Tizenharmadik évfolyam, 1914    |   Ötödik szám    |    p. 283-288.
 

 

KRÓNIKA

MAJOVSZKY PÁL dr., a vallás- és közoktatásügyi minisztériumban a művészeti ügyek osztályának főnöke, miniszteri tanácsosi rangot kapott e hóban. Majovszky, aki csak nemrég vette át ennek az osztálynak vezetését, bőven rászolgált erre a kitüntetésre, mert eddig is minden munkája, szeretete és fáradozása a művészeteké volt. Nemcsak kitűnő megértője és ismerője a művészeteknek, hanem egyben mecénása is, válogatott mesterművekből összeállított képgyűjteménye, főképp azonban tökéletesnek mondható, nagyszabású kézirajz-gyűjteménye, bizonyítékai nagy tudásának és ízlésének. Kitüntetését szíves örömmel vette tudomásul a magyar művészet minden barátja és művelője.

 

KITÜNTETÉSEK. A Nemzeti Szalon tavaszi kiállításán a grafikai művekre kitűzött ezüst érmet gyömrői Sándor József kapta rézkarcaiért, az egyik 300 K-s Alpár-díjat Béli Vörös Ernő «Vajda-hunyad a Városligetben», a másikat Szirt Oszkár «Belvárosi plébánia templom» c. képe kapta.

 

HIBAIGAZÍTÁS. A művészet múlt füzetének 224-ik oldalán reprodukált Téli napsütés című festmény alatt tévesen áll Ujváry Ignác neve A kép szerzője Raáb Ervin.

 

LEJÁRÓ PÁLYÁZATOK

1914 július 15-én lejár a Helsingfors város tanácsa által tengeri kikötő tervére hirdetett pályázat. Díjak: 7000, 4000 és 2000 korona.

1914 szept. 1. lejár a Boros Béni szobor pályázata. Első díj a megbízás, II. díj 1500, III. díj 1000 K.

1914 szept. 30. lejár az Erzsébet-emlékmű pályázata. Pályadíjak összege 60.000 K, melyből a legalkalmasabb pályaművek 300 K-tól 6000 K-ig emelkedő díjakkal jutalmaztatnak.

 

FÉLÉVI LAPSZEMLE

FESTÉSZET

Ornamensek Rembrandt önarcképeihez. Irta Erdei Viktor. Kéve könyve, V. kötet.

Lénárd Róbert rézkarcai. Irta Szablya János. U. o.

Glatz Oszkár és Réti István kinevezése. Irta Sz. J. U. o.

Zichy Mihály művészete. Irta Bende János, Ország Világ, január 4.

Giacomo Marastoni. Irta B. F. Pesti Napló, január 4-én.

Báró Hatvány Ferenc kiállítását ismertették a napilapok, január 10.

Boromissza Tibor kiállítását ismertették a napilapok, január 10.

Magyarok, osztrákok, csehek (Grafikus kiállítás New-Yorkban). Irta Pikler Freund Edith. Világ, január 10.

XIX. századi francia mesterek festményei egy magyar gyűjteményben. (Báró Hatvány Ferenc gyűjteménye). Irta F. Z. Vasárnapi Újság, január 11.

Angol grafikusok a Nemzeti Szalonban. Ismertették a napilapok, január 11.

Gioconda mosolya. Irta Feleky Géza. Nyugat, január 16. szám.

Két festőről. (Hatvány—Boromissza), Irta Bálint Aladár. U. o.

A Ferenc József-díj (Hol maradtak a művészi szaktértők?). Jeltelen cikk. Világ, január 22.

Galimberti Sándor és Dénes. Valéria kiállítását ismer-ették a napilapok január 25.

A hetvenéves Benczúr mester kettős jubileuma. Jeltelen cikk. Pesti Hírlap, január 27.

Benczúr Gyula jubileumáról megemlékeztek a napilapok, január 28. és január 31.

Sas Ferenc és Faragó Miklós atelier-kiállítása. Jeltelen cikk. Világ, január 28.

Július Benczúr. Irta Eduárd Vadász. Neues Pester Journal, február 1.

Feleky Géza Munkácsy-könyve, Irta F. Takács Zoltán. Nyugat, február l.szám.

Szinpad és képzőművészet. Irta Bárdos Artúr. Magyar Iparművészet, XVII. 1. szám.

A Magyar Szinpad. Irta Sztrakoniczky Károly. U. o.

Schakespeare «Hamlet»-jének díszleteiről. Irta Ujváry gnác. U. o.

Hermann Struck kiállítását ismertették a napilapok, február 5.

Apponyi levelére. (Mi a vásári reklámművészet). Irta Kernstock Károly. Világ, február 6.

Batthyány Gyula gróf kiállítását ismertették a napilapok, február 8.

Látogatás Tina Blaunál. Irta ifj. Gonda Béla. Világ február 8.

Felelet egy megbolygatott darázsfészekből. (Apponyi levelére). Irta Rippl Rónai József. Világ, február 10.

A művészi aberráczióról, (Válasz Apponyinak). Irta Vaszary János. Az Újság, február 10.

Ifjú művészek kiállítását ismertették a napilapok, február 13.

A Művészház tavaszi kiállítását ismertették a napi-ilapok, február 15.

Csók István. Irta Wlassics Tibor. Budapesti Hírlap február 15.

Csók István kiállítását ismertették a napilapok február 18.

Szende Dezső kiállítását ismertették a napilapok, február 24.

Dr. W. Ostvald új freskótechnikája. Irta Hermann János. Magyar Iparművészet, XVII. 2. szám.

Csók István. Irta Feleky Géza. Nyugat. VII. 5. szám.

Bató József. Irta F. Takács Zoltán. Nyugat, VII. 5. sz

A Magyar Képzőművésznők Egyesületének kiállítását ismertették a napilapok, március 5.

Képzőművészeti Szemle. Irta Kernstock Károly. Huszadik Század, XV. 2. szám.

Munkácsy. Irta (YK). Alkotmány, március 8-án.

Arcképfestés és a közönség. Irta ifj. Gonda Béla. Pesti Hírlap, március 8.

A velencei kiállítás. Irta Jean Preux. A Hét, marc. 8.

Mednyánszky-képek. Irta Dömötör István. Kéve könyve, VI. kötet.

Tichy Gyula. Irta Szablya János. U. o

Le salon d'automne. Irta Samart. U. o.

A restaurálás mestere. (Beér József). Jeltelen cikk. Pesti Napló, március il.

A Szépművészeti Múzem angol grafikai kiállítását ismertették a napilapok, március 14.

Munkácsy. Irta Lippay Gyula. Budapest, március 15.

Lissandrino. Irta Arcturus. Az Újság, március 18-án.

A Munkácsy-kiállítást ismertették a napilapok, március 18.

Rózsa Miklós könyve. Irta F. Takács Zoltán. Nyugat, március 16. szám.

Bálint Rezső kiállítását ismertették a napilapok, március 22.

A bécsi magyar kiállítást ismertették a napilapok, március 22.

Séta a «Salon des Independants»-ban. Irta A. P. Pesti Napló, március 22.

A magyar művészet bécsi diadala. Jeltelen cikk. Magyarország, március 24.

Magyarok Bécsben. Irta Bölöni György. Világ, március 24.

A «függetlenek» kiállítása. Irta Orbók Attila. Magyarország március 25.

Magyar művészek Bécsben. Irta Lynkeusz. Az Újság, március 25.

Taplánszky Sándor, Nagy István és Gedö Lipót kiállítását ismertették a napilapok, március 29.

Widder Félix és Scholtz R. kiállítását ismertették a napilapok, máicius 29.

Rebellis magyarok. Irta Bölöni György. A Hét, március 29.

Munkácsy feltámadása. Irta Bródy Sándor. Az Újság, március 29.

Magyar művészek Londonban (Pogány W. Raáb, László F.). Jeltelen cikk. Pesti Napló, április 2.

Három magyar festő. (Poór, Berényi, Tihanyi). Irta Bölöni György. Nyugat, VII. 7. szám.

Magyarok a Salon des Artistes Independants»-ban. Irta Reich Tivadar. U. o.

Rózsa Miklós könyve. Irta Bölöni György. U. o.

Munkácsy und Sedelmayer Jeltelen cikk. Pester Lloyd, április 4.

Mese vagy csalás (Kalandos Munkácsy-kéo). Jeltelen cikk. Világ, április 4.

A Műcsarnok tavaszi tárlatát ismertették a napilapok, április 4.

Geschichte der spanischen Malerei. Irta Michael Josef Eisler, Pester Lloyd. április 5.

A tavaszi tárlat. Irta Strakoniczky Károly. Alkotmány, április 5.

Petrovics Elek. Jeltelen cikk. A Hét, április 5.

El gre o. Irta Michael József Eisler. Pester Lloyd, április 7.

Gróf Zichy Jenő képei. Irta Arcturus. Az Újság, április 9.

Tavaszi tárlat a Műcsarnokban. Irta Kézdi-Kovács László. Pesti Hírlap, április 10.

Id. VastaghGyörgy munkásságát nyolcvanadik születésnapja alkalmából méltatták a napilapok, április 10

Nemes Marcell gyűjteménye. Jeltelen cikk. Magyarország, április 11.

Miért álltunk össze mi céhbeliek. Irta Körösfó'i Kriesch Aladár. Élet, április 12.

A céhbeliek kiállítását ismertették a napilapok, ápr. 12.

Munkácsy — az ember. Irta Rózsa Miklós. Magyarország, április 12.

A Szépművészeti Múzeum jövője. Jeltelen cikk. Az Újság, április 12

Művészi reformok (Kernstock K., Lehner Ödön, Rippl-Rónai, Vedres Márk a Szépművészeti Múzeum új igazgatójáról). Irta Bölöni György. A Világ, április 12.

Munkácsy aradi szerelme. Irta Jász. Arad és Vidéke, április 12.

Greco. Irta Feleky Géza Nyugat, április 16. szám.

Mármarossziget és Hollósy Simon. Irta F. Takács Zoltán. U. o.

A Műcsarnok tavaszi kiállítása. Irta Bálint Aladár. U. o.

Pelrott Csaba Vilmos. Irta Nagy Imre. Hétfői Friss Hirek, április 20.

A Műcsarnok tavaszi tárlata. Irta Elek Artúr. Az Újság, április 22.

A velencei kiállítás. Irta Radisics Elemér. Budapesti Hirlap, április 24.

Az aranyérmes Rippl-Rónai. Irta Tövis. Magyarország, április 30.

Katona Nándor. Irta Bárdos Artúr. Nyugat, május 1. szám.

Ferenczi Béni rajzához. Irta F. Takács Zoltán. Nyugat, május 1. szám.

Képvásárlók és divatos festők. Irta Gy. N. Magyarország, május 3.

Vanamaker Munkácsyról. Irta Pásztor Árpád. Új Idők, május 3.

A világjáró piktorina (Parlaghy V,). Irta Old Reporter. Új Idők, május 3.

Gedő Lipót. Irta Majcr Henrik. Múlt és Jövő, IV. 5. sz.

A veneziai mú'kiállítás. Irta Gamma. Pesti Hirlap, május 14-iki szám.

Munkácsy újonnan felfedezett ifjúkori festményei. (Bartóky József levélbeli közlése.) Vasárnapi Újság, május 24.

A Nemzeti Szalon tavaszi.kiállítását ismertették a napilapok, május 27.

Mányoki Ádám kondoleáló levele. Jeltelen cikk. Az Újság, május 27.

M. M. M. (Magyar Művészeti Múzeum). Irta (yk). Alkotmány, május 28.

 

SZOBRÁSZAT

Új adatok a görög szobrászat történetéhez, irta Hekler Antal. Budapesti Szemle, 1914. I. szám.

Boccioni futurista szobrainak kiállítása. Irta E. P. Kéve könyve, V. kötet.

Michelangelo. Irta B. L. Havadi. Pester Lloyd. jár. 4.

A királynő-emlék veszedelme. Irta Molnár Sándor. Vállalkozók Lapja, december 31.

Diszkút amely nincs. (A tízéves Szécsi-féle szoborügy.) Jeltelen cikk. Esti Újság, január 14.

A Szépművészeti Múzeum olasz renaissance szobrai. Jeltelen cikk. Az Újság, január 17.

Egy fiatal szobrász halála. (Csikasz). Irta Szép Ernő. Vasárnapi Újság, február 1.

Beck Ö. Fülöp kiállítását ismertették a napilapok, február 8.

Új adatok a görög szobrászat történetéhez (II.). Irta Hekler Antal. Budapesti Szemle, februári szám.

Beck Ö. Fülöp. Irta Elek Artúr. Nyugat. VII. 4-ik sz.

A lánchíd oroszlánjainak művésze. Jeltelen cikk. Pesti Napló, február 26.

A Munkácsy-szobor pályázat kiállított terveit ismertették a napilapok március 5.

Stósz-tanulrnányok. Irta Divald Kornél. Budapesti Szemle, márciusi szám.

Temetőművészeti kiállítás Irta Makoldy József. Épít 3 Ipar, március 8.

Bokros Dezső. Irta Eisler Mihály József. Nyugat, március 16-iki szárr.

Rodin beszélgetései a művészetről. Irta Berény Róbert. U. o.

A Munkácsy-szobor tervei. Irta Bálint Aladár. U. o.

Középkori szobrok, barokk oltárok. Irta dr. Éber László. Archeológiái Értesítő. XXXIV. i. sz.

Római művészet a Nemzeti Múzeumban. Irta Elek Artúr. Az Újság, április 26.

Szárnyas oltárok. Irta Divald Kornél. Magyar kultúra, április 20.

A dekorativ szobrászat. Irta Sztrakoniczky Károly. Magyar Iparművészet, XV11.4-ik szám.

Budapest legrégibb szobrai. Jeltelen cikk. Az Ujsác, május 17.

A Munkácsy-szoborpályázat eredménytelen. Jeltelen cikk. Esti Újság, május 26,

A Munkácsy-szobor szűkebb pályázatát ismertették a napilapok, május 27.

 

ÉPÍTÉSZET

Schulek Frigyes. Irta d. i. Vállalkozók Közlönye, december 31.

Aschbee. Irta Nádai Pál. Vállalkozók Közi., január 7.

A Lánchíd. Irta Elek Artúr. Kéve könyve, V. kötet.

Lechner Ödön rajza alá. Irta Bálint Aladár. Nyugat. VII. évfolyam 1. szám.

Zsidó templom Budán. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, január 7-én.

A Magyar Stadion és Tornatanárképző Intézet építkezésének tervezete. Jeltelen cikk. U. o.

Banképületek. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, január 14.

Jansen Hermán Budapesten. (Beszélgetés Berlin újjáépítőjével). Jeltelen cikk. Világ, január 17.

Városesztétikai reformok. Irta Rózsa Miklós. Magyarország, január 20.

Városszabályozás. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, január 21.

Egy budapesti építő (Schmal). Irta d. i. Vállalkozók Közlönye, január 21.

A Lánchíd. Irta Viharos. Az Újság, január 31.

Margit-kőrút 44. (Szabadkőművesek háza). Irta d. i. Vállalkozók Közlönye, február 11.

A Ferencz József jubileumi templom terveit ismertette a Pesti Napló és a Világ, február 17.

Die Francz Josef jubileumskirche. Irta Albert v. Körösy. Pester Lloyd, február 19.

Központi építőhivatal. Irta Komor Marcell. Pesti Hirlap, február 26.

Lechner Ödön. Irta Sztrakoniczky Károly. Élet, márc. 1.

A berlini opera és magyar tanulságai. Irta R. J. Vállalkozók Közlönye, március 4.

Budapester Häuser. Irta Edmund Gero. Neues Pester Journal, március 5-én.

A Ferencz József jubileumi templom pályatervei. Irta Magyar Vilmos. Építő Ipar, március 8.

A ferenciek belvárosi temploma. Irta Petrik Albert. U. o.

Ybl. Irta d. i. Vállalkozók Közlönye, március 11.

Lechner Ödön ünneplése. Irta Tövis. Magyarország, március 13.

A budai zsidó templom. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, március 18.

A bérkaszárnya szépsége. Irta R. J. Vállalkozók Közlönye, március 18.

A parlament környéke. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, március 25.

Két pesti ház. Irta — r. Vállalkozók Közlönye, mare. 25.

Ybl Miklós. Irta Demeter. Új Idők, április 5.

Ybl Miklós. Irta Vértes József. Pesti Hírlap, április 5.

Építő stílusok. Irta R. M. Vállalkozók Lapja, április 8.

Ybl Miklós. Irta Ezrey. U. o.

Ybl Miklós. Irta Pártos Gyula. Építő Ipar, április 5.

Műegyetem és építőművészet. Irta L. g. Pesti Napló, április 9.

II, Rákóczi Ferenc nagysárosi kastélya. Irta Mys-kovszky Ernő. Vasárnapi Újság, április 12.

A temető művészete. Irta Lajta Béla. Magyar Iparművészet, márciusi szám.

Egy városépítő. Irta Nádai Pál. U. o.

Építészet és idegenforgalom. Irta d. i. Vállalkozók Közlönye, április 15.

Vármúzeum. Irta Elek Artúr. Az Újság, április 16.

Néhai gróf Pálffy János bécsi palotája. Irta Markó Miklós. Vasárnapi Újság, április 19.

Ybl. Irta Bródy Sándor. Az Újság, április 19.

Ház és stílus, irta Ignotus. Világ, április 22.

Építőművészeti kiállítás. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, április 22.

Ybl —Lechner. Irta Bálint Aladár. Vállalkozók Közlönye, április 29.

Ybl Miklós. Irta Lengyel Géza. Nyugat, májusi, szám.

Francia városépítés. Irta M. L. Építő Ipar, április 26.

A Nemzeti Színház ismeretlen tervei. Irta Paál Jób. Vasárnapi Újság, május 3.

M. H. Baillie Scott egy újabb alkotása. Irta Á. S. Levetus. Magyar Iparművészet. XV11. 4-ik szám.

Műemlék — nem műemlék? Irta Arcturus. Az Újság, május 6.

Lebontják a ferenciek templomát. Jeltelen cikk. Magyarország, május 7.

Az építészet nevelése. Irta Jean Preux. A Hét, május 10.

Hauszmann Alajos ünnepléséhez. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, május 13.

A modern építészet ellen. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, május 13.

Az építőmester és az építőművészet. Irta Kozma Alajos. Vállalkozók Közlönye, május 13.

A francia reneszánsz és a Loire-völgyi kastélyok. Irta Bálint Zoltán. Revue de Hongrie, májusi szám.

Az Arpádkori magyar építőművészet. Jeltelen cikk. Alkotmány, május 17.

A Krakói Wawel és a renaissance műemlékei. Irta Lechner Jenő. Építő Ipar, május 17.

Krónikák a hétről (Parlamenti kritika). Irta Magyar Vilmos. Építő Ipar, május 17.

Az építészet vezető szerepe. Irta Dimitrino. Vállalkozók Közlönye, május 20.

A fejetlenség iskolája. (Kavarodás a Nemzeti Színház körül). Jeltelen cikk. U. o.

Egy kirándulás tanulságai (Mostar). Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, május 20.

Tanári állások. Irta Ezrey. U. o.

A középkori Budavára. Irta Lorenz Antal. Vasárnapi Újság, május 24.

Visegrád pusztuló kövei. Irta (—el). Pesti Napló, május 24.

A zsámbéki templom. Irta E. Á. Az Újság, május 26.

Professor Josef Bühlmann. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, május 27.

Schinkel Múzeum. Jeltelen cikk. U. o.

 

IPARMŰVÉSZET

Régi bútor vagy új bútor? Körkérdés. (Bíró Mihály. Falus Elek, Lakatos Artúr, Lechner Ödön, Rippl-Rónai stb válaszai). A Lakás, 111. évfolyam 12-ik szám.

Biedermayer-kori poharak. Irta Farkas Zoltán. Századok Legendái, decemberi szám.

A sújtás és a vitézkötés. Irta Szentiványi Gábor. Díszítő Művészet, I. évfolyam 1-ső szám.

Az ornamens. Irta Gróh István. U. o.

Visszakerült műkincs. (A király a múzeumbarátoknak). Jeltelen cikk. Pesti Napló, január 20-án.

A lakás kultúrája. Irta Klara Schlecker. A Lakás, IV., 1-ső szám.

Az új német művészet. Jeltelen cikk. U. o.

Erdélyi török szőnyegek kiállítása az Iparművészeti Múzeumban. Napilapok, január 21.

Az Iparművészeti Múzeum szőnyegkiállítása. Irta Radisics Jenő. Vasárnapi Újság, február 1.

A kosztüm Irta Bálint Lajos. Magyar Iparművészet, XVII. 1. szám.

Hogyan lesz a bőrből műtárgy. Irta Jaschik Almos. Díszítő Művészet, I., 2-ik szám.

A képkeretekről. Irta Márkus László. U. o.

A selyemre való festés. Irta Féber Hemik. U. o.

A fonalfestés. Irta Körösfői Kiesch Aladár. U. o.

Iparművészeti rajzoktatás. Irta Nádler Róbert. U. o.

A halasi csipke. (Dékániról). Irta T., Pesti Hírlap, február 24.

Az új irány és a régi. Irta Lengyel Géza. Magyar Iparművészet, XVII. 2-ik szám

Erdélyi török szőnyegek. Irta Csányi Károly. U. o.

Hopp Ferenc gyűjteménye. Irta Takács Zoltán. U. o.

Wiener Werkstatte és magyar iparművészet. Irta L. G. Pesti Napló, március 12.

Künstlerpuppen. Irta Paul Nádai. Pester Lloyd. mare. 13.

Mathurin Meheut kiállítását ismertették a napilapok, március 18.

Chinesisches Porzellan. Irta Thomas Moly. Pester Lloyd. április 12.

A húsvéti piros tojás. Irta Radisics Elemér. Díszítő művészet, áprilisi szám.

A fehérhímzés. Irta Undi Mariska. U. o.

Iparművészet a kávéházban. Irta Bárdos Artúr. A Lakás. IV., 3-lk szám.

A lakás lelke: a szín. Jeltelen cikk. U. o.

A hódmezővásárhelyi agyagipari-telep kiállítását ismertették a napilapok, április 8

Zsidó iparművészet. Jeltelen cikk. Élet, április 12.

A kalotaszegi népművészet. Irta Bokor Imre. A Lakás, IV.. 4-ik szám.

A fürdőszoba. Irta Fejér Gyula. U. o.

Régiségek hamisítása. Irta dr. Neuburger Albert. U. o.

Hódmezővásárhelyi cserepek. Irta Márkus László. Vasárnapi Újság, április 19.

Magyar parasztművészeti kiállítás New-Yorkban. Irta Pikler Freund Edit dr. Az Újság, április 19.

Iparművészeti kérdések. Irta (—el). Pesti Napló, ápr. 26.

Magyar Iparművészet. Irta Ezrey. Vállalkozók Lapja, április 29.

Az iparművészet metafizikája. Irta Feleky Géza. Magyar Iparművészet, XVII.. 4-ik szám.

Az előszoba. Irta Bálint Lajos. A Lakás, IV.. 4-ik sz.

A magyar iparművészet. (Radisics nyilatkozata). Jeltelen cikk. Esti Újság, május 8.

Forrongó iparművészet. Jeltelen cikk. Pesti Napló, május 13.

Magyar könyvkötöművészet. Irtajaschik Almos. Könyvtári szemle, májusi szám.

A gyermekművészeti kiállítást ismertették a napilapok, május 20.

Iparművészeti furcsaságok IrtaSpectator. Élet, május 17.

Az elemi iskolai rajzoktatás modelljei. Irta Kárpáti Aurél. Díszítő művészet. 5-ik szám.

A vízjegyek. Irta Szőnyi László. U. o.

 

VEGYES

Üzenet a progresszív művészekhez. (A Művészház bécsi kiállítása). Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye, december 31.

Erotika. (Zichy és Bayros). Irta Lengyel Géza. A Lakás. 111., 12-ik szám.

Szegedi művészek. Irta Patai Edith. Múlt és Jövő. 1914. januári szám.

Múzeumbarátok Egyesülete. Jeltelen cikk. Az Újság, január 19.

Lichtwark, Irta Nádai Pál Világ, január 16.

Kölcsönhatások a távol kelet művészetében. Irta F. Takács Zoltán, Túrán. L, 3-ik szám.

A női öltözködés és a művészet. (Nagy Sándor felolvasása). Jeltelen cikk. Magyarország, január 23.

Müvészetügyi fejlődések a nyugaton. Irta Velics László. Magyar Kultúra. 1914 1-sö szám.

Kunst und Geschmack. Irta dr. Béla Lázár. Pester Lloyd február 3-án.

A színpadi keret fejlődése. Irta Hevesi Sándor. Magyar Iparművészet, XVII. 1-sö szám.

Modern törekvések a színpad művészetében. Irta Márkus László. U. o.

A modern francia színpadi rendezés. Irta Eugene Belville. U. o.

Ingó műemlékek. Irta Divald Kornél. Magyar Figyelő, február 1. szám.

A megváltó kultúra. (Andrássy Gyula Benczúr-ünnepi beszéde). írja Jean Preu. A Hét, február 8.

A jubilais Andrássy Gyula (A Nemzeti Szalon ünnepe). Irta Tövis. Magyarország, február 11.

Zichy Rafael gróf palotájában. Irta Elek Artúr. Az Újság, február 17.

Andrássy és Benczúr. Irta Lengyel Géza. Nyugat, VII.. 4-ik szám.

Művészetről, pikturáról. Irta Remsey Jenő. Új Igék, II. évfolyam 1-ső szám.

A Szépművészeti Múzeum feladatai. Irta Elek Artúr. Az Ujságr, február 20.

Szociális kérdések a művészetben. Irta Gémes Gindert Péter. Pesti Hírlap, február 22.

Egy magyar gyűjtő párisi gyűjteménye. (Sonnenfeld). Irta Elek Artúr. Az Újság, február 24.

A művészetek egységes kultusza. Irta Bende János. A Lakás. IV.. 2-ik szám.

A művésztelepekről. Irta ifj. Gonda Béla. Magyarország, március 1.

A közönség és a modern művészet. Irta Radisics Elemér. Budapesti Hírlap, március 5.

Új szépségek jegyei. Irta Vaszary János. Magyarország, március 8.

Az iskoláskönyv művészete. Irta Nádai Pál. Kéve könyve, VI kötet.

Erotikus művészet és művészeti erotika. Irta Balázs Béla. Nyugat, március 16. szám.

A Morgan műkincsek. Jeltelen cikk. Budapesti Hirlap, március 20.

Művésziség és kultúra. Irta Sas Andor. Huszadik Század, XV.. 3-ik szám.

Népművészet és szocializmus. Irta Migray József. Szocializmus, VIII., 5-ik szám.

Az egyházi művészetért. Irta Dékány Daubner Pál. Alkotmány, március 28.

Nőkérdés a művészetben. Jeltelen cikk. Magyarország, április 1.

Művészet-pénz. Irta Lengyel Géza. Nyugat, Vl!.. 7-iksz.

Eötvös esztétikai álláspontja. Irta Husztiné Révhegyi Rózsi. Budapesti Szemle, áprilisi szám.

Motivumvándorlás a korábbi középkorban Irta Supka Géza. Arheologiai Értesítő. XXXIV. kötet 1-ső szám.

A műpártolásról. Irta gróf Andrássy Gyula. Magyar Hirlap, április 12.

Műrégiségek. Irta Arcturus. Az Újság, április 16.

Petrovics Elek. Irta Elek Artúr. Nyugat, április 16-ik szám.

A művész és körülményei. Irta Elek Artúr. Húsvét, a céhbeliek első könyve.

Magyar művészet. Irta Lyka Károly. U. o.

Miért előbbre való a művészet, mint a politika? Irta Margitay Ernő U. o

Művészek címkórsága. Irta Arcturus. Az Újság, ápr. 22.

Hunn művészet? Irta Felvinczi Takács Zoltán. Az Újság, április 24.

Magyar amatőrök, (dr. Ágai Béla). Irta Tövis. A Hét. április 26.

Narkózis, művészet, szocializmus. Irta Migray József. Népszava, má;us 1.

Keletázsiai művészeti írók. Irta Felvinczi Takács Zoltán. Nyugat, május l.szám.

Muzeális meggondolás'k. Jeltelen cikk. Világ, május 3.

A műgyűjtésről. Irta Ács Lipót. Magyar Iparművészet, XVII.. 4-ik szám.

Henszelmann Imre. Irta S. Rajzoktatás. XVII., 4. sz.

Morgan gyűjteménye. Irta Aczél St. Ervin. A Hét, május 17.

Hunn — magyar ősművészet. Jeltelen cikk. Magyarország, május 23.

Budapest múzeumai Jeltelen cikk. Világ, május 24.

Háború és művészet. Irta Lakos Alfréd. Pesti Hirlap május 24.

A soproni római serleg. Jeltelen cikk. Budapesti Hirlap, május 27.

BÁNFFY DEZSŐ BÁRÓ SÍREMLÉKE A KEREPESI TEMETŐBEN KALLÓS EDE MŰVE LELEPLEZTÉK MÁJUS 24-ÉN
BÁNFFY DEZSŐ BÁRÓ SÍREMLÉKE A KEREPESI TEMETŐBEN
KALLÓS EDE MŰVE
LELEPLEZTÉK MÁJUS 24-ÉN

A BÁNFFY-SÍREMLÉK RÉSZLETE KALLÓS EDE MŰVE
A BÁNFFY-SÍREMLÉK RÉSZLETE
KALLÓS EDE MŰVE

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003