Jahodová kisasszonyt a nesz a székhez szögezte, majd
amikor a szőnyegen elsuhant az árnyék, felsikoltott.
Erre aztán az egér, amely akkora volt, mint egy gyermek ökle,
megállt a fal mellett, és felegyenesedve a hátsó
lábára állt. Jahodová kisasszony azonban, aki
szemét tenyerével eltakarva gubbasztott ott, ezt elmulasztotta
tudomásul venni. Ám amikor az egér a vérengző
Generalissimus öreges hangján szólította meg,
váratlanul minden félelme elszállt, és tágranyílt
szemekkel bámult a szürkésszínű rágcsálóra.
Az egér bizalmasan közölte vele, hogy a halál utáni
reinkarnáció során öltötte magára
ezt a nem éppen bizalomgerjesztő külsőt, és
mindezt csak azért, hogy megírhassa az Emlékiratait,
amelyre mozgalmas élete során már nem maradt ideje.
- Úgy döntöttem, hogy magát választom
életrajzírómnak.
Jahodová kisasszony azonban figyelmeztette, hogy sem a gyorsírás,
sem a helyesírás nem erőssége, és sohasem
dolgozott titkárnőként, még kevésbé
életrajzíróként.
- Nem számít! - vágta oda a Generalissimus, ugyanis
nem volt más választása. Kényszerből
választotta Jahodová kisasszonyt és az egérkülsőt,
mint vak a hegedűt, úgyis, mint büntetést előző
életéért. De ha már így történt,
legalább a nevét díjazta, mely a feledhetetlen Gentrich
Grigorjevic Jagoda társaságában valamikor átélt,
régmúlt emlékeket idézte fel benne.
Jahodová kisasszonyból mindez nem váltott
ki semmiféle lelkesedést, de mivel éppen mély
érzelmi válságban szenvedett, megfordult a fejében,
nem találhatna-e gyógyírt bánatára ebben
a munkában?
Így aztán néhány órát
minden nap az Emlékiratok lejegyzésével töltöttek,
a kisasszony pedig meglepetéssel konstatálta, hogy ezeket
a diktálásokat (a Generalissimus életének különleges
mozzanatait) tulajdonképpen élvezi.
Ez az idill azonban, hasonlóan Jahodová kisasszony
érzelmi válságához, nem tartott sokáig.
Alig hagyta faképnél ugyanis az egyik udvarlója, fürgén
kivetette hálóját egy másik után. A
Generalissimusnak viszonylag hosszú élete során megszámlálhatatlan
alkalma nyílt arra, hogy emberi sorsokat közelről szemléljen,
így aztán megtanulta, hogy az esendőséget némi
lekicsinylő türelemmel ugyan, de elfogadja. Tudatában
volt ugyanis annak, hogy egyedül csak ő képes betartani
a normákat, míg az emberek többsége csak sétapálca
a sors kezében, a körülmények ide-oda hányódó
játékszere. Nem szólt ezért egy árva
szót sem, amikor a kisasszony néhányszor elkésett
a diktálásokról. Sokkal inkább nyugtalanította
ennél, hogy Jahodová kisasszonyon mostanában a szórakozottság
biztos jelei mutatkoztak. És valóban, amikor az Emlékiratokat
lapozgatta, ennek szemmel látható eredményeit is fölfedezte.
- Beszéljünk! - indítványozta, de sajnos
értetlenséggel és goromba korlátoltsággal
találta magát szemben. Bár meglehet, hogy végül
kissé ő is felemelte a hangját. De ezt ma már
nehéz lenne kideríteni.
Jahodová kisasszony úgy döntött, hogy
nincs már rá szüksége, és elballagott
a kisállat-kereskedésbe, ahol aztán megvette a legolcsóbb
macskát, amolyan "egyszerhasználatosat". Hazavitte, behajította
a lakásba, és már szaladt is a választottjához.
Mikor késő éjszaka hazaért, a macska az ajtó
mögött várt rá, és a Generalissimus hangján
szólalt meg.
- Ne ijedj meg, de van egy beszélő macskám itthon.
- Hát léteznek ilyenek? - csodálkozott az udvarló.
A macska félig lehunyt szemmel méregette őt, enyhén
vöröses bundája meg-megvillant. De egyébként
nyugtot hagyott nekik. Csak lesz valahogy! - adta meg magát a kisasszony.
És lőn. A macska megelégedett azzal, hogy hetente
néhány órát diktálhatott az Emlékiratokból.
De ha eddig Jahodová kisasszonyt naiv fruskának
képzelték, sürgősen változtatniuk kell
a véleményükön. Amikor ugyanis ez az új
gavallér is el akarta hagyni, először határtalan
kétségbeesés lett úrrá rajta (a macska
ezt leplezetlen undorral figyelte), de amikor a helyzet valóban
rosszra fordult, úgy döntött, mindenképpen megtartja
magának az udvarlót. Egy utolsó vacsorára hívta
magához, és nyúlpecsenyével kínálta,
amiről csak mi tudjuk, hogy valójában macskasült
volt.
A Generalissimus megtörölte zsíros bajszát
a szalvétával, fürgén felkelt az asztaltól,
és fiatalos elánnal járkált a helyiségben.
Nem mutatott többé semmilyen érdeklődést
az Emlékiratok iránt.
CSOMA BORBÁLA FORDÍTÁSA
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu