stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



JERZY STEMPOWSKI

CONRAD KALINOWKAI ÖRÖKSÉGE


Joseph Conrad: Nővérek

Arról a környékről származom, ahonnan Conrad, és már kora ifjúságomban hallottam róla, amikor a Lord Jim szerzője még nem volt híres író nálunk. Valahányszor átutaztam a kisvároson vagy a kalinówkai állomáson, eszembe jutott, hogy a helyi hagyományok szerint - nem tudom, igazak-e - innen indult el Conrad a nagyvilágba. Egykor lelkes olvasója voltam, mielőtt még a felejthetetlen Aniela asszony lengyelre fordította a műveit, aztán eltávolított tőle minden, ami összekötötte őt az újromantikával, Zeromskival, a fin de sičcle-lel, de mindez talán nem is olyan fontos.

Conrad életművében a lehető legkülönbözőbb, egymással ellentétes hagyományok találkoznak. Ezek részben láthatóak, részben rejtve maradnak, megfejtetlenek. Conrad a kamienci székesegyházra emlékeztet, amelyre minaretet építettek, arra pedig később ráhelyezték a Boldogasszony aranyozott szobrát. Ezen a Smotrycz sziklás, szakadékos partjaival körülvett magaslaton több évszázad tragikus története torlódott egymásra, tanúskodnak erről a furcsa épületek, de e történet belső folytonosságát már nem lehet helyreállítani, ma már nem tudná elmondani senki. Ezért írnak olyan sokféle kommentárokat Conradról, Ujejski könyve az egyik véglet, a másik meg Upton Sinclair tárgyától igencsak elkalandozó marxista okfejtése.

Azt hiszem, mindmáig ismeretlen marad Conrad kalinówkai öröksége, az a titokzatos világ, ahol a székesegyház fölé minaretet emelnek, arra pedig ráhelyezik a Boldogasszony szobrát. Nem tudom, egyáltalán fölidézhető-e ez a világ, hisz tárgyi szubsztrátuma eltűnt a föld színéről, és nem maradt senki emlékezetében. Bohdan Zaleski óta csak idegenek beszéltek Conrad szűkebb hazájáról, ahol még Sienkiewicz is csak tehetséges, de mégiscsak idegen jövevény volt. Nem ok nélkül írok ilyet, mert a gyermekkorom egy részét Hreptijovótól néhány kilométernyire töltöttem, és az ottani genius loci a házunk melletti ezeréves somfák képében mutatkozott meg először nekem. Egy 11. századi sírt vettek körül a somfák, alatta volt egy másik, még régebbi pogány sír. A "vad sztyeppék" sienkiewiczi képét mindig is a valóságtól távol álló fantazmának, az olyan lengyelek elmeszüleményének tartottam, akik a Jagelló-hagyományoktól búcsúzva azzal vigasztalják magukat, hogy csak üres pusztaságokat hagytak maguk mögött. Milyen csalóka volt az emlékezetünk, milyen homályos emlékképeink maradtak a Nemesi Köztársaságról, erről újból meggyőződhettem, amikor nemrég olvastam ennek apológiáját Harald Laeuen német könyvében, melyre a Kultura 1956 novemberi számában hívtam föl a figyelmet.

Ezért is látom kétséges vállalkozásnak azt, hogy rekonstruáljuk Conrad ukrajnai örökségét, különösen akkor, ha figyelembe vesszük, hogy ez az egész világ már rég eltűnt a lengyelek emlékezetéből. Mégis igen csábító feladat megkísérelni e föltételezett szöveg megfejtését, még akkor is, ha esetleg a megfejtés után is érthetetlen marad. Az első támpontunk az lehet, hogy Conrad regényalakjai közt nincsenek lengyelek, ugyanakkor műveiben igen nagy számban fordulnak elő idegen szereplők. A szerző nagy kitartással mindig arra törekedik, hogy behatoljon minden egyes alak belső igazságába, mintha mindegyik igazság egyenrangú lenne az összes többivel és Conrad saját igazságával is. Van ebben valami nagyon jagellói, ez hiányzik más írókból, szűkebb hazája géniuszától viszont egyáltalán nem idegen. Erre törekedvén mindvégig tudatában van annak, hogy ezek az igazságok irracionális természetűek, csak külső leírás adható róluk, a köztük levő ellentétek konfliktusokhoz, katasztrófákhoz és pusztuláshoz vezetnek. Talán ez a gondolat is része volt a kalinówkai örökségnek.

De hát milyen is volt ez az Ukrajna, amelyet Conrad még láthatott, és én is emlékszem valami hasonlóra kora ifjúságomból? Mind a négy égtáj felé nyitott, hullámos, mély folyóvölgyekkel és a valamikor régesrég nyugat felé vándorló népekről ránk maradt kunhalom-sorokkal tagolt sík felföld. Városai arról tanúskodtak, hogy semmi sem állandó, a birtoklás sem; nem volt körülöttük városfal, mint nyugaton, legföljebb ötletszerűen emelt ideiglenes földhányás. Egyébként is ideiglenesnek látszott minden, lakosaik is különböző nyelvű bevándorlók voltak. Így írja le Kijevet Thietmar a 11. században, ilyennek láttam én is a 20. század elején.

Tartósabb, bár nem kevésbé tarka képződménynek látszottak a falvak. Mint a szigetek, évszázadokig fennmaradtak az ukrán tengerben a lengyel birtokok, apró falvak, különféle felekezetű, katolikus és pravoszláv, azelőtt unitus nemesi fészkek, az Oroszországból szökött mindenféle szekták, az Ottomán Birodalomból menekült bolgárok, a német telepesek, katolikusok, protestánsok, mennoniták falvai; a kisvárosokban nagy számú zsidó lakosság telepedett meg, a külvárosokban laktak a kabannyikok, ők disznótenyésztéssel és disznóvágással foglalkoztak. E csoportok mindegyikének saját igazsága volt, elválasztotta ezt másokétól a vallás, az erkölcs, a hagyomány és a mesterség.

Nem kötötték össze őket közös intézmények, nem tartották számon a közös törvényeket és érdekeket. Nem utalták egymásra őket közös városfalak vagy szűkös határok; a végtelen síkságon laza szimbiózisban élhettek. Valaha nagyon régen még összekötötte őket valamiképp a szabadság jagellói eszménye, arról a fogalomról ma már nehéz lenne pontos képet alkotnunk.

Sacher-Masoch egyik elbeszélésében az ukrán földbirtokos nem hajlandó adófizetőként támogatni az 1863. évi felkelést, és azt mondja: "Én nem vagyok lengyel; egy különféle népek otthonaiból álló szabad állam honpolgára vagyok. Itt minden nemzet egyenlő. Nem tűrök semmiféle kényszert; a törvény oltalmára bízom magam, de ez nem elég, kész vagyok pisztollyal a kezemben megvédeni otthonomat és személyes szabadságomat." Ennek a mondatnak nincs semmilyen kontextusa, de a Lembergben, osztrák hivatalnok-családban született Sacher-Masoch magától aligha találhatott ki ilyet, sőt, talán nem is értette pontosan. Ez a mondat a népek és az őket meghatározó törvények laza szimbiózisát fejezi ki, ez a hagyomány a Jagellók kora óta ismeretes Ukrajnában. Aki ott telepedett le, annak valamiképp tudomásul kellett vennie ezt a helyzetet; akinek alkalma nyílt elgondolkodni ezen, annak a tolerancia és a tisztesség problémáin is el kellett töprengenie, minthogy ezek szorosan összefüggenek a nemzetek együttélésének ezen formájával.

A cári kormányok fölszámolták a régi politikai intézményeket, de a felszínes és távoli orosz közigazgatás nem hozott olyan alapvető változásokat, hogy ne ismerhettük volna föl a régi rend jellemzőit. Bár a lengyel nemesség évente tartott összejövetelét nem nevezték szejmiknek (tartománygyűlésnek) és nem volt politikai jelentősége, a kijevi "egyezményekben" és a jarmolincei vásárokban megmaradt valami a régi szejmikekből. A különféle nyelvi és felekezeti csoportok között ugyanolyan lazák maradtak a kapcsolatok, nem terhelték ezeket súlyos konfliktusok. Ezen a téren csak akkor következtek be jelentős változások, amikor elterjedtek a nemzetállammal kapcsolatos fogalmak. De ezek már későbbi jelenségek. Conrad ezeket nem ismerhette tapasztalatból.

A ritkás etnikum-szigetektől tarkálló hullámos síkság egész más, mint a mediterrán és nyugat-európai országokban előforduló típusok. A görög poliszban nem egymás mellett éltek a különféle etnikai csoportok, hanem összezsúfolták őket a városfalvak, különféle jogokkal rendelkező rétegekként préselődtek egymásra. Olaszországban a hegycsúcsokra építették a falvakat, ezért minden régebbi paesét védőfal vett körül. Az abszolutizmus idején e falak többségét lerombolták, de új, hierarchikus rendet vezettek be, fölszámolták a vallási és életmódbeli sajátosságokat. Végül a francia forradalom és a forradalom utáni új helyzetben kitört háborúk egymással ellenségeskedő, krónikus ostromállapotba süllyedt országokra osztották fel Európát. A Nemesi Köztársaság egykori keleti területein bevezetett szovjet rendszer közelebb áll a nyugati típushoz, mint a Jagelló-eszményhez.

Néhány lengyel emlékezete megőrizte a régi szabadságeszme foszlányait, ezeket az embereket különös módon még inkább elválasztják az emlékek a külföldiektől és honfitársaiktól, mint a nyelv és a politikai lojalitás.

Conrad valószínűleg ilyesmit hozhatott magával Ukrajnából, a legkorábbi ifjúságában szerzett élmények és benyomások tették alkalmassá arra, hogy bele tudja élni magát más etnikumokhoz és nemzetekhez tartozó emberek belső világába. Ehhez találhatunk bizonyos támpontokat ukrajnai regénye, a Nővérek részleteiben, melynek szereplőit olyan világból vette, amely a megírás idején épp olyan idegen volt az író számára, mint a néger a Narcissus legénységéből.

Az ilyen kutatás persze bizonyos metodológiai előkészületeket igényelne. A műalkotás a képzelet műve, más értékekből épül föl, mint a hétköznapi tapasztalatokból ismert világ. A Conrad műveiben rejlő értékrendnek csak a felszínét ismerjük. Közelebbről kell szemügyre vennünk ahhoz, hogy értelmes választ adhassunk arra a kérdésre, mi köti ezt az Ukrajnából hozott álomvilág pókhálójához.


  A hatalmas síkság kisebb mélyedéseit elöntötték a töltéssel elrekesztett patakok. E csendes vizű, csillogó tükrű kis tavakat mintha álomba ringatnák a parti nádas becéző szavai. Körülöttük sötét füzek és karcsú, reszketeg nyírfák hajladoztak az álmos sztyeppe lágy szelében. Itt-ott búskomor és mozdulatlan, csenevész tölgyfaligetek rajzolódtak saját árnyékuk sötét foltja fölé. A kis falu szétszórt, fehér házai felkapaszkodtak a szurdok meredek oldalára. Magas, csálé szalmatető alól villantak elő az aránytalanul kicsi ablakok, mint egy idomtalan törpe szemei a betyárosan félrecsapott kucsma alól. Égbe nyúlt közülük a falusi pravoszláv templom kupolája, a fénylő, aranyozott kereszt. Valahol messze, a láthatár peremén, ahol a lombok zöld sávja megtörte a kalászok hamvasszőke monotóniáját, ott volt a következő falu. Nagyon kicsi volt, magányos, és ragyogott, mint a smaragd, amit véletlenül elejtett valaki a végeláthatatlan, teljesen kihalt tengerparton.
  E vidék mesés tágassága első pillantásra is szembetűnő örök igazság - beszivárgott a gyermek tudatalattijába, formálta gyermeki gondolatait és érzéseit, betöltötte lelke ürességét.

Joseph  Conrad: Nővérek

Észrevételeit, megjegyzéseit kérjük küldje el a következő címre: lettre@c3.hu


     

Tartalomjegyzék [Lettre 23. szám (1996. Tél)] Kezdőlap

stílus 1 (fehér) stílus 2 (fekete) stílus 3 (epa)

+ betűméret | - betűméret