stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



IRENA GRUDZINSKA-GROSS

OROSZ-LENGYEL SZÓTÁR


Jacek Kuronnak

Lengyelországról képtelenség Oroszország nélkül beszélni. A lengyelek számára Oroszország nem más, mint hazájuk szöges ellentéte, a rájuk mért végzet. Az Oroszország által okozott sebek és szenvedések ezerféleképpen íródtak be a lengyelek emlékezetébe, s élnek a mai napig különféle szólások, metaforák, célzások, ikonikus jelek, idézetek, magatartásminták formájában. A lengyel nyelvben és kultúrában ott kísért az elnyomó, zsarnoki Oroszország képe. Ez a vízió a lengyel kultúra tudása, bölcsessége, melyet megszámlálhatatlan, szüntelenül jelen lévő és ismétlődő bizonyíték támaszt alá. E mélységes bizonyosság tudata a lengyel identitás egyik alappillére.

Mickiewicz

Oroszország legkifejezőbb s ezért legfontosabb leírásának szerzője, jobban mondva atyja természetesen nem más, mint Adam Mickiewicz. Az 'sök című drámai költeményben felvázolt Oroszország-vízió az akkoriban körvonalazódó lengyel identitástudat központi elemévé vált. A 19. század eleje volt az az időszak, amikor a formálódó modern nemzettudatban először kapcsolódott össze az etnikai és vallási hovatartozás az önálló államiság igényével. Így vált az orosz birodalom alattvalója, a litván Mickiewicz, aki sohasem járt sem Varsóban, sem Krakkóban, a számunkra manapság legkézenfekvőbb - vagyis katolikus, vértanúság-orientált, egyszerre nyugatbarát és nyugatellenes, büszke és meg nem értett - lengyel nemzettudat szülőatyjává. Mickiewicz úgy állítja be Lengyelország teljes állami és politikai bukását, mint az örök lengyel-orosz harc egyik állomását, a lengyel-orosz ellentétet, a civilizáció és a barbárság, az igaz vallás és a hitszegés, élet és halál, igazság és hazugság antagonizmusát. A lengyel nemzet és zarándoklat könyveiben Mickiewicz felállította a lengyel Antemurale, a nemzetek Krisztusának szobrát. Az orosz impérium brutális gyarmatosító politikája méltó ellenfélre talált a zseniális költő személyében.

Felkelések

A kommunista propaganda minden igyekezete ellenére negyven év alatt sem talált alternatívát a lengyel "felkelés" szó egyértelműen oroszellenes jelentésére. Még az 1944-es varsói felkelés is, bár közvetlenül a hitleri Németország ellen indult, végső soron a fenyegető orosz megszállás elleni tiltakozás volt. A felkelési hagyományok életképességét bizonyította spontán újjászületésük a hadiállapot 1981 decemberi bevezetését követően. Bár e korszak ellenállási hagyományainak és szimbólumainak többsége (például a győzelmet jelképező horgony vagy a szabotázsra buzdító teknősbéka) a németellenes konspirációra vezethető vissza, az idő mindennap ismétlődő, vallásos ritualizálása közvetlenül kötődött az oroszellenes felkelések idején rögzült viselkedésmintákhoz. E hagyományok lényege az igazi lengyelség védelme volt a katolikus hittel és a katolikus egyházzal való azonosulás által. (Az "igazi" lengyelekkel szemben a hadiállapot bevezetésében részt vevő s azt támogató istentelen lengyelek álltak.) E korszak jelvényein, emlékművein, jelszavaiban és hazafias nyelvezetében Lengyelország mint a nemzetek Krisztusa, a kereszténység védőbástyája, az egész világot szenvedésével megváltó és a világ által kitaszított áldozat víziója jelenik meg. Szintén közvetlenül az 1831-es novemberi felkelés idejéből datálódnak a hazafias-vallásos motívumokat ábrázoló fekete zománcékszerek, melyek egyrészt a nemzeti gyász, másrészt a világi javak feláldozásának jelképei voltak. E hagyományok és szimbólumok, melyeket Lengyelország tragikus történelme nem hagyott elavulni, a hadiállapot helyét a lengyel vértanúság világos és egyértelmű történelmi ciklusában találták meg. Lengyelország e romantikus látomását figurázta ki minden eszközzel a hadiállapot első számú szóvivője - Jerzy Urban.

Oroszország mint Szibir

A vidéki Adam Mickiewicz száműzetése idején elsősorban a városi Oroszországgal ismerkedett meg - legfőbb irodalmi sikereit Moszkva és Szentpétervár szalonjaiban aratta. Mégsem ennek az Oroszországnak a képét hagyta ránk. Az Útban Oroszország felé című költeményben (amely Az ősök függelékében található) az út a mélybe, "mind zordonabb tájak" felé vezet, a máglyára, melyre a lengyel ifjak egymást követő nemzedékeit taszítják:

  Zsarnok támadt! - Heródes! - Honunk ifjú népe Került, Uram, a kezére. / Mit is látok? - nyomát sok hosszú fehér útnak, / Hosszú utak - nem látni - erdőn, hóban futnak / Északra mind csak! - folyóként ömölve / Távoli földre/
  (...) Gyermekeink ők, ó, Uram! / Észak felé - Uramisten! / Mily sors ez - elűzve innen! / S engeded ifjan hullani mindet, / S nemzedékünk mégis csak elveszejted végleg?

(Pákozdy Ferenc fordítása)
A fenti képben sajnos egy szemernyi túlzás sincs. A 19. században tömegesen hurcolták el az embereket Oroszország belsejébe; s az Oroszország-Szibir-pusztulás hármas azonossága ekkor íródott be végleg a lengyel nemzettudatba. Az elhurcolások nem értek véget a cári Oroszország bukásával. Az 1939-42 között elszenvedett üldöztetések és elhurcolások hulláma felidézte a lengyelekben a száműzetés, kényszermunka és a végtelen tajga képét: "Negyvenben, Anyám, Szibirbe száműztek", írta egy lengyel gyerek valahol Kazahsztánban. Oroszország és Szibir (és nem Szibéria) neve itt már nem földrajzi név volt, hiszen miféle helyet lehetett volna megjelölni a sivatagban, hanem a száműzetést, a hazától való elszakítottságot, az "idegen elemek" közé vetettséget jelentette. Oroszország az Szibir, Szibir pedig lengyelek testével teleírt "fehér lap".

Szibir

A lengyel lélek atlaszában talán a legfontosabb hely. A pokol megfelelője. Leggyakrabban "dantei" tájképekkel ábrázolják. Az Inferno kulturális és vallási kontextusa, amelyben a lengyelek szenvedéseinek helyet kell kapniuk, segítségünkre van annak értelmezésében. A szibériai száműzetés szemtanúk nélküli kínokat jelent, letaszíttatást a poklok mélyére, ahol, akárcsak Danténál, a jeges sivatag vár. Míg azonban Dante poklát bűnösök népesítették be, a lengyel száműzöttek hazájukért és vallásukért szenvedő ártatlan áldozatok. A dantei párhuzam megnemesíti áldozatukat, a gyilkosok szándéka ellenére, akiknek célja a teljes megsemmisítés. Elképzelt dimenzióit tekintve tehát Szibir mindig ott van, ahol az orosz uralom jeges leheletét érezni. Egyszer Oroszország déli részén található, máskor a Lubjankában, Moszkva közepén, megint máskor pedig Varsóban. ("Szibir a Visztulánál kezdődik", jegyezte fel 1840-ben az éles szemű utazó, Astolphe de Custine.) Szibir földrajzi határai bizonyosan nem azonosak a termékeny és gazdag Szibéria földjével.

Elhurcolások

Szibir "kontinense" az elhurcolt lengyelek nemzedékeiből nőtt hatalmasra. Az elhurcolás leghíresebb jelenete természetesen szintén Mickiewicztől származik. Az ősök harmadik részének következő passzusát minden iskolás gyerek tudja:

JAN SOBOLEWSKI:

Figyeltem a fogolyra, mint áll, mit csinál hát: - / Mivel látta, sír a nép, szemlélvén a láncát, / Rázta lábán, jelezve, nem nyomja a súlya. - / Aztán gyí! - a kibitkát épp elindították - / ' lekapja kalapját, feláll, rákezd zúgva, / S kiált háromszor: "Nincs még veszve Lengyelország!" / Tűntek sorra; - ám e kéz soká meredt égnek, / Éj kalapja - zászlaja komor temetésnek, / A fő, mit szégyentelen erő lekopasztott, / A fő, mit szégyen nem ért, messzire magaslott, / Gyalázatát s ártatlan mivoltát hirdetve, / S kiáll rengetegnyi fej éjszín hátteréből, / Mint delfinfej a vízből, próféta intelme, / E kéz s e fej egyre csak a szemem elé jő, / És ott marad elmémben - s útján életemnek / Iránytűként jelzi, az erényt hol lelem meg; / Ha e kettőt feledném, Isten, te az égben, / Felejts engem. - LWOWICZ ATYA: Úgy legyen, teérted. MINDEGYIK FOGOLY: És értem.

Több millió iskolai dolgozat született már a fenti jelenetről, s Az ősök e részéből származik a "Sötét, sovány, de furcsán megnemesült" szólásmondás is, amellyel az iskolások a túlzott kulturális indoktrináció ellen védekeznek. Ez a jelenet, s egyáltalán az egész mű automatikusan, tudat alatt felidézi bennünk Krisztus keresztútját. Mickiewicz zseniálisan ötvözi a részletes leírást a vallási vértanúság szimbolikájával. Az Útban Oroszország felé a lengyel nemzet Szibirbe vezető keresztútja - a lengyel Golgota. E látomás az egész 19. század folyamán ismétlődő elhurcolások hullámai során rögzült véglegesen a lengyelek emlékezetében, s olyan művészek festményei, emlékiratai örökítették meg, mint Artur Grottger, Jacek Malczewski és Aleksander Sochaczewski. E képeken a száműzött lengyel rabok hátukon keresztet visznek, imádkoznak, és hitük vértanúiként halnak meg - szenvedéseik értelmét és jelentőségét a vallás dimenziója adja meg. A vallás és a nemzet ügyének összekapcsolása mind a mai napig aktuális maradt. Különösen nagy erővel tört felszínre ez a hagyomány a hadiállapot 1981-es bevezetése után. A Szolidaritás internált vezetőinek visszaemlékezéseiből kiderül, hogy ők is rettegtek a Szibirbe való elhurcolástól, s félelmükben az imádsághoz menekültek. De a lengyelek nemcsak meghalni tanultak meg Szibirben, hanem az elhurcolás különböző módozatait is elsajátították. A hadiállapot szervezői (akiknek vezetője gyerekkorában maga is megjárta Szibirt) minden bizonnyal emlékezetükbe idézték az 1940-es tömeges elhurcolások borzalmait, amikor az internáltakkal szemben elsőként a fagy fegyverét alkalmazták. A rabokat nem kibitkában vagy marhavagonban, hanem rendőrségi rabomobilban hagyták órákig sorsukra a csikorgó hidegben. A fagy a jól bevált szibiri módszerrel a legmegbízhatóbb segítőtársnak bizonyult. Nemcsak az ellenállást bénította meg, hanem a hóhér szerepét is ellátta. Građyna Kuron lassú haldoklása is itt vette kezdetét.

Kibitka, knut, katorga

A száműzetések és deportálások lényege semmit sem változott az elmúlt századok folyamán - a rabok távoli táborokba, börtönökbe való szállításának technikája azonban nagy lépést tett előre. A 19. században gyalogosan hajtották őket száműzetésük helyére, vagy ha a száműzött nemesi származású volt, egy- vagy többszemélyes kibitkában, fedett kocsiban vitték a hosszú útra. A több hónapig tartó gyaloglás borzalmas kínokkal járt, de a kibitka sem volt sokkal jobb ennél. A rugók nélküli, gyors és könnyű kocsi utasainak lelkét is kirázta. Oroszországban elsősorban "állami" feladatokra használták. Ilyen kocsival utaztak a "feldjégerek", akiket a lengyelek emlékezete az NKVD elődeiként tart számon - azaz a letartóztatások és begyűjtések végrehajtói. Ezt alkalmazták 1831-ben is a novemberi felkelés idején Litvániában, a tömeges éjszakai letartóztatások során. Mickiewicz költeményének már a második sorában megjelenik:

Hólepte síkon, mind zordonabb tájon,
fut a kibitka, mint szél a pusztákon.

Később a vasút tökéletesítette a rabszállítást, de a kibitka már mindörökre a szibériai táj része maradt, akárcsak Itáliának az olajligetek. A lengyel nyelv a Szibir-impérium sok más szavát is megőrizte, sőt e szavak még olyan népek nyelvében is megtalálhatók, amelyek Oroszországot nem tapasztalták meg a saját bőrükön. A Szibir-szótárban a K betűnél mindenképpen szerepelnie kell e három szónak: kibitka, knut, katorga. A "kibitka" a távoli vidékekre való elhurcoltatást jelentette, a "katorga" a kényszermunkát, vagyis a rabok sorsát, a "knut", a korbács pedig a velük való bánásmódot. És noha ma már a rabokat nem viszik kibitkán kényszermunkára, katorgára, és nem büntetik őket korbácsütéssel, e fogalmak egyszer s mindenkorra beíródtak a lengyelek Oroszországról alkotott fogalmainak szótárába.

Száműzetés

A lengyel történelemben Oroszország nemcsak a tömeges elhurcolásokat, hanem a száműzetést is jelentette. Mickiewicz sorsa legalább olyan sokatmondó, mint a művei, ha figyelembe vesszük, hogy választania kellett a kényszerű és az önkéntes száműzetés között: Oroszország polipkarjaitól csak az önként választott, nyugati emigráció menthette meg, ahonnan már nem tért vissza Lengyelországba. Hazájában már nem maradhatott. Saját bolyongását és felkelőtársai kényszerű emigrációját zarándoklásnak nevezte. Így kívánta tudtunkra adni, hogy a nyugaton élő lengyelek a lengyelség egészéért szenvednek, életük a hűség tanúságtétele. A lengyel nemzet és zarándoklat könyveiben Mickiewicz megpróbált lelket önteni külhonban bolyongó és demoralizált honfitársaiba, s elismertetni őket az otthon maradottak szemében is. De őt is sokan támadták, dezertálással vádolták, ami ellen egy életen át védekezett. A haza-emigráció ellentétpár konfliktusa szembeállította az otthon maradást a távozással, a részvételt a megfutamodással, a közösségi életet az egyén életével. Ez a konfliktus is aktuális maradt napjainkig, egyik kiemelkedő példája az ötvenes években Czeslaw Milosz ellen indított rágalomhadjárat, ami az 1945 után kialakuló emigrációellenes hangulatot példázza. Az emigránsokkal szembeni ellenérzések (mi itt szenvedünk, ők meg ott dőzsölnek; mi itt kompromisszumokra kényszerülünk, ők ott játsszák a rendíthetetlent) elsősorban Oroszország összefüggésében merültek fel (az osztrák fennhatósági területen nem éleződött ki ennyire az emigránsok és az otthon maradottak viszonya). Az orosz uralom alatt a lengyelek számára nem létezett semmiféle megváltást ígérő alternatíva sem: egész nemzedékeket helyeztek át nagy távolságokról egyik helyről a másikra, akik pedig helyben maradtak, már nem tudtak a régi módon élni. Oroszország átköltöztette az embereket és "átköltöztette" a társadalmi élet intézményeit, sőt, a földrajzi határokat is. Megzavarta és erőszakkal elszakította a lengyelek nemzeti, történelmi és földrajzi gyökereit. A száműzetés mindenkit érintett, azt is, aki elment, és azt is, aki maradt.

Oroszország - kommunizmus

A lengyel politika szótárában a "kommunizmus" nem eredendően lengyel jelenség, hanem az orosz uralom újabb formája. A kommunista ideológia a lengyelek szemében az Orosz Birodalom örökös hódító törekvésének új fedőneve volt. Ez az okoskodás azért lehet vonzó, mert elhárítja a kommunizmusért való honi felelősséget, mivel azt nemcsak hogy idegen erők hozták be az országba, hanem mint ideológia sem érdemel különösebb figyelmet, hiszen voltaképpen csak ürügy s nem igazi ideológia. Ráadásul a kommunizmus jellemző vonása, hogy bár ő maga nem nevezhető autentikusnak, betekintést enged a közelmúltig Oroszország "lelkének" nevezett valami igazi természetébe, azaz feltárja a benne rejlő autoriter, kollektivista törekvéseket. Hát napjainkban körülbelül így fest az általános vélekedés az Oroszország-kommunizmus témakörben. De a kommunizmus és az orosz kultúra kapcsolatának kérdése az oroszokat is foglalkoztatja. Az kétségtelen, hogy a kommunista internacionalizmus ideológiája a régi imperialista terjeszkedés új fedőneve volt. A kommunizmus ideológiája ugyanakkor még két lényeges szükségletet elégített ki, amelyek mindegyike - a terjeszkedés mellett - jellemezte az orosz kultúrát Nagy Péter óta; e két tényező a modernizáció szükséglete és az Ázsiától való menekülés, azaz az europaizáció volt. A történelem marxista elmélete Oroszországot a földrajzi határok fölé, a világ univerzális történetébe emelte, esélyt adva ezzel arra, hogy egyszersmind utolérje és túlszárnyalja a fejlett Nyugatot. Sőt, éppen elmaradottságának és az európaiság hiányának köszönhetően, Oroszország esélyt látott arra, hogy a modernizációt jobban és a történelemmel inkább egyező tendenciákkal vigye végbe. A kommunizmus Oroszország számára az előre menekülés kilátását nyújtotta, csakhogy szerencsétlenségére a történelem útja éppen másfelé vezetett.

Oroszország ellenében

Lengyelország tehát Oroszország ellentéte. Mickiewicz ezt az ellentétet Isten és a Sátán, a Szabadság és a Zsarnokság, Megváltás és Kárhozat harcaként ábrázolja. Oroszország a költő számára hatalmas sivatag a civilizáció legkisebb nyoma nélkül, temető, pokol, szakadék, amelyben elpusztul minden, ami szabad és hiteles. Az Oroszország - Lengyelország, Jó - Rossz (közbülső stációk nélküli) ellentétpárja ma is létezik a lengyel kultúrában. Ha figyelmen kívül hagyjuk a rendkívül lényeges, de egyelőre rövid ideje tartó, oroszoktól független politikai helyzetet, elmondhatjuk, hogy Lengyelország lelkiállapotában semmiféle változás sem következett be. Oroszország továbbra is nyugtalanságra ad okot, és az erejétől (illetve gyengeségétől) való félelem a lengyel külpolitikát sokkal inkább befolyásolja, mint a másik fenyegető szomszéddal, a németekkel való viszonyunk. Lengyelország pillanatnyilag sajátos történelmi helyzetben van: a "nyugatosodás" felgyorsításának folyamatában. Eszmei, politikai, filozófiai szempontból Lengyelország olyan sebességgel szeretne fölzárkózni a Nyugathoz, amilyet csak a nagy történelmi fordulatok idején tapasztalunk. Az ilyen helyzetekben Oroszország és az orosz örökség kétszeres súllyal nehezedik rá. Így volt ez a novemberi felkelés alatt és az azt követő időkben, amikor a vesztes lengyelek a nyugati romantika hívéül szegődtek. És most is így van, amikor a (győztes?) lengyelek lelkesen igyekeznek bevezetni a nyugati gazdaságot és demokráciát. Rohanvást Európába, minél távolabb Oroszországtól - ez ma a jelszó.
Egyelőre azért csak helyben topogunk.


Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu


     

Tartalomjegyzék [Lettre 23. szám (1996. Tél)] Kezdőlap

stílus 1 (fehér) stílus 2 (fekete) stílus 3 (epa)

+ betűméret | - betűméret