Tizenharmadik évfolyam, 1914    |   Harmadik szám    |    p. 164-167.
 

 

ALFRED EAST HAGYATÉKA

London, március

Nemrég elhalálozott Sir Alfred East hátrahagyott műveiből gyűjteményes kiállítást rendezett a londoni «Leicester Gallery» és ezen kiállítás kétségtelenül egyik legjelentősebb pillanata az angolok művészi életének. Alfred East egyike volt a legangolabb művészeknek és mint ilyen, nehéz és rögös pályát futott meg, mert csak később, életének végefelé, jutott hazájában is elismeréshez.

Külföldön sokkal hamarább látták meg őt, mint otthon és mint nagy kvalitású művészt, tisztelték mindenütt, ahol az ő borongós, misztikusan összeboruló fáit, gyöngyösen ragyogó egét és nedves atmoszférától duzzadó mezőit csodálták. Az ebben a kiállításban felhalmozott festményei, rézkarcai és tanulmányai mind, mind mutatják azt a nagy szeretetet, amellyel a természet iránt viseltetett, mert a nagy Pán volt az ő mestere is és neki szentelte egész életét ; pap volt ő ebben az óriási, mindeneket befoglaló, mindenségben, amelynek világító csillaga a nap és minden egyes ecsetvonásával egy-egy újabb színt toldott a nagy hálaimához, amelyet így - hirtelenül és készületlenül - - kellett befejeznie.

Alfred East a northamptoni grófságban fekvő Ketteringben született 1849-ben, ahol atyja az akkor kezdetét vevő cipőiparnak volt egyik kezdeményezője és misem volt természetesebb, mint hogy fiait, akik közül a művész volt a legfiatalabb, is erre a pályára adja. De a fiatal, művészlelkű fiúnak ez nem felelt meg ; inkább kijárt a mezőkre lovakat vagy teheneket rajzol-gatni, de ezeket csakhamar fölcserélte a lelkének jobban megfelelő fák rajzolgatásával. Tény, hogy nem volt hívebb imádója a fáknak, égnek, mezőnek, mint ő. Később Corot és Rousseau behatása alá került, de azért mindig megőrizte az önállóságát és egyik sajátsága, hogy valamennyi képén valami gyöngyházszinű, csendes hangulat van megrögzítve és ezt a chopini hangulatot meg lehet találni még legnaposabb tájképein is. Az érzések piktora volt ő és minden munkája telve van szívvel, színnel és szeretettel.

Sokat utazott művész volt. Beutazta Spanyol-és Olaszországot, Japánban pedig hosszabb ideig tartózkodott, ahonnan teljesen megváltozott palettával tért vissza Angliába, de a sok utazás dacára is megmaradt testestül-lelkestül angolnak és bármelyik exótikus képe vagy metszete tisztán mutatja a ketteringi behatást, ahol bölcsője ringott.

Így dolgozott East egy hosszú és hirtelen megszakadt művészi életen át ; az ő angol lelkén keresztül leszűrve rakta le ónnal, ecsettel vagy tűvel mindazt, amit borongó lelke megérzett, mert lelkes művész volt ő, akinek a fáira misztikusan borul a napsugár, - - az élet - vagy a holdfény gyöngyösen sokszínű vibrácziója. Mester és tanítvány volt ő egy személyben és erős egyéniségénél csak ecsetjének bája és egyszerűsége volt nagyobb, de emellett mindig megmaradt monumentálisnak.

A nálunk is előnyösen ismert East jóformán minden európai országban otthon volt, csak éppen Angliában nem, holott ő maga testestül-lelkestül viselte magán nagy nemzetének bélyegét. Ő is, mint kortársa: Frank Brangwyn, előbb a külföldön hódított. Anglia csak lassan ismerte el benne azt a nagy művészt, akit ily hirtelen veszített el és mialatt otthon az ismeretlenség homályában küzdött, azalatt a külföld benne az angol mesterek egyik legnagyobbikát tisztelte.

Csak mintegy éve, hogy az angol király nemességgel tisztelte meg és éppily rövid ideje, hogy a «Royal Academy» tagjainak sorába választotta. A «Leicester Gallery» kiállítása ilyenformán az angolokra nézve dupla jelentőséggel bír, mert míg egyrészt Sir Alfred East emlékét igyekszik megrögzíteni, akit sok ideig kellett nélkülözniök, mert nem látták meg, másrészt pedig kollektive mutatja be a művész rézkarcait, amelyeket szorgalmasan és szeretettel metszett, de csak igen ritkán jutottak a közönség elé.

Ezen a kiállításon kívül megemlítendőnek vélem még, hogy a londoni Portrait Festők Egyesülete most tartja nyolcadik évi kiállítását a «Royal Institute»-ben. A sok portrait között csak kevés az igazán figyelemreméltó. Jóllehet, az egyesület tagjai — különösen az ifjabbak — minden lehetőt megtesznek, hogy a kiállítás elsőrangú sikerű legyen, talán éppen ez az oka, hogy ennyi ügyesség dacára is, kevés a megnézni való. A fiataloknál rendesen az a hiba, hogy «öregek» akarnak lenni, ez pedig bűn a fiatalság rovására. Ebben a kiállításban ez különösen szembeszökő, mert a tudás és ügyesség a legnagyobb mértékben van képviselve, de hiányzik az az erő, amely ezt a tudást a helyes mederben dolgozná fel, vagy használná ki. Az eredmény az, hogy bár színes palettáról szedik a fiatalok az életet, a munka csak holt képét mutatja lelkűknek, mert a tudást az érzés elé helyezik, nem pedig megfordítva. A kiállítást természetesen állandóan jó közönség látogatja, akik azonban nem távoznak gazdagabban, mert nincsen semmi, ami művészi érzéküket növelné.

SARKADI LEÓ

A MŰCSARNOK TAVASZI TÁRLATÁBÓL SZÁNTÁS ZOMBORY LAJOS OLAJFESTMÉNYE
A MŰCSARNOK TAVASZI TÁRLATÁBÓL
SZÁNTÁS
ZOMBORY LAJOS OLAJFESTMÉNYE

A MŰCSARNOK TAVASZI TÁRLATÁBÓL ARCKÉP KARLOVSZKY BERTALAN FESTMÉNYE
A MŰCSARNOK TAVASZI TÁRLATÁBÓL
ARCKÉP
KARLOVSZKY BERTALAN FESTMÉNYE

A MŰCSARNOK TAVASZI TÁRLATÁBÓL FALUSI UTCA GLATZ OSZKÁR FESTMÉNYE
A MŰCSARNOK TAVASZI TÁRLATÁBÓL
FALUSI UTCA
GLATZ OSZKÁR FESTMÉNYE

A MŰCSARNOK TAVASZI TÁRLATÁBÓL DÉLELŐTT BOSZNAY ISTVÁN FESTMÉNYE
A MŰCSARNOK TAVASZI TÁRLATÁBÓL
DÉLELŐTT
BOSZNAY ISTVÁN FESTMÉNYE

A MŰCSARNOK TAVASZI TÁRLATÁBÓL FÉLAKT CZENCZ JÁNOS FESTMÉNYE
A MŰCSARNOK TAVASZI TÁRLATÁBÓL
FÉLAKT
CZENCZ JÁNOS FESTMÉNYE

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003