Tizedik évfolyam, 1911    |   Első szám    |    p. 37.    |    Facsimile
 

 

A MŰCSARNOKBÓL

 

A TÉLI KIÁLLÍTÁS a városligeti műcsarnokban a közönség általános érdeklődésével találkozik és minden irányban örvendetes eredményeket mutathat föl. A kiállítást az ötvennégy nap alatt 38.170-en nézték meg, míg a múlt évi Téli Tárlatnak ugyanannyi nap alatt csak 27.836 látogatója volt. Ami a vásárlást illeti, az első öt hét alatt összesen 109 műtárgy kelt el 112.105 korona értékben, míg a múlt esztendőben december 29-ikéig, tehát kilenc nappal későbben, a hivatalos vásárlásokat is beleértve mindössze 95 műtárgynak akadt vevője 72.275 koronáért. A többlet tehát nem kevesebb, mint 40.000 korona, s - ami a legörvendetesebb - ez a többlet mind a magánvásárlás javára esik. A múlt Téli Tárlaton ugyanis a magánvásárlás a föntebb említett napig 26 mű vételára fejében mindössze 21.980 koronát tett ki, most pedig már 65 müvet vettek meg magánvásárlók 75.725 koronáért. Az említett 112.105 korona végösszegű vásárláshoz fog még járulni Ő Felsége a király, az állam és a székesfőváros vásárlása, amelyekkel együtt a Téli Kiállításon várható vásárlások összege legalább 150--160.000 koronára irányozható elő. A Téli Kiállítás pályázatainak az eredményéről röviden a következőkben számolhatunk be: nagy állami aranyérmet kapott Szinyei Merse Pál "Parkban" című olajfestményeért, egy-egy kis állami aranyérmet pedig Katona Nándor "Fenyőerdő" és Pentelei-Molnár János, "Ego Eimi" című képeért. A Rökk-jutalmat Koszta József nyerte el "Mezei munkások" című festményeért, a Ráth György-féle díj pedig Kosztolányi Gyulának jutott "Egy szeptemberi délután" című képeért. Az Esterházy-díjat Vida Árpád vitte el "Palágyi Lajos író arcképe" című vízfestményével, a Lipótvárosi Casino díját pedig Szentgyörgyi István "Kigyóbűvölő" című szobormű vének ítélte oda a pályabiróság.

 

AZ 1911. ÉVI TÁRSULATI KIÁLLÍTÁSOK PÁLYÁZATAI. A Társulat 1911. évi Tavaszi kiállításán a br. Forster Gyula-f éle 3200 koronás "Vaszary-díj" és a br. Harkányi Frigyes-féle 450 koronás díj kerül kiosztásra, melynek pályázati hirdetései a "Művészet" mostani számának a végén olvashatók. A 4000 koronás Társulati-díj is a Tavaszi kiállításon volna esedékes, de ezt a választmány legutóbb tartott ülésén kivételesen az 1911/12. évi Téli kiállításra helyezte át, amelyen ezen kívül még az állami aranyérmek,- 1200 koronás Ráth György-díj, a 600 koronás Esterházy -díj és a Lipótvárosi Casino 1000 koronás díja kerülnek pályázatra.

 

SZÉKELY BERTALAN EMLÉKEZETE. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat választmánya legutóbb tartott ülésén elhatározta, hogy a maga részéről is le akarván róni a kegyelet szerény adóját Székely Bertalan emléke iránt, fölkéri Kőrösfői Kriesch Aladár festőművészt, az elhunytnak évek hosszú során át volt tanítványát, hogy a Társulat 1911 március hó 26-ikán tartandó jubiláris közgyűlésén, a néhai Mesterről emlékbeszédet mondjon. A művész kész örömmel és hálás szeretettel vállalta a kegyeletes megbízatást.

 

SZÉKELY BERTALAN EMLÉKKIÁLLÍTÁS. Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat igazgatósága egyik legutóbb tartott ülésén elhatározta, hogy ez év tavaszán a Műcsarnok összes helyiségeiben nagyszabású Székely Bertalan Emlékkiállítást rendez, amelynek keretében az elhunyt Mester hagyatékában talált müvek javarészén kívül, a művész magántulajdonban lévő és jórészt eddig még sehol ki nem állított alkotásainak hosszú sorozatát is kiállítja. A tárlat 1911 február 3-ikán nyílik meg és március hó 3-ikáig tart.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003