Kétezerhárom lépés a kaputól az iskolalépcsőig.
Ha hiányzásait nem számolja, Silvia háromezer-négyszázhuszonnegyedszer
driblizik a kis fehér kaviccsal ezen az úton.
Silvia mindent megszámolt. Az osztályban töltött
órákat, a tanulókat az iskolaudvaron, a napokat a
szünidőig. De ez sem segít, amikor a többiek rátámadnak.
Tizenegy lépéssel az iskolaudvarhoz vezető
lépcső előtt megállt. Osztálytársai
a bejárat előtt gyülekeztek, cigiztek. Öt perc
hiányzott a nyolc órához. Silvia csak akkor megy majd
át az udvaron, ha a többiek bementek. Hetvennyolc másodperc
alatt jut el az osztályteremig.
A tanév új ültetéssel kezdődött.
Silvia utoljára ment be. A középső sor leghátsó
padján kívül minden hely foglalt volt. Már ötödik
éve kell ott ülnie. A mellette lévő szék
üresen maradt.
Mint rendesen, most is azért harcolt az egész osztály,
hogy Paul mellett ülhessen. Hátul, az ő padja mellett,
az ablaknál vártak vihorászva a lányok csapatostól,
de Paul jó darabig nem mozdult a tábla mellől, hadd
várjanak. Lehet, hogy megint egy srácot választ, mint
tavaly. Végül Yvonne-t választotta. A srácok
röhögtek, és azt mondták, azért, mert neki
van a legnagyobb melle.
A táblára egy nagy csigát rajzoltak. Széles
nyálcsíkot húzott maga után. Apró papírgalacsinok
repültek Silvia felé. Megpróbált lebukni, de
ahányszor eltalálták, mindig felhangzott az osztályban
a suttogás: "csiga, csiga, csiga".
Silvia nem nézett fel.
Nyolc után egy perccel nyílt az ajtó. A matematikatanár
lépett be, és letörölte a tábláról
a csigát. Az osztály felé fordult, és azt kérdezte,
mikor hagynak már fel ezzel a gyerekes viselkedéssel. Mielőtt
megkezdődött az óra, belépett egy lány,
akit senki sem látott azelőtt.
Odalépett a tanár elé a katedrához,
és bemutatkozott: - Karin vagyok. Aztán megfordult, és
bólintott az osztály felé. - Ez Karin - mondta a tanár,
mintha az osztály nem hallotta volna, amikor a lány bemutatkozott.
- Most költöztek ide. - Leültette a lányt az egyetlen
üresen maradt helyre.
Rövid, vastag ujjai és apró körmei voltak,
csuklóján ezüstözött karkötő.
Táskás szemhéja alatt távol ülő,
ferde szempár. Az orra széles volt, a füle mintha lecsúszott
volna a helyéről.
Olyan volt, mint egy mongoloid.
Szünetben a hátsó lépcsőn cigizett
az osztály. Silvia a fal felé fordult, és a kavicsokat
számolta a bal lába körül. A hozzá legközelebb
ülők az új lányról és annak furcsa
arcáról beszéltek. Hogy hogy mer így kimenni
az utcára. Miközben ezt tárgyalták, Yvonne odafordult
Silviához: - Mit szólsz hozzá, Csiga, tök ronda
a csaj, mi? - Csönd lett. Hirtelen néhányan nevetni
kezdtek, és valaki a bejárat felé mutatott, ahol éppen
feltűnt az új lány. Feléjük tartott. A
lépcsőfordulón megállt. - Sziasztok! - mondta.
Egy srác fennhangon közölte, hogy ilyen randát
még soha életében nem látott. - Úgy
nézel ki, mint egy mongómajom! - közölte
a lánnyal grimaszolva. Karin elvörösödött. Elmagyarázta,
hogy miért ilyen. A kromoszómákkal volt valahogy összefüggésben.
Mondta, hogy ez egy betegség, "szindróma". De hogy egyébként
éppen olyan, mint mindenki más. Csönd lett a lépcsőn,
míg Paul fel nem állt, és le nem szögezte: -
Márpedig te egy mongómajom vagy, mi meg - kezével
végigmutatott az egész osztály fölött -
normálisak vagyunk. Világos, Mongó?
Angolóra alatt egy cetli landolt Silvia padján.
Az állt rajta, hogy Mongó undorító. Silvia
egy felkiáltójelet rajzolt a szöveg alá, és
továbbküldte a cetlit.
Amikor Silvia hazafelé tartott, Yvonne mellé lépett.
Megkínálta cigarettával. Azt mondta, mehetnének
együtt hazáig.
Másnap Mongó meghívta az egész osztályt partira. A kis meghívókon, amelyeket kiosztott, kézzel rajzolt térképek is voltak, hogy mindenki odataláljon. A város legjobb környékén lakott, melyet csak "Paradicsom" néven emlegettek. A gazdagok laktak ott. Ebédnél Mongó Silvia mellé ült le. Kedvesen szólt hozzá. Néhányan az osztályból figyelték őket. Silvia felállt, és félig telt poharából Mongó hátizsákjára öntötte a vizet.
Délután torna volt az első óra. Silvia a
bejáratnál várta, míg a többi lány
megérkezik. Követte őket az öltözőbe,
senki sem szólt egy szót sem. Még azzal sem foglalkozott
senki, amikor hátizsákját betette egy üres szekrénybe.
Mongót kilökdösték. Így is épp
elég zsúfolt az öltöző, nincs szükség
rá, hogy még egy torzszülött is benyomuljon, mondták.
Csiga tudta, hogy ilyenkor a legbiztosabb hely a ruháknak a papírkosár
kinn a vécén. Hátizsákját eddig általában
beletette egy otthonról hozott nylonzacskóba, és elrejtette
a szemét között. De még ez is veszélyes
volt. Ha valaki rájön, többé nincs hová
elrejteni a ruháit. Mongó a folyosón állt,
nem tudta, mitévő legyen, hová tegye a hátizsákját.
Meg kell tanulnia, hogy olyan kevés cuccot hozzon, amilyen keveset
csak lehet.
Mongó a vécén öltözött át,
és megvárta, míg mindenki bemegy a tornaterembe. Óra
után nem találta a hátizsákját. Kérdőre
vonta a többieket, majd azt mondta, úgyis tudja, hogy ki csinálta.
És hogy meg fogja mondani. Majd behívja a papáját
az iskolába, és az beszél a tanárokkal. Ahogy
egyenként elvonultak előtte, befogták az orrukat.
Mongó büdös volt.
Németórára Mongó tornagatyában
és egy vékony, izzadságfoltos trikóban ment
be. Papírt és tollat a tanártól kapott
kölcsön, aki a rendhagyó igéket írta fel
a táblára. A tanítás végén Mongó
bent maradt az osztályteremben. Csigának általában
nyolc percet kellett várnia. Nyolc perc alatt az osztálytársai
kiértek az udvarról, és beültek a kávézóba
a tér túloldalán. Mongó öt után
hagyta el az iskolát.
Másnap Mongót a papája elkísérte
az iskolába. Kiszállt az autójából,
és bement az igazgatóhoz. Mongó a kapuban várta.
Tanítás előtt az igazgató bement az osztályba,
és prédikációt tartott. A gyerekek lelkiismeretére
apellált, és fenyegetőzött, hogy értesíti
a szüleiket. Végül néhány gyereket berendelt
az irodájába magánbeszélgetésre.
Szünetben elvették Mongó kabátját.
Valaki egy keresztre feszített mongoloid gyereket rajzolt a táblára.
Mongó egy szót sem szólt senkinek a kabátról.
Attól kezdve minden ruháját magán kellett tartania,
hátizsákját pedig a lába között szorongatta.
Megértette a szabályokat.
Aznap este telefonált Yvonne. Kérdezte Silviát,
nincs-e kedve átmenni hozzá.
A szobája teli volt plakátokkal és játékmackókkal.
Yvonne a kanapén heverészett, és egy képesújságot
lapozgatott. Silvia huszonhárom plakátot számolt meg
és negyvennél is több mackót. A zene hangosan
szólt. Yvonne-nak rengeteg lemeze volt, és mindent tudott
a legtöbb bandáról. Titokban rágyújtottak
az ablaknál, és a hétvégi partiról beszélgettek.
Arról, hogy ki mit vegyen fel, és hogy fésülje
a haját. Amikor Silvia hazaért, a mamája mondta, hogy
egy bizonyos Karin kereste, és hogy majd még megpróbálja
újra.
Amikor Mongó egy óra múlva telefonált,
Silvia hallgatott, nem szólt bele a kagylóba. Mongó
tovább beszélt, mondta, hogy vigyenek fürdőruhát
is a partira. A házukban swimming pool is van.
Másnap a hátsó lépcsőn gyülekezett
az osztály. Mongó nem volt ott. Silvia azt számolta,
hogy már hanyadszor gyűlnek össze miatta.
Paul felállt, és megkérdezte az osztályt,
menjenek-e a partira. Senki se szavazott ellene. Nevetgéltek, arról
beszéltek, milyen jó lenne, ha nem lennének szülők
a bulin. Hátha Mongónak a szülei is olyanok, mint ő,
és nem mernek előttük mutatkozni.
Amikor visszaértek az osztályba, Mongó már
a helyén ült. Egyenesen a szemükbe nézett. Nagyon
boldog volt. Azt hitte, megbocsátottak neki.
A következő tornaóra pénteken volt. Ugyanúgy, mint az első alkalommal, most is kilökték Mongót az öltözőből, és a vécén kellett átöltöznie. Hátizsákját bevitte magával a tornaterembe. Utána az angolórán látták, hogy sírt. A tanár kérte, hogy maradjon bent tanítás után. Senki se szólt egy szót sem, de Silvia tudta, hogy a lépcsőn megvárják majd Mongót. Utána külön csoportokban kísérték hazafelé; két-három gyerek ment néhány lépésre tőle, egy nagyobb csoport messzebbről követte. Silvia az utolsó előtti csoportban volt. Mongó hátrafordult. Mindenki megállt, volt, aki cigarettára gyújtott, mások eltaposták a csikkjeiket. Olyan volt az egész, mint egy balett. Mongó megpróbált viccelődni. Egy kilométer után megesküdött, hogy nem árulkodott a tanárnak. Aztán fenyegetőzni kezdett. Csak kétezer-nyolcvanöt lépés után kezdett az osztály oszolni. Yvonne még megvárta, amíg Mongó alakja eltűnt a fa mögött.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu