stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Jirí Kratochvil
 Az örök visszatérés legendája
(reinkarnáció)

Jahodová kisasszonyt a nesz a székhez szögezte, majd amikor a szőnyegen elsuhant az árnyék, felsikoltott. Erre aztán az egér, amely akkora volt, mint egy gyermek ökle, megállt a fal mellett, és felegyenesedve a hátsó lábára állt. Jahodová kisasszony azonban, aki szemét tenyerével eltakarva gubbasztott ott, ezt elmulasztotta tudomásul venni. Ám amikor az egér a vérengző Generalissimus öreges hangján szólította meg, váratlanul minden félelme elszállt, és tágranyílt szemekkel bámult a szürkésszínű rágcsálóra. Az egér bizalmasan közölte vele, hogy a halál utáni reinkarnáció során öltötte magára ezt a nem éppen bizalomgerjesztő külsőt, és mindezt csak azért, hogy megírhassa az Emlékiratait, amelyre mozgalmas élete során már nem maradt ideje.
- Úgy döntöttem, hogy magát választom életrajzírómnak.
Jahodová kisasszony azonban figyelmeztette, hogy sem a gyorsírás, sem a helyesírás nem erőssége, és sohasem dolgozott titkárnőként, még kevésbé életrajzíróként.
- Nem számít! - vágta oda a Generalissimus, ugyanis nem volt más választása. Kényszerből választotta Jahodová kisasszonyt és az egérkülsőt, mint vak a hegedűt, úgyis, mint büntetést előző életéért. De ha már így történt, legalább a nevét díjazta, mely a feledhetetlen Gentrich Grigorjevic Jagoda társaságában valamikor átélt, régmúlt emlékeket idézte fel benne.
 Jahodová kisasszonyból mindez nem váltott ki semmiféle lelkesedést, de mivel éppen mély érzelmi válságban szenvedett, megfordult a fejében, nem találhatna-e gyógyírt bánatára ebben a munkában?
 Így aztán néhány órát minden nap az Emlékiratok lejegyzésével töltöttek, a kisasszony pedig meglepetéssel konstatálta, hogy ezeket a diktálásokat (a Generalissimus életének különleges mozzanatait) tulajdonképpen élvezi.
 Ez az idill azonban, hasonlóan Jahodová kisasszony érzelmi válságához, nem tartott sokáig. Alig hagyta faképnél ugyanis az egyik udvarlója, fürgén kivetette hálóját egy másik után. A Generalissimusnak viszonylag hosszú élete során megszámlálhatatlan alkalma nyílt arra, hogy emberi sorsokat közelről szemléljen, így aztán megtanulta, hogy az esendőséget némi lekicsinylő türelemmel ugyan, de elfogadja. Tudatában volt ugyanis annak, hogy egyedül csak ő képes betartani a normákat, míg az emberek többsége csak sétapálca a sors kezében, a körülmények ide-oda hányódó játékszere. Nem szólt ezért egy árva szót sem, amikor a kisasszony néhányszor elkésett a diktálásokról. Sokkal inkább nyugtalanította ennél, hogy Jahodová kisasszonyon mostanában a szórakozottság biztos jelei mutatkoztak. És valóban, amikor az Emlékiratokat lapozgatta, ennek szemmel látható eredményeit is fölfedezte.
- Beszéljünk! - indítványozta, de sajnos értetlenséggel és goromba korlátoltsággal találta magát szemben. Bár meglehet, hogy végül kissé ő is felemelte a hangját. De ezt ma már nehéz lenne kideríteni.
 Jahodová kisasszony úgy döntött, hogy nincs már rá szüksége, és elballagott a kisállat-kereskedésbe, ahol aztán megvette a legolcsóbb macskát, amolyan "egyszerhasználatosat". Hazavitte, behajította a lakásba, és már szaladt is a választottjához. Mikor késő éjszaka hazaért, a macska az ajtó mögött várt rá, és a Generalissimus hangján szólalt meg.
- Ne ijedj meg, de van egy beszélő macskám itthon.
- Hát léteznek ilyenek? - csodálkozott az udvarló. A macska félig lehunyt szemmel méregette őt, enyhén vöröses bundája meg-megvillant. De egyébként nyugtot hagyott nekik. Csak lesz valahogy! - adta meg magát a kisasszony. És lőn. A macska megelégedett azzal, hogy hetente néhány órát diktálhatott az Emlékiratokból.
 De ha eddig Jahodová kisasszonyt naiv fruskának képzelték, sürgősen változtatniuk kell a véleményükön. Amikor ugyanis ez az új gavallér is el akarta hagyni, először határtalan kétségbeesés lett úrrá rajta (a macska ezt leplezetlen undorral figyelte), de amikor a helyzet valóban rosszra fordult, úgy döntött, mindenképpen megtartja magának az udvarlót. Egy utolsó vacsorára hívta magához, és nyúlpecsenyével kínálta, amiről csak mi tudjuk, hogy valójában macskasült volt.
 A Generalissimus megtörölte zsíros bajszát a szalvétával, fürgén felkelt az asztaltól, és fiatalos elánnal járkált a helyiségben. Nem mutatott többé semmilyen érdeklődést az Emlékiratok iránt.

CSOMA BORBÁLA FORDÍTÁSA


Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu




stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret