stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



R. K. Narajan
Kabír utca
 

Terveztem egy húsz fejezetből álló folytatást a Nagaradzs világának, de nem akart errefelé haladni, egy általam előre nem látott utat követett, végül öt jelenet lett belőle. Az írónak nincs más választása, mint hogy akár egy írnok, papírra vesse a hangokat, amelyek a fülébe jutnak. Nem szeretném elmesélni az egész regényt, egy rövid összefoglaló azonban segíthet megérteni az alább következőket. Nagaradzs és a felesége, Szítá a Kabír utca 14-ben laktak, egy hatalmas, zegzugos házban, amely a Kabír utcától a hátsó, elvadult kert mögött folyó Szaraju folyóig terjedt. Nagaradzs fivére földműves a faluban. A fia, Tim, aki gyermekként Nagaradzs kedvence volt, nála nőtt fel, Nagaradzs gyakorlatilag örökbe fogadta. Türelmesen viselte a hóbortjait. Miközben Tim felesége egy hatalmas harmóniumon játszik, és olcsó zenével tölti meg a házat, Tim barátainak lármás bandája egy színdarabot próbál. Nagaradzs elég sokáig tűri ezeket a kellemetlenségeket. Az alábbi epizódok akkor kezdődnek, amikor elfogy a türelme.

Nagaradzsnak kezdtek kétségei támadni a pozícióját illetően ősi otthonában, a Kabír utca 14-es szám alatt. Névleg ő volt a család feje, de valójában a felesége, Szítá uralkodott az utcától a zuzmóval borított kertfalig terjedő birodalomban, ahonnan egy kapu nyílt a Szaraju folyó partjára.
 A folyó szolgáltatta a vizet házi szükségleteikhez, míg egy kutat nem ástak, amikor is megszűnt a forgalom a folyó felé, a használaton kívüli hátsó kapu pedig ősi rozsdával és porral a kerethez forrt. A hátsó kert egyébként változatlan maradt a kút melletti bádogtetős fürdőszobával és vécével. A guajáva, dzsekfrút, pomeló és tamarind mellett négy magas kókuszfa meredezett kihívóan, leveleket hullatva, amelyek felgereblyézetlenül maradtak a vad növényzet dzsungelében.
 Nagaradzs unokaöccse, Tim minden alkalommal tett valami megjegyzést a hátsó kert elvadult állapotára, ahányszor csak látta. - Milyen kár! Bácsikám, hívnod kéne egy pár embert, hogy eltisztítsák a dzsungelt.
- Persze, persze - mondta ilyenkor Nagaradzs. - Már szóltam nekik - magában azon tűnődve, kik azok az "ők".
 Szítá határozottabb volt. - Ha nem tudnak senkit szerezni, mondd meg egyenesen, majd én csinálok valamit. Lehet, hogy kobrák élnek a lehullott levelek alatt. Apád mennyit vesződött, hogy rendben tartsa a kertet! Te nem törődsz vele.
- Minthogy nem vagyok az apám - vágott vissza Nagaradzs némán, hangosan viszont: - Szítá, bízd csak rám. 
- Kobrák - kezdte az asszony megint, de Nagaradzs félbeszakította: - Ugyan már! Jobb dolguk is van a kobráknak, mint lehullott leveleket számolgatni. 
- Nem csak az apád, az anyád is folyton tisztogatott és takarított. 
- Mindig tett-vett  - folyton csak söpört meg porolt…
- Azért volt minden olyan tisztán tartva.
- Miért nem követed a példáját?
 Ez csak egy rövid szóváltás lehetett, amíg Nagaradzs a púdzsa szobából átment a konyhába.
 Ebéd után Nagaradzs selyem dzsibbát, fehér dhotit és egy okkersárgára festett felső ruhát   vett fel (ahogy azt egy szvámi rendelte el neki, akivel egyszer régen a parkban találkozott), megszemlélte magát ódon, ovális tükrükben, majd elindult, kurtán odavetve: "Elmentem. Zárd be az ajtót".
 Szítá bement a konyhába, azt mormolva: -Mintha a falnak beszélnék. Nem érdekli. Keresnem kell valakit, hogy eltakarítsa a dzsungelt.
 Nagaradzs végig ment a Kabír utcán, egy másodpercre megállt a piacra vezető átjárónál, hogy köszönjön a barátjának, Dzsajaradzsnak, a fényképkeretezőnek, aki valami isteneket ábrázoló színes nyomatok fölé hajolt, és aranyozott kereteket szögelt rájuk. A következő állomás a sarki bódé volt, ahol kinyújtotta a tenyerét, míg a barátja, Kanni néhány bétellevelet és egy csipetnyi illatos arékadiót helyezett rá, amit bekapott a szájába, elégedetten rágcsálta, és azt mondta: - Írd a többihez.
- Mondanod sem kell - mormolta Kanni mint egy mondókát.
 Átkelve a Piac utcán, Nagaradzs kiért a Margoza sugárútra, azután megérkezett Kumár Boeing Szári Áruházához. Kumár még nem jött meg. Néhány eladó szárikupacokat rakodott a vitrinekbe. Nagaradzs letelepedett a szokásos sarokba, főkönyveket vett elő, és a rubrikákat tanulmányozta.
 Hangosan megkérdezte, csak úgy maga elé: - Hol van a tulajdonos?
- Üzent, hogy késni fog.
- Hál’ istennek - mondta magában Nagaradzs megkönnyebbülve. Néhány oldalon átfutotta az számoszlopokat és eltette a főkönyvet, hirtelen sugallatra felállt, és miközben elment az boltos mellett, azt dünnyögte: - Majd visszajövök -, maga elé azt suttogva: - ma nem kell számolgatni Kumár bevételeit. 
 Távozott és mindenféle cél nélkül végigsétált az utcán. A kereszteződésnél megállt. Ha egyenesen továbbmegy, a léptei hazavezetik. - Nem muszáj hazamennem és kitenni magam Szítá végtelen faggatózásának. Szabad ember akarok lenni, legalább néhány órára. Az otthonom nem a legjobb hely momentán. - Tim és a felesége, Szarodzsa ott laktak náluk. Szarodzsa folyton a harmóniumán játszik, Tim pedig amatőr színjátszásba kezdett. Ő és a cimborái most folyton ott lebzselnek, és - szokás szerint - a Harisandrát próbálják. Ha a híres történet tanulsága akárcsak egy kicsit hatott volna a mosdatlan, borotválatlan haramiákra, fele ennyire sem volna rossz a helyzet. De rendetlen bagázs voltak, akiknek már az érintése is beszennyezi az embert. Hogy merészelik elbitorolni a helyét a verandán.
 Nem ártana, ha Szítá lesikálná az egészet, és lemosná karbolsavval. De nem valószínű, hogy ezt jól fogadná, mivel minden vétségnél Tim pártját fogja. Jó feleség, de hibbant nagynéni. Előző este ezek a naplopók semmibe sem vették Nagaradzsot, ahogy ott állt és csúnyán nézett rájuk, hogy megmutassa, mennyire undorodik az egész bandától.
 Ott cseverésztek, miközben a társaság másik fele gajdolt Szarodzsa harmóniumkísérete mellett. Egy ideig eltűnődött: - Miért ne lökném le őket a verandáról az utcára? -, de visszavonult Szítá szobájába azzal az elhatározással, hogy kiabálni fog vele. Az asszony a csupasz, hűvös cementpadlón hevert, és egy magazint olvasott.
 Nagaradzs megkukult a jelenlétében. Összeszedve a bátorságát azt mondta: - A saját hangomat sem hallom ebben a házban. - Szítá leengedte a magazint, ránézett a szemüvegkerete fölött, és azt kérdezte: - Mit akarsz mondani? 
 Nagaradzs azt motyogta magában: - Úgy néz ki, mint egy bagoly azzal a szemüveggel az orrán -, de hangosan azt mondta: - Igazából semmit… azt sem tudom, hová üljek.
 Az asszony levette a szemüvegét, nyilvánvalóan felkészülve a párbajra, és azt mondta: - Ilyen sok szobával, amiket a tiszteletreméltó őseid építettek! Azt sem tudod, ki építette ezt a házat!
- Sok mindent tudnék neked mondani, ha lenne egy kis csend.
- Mindig van valami bajod Timmel és a barátaival. Végül is te voltál az, aki elkényeztette, miután elhozta a szüleitől.
 Ez feldühítette Nagaradzsot, de csak ennyit tudott mondani: - Hát már megint ezt kezded… … Nem is tudom… Nem tudom, hogy lehet élni ebben a házban!
 - Ahogy mindig is tettük. Mi lett most olyan különleges?
- Nem tudok csendben leülni valahová, és nézelődni…
- Mit akarsz nézni? Az utcát? Nézni, ahogy a korcsok verekszenek a porban, vagy ahogy a részeg mérnök úr tántorog hazafelé? Semmit sem veszítesz azzal, hogy nem nézed. Úgy beszélsz, mintha lemaradnál a királyi menetről. 
- Nem tudok hova ülni.
 Szítá nevetett ezen a sérelmen. - Másodszor panaszkodsz emiatt. Talán hirtelen olyan óriási méreteid lettek, mint Visnu Vámana avatárjának, aki először törpe alakban jelent meg?
- Ismerem a történetet, nem kell elmondanod.
 Szítá hajthatatlanul folytatta. - Törpe alakban jelent meg, és megkérte Balit, a démonkirályt, akit el kellett pusztítani, hogy adjon neki három lépés földet ajándékba. Bali király, aki soha semmilyen kérést nem utasított vissza, szívesen teljesítette. Vámana gigászi méreteket öltött…
- Ismerem a történetet - ismételte Nagaradzs erőtlenül.
- Vámana első lépése átfogta az egész Földet, a második az egész Eget. "Hol a hely a harmadiknak?", kérdezte Vámana, és a király lehajolt és felajánlotta a fejét, az isten pedig rátette egyik lábát, és eltaposta. 
- Miért? - kérdezte Nagaradzs.
- Azt mondtad, ismered a történetet. Miért nem vonod le a tanulságot? - kötekedett Szíta. - Miért nem dobod ki azt a sok füzetet, amibe Náradáról irogattál, ülsz le, és írod meg Vámana történetét?
- Remek ötlet! - kiáltotta örömmel Nagaradzs, és megölelte az asszonyt, miután megbizonyosodott róla, hogy senki sem látja.
 Ezután az asszony azt mondta: - Gyere utánam -, és kivezette a verandára, ahol a színtársulat tagjai éppen elaludtak, egymás hegyén-hátán. Szítá összecsapta a tenyerét, és amikor fölébredtek, kiparancsolta őket. - Elmehettek. Tim nem jön vissza. - Feltápászkodtak és elvonultak.
 Szítá Nagaradzshoz fordult, és azt mondta: - Tessék, találtam egy helyet az első lépésednek… a másodiknak és a harmadiknak is találunk majd.
 Ekkor Szárodzsa harmóniuma elhallgatott. A nő megjelent az ajtóban, hogy kissé hevesen közölje: - Tim azt mondta, hogy várják meg.
 - Az utcasarkon, azt hiszem - mondta Nagaradzs kuncogva.
Szárodzsa morogva visszavonult a szobájába.

Nagaradzs a verandán ült és nézte az utcát. Az édességárus egy tálcányi rakománnyal a fején végigment az utcán, zengő hangon kiabálva: - Bombayi mittai, Delhi Durbar mittai! Minden este pontosan ugyanakkor jelent meg, hogy zárásra odaérjen az iskola elé.
 Nagaradzs az édességáruson töprengett, aki valószínűleg az egyik kunyhóban készítette az édességeket egy olyan nyomortanyán a Kabír utca végén, ahol valamikor nyílt terület volt. Mi szükség van nyomornegyedekre Malgudiban? Nem tudott választ találni. Meg kell kérdeznie Zakariást (az egyetlen élőlényt a világon a zebrán kívül, aki használja a "z"-t, az ábécének ezt a máskülönben elhanyagolt és haszontalan betűjét), aki a Szt. Józsefben tanított, és aki sok újságot olvasott és jól tájékozott volt.
 Minek menjen olyan messzire? Ott van a Bőbeszédű Ember az ő sorukon az első házban. Látta, hogy előbukkan a házából a kerékpárját tolva. Nagaradzs majdnem odaszólt neki, de aztán meggondolta magát. Ha B.E.-nek feltettek egy kérdést, kitalált tíz másikat, és órákra lefoglalta az embert.
 Nagaradzs elfordult B.E.-től, hogy folytassa a töprengéstaz édességárusról, de elveszítette a gondolatai fonalát. Szítá hozott neki egy pohár kávét.
 - Ó, bementem volna - mondta Nagaradzs.
- A fiúk próbálnak, úgyhogy gondoltam… - mondta az asszony.
 Nagaradzs csendben maradt, hogy hallja a játszókat. Egy zord hang épp azt mondta: - Hívjátok a hóhért!
- Ne, Felség… az asszonyt meg kell kímélni…
Erre egy könyörgő női hang: - Gyámoltalan nő vagyok…
 Nagaradzs egyetlen hörpintéssel kiitta a kávéját, és megtörölve a száját a vállán lévő törölközővel, felkiáltott: - Egy női hang! Ezt utánozzák, vagy egy eunuch van közöttük? 
- Igazi lány kell nekik. - Szarodzsa barátnője. Tim hozta el két napja egy szerepre. Tehetséges, még sokra viszi.
 Nagaradzs visszaadta a rézpoharat. Fel volt dúlva. Egy lány ebben a söpredékben! Kerek-perec meg kell mondania Timnek, hogy vessen véget ennek az ostobaságnak. Elpróbálta a beszédét: "Tim, rúgd ki a barátaidat. Nem ezért hoztalak ide. Ha provokálnak, meglátod, hogy másmilyen ember vagyok, és reszkethetsz. Jól vigyázz! Ne feszítsd túl a húrt. Nem akarok keserű szavakat mondani, amiket később megbánnék…"
 Ha Tim esetleg megfordulna és megkérdezné, "mi bajod velünk?", kész válasza kell, hogy legyen. Perzselő szavak, amelyek fordulópontot jelentenének az életében. Mindazonáltal nehéz volt Timet sarokba szorítani, mivel folyton elment vagy megjött a bandájával. De ha egy mód van rá, Szítának hallótávolságon kívül kell lennie. Ő olyan fajta, hogy mindig ellenkezik. Tehát megfelelőképpen kell megfogalmaznia a beszédét. 
 A legmegfelelőbb eljárás valószínűleg az lenne, ha azt mondaná: - Szítá, szerinted is csodálatosan fejlődik Tim? Shakespeare-re emlékeztet, aki színészeket hordott haza és megharagította az apját. Sokat hallottam róla Zakariától, aki járt Shakespeare szülőhelyén.
 Ennek a mondatnak ellenkezést kell kiváltania. Szítá azt mondhatná: - Nem is tudom. Én csak azt akarom, hogy rendesen bánjunk Timmel. Hasznos dolgokat kell csinálnia, vagy menjen vissza az apjához Szarodzsával és a harmóniumával együtt. Itt nem maradhat.
- És mi legyen a lánnyal, aki a csoporttal jött?
- Őt is ki kell dobni a többivel együtt.
 Ez a képzeletbeli párbeszéd hirtelen félbeszakadt, amikor Szítá csendesen bejött, és megkérdezte: - Magadban beszélsz?
 Nagaradzs erőltetetten elmosolyodott és megmagyarázta: - Az "Om Namaszivaját" mondogattam, mint mindig, mikor egyedül vagyok.
- Dicséretes szokás. De mostanában egyáltalán nem vettem észre.
- Hogy vetted volna? Fejben ismételgetem a mantrát és meditálok.
- Jót fog tenni neked - mondta az asszony, és otthagyta.
 Nagaradzs tovább meditált Timről.  - Jobb lesz, ha leírom az egészet. Beszélek vele, és átadok neki egy írást is, az működni fog.
 Felállt, bement tollért és papírért, majd újra elfoglalta a helyét a verandán egy füzettel az ölében. "Idefigyelj, Tim", írta. "Ez nem fog menni. Nem azért hoztalak ide, hogy a házunkból naplopók tanyája legyen, most még egy lánnyal is tetézve! Miféle lány ez? Te házas ember vagy feleséggel meg az ő harmóniumával, amit elég sokáig eltűrtem. Ez már több a soknál. Ha nem rúgod ki azonnal azt a lányt a bandával együtt, szólok apádnak."
 Itt megállt, hogy elgondolkodjon, mit mondana a bátyja, Tim apja. Vajon így felelne? - Örülök, hogy felhívtad rá a figyelmemet. Verd el és dobd ki. Én is ugyanígy fogok bánni vele, amikor idejön. Isten áldjon meg az előrelátásodért.
 Szítá kijött, rövid pillantást vetett rá és a füzetére, és lement a lépcsőn. Megint hallatszott a lány hangja: - Asszony vagyok. Könyörülj rajtam. - És egy másik hang fölötte: - Hangosabban mondd azt, hogy "asszony vagyok". Ne nyeld le a szavak végét.
 Nagaradzs folytatta a levelet Timnek: "Ha még egyszer meglátom a barátaidat, hívom a rendőrséget. Elmondom Kumárnak, ő jóban van a rendőrfönökkel, aki gumibotos rendőröket fog küldeni, hogy megverjék a bandádat, és rács mögé dugják őket… és ha téged is elvisznek, nem fogok a megmentésedre sietni. Szegény Szárodzsa. Az apjának ide kell érte utaznia, hogy hazavigye.

Ez utóbbi profetikusnak bizonyult. A következő héten jött egy levél Trichyből. Szárodzsa apja írt: "Igaz ez? Szárodzsa arról panaszkodik, hogy már fáj az ujja, annyit kell harmóniumoznia egy rakás huligánnak, akiket Tim hord haza. Tim már nem törődik azzal, hogy neki mi a jó,  valami kalandornőt tüntet ki a figyelmével. Mit tesz ez ellen? Nézzen a körmére! Különben kész vagyok hazahozni Szárodzsát, még mindig inkább, mint eltűrni egy korhely vőt. Mit szándékozik tenni ezügyben? Azonnal tudnom kell. E levél másolatát elküldöm Tim apjának, Gopunak is. Apaként tanúsítania kell némi felelősségtudatot…"
 Szítá szerencsére szokás szerint elment, hogy találkozzon a barátnőjével. Nem volt az a fajta, aki otthonmarad délután. Nagaradzs hálás volt ezért a szokásáért. Ő otthon volt, amikor megjött a levél, és el fogja rejteni előle. Miért? Nem. Jobb, ha megérti Timet, a kis kedvencét. De az a kilátás, hogy Szárodzsa elmegy, elszomorította. Szerette, hogy ott van, csak épp a harmóniuma nélkül. Jó jel volt, hogy a sajgó ujjairól panaszkodik. Valószínűleg kell valami megnyilvánulási forma a művészi hajlamainak, de miért ne kezdhetne el festeni vagy verseket írni, olyasmivel foglalkozni, amit síri csendben kell végezni, és soha nem zavar másokat?
 Szárodzsa apja választ vár. Nem meri megírni anélkül hogy megbeszélné a dolgot Szítával. De nem muszáj elmondania neki. Halkan kivitte a levelet a hátsó kertbe, darabokra tépte és bedobta a kútba, aztán elsétált a postára a piac kapujánál, és küldött egy táviratot az illető úrnak Trichybe. Többe került, mint egy levelezőlap, de legalább nem kellett a fogalmazással bajlódni. "Odafigyelek. Intézkedéseket foganatosítok." Egy újságban találkozott ezzel a kifejezéssel, amit a Bőbeszédű Ember mutatott neki néhány napja. Fogalma sem volt, mit jelent, de mélynek tűnt, ráadásul úgy hangzott, mint a fogó - eszébe jutott egy kumbai unokatestvére, akit "Fogós Kuppunak" hívtak, mert fogóval született. De azzal a családdal megszakadt a kapcsolat. Egy pillanatra elszomorodott, hogy az ember rokonai és barátai hogy szétszóródhatnak és felszívódhatnak, mint a vízpermet.

Miközben Nagaradzs a székéhez igyekezett a verandán, megérkezett Tim a bandája négy tagjával, mind hangosan beszéltek. A ruhájuk botrányos volt: színes nadrágok, virágos sortok, lungik, hosszú hajak, borotvált koponyák, micsoda válogatott népség!
 Maga Tim borostás volt, s ezt még egy kócos, vad frizurával tetézte. Úgy jött be, mint egy hódító, a cimborái pedig bezúdultak és eltorlaszolták a konyhaajtót, egyszerre beszélve:
- Harisandra története népszerű…
- Egy népszerű témával kell kezdenünk.
- Mi lesz a jelmezekkel?
- Ismerek egy embert, aki ad nekünk bérbe jelmezeket…
Ekkor Tim kikiabált: - Nénikém, adnál nekünk kávét?
Mielőtt választ kaphatott volna, egy másik azt követelte: - Nekem teát.
- Nekem limonádét - mondta egy harmadik.
 Szítá a hangzavar fölött magyarázta: - Tim színtársulatot alapított.
 Nagaradzs elengedte a füle mellett az információt, becsukta a szemét, és így elmélkedett: - Én vagyok, vagy nem én vagyok ennek a családnak a feje? Velem senki sem törődik. - Fenntartásai voltak ezzel a népséggel szemben, és sajnálta magát, amiért ő meg kirekesztődött. 
 A felesége megtűrte és csodálta ezt a csirkefogót a harmóniumozó feleségével és színjátszó társulatával együtt. Szítá magabiztossága dühítette Nagaradzsot. Úgy tűnt, mintha neki nem lenne helye a dolgok rendszerében. Az volna a legjobb, ha világgá menne - mint Buddha, egyetlen szó nélkül, nem vinni magával semmit, csak a lelkét.
 Másnap csendesen végezte napi megszokott teendőit. A szokásos módon evett és öltözött fel, elköszönt Szítától, amíg az még a konyhában volt: - Elmentem; reteszeld be az ajtót. - Precízen ment végig napi gyakorlatain, de csak egy pontig: amíg el nem ért a Piac utcához. Ott ahelyett, hogy egyenesen továbbment volna a Margoza sugárútra, a helyére Kumárnál, hogy írja a számlákat, jobbra fordult, és a Városháza parkban találta magát, ahol keresett egy padot a megrögzött naplopóktól távol, hogy nyugodtan boronghasson az életén.
 Körülnézve talált egy remeteszerű alakot egy banyanfa alatt, a nyakában gyöngysor, okkerbe és cinóberbe öltözve, a homlokára kent szent hamuval. Azon tűnődve, hogy ez vajon lehet-e ugyanaz a szvámi, akivel egyszer régen találkozott, Nagaradzs felállt és fel-alá járkált, gyors oldalpillantásokat vetve a szvámira, hogy megállapítsa, a régi-e vagy egy másik.
 Nehéz dolog megkülönböztetni egyik szvámit a másiktól - egyformák, mint a katonák egy hadseregben. - Egy szvámi, aki elmerült a meditációban, nem fog észrevenni - mondta magának Nagaradzs.
 De a tizedik kör után a szvámi odakiáltott neki: - Hé, mit járkálsz így körbe-körbe? Nincs jobb dolgod?
 Nagaradzs meg volt illetődve, és elnyomta magában a kérdést: - A régi szvámi vagy, vagy egy másik? -, de megállította a lépteit, és mélyen meghajtotta a fejét.
 Az aszkéta felszólította: - Szedd össze magad, gyere ide és ülj le. - Nagaradzs azonnal leült a szvámival szemben. A szvámi újból ráparancsolt: - Ülj arrébb! Még nem vetted észre, hogy az imádkozók kétfelől sorakoznak? Soha ne állj teljesen Isten elé. Tudod miért? 
 Nagaradzs hallgatott, azon tűnődve: - Az a sorsom, hogy pislogjak, mint egy kisiskolás, bárhová is megyek - ahogy félrehúzódott az egyenesből. Meg akarta mondani a véleményét: - A szabály csak a szentélyben lévő Istenre vonatkozik. Te csak egy szvámi vagy - de kimondatlanul hagyta, azon tanakodva, hogy nem kéne-e inkább felállni és elszaladni.
 A szvámi megmagyarázta: - Ha közvetlenül Isten szeme elé ülsz, megégsz. - Aztán azt mondta: - Kérdezz bármit, ami nem hagy nyugodni.
 Mialatt Nagaradzs ezt az ajánlatot fontolgatta, a szvámi hirtelen azt kérdezte: - Tudod, hogy ki vagy? - Amíg Nagaradzs egy megfelelő választ próbált megfogalmazni, azon gondolkozva, hogy vajon a neve és címe megteszi-e, és bánva, hogy folyton halogatja, hogy névjegyet csináltasson, a szvámi azt mondta: - Ne válaszolj most. Söpörj félre minden más gondolatot, koncentrálj arra, hogy "ki vagyok én?", és a válasszal bármire jutsz is, gyere vissza hozzám tizenöt nap múlva. Most menj.
- Szentséged itt lesz?
- Nem.
 Nagaradzs meglepődött, de meg is könnyebbült, sietősen leborult, feltápászkodott, és zavartan távozott.

       VARRÓ ZSUZSA FORDÍTÁSA



Lettre, 2008 nyári, 69. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret