Tizenharmadik évfolyam, 1914    |   Nyolcadik szám    |    p. 385.
 

 

KÉRELEM A TÁRSULAT TAGJAIHOZ

Andrássy Gyula gróf, az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat elnöke az alábbi kérelemmel fordul a Társulat Igen Tisztelt Tagjaihoz:

Tisztelt Tagtárs Úr! Az Európaszerte dúló háború művészeinket is nehéz viszonyok közé sodorta. Jövedelmi forrásaik csaknem teljesen elapadtak, a művásár szünetel, sokan közülök hadbavonultak és a legnagyobb bizonytalanságban, sőt nélkülözések közt hagyták hátra hozzátartozóikat. Társulatunk a Magyar Képzőművészek Egyesületével karöltve mindent elkövet művészeink súlyos helyzetének az egyhítésére s e törekvése közben minden forrást fel kell kutatnia, amelyből a mind sürgősebben jelentkező, méltányos igények kielégítését remélheti.

Ez a súlyos helyzet indít arra, hogy teljes bizalommal eltelve, hazafias érzéssel forduljunk tagjainkhoz, akiknek nagy része csak legutóbb is a hadbavonult művészeink családjainak a segítése céljából indított gyűjtés alkalmából oly megható jelét adta a művészet és a művészek iránt való önzetlen és szeretetteljes érdeklődésének.

Ezúttal nem adományért fordulunk tisztelt tagtársainkhoz, hanem csak azt kérjük tőlük, hogy rendes jövedelmeink egy részének a biztosításában bennünket lehetőleg támogatni szíveskedjenek.

Rendes körülmények között tagsági díjainkat az év első két-három hónapjában szoktuk beszedni. Ezúttal azonban rendkívül kívánatos volna művészeinkre nézve, hogy az 1915. évre esedékes tagsági díjakból származó jövedelmünkhöz lehetőleg még ennek az évnek a folyamán hozzárulhatnánk, hogy így a jövő évre tervezett tagsági sorsolásnak mindjárt az 1915. év elején leendő megtartása által abba a helyzetbe jutnánk, hogy új nyerőink számára lehetőleg mielőbb kiállítást rendezzünk s a jövő évi tagjaink javára kisorsolandó összeget sürgősen művészeink kezébe juttassuk, akiket a háború a kereset lehetőségétől teljesen megfosztott.

Meg vagyunk róla győződve, hogy tagjaink hazafias áldozatkészsége tudni fogja művészeinknek rajtuk kívül álló okokból származó súlyos helyzetét méltányolni és e válságos időkben sem fogja megtagadni derék művészeinktől ezt a támogatást, amely az egyes tagtól nem kivan más áldozatot, mint a jövő évi tagdíjak korábbi befizetését, a maga összességében azonban eléggé nem értékelhető segítséget nyújt művészeinknek.

Megjegyezzük még, hogy a «Művészet» ez évi szeptember havi száma, elháríthatatlan akadályok következtében ugyan némi késedelemmel jelent meg, de a hátralévő számokat már pontosan elfogjuk juttatni tagjainkhoz.

Mindezeknél fogva avval a tiszteletteljes és hazafias kéréssel fordulunk tisztelt tagtársainkhoz méltóztassanak megengedni, hogy az 1915. évre esedékes tagsági díjakat már a most folyó esztendő december hava folyamán beszedhessük.

Megjegyezzük még, hogy nagy hálára köteleznék Társulatunkat azok a tagtársaink, akik nem várva be a tagsági jegy kézbesítését, a tagsági díjat közvetlenül a Társulat számvevőségéhez (VI., Felsőerdősor 16 —18.) beküldőnek, mert ezáltal bennünket a kézbesítés tetemes költségétől megkímélnének. Ezeknek a tagtársaknak a jegyét természetesen a tagdíj beérkezésekor postafordultával megküldenők.

A rendkívüli idők és művészeink válságos helyzete által, azt hisszük, teljesen megokolt kérésünket ismételten a legteljesebb bizalommal szives jóindulatába ajánlva, maradtunk

Budapest, 1914 november hó

hazafias üdvözlettel

ANDRÁSSY GYULA gróf elnök.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003