Tizenkettedik évfolyam, 1913    |   Harmadik szám    |    p. 117-124.    |    Facsimile
 

 

KRÓNIKA

A MŰVÉSZETI EGYESÜLETEKET, köröket és művészi csoportokat ma már nem a legkényelmesebb dolog pontosan számon tartani. Aki arra vállalkozik, hogy felsorolja őket, könnyen megtörténhet, hogy belezavarodik. Egyet vagy kettőt okvetlen kihagy, sőt ha arra akar választ adni, ami a művészeti egyesületéket és csoportokat egymástól megkülönbözteti, elválasztja, versengő.vagy egyenest harcoló felek módjára szemközt állítja: az okok, programmok és jelszavak tömegében, nem minden alap nélkül érezhet némi szédülésfélét.

Régen, természetesen nem okozott volna fejtörést a művészi életnek ily szempontból való számontartása. Rövid egy szóban volt tömöríthető az egész magyar művészeti organizáció. Csak rá kellett mutatni a Láng Adolf tervezte épületre az Andrássy-úton s ezzel már pontosan körülhatárolódott mindaz, ami a magyar művészetben közönség, művásár, irány és művészcsoport volt. A szó, amelyre gondolunk, amely hosszú időn át a művészek anyagi és erkölcsi érvényesülésének egyetlen útját jelenté, amelyen kívül más nem jöhetett tekintetbe: a Képzőművészeti Társulat s a Lotz mester freskóival dekorált Andrássy-úti Műcsarnok.

Amikor azt mondjuk, hogy "régen", persze még korántsem vagyunk a Borsos, Barabás, Brocky generációjának valóban távoli és romantikus idejében. Nem kell messzire visszamenni, hogy a Pesti Műegyletből kialakuló Képzőművészeti Társulat e kizárólagos szerepét és hivatását konstatálhassuk. Még húsz évvel ezelőtt is, teljesen szuverén ez a szerep; mert abból a szándékból, hogy a Társulat mellett újabb kiállítási alkalmul szolgáljon, megalakul ugyan a Nemzeti Szalon s összeverődik csendben a Hazai Művásárlók Egyesülete: mindkettő még egészen szerény, kezdő, kis igényekkel fellépő éveit éli. A nyilvánosság számára, a művészi élet serpenyőjében vajmi keveset nyomtak. Az érdeklődésnek.csak igen gyér sugara vetődött rájuk, viszont amit ők nyújtottak a művészetnek, arról szintén nem mondható, hogy egy erőteljes és nagyszabású apparátus élénk és tevékeny működése. A Nemzeti Szalon pl. még egy józsefkörúti kávéház emeletén (Baross kávéház) volt kénytelen meghúzódni s csak társas és táncos összejövetelek keretében állíthatott ki és adhatott el képeket.

Kétségtelenül igen rövid idő alatt ér oda nálunk a fejlődés, hogy a művészeti egyesületekről és művészi csoportokról ma szinte kimutatást szerkeszthetünk. Nem több, mindössze tíz-tizenöt évre tehető ez az idő, amely megsokszorozza a Képzőművészeti Társulat tagjait, ugyanekkor azonban egyéb organizációkat is kinöveszt, amelyeknek a céljuk csaknem az, ami a Képzőművészeti Társulaté, Az, hogy a művészek számára kiállítási alkalmul szolgáljanak, hogy fórumai, porondjai legyenek a művészet és közönség találkozásának. A művészi élet ily szociális tagozódása mellett külön jelentkező művészi tömörülések is támadnak, amely tömői ülések tagjait bizonyos elvi álláspont, homogén esztétikai felfogás, művészi meggyőződés tartja egybe.

Mindkét jelenségnek okául itt csak hozzávetőlegesen jelölhetjük meg egyrészt a művészi propagandát, amely a kilencvenes években indul észrevehetőbb lendülettel. A különféle régióban járó többféle szükséglet megnövekedését. A művészek elszaporodását, akik így, a maguk expansibilis erejénél fogva, töretlen helyeken is piacot nyitnak képeik számára s végül egy-egy új művészi irányt, amelyek külső érvényesüléséhez, elismertetés céljából, embereit szintén --s érthetően — külön szervezetben csoportosítja. Általában a művészeti, gazdasági, művészpolitikai tényezőknek szoros, bonyolult s egymásraható kérdése, a művészi élet ily alakulása, amelynek természetesen vannak elfejlődő, kóros tünetei. Viszont könnyű meglátni azt, ami kétséget kizáróan fejlődés, amik a magyar művészet számára mind e talajt munkálják, bővítik, aminek eredményei igazán majd csak ezután következnek, ami az új lehetőségek egész perspektíváját nyitja meg. A különböző ízlésbeli, kritikai álláspont más és másként látja ezt a tíz-tizenöt éves fejlődést, mint a krónikás. De ott nem lehet eltérő a vélemény, ahol valaki például a művészmunkák mai árfolyamát a művészet gyűrűjébe, érdekkörébe vont közönség mai számát hasonlít-gatja össze a tizenöt év előtti viszonyokkal. Ha azt vizsgálja, hogy első sorban kik vásárolnak és érdeklődnek, mily társadalmi rétegek. Hogy mily eltolódások mutatkoznak itt, valamint a művészek gazdasági helyzetében. Hogy egy-egy szezonban hány kiállítás zárul minő eredménnyel. Hogy nyilvános, a szereplés jellegét viselő intézményeken, hivatalos támogatáson és beavatkozáson kívül, mily utakon talál még gazdára, tulajdonosra kép, szobor (mű-kereskedés, műtermekből közvetlenül történő vásárlások). Hogy ugyanazon művészek képei mily fokot érnek el ma merkantilis értékben s mik voltak úgynevezett "arriváltságuk" előtt, a tizenötéves katalógusokban. Hogy minő a fiatal művészek átlagának s egyes, szerencsésen kiemelkedő tagiának exisztenciális helyzete. Aki ily szempontból adná a magyar művészet keresztmetszetét, nemcsak érdekes, hanem fölötte hasznos munkát is végezne. S azt hisszük, ezen a ponton mindenfajta kritika örvendve egyezik meg a fejlődés konstatá-lásában, amikor oly jelenségek leszögezéséről van szó, mint a művészeti organizációk szaporodása, a fogyasztás növekedése, a verseny következtében beálló művészi élet változatosabb, élénk hullámzása.

Nekünk most nem feladatunk, hogy a magyar művészet ily irányú tagozódását kritikailag latolgassuk. Éppen csak lejegyezzük őket, a krónikái teljesség, rövid statisztikai áttekinthetőség kedvéért. S ekkor négy csoportba oszthatók a művészet és művészek ily különböző funkciókat végző szervezetei. Az elsőbe tartoznak azok, ahol a cél a művészeti propaganda, társadalmilag szervezett egyesületek keretében, laikusok, fogékony és érdeklődő közönség bevonásával. Ilyen, mint legrégibb és legnagyobb, természetesen a Képzőművészeti Társulat, amelyet, mint már jeleztük, az újabb évtized arányaiban szintén előrelendített. A Nemzeti Szalon, amely ugyancsak kiállítási alkalmakat nyújt művészeknek, bizonyos megkötött irány határozott állásfoglalása nélkül. S idesorozható, mint műbaráti céllal, műpártoló gondolatból alakult s tisztán laikusokból álló magán-institúció, a Hazai Művá-sárlók Egyesülete, amely most érte meg huszonötéves jubileumát, kiállítási helyiséggel azonban nem rendelkezik. Időrendben ezek után a Könyves Kálmán műkiadó r.-t. jön, amely nem egyesületi alakulás ugyan, hanem műkereskedői tendenciájú vállalkozás, de szintén tart rendszeresen hazai és külföldi kiállításokat. Ebbe a csoportba illeszthető a "Kéve" művészeti egyesület, amely szintén nem egy elvi, kizárólagosan esztétikai tömörülés s tagjainak zömét laikusok alkotják. Művésztagjai közt eltérő ízű s irányú emberek verődnek össze s kiállításait időről időre különböző helyeken tartja. Legfrissebb kiállítási helyiség a nagymezőutcai Ernszt-múzeum szalonja, amely mellől viszont az egyesületi keret hiányzik, s ahol ez újból meg van, a rózsautcai házába költözött "Művészház", amely a "Művész-Otthon"-ból alakult s kiállításainak jellegére nézve pedig, ahogyan önmaga nevezi magát, "progresszív" irányú. Meg kell említenünk még itt a régebbi s ugyancsak nagyarányúvá nőtt "Iparművészeti Társulat"-ot, valamint a múlt évben Újpesten alakult "Rafael céh''-t, amely festők és iparművészek kiállító célból történt szövetkezése. Állandó kiállítási helyisége nincs, s a célja első sorban nem is ilyféle propaganda, de azért művészet-pártoló, művészet-fejlesztő minőségben, mint művészek és laikusok szociétása, ide tartozik az "Éremkedvelők Egyesülete", a "Steindl-céh" s a gyűjtők érdekeit szolgáló "Szent György-céh".

Második csoportban azokat az organizációkat sorozhatjuk együvé, amelyeket művészek alkotnak a maguk érdekeinek védelmére, mely a művészek zárt erkölcsi képviselete. Ilyen, mint legrégibb a "Képzőművészek Egyesülete", a "Magyar Építőművészek Szövetsége", a "Magyar Grafikusok Egyesülete", az öt évvel ezelőtt alakult "Magyar Képzőművésznők Egyesülete", a , Magyar építő és iparművészeti rajzolók egyesülete" s a múlt év folyamán szerveződött "Iparművészek Testülete". Művészpolitikai alapon történt tömörülés volt a Képzőművészeti Egyesületen belül a már megszűnt Művész-Szövetség, amelyből három évvel ezelőtt a "Szabad művészek csoportja" alakult ki. Függetlenül egy bizonyos "irány" proklamálásától, programmja szerint tisztán a színvonalat, a kvalitást tekintve s ennek fejében minden irányzatot befogadva. Ugyancsak művészetpolitikai okból, vele szemben viszont a múlt év tavaszán a "Pax" művészcsoport verődött össze. Tagjai közt szintén vannak egymástól merőben eltérő művészeti vágányon haladók, olyanok, akiknek stílusa, törekvése esetleg épp egy-egy "szabadművész "-szel rokon. Átlagban, túlnyomórészt azonban ez "konzervativebb" csoportosulás.

Ahol az összefogás, csapatbaverődés indítéka egy-egy új - - vagy akár újszerű - - törekvés ; ahol az alap első sorban, sőt kizárólag egy ú. n. művészet-elvi álláspont ; ahol a küzdést nem gazdasági és egyéb ily érdek-okok, hanem belső, felfogásbeli motívumok hevítik, ahol egészséges, hosz-szabb élettel biztató irányok váltakoznak és keverednek rövidlélekzetű, szezonszerű próbálgatásokkal is jelszavakkal, ezen a területen, tudvalevő, hogy a sort a már műtörténeti verettel bíró nagybányai festőcsopon nyitotta meg. Utána, többé kevésbbé rokontermészetű (naturalista) művésztelepülés gyanánt a "szolnoki festők" következtek. Majd a "gödöllőiek", akiknek tevékenységében az erősebb nyomaték a dekorativ, iparművészeti jellegen van, s három évvel ezelőtt a városi segítséggel csinált kecskeméti művésztelep, amelyet e folyóirat nemrég ismertetett. Tisztán esztétikai alapból induló, bizonyos körülírható művészi programmot dokumentáló szövetkezés volt a M. i. é. n. k. (Magyar impresszionisták és naturalisták köre). Aztán az "Ifjúság" és "Új képek'' elnevezésű bemutatkozás a Könyves Kálmánnál, amely tárlatok néhány tagjáéból — egy-két más művésszel kiegészülve — alakult az utolsó esztendők legújabb tömörülése a "Nyolcak", akiknek első kiállításán e cím alatt heten, a másodikon négyen jelentek meg.

di.

 

AZ IPARMŰVÉSZEK, helyesebben azok, akik önállóan mint tervezők működnek, testületbe tömörültek. A legújabb szövetkezés ez a magyar művészetben, amelynek hivatalos neve, pecsétjén és levélpapírján a "Magyar Iparművészek Testülete". Mindazokat, akik az iparművészetben eredményre mutathatnak, már is tagjai közé számítja. Elnöke Telcs Ede szobrászművész, akinek itt, mint kisplasztikusnak vannak ismert érdemei s alelnökei Falus Elek és Pogány Móric.

A tervező művészek összességének nevezhető ez a testület, amelynek tartalmas, sok függő kérdést megoldani akaró munkaprogrammja van, s bizonyára a leghasznosabb működést fogja kifejteni. Erkölcsi fóruma akar lenni az iparművészeknek, a társadalommal szemben, olyanformán, mint a festők és szobrászok számára a Képzőművészek Egyesülete. Vagy hogy egy más térre menjünk s nem művészi tevékenységről vegyünk példát: mint ügyvédeknek az ügyvédi kamara. Célja, röviden: az iparművészek erkölcsi és anyagi érdekeinek hathatós védelme és támogatása. Egységes érintkezési központja gyanánt akar működni, az iparművészetben dolgozó tényezőknek közös érdekeket képvisel intézményekkel, hatóságokkal, valamint a külfölddel való érintkezésben. Kiállításokat, tanulmányutakat rendez, pályázatokat készít elő s részt kér minden oly zsűriben, ahol iparművészeti elbírálásról esik szó. Tagja lehet pedig minden magyar honosságú, önállóan munkálkodó művész, aki iparművészettel foglalkozik.

Főleg egy szempontból ad újat, szociális jelentőségű dolgot a Magyar Iparművészek Testülete. Ott, ahol a tervezők szellemi tulajdonjogáról van szó, ahol az iparművészeti szerzői jog védelmének törvény útján való szabályozását valósítja meg, egyetértőleg az illetékes hatóságokkal és intézményekkel. Ahol az iparművé szeti tervezések díjszabását kodifikálja. Ezzel mintegy gazdasági rendet állapít meg a tervezők s az őket munkáltató iparosok, gyárosok, vállalkozók viszonyában. Eddig ugyanis nem volt semmi, ami itt, ebben a viszonyban, bizonyos törvényesen érvényesíthető alapot, mértéket nyújtott volna. A lehetőség korlátlan volt a tervezők munkájának díjazására s felhasználására nézve, oly irányban, hogy ennek a kárát éppen maguk a tervezők vallják. Az Iparművészek Testülete most itt sok függő és visszaélésre is alkalmat nyújtó kérdést szabályoz. Megállapítja azt a minimumot, amely mint legkevesebb, kötelező a díjazásra. Megemlíthetjük ebből a díjszabásból, hogy különbséget tesz időszerinti és nem időhöz kötött tervezői munka honorálása közt. Az első esetben az első munkaóra legalább húsz korona, az egy napi munkaidő fizetési kötelezettsége legalább ötven korona. Felállít aztán a nem időhöz kötött esetekben oly díjazást, ahol a tervező a vállalt munka végösszegének bizonyos százalékos részét kapja. Itt két osztályba sorozza a különböző arányú és ipari természetű munkákat. Az első osztályban például, ahová belső architektúrák, kiképzések (kávéház, iskola, bank, fogadó stb.) tartoznak ötezer koronáig terjedő munkánál, a tervező százalékos részesedése huszonhét percent, negyvenezer koronánál tizenkettő. A testület tehát itt egy gazdasági célzatú, ellenőrző és irányító fórum, amelynek működése bizonyára rövidesen érezhető lesz.

 

HABICHT KÁROLY műépítész február hó 5-én halt meg Budapesten. Élénk, tevékeny részt vett ki a fővárosi építkezésekben, főleg bérházak tervezése körül. Képzett, jó ízlésű, törekvő és igen sokat dolgozó ember volt, az utóbbi időben még inkább, mint azelőtt, mivelhogy körülményei valósággal emberfeletti munkára kényszerítették. Ez a túlfeszített munka, a sok gond, amelyet mindazonáltal senkinek se panaszolt, őrölte meg idegrendszerét idejekorán, alig negyvennyolc éves korában. Hibáján kívül jutott egy katasztrofális helyzetbe, amely a Szende-féle bank összeomlásával érte. E Szende-féle bankban ugyanis műszaki tanácsos és igazgatósági tag volt, s amikor az intézet tönkrement, a felelősséggel tartozó igazgatósági tagok közül csak Habicht Károly maradt itthon és állta a terhet, amely ebből kifolyólag reá háramlott. A többiek, mint a napilapok hírei megemlítették, az "új életet" nyújtó Amerika felé eveztek. Habicht Károly azonban minden vagyonát odaadta az őt érintő obligo megszüntetésére. Megfeszített erővel dolgozott tovább, szinte egymaga csinálta a legkisebb épületrajzokat is, hogy így ne kelljen irodát tartania. Családját pedig elküldte Genfbe, hogy ne lássanak küzködésének falai mögé. Valami tragikus romantika van abban, amikor sorsa így fordul, de egyszersmind befejeződik: az építő, aki férfikora és érvényesülése teljességében úgy kénytelen dolgozni, mint egy műegyetemi, művésziskolai hallgató, bohém jellegű "albérlet"-ben. Erős lelki tartalomra valló, szimpatikus és-megható vonás, amikor így vívódik tovább, neve és családja tisztaságának fenntartásáért. Neve nem tartozik a szereplő hangzásúak közé, talentuma sem volt a legjelentősebbek közül való, az utolsó két-három évtized műépítői közt. Mindazonáltal mint építőnek nem egy figyelemreméltó, előnyös tulajdonsága volt. Hasznos, jó és becsületes munkát végzett, s egyedül ez a szempont, ez a törekvés vitte előre, hogy képességének és készültségének teljes latbavetésével feleljen meg hivatásánál, az építtetők részéről reábízott feladatoknak. Hogy magyarrá lehessen, necsak a köteles honpolgári eskü révén, hanem érzésben is, idetartozva s belekapcsolódva egy fejlődésnek induló ország munkájába.

Habicht ugyanis nem magyar születésű. Schaffhausenbcn, született 1864-ben, amikor Budapestre jön, már iskoláin túl levő ifjú. 1884-től kezdve dolgozik Budapesten, előbb Wellisch Alfréd irodájában, ahol jó időn át készít sok bérházat. Majd Hauszmann Alajos mellett, ennek várépítkezésében működik közre, amelyből kifolyó érdemeiért a Ferenc József-rend lovagkeresztjét kapja. A királyi palota építő-irodájának feloszlatása után önállóan nyit építészeti irodát. A Magyar Mérnök és Építész Egylet ezüst érmét nyeri el egy nagyszabású állomás-épület problémájának pályatervével. Épületei közül megemlítjük a református egyházat, egy székesfővárosi bérházat, hűvösvölgyi penziót, a Gschwindt, Dobai, Gerstenberger, Szendeffy stb. bérházakat.

 

BERLINI LEVÉL. Január elején az elmúlt nagyok jegyében indult az új esztendő: Cassirer kiállítási helyiségében először jutott a nyilvánosság színe elé egy Reber nevű barmeni műkedvelő gyűjtő páratlanul érdekes kollekciója, mint elseje az ezután sorra kerülendő német magánképtáraknak. Felesleges rámutatnunk milyen helyes és nevelő hatású ilyen magánképkiállítások rendezése, amely alkalmat ad a nagyközönségnek arra. hogy máskor féltékenyen elzárt, a legjobb esetben is csak fáradságos utánjárásai látogatható gyűjteményeket megismerhessen, s egyben buzdítja és további fejlődésére nézve döntően befolyásolja magát a gyűjtőt a kapott megbeszélés, kritika, közönség-vélemény.

A Reber-gyűjtemény már a XV. századból is hoz képeket, amelyek azonban nem múlják semmivel felül az akkori idők átlag-produkcióit. Egy Rubens és egy Van Dick, a későbbiek közül nem vallanak túlságosan mesterükre s legalább is megengedett dolog kételkedni teljesen autentikus voltukban. A rendezés, a függesztés egy erősen vitatható trükkje, amelynek ártalmas hatását a Corinth-kiállítás bizonyította, itt különösképen bevált: a régi német mester képét emelte a mellé-függesztett vadul színes Gauguin, Corot sápadt, diszkrét színharmóniája aláhúzta, hangsúlyozta a szomszédságában függő Cézanne-csendélet égő, világító színorgiáját. Gauguin két képe közül az egyik java munka, a másik azonban bizonytalan, tapogatózó, némely irányban gyenge is. Annál pompásabb a három apró Goya-kép főképen a forradalmi jelenet nyugtalanító arányú kompozícióval, megdöbbentően kifejező mozdulataival. Van Gogh-tól egy arcképet és négy igen különböző stílusú csendéletet látunk, Courbettől három, festőjüket erősen jellemző vásznat, már a Félicien Kops egyszerű és minden raffinement nélkül festett kis tájképén semmi nyoma a valódi, jellegzetes Rops-stílusnak ; Cézanne, Manet egész sor mestermunkájukkal szerepelnek, s Monticellitől alig láttunk szebb képeket, finomabban összehangolt színharmóniákat mint éppen a Reber-gyűjtemény négy vásznán, míg Renoir és Degas nem valami jellemzően és előnyösen vannak képviselve a kollekcióban.

Az általános elismerés megnyilatkozásaiba disszonanciát csupán Max Osborn, az ismert nevű kritikus gáncsoló írása hozott, aki szemére veti a fiatal gyűjtőnek, hogy a mai németeket, valamint a félmúlt germán nagyjait elhanyagolta, holott nemzetével szemben kötelessége lenne annak bizonyítása, hogy a német művészet hasonlóan magas színvonalon áll. Szerény nézetünk szerint az ilyes állásfoglalás meg nem engedett és igaztalan magán-gyűjtővel szemben, aki éppen oly szabadsággal halmozhat egymás mellé idegen képeket, mint. amilyennel gyűjthetne ugyanekkora szenvedéllyel bélyeget, porcellánt, csipkét, - - "car tel est son plaisir" ; s nekünk csupán hálával szabad fizetnünk amiért megengedi, hogy betekinthessünk az ő saját külön passziójának egyébként elzárt szentélyébe.

A következő kiállítás a fiatal Beckmann müveiből került ki. Nagyotakarás, imponáló önbizalom jellemzik a hatalmas vásznakat, amelyeken kellemetlenül hat a piszkos, nem gusztusos színkeverés, az agyon vegyített, erejüket veszített festék, érdekel azonban a feltétlenül meghajlásra késztető nagyra törő kompozíció. Az ifjú németek ma sokat, sokkal többet érhetnének el mint amennyire feljutnak, ha nem rontaná el művészi kiforrásukat, nevelődésüket a hizelgő túlbecsülés és a lelkiismeretlen kiadói számítás: alig harmincéves művészek "múltjáról", mint Beckmannéról, Oppenheimeréről vaskos monográfiák, terjedelmes életrajzok jelennek meg díszkíadásban, drága reprodukciókban örökítvén meg fejlődésük alig pár esztendős menetét - - látszólag irígylendő kultuszaként az ifjú művészetnek, valójában inkább ártó mint hasznos túltaksálás az ilyen korai magasztalás.

Lovis Corinth korában, egy sok évtizedes művészpálya után, úgy tetszik - - végével, megengedett dolog az egész éle et feltüntető kollektiv-kiállí-jtás rendezése. Az egykor vadul újító német impresszionista mester kiállítása szenzációs sikerrel járt a nagyközönség körében. Minek tagadjuk, e sorok szerény íróját inkább lehangolta a kapott impresszió. Szép, dicséretes dolog a keresés, az a fogékonyság, amely folyton új után hajszolja a művészt, — de az a festő, aki minden irányt, minden kifejezésmódot egyforma boszorkányos ügyességgel egyazon meggyőződéstelen utánérzéssel imitál, nem hathat tiszteletet parancsolóan, ha még oly kitűnő technikával palástolja is saját egyéniségének voltaképeni hiányát. Ha nem tudta a Szecesszió termeibe lépő, hogy egyetlen művész produkciói várják, bízvást azt hihette volna, hogy nyolc-tíz különböző festő képei előtt áll. Láttunk Eiebermann-utánzatokat, Skrogh, Zorn, Manet utánérzéseket, Renoir, Fantin-Latour ecsetére csalódásig emlékeztető vásznakat, Menzel, Leibl nyomán készült rajzolva festett képeket stb. S ami a legmegdöbbentőbb: a közvetlenül egymás után termett művek sem hasonlítanak egymásra, hanem valamennyi más-más festő utánzására törekszik. Egyéniek csupán az utolsó idők rosszul rajzolt, festékben tobzódó, erőtlen virágcsendéletei, amelyek azonban végtelenül kellemetlenül külsőséges hatásra vadásznak. A rendezés mint különös pikan-téyiát óhajtotta kiaknázni ezt a sokféleséget, szerintünk sokat ártva az amúgy is leharfgoló összhatásnak.

A legkülönösebb kiállítás ez idén kétségtelenül a Verein Bildender Künstler zsűri-nélküli, a párisi Salon des Indépendants mintájára készült kiállítás volt, ahol a legakadémikusabb régimódi genre képek, barnaszószos portrait-k mellett ott díszelgett minden irány a kubistákig és futuristákig. Az egész új francia gárda, - élén a sok ismertnevű kevéssé lelkiismeretes, erősen rosszhiszemű divatnévvel, a németek közül az a temérdek sváb, aki feltétlen gondolkozásnélküli meghódolással beugrik és utánzója lesz mindennek ami a Szajna-parton terem. Magyar kiállító három akadt: Bató József három erőteljesen komponált, imponálóan nagyvonalú képével, Réth Alfréd egy Parisban feltűnő sikert aratott színes és újszerű nagy vásznával és e sorok írója tizenkét kis karikatúra-festménnyel. Ugyancsak az ifjú "vadak" szolgálatában áll a Sturm című folyóirat kiállítási helyisége, ahol Delauneytől láttunk egy teremre való — bevalljuk — nekünk teljesen érthetetlen "művet". A legteljesebb megértésre-törekvés, a legkomolyabb vágy a veleérzésre sem segített bennünket ahhoz, hogy egyebet lássunk ezekben a "studiumok"-ban mint rosszhiszemű szédelgést, vagy egy beteg agy patologikus megnyilatkozásait. Szó sincs róla, némileg félve meri az ember az ilyes véleményt papírra vetni, ha elgondolja, hogy voltak idők, amikor Delacroix képei előtt lázongva tiltakozott a meg-nem értő régmúlt jelenkor, - Manet-ről vagy nálunk Rippl Rónairól nem is szólva, akiket a nagyközönség még nem is olyan régen kicsufolt, kinevetett. Lehetséges e, hogy valamikor a késő utódok csodálkozva mulatnak majd rajtunk, amiért humbugnak, bluffnek éreztük a mai új irányok legtöbbjét? Nem valószínű. Nem hihető, hogy a Delauney szivárványszin mozaikjait valaha is jobban fogják érteni mint ma, amikor még csak szisztémáját sem tudjuk fellelni egy látszólag rend szeres érzületnek. Mindössze színekkel kifejezett nyomát érezzük valami tőlünk távolfekvő rejtett okoskodási kísérletnek.

Már a nagyon felkapott Max Pechstein képeinél nem kell ily messze keresni keletkezésüknek genezisét: ha megvakarjuk őket, kiláíszik a modernség alól a leplezett akadémikusság, amelyet vadul modern mázzal von át az önfanatizálás és kelendő árúcikket, igazi "modernséget" nyújtani kívánó, tán önmaga élőt is eltitkolt vágy. Ez az újszerűség sohasem hat meggyőzően, de tán mindenkinél kevésbbé Pechsteinnél. Láttuk néhány új üvegfestmény-kartonját, amelyek nem szándékkal archaizáltak, s mégis régi eszközökkel, elavult ólombeosztással, banális színekkel abszolút átlag mesterembermunkát nyújtanak.

Mondanunk is felesleges tán, hogy e minden sznobizmunt tárt karokkal fogadó városban éppen oly szenvedélyes hívei vannak mind ez új irányoknak, mint amilyen vak szeretettel ünneplik az édeskés, giccses szörnyű genre-képek dédelgetett, udvarképes festőművészeit.

VÉSZI MARGIT

 

A KÖNYVES KÁLMÁN jogosításával közöljük e számban Knopp Imrének Nővérek (101. 1.), Várakozás (104. l.), Csipkeverő műhely Burano-ban (105. l.), Hálófoltozók (108. l.), A Luxembourg-kertből (109. 1.).,.Anya gyermekeivel (112. 1.) és Hollandiai intérieur (112. 1.) című olajfestményeit.

 

ADATOK MŰVÉSZETÜNK TÖRTÉNETÉHEZ

KASSAI KÉPÍRÓK A 14-IK SZÁZADBAN. A kassai képírók ugyan csak a 15-ik század közepén társultak az asztalosokkal egy céhbe, majd 1476-ban az ötvösmesterekkel, de már a 14-ik század végén, amikor a kassai sz. Erzsébet-egyháza ferencrendűek sz. Miklósról nevezett temploma épült, nagyobb számban voltak a városban. Az 1395—1405-ik évekre terjedő jegyzőkönyvben a következők említtetnek: Miklós, János, Lukács, Balázs, György és Zsigmond képírók, Nikil azaz Miklós prefmacher 1400-ban és László scriptor 1402-ben. A képírókra vonatkozó feljegyzéseket időrendben leközöljük:

Miklós (1395—1405.) képíró: 1395. Relicta Arnoldis Steler super Nicolaum moler 13 fl. Stephanus taschner super Nicolaum moler l fl. l grossorum. - 1396. Koberlin super Nicolaum pictorcm l fli. et aliis ab eo absolutus. —- 1398. Nicusch pictor super Ladislaum 1/2 fi. - - 1400. Seyfmacherin super Nicolaum moler 5 fl. minus ortonis. - 1402. Adam super Nicolaum moler 3 1/2 fl. - 1404. Nicolaus moler super Sigismundum Kursner il. 3. - Til fleischer super Niclos moler fl. 2, gr. 121/2. — Niclos moler super Stephanum Leykop et Stephanum Retel fl. 20. -Johannes Melczer super Nyclos moler 20 fl. Item Nyclos molerynne non visitavit iudicium, pro quo citaverat Johannem Melczer.

János képíró: 1395. Johannes moler super Lucam 2 fl.

Lukács képíró: 1397. Christun Erczen super Lucas moler 2 fl. et 8 gross.— 1399. Nycolaus Straws super Lucam pictorem 40 gross. —- 1400. Feria secunda pro xima post dominicain Oculi. Conradus Schoffeldir super Lucam pictorem 27 fl. pro quibus débet ei laborare. - - Niclus trcppin-macher super Johannem Konyginne son et super Lucam pictorem 23 gross. - - 1401. Straws super Lucas moler 40 gross. - Stephanus Kannengisser super Lucam moler 23 gross. - Plekkinbawch super Lucam moler 24 gross. - - 1402. Barbara super Lucam moler l fl 28 gross. — 1403. Olbricht Kromer super quendam pictorem Lucam 2 fl. 5 gross. - - Hannus Peystrer super Lucam moler 6 fl.

Balázs képíró: 1397. "Blasius pictor super Hensil sneyder l fl. vel lapidem."

György képíró 1397 — 1398: 1397. Mertin super Jorge moler 26 gross. - - 1398. Lauren-tius sartor super Georgium pictorem l fl.

Zsigmond képíró: 1404. Elyzabeth Sigmund molerin super Annam iuramentum ratione fl. l, gross 10. - Petir Czöffe super Sigmund moler 11. 2 minus ort. 1405. Sigmund Kromer super Sigmund moler fl. 4, gr. 15. -- Dy Zymunt molerynne libera a Jacob Melczerynne.-474

KEMÉNY LAJOS

 

RUGENDAS J. G. Egy időben Pozsonyban tartózkodott, amint az 1615-ben elhunyt Forgách Ferenc bíborost és Szelepcsényi Györgyöt, aki szintén esztergomi érsek volt ábrázoló rézmetszeten levő feliratok tanúsítják. Az elsőn: Franciscus I. Comes a Forgach. Sr. E. Cardinalis Archiepiscopus Strigoniensis. Obiit in Sancta Cruce XVI. Octobris Anno MDCXV. A metszet aljára: J. G. Rugendas sc(ulpsit) Poso(niae). Szelepcsényit ábrázoló metszetén: Georgius VII. Szelepcseny Archiepiscopus Strigoniensis. Obiit Litovitu XIV. Januarii Anno MDCLXXXV. Alatta: J. G. Rugendas se. Poson. —475

KEMÉNY LAJOS

 

MŰVÉSZETI IRODALOM

FESTÉSZET

Pálffy János gróf képgyűjteménye, írta dr. Térey Gábor. Vasárnapi Újság, febr. 9 és 16.

Zichy Mihály tizenkét illusztrációja Fausthoz. Irta Rexa Dezső. Kultúra, jan. 10, jan. 25.

Francia művészi kőnyomatok a Szépművészeti Múzeumban, írta Kázmér Ernő. U. o.

Hermán Lipót kiállításáról és néhány francia impresz-szionistáról. Jeltelen cikk. Kultúra, jan. 25.

Die Pálffy-Galerie. írta Farkas Zoltán. Neues Pestéi-Journal, febr. 13.

Iványi-Grünwald új képei. Irta (vd.) Népszava, február 14.

Iványi-Grünwald Béla festményei, írta Ybl Ervin. Magyar Nemzet, február 14.

Múzeumi harcok. (Bonyadalmak a Pálffy-képtár körül.) Jeltelen cikk. Világ, febr. 16.

Morgan festményei, írta dr. Pikler-Freund Edit. U. o.

A magyar zsidó múzeum képtárából, írta Fabó Bertalan dr. Múlt és Jövő, február.

Futuristák és Expresszionisták, írta Samassa D. Anne. Budapesti Hirlap, febr. 16.

J. L. Forain. Irta Franz Farga. Pester Lloyd, febr. 19.

Iványi-Grünwald Bélakiállítása, írta X. Y. Interieur,!!, l.

A futurizmusról. Irta Kernstok Károly. Huszadik Század, február.

Fcrenczy Károly újabb festményei, írta Elek Artúr. Az Újság, február 22.

Új magyar és régi kínai képek. — Két kiállítás. -Jeltelen cikk, Esti Újság, febr. 22.

Ferenczy Károly az Ernst-Múzeumban. Jeltelen cikk. Világ, február 22.

Ferenczy Károly újabb művei, írta dr. Ybl Ervin. Magyar Nemzet, febr. 22.

Ferenczy Károly. (Az Ernst-Múzeum kiállítása.) írta Jean Preux. A Hét, febr. 23.

Pálffy János gróf képgyűjteménye. • Újabbkori művészek. Irta dr. Térey Gábor. Vasárnapi Újság, febr. 23. Ferenczy Károly kiállítása, írta L. G. Pesti Napló, február 25.

Ferenczy Károly. Irta B—t. Népszava, február 26.

Iványi-Grünwald. Jeltelen c kk. A Lakás, III. 2.

Impresszionisták és Hermann Lipót. A Lakás, III. 1.

A magyar rajzoktatás és a külföld, írta Antos Mihály. Budapesti Hírlap, m'rc. 9.

Kracker magyarországi működésének első festményei, írta: Schoen Arnold. A Cél, 1911. 9 és 10. sz.

Zichy éjféli párbaja, írta Schoen Arnold. (Jegyzetek.) A Cél, 1911. 11. és 12. sz.

Feszty Árpád a Szalonban. Jegyezte Schoen Arnold. A Cél, 1912. 2. sz.

Hegedűs László a Műcsarnokban. Jegyezte: Schoen Arnold. A Cél, 1912. 5. és 6. sz.

Szinyei Merse Pál. Jegyezte Schoen Arnold. A Cél, 1912. 7. sz.

Zuloaga. írta Schoen Arnold. A Cél, 1912. 10. sz.

 

SZOBRÁSZAT

Huszár Adolf gyermektanulmányai. Irta Schoen Arnold. (Jegyzetek.) A Cél, 1911. 4. sz.

 

ÉPÍTÉSZET

Jakabffy Ferenc, írta Ney Béla. Építő Ipar, febr. 9.

A Nemzeti Színház tervpályázata, írta Magyar Vilmos. U. o. és febr. 16, 23, m'rc. 3.

Városesztétika. — Új Frankfurt és feladatai. — Irta R. J. Vállalkozók Közlönye és Magyar Építők Lapja, február 5.

Jakabffy Ferenc. Jeltelen cikk. U. o.

A Nemzeti Színház pályatervei. (II.) írta Vágó József. Vállalkozók Közlönye és Magyar Építők Lapja, febr. 12.

A Deák-téri árkádpalota. Jeltelen cikk. U. o.

Leskalpolt házak, írta Bálint Aladár. U. o.

Habicht Károly, írta Komor Marcell. Vállalkozók Lapja, febr. 12.

Az ízlés nemesítése, írta mp. U. o.

Egy építészeti és közlekedési múzeum. Jeltelen cikk. U. o.

A reneszánsz építés kezdete Magyarországon, írta Kabdebo Gyula. U. o.

Lechner Ödön. írta Relie Pál. Világ, febr. 16.

Az új Nemzeti Színházról. Irta Dőr. Építő Ipar, febr. 16.

Az új Nemzeti Színház. Irta Medgyaszay István. Interieur, II. 1.

Vélemény az új Nemzetiről. Jeltelen cikk. U. o.

Kaszárnyaépítés. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye és Magyar Építők Lapja, febr. 19.

Müncheni házak, írta R. J. U. o.

Régi kövek veszedelme. - - Az Orczy-házról. Jeltelen cikk. Pesti Napló, febr. 23,

A budapesti Nemzeti Színház tervpályázata, írta Wannenmacher Fábián. Magyar Építőművészet, XI. 1.

Az új fertőtlenítő intézet. Jeltelen cikk. Vállalkozók Lapja, febr. 26.

A Nemzeti Színház, írta Ney Béla. Építő Ipar, febr 23.

Családi házak. Jeltelen cikk. A Lakás, III. t.

A Bercsényi-ház Parisban. - - Franczia építész a magyar történeti emlékért, írta Relie Pál. Világ, m'rc. 9.

Bethlen Gábor kastélya és kapuja Déván írta Téglás Gábor. Uránia, XIV. 3.

 

IPARMŰVÉSZET

A Dunántúl népművészete. A magyar nép művészete című munka negyedik kötete. Jeltelen cikk. Budapesti Hírlap, febr. 16.

Egy vidéki múzeumról. (A karcagi Nagy-Kun Múzeum.) írta ifj. Búj k Béla. Pesti Hírlap, február 23.

Új múzeum. — A Keleti Kereskedelmi Akadémia gyűjteménye. Jeltelen cikk. Pesti Napló, febr. 23.

Angol bútorok. Jeltelen cikk. Világ, febr. 23.

Új múzeum a fővárosban. A Keleti Kereskedelmi Akadémia gyűjteménye. Jeltelen cikk.U. o.

Az utca képeskönyve. — Plakátokról. -- írta Nádai Pál. Vasárnapi Újság. febr. 23.

Séta a lakás körül. — A modern stílus. — írta Radisics Elemér. Budapesti Hírlap, febr. 25.

A terrakotta. Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye és Magyar Építők Lapja, febr. 26.

Zsolnay Miklós, írta Ezrey. Vállalkozók Lapja, febr. 26.

A gödöllői szövőiskoláról s egy kicsit a szövőiparról általában, írta Kőrösfői-Kriesch Aladár. Magyar Textilipar, febr. 20.

Meiler Dezső interieurjei Irta dr. Pogány Kálmán. A Lakás, III. 2.

Az ízléses intérieur. Irta Bíró Mihály. U. o.

A lakás, írta Bárdos Artúr. U. o.

A színhatások szerepe az iparművészetben, írta dr. Varjas Sándor. U. o.

A behurcolt osztrák iparművészet. Jeltelen cikk. U. o.

Lakásművészet, írta Vas Ferenc. A Lakás, III. 1.

Üzlet és iparművészet, írta Nádai Pál. U. o.

Kínai vásárlásaink. Jeltelen cikk. Budapesti Hírlap, márc. 5.

Magyar pénz, bécsi iparművészet. Pesti Napló, március 5.

 

VEGYES

Változások a Szépművészeti Múzeumban. Jeltelen cikk. Világ, febr. 11.

A modern építészet- és iparművészetről. — Fieber Henrik dr. felolvasása. - - Jeltelen cikk. Vállalkozók Közlönye és Magyar Építők Lapja, febr. 12.

Ausstellung künstlerisches Amateurarbeiten im Oesterreichischen Museum. Irta A. S. Levetus. Pester Lloyd, február 13.

Ravenna és a bizánci művészet, írta Kacziány Aladár. Alkotmány, febr. 19.

Futuristák. expressszionisták, közönség és egyebek. Irta Iván Ede. Interieur, II. 1.

A Művészház kiállítása. Jeltelen cikk. U. o.

Két kiállítás, írta (k. k. 1.) Pesti Hírlap, február 22.

Kiállítások, írta r. e. Budapesti Hírlap, febr. 22.

Kínai kiállítás az Iparművészeti Múzeumban. Jeltelen cikk, Magyar Szó, febr. 22.

Ming- und Tsingbilder im Kunstgewerbe Museum. Irta dr. Farkas Zoltán. Pester Lloyd, febr. 22.

Proletárművészet. Jeltelen cikk. Építészet és Iparművészet, XII. 3 —4.

Pesti modellek, írta K. L. Pesti Napló, február 23.

A sárkányok országából. —Wegenemedinai kiállítása. — Jeltelen cikk. Világ, febr. 23.

Aus dem Wiener Kunstleben, írta A S. Levetus. Pester Lloyd, február 25.

Művésiház, Művészklub, Művészkör. Jeltelen cikk. Pesti Napló, febr. 25.

Művészi akarás, írta Pásztorné Freund Mária. Nyugat, febr. 16.

Az "Ifjú Művészek Egyesülete" kiállítása, írta Bálint Aladár U. o.

Pusztuló műemlékek. Jeltelen cikk. Budapesti Hírlap, március 2.

Művészeti emlékeink védelme, írta Divald Kornél. Magyar Figyelő, márc., l.

A Smigelszki-hagyaték. írta Lorisz. Budapesti Hírlap, március 4.

Bécsi művészek kiállítása a Művészházban. Ösmer-tették a napilapok, márc. 8.

A legrégibb Mária-templom. (Sancta Maria Antiqua a Forumon.) Irta Fülep Lajos. Élet, márc. 9.

Művészháborúság. Jeltelen cikk. A Lakás, III. 1.

A "Kéve" kiállítása a Nemzeti Szalonban. Ismertették a napilapok, márc. 9.

Pogány Margit és Betlen Gyula műveinek kiállítása a "Könyves Kálmán" szalonjában. Ismertették a napilapok, márc. 9.

 

LEJÁRÓ PÁLYÁZATOK

1913 április 1-én lejár az aradi Béla-tér rendezésének tervére hirdetett pályázat. Díjak: 2000 és 1000 korona-

1913 április 15-én lejár a vallás- és közoktatásügyi minisztérium által a gróf Andrássy Dénes és Franciska által alapított két, 4200—4200 K-s ösztöndíjra való pályázat, oly festők számára, akik főképp állat- vagy tájképfestésben szeretnék magukat külföldön kiképezni, A folyamodványok a Képzőművészeti Tanácshoz (V., Szalay-u. 3.) küldendők, a hozzávaló munkák április 12—14 közt a Szépművészeti Múzeumba.

1913 április 15-én lejár a Magyar Építőművészek Szövetsége által Budapest új városházának elhelyezési tervére hirdetett pályázat. Díjak: 2000, 1200, 800 és 500 korona.

1913 április 30-án lejár az aradi r. k. templomépitő bizottság által templom tervezésére hirdetett pályázat. Díjak: megbízatás, 3000 és 1500 korona.

1913 május 1-én lejár a péterrévei városház tervpályázata. Dijak: 800, 400 és 300 korona.

1913 május 8-án lejár a budai izr. hitközség templom és községháza terveinek pályázata. Díjak: 3000, 2000 és 1000 korona.

1913 május 10-én lejár az Erzsébet királyné emlékmű pályázata. Bővebbet 1. "Művészet" 1S12. 246. 1. (Meg-hosszabított határidő.)

1913 június 1-én lejár a Trieszti Ált. Biztosító Társaság bérpalotájának tervpályázata. Díjak: 10,000, 8000, 5000, 4500 és 3000 korona.

EX-LIBRIS SASSY ATTILA RAJZA
EX-LIBRIS
SASSY ATTILA RAJZA

EX-LIBRIS SASSY ATTILA RAJZA
EX-LIBRIS
SASSY ATTILA RAJZA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003