stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Upamanju Csatterdzsi 
Amikor Indira Ghandit meggyilkolták
(a kinyiratkozott)
 

Bunny elmélázva a falhoz vágta a poharát. Nagy, csúf darabokra esett szét csörömpölve. Az egyik Randip fejére esett. - Jó lesz vigyázni - mondta. - A Kinyiratkozott szurd kezd átmenni agresszívbe.
 Bunny levette a motoros szemüvegét. A szeme nagyon vörös volt. - Adj egy poharat. - Sasi adott neki. Bunny kiitta, aztán lassan feldobta a mennyezeti ventilátor felé. Ramnat elkapta. - Hagyd abba, Kinyiratkozott.
 - Ne hívj Kinyiratkozottnak.
 Mirza készített Bunny-nak egy újabb italt. - Ezek a köcsög hinduk. - Mind részegen röhögtek.
 - Rosszul vagyok. - Bunny felvette a motoros szemüvegét. - Nincs hányhatnékom, csak rosszul vagyok.
 - A fürdőszobában hányj. Ne itt - mondta Ramnat.
 - Miért nem szereztünk nőket. Elegem van a csak pasikból. Szexet akarok.
 Sasi azt mondta: - Rum napnyugta előtt, ez a baj. Folyton mondtam, hogy vegyünk sört.
 Bunny lassan felállt a földről. Betűrte a pólóját. Belerúgott Ramnatba. - Elmegyek. Veszek magamnak egy jegyet haza. - Megtapogatta a zsebét. - Hol a slusszkulcs? Nálad hagyom a mocit. Ne tedd tönkre.
 Odakint elment egy nagyon hangos motorbicikli. Bunny elhúzta a függönyt, és kinyitotta az ablakot. Beáradt a késődélutáni október végi fény a dudák és gyorsító autók zajával együtt. A forgalomhoz beszélt. - A tököm kivan Delhivel. Cudar egy város. Majdnem olyan, mint Csandígar. - Bunnyi körülnézett a szobában, és megint kinézett. - Beteges. - A két térde és a jobb bokája megsajdult. 
 - Nem, Szurd, ez csak egy rossz trip. Egy kis gandzsa, egy kis alvás, és rendbejössz.
 - Nem, csak rosszul vagyok. Cudarváros -; tetszett neki a szó. Megvakarta a szakállát. - Jövő júniusban Csandígarban leszek gyakornok, kanos és magányos. - Az ital kifejezővé tette Bunnyt. - A menő szurdok Csandinak hívják Csandígart. Csupa vörös tégla és üres terek. - Körbejárt a szobában, nekidőlt a fürdőszoba-ajtónak, és nézte, ahogy Sasi vizel. - Olyan sárgát hugyozol, mint a mustárolaj. Lehet, hogy sárgaságod van. - Az asztalnál lassan töltött magának egy nagyadag rumot. - Mostanában túl hamar elmegyek. Olyan mint a suliban azok a kiverő versenyek.
 - Adj nekem is egyet, Szurd, köszi.
 Bunny levette a motoros szemüvegét, és óvatosan a konyhaszekrény fogójára tette. - Randip, csak intézd el a gyakornokságomat Kapilánál. Kábé egy hónap múlva visszajövök. Sziasztok. - Felvette a motoros szemüvegét, és elment.
 Narancssárga októberi nap, de Bunny csak halványan érzékelte. Részeg volt, de nem vesztette el a kontrollt. Depressziós is volt, de nem tudta. Bunny huszonhárom éves volt, és józanul érthetetlen és hallgatag. Felvette a bukósisakját, és nem kapcsolta be a szíjat. Rémisztő sebességgel hajtott el.
 Megállt egy felüljáró tetején, hogy az enyhe fényben nézze a forgalmat és a kamaszokat a fagylaltos ember körül. Azt mondta magában, ha sor lesz a jegypénztárnál, ha csak három rohadék is áll ott, nem megyek haza. Elhajtott. De csak egy volt. Így hát vett egy jegyet az éjszakai buszra Musszuriba. A buszpályaudvarról elment hajat vágatni.
 A közlekedési lámpáknál, és ahol még le kellett lassítania vagy meg kellett állnia, Bunny elég betegnek érezte magát. A gyengeségét az unalomnak, az italnak, a kevés alvásnak, Delhi szeszélyes októberi időjárásának tulajdonította, homályos irtózatának attól, ahogy az életét élte. De az önvizsgálat nem volt szokása. Fontolgatás nélkül élt, és kedvelte az alkalmi szeszélyes elhatározásait.
 A fodrászüzletben várakozás közben vakon átlapozott egy filmmagazint. A fodrászatokban mindig eszébe jutott az első hajvágása, Dardzsilingben, úgy nyolc évvel azelőtt, a borbély mosolyai és lelkesedése. Megírta a szüleinek. Soha nem írt levelet, mert fárasztónak találta a fogalmazást, de a szüleit előre figyelmeztetni kellett, mielőtt hazament volna. Roppantul helytelenítették. Az apja, ha igazán mérges volt, még most is elfajzott szikhnek nevezte.
 Hirtelen émelyegni kezdett. Kihagyta a hajvágást, és fájó fejjel visszahajtott a hosztelhez. Felébresztette Dzsudvirt, egy barátját. - Ilyenkor nincs alvás.
 - Hány óra van? - Vörös, kába szemek és sündisznó haj, de Dzsudvir soha nem haragudott meg.
 - Hat körül. Vettem magamnak egy jegyet az éjszakai buszra haza. Te vigyázz a mocira.
 - Oké.
 - És intézd el Kapilánál a gyakornokságot. Én is aludni fogok. Majd később felébresztelek, hogy vigyél ki a buszhoz.
 Bunny szerette az éjszakai buszozásokat. Az ülések egész kényelmesek voltak, és bárhol aludhatott. A zötykölődés el is ringatta, de amikor felébredt az utazás alatt, a térde merev volt és fájt.
 Nem volt oda különösebben a szüleiért. Untatták. Az otthon nem volt egy izgalmas hely, de ott lazíthatott, alhatott a napon, és nagyon jókat lehetett enni. Az anyja nyitott ajtót. Nem lepődött meg, hogy látja. Mindig váratlanul állított haza. Azt mondta az anyja: - Szörnyen nézel ki. Beteg vagy?
 - Csak nagyon kimerült. Biztos az utazástól.
 Bement a szobájába a táskájával. Az apja morgott neki valamit, amikor elment a szülők szobája előtt. Bunny motyogott valami választ. Az anyja bejött két takaróval. Reggel hat óra volt. Bunny nyugtalanul aludt kilencig, és tíz után kelt fel az ágyból.
 Az apja a kertben volt, egy fehér nádszékben. - Mi van, megint sztrájkol a jogi kar?
 - Igen. - Könnyű hazugság, mert Bunny bármikor nehéznek találta volna elmondani az apjának, hogy csak kedve támadt hazajönni. Leült. A kicsi pázsitnak szabálytalan háromszög alakja volt, a fakerítés ragyogó fehér. A kerítésen túl a hegy lebukott a keskeny útra, a teás standokhoz, a fa Tádzs Mahalokat és sétabotokat áruló bódékhoz, a színes vattakabátos tibetiekhez. Aztán a hegy tovább dőlt lefelé a főút mentén.  Mögötte feküdt a hatalmas völgy, kopár hegyek kanyarulatai vették körül. Tiszta napokon a völgyben látni lehetett Dehradun házainak vonalait és pontjait. Efölött egy roppant sápadt égbolt. Reggel tízkor még mindig a Napra várt.
 Bunny anyja jelent meg, salvár-kamízban és szürke pulóverben. - Gyere, kész a reggeli.
 Bunny nem akart sem megmozdulni, sem enni. - Majd később.
 - Mi, idehozzam a reggelidet?
 - Nem, most nem akarok enni.
 Az anyja odajött hozzá. Bunny védekezően nézett rá, és újra észrevette a saját arcát az övében. - Jól vagy? - Az anyja a vállára tette a kezét. Bunny kicsit megrezzent.
 - Rémesen nézel ki - mondta Kairon úr az olvasószemüvege fölött józanul méregetve Bunny-t. A Szikhek története kiesett a kezéből az asztalra. Egy ceruzával kósza hajszálakat tolt vissza a turbánjába. - Lefogytál, és sápadt vagy. Nem látszol egészségesnek.
 - Hívjunk orvost?
 - Ne. Szerintem egy-két nap alatt rendbe jövök.
 - De betegnek érzed magad? - Az anyja félig lehajolt és vizsgálgatta Bunny arcát.
 Aztán Bunny megadta magát. - Igen. Lehet, hogy el kéne hívni Malviját. - Egy kicsit jobban lett. A betegség elismerésétől megkönnyebbült, mélyebben tudott lélegezni.
 Az anyja elment. Az apja megkérdezte: - Mi a baj? Mik a tünetek?
 - Gyengeség. Étvágytalanság. Ennyi. - Elfelejtette a fájdalmat a térdében, és most már néha a hátában is.
 Kairon úr széjjel majd felhúzta a száját, amíg a felső ajka az orrához ért, és nagyot sóhajtott a bajuszába. Átlagember volt, valamikor brigadéros, magas, egyenes hátú, mostanra a nyugdíjazása óta szörnyen hiperaktív. A szabadidejét a kertjére fordította és hosszú sétákra a hegyi utakon, meg tanulságos könyvekre. Nem volt tudós vagy akár meditatív alkat, de az évek során egyre jobban kínozta saját tudatlanságának tudata. Egy enyhe szívroham még vallásossá is tette, és napi rituáléinak már a Granth Száhib is részévé vált. 
 Bunny bement, majd egy kempingággyal tért vissza. A cipelése hihetetlenül kifárasztotta. Lefeküdt. A gyengeség csak kellemetlen gondolatokat keltett, csak nyomasztó képeket engedett meg, Csandigarról és valami ügyvédi kamaráról, jogi kötetekről és magányról, szakmai alkalmatlanságról és eldugottságról egy kihalt kisvárosban.
 - Lázas vagy?
 - Nem.
 - A gyomrod rendben?
 - Ó, igen.
 Aztán áttört a nap a felhőkön, és átmelegítette őket. Bunny hallotta, hogy valahol bent a házban az anyja szidja a szolgálólányt. Az anyjának kellemes, zengő hangja volt. Hogy elkerülje az apja kérdéseit, Bunny úgy tett, mintha szundikálna.
 Kairon úr büszke volt a fia jó külsejére, de Bunny gyakran csalódást okozott neki. Először is nem állt be a hadseregbe. És bár Kairon úr belátta, hogy Bunny-nak jól áll a rövid haj, fel volt háborodva, hogy Bunny nem szólt neki a hajvágás előtt. Most nézte, ahogy alszik a napon, és azt mondta: - Remélem, nem komoly a betegséged.
 Hallották nyílni a kaput, és megjelent Malvija doktor, tisztán, rózsásan és szorgoskodva. Bunny nem szerette az orvosokat, mert elbizonytalanodott tőlük. Bunny fölött állva Malvija doktor azonnal bejelentette/közölte: - Ez sárgaság, Kariondzsi. Mi az, Bunny fiú, sokat ittál [mostanában]? - Megvizsgálta Bunny szemét, lépét és máját, kikérdezte a viszkiivásról és a vizeletéről, vérvizsgálatokat, különleges diétát és sok pihenést rendelt, azután elment.
 Sárgaság. Bunny elgondolkozott, hogy lehetne-e rosszabb is, és szinte azonnal azt mondta magának, hogy igen. Az ég kékje teltebb tónusokat kezdett ölteni. Könnyű vattafelhők éppen fölötte, hosszú, lapos szürke sávok a horizonton, balra apró fehér, hullámos felhőcskék, recézettek, mint a sivatagi homok, és a meleg nap. Amikor az apja nem mondta a magáét a kicsapongó életmódról és a mérhetetlen gondatlanságról, Bunny különböző madarakat hallott a pázsiton és a távoli fákon. Semmit sem tudott róluk, de szép volt hangjuk. 
 Kint a kertben könnyen telt az idő. Bunny evett valamit, és ivott egy kis dzsúszt. Kairon úr, aki talán megbánta korábbi szigorúságát, megkérdezte, jobban érzi-e magát. Bunny azt mondta, hogy igen. Megszólalt a telefon. Kaironné asszony felvette, aztán kikiabált a nagy, fehér ablakokon: - New York-ból!
 - Radzswant - dünnyögte Kairon úr. Besietett, és ellentmondást nem tűrően kinyújtotta a kezét. - Tessék. 
 Bunny az oldalára fordult, és figyelte őket. Nem gondolta, hogy a nővére megérdemli, hogy itt hagyja neki a kempingágyat. Kilenc évvel idősebb nővére a család többi tagjához hasonlóan távol állt tőle. Látta, hogy az apja háta összerándul a meglepetéstől, és halott egy hangos, hitetlen "Micsoda?"-t. Bunny visszafordult az ég felé. Pár pillanattal később az anyja sietett ki, és kibökte: - Indira Ghandit lelőtték. Két testőre, mindkettő szikh. A házában Delhiben. - Karionné asszony bizonytalanul nézett körül.
 Nyugtalanító hír volt. - Mit mondott még Raddzsu?
 - Részleteket akart tőlünk, most mondd meg. Mi nem tudtunk semmit, azt mondta, ezzel vannak tele az amerikai hírek, még a BBC és a Radio Australia is. Kórházba vitték, de gyorsan meghalt. Reggel fél tíz körül történt. - Kaironné asszony nyelt egyet és leült.
 Ilyen az én formám, gondolta Bunny, pont akkor jövök el a cudarvárosból, amikor valami izgalmas történik. Az apja visszatért a székéhez, csillogó szemmel, hevesen tekergetve egy tranzisztoros rádió gombját.
 - Telefonál még Raddzsu? - kérdezte Karionné asszony.
 - Igen. Amint újabb híreket hall. 
 Minden rádióadó ugyanazt a gyászos dalt játszotta. - Nem halhatott meg. Ha meghalt volna, nem lennének hangok, se dobok, se dholakok.
 - De valami csak történt, minden adó ugyanazt azt zenét játssza.
 - De hát ez borzasztó - mondta Karion úr kinézve a völgy felé.
 Senki nem szólt semmit, Bunny átfordult a másik oldalára, most a jobb karját és a vállát melengette. Karion úr azt mondta. - New York-ban a szikhek kint vannak az utcákon, ünnepelnek és mithait osztogatnak. Raddzsu nem mondta, de mintha még Mandzsít is ünnepelne. - Mandzsít volt a vő. Mr. és Mrs. Karion arcán elképedést lehetett látni, egy kezdeti ijedtséget, és kezdődő etnikai bűntudatot.
 Bunny nézte a zöld és fakóbarna földet, néhány gyomot a fűszálak között. A hír izgalomba hozta, egy időre elvonta a figyelmét önmagáról. A fehér kerítés és az ég csíkjai előtt Bunny elképzelte, ahogy a vér megfesti a szárit, és az összeeső női alakot. Lehet, hogy mondott is valamit a gyilkosainak, vagy valakinek a közelben. Karion úr felállt, azt mondta: - Felhívom Duggalt -, aztán bement. A dalok a rádióban tovább szóltak.
 Karion úr visszajött, kicsit összeszedte magát. - Duggal azt mondta, hogy az indiai rádió még mindig azt mondja, hogy rálőttek, de a BBC már régen bejelentette a halálhírét. A gyilkosok szikhek, efelől semmi kétség.
 Kaironné azt mondta: - Szégyen-gyalázat.
 Az ebéd szomorúan telt és hallgatagon. Duggal nem sokkal utána érkezett meg. Bunny nem mozdult, hogy tudomást vegyen róla. - Hahó, Balwinder - mondta neki Duggal -, mikor jöttél? - Bunny utálta Duggalt, mert Balwindernek hívta, és mert Duggal utálta őt a jó külsejéért, a rövid hajáért, a farmerjáért és pólóiért. Duggalt nem érdekelte Bunny betegsége. Hangosan szürcsölte a teáját, és azt mondta: - Ez még sok problémát fog okozni.
 - Milyen szégyenletes halál! Egy ilyen kaliberű embernek nem így kellene elmennie - mondta Kaironné.
 - De nem csoda. Rászolgált.
 Bunny élvezettel és megvetéssel méregette Duggalt. Micsoda hülye nézőpont, gondolta. Duggal fekete-fehér agyában a fájdalom és megsemmisülés, valószínűleg még a sárgaság is, pusztán megérdemelt büntetés. Ki mint vet, úgy arat, még akkor is, ha az aratás egy váratlan golyózápor vagy egy elgyengítő betegség. Bunny a saját múltjára gondolt, de nem tudott találni ellenpéldát, hogy megcáfolja Duggal állítását. Na mindegy. A szülei és Duggal tovább beszélgettek. Bunny aludt egyet a levegőben levő feszélyezettségre és az udvarias, de határozott nézeteltérésre*.
 Késő délután Kairon úr és Duggal elmentek Bunny vérvizsgálati leleteiért. Valami változást éreztek, vagy véltek érezni Musszuri keskeny utcáin. A nászutasokat komornak látták, kisebb volt a cél nélkül özönlő turistaáradat, szokatlanul sok bolt volt zárva, kevesebb lámpa égett. A leletek megerősítették az akut sárgaság diagnózisát. Miután elkísérte Duggalt a fogorvosi klinikájára, Kairon úr beugrott a boltba kenyérért és szappanért. A fűszeres azt mondta, nagyon komolyan: - Kairon száb, a magukfajtának nem kellett volna ezt tennie -, és egy kicsit többet számolt fel neki. Kairon úrnak semmi jó válasz nem jutott eszébe.
 Amikor Bunny felébredt, nőtt a fájdalom a térdében és a bokájában. Biztos a gyengeségtől, gondolta. Kicsit nehezére esett, hogy visszamenjen a házba. Még a talpa is fájt minden lépésnél. Bunny hirtelen nem volt benne biztos, hogy akár a legegyszerűbb tevékenységekben is hagyatkozhat-e a testére. - Holnap reggel felhívom Pammit - jelentette be az apja a teánál. - Kiderítem, mi történik Delhiben. - A mellékutcákban  Kairon úr feszültséget, ellenségességet érzett. Így aztán apa és fia egyszerre veszítette el a saját magabiztosságát. Hatkor a tévé végre bemondta, hogy Indira Gandhi meghalt. Kairon úr fel volt háborodva a bejelentés késleltetése miatt. - Mi először úgy tudtuk meg a hírt - hördült fel -, hogy kaptunk egy hívást New York-ból, micsoda szemétség. - Bunny óvatosan ment oda a telefonhoz, nem akarta kimutatni a fájdalmát. - Halló, beszélhetnék Malvija doktorral?... Halló, itt Bunny… Most már a térdem és a bokám is eléggé fáj… Nem tudom, azt hiszem, úgy egy hete. - Malvija doktor arra kérte Bunnyt, hogy ne aggódjon, és ne vegyen be fájdalomcsillapítót. A fájdalmat Bunny kimerültségének és gyengeségének tulajdonította. - Biztos valamilyen furcsa testhelyzetben aludt napközben. És lehet, hogy nincs hozzászokva a musszuri hűvösséghez, mivel most jött Delhiből. - Ahol kezdenek felforrósodni a dolgok - mondta Bunny. Malvija doktor nevetése erőletett és feszélyezett volt.
 - Mi ez a fájás? - kérdezte gyanakodva Kairon úr, egy pillanatra elfordulva a tévétől.
 - Á, semmi.
 Az anyja figyelte, ahogy Bunny lassan a szobájához ment. Azt kívánta, bárcsak közlékenyebb volna. Betett egy hősugárzót a szobájába. Az ablakon keresztül a fakuló nap nyomasztóan hatott. A szoba kicsi volt, egy egyszemélyes ággyal. Az ágytakarót Radzswant hozta ajándékba, amikor legutóbb itt járt. Sárga háttér előtt egyetlen nagy, vörös sárkány tombolt rajta. Bunny kinézett a napra, és azt mondta magának: Nem, nem vagyok gyenge. Becsukta az ajtót, és lassan leereszkedett a földre tornázni. A harmadik fekvőtámasznál a padló felcsapódott és megütötte. Egy-két pillanatra elveszítette az eszméletét. Amikor magához tért, a hideg cement a bal arcánál egész kellemes volt. Egy hangya sietett el kétujjnyira a jobbszemétől. Lassan bekászálódott az ágyba, teljesen magára húzta a takarót, és várta a meleget. Kiütöttnek érezte magát, üresnek, és most a alkonyat megnyugtatónak tűnt, mint egy elhaló ragyogás. Percek teltek el, és ő mélyeket lélegzett. Egy időre azzal próbálta elterelni a figyelmét, hogy Indira Ghandira gondol, de akárcsak a világ többi része, távoli volt a számára és hidegen hagyta. Csak valami bénultság volt bennük közös. Kintről hallotta a szüleit, a tévét és a külföldi rádióadókat. Mindegyik Indira Gandhiról szólt megállás nélkül.
 Egy idő múlva az anyja rányitotta az ajtót. - Alszol?
 - Nem.
 - Malvija mit mondott a fájdalomról?
 Bunny válaszolt, de csodálkozott, hogy az anyja miért akarja tudni. Az ember fájdalma csak az övé, titkos és megoszthatatlan, sőt közölhetetlen is. Valaki másnak a fájdalma unalmas kell, hogy legyen, untató és bosszantó. A betegek mindig egyedül vannak, a betegségüket babusgatva.
 - Kéne neked egy forróvizes palack.
 - Oké.
 Bunny apja korán bezárta a kaput, úgy hét körül. Aztán ellenőrizte a szolgálati fegyverét. A kertből a hegyek a völggyel fekete, fenyegető tömegnek látszottak, ködbe burkolózva és egy felhős éjszakai égbolttal fedve. Musszuri csendje általában kedvére való volt, de most ingerlékennyé és nyugtalanná tette. Nem jött az időnkénti nevetés a teás bódékból alattuk, nem csillant fény a szomszédos hegyen. Csak az esti hideg, a sűrű köd, mögötte a sötétség és valami víz alatti csend. Kairon úr ideges volt, érthetetlen módon eszébe jutottak az indiai Szétválás zendülései, a  ’65-ös és a ’71-es háború. Odabent a feszültséget csak a Bunny betegsége miatti levertség enyhítette. A vacsora rövid volt. Bunny elmajszolt valamit az ágyban. Az anyja megkérte, hogy hagyja nyitva az ajtót, és szóljon, amikor csak kell valami.
 Aznap éjjel Bunny belépett egy saját rémálomvilágba. A két bokája és térde bevörösödött,  és a kétszeresére dagadt. A bőre égett a láztól. Nagyon-nagyon lassan próbált felülni az ágyban. Megérintette a baltérdét, és elkábult a fájdalomtól. Csak ránézett a lábára, és nem hitt a szemének. Aztán meghallotta, ahogy a telefon csörög és csörög, hangosan és ijesztően. Az apja végül felvette. - Ó, Pammi, halló…micsoda, remélem… jaj, ne.. Istenem.. ne… - Az apjától Bunny csak felkiáltásokat hallott. Kaironné csatlakozott hozzá. - Mi az, mi történt?
 Bunny óvatósan a térdei alá tette a két párnáját. Nem tudott üvölteni, mert nem volt hozzászokva, hogy kimutassa a fájdalmát vagy segítséget kérjen. A rémülete és tehetetlensége könnyeket csalt a szemébe. Az arca eltorzult. De hangtalanul sírt. Ide-oda rángatva a fejét, a puha takarót szorongatva elhatározta, hogy némán és egyedül vívja meg a csatáit.
 - Zavargások törtek ki Delhiben. - Kairon úr tehetetlenül járkált körbe. - Szikheket szedtek le a buszokról és öltek meg. Néhányat megégettek. Turbánmáglyák. Házakat támadtak meg és fosztottak ki. Már többszáz halott. - Csak Kairon úr papucsa csapott zajt.
 - És Pammi?
 - Az ő környékükön még nincs baj.
 Kaironné tekintete követte Kairon urat. - És Pandzsáb?
 - Semmi hír. Ott hírzárlat van.
 Delíriumos állapotában Bunny-nak úgy tűnt, hogy a világ káosza pusztán az övét tükrözi. Újra megpróbált megmozdulni. A fájdalom felszáguldott a csípőjébe és vissza. Mozdulatlanul ült, úgy tűnt, egy örökkévalóságig. Végül most először kezdett rájönni, amihez később hozzászokott, hogy a fájdalom nem lehet örökre akut. Egy idő után monotonná válik, sőt unalmas lesz. Így hát az ágyban ülve elaludt egy kicsit, amíg valami önkéntelen mozdulat fel nem riasztotta álmából. Amíg ébren volt, szenvedett, megunta, és aludt a következő összerándulásig. Aztán végül a háta mögötti ablakból hallotta a madarak csiripelését, és megérezte az új hajnalt.
 Bunny ezzel lehetőséget adott a szüleinek arra, hogy gondolhassanak még valamire Indira Ghandin kívül is. Malvija doktor megvizsgálta Bunny szívét, és Kairon úr tekintetét kerülve kijelentette, hogy a sárgaságon kívül Bunnynak valószínűleg izületi gyulladása is van. További vérvizsgálatokat írt elő, sőt egy EKG-t is. Az izületi gyulladás meglepte, majd megijesztette és elborzasztotta Kairon uratt. Ez nem egy fiatal, erős, jóvágású szikhkez illő betegség. Amikor feljött a nap, kicipelte a fiát a kertbe.
 A napfényes kis házban, amit potom áron vett meg, Kairon úr most tehetetlennek és elszigeteltnek érezte magát. El volt vágva a világtól, elveszve egy idilli helyen, miközben máshol korszakalkotó események történtek. Elképedten nézte Bunnyt, aki összefont karral és csukott szemmel feküdt ott.
 Kint a nap alatt Bunny nem félt annyira. Érezte a ház biztonságát, mindentől távol és védve. Olyan emberekkel élt együtt, akik jót akartak, akik soha nem ártanának neki. Otthon. Bár az otthon nem mindenkinek ezt jelenti, úgy értem, kuncogott magában, a szemhéja alól látva a narancssárga napot, ott van például Indira Gandhi.
 Kaironné kihozta a hordozható fekete-fehér tévét, Radzswant egy másik ajándékát. Nézték a felravatalozott Indira Ghandit. Az elején mindenkit ünnepélyesség töltött el.  Bunny azt mondta: - Még mindig van benne méltóság. - Később lenézett a saját felsőtestére, aztán fel az asszony sasorrára azon a virágokkal körülvett, szürke arcon, és azt gondolta: Csak egy öregasszony. Kaironné leplezetlenül bánatos kifejezéseket mormolt, valahányszor mutatták Indira Ghandit. De Bunny hamarosan ráunt erre, és visszatért az égbolt végtelen változatosságához. Malvija pirulái jót tetek. Ha nyugodtan feküdt, egy ideig meg is tudott feledkezni a fájdalomról. A zokogó nők a tévében zavarták és undorították. Nézte, ahogy a mellüket verik, és egymás vállán zokognak. De hát ennél csak értékesebbek a könnyek, gondolta Bunny, csak a sajátjaira emlékezve. A tévé továbbra is gyászos szavakat ontott, és azonnal meg is fosztotta őket a jelentésüktől.
 Duggal aznap délután megint eljött, és nagy örömmel fogadta Bunny új betegségének hírét. Vég nélkül beszélgetett Bunny szüleivel a merénylőkről, a zavargásokról, Pandzsábról, az Anandpur Szahib Határozatról, Khalisztánról, Trilokpuriról. - Közösségi vérontás  - mondta Kairon úr átvéve épp most megérkezett delhi újságok szóhasználatát. - A zavargások a delhi szikhek gazdasági befolyása ellen is irányulnak.
- Nemsokára bejelentik a választásokat, és ez a gyilkosság fogja megnyerni.
- Néhány fiatal szikh levágatja a haját, olyanok lesznek, mint Bunny.
 Bunny szívesen hallgatta a beszélgetést háttérként, és a kósza mondatokat, amelyeket elkapott. Szórakozottan eltűnődött, milyen lenne Khalisztán. Egy kicsit meglepte az idősebbek hevülete. Tőle a vallás idegen volt. De szerette ezt az állapotot, gyökerek vagy történelem nélkül. Az ő rút múltjával és rút jövőjével nem lehetett elvárni tőle semmit.*
 Malvija doktor megint eljött. - A láz még vissza fog térni. A duzzadás úgy három hét alatt lemegy. Később fizikoterápiára lesz szükség. - A következő néhány napon rendszeresen eljött. - Vigyáznunk kell, Bunny. Nem engedhetjük, hogy a fájdalom átterjedjen a csuklójára és az ujjaira, vagy fel a gerincén. Semmi megerőltetés, teljes pihenés.
 - Örökre el kell felejtened az alkoholt, vagy majdnem örökre. A sárgaság el fog múlni, de az arthritis marad. - Malvija doktor néha egész filozofikussá vált. - Meg kell tanulnod együtt élni a fájdalommal, a korlátozásokkal. Érdemes megtanulni élni, Bunny. Ne gondolkozz rajta túl sokat, és ne beszélj róla másokkal. Ostoba elméleteik lesznek. Nincs valami hobbid, vagy valami, amivel elfoglalhatod magad? - Bunny azt mondta, hogy nincs. Soha nem olvasott, botfüle van, nem gyűjt semmit. Még a gondolkozáshoz sincs hozzászokva.
 Ahogy Malvija doktor megjósolta, a láz időnként visszatért. Aztán amikor az anyja óránként megkérdezte, hogy jobban van-e, már rá sem tudott mordulni, annyira eltompultnak érezte magát. Néha a szívére szorította a kezét, erősen, és azt mondta, erős vagy. Néha kuncogott, amikor felidézte, hogy korábban, Delhiben azt hitte, problémái vannak, most meg. Néha elfátyolosította a szemét, és nem ismerte fel az anyját, amikor az fölé hajolt, mert idegesítette az aggódása. Néha azt játszotta, hogy eltúlozza a fájdalmat, mert a fájdalom unalmas volt, és ki kellett színezni.
 1984. november 2-án Indira Gandhi fel volt ravatalozva, Delhi pedig, ahogy az újságok írták, lángokban állt. Negyedikén elhamvasztották. Tizenegyedikén szétszórták a hamvait Gangotri, egy hideg, kihalt hely fölött. Tizenkilencedikén volt a születésnapja. Így teltek a napok Bunny számára, és minden nap képeket látott róla a tévében.
 Meglepő módon Randíp levelet írt neki. "Kedves Bunny, hol is kezdjem? El sem hiszem, hogy tényleg láttam, amit el akarok mesélni neked…" Nem tudom elolvasni ezt a szart, mondta magának Bunny; összegyűrte és eldobta a levelet. A befelé fordulás órái miatt csak saját magát szerette, és csak saját magára volt kíváncsi. Az anyja megérezte ezt, észrevette, hogy órákat tölt az ég nézésével. - Bárcsak több magadkorabeli ember  lenne körülötted, Bunny. - Randíp levele áttörte Bunny bábját, és beáradt vele a világ. Undorral gondolt a barátaira és Delhi-beli életére. Nem tudna oda visszamenni. Gyűlölte a múltját, abba betegedett bele, és nem bízott a jövőjében, az sem hoz majd enyhülést.
  Bunny az első néhány nap után megfürdött egy alumínium szék segítségével. A bőr a lábfején vékony volt és ráncos. A lábujjai úgy néztek ki, mint a gyömbérdarabkák. Azt gondolta, valamikor ártatlanul azt hittem, könnyűszerrel lefutok száz métert.
 Aztán Karion úr egyszer, egy napfényes reggelen, megintcsak a kertben teázva megkérdezte: - Bunny, megnöveszted a hajad? És hordasz turbánt? Az én kedvemért? - Kairon úr nem tudta, milyen szerepet öltsön: a liberális szikhét, a nacionalista szikhét, vagy azét, akit Duggal egy igaz szikhnek nevezett. - És Csandigarért, amikor ügyvéd leszel.  - Bunny azonnal igent mondott. Bármilyen kérésre igent mondott volna, nem volt fontos. Még mindig hónapok voltak Csandigarig, és a betegség és a merénylet világossá tette, hogy a világ egy csodálatosan ingatag hely, ahol bármi megtörténhet. E két esemény megerősítette Bunnyt a tétlenségében. Csak ki kell várni az őrült eseményt, ez minden. Hol vannak a bizonyosságok? Az égben és a napban? A kérdésekre nem voltak megoldások; csak egy élet volt, csak egyetlen élet. Az ambíció abszurdum - olyan sok a tennivaló és olyan kevés rá az idő, micsoda értelmetlen kilátás, tessék, itt van Indira Gandhi is, gondolta Bunny, és gyakran elmosolyodott ezen az emléken.
      

               VARRÓ ZSUZSA FORDÍTÁSA



Lettre, 2008 nyári, 69. szám 


Kérjük, küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu



 

 
stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret