stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



VERA CHYTILOVÁ

A FILM CSUPA MOZGÁS
AZ ÉLET CSUPA MOZGÁS


VERA CHYTILOVÁ: A filmjeim a dolgok harmadik jelentéséről szólnak. Egy történet két külön fonalát, két értelmet, kétféle képet helyezek egymás mellé. A szembesülés a néző tudattalanjában történik, gondolkodásra készteti. Egy harmadik jelentés születik így meg, valami, ami korábban nem volt jelen. A filmjeim nem a valóság ábrázolásáról szólnak, hanem az összefüggések láttatásáról.

KIKI AMSBERG - AAFKE STEEHUIS: Hogyan érti azt a "harmadik jelentést"? Például az egyik első filmem, a Valami más című, két asszonyról szól: egy unatkozó háziasszonyról és egy tornász világbajnokról, akinek egész nap edzenie kell. Nincs bennük semmi közös. Nem találkoznak. De a néző, akárcsak a két filmhős, vágyódni kezd azután a "valami más" után, ami értelmet ad az életnek.

Az elmúlt tíz évben Európa különböző helyein találkoztunk és beszélgettünk: Prágában, Brüsszelben és Amszterdamban. Már azelőtt hallottuk, hogy furcsa, indulatos, biztos velünk is ilyen lesz, mondták, de mindennek gyors, mozgékony, csupa humor szelleme az oka; nem tölti az időt azzal, hogy mindent elmagyaráz. Hatalmas bátorsága, személyiségének integritása és rendkívüli eredetisége nagy hatással volt ránk.

Prágában megnéztük, hol lakik: egyszerű, fehér ház, sötétkék ablakkeretek, a ház körül fenyők és gyümölcsös. A Moldva partján fekszik, egy dombon. A nagy, középső szoba ablakain át a távolban Prága tornyai és hullámzó tetői látszanak. A hatvanas években építtették a házat férjével, az operatőr Jaroslav Kucerával. Nem lehetett ennél magasabb, hogy ne törje meg a dombok vonalát.

Válása után itt maradt, fiával, aki szintén operatőr és színész-bábszínész lányával, mindkettőnek partnere és gyerekeik vannak.

Mindenki akkor eszik, amikor akar. Teljes a káosz. Ebben a nagy helyiségben zongorázunk, itt van a könyvtár és az ebédlő. Bevezettem a villanyfűtést, hogy ne kelljen a szenet cipelnem. Minden télen rengeteg köbméter kokszot és kőszenet kellett felhordanom a pincéből.

Prága központjában, a Lőtoronynál találkozunk. Nyár közepe van, a vasfüggönyt felengedték, beözönlöttek a turisták. Éppen az A prágaiak értenek engem című filmet veszi fel, amely Mozart prágai tartózkodásáról szól. Egy pékinas, nagy kosárral a hátán, Mozart Kis éji zenéjét fütyörészve megy át az úton; két kocsis elhajt egy őrházikó mellett, amelyben egy ember didereg. Vera Chytilová határozott mozdulatokkal, feszülten gesztikulál. "Több havat, ide hulljon!" A hógép finom pelyheket fúj a sötétkék nyári égre.

Brüsszelben filmjei retrospektív vetítése alkalmával egy zsúfolt kávézóban kezdtünk el egy lebilincselő beszélgetést, amelyet aztán Amszterdamban, a De Filosoof Szálló halljában folytattunk.

Vera Chytilová filmjeit azonnal fel lehet ismerni sajátos jellegükről: függetlenül attól, hogy dokumentumfilm vagy saját forgatókönyve alapján készített játékfilm, mindig ugyanaz a gyors, lengő kameramozgás, ferde keret, szertelen szereplők, filozofikus téma, humor jellemzi őket.

Mindent felhasználok a filmjeimben, ami mozog. Ha az emberek egy lejtőn kezdenek el szeretkezni, nos, akkor ferdén filmezem őket. Az életünk csupa mozgás. Ha nem mozogsz, meghalsz.

1929-ben született Ostravában. Filozófiát tanult, mert rá akart találni az élet értelmére, és építészetet, mert érdekelte a művészet.

Jó voltam számtanból, de nem rajzoltam eléggé pontosan, túl kaotikus voltam. Tulajdonképpen azt akartam tudni, vajon miért éppen olyanok az emberek, amilyenek. Miért követik el folyton ugyanazokat a hibákat?

Az ötvenes évek a szocializmus nehéz évei voltak.

Beleszerettem egy Belgiumba menekült cseh férfiba, aki illegálisan visszajött Csehszlovákiába, mert a szülei betegek voltak. Magával akart vinni Belgiumba. Apám nem akart beleegyezni abba, hogy illegálisan hagyjam el az országot, túl veszélyes lett volna. A vőlegényemet letartóztatták, és húsz évre lecsukták.

Ekkor félbehagyta tanulmányait, és manöken lett.

Egy divatbemutatón jelen volt néhány filmes, kurtizánszerepre kerestek fiatal nőket... Színészekkel és rendezőkkel kerültem kapcsolatba és rájöttem, hogy filmet akarok rendezni. Mialatt a többi manöken a felvételek közötti szünetekben az öltözőszobákban ücsörgött, én ott sürögtem a filmezés körül. Rendezőasszisztens lettem, de hamar kidobtak, mert "állj"-t kiáltottam, ha nem tetszett a beállítás.

Vőlegényének még hosszú évei voltak hátra a börtönben, és Vera Chytilová hozzáment egy fényképészhez, akitől rövidesen elvált; rendezőasszisztensként dolgozott a Barrandov Stúdiókban. 1957-ben, húszas éveinek vége felé járt akkor, nagy nehézségek árán elérte, hogy a Stúdió segítsége és ajánlása nélkül felvegyék a híres prágai filmiskolába, a FAMU-ba. A később híressé vált rendezők, mint MiloŠ Forman, Ivan Passer, Jiri Menzel, Jan Nemec és Evald Schorm évfolyamtársai voltak. Két különös filmet készített, mindkettő nemzetközi díjakat nyert: az egyik A plafon, önéletrajzi, stilizált film egy orvostanhallgató lányról, aki manöken lesz és unatkozik, a másik, Egy zsák bolha, munkásotthonban lakó lányokról szól.

A filmakadémia elvégzése után ismét férjhez ment, ezúttal az operatőr Jaroslav Kucerához; vele és a szövegkönyvíró Ester Krumbachovával készíti majd legmerészebb filmjeit: a Százszorszépeket és A Paradicsom gyümölcseit esszük címűeket. 1964-ben született a lánya, 1968-ban a fia.

Abban az időben jött ki volt vőlegénye a börtönből.

Éppen dolgoztam, szólított valaki és én trapp, trapp, leugráltam a lépcsőkön. Ott állt, tíz év után, épp olyan volt, mint mikor elbúcsúztam tőle. Ugyanaz a kalap volt rajta. Értem jött, én meg már a második házasságomat éltem és két gyermekem volt. Ausztriába emigrált.

Vera Chytilová a cseh újhullámnak, ennek a hatvanas évekbeli, a cseh filmet nemzetközileg ismertté tevő irányzatnak egyedüli nőalakja. Az újhullámot egyrészt a francia Nouvelle Vague inspirálta, amelyhez olyan filmrendezők tartoztak, mint Godard, Truffaut, Alain Resnais, Agnes Varda és Louis Malle, akik mindannyian az ember lelki életét ábrázolták, másrészt a szintén francia Cinéma Vérité, olyan rendezőkkel, mint Jean Rouch, Reichenbach és Marker, akik az őket körülvevő valóságot a lehető legközvetlenebbül és legobjektívebben akarták kifejezni. A cseh rendezők ezt a két, egymással szembenálló francia áramlatot sajátos módon vették át és ötvözték: vizsgálták a valóságot, át akartak hatolni rajta, de ki akarták fejezni a mögötte rejtőző, belső, érzelmi világokat is.

A Valami más , Vera Chytilová harmadik filmje a cseh újhullám tipikus darabja. Egy éven át filmezte hozzá egy híres cseh tornászlány edzéseit. A lány, akitől egyre többet várnak el és ő szenved ettől, végül is világbajnok lesz. Kontrasztként filmezi Chytilová egy fiatalasszony unalmát, aki céltalanul, elveszetten ül otthon. Mindkét asszony "valami más" után vágyik, ami elűzi szorongásukat. Líraian rímelnek egymással az összevágott képek, a dokumentumfilmszerű felvételek a tornászlányról és a háziasszony ábrándképei. A Százszorszépek "ál-kapcsolatok és ál-értékek ördögi köréről" szól.

Több szinten értelmezhető a film: stilizált, politikai tárgyú filmként a föld megsemmisítéséről és a cseh politikai helyzet kilátástalanságáról; egzisztencialista filmként az unalomról és értelmetlenségről, feminista filmként két lányról, akiknek semmi célja az életben, és csak arcfestékkel, gyümölcsökkel, levelekkel és újságokkal törődnek. Végül esztétikai kísérletnek is tekinthető a film, a mese bizarr fonalaival, képeivel és hangjaival.

A film két bolondos, mesterkélt fiatal lányról, Marie 1-ről és Marie 2-ről szól. Nem hisznek semmiben, mindent felfordítanak egy uszodában, egy vendéglőben és saját hálószobájukban. Hazudnak, férfiakat csapnak be és használnak ki, disznólkodnak étellel és itallal, végül felgyújtják a szobájukat. "Senki nem ért semmit." "Számunkra minden rohadt ezen a világon". "Meg kéne próbálnunk még rosszabbul élni" - így társalognak egymással. Ezek a bolond, visítozó, esetlen lányok viccesek ugyan, de elpusztítják önmagukat és környezetüket. Miután tortákkal és salátákkal teledobáltak mindent, és egy csilláron ülnek a tönkretett bankett fölött, megbánják, amit tettek. "Ha dolgozunk, boldogok és jók leszünk! Ha dolgozunk, szép lesz az élet!" A film azoknak szól, "akik nemcsak egy széttaposott tál saláta miatt aggódnak". A film az emberben lakozó rombolási kényszerről szól, amely szép, csábító lányokban is lakozhat. Ha az emberek nem tudják magukat kifejezni, destruktívvá válnak.

Vera Chytilová ismét két világot állít szembe egymással: a felszínes unalomét, és azt, ami emögött rejlik: a társadalom pusztító erejét.

Amikor 1969-ben a Paradicsom gyümölcseit esszük című film elkészült, Csehszlovákiában fagyos volt a politikai és kulturális helyzet. Az 1968-as szovjet bevonulás után Vera Chytilová az országban maradt, kortársai közül sokan, mint például MiloŠ Forman és Ivan Passer, emigráltak. Nehéz évek voltak. Kucera és Chytilová szakítottak.

A politika mindent tönkretett, az emberi kapcsolatokat is. Amikor már nem volt pénzünk, kitört a viszály köztünk is. A férjem mindig azt mondta, hogy lavina vagyok, tornádó. ' rendkívül precíz és zárkózott volt. Én mindig dühöngve kibeszélem, ha valami nem tetszik, aztán elfelejtem. Évek múlva hallottam tőle, mi mindent mondtam olyankor. Meglepődtem. Olyan volt, mintha ő találta volna ki az élettörténetemet.

A válás után beköltöztek hozzá a szülei; először az apja halt meg, azután az anyja. Hét évig nem engedték a cseh hatóságok, hogy forgasson. Őrjöngött a dühtől, tiltakozó leveleket írt az elnöknek, a kultuszminiszternek, külföldi lapoknak és a nemzetközi nőmozgalomnak. Meséli, hogy egyszer késő este elment egy befolyásos pártember lakására, és a pizsamás férfit arra kényszerítette, hogy aláírjon egy papírt, amelyen az állt, hogy új filmet készíthet.

Végül sikerült. Hatszor kellett újraírnia a forgatókönyvet, végül megkapta az engedélyt, hogy megrendezze a Játék az almával című filmet. Egy fiatal, vidéki szülésznőről szól, aki egy prágai klinikán kap munkát, és viszonya lesz egy nárcisztikus orvossal. Amikor kiderül, hogy teherbe esett, a férfi elhagyja.

A film realista, narratív és sokkal kevésbé merész, mint azelőtti munkái. Magyar kollégája, Mészáros Márta filmjeire emlékeztet, főleg a szülések miatt, amelyeket helyben, egy klinikán filmezett le, mint Mészáros Márta a Kilenc hónapban. Káprázatos képek vannak benne, például egy lehulló, ráncos gránátalma, amely észrevétlenül véres újszülöttfejjé változik.

Vera Chytilová nemcsak játékfilmrendező, remek dokumentumfilmeket is készített. A Prága, Európa nyugtalan szíve című film féktelen módon filmesíti meg azt, amit mindenki megél, aki Prágába látogat: ebben a városban ezer év szenvedélye, bánata és túlélési ösztöne érint meg. A kamera végigbukfencezik a középkori város, a vidám reneszánsz házak, a gazdagon díszített barokk tornyok és az ezüstös Moldva felett.

Azért olyan sok a mozgás a filmben, mert elmúlt időkről, eltűnt életekről szól. Épületek és szobrok tanúskodnak róluk, a múltnak ezeket a nyomait mozgatom meg. Úgy érzem, szorosan a városhoz tartozom; ez is szükséges ahhoz, hogy az ember egy ilyen filmet tudjon készíteni. De nem akarom pontosan ábrázolni a valóságot. Az összefüggésekről, a lényegről van benne szó; azt akarom láttatni, hogy több van ott, mint amennyit látunk. Prágát mindig egy szép nőhöz hasonlították. Sok színházi jelenetet vettem fel szép nőkkel, de nem akartam giccsfilmet csinálni, kevés maradt meg belőlük. A zene döntő szerepet játszik a filmben: a kamera a zene ritmusára mozog, a vágás is a zenére hallgat.

Korábban megrendezte Az idő kérlelhetetlen című dokumentumfilmet, amely az öregségről szól. A filmet apja halála és anyja vigasztalhatatlansága ihlette. Édesanyja háziorvosa révén került kapcsolatba azokkal az öreg emberekkel, akikkel a filmben beszélgetett. Nagyon különbözően reagálnak az öregségre, a leépülésre. Egy öreg kommunista nő megelégedettségét fejezi ki a kommunizmussal és az ingyenes egészségügyi ellátással kapcsolatban, egy ismert művésznő fest és élvezi a virágoskertjét, egy öregember minden nap átsétál a Károly-hídon és elnézi a vizet, egy másik férfi, akinek az egzotikus madarak a hobbija, megkapott egy madárbetegséget, és meg akar halni. Ugyanúgy, ahogy a játékfilmjeiben, Chytilová itt is nagyon mozgékony kamerát használt, s a fekete-fehér képeken kívül színesek is vannak, napraforgókról és méhekről.

Apám halálával anyám életének is vége szakadt, és én, a lánya, nem tudtam erőt önteni bele. Általában úgy van, hogy egy asszonynak a gyermekeihez fűződő kapcsolata a legerősebb, de az én anyám esetében ez nem volt igaz, teljesen azonosította magát apámmal. Képtelen volt másodszor is megnézni a filmet.

Vera Chytilová élete egészen más, mint amilyen az édesanyjáé volt. Mindig mindent mindennel összekapcsolt. Mint a francia rendezőnő, Agnes Varda, ő is együtt él népes családjával egy nagy házban. A hatvanas években nehéz volt az élete. Azokban az időkben rendezte a legjobb filmjeit, és két gyermeke is akkor született.

Mindenki azt mondta, hogy képtelenség, de mégis ment. Amikor a gyerekek picik voltak, volt egy segítségem, aki vigyázott rájuk, ha elmentem otthonról, és dühöngött, ha este későn értem haza. És akkor még mindenkit kádba kellett dugnom, és meg kellett főzni a vacsorát, holtfáradtan feküdtem le. A férjem megpróbált segíteni, később jó szakács lett belőle. A fiam is jól főz.

A feminizmus nem mond számára semmit.

De, mint nő, ezerszer jobban ismerem a nők életét, mint a férfiakét, van tapasztalatom az anyaságban, asszonyi érzelmeim vannak. Ám kételkedem mindenben, még abban is, amit azzal az én asszonyi, szubjektív szememmel látok. A filmnyelvben megvan a lehetőség arra, hogy az egyik szubjektív valóságot a másik mellé tegyem. És a harmadik jelentés, amely ezekből következik, nos, ez az, ami szükséges ahhoz, hogy a világot megértsük.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu


     

Tartalomjegyzék [Lettre 23. szám (1996. Tél)] Kezdőlap

stílus 1 (fehér) stílus 2 (fekete) stílus 3 (epa)

+ betűméret | - betűméret