetuum mobiléje: a szemérem csak akkor lesz a fizikai vágy perpetuum mobiléje, hogyha ez a perpetuum mobile minden esetben új, tehát ha minden esetben új szeméremről, tehát ha minden esetben új nőről van szó. A szemérem megismételhetetlenségének és kimeríthetetlen vonzerejének csak egy feltétele van: ugyanaz a szemérem nem ismétlődhet meg ugyanazzal a testtel.
A megismételt szemérem elveszíti a vonzerejét, hogyha ugyanazon perpetuum mobile révén ismétlődik. – Kattrin szemérmessége elveszítette a vonzerejét, hogyha Kattrinnal ismétlődött meg.

>

Úgy tűnik, mindegyik szeméremnek ez a sorsa. A szépsége iránti csodálat, az egyedülállóság és felejthetetlenség érzése, a minden alkalommal újra megszülető meztelenség, a minden alkalommal újra megszülető nő és szerelem, mindez egy idő után átadja a helyét a gyanakvásnak és a dühnek.

>

A szemérem egy idő után unalmassá válik? Talán már nem gyönyörű? Miért lett Erik egyszeriben dühös olyasmi miatt, amit néhány nappal ezelőtt még szeretett?
Először maga adta oda Kattrinnak az ingét (felemelte a nő karjait, melyek összefonódtak a mellein, alájuk tette az inget, az egyik ingujjal pedig eltakarta a nő ölét), most viszont azt akarja tőle, hogy meztelenül feküdjön mellette. Széthajigálja az ágyneműt és a ruhadarabokat. A nő hátát simogatja, s közben a saját kezét akarja figyelni, s csak azért csinálja ezt olyan sokáig, hogy kipróbálja, Kattrin kibírja-e a dolgot. Mintha ezt akarná mondani a nőnek:
Ennyi talán elég volt! Gyönyörű előadás volt, izgató előadás volt, de már túl hosszú!

>

Még egyszer: a szemérem egy idő után unalmassá válik? Avagy Eriknek más oka is van rá, hogy egy, a szeméremtől megszabadult Kattrint akar?

>

Hogyha szeretsz, meztelenül fogsz feküdni mellettem! Igen, a szemérem fogyatkozása végül is a szerelem bizonyítéka. A szemérem fogyatkozása végül is az ismétlődő szerelem előjoga.
Erik mintha azt feltételezné, hogy minden szemérem egy vadnyugati bordélyból való szajha szemérme, mintha azt feltételezné, hogy a szemérem a fizikai vágy cseles perpetuum mobiléje, melynek az igénybevétele érthető az új vendég esetében, de elfogadhatatlan, ha egy régi ismerősről van szó. 
Mintha azt akarná Kattrintól, hogy engedje le a földre azt a gyorsan kézbe kapott ruhát, melyet megpróbált magára húzni, mert valaki benyitott. – Á, te vagy az!, kellett volna Katrinnak mondania, hogyha Eriket látja meg az ajtóban. S a férfi szeme láttára tovább kellett volna nézegetnie magát meztelenül a tükörben. Hisztérikus öltözködés, szemérem, új vendég érkezett. – Á, te vagy az!, a madám jött be.
Erikben mintha hirtelen gyanú ébredt volna, hogy Kattrin szemérmessége mögött valami más rejtőzik, mintha azzal gyanúsítaná a nőt, hogy nem azért öltözködik, mert el akarja takarni a combjait és a melleit, hanem inkább azért, hogy elleplezze az érzelmeit és gondolatait.
Elvégre a madám előtt gyorsan öltözködő szajha is gyanús. – Vajon mennyit dugott el ez a szajha?!    

Azt mondtuk, hogy a szemérem fogyatkozása az ismétlődő szerelem előjoga, mi több, a szerelem bizonyítéka.
A vadnyugati bordélyban lejátszódott jelenet (Á, te vagy az!), a régi, jó ismerős, a madám maga a tökéletes szerelem.
Más szavakkal: a szemérem abszolút hiánya a két ember közötti lehető legnagyobb közelség kifejeződése, a szemérem abszolút hiánya maga az abszolút szerelem.
Mi mindent képes Kattrin Erik szeme láttára megtenni? Meddig képes elmenni, hogy testét mint egészet és testének egyes részeit feltárja? Mekkora az objektív és a Kattrin öle közötti lehető legkisebb távolság? Milyen a lehető legnagyobb közelítés, milyen az elérhető maximális nagyítás?
A vonzerő csak a szemérem egyik oldala, a másik a tisztelet. Addig a pillanatig, amikor Erik a szemérmességet már elfogadhatatlannak találta (vagy addig a pillanatig, amikor a szégyenkező Kattrin már nem izgatta fel), ez a tisztelet ráadásul kölcsönös volt. A szemérem és elfogadása az emberek közötti távolság által kiváltott tisztelet, tehát az ember iránti tisztelet két kifejezésmódját jelenti. – Hogyha a szemérem másik oldala a tisztelet, akkor a tisztelet elvesztése a tökéletes szerelem feltétele.
Végső soron azonban nem sokkal többről van szó a szemérem elutasításakor, mint a szerelemről?

>

„Az enyém vagy”, mondta Erik, és megsimogatta Kattrin hátát, felkönyökölt, és a nőt nézegette. – Ő pedig elfordította a fejét, hagyta, hogy a haja az arcába hulljon, s azon töprengett, mi az, amit Erik lát.
Töprengjünk vele együtt. – A női test szépségét látja? Egy meztelen testet lát? Kattrin testét látja? 
A kincsem vagy, az én kincses szigetem. Körülöttem mindenki tudja, hogy én vagyok az egyetlen ember, aki a szigeteden él. Enyémek a lábujjaid, és enyém a mosolyod. Más szavakkal: Te vagy a mindenem, te vagy az egész világom.

>

Igen, ez még mindig szerelem, szertelenség és elvakultság, metafora, melyhez minden szerelmes szívesen folyamodik. A test tájjá változik, egy egész világgá, szigetté, amelyet mély óceán, üresség vesz körül. 
Te vagy a mindenem. A szerelmesek jól tudják, hogy ez csak metafora, túlzás, közhely, gyönyörű álom.
A szerelmesek szívesen hallják ezt a mondatot, de nem veszik komolyan, mert tudják, hogy a szerelemben a legnagyobb fájdalom rendszerint egy másik világból érkezik, s hogy a legnagyobb fájdalom rendszerint éppen azokról a helyekről érkezik, ahol mély óceánnak, ürességnek kellene lennie, tudják, hogy a legnagyobb fájdalmat az új világok okozzák, az új nők és új férfiak.
De ha a szerelmesektől eltérően komolyan vesszük ezt a metaforát, hogyha figyelmesen hallgatjuk, nem hallunk-e valami mást is, mint egy gyönyörű álmot?
Nem halljuk a vágyat is és a félelmet?   

>

Az enyém vagy. Nem úgy hangzik ez inkább, mintha valamilyen helyről beszélne, mintha ezt mondaná: Bécs az én városom? 
Ez itt az én padom, ez itt az én könyvem, ez itt az én kávéházam, Bécs az én városom. – Vágy és félelem!
A világ belakásának és birtokbavételének a vágya, vágy az egyedülállóság és olyasvalami után, amire öntudatunk támaszkodhat. Annak vágya, hogy az egész világ a miénk legyen. S a félelem attól, hogy csak nekünk nincs semmink.

>

A bécsi Café Zarndl elevenedik meg előttem. A szomszéd asztalnál egy férfi, két üres pohár, könyv, füzet, melybe, anélkül hogy zavartatná magát, valamit írt.
Levetette a cipőjét, lábát maga alá rakta a székre, a toll felső végét a fogainak nyomta. – Aztán fizetett, összeszedte a papírokat, felállt, s átvágott a helység közepén. Mint otthon. Ez az ő kávéháza volt. Egyúttal azonban egyszer s mindenkorra Robert Musil kávéháza, aki ide járt gondolkodni és írni a maga tulajdonságok nélküli emberét.
A férfi tudott róla? Amikor levetette a cipőjét és beleharapott a tollba, tudatában volt a maga – nevetségességének? S ha nem tudott a maga nevetségességéről (a nevetségesség kifogását kinevette volna – mivelhogy a bécsi kávéházak száma az ember képzelőerejétől eltérően korlátozott, ezért ő is, bár sosem lesz belőle Robert Musil, írhat egy ugyanolyan jó regényt ugyanabban a kávéházban), hogyha tehát önnön nevetségességét kizárta is, érzett-e legalább valami kellemetlent a nyakán? Érezte-e, hogy még akkor se, ha a kávéházát nem társítaná mindegyik útikönyv valaki máshoz, hogy még akkor se volna az ő kávéháza? Érezte-e a nyakán azoknak a hosszú éveknek a súlyát, amelyek hiányoznak neki ahhoz, hogy egy ugyanolyan jó regényt írjon, a hiányzó tehetség súlyát, amely lehetővé tenné számára, hogy ez a kávéház legalább a halála után legalább az övé is lehessen?
De hallgassuk csak a megkönnyebbült sóhajt, amikor a kávéházát és a szeretőjét összehasonlítja. – Te vagy a mindenem, te vagy az egész világom! – És a nő nem ellenkezik, örömmel hallja ezt!

>

Ilyen a demokrácia: minden mindenkié. – A meztelen szerető csak a miénk. Hozzá menekülünk. Otthon vagyunk benne. Akárcsak az égben. Szeretjük őt azért, amit nekünk adhat. Végre At home in the skies!
Teste csillapítja a nyaknál érzett fájdalmat, öntudatot ad nekünk, levetkőztetjük, s birtokba vesszük az egész világot. Megszabadít bennünket az elviselhetetlen tudattól, hogy mindent megosztunk valakivel, tehát csak nekünk nincs semmink.  
Ez a mi csendes forradalmunk: levetkőzünk, s egy pillanatra elfelejtjük, hogy ezer örömmel vernénk ki a fogait annak, amiben élnünk kell.

>
A sötétben, a hálószobák bezárt ajtói mögött, ott, ahol senki se várna semmi világraszólót, egy olyan hétköznapi eshetőséget megragadva, mint a szerelem, szájba rugdossuk a demokráciát. Egész világokat helyezünk át. Ami nyilvános, demokratikus, azt magánjellegűvé változtatjuk, a magánjellegűt pedig intimmé.  – És az intimitás a legfelső fok, a tökéletes birtoklás. Az, ami a világ működése szempontjából jelentéktelennek tűnik (vagy csak abban az értelemben jelentős, hogy újabb testeket hoz világra), a valóságban az egyetlen lehetőségünk a világgal való érintkezésre, s bár lehetséges, hogy a világ számára korántsem ez a legjelentősebb mód, számunkra egészen biztosan az. A test az utolsó, aminek révén képesek vagyunk kapcsolatot tartani, a testnek és megnyilvánulásainak szentelt mérhetetlen figyelemben pedig az összes bizonyosság elvesztése, félelem és reménytelenség nyilvánul meg, a test az utolsó menedékünk. 
Nem a test korában élünk, hanem inkább a részeinek, a maximális közelítésnek a korában, a mikroszkóppal vizsgált test korában. Őrület az akné körül! Őrület a cellulitis körül! Óriásplakát egy combbal, óriásplakát egyetlenegy ránccal. Alámerülés a test mélyébe: a test nőgyógyászata (és férfigyógyászata).
Nőgyógyászati (és férfigyógyászati) pontossággal ragadjuk meg a meztelen testet, mert semmi más nem maradt számunkra. Vallás nélkül, Történelem nélkül és természet nélkül létezünk. Kattrin szemérmességének Bécsben nincs helye, mert teste minimális felületének maximális felnagyítása a világ elviselhetőségének feltétele Erik számára.
A vallás, a Történelem és a természet szerepét a test vette át. – A test a világgal való érintkezés egyetlen módja. 
                                                 
                                                                G. KOVÁCS LÁSZLÓ FORDÍTÁSA



Lettre, 2009 tavaszi tavaszi, 72. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret