Tizedik évfolyam, 1911    |   Tizedik szám    |    p. 422-425.    |    Facsimile
 

 

KÉPEK A MÚLTBÓL

A múlt század elején kezdett Pest az ország középpontja lenni. A kultúra munkáját írókkal, költőkkel szinte együtt kezdték festők, szobrászok, művészek ; ezeknek a rég letűnt évtizedeknek akad még élő tanuja is. Öreg emberek, akiknek az adatok tekintetében nem működhetik kifogástalanul az emlékező tehetségük, de érdekes, sokban új és közvetlen képet tudnak adni a miliőről.

Ilyen, hogy úgy mondjuk, tanúvallomások alapján készültek az itt következő jegyzetek. A negyvenes évek pesti művészeinek helyzetét persze nem lehet mai mértékkel mérni, de azért azt sem kell vélni, hogy ezek a művészek - - többnyire arcképfestők - cigánysorban éltek. Akárhányuk a viszonyokhoz képest anyagilag jobban érvényesült, mint mai utódaik.

A művészet iránt érdeklődők főkép az ipart űző polgárok közül kerültek ki. Ezek a német polgárok többnyire külföldön is jártak, Pesten házakat építettek és festőket foglalkoztattak. Ilyen mecénás-féle volt egy Vogel nevű asztalosmester. Ez a Dorottya-utca és a József-utca sarkán építtetett nagy házat. Maga a ház, művészi tekintetben, alig volt figyelemreméltó. De megjegyzésre érdemes, hogy az ablakai rendkívül nagyok, akár egy mai hatalmas palotáé. Már pedig a bő világosság, a tágas, nagy helyiség a jóízlésnek is jó barátja. Magyar művészekről alig lehet beszélni. De ott van Bécs, az osztrák fővárosnak akkor is hasznos gyarmata volt Magyarország. A dunai gőzhajók élénk összeköttetést tartottak fenn a két város között. Minduntalan érkeztek Pestre bécsi festők. Vállaltak néhány arcképet, azután visszamentek. De akárhánynak olyan jól ment a dolga, hogy itt maradt, megtelepedett.

Egyik-másik egész dinasztiát alapított, mint Schoeft. A Hét Bagolynak nevezett épület volt a házuk és róluk nevezték el az akkori Mahlergasset. A negyvenes években szereplő családfőnek már az apja, a nagyapja is festő volt. Ő maga oltárképeket festett Az apja festette állítólag a Rókus-kórház kápolnájának egyik oltárképét is. E kép után évekkel ezelőtt Ujházy Ferenc tudakozódott a Rókus-kórház akkori káplánjánál. Azt a feleletet nyerte, hogy a szóban levő képen már nincs írás A képre ugyanis a szent mellett, akit ábrázolt, egy kutya is volt festve. Ez ellen egyházi szempontból kifogás merült fel. Tehát letörölték, átfestették a kutyát és vele együtt az alirást is. Bizonyos, hogy hasonló észjárás miatt a művészet sok budapesti emléke pusztult el. Ha maga a művészet nem is mindig veszített, szegényes műtörténetünk bizony megsínylette.

A Schoeft-családon kívül más családokat is említ forrásunk, ahol valóságos tradició volt a festés. Amikor még a nőemancipáció-ról keveset beszéltek. Rupprecht festő két leányával együtt készítette műveit. Kargling miniatűr-festőnek Henriett leánya csendéleteket festett.

Régi festőfamilia a Peschky-család. Peschky Ferenc apja morva származású festő volt a Rondellán lévő német színházban. A fia tehetséges ember, de nem tanult eleget. A bécsi akadémián Braun mellé került, aki any-nyira kedvelte, hogy felhívta reá Ferenc császár figyelmét is. A császárnak a régi festők krónikákból, anekdotákból jól ismert fogással kedveskedett Peschky. Lemásolt a császári képtárból egy Rembrandt képet és nagyon boldog volt, hogy a császár nem tudta megkülönböztetni az eredetit a másolattól.

Támogatást is ajánlottak fel neki ekkor és választására bízták, hogy akar-e állandó stipendiummal Rómába menni, vagy száz aranyat. Peschky a száz aranyat választotta. Hazautazott Pestre, megházasodott és szorgalmasan nagyon sokat festett. A Szervitatéren volt a lakása, ott dolgozott, minden külön atelier nélkül. Főkép egyházi férfiakkal voltak összeköttetései. Ezen a réven anyagilag nagyon jól boldogult. Sok püspök arcképét készítette el, festett azonkívül oltárképeket, de ezekhez nemcsak, hogy modelleket nem használt, hanem a kompozíciót sem maga készítette, úgy másolta ismert és kevésbbé ismert mesterek művei után készült metszetekről. Határozottan kár, hogy tanulmányait olyan korán abbahagyta.

Fia, Peschky Eduárd, forrásunk szerint aquarellfestéssel is foglalkozott és volt egy szociális tekintetben nagyon jellemző specialitása. Gazdag emberek, arisztokraták vitték magukkal a birtokaikra és lefestették vele a kedvenc lovaikat. Hogy úgy mondjuk lóarcképfestő volt. A festészet iránt akkoriban sokkal inkább a vagyonos polgárság érdeklődött, sem mint az arisztokrácia. De legalább olykor engedtek közönyösségükből a nagyurak, mikor a lovaikról volt szó.

A főúri mecénásokkal ellátott festők közé tartozott Frühling Frigyes is. Kopenhágai származású, bevándorolt ember volt. A Tigris-kávéházában, a mostani Nádor-utcában lakott, de csak télen. Nyáron az Orczy bárók újszászi birtokán tartózkodott és ott festett pici miniatűr arcképeket, olyan aprókat, hogy gyűrűben el lehetett helyezni. Hatvan aranyat kapott darabjukért, ami a mai viszonyok között is elfogadható honorárium volna, akkor meg éppenséggel sokat jelentett.

A mai műterem-életnek, kiállításoknak, szóval a művészi anyagi boldogulás megszokott eszközeinek természetesen nyomuk sem volt. A forradalom előtti és a közvetlen utána következő idők művészeinek megélhetésük tekintetében az akkori társadalmi viszonyokhoz kellett alkalmazkodniuk. Ma állami megrendelések után sóvárognak a művészek, akkor, ha éppen kellett, panoráma-képeket festettek. A panorámákat a mai gyereknemzedék nem is ismeri. Persze azelőtt se csinálták a nagy és mozgalmas képeiket valami világraszóló művészek, így egy Kitzeró nevű müncheni származású panoráma-festőt említenek, aki tulajdonképen amolyan jobb szobafestőféle volt. Nála különb legény Nissen nevű kartársa, aki szintén Münchenből származott ide, falnagyságú képeit Parisba, Konstantinápolyba is küldötte, az egész világot bebarangoló panorámák számára. Érdekes, hogy akkori festők már ezeken a panoráma-képeken a felhőzet, a napfény, sőt a levegő helyes megfigyelését vélték felfedezni. Nissen vállalkozása jól jövedelmezett, úgy, hogy a mostani Andrássy út helyén, akkor káposztás-kertek és gabonaföldek között házat építtetett. Ezt a házat öreg korában, az Andrássy-út építése alkalmával kisajátították. Ekkor Nissen gyerekeivel együtt visszament Münchenbe.

A vidéki magyar városokban némi munkát adott a festőembereknek, akik közé néha művész is cseppent, a görög templomok festése. Különleges valami ez, mert a görög templomokban az ikonoszták nagy falfelületét kellett képekkel betakarni. A görög templomfestők közül jónevű Lakatárisz Demeter.

Tőle tanult festeni Debrecenben hat esztendeig egyebek közt Ujházy Ferenc is, a ma is élő veterán festő. Ujházy elbeszélése szerint ez a Lakatárisz amolyan könnyelmű zseni volt. Bohém, de nem abból a fajtából, amelyik rongyosán és boglyasán kóborol, hanem elegáns, kifogástalanul öltözködő, nagy úri passziókkal megáldott ember. Szórta a pénzt, Pesten a Fuchs-féle boltban vette a legdrágább külföldi szivarokat és a finom italt is szerette. Megbomlott elmével, félőrülten halt meg. Oltárképe van a Rókustemplomban.

Gyurkovics Károly, a néma festő, érdekes alakja a forradalomelőtti magyar művészvilágnak. Nem annyira magyarnak, mint inkább pestinek kell ezt a világot mondani, azt jelezvén ezzel, hogy földrajzilag mindenesetre hozzánk tartozott. Mert egyébként a néma Gyurkovics is német ember volt.

Eszes, ötletes, humoros ember és mint ilyen, szerepvivő - a némák közt is. A némáknak a kék macska című kávéház volt a találkozóhelyük. Művészek is szívesen jártak a helyiségbe, amely akkor egyébként inkább sörház volt és arról nevezetes, hogy Frauenholz nevű tulajdonosa alkalmazott először pincérnőket. Ott volt a kék macskában minden este Marastoni, az öreg olasz festő is, vidám piktortársaságban.

Gyurkovics a némák asztalánál ült. Ezek között volt mindenféle foglalkozású: asztalos, suszter, szedő. De mindnyájan nagyon érdeklődtek a művészek iránt és ha egy belépett az ajtón, azonnal elmagyaráztatták Gyurkovicscsal, hogy kicsoda. A néma festő örökösen jókedvű volt. Ha megkérdezték, van-e sok munkája, meg vannak-e vele elégedve, papírlapra ezt a választ írta:

- Én csak zsidókat festek ; ezek mind egyformák, tehát minden képem sikerül.

Arcképei - - többnyire képmásokat festett megrendelésre - - sima, kivasalt külsejükkel tényleg teljesen kielégítették az akkori közönséget. Gyurkovics felesége is néma volt. Gyerekeik azonban tudtak beszélni.

L. G.

TANULMÁNY KISS REZSŐ KŐRAJZA
TANULMÁNY
KISS REZSŐ KŐRAJZA

ŐSZ SILIGAI FERENC RAJZA
ŐSZ
SILIGAI FERENC RAJZA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003