ANTONIO FIAN
VALÓSÁG-MISMÁSOLÓ
Friedensreich Hundertwasser életműve
olymértékben jelen van Ausztriában, hogy ha akarnánk,
sem térhetnénk ki előle. Megfelel annak a művészi
alkatnak, ami sehol máshol nem burjánzott el annyira - ennek
okát bizonnyal érdemes lenne megvizsgálni -, mint
ebben az országban: ő megváltóművész.
A megváltóművész
küldetésének lényege egyszerű: jobb lesz
a világ, az élet életrevalóbb, ha megvalósul
a művészetem. Bizonyítékot - ezzel maga is tisztában
van - nem tud és nem is akar felmutatni, épp elegendő,
ha művészetének érvényt szerez.
Ezért a megváltóművész
mindig tehetséges szórakoztatóművész
is egyben. Hundertwasser egyetlen interjút, TV-fellépést
sem szalaszt el, legyen az "Fele sem igaz", vagy "Szerencsekerék",
magán
ügyei ügynökeként fáradhatatlanul
útban
van. Ez azonban kevésbé saját
művének propagandája, sokkal inkább a jelenkor,
társadalom és környezet ellenpropagandája, amelyben
műve létrejött; tévénézők
és újságolvasók tömegének szeme
láttára változtatja rémisztővé
a valóságot.
Ahogy tőle magától
megtudhatjuk, a művészet (érts: mások művészete)
"elfajzott", az emberek "koncentrációs táborokhoz
hasonló építményekben" élnek (Bécs
szociális lakótelepei), és a "férfiasságot"
mindenütt elnyomja az "eunuch-szerűség". Ettől
az imaginárius - nem pedig reális - szürkeségtől
akar bennünket megváltani, amit vevőkörének
valóságosan létező dologként kell eladnia,
mert ha ezt a hazugságot beveszik, akkor a többire is vevők.
Hogy mennyire nem a valóság,
az emberek valós szükségletei foglalkoztatják
Hundertwassert, az csaknem minden művében, még főművében,
a Hundertwasser-házban is megmutatkozik. Ha pusztán egy nagyformátumú
műtárgyról lenne szó, vállrándítással
el lehetne intézni, CSODÁLATOSNAK vagy egészen SZÖRNYŰNEK
találni; művészetkritikusok vitatkozhatnának
róla éppúgy, mint a Hrdlicka-emlékműről.
A szociális lakásokban pedig a rászorulókkal
szemben tanúsított, a megvalósításukhoz
eszközül szolgáló arrogancia az elborzasztó.
A Hundertwasser-ház, akár a Mont St. Michel egyfajta paródiája
áll a harmadik kerületben; ami ott a tenger megfékezését,
az itt a város feltartóztatását jelenti. A
város védelmi funkcióját tekintve akár
hasznot is hajthat, ám megmarad számára mindvégig
ellenségesnek, távol áll tőle, hogy párbeszédet
kezdeményezzen. Minden ízében dogmatikus építmény,
megerősített falu a nagyváros közepén,
a szomszédokat elutasítva, kizárólag az idegenforgalomra
nyitottan áll, mint a Hundertwasser-közösség végvára
és missziós állomása.
Hundertwasser művészete
(örök)érvényűsítésére
tett igyekezete még leplezetlenebbül mutatkozik meg a "rendszámtábla-vitában",
a Peymann-ügyet nem számítva utolsó osztrák
vallásháborúban. A nagyváros Hundertwasser
városépítő elképzelései alapján
leginkább egy óriási zöldségeskerthez
fogható, hol tehén legel a házak tetején. A
várost mint életteret valóságosan veszélyeztető
tömeges autóforgalmon azonban a legcsekélyebb mértékben
sem ütközik meg, az autón csakis a rendszámtábla
zavarja. Az sem azért, mert olyan csúnya, és - mint
ahogy feltűntetni próbálja - ezzel mintegy aláaknázza
az osztrák identitást, hanem mert a konstrukció egész
egyszerűen nem tőle származik. A megváltóművész
természetéhez tartozik a kívánság, hogy
MINDEN legyen tőle eredeztethető, mert ami tőle származik,
az jó, és ha minden tőle származik, akkor minden
jó: még a tájat és a környezetet károsító
autópályák is veszíthetnek rémességükből,
ha ő alakítja ki a pihenőhelyeket.
A boldogság, mit felkínál,
nyugtatószer: a megnyugtatott tekintetek boldogsága. A látásában
korlátozott embert célozza meg, akinek már nem az
a lényeges, hogy milyenek maguk a dolgok, hanem pusztán annyi,
hogyan festenek; aki nem szenved szükséget másban, mint
valami közelebbről nem pontosan meghatározott szépségben.
Günther Anders
A megjelenési
forma elévülése
című tanulmányában
a modern pusztító fegyverek, így a Cyklon-B-gáztartályok
kapcsán beszél a dolgok "negatív hivalkodásáról",
a "többnek lenni, mint látszani" aspektusáról,
készülékekről, amelyek "lényege, hogy nem
árulják el, micsodák, rejtőzködnek önmagukban".
Hundertwasser, ért hozzá,
ez az, ami őt korszerűvé teszi, hogyan kell a dolgokat
álcázni úgy - igaz, nem a "negatív hivalkodás",
hanem a hivalkodó színlelés révén -,
hogy mások legyenek, mint amik. Egy általa kidekorált
szemétégető már nem a megmérgezett levegőt
juttatja eszünkbe, hanem arra ösztökél, hogy szabadon
fellélegezzünk, és valahogy derűsebben szemlélődjünk.
"Szemben lakom a spittelaui szemétégetővel - olvasható
a Kurier olvasói levelek-rovatában -, és naphosszat
gyönyörködöm a grandiózus látványban..."
Így egy Hundertwasser-rajongó beszél, aki hisz abban,
hogy Hundertwasser művészetének látványára
a szemben egy szűrőréteg aktiválódik,
ami képes minden káros anyagot a tüdőtől
távol tartani. E tekintetben csalódni fog, noha máskülönben
igaza lehet. A spittelaui szemétégető jelkép,
mégpedig a 80-as évek VÖRÖS BÉCSének
ama bizonyos jelképe, mint ahogy a Karl-Marx-Hof volt a maga idejében.
Az a politika, ami a felszín
kozmetikázását a konfliktusok elkerülése
révén olymódon éri el, hogy letagadja a konfliktusokat,
pontosan megfelel a valóság eltussolása esztétikájának,
ami a spittelaui szemétégetőben manifesztálódik.
Városépítő szándékaiban egy valamikori
pártszervezet hatását lehet felismerni, miszerint
jobb és igazságosabb életfeltételeket kell
biztosítani az embereknek. De már régen csak arról
van szó, hogy a fennálló helyzetet illetően
megnyugtassa őket; és mint az ilyen politika általában,
Hundertwasser megtévesztő-művészete is nagy kockázatot
jelent. Kétségkívül tudja, hol a határ,
mégha nagyvonalúnak kezeli is az ecsetet, de a megvalósítandó
esztétikai koncepciót nem ismeri senki. Felülete van
mindennek, maga a legförtelmesebb dolog sem élhet ornamentika
nélkül, így a kaszárnyák, fegyvergyárak
és atomerőművek sem; talán még egy Hundertwasser-házszerű
koncentrációs tábor sem elképzelhetetlen -
mert ki mondja meg, mivel fenyeget, ha az "eunuchok" helyett ismét
az "igazi férfiak" kerülnek hatalomra -, kapui előtt
turisták tömkelege vonulna el boldogan, megnyugtatott szemekkel,
a kulisszák előtt fényképezgetve egymást,
mert ahogy Zehentmayr cartoonist? valamivel korábban leszögezte:
"Mióta Hundertwasser átfestette, a halál sokat veszített
borzalmasságából."
Észrevételeit, megjegyzéseit
kérjük küldje el a következő címre:
lettre@c3.hu