stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Dan Shafrannal Marius Chivu beszélget
A román kultúrára odafigyelnek Svédországban

STOCKHOLM – Dan Shafran (sz. 1948) a Bukaresti Tudományegyetem bölcsészdoktora, 1983 óta a könyvtárosként dolgozik a Stockholmi Országos Könyvtárban, és 2006-tól ő a Stockholmi Román Kulturális Intézet igazgatója. Az ő érdeme a legteljesebb svéd-román szótár létrejötte, és több mint húsz román szerző, többek között Urmuz, Cioran, Mircea Eliade, Eugen Ionescu, Marin Sorescu, Andrei Pleşu, Ileana M?l?ncioiu, Matei Vişniec, Matei C?linescu, Mircea C?rtarescu műveit ültette át svéd nyelvre.
Műfordítói munkásságát mindkét országban elismerik. 2003-ban kitüntették a Svéd Akadémia Díjával, 2004-ben pedig elnyerte a román köztársasági elnök által adományozott Kulturális Érdemrend tiszti fokozatát.  A Svédországi Írószövetség tagja, és 2000-ben a svéd kormány kinevezte a svéd nyelv helyzetével, szerepével kapcsolatos akcióprogram kidolgozásával megbízott parlamenti bizottság tagjává.

MARIUS CHIVU: Milyen körülmények között hagyta el Romániát?

DAN SHAFRAN: 1982-ben hagytam el az országot, a családommal együtt. Gondolom, sejtik, mi késztetett erre a lépésre. Nehéz döntés volt, nehéz szívvel váltam meg a szülőföldemtől. Már eredetileg is Svédországban szándékoztunk letelepedni. Ennek így kellett történnie, és most, hogy már egy negyedszázada élek itt, nem mondhatom, hogy megbántam a döntésemet.

Hogyan boldogult az első időkben?

Szerencsémre ideérkezésünk után egy évvel alkalmaztak a Királyi Könyvtárban, azaz a Svéd Országos Könyvtárban. Ennek köszönhetően hamarosan közelebbi kapcsolatba kerülhettem a svéd irodalmi élet képviselőivel, alaposabban megismerhettem a svéd kultúrát. Már a kezdetektől lenyűgözött a svéd irodalom, az erőteljes próza, a költészet kifinomultsága, a pezsgő stockholmi kulturális élet. Nemsokára már cikkeim jelentek meg az itteni kulturális lapokban, folyóiratokban, belefogtam a fordításba, a nagy svéd kiadók is kezdték közölni az írásaimat. Talán ha nem a Királyi Könyvtárban helyezkedem el, másképp alakul a pályafutásom, az egész életem. Egyébként, mivel közvetlenül az ideérkezésünk után nem tudtam, hol is kezdjem, beiratkoztam a karolinskai Orvostudományi Egyetemre. Fel is vettek, és egy évig ott tanultam. De amikor lehetőségem adódott arra, hogy a Királyi Könyvtárban helyezkedjem el, nem szalaszthattam el az alkalmat, és azóta is ott vagyok könyvtáros.

„A fordítás volt az ópiumom”
Mit tudtak akkoriban Svédországban a román irodalomról?

Hát, nem sokat. Jó pár művet lefordítottak, de nem minden jelentős alkotást. Akkoriban a svéd irodalmi életben Zaharia Stancu (kilenc regénnyel), Nichit? St?nescu és Marin Sorescu számított ismert szerzőnek. És Gabriela Melinescu, aki akkor már néhány éve szintén ott élt. Kíváncsi voltam, hogy még mit fordítottak román íróktól. Például Mihail Sadoveanutól a Mitrea Cocor útját és A baltát, Liviu Rebreanutól, Marin Predatól, Petru Dumitriutól is néhány regényt. Aztán szerepelt még a listán egy-egy regényével Ivasiuc és Mircea Eliade, Tudor Arghezi az Ének az emberhez c. művével és Paul Goma a Gherlával.
Ezen a téren jelentős szerepet játszott René Coeckelberghs, Gabrela Melinescu férje. Az ő folyóiratának és könyvkiadójának meghatározó szerepe volt abban, hogy a svéd olvasóközönség már a 70-es években sok jelentős román művet, szerzőt ismerhetett meg. Ezekben az években Ion Miloş is sokat tett e téren, és odaadással szolgálta kultúránk ügyét.
De még így is bőven akadt tennivalónk. Nyolcévi svédországi ott-tartózkodás után én is munkához láttam. Érdekesnek találom, hogy – amint saját statisztikámból kiderül –, 1989-ig sokkal több művet fordítottak románról svédre, mint fordítva. Ennek valószínűleg az az oka, hogy a kommunista éra alatt Romániában nemigen értékelték a külföldi irodalmat. 
1989 után aztán változott a helyzet. A Svéd Intézet anyagi támogatásának köszönhetően a román kiadók egyre több svéd művet fordíttatnak és jelentetnek meg. Svédországban eközben az elkötelezett román fordítók minden meggyőző erejüket latba vetve igyekeznek bebizonyítani az ottani kiadóknak, hogy érdemes román műveket megjelentetni. És, a jelek szerint, ez a maroknyi fordító ügyesen tudja eladni az áruját.
Kedvező fordulat, hogy a Román Kulturális Intézet a tavaly óta anyagilag is támogatja a román írók műveinek más nyelvekre való fordítását. E változás jótékony hatása egyre érezhetőbb szerte a világban. Csak itt nálunk három művet adtak ki svédül, mindhármat az Intézetünk anyagi támogatásával. 

Hogyan kezdett el fordítani?

Már Romániában is foglalkoztam műfordítással. Akkoriban angolból fordítottam, főleg színdarabokat. Gimnazista koromban – igaz, nem valami lelkesen –, a műegyetemre készültem. Pár hónappal az érettségi előtt aztán rájöttem, hogy nem ott a helyem. Gyorsan valami más szakot kellett találnom. És mivel meg voltam róla győződve, hogy remek rendező lenne belőlem, a rendezői szakra jelentkeztem. Radu Penciulescu elbeszélgetett velem. Emlékszem, a nagy rendező a Teatrul Mic igazgatói irodájában fogadott. Minden felvételi gyakorlatot és feladatot elvégeztetett velem. Akkoriban ő volt a Színiakadémia rendezői karának a vezetője. A többórás tortúra után tapintatosan azt tanácsolta, hogy jelentkezzem egy olyan szakra, ahol alapos irodalmi-bölcsészeti képzést kaphatok, és ha még a diploma megszerzése után is úgy érzem, rendező szeretnék lenni, akkor jelentkezzem megint nála. Képzelem, micsoda szánalmas benyomást tehettem rá. Néhány éve találkoztam vele Stockholmban, ahol ő már az én kiérkezésem előtt is élt. Beszélgetésünk során megemlítettem neki előző találkozásunkat... Ő javasolta, hogy jelentkezzem a bölcsészkarra. 
Így dőlt el véglegesen, hogy a műfordítás kényszermunkájára ítéltetem. Nem volt más választásom. Angol szakot végeztem, és a felsőoktatásban tanítottam, de már akkor elkezdtem a fordítást. A fordítás olyan volt számomra, mint valami kábítószer. És még most, amikor annyi egyéb feladatnak kell megfelelnem, hát igen, még most sem tudnék lemondani a fordítással járó örömökről és kihívásokról.

„A tavalyi év a román filmeknek sok sikert hozott”
A Román Kulturális Intézet igazgatójaként a legkülönfélébb művészeti ágakat képviselő, neves román alkotókat hívott meg Svédországba: színház -  és filmrendezőket, jazz-zenészeket, dj-ket, írókat, irodalmárokat...

Bár elsősorban az irodalom elkötelezettje vagyok, a RKI igazgatójaként kötelességem a többi művészeti ág, a zene, a színház, a film, a tánc népszerűsítése is. Összeforrott kis csapat vagyunk, együtt dolgozzuk ki és készítjük elő a promóciós terveket, és természetesen odafigyelünk arra is, hogy mindegyik művészeti ág méltóképpen legyen képviselve. 
Ebben az évben az irodalom élvezett elsőbbséget: jelen voltunk a göteborgi könyvvásáron, részt vettünk az Irodalmi Szalon különböző rendezvényein, előkészítettük és megszerveztük a „Marin Sorescu”-díj jelöltjeinek nevezését. Ezt a díjat az intézetünk ítéli oda egy-egy kiváló svéd írónak. A műfordítói műhelyünkön nyolc román és svéd költő vett részt.
Tavaly más művészeti ágakra és a filmre fektettük a hangsúlyt. Promóciós programjaink megtervezésénél a román kulturális élet aktualitásait is szem előtt tartjuk. A múlt évben a román filmművészet komoly nemzetközi sikereket aratott. Ezért természetesen mi is fokozottan odafigyelünk a román filmművészet bemutatására.
A svéd írott sajtóban és a televízióban egyre gyakrabban emlegetik Mircea C?rtarescu és Herta Müller nevét, úgy tekintik őket, mint a jövő évi irodalmi Nobel-díj lehetséges várományosait. Mivel itt élünk Svédországban, közvetlenül érzékelhetjük a svéd irodalmi-művészeti piac alakulását. Szeretnénk, ha a két író minél gyakrabban fordulna meg nálunk, Stockholmban, és örömmel nyugtázzuk, hogy eddig mindig eleget tudtak tenni a meghívásunknak.

Amikor román írókat, művészeket látnak vendégül, a rendezvényekre mindig meghívnak svéd alkotókat is. Hogyan sikerül ezt megszervezni?

Mindig igyekszünk megtalálni a két kultúra közös pontjait, és olyan embereket hívunk meg, akiknek azonos az érdeklődési köre. A lírának szentelt estjeinken mindig jelen van egy román és egy svéd költő is. A svéd költőnek megvan a saját olvasótábora. A rajongói biztosan itt lesznek, hogy meghallgathassák kedvenc szerzőjüket, ugyanakkor alkalmuk nyílik felfedezni egy román költőt is. De ez csak egy példa. „Párosával” hívjuk meg más művészeti ágak képviselőit is, például egy-egy zenészt vagy festőművészt is. 
Mondok egy másik példát. Horace Engdahl, a Svéd Akadémia örökös titkára alapos ismerője Cioran munkásságának. Novemberben vitaestet tartunk a nagy filozófusról. Engdahl elfogadta a meghívásunkat, és ő is jelen lesz. Anders Olsson, aki szintén a Svéd Akadémia tagja, nagy Paul Celan-szakértő. Jövő márciusban a zseniális költőnkre való emlékezés jegyében lesz egy rendezvényünk, amelyen ő részt vesz. Román szerzők zenéjét megszólaltató svéd muzsikusok, román darabokat játszó svéd színészek is vendégeskednek nálunk. Rendszeresen meghívunk román és svéd művészeket, szakembereket is, és ezzel színesebbé, vonzóbbá tesszük rendezvényeinket.

Elmondható-e, hogy Svédországban a román kultúra ma már ismertnek számít?

Igen, egészen bizonyosan. A román kultúra ma már széleskörű elismertségnek örvend Svédországban. Különleges jelenségnek tekintik. Az újságok egyre gyakrabban írnak román művészekről, a televízió is mindinkább érdeklődik a román kulturális események iránt. Ebben a Román Kulturális Intézetnek vitathatatlan érdemei vannak. Arra törekszünk, hogy bemutassuk kulturális értékeinket, mindazt, ami szerintünk versenyképessé tehet minket. Odafigyelünk a fiatal tehetségekre is. Megemlítenék egy örvendetes eseményt, amiről talán önök is hallottak. Mint tudják, bemutattam az önök lapját a Svéd Akadémián, a Nobel-Könyvtár igazgatójának. A Dilema elnyerte a tetszését. Előfizettek rá, és ma már bárki olvashatja itt, az Akadémia könyvtárában.

Svédországban kik számítanak elismert román művészeknek?

Sohasem voltam híve a nevek felsorolásának. Mindig attól tartok, hogy kifelejtek valakit. De a már említettek közé odasorolnám még Dan Perjovschit és Cristian Mungiut.

A „Marin Sorescu”-díj az ön ötlete volt. Ez az egyetlen díj, amellyel egy külföldi intézmény svéd művészeket tüntet ki. A díj nagy érdeklődést váltott ki, sokat írtak róla. Tartogat-e még valami hasonló ötletet a tarsolyában? 

Gondolkozunk azon, hogy fiatal képzőművészek számára létrehozzunk valamiféle ösztöndíj-lehetőséget. Meghívnánk őket ide, Svédországba, és a továbbiakban itteni jó nevű intézmények biztosíthatnák az itt-tartózkodásukat. Végeztünk némi piackutatást, és úgy látjuk, a svéd fél részéről van érdeklődés. De ennek a tervnek a megvalósulása a költségvetés-adta lehetőségektől függ.

Amikor nem a román kultúra érdekében munkálkodik, mivel foglalkozik?

A válasz nagyon egyszerű: amikor éppen nem a román kultúra ügyében tevékenykedem, a svéd kultúra terjesztésével foglalkozom. Ebben az évben az a megtiszteltetés ért, hogy beválasztottak az igen elismert August Díj zsűrijébe. Ez a legjelentősebb svéd irodalmi díj, természetesen a Nobel-díjon kívül. Ezt az elismerést a Svéd Könyvkiadók Egyesülete ítéli oda évente a legsikeresebb svéd könyv szerzőjének. Az öttagú bizottságban végzett munkám roppant izgalmas volt, de kimerítő is. Gondolják csak el, végig kellett olvasnom mindent, ami az elmúlt évben itt megjelent – és mindezt svédül!

      (Dilema veche, 2008. okt. 16.)
 



Lettre, 2009 tavaszi tavaszi, 72. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret