stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



BENNO BARNARD

MAGAMRÓL


1954 novemberében születtem egy arisztokratikus anya - neki köszönhetem a konzervativizmus iránti hajlamomat - és egy ellentmondásos személyiségű, protestáns, szociáldemokrata beállítottságú költő apa fiaként. Fiatal koromban apám teremtett kapcsolatot a polgári és a bohém életforma között. Az, hogy szeretem Apollinaire-t, talán ennek az ellentétnek köszönhető.

Mint gyerek nárcisztikus és kibírhatatlan voltam. Nagyképű is, de ezt már-már beteges szégyenlősségem leleplezésére fejlesztettem ki. Szégyenlősségemet csak felnőtt koromra tanultam meg túlharsogni. Tehát eddig semmi különös. Kétes értékű romantikus olvasmányaim okozták, hogy a valóságos világra a legkevésbé sem voltam felkészülve. Ez a valóság számomra, aki egy tizennyolcadik századi vidéki parókián nőttem fel, először egy kisvárosi gimnáziumban vált kézzelfoghatóvá. A második osztályig teljesen megvetendő intézménynek tekintettem az iskolát, ahol érzelmi fogyatékos felnőttek gyerekeket sanyargathatnak büntetlenül.

Még valamit apámról és az ő apjáról; mindketten akkora hatást gyakoroltak rám, hogy nem lenne értelme magamról beszélni anélkül, hogy először ne őket mutatnám be.

Apám 1920-ban született a szülei borbélyüzlete fölött, Rotterdamban. Nagyanyám, aki több gyermeket nem hozott a világra, akkor negyvenhárom éves volt. Ha fiatalabban ment volna férjhez, és serényebb lett volna, ami a szülést illeti, akkor apám még a 19. században született volna, és ha ő is lelkesebb lett volna az utódlás dolgában, akkor engem körülbelül 1920 körül nemzett volna.

Nagyanyám jámbor hívő volt; nagyapám azonban olyan családból származott, ahol a munkásmozgalomban hittek, bár ő maga kétkedő alkat volt, aki többféle meggyőződést is tiszteletben tartott. Apám szerint kerülte a templomot, nagyanyám nagy bánatára. Habár nagyapám inkább agnosztikus, mint ateista volt. Tehát itt is kettős ellentétről van szó: a házastársak nagyon különböztek egymástól, és a férj ráadásul még önmagától is különbözött. Fényképeken nagyapám szerintem úgy néz ki, mint Chaplin a Diktátor borbélyszerepében, de a fiatal Adolf Hitlerre is hasonlít Wilhelmina-kori bajuszkájával. Apám elutasítja mind az egyik, mind a másik hasonlatosságot. De akárhogy van is: 1940-ben egész világa összeomlott. Rotterdamot földig bombázták, és leendő apám egy berlini AuslÄnderlagerben kötött ki. Előbb holland szakos volt, majd teológiát tanult. Tudom, hogy erre a fordulatra nem valamiféle radikális megtérés vette rá, még csak hirtelen elmezavar sem. Viszont heves vágyat érzett a széthullott európai kultúra eredetének kutatására.

Nagyapám hipochonder volt. Apám melankolikus és szarkasztikus hajlamú. Hogy én milyen vagyok, azt állapítsák meg Önök az előbb elmondottakból.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu


     

Tartalomjegyzék [Lettre 23. szám (1996. Tél)] Kezdőlap

stílus 1 (fehér) stílus 2 (fekete) stílus 3 (epa)

+ betűméret | - betűméret