Tizenegyedik évfolyam, 1912    |   Második szám    |    p. 55-59.
 

 

MAKART KORSZAKA BÉCSBEN

Az ezernyolcszázhetvenedik év novemberének valamelyik napján, nagy plakátok hirdették Bécsben, Hans Makart egyik képének kiállítását a Künstlerhausban. Esős, csúnya novemberi nap, ki-ki sietett dolga után, meg aztán kit is érdekelt ez az ösmeretlen Hans Makart az ő "Hét főbűné "-vel (florenci pestis-nek is nevezik).

A Künstlerhaus üvegfedeléről vissza-vissza-pattogott az ólmos eső s a rosszul világított teremben nyolc-tíz ember, többnyire művészek, álldogáltak a kép előtt.

A hármas kép, mely egy év előtt Münchenben feltűnést keltett, egyike volt a tizenkilencedik század legzseniálisabb alkotásainak. Elementáris erővel hatott a nézőre s magával ragadta egy buja álomvilágba; megmámorosítva színakkordjaival; lenyűgözve, elfoglalva hosszabb időre érzelemvilágát.

"A bujaság drámájá-nak nevezve ez alkotást, legjobban jellemeztük ama tendenciát, mely benne megnyilatkozott s melyet a művész "Traum eines Wüstlings" banális címmel akart legelőször kiállítani.

Mindama drámai erőt, melyet a chiaroscuro sejtelmes, mélységes színvilága nyújt a véle mesterileg rendelkező művésznek, ez egy alkotásába öntötte Makart; búcsút mondva evvel egyszer s midörökre ennek az iránynak.

A "Hét főbűn" borongó színakkordjai elhangzottak a hármas kép vásznán, mint mélyen búgó orgona szólamai a borús világítású ívek alatt, hogy helyet adjanak az életvidám, örömtől ragyogó ég azúrjához fölhangzó zene széles hullámainak.

A meleg színek pompájának mestere, a színvarázsló, mint később rajongói széliében nevezték, egy csúnya, esős novemberi napon lépett először az életvidám bécsi közönség elé.

A Café Greco művészkávéház irigykedő pesz-szirnistái már készen voltak sötét jóslatukkal; mintegy előre tudni vélték, mint csomagolja holmiját a nagy, mély, tüzes szemű lengyel-nadrágos kis ember, visszamenekülőben oda, ahonnan jött: az Isar partjára, Münchenbe.

De a lengyelnadrágos, tüzes szemű kis ember nyugodtan festette a Wieden egyik műtermében a híres szépség X bankárné arcképét; míg a Gafé Grecoban szájról-szájra szállt a hír, hogy a császár, igen a császár! Makartnak adta a Gusshaust a Wiedenen műteremnek. És nemsokára a Gusshaus tágas helyiségeit ellepte a mesteremberek raja, építve, alakítva, fúrva-faragva hónapokon keresztül.

Majd egy szép napon a bécsi lapok egyik legtekintélyesebbike hosszú tárcában írta le ama bűbájos varázs-barlangot, hol a díszítő művészet csodái láthatók egy festő-műterem keretében. Az áradozó lelkesedés hangján írt cikk feltűnést keltett, de leginkább a Café Grecoban, hol már a Kunstvereinban kiállított X bankámé arcképének apróbb rajzhibáit töviről hegyire méltatták.

Nem kis megdöbbenést keltett a "greco"-beli jó urak egyikének, ki valami ürügy alatt bekukkantott Makarthoz, ama kijelentése: "mondom nektek, szédítően nagyszerű. Még soha ilyet."

S a kis lengyelnadrágos ember (mint a bécsiek kezdetben nevezték), néha-néha megjelent egy igen szép vöröshaj ú asszonnyal s egy nagy kutyával, a nyilvános helyeken. Kezdték megismerni, a nagy közönség beszélni kezdett arról, hogy ugyan miért is adta a császár, a szép vöröshajú asszony férjének a Gusshaust. Pletykaszerű találgatások szállongtak a légben, bár a jó öreg Berrez ezredes (a jeles katonafestő), kit később Makart védszentjének neveztek el, volt az, aki szorgalmasan egyengette udvari összeköttetései révén pártfogoltjának útját a nagy császárvárosban.

Az izzószemű kis ember szorgalmasan festett tovább. A Kunstverein havonta megújuló kiállításain hol egy színgazdag kompozíció (Venus és Tannhäuser), hol egy bájos bécsi asszony arcképe keltett feltűnést, a sajtó osztatlan dicséretétől kísérve.

Egyszerre nagy nyüzsgés, forrongás támadt a Café Grecoban, a lapok hírül adták: a Belvedere részére történt vásárlást. Makart "Romeo és Júliáját" vették meg a Künstlerhausból. De erre már a képzőművészeti akadémia tanárai is rázták a fejüket. A "Greco" törzsasztalánál éppen Canon festőművész, a "nagy lengyelnadrágos" vitte a szót, lecsepülve a sárga földig "Romeo és Júliát"; s ím egyszerre fiakker áll meg a Café előtt s kiszáll belőle Makart és Huber (híres állatfestő) melléknevén Fiakker-Huber, mert sohasem járt gyalog). Alig néhány másodperc múlva a kis és nagy lengyelnadrágos vígan paroláztak és sorba a többi művész úr is; mint ezt az illendőség magával hozza. Ez időtől kezdve nem egyszer sakkozott esténként a kis Makart (mint rendesen nevezték) a Café Grecoban. Szíves jó modorával mindenkit megnyert s mint Braver Kerl, vagy Guter Kumpan volt ismeretes. Ki- és bejártak műtermében a kollegák is s megesett nem egyszer, hogy frakkban találták a festőállvány előtt s ha csodálkozva kérdezték a nagy öltözködés okát, Makart nyugodtan csak annyit mondott, "a felségek vannak bejelentve"; ő azért szokott módján, tovább festett. Széles és előkelő körben nagy ismeretségre tett szert, olyannyira, hogy az 1871-ik év vége felé arcképes megrendeléseinek egy részét Lenbachnak adta át, ki majd háromnegyed évig dolgozott Bécsben a Makart pártfogása révén.

Ez időtájt szorosan vett köréhez, Huberen kívül a bécsi művészek közül Charlemont, Jettel, Schindler és Willemson tartoztak. Úgy a Café Grecoban, mint valamelyik előkelő étteremben vagy a Künstlerhaus klubhelyiségében többnyire együtt voltak láthatók. Köztük Lenbach is rendesen megjelent. A hallgatag Makart helyett ő vitte a szót s mint élesen bíráló és kíméletlen elemező, nem egy bécsi művésznagyságnak tapintott elevenére.

Emlékezetes egy hosszabb vitája Canonnal, mely a régi mesterek bírálatából indulva ki, majdnem személyes élűvé vált. Ilyes vitákba Makart sohasem elegyedett, csendesen sakkozott tovább, csak néha tekintett mosolyogva hol egyikre, hol másikra.

A sakkozással kapcsolatban egy kis adoma is keringett hosszabb ideig Makartról. Bal kezének kis ujján igen hosszú, botrányosan hosszú körmöt viselt, s nem volt hajlandó barátai unszolására sem levágatni. Székely Bertalan kitűnő történeti festőnk, aki Budapestről néha megfordult Makart baráti körében, hallva a hiábavaló szóbeszédet a nagy köröm ellen, ajánlotta Makartnak: játszanak egy parthie sakkot a köröm levágásának fejében. Makart, ki kissé hiú volt sakkozási tudományára s nem ösmerte még Székely nagy erejét e játéknemben, szívesen beleegyezett. A nóta vége az volt, hogy a nagy körmöt a kassziros kisasszony ollójával ünnepélyesen le kellett vágatni a barátok nagy gaudiuma között.

Egy ízben Budapesten is megfordult Makart Lenbachhal, Székely Bertalan látogatására. Az akkoriban még Eszterházy-képtár régi mestereit évek multán is gyakorta emlegette.

Első, nagyméretű kompozícióját, Cornaro Katalint, a hetvenharmadiki világkiállítás alkalmára festette. Tanulmányok s kosztümök megszerzése végett néhány hétre Velencébe utazott Angeli Henrik társaságában. Angeli beszélte később, hogy mily naivul viselkedett Makart a velencei körmönfont régiség és kosztümárúsokkal szemben. A homályos boltból mindent az utcára hordatott s ha egy jelmez vagy kelme megtetszett neki, éktelen dicséretek közt nem engedte visszavinni, ügyefogyottan alkudozva a horribilis árakat kérő kereskedővel. Végre is Angeli okos és energikus fellépése mentette meg Makartot a kifosztástól.

A világkiállítás idején Cornaro Katalin a Künstlerhaus nagytermében volt kiállítva, mellette ugyanazon teremben Lenbach néhány portrait-ja.

A színgazdag s a velencei ég ragyogó világában tündöklő kompozíció már a feljáró lépcsőn lebilincselte a nézőt. Aranyos színezet s a Makart ösmert bíborvöröse mámorí-tóan hatott az érzékekre. A világkiállítás idején műterme folyton nyitva lévén, boldog boldogtalan nap-nap után koptatta küszöbét. Szinte stereotíp volt a kérdés az idegenhez, ha már sokat látott is: Na volt-e Makartnál, de oda elmenjen ám.

Ez időtől kezdve ő már "unser Makart" volt, a bécsiek népszerű, ünnepelt festőművésze.

És harmadik évfordulóján ama szürke, esős, novemberi napnak, midőn először hirdették ösmeretlen nevét a plakátok, ha valaki azt kérdezte volna egy bécsi embertől, ki az a Hans Makart, az ugyan alaposan lesajnálta volna a barbárt, aki nem ismeri a császárváros színvarázslóját: az unser Makartot.

Amihez más művésznek évek hosszú sora kellett s folyton kitartó munka, azt Makart egy-kettőre elérte.

Okát kutatva e tüneményes gyorsaságnak, több tényező szerencsés közreműködésétől eltekintve, legfőképpen s legelsősorban is művészetének egyéni jellege volt az, mellyel oly közel férkőzhetett a bécsiek szívvilágához.

Mindaz, mi mámorítólag hat az érzékekre s a tüzes vágyakat poétikus köntösben szimbolizálja, bármely ágában is a művészetnek, tetszésre talál az ősi Vindobona élvsóvár közönségénél.

Nem hiába sóhajtott fel nagy költőjük Grillparzer, "O Wien du Capua der Städte!" szemrehányó intelemmel fordulva a császárváros élvhajhászó népéhez. Ezek a tüzes vörösek, vagy mély barnák, csillogó sötét tengerkékek, bársonyos meleg zöldek közül világító női testek; élveteg puha formáikkal, vörös és szőke hajukkal, a nagy, mélyen pillantó szemek, élveteg ajkak gyönyör után pihegő keblek, mindama látható kellékei Makart művészetének, melyek révén Bécs népét oly hamarosan meghódította.

Modelltípusai ott szaladgáltak Bécs utcáin s szalonjában s ő benyúlva, biztos fogással az ottani élet forgatagába, felmarkolta mindazt, ami az életben is ingerlőleg hat a közönségre; poétikus ízléssel s nagy díszítő talentummal, ügyes bűvészként varázsolt káprázatot örökké gazdag palettájának harmóniájával. Mint művész teljes tudatában erejének, fölhasznált mindent, amire tehetsége följogosította; gondosan kerülte ama tért, hol talán meddőn kellett erejét pazarolnia. Biztos intencióval megtalálta útját s bármi gáncs vagy éles hangú bírálat érte, a tehetsége által kiszabott ösvényről le nem tért.

Nála az ember személyes jó tulajdonságai, segítségére voltak a művésznek. Mint kontemplativ természet, kerülte a felesleges beszédet, de a neki rokonszenves környezetben találóan s élvezhetőén fejezte ki gondolatait.

Művészetének hatalmasan beszélő eszköze volt a szín, s mindig hódító, lebilincselő tárgya a nő. Mindaz, amit a színek világa nyújthat, káprázatos poétikus ízléssel s egy virtuózán kezelt technika keretében souverain biztonsággal nála csak arra szolgált, hogy a nőt vonzóbbá, csábítóbbá, kívánatosabbá tegye. Ha a Rafael Madonnáinál elnémul az érzéki vágy s egy tisztább, magasztosabb világ nőjének megjelenése tisztelő áhítatra kényszerít, úgy Makart nőinél kísérteibe jut a szilárd elvű puritán is.

Teljesen művészetének élt s bár egy sereg bon-mot s különféle adomák keringtek róla hónapokig, nem történt véle annyi, mint más erősebb vérmérsékletű kollégájával néhány nap alatt. A nagy nyilvánosság oly megszokott volt néki, hogy bár műtermében folyton rajzottak a látogatók, ő nyugodtan tovább dolgozott a művein. Közel másfél évtized alatt számtalan arcképen s kisebb alkotásokon kívül öt hatalmas méretű kompozíció került ki ecsetje alól. Cornare Katalin, V. Károly bevonulása Ant-verpenbe, A tavasz, A nyár, Diana vadászata. Mint díszítő' művész, mint szervező s tömegeket mozgató, a múlt idők gazdag jellemvilágát elénk varázsló szerepelt az emlékezetes császár-jubileumi ünnepen is.

Ott lovagolt fekete paripáján a díszmenetben, Rubens jelmezében s ahol csak megjelent, mint diadalmas hadvezért üdvözölte Bécs közönsége s a széles körutakon dörögve hangzott a légben: éljen Makart ! Bécs utcáira varázsolta a múlt századok színpompáját mindeneknek gyönyörködtetésére. És egy napon utoljára, a színgazdag műteremben gyászfátyol takart mindent s még e gyászfátyolon át is bánatosan izzott utolsó nagy alkotásának bíborvöröse; s özvegyével együtt annyian zokogtak a "requiem aeternam" komor fenségű hangjai mellett. ,

KACZIÁNY ÖDÖN

MAKOLDY JÓZSEF RAJZA
MAKOLDY JÓZSEF RAJZA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003