Nyolcadik évfolyam, 1909    |   Hatodik szám    |    p. 372-375.    |   Facsimile
 

 

WEINHART JÁNOS, EGY XVII. SZÁZADBELI KŐFARAGÓ

A csúcsíves építészet korabeli kőfaragáshoz képest a renaissance-kori nálunk általában nagy hanyatlást mutat. Oly remek kőfaragványok, mint a soproni benczés templom XIV. századbeli alakos gyámkövei, vagy a XV. századból síremlékeink s a kassai és bártfai temploméhoz fogható szentségházaink, a renaissance-építészet korából csak elvétve s akkor is túlnyomóan olasz mesterektől maradtak ránk.

Tudjuk, hogy az olasz renaissance-művészet Magyarországon korábban, mint bárhol egyebütt Európában, már a XV. században tárt kapukra talált. Mátyás király s a példáját követő főpapok és főurak a XV. században, valamint a következő elején renaissance-stílben építtették palotáikat és fölös számmal foglalkoztattak kiváló olasz mestereket is. S a XVI. században a csúcsíves építészet formáit nálunk már a provinciákon is mindenfelé megunták. Bártfa város urai városházuk újjáépítésénél már a XVI. század elején szerződésileg kötelezik ennek mesterét, hogy új olasz stílusban tervezze művét. Olasz szabású ablakokat (fe-nestrae italicales) kivánnak s a városháza erkélye is csak itt-ott csúcsíves-kori reminiscenciákat mutató renaissance-stílusban épült. Ismerve a czéhek szellemét, alig lehet csodálkoznunk azon, hogy az ezek kötelékébe tartozó kőfaragóinknak egyhamar nem volt módjukban a renaissance formáit elsajátítaniuk. Az új stílért hevülő vidéket ilyformán csakhamar tömérdek olasz és dalmát mester árasztja el, aki mint kőfaragó is kontár, de konyít az új formákhoz s ezek segítségével a vidéken mindenfelé a háttérbe szorítja a jóval tökéletesebb technikájú hazai mestereket, akik ezek művelésében növekedvén fel, egyhamar nem tudnak lemondani a csúcsíves-kori kőfaragás hagyományairól. Hogy a hozzánk kerülő kontár olaszok mily nagyra voltak az általuk ugyancsak elkorcsosult formájában terjesztett új stíllel, ennek semmi sem rikítóbb bizonysága, mint a sárosmegyei Héthárs templomának primitiv kapuja. Minden ízében kontár munka ez ; mesterének, Raguzai Vinczének mégis volt képe ahhoz, hogy hangzatos föliratban örökítse meg rajta nevét, holott hozzá képest igazán vérbeli művész kőfaragóink akkoriban még mind névtelenül dolgoztak. Az új formákat azonban csakhamar a mi mestereink is elsajátították. A hitvány mintaképekről ellesett formákkal együtt azonban a silány technika is tulajdonukká vált. A mohácsi vész elsöpörte a királyi udvart, mely ízlésével országszerte mértékadó volt. A török hódoltság elzárta az ettől ment maradt országrészek mestereit az Itáliával való közvetlen összeköttetéstől. Csak a vidéki városainkban megforduló harmadrangú olasz és dalmát kőfaragóktól tanulhattak ; Németországban csak akkor, amidőn a renaissance ott is elterjedt. A XVI. század elejéről fönmaradt provinciális renaissance részleteink s az egykorú és későbbi német emlékek közötti látszólagos rokonságnak alapja pusztán az, hogy a mi mestereink s a németek is gyakran félreértették az olasz renaissance motivumait. A német hatás renaissance emlékeinken csak a XVII. században válik érezhetőbbé, de soha sehol az architektúrában, amelyet Németországban tudvalevőleg a városi házakon a lépcsőzetes háromszögletes oromfalak jellemeznek leginkább, hanem pusztán egyes diszítő részletekben, amelyek alighanem vándorútjuk közben Németországban is járt kőfaragóink keze alól kerültek ki. Ilyen kőfaragó lehetett Weinhart János, ki a besztercebányai Ebner-ház pompás faragott erkélyén így örökítette meg nevét: Joannes Weinhart Olasiensis sculpsit A. 1636. A besztercebányai Ebner-ház két telken épült s háromemeletes. Kapualjában csúcsíves-kori ajtókeretek vannak. Második emeletén egy donga-boltozat árkait - mint ez a ház tavalyi renoválása alkalmából tűnt ki -középkori kályhák többé-kevésbbé épen maradt domborműves cserepeivel töltötték ki. Ez alighanem még a XVII. században történt, amikor a középkori eredetű épületet minden bizonnyal felső-magyarországi renais-sance-stílusban építették újjá. A múlt század elején a ház újabb átépítésen esett keresztül. Három emeletessé ekkor bővítették s nyilván a XVII. századbeli emeletnyi magas oromfal fölhasználásával. Mintegy húsz év előtt az épület újabb modernizáláson esett keresztül, homlokzata olasz renaissance stílű terrakotta-diszítéoét s kiugró ablakkereteit ekkor nyerte. A jobb felén kiugró oszlopos zárt erkélyt azonban alighanem még a múlt század elején alakították át, háromszögletes, copf-ízlésű oromfalat rakva emeleti részére. A XVII. századbeli erkély alsó része eredeti állapotában maradt ránk s ebből a korból legszebb kőből faragott építészeti részletünk, a melyet eddig ösmerünk s amelyről tudjuk, hogy hazai mester keze alól került ki.

Mint láttuk, Weinhart János olaszi származásúnak vallja magát müvén. Olaszi nevű község több van Magyarországon ; de tekintve német hangzású nevét, szinte bizonyos, hogy Weinhart Szepes-Olasziból való volt. Élete körülményeiről többet, mint a mennyit ez a felirat mond, nem tudunk ; de az erkély s ennek stíljével rokon másik két besztercebányai alkotása maga is eleget beszél róla. Az Ebner-ház erkélyét tartó két oszlop hasábalakú postamense s törzsének alsó harmada, a német renaissance-ra jellemző s érczverete-ket utánzó szalagdíszítéssel ékes. A toszkán-dór jellegű oszlopok törzsének felső két harmad része barázdált s fejezetükben egy-egy oroszlánfejben végződő levélindás csigás gyám-kő nyugszik. Ez utóbbiak s a középen egy kariatida alakú gyámkő tartja az erkélyt, amelynek alsó lapjait a boltajtó kettős nyílása fölött egy-egy domborművű formás kerub-fej tölti ki. A boltajtó keretének párkányát mint Milánó kései renaissance-palotáinak ablakain, két kariatida s a középső ajtópillér félmagasságában egy szirén féldomborművű alakja tartja, fején a jón oszlopok főkötőszerűen közbeiktatott csigáival.

Az erkély mellvédjét, levélsorral ékes alsó és felső párkánya, valamint oroszlán- és női-fejes zömök postamensei között kerubfejes keretbe foglalt domborművek töltik ki, még pedig elől a lovastul a mélységbe ugrató Curtius s a kezét megégető Mucius Scaevola, két oldalt balfelől a bibliabeli Judit, jobb felől pedig Dávid parittyás alakja.

A kitűnő technikával, keményebb fajta homokkőből faragott erkély részleteiben nem éppen tökéletes, de így is bízvást eléri azt a színvonalat, melyet a hasonló egykorú németországi emlékek átlaga mutat s a maga egészében, dekorativ szempontból véve, mai átalakított formájában is igen hatásos. Motívumainak az erkélyen levőkkel való rokonsága alapján, de mivel neve kezdőbetűt is megtaláljuk rajta, Weinhart Jánosnak tulajdoníthatjuk a besztercebányai várbeli plébániatemplom egyik sírkövét s az ugyanitt levő Szent-Kereszt-templom keresztelőmedencéjét. A plébánia-templom déli előcsarnokában a falba illesztett sírkő májszínű márványból készült, Höflinger Ferenc (+ 1648), valamint első és második neje, Schmeidel Lucia (+ 1631) és Frisowicz Zsuzsanna (+ 1644) emlékére. A domborművű márványlapot a három halott címere díszíti az Ébner-ház erkélyén levőkhöz hasonló foglalatban. A felső címerkeret tekercsének közepén találjuk bevésve a mester nevének egybefont kezdőbetűit, H. W. = Hans Weinhart.

A pufók képű angyalalak, amely a két alsó címert tartja, szintén sok rokon vonást mutat az erkélyen levő kerub-fejekkel, valamint azokkal is, amelyek a besztercebányai várbeli Szent-Kereszt-templom keresztelőmedencéjét díszítik.

Ez utóbbi később vörösre mázolt sárgás homokkőből készült; négyszögletes lábán lenn négyszögletekbe foglalt stilizált rózsák ; a láb hatszögletes felső részén kerub-fejek díszítik, a minőket csigás gyámkövek fölött, a hólyagos díszű, szögletes medence sarkain is láthatunk. A medence felső peremén ez a nagybetűs felirat olvasható : In laudem gloriosi Dei curavit Jacobus Wrbicki An. 1652., vagyis Isten dicsőségére Wrbicki Jakab bőkezűségéből készült.

Az itt felsorolt három emlék bizonysága szerint tehát Weinhart János 1640 és 1652 között volt tevékeny Besztercebányán. Minden bizonnyal nem egy faragott részlet került ki még itt műhelyéből ; ám olyan, amelyet legalább hozzávetőleg neki tulajdoníthatnánk, nincs több Besztercebányán A szomszédos vármegyékben azonban alighanem lesz még néhány munka, amelyet ennek a jóravaló mesternek tulajdoníthatunk.

DIVALD KORNÉL

RÉSZLET A BESZTERCEBÁNYAI ÉBNER-HÁZ ERKÉLYÉBŐL. XVII. SZÁZAD
RÉSZLET A BESZTERCEBÁNYAI ÉBNER-HÁZ ERKÉLYÉBŐL. XVII. SZÁZAD

A HÖFLINGER SÍREMLÉK A BESZTERCEBÁNYAI R. K. PLÉBÁNIA-TEMPLOMBAN. XVII. SZÁZAD
A HÖFLINGER SÍREMLÉK A BESZTERCEBÁNYAI R. K. PLÉBÁNIA-TEMPLOMBAN. XVII. SZÁZAD

KERESZTELŐ MEDENCE A BESZTERCEBÁNYAI SZENT KERESZT TEMPLOMBAN. XVII. SZÁZAD
KERESZTELŐ MEDENCE A BESZTERCEBÁNYAI SZENT KERESZT TEMPLOMBAN. XVII. SZÁZAD

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002-2003