stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Demény Péter
Román írók, román irodalom

Florina Ilis és Filip Florian a kánon és a kulturális marketing két kedvence – a Kisujjak megjelent németül, lengyelül, „amerikaiul”, szlovénül és magyarul (Magvető 2008), A gyermekek keresztesháborúja pedig héberül és magyarul (Jelenkor, 2009), s mindkét mű számos díjat mondhat a magáénak. Mindketten 1968-ban születtek, mint Bartis Attila, akinek ugyan Florian a barátja, de a szövegalkotás tekintetében Florina Ilishez hasonlít. Az ő regénye a rendszerváltás utáni Románia referenciális elemeit olyan irgalmatlanul és radikálisan emeli be a fikcióba, amilyennel A nyugalom a rendszerváltás utáni Magyarország és a határontúliság „valóságmarkereit”.
A maga mesei világot teremtő mivoltában sajátos irányt folytat Florian új regénye, A király napjai is (Magvető, 2009), vagy Simona Popescu opusa, a Vedlések (Pont, 2008). Ha fentebb Bartis Attilát emlegettem mint lehetséges tájékozódási pontot a magyar olvasónak, itt talán Fehér Béla és Láng Zsolt munkásságára irányíthatnám a figyelmet.
Érdekes, a mai román irodalom a „hosszúprózát” részesíti előnyben, s ebben még annyi szabadulási lehetőség sincs, mint a magyarban, ahol bár szintén a regény a „csúcs”, azért például Tar Sándor, Bodor Ádám, Darvasi László vagy Vida Gábor novellaírókként is jelentősek. Nem állítom, hogy nincs román rövidpróza (mint a Virgil Podoabă és Traian Ştef szerkesztette antológia, a Dilingó – noran, 2008 – és a legújabb Román dekameron – noran 2009 – bizonyítja, nagyon is van), egészen bizonyos viszont, hogy alig látszik, és a kritika miatt is látszik alig. E részesítés mellett jó érv a középnemzedékhez tartozó s külföldön talán legismertebb Mircea Cărtărescu esete: bár a magyarul is napvilágot látott De ce iubim femeile? (Miért szeretjük a nőket? Jelenkor, 2007) felkerült a bestsellerlistákra, a kritikusi megbecsülés szempontjából nyomába sem érhet az Orbitor című trilógiának (magyarul Csiki László nagyszerű fordításában szintén a Jelenkor adta ki az első kötetet: Vakvilág. A bal szárny. 2000.)

 „Drámában” a románok talán még jobban is állnak, mint prózában, jómagam legalábbis a drámát radikálisabbnak érzem. Ha Spiró György terminológiáját s e terminológia logikáját alkalmazzuk („...szilárd színházi nyelvvel bíró korszakokban a szöveg... tükrözi a színházi állapotot”), a román „megkövült színház” azért jelentős, mert a román színház merészen játékos és felkavaróan őszinte. A Lucian Pintilie, Liviu Ciulei, Silviu Purcărete, Andrei Şerban, Cătălina Buzoianu megteremtette színházi nyelv olyan bátor drámaírókat „hívott életre”, mint azok, akiknek műveiből a kolozsvári Koinónia válogatott Stop the tempo című tavalyi kötetében. 
„Állítsátok meg a világot! Ki akarok szállni!” – ez lehetne annak a három fiatalembernek a mottója, aki Gianina Cărbunariu darabjában, az antológia címadó művében, a felületes gyorsaság ellenszerét keresi. De mindenki az ellenszert keresi. Olyan párbeszédeket hallunk, olyan cselekményeket látunk, melyek mintha az őskáoszt visszhangoznák, azt jelenítenék meg; az a „nagy zsibvásár”, amely Caragialéra jellemző, itt is tetten érhető. 

A román líra nagyon érdekes és alig ismert. Nagyon érdekes, mert szinte száz százalékban szabad versekből áll – az avantgárd nem egy szerző és néhány folyóirat, hanem élő hagyomány. A fiatal költészet pedig nem „szinte”, hanem teljesen rímtelen sorokban íródik, a gondolat egy olyan ritmusa szerint, amely a tárgyilagosságot, a szikárságot keserűséggel, kíméletlenséggel, harsánysággal és köznapi mítoszokkal vegyíti. (Ruxandra Cesareanu, Adela Greceanu)

Ilyen a román irodalom? – Mintha az ember megállíthatna egy folyton kavargó, örvénylő, alakuló valamit. 
 

            (részlet a kolozsvári szerzőnek a Lettre tavaszi számába írott cikkéből)
   



Lettre, 2009 tavaszi tavaszi, 72. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret