stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Tatai Erzsébet
Álarcosbál vagy énkonstrukció. Szabó Benke Róbert művészetéről
 
„...a performativitást nem egyetlen és szándékos ’cselekedetként’ kell elgondolni, hanem egyfajta ismétlődő és felidézhető gyakorlatként, amely révén a diskurzus létrehozza az általa megnevezett effektusokat. ...a ’szexus’ regulatív normái performatív módon működnek a testek anyagiságának létrehozása céljából, pontosabban annak érdekében, hogy materializálják a test ’szexusát’, materializálják a szexuális különbséget a heteroszexuális parancs szolgálatában”
                       Judith Butler: Jelentős testek. A „szexus” diszkurzív 
                       korlátairól. Bp., ÚMK, 2005, 16.

A vallások, mítoszok és népmesék világában a különböző alakban való megjelenés lehetősége az isteneknek és démonoknak van fenntartva, időnként kiválasztottak (sámánok, varázslók, boszorkányok, garabonciás királyfiak) képesek – mondjuk bukfencet hányva – más-más testet felölteni, mássá válni, illetve másokat átváltoztatni (békává, hattyúvá, medvévé, galambbá, táltos paripává...). Az embert mindig érdeklő átváltozást földi halandók számára leginkább a színészek irigyelt mestersége testesítette meg. Egyik nap ilyen, másik nap olyan szerepekbe bújva nem csak megjelenítik a különböző személyiségeket, de játékukkal az átváltozás titkos vágyát – ha időlegesen is – de megvalósítják. Persze nemcsak a művészetben, az életben is szerepeket játszunk, sőt tanulunk, felkészülünk rájuk. Először idegen a szerep és a vele járó kelléktár – maszkok; meg kell tehát barátkozunk a maszkkal, melyhez azonban az évek során olyannyira hozzánövünk, hogy  az sérülés nélkül letéphetetlenné válik (legyünk heteroszexuális nők, meleg férfiak, transzvesztiták; tanárok, háziasszonyok, vagy családapák). Szerb Antal az Utas és holdvilágban így jellemezte ezt az átalakulást, egyben az egyféle, társadalmilag predesztinált szerepazonosulás melankóliáját: „...az attitűdök befelé kérgesednek, az ember először N. N., aki történetesen mérnök, és idővel már mérnök, akit történetesen N. N.-nek hívnak.”
 Egyszer egy királyfi, mit gondolt magában? Felöltözött szépen Konyi Babának, másszor Konyi Shivának, aztán hófehér tornaruhába fiúnak, majd  lánynak. De nem elégedett meg ennyivel, másokat is beöltöztetett csipkés arának, banyának, jósnak, tarka kurvának és ki tudja, még mi minden másnak, és mindet lefényképezte (vagy lefényképeztette). A királyfi nem más, mint az 1970-ben a vajdasági (Szerbia, akkor Jugoszlávia) Törökkanizsán született Szabó Benke Róbert. Művészetében – nagyvonalú, látványos és élvezetes performanszaiban és szép (igen, szép!) fotóin – progamszerűen foglalkozik identitás-kérdésekkel – elsősorban  a szexuális és a társadalmi nemi identitással. 
 Korai Fölszedjük gyökereinket című fekete-fehér fotósorozata kivételével mindig valamiféle jelmezes, álarcos szerepjátékot űz. Szerepet persze a Fölszedjük gyökereinket-ben is játszik, csakhogy e szinte gyermekien egyszerű, tiszta, őszinte és nyílt szimbolikus művein maszkja a meztelenség. 
 Különféle beöltözésekkel és beöltöztetésekkel játszik a Tavasztól (1995) a menyasszonyi ruhába bújtatott Hajadonokon (2004-05) át a No Future sorozatig (2007-08). Szabó Benke boszorkányos ügyességgel fordul hol egyik, hol másik szerephez, szinkretikus képeket hoz létre. Ilyen például Konyi Baba című munkája, mely az ő női ruhás önarcképe. Japános, nemek közti teremtményében az elérésre váró idea távolságát a földrajzi távolsággal idézi meg. Szabó Benke divatbemutatóin sem holmi funkcionális modern dizájnt szerepeltet, ruhái inkább extravagáns, élénk, színes jelmezek; képzeletbeli karaktereket jelenítenek meg – ahol száműzetésben van a szolidság, a jó magaviselet és a józan ész. 
 A karneváli forgatagtól elkülönülnek a Cunyi Yashi szublimált, fehér a fehérben képekből álló homoerotikus fotósorozat képei (2003). A geometrikusan szerkesztett kompozíciókban leheletfinoman jelennek meg a fehér figurák. Szabó Benke korai képeihez rokonítja őszinteségük és visszafogottságuk, ugyanakkor mesterkéltségük el is távolítja azoktól. A formai redukció feltárulkozást implikál, míg az erős átírtság inkább rejtőzködést.
 Aztán vannak olyan munkái, ahol bár a beöltöztetés szintén nélkülözhetetlen, de nem erre esik a hangsúly, hanem  egy provokatív performanszra vagy műtárgyra. A Műcsarnok Transzszexuál expressz (2002) című kiállításáról a meghívott magyar művészeket kitessékelte a kurátor, az igazgató pedig nem tudta (vagy akarta) megvédeni álláspontját (ha volt neki) és a Műcsarnok által felkért művészeket. Szabó Benke Róbert erre a helyzetre  egy olyan intervencióval reagált, melyben Konyi Baba és az általa létrehozott ad hoc „Árt Kontroll Bizottság japán turistacsoportként járta végig a termeket“ – értesített a művész, és lefényképezték magukat pl. az amúgy is kellően felforgató, hatalmas méretű, Tracey Emin: Ez mind az enyém című fotója előtt. 2004-ben Yoko Ono és John Lennon mintegy 40 évvel korábbi Yes című művét fordították ki az Elhallgatott Holocaust című, ugyancsak műcsarnoki kiállításon – mely egyébként a zsidó, a roma és a meleg holocaust problémáját egyaránt felvetette. „Míg Yoko és John a békére mondanak egy nagy YES-t, Konyi és No egy szép nagy NO-t kívánnak mondani mindarra, ami az emberiség szellemének felülkerekedését hivatott gátolni“ (Sz. B. R. írja a kiállítás katalógusában).
 Szabó Benke Róbert élvezi, hogy átöltözik, átöltöztet, e játéka révén nem hagyta, és most sem hagyja, hogy egyféle maszkot erőltessenek rá. Játszik a szerepekkel, nagyon is komolyan. Szeret más bőrébe bújni, ám ami szerepjátéknak tűnik, az a szexus, a test, a nemileg is differenciálatlan, cseppfolyós létnek újra és újraformálódása, a test újbóli manifesztálódása a maszkok és öltözetek által.
 



Lettre, 2009 tavaszi tavaszi, 72. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret