Az első nap
D. kisvárosban szokatlan volt a hőség az évszakhoz
képest. Néhány héttel ezelőtt észrevétlenül
kitavaszodott, Alexander Z. apjának halálával azonban
úgy megugrott a hőmérő higanyszála,
mintha világ belázasodott volna. A ház ajtaja zárva
volt, hogy a testet ne érje meleg. Odabent még a koporsót
hűtő berendezés elszállítása után
is hűvös maradt. Anya leeresztette a rolókat, és
behúzta a függönyöket, nehogy felmelegedjen a szoba.
A nappaliban lényegesen hidegebb volt, mint amikor apa még
ott feküdt felravatalozva.
Alexander nemsokára tizennyolc éves, letette az érettségi
vizsgát, az eredményre azonban még várnia kellett.
Bár eddig rendszerint rossz jegyeket szerzett, a tanárok
- és mások is - okosnak tartották a fiút. A
lehető legkisebb erőbedobással végezte sorra
az osztályokat. Most azonban kételkedett a sikerben, hiszen
eddig még sosem vizsgázott, nem volt tapasztalata. Ha megbukik,
nem megy vissza a trágyaszagú vidéki iskolába.
Kielégítette az üresség, ami körülvette,
eszébe sem jutott, hogy továbbtanuljon, vagy állást
keressen. Rendkívül bosszantotta az anyja bánata, egyetlen
cél lebegett a szeme előtt: minél hamarabb elhagyni
a szülői házat.
Születésnapját ezúttal nem ünneplik
meg; anyja kurtán tudatta vele, hogy a gyászra való
tekintettel nem tartaná helyénvalónak az ünnepet.
Kétszáz guldenért - nem többért, nem kevesebbért
- vásárolhat magának valamit a városban. Ilyen
drága ajándékot még sohasem kapott. Nem kifizetve
érezte magát, mégis felidegesítette, hogy pénzt
kapott ajándék helyett. Mindig ingerlékennyé
vált, és talán alázatossá is, amikor
a szüleivel a pénzről beszélt. Évekkel
ezelőtt, egy apjával folytatott veszekedés után
gondolkozott el rajta, micsoda tőkét ölt apa a házba,
hány hangszert kellett megjavítania, hány vele egyidős
gyerekkel kellett átvennie a zongoraleckét, hogy összeszedje
a pénzt a háztartásra és az iskolára.
Mégis szép summa volt ez egy ilyen komoly életkorban;
anyja több ízben megmutatta neki a gyűrűt, amit
a nagymamától kapott a tizennyolcadik születésnapjára:
amolyan eljegyzési karika volt fehéraranyból, benne
egy szinte észrevehetetlenül apró gyémánttal.
Habozás nélkül zsebre vágta a bankjegyeket, és
eltűnődött, mire költhetné. Legszívesebben
mérték után szabott öltönyt szeretett volna,
többé ne kelljen a régi ruháit hordania. Ha a
sötétkék öltöny bepiszkolódik, tisztítóba
viszi, és házikabátban, nyári felöltőben,
vagy télikabátban tölti a napot például
a Címeres kávéházban. A tulajdonos meg a törzsvendégek
együtt éreznek majd vele, hiszen a halál glóriája
lengi körül. Biztosan azt gondolják majd, hogy minden
áldott nap újra átéli a hamvasztást,
nem tudja elfelejteni. Az emberek tisztelik a kitartást. Az öltönyt
hamar meg kell csináltatnia, eltünteti a régi életét.
Ragyogó öltöny lesz, elegánsan omlik majd törékeny
testére, hamuszín haja pedig jól illik a sötétkékhez,
ami aztán évek múltán szintén hamuszürkévé
válik, megöregszik. Az apja jó néhány
öltönyt hagyott hátra, de egyik sem illett rá,
beléjük ivódott az apaszag. A fiú öltönyének
vadonatúj, kézzel sodort fonálillata lesz.
Ezen a forró csütörtökön, pontosan huszonnyolc
nappal apa halála után volt az utolsó vizsga, egy
német szöveget kellett elemeznie. Utána hazasietett,
és a hálószobájába zárkózott.
A szoba északi fekvése miatt itt még hűvösebb
volt, mint a többi hálószobában. Az ablak belső
kertre nézett, páfrányok meg göcsörtös
növények nőttek benne, Alexander gyerekkorában
víz alatti kertnek nevezte. Minden bútora egy ágy,
egy szék és apa pedálos orgonája volt, amit
a nappaliból hoztak ki, hogy elférjen a koporsó meg
a hűtőberendezés. A falak az erős kinti fény
ellenére fakónak látszottak.
A fiú apja halála után már nem érezte
magát otthon a házban, a szobájában, csupán
az ágytól kellett búcsút vennie. Testének
lenyomata a matracba vájódott. Mégsem esett nehezére
megválni a tizenöt éves ágy-lenyomattól,
könnyű volt a búcsú, ezt apa esetében már
megtapasztalhatta.
Felhúzott térdekkel ült az ágyon, nekidőlt
a falnak. Tranzisztoros rádiójával játszadozott,
egy régi Velona volt, amit annak idején egy szemeteskukában
talált. Próbálta minél jobban lehalkítani,
a zörej mégis hallható maradt. Apja a műhelyben
olyan finom szerszámokkal hozta rendbe a készüléket,
melyeket valójában hangszerjavításhoz használnak.
A fiú a téren a bőrösnél pasztát
vásárolt, és kifényesítette a négyszögletes
lyukú bőrtokot. A lyukacskák eltömődtek.
Amikor a zsír megkeményedett, kipiszkálta a nyílásokból.
Ökörepe szappan íze volt, ahogy megnyalta az olajszerű
anyagot. A rádió az egyetlen tárgy, melyet meg fog
őrizni. Csak ne kelljen gondolnia semmire.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu