Bár északi szél fúj még
és hűvös a fű -
már vidoran néz le a Nap,
s mintha belőle csorogna a Földre,
széttöredezik, szétfoly a foltos arany.
Sok idegen és szilárd napdarab
világol úton-útfelen.
Még az éjben is fénylenek
a pitypang csillagok: sok borzas, kicsi, sünfejű.
Mi mind, kik itt ázunk az úton ővelük
az Istenség levált darabjaként, örülhetünk:
az égi híd pillére földig ér.
A teremtmények minden szenvedése, mint
az összerogyott gravitáció,
csak tűhegynyi anyag, amely kilőtt
golyóként robban majd világgá.
A szivárvány jele hazug, boldog, ledér.
S alatta mi, egy nagy, vizes tavasz
rigója, férge, csigája, dió-
fája, esője, Zsófija vagyunk.
Egy üveg pirosló sombefőtt
az évnek asztalán, amelyet elhagyunk.
Kérjük küldje el véleményét címünkre: lettre@c3.hu