Első évfolyam, 1902    |    Hatodik szám    |    p. 425-431.    |    Facsimile
 

 

HAZAI KRÓNIKA

A MAGYAR NEMZETI MÚZEUM, mely az ország legnagyobb és leggazdagabb kulturális intézete, november 26-án és 27-én ünnepelte fönnállásának száz éves jubileumát. A hazafiúi hála és megindulás fölemelő érzésével vettek részt a jubiláns ünnepségeken közéletünk szereplő egyéniségei, de bizonyára kivette részét az ünneplés magasztos hangulatából széles e hazában mindenki, a ki magyar szívvel érezni és magyar elmével gondolkodni tud és hálás szívvel áldozott ama nagy korszakok emlékének, a melyekben az olyan alakok, mint gróf Széchényi Ferenc, a Nemzeti Múzeum megalapítója, még lehetségesek voltak.

A NEMZETI MUZEUM JUBILÁRIS PLAKETTJE<BR>BECK Ő. FÜLÖP MŰVE
A NEMZETI MUZEUM JUBILÁRIS PLAKETTJE
BECK Ő. FÜLÖP MŰVE

A halhatatlan emlékezetű főúr ama tényének, hogy 1802 november 25-én 11,884 nyomtatott műből, 1152 kéziratból, 2623 éremből, 2019 címerből, 142 kötet térképből és rézmetszetből s néhány festményből álló teljesen rendezett gyűjteményét a nemzetnek fölajánlotta, azokban az időkben messze az ország határain túl is kiható jelentősége volt. Olyan időkben történt ugyanis ez a nagyszerű ajándékozás, a mikor kulturális intézmények dolgában a magyar nemzet még messze el volt maradva hatalmas szomszédai mögött s ime egyetlen egy ember hazafias ténye által egy szökéssel a kulturnemzetek sorába emelkedett.

A Magyar Nemzeti Múzeum múltjának a méltatása nem tartozik e folyóirat keretébe, bennünket csak a Múzeum egyik osztályának, a képtárnak fejlődése érdekel s erről akarunk az alábbiakban pár szóval beszámolni.

Mikor gróf Széchényi Ferenc fönnebb említett adományával a Múzeum alapját megvetette, abban tulajdonképeni képtárról még szó sem igen lehetett, mert a birtokában volt képek száma még tizennégy évvel később, 1816-ban is csak tizenhat arcképre szorítkozott.

Nevezetes fordulatot jelent a múzeumi képtár fejlődésében az 1825-ik év, a mikor Svetics Jakabnak, a kőszegi kerületi tábla ülnökének a kezdeményezésére közadakozásból megrendelték Krafft Péternél a "Zrínyi Miklós kirohanása Szigetvárból" című festményt, a mely a mester egy másik alkotásával együtt alkalmul szolgált arra, hogy a Nemzeti Múzeum keretében képtári helyiségekről is gondoskodás történjék.

A Nemzeti Múzeum képtárának az alapját tehát az említett tizenhat arckép és Krafft mesternek két festménye képezte, - de képtárról tulajdonképen csak 1836 óta lehetett szó, a mikor Pyrker János László l90 darabból álló képgyűjteményét a nemzetnek ajándékozta.

Így létesült az ország szivében az első nyilvános képtár, a melyet 1840 március 19-én, József nádor nevenapján nyitottak meg.

Nagy segítségére volt a Nemzeti Múzeum képtárának a Nemzeti Képcsarnok-egyesület, mely feladatául tűzte ki, hogy Magyar- és Erdély országban, valamint az ezekhez kapcsolt részekben született vagy meghonosodott régi és újabb festőművészek alkotásait megszerezze és ezekkel a Nemzeti Múzeum képtárát gyarapítsa.

Kevéssel a képtár megnyitása után l848 végén még a kamaraelnöki lakásban őrzött 78 festmény került a Nemzeti Múzeumba, melynek állaga ilyenformán háromszázon felül emelkedett.

1871-től 1888-ig szervezték és rendezték az Országos Képtárt, 1884-ben pedig megalapították a Történelmi Arcképcsarnokot, a mely két intézmény némi változást okozott a Nemzeti Múzeum képtárában, a mennyiben a régibb mesterek alkotásai az Országos Képtárba, a történeti vonatkozású művek pedig a Történelmi Arcképcsarnokba kerültek.

Ez a változás azonban csak időleges, a menynyiben az épülő Szépművészeti Múzeum palotájában rövid pár esztendő múlva a Nemzeti Múzeum képtárának, az Országos Képtárnak és a Történelmi Arcképcsarnoknak az anyaga együttes elhelyezést fog találni, úgy, hogy elmondhatjuk, hogy a Nemzeti Múzeum képtára avval a száz esztendővel, melynek fordulását novemberben ünnepeltük, be is fejezte pályafutását.

Ha most a Nemzeti Múzeum képtárának a magyar művészet fejlődésére való hatását kutatjuk, be kell vallanunk, hogy ez a hatás csaknem egyenlő a semmivel. Egész élete abból állott, hogy megalapították, elrendezték, időnkint nemeslelkű adományok vagy vétel útján, de minden rendszer, minden céltudatosság nélkül gyarapították. Művészetünk fejlődésére és fölvirágzására azonban ennek a rendszertelen gyarapításnak semmiféle néven nevezendő befolyása nem volt.

Ez a szemrehányás sokak előtt tán paradoxonnak fog látszani, de annak megvilágítására, hogy mégsem egészen az, elég, ha utalunk ugyancsak a Magyar Nemzeti Múzeumnak egy másik osztályára, a régészetire, a mely egy kis csoport tudós fáradhatatlan buzgalma és lelkesedése útján rövid pár évtized alatt nemcsak hogy megalapította a magyar archeológiát mint dislipcinát, hanem bizonyos tekintetben európai vezetőszerepet is juttatott neki.

Ugyanezt, habár más irányban és tán csekélyebb mértékben bizony a képtár intézői is megtehették volna.

De ne keverjünk disszonanciát az ünnep összhangjába. Inkább próbáljuk meg remélni, hogy a jövő majd ezen a téren is meghozza azt az egészséges és termékenyítő kontaktust, a mely egy nemzet és múzeum közt mindig kellene, hogy meglegyen.

 

AZ ERZSÉBET-SZOBOR-PÁLYÁZATTAL BAJ ESETT. A Magyar Képzőművészek Egyesülete ugyanis megtagadta a pályázatot kitűző fórumnak azt a kérését, hogy az Egyesület küldjön egy jurytagot a pályabiróságba. Az Egyesület meg is adta ennek a határozatának okát.

Az eset két szempontból fontos. Először azért, mert nem új jelenséggel állunk szemben, a midőn a művészek sérelemről panaszkodnak egy művészeti pályázat ötletéből. Másodszor azért, mert az esetnek jogi következményei is támadhatnak.

A pályázatok ügye nálunk jogilag rendezetlen. Innen a sok sérelem, a mely nem egy pályázat emlékéhez tapad ; innen a művészek lassankint erősre fejlődött averziója a pályázatoknak nálunk szokásos módja ellen. Miután a művészek által hivatalosan is hangoztatott új sérelem éppen a nagyfontosságú Erzsébet-szobor pályázathoz tapad, szükséges az esetet bővebben megvizsgálni.

Az Erzsébet-szobor pályázatát kitűző fórum felhívta a magyar művészeket, hogy pályázzanak a szoborműre. A feltételek közt foglaltatott az is, hogy a kivitellel való megbízás felett nem a pálya-biróság dönt, hanem a "nagybizottság" ; továbbá benne foglaltatott az a pont is, hogy a pályabiróságba egy tagot a Magyar Képzőművészek Egyesülete delegál. A felhívást megkapták a művészek és jórészük munkához fogott. A pályázatot kitűző fórum pedig a többi közt a Magyar Képzőművészek Egyesületét is felszólította, hogy delegáljon valakit a pályabiróságba. De az Egyesület helytelennek találván a pályázati feltételeknek azt a pontját, a melynek értelmében nem a pályabíróság, hanem egy egészen más bizottság, az "Erzsébetszobor-nagybizottság" dönt a kivitellel való megbízás felett, elhatározta, hogy nem küld delegátust a pályabiróságba.

A pályabiróság ennek következtében vagy csonka lesz, mert hiányozni fog belőle a feltételekben igért egyik tag: a Magyar Képzőművészek Egyesületének delegáltja, vagy pedig megesik az, hogy a pályázatot kiíró fórum máshonnan vesz egy jurytagot s ebben az esetben a pályázók más pályabiróságot kapnak, mint a mely nekik a feltételekben igértetett. Mind a két esetben oly helyzet áll elő, a mely nemcsak művészeti, hanem jogi elbírálás alá is esik. Az ügy fontossága arra késztetett minket, hogy kikérjük a magyar jogi irodalom művelői egyikének véleményét, a ki egy jogi szakfolyóiratban már behatóan íoglalkozott a művészeti pályázatok jogi részével (lásd "Művészet" 366. old.: "Közérdekű pályázatok"). Az alábbiakban adjuk idevágó jogi fejtegetéseit :

Az Erzsébet-szobor-pályázat legújabb eseménye az, hogy a Magyar Képzőművészek Egyesülete sérelmesnek találván a pályázati feltételeknek azt a pontját, a mely szerint nem a feltételekben kijelölt jury bízza meg a kivitellel ezt vagy azt a művészt, hanem a "nagybizottság" -: kijelentette, hogy nem delegál senkit a jurybe. Ezzel lehetetlenné vált a jury olyként való összeállítása, a mint az a pályázati föltételekben meg van szabva és a pályázatban résztvenni kívánó művészekre az a sérelem hárul, hogy vagy egyszerűen kimarad a juryből ama tagok egyike, a kik a dologhoz értenek, vagy pedig önkényes módon helyettesítik ezt a kimaradt tagot más valakivel, a kinek a személyében esetleg nem lesznek feltalálhatok ama jellembeli és szakértelemben qualitások, a melyeket a Magyar Képzőművészek Egyesületének delegáltja, mint ilyen, garantál.

Jogi szempotból a dolog úgy áll, hogy a pályázati hirdetmény, mint jogilag kötelezőnek elismert egyoldalú igéret, a maga tartalma szerint kötelezi azt, a ki a díjat kitűzte. Kivel szemben kötelezi? Mindenki irányában, a kinek a díj kiadására nézve jogi érdeke van. Tehát mindenesetre és első sorban magukkal a pályázó művészekkel szemben, a kik időközben talán már tetemes költséget, időt és munkát fordítottak a pályázat tárgyára. Ennek a kötelező igéretnek lényeges része az az intézkedés, mely a majdan dönteni hivatott jury megalakulásának mikéntjét állapítja meg. Magánjogilag az, hogy egy igéret kötelező, mit jelent? Azt, hogy a kötelezett fél igérete teljesítésére perrel is szorítható és hogy a nem teljesítés.következtében támadt kárt megtéríteni tartozik annak, a ki ebből az igéretből jogot nyert; megtéríteni tartozik még akkor is, ha a teljesítés lehetetlenné vált, feltéve, hogy be nem bizonyítja, hogy hibáján kívül vált lehetetlenné.

A ki tehát az Erzsébet-szoborra a pályázatot kiírta - legyen az egyes személy, vagy bizottság - az minden egyes pályázó művésznek egész vagyonával felelős azért a kárért, a mely származott abból, hogy a jury a pályázati feltételekben megszabott módon össze nem ülhet, hacsak be nem bizonyítja, hogy ez minden gondossága dacára, szándékán és hibáján kívül következett be.

Ámde alig hihető, hogy ez a bizonyítás sikerülhessen : mert a bizottság nem járt el a kellő gondossággal, a mikor a pályázati hirdetményt, úgy, a mint van, kibocsátotta, mielőtt a jury-tagok kiküldésére hivatott testületektől igéretet vett volna arra nézve, hogy a megkivántató számú tagot csakugyan delegálni fogják, mielőtt tehát - - a jelen esetben - a delegálásra a Magyar Képzőművészek Egyesülete magát kötelezte volna, mi ha megtörténik, a bizottság most a felelősséget az Egyesületre háríthatná.

Magának az akár csonkán maradt, akár önkényesen kiegészített jury döntésének a megtámadására, érvénytelenítésére a jelen jog, fájdalom, módot nem nyújt; az tehát érvényes és megdönthetetlen, akár üresen marad, akár jól-rosszul mással töltetik be az Egyesület kiküldöttjének fentartott hely. A minthogy az Egyesületnek sincs rendelkezésére remedium a bizottság ama felette célszerűtlen intézkedése ellen, a melylyel a kivitelre való megbízás megadását a "nagybizottság"-nak - e célra nehézkessége és a nem szakértő tagok számbeli túlsúlya miatt abszolúte alkalmatlan testületnek - tartotta fenn (lásd Tóth Béla tárcáját a Pesti Hírlap f. é. szept. 2 l -iki számában): a szobor-bizottság a büntető törvény és a kártérítési kötelezettség tág korlátain belül souverain módon, minden jogi felelősség nélkül intézkedhetik, - csak saját lelkiismeretének felel azért, ha a nagyközönség és a pályázók érdekeit bármily érzékenyen is sértik. Ma még ez így van : reméljük, hogy a polgári törvénykönyv életbeléptével lényegesen másként lesz.

MESZLÉNY ARTÚR DR.

*

E világos és meggyőző fejtegetésből kitűnik, hogy jogi szempontból is sérelem esett a pályázó művészeken, továbbá; hogy a jury döntése meg-támadhatatlan a törvény ma érvényben levő intézkedései szerint, végre, hogy a pályázó művészek legfeljebb kártérítési port indíthatnak a pályázatot kitűző fórum összes tagjai ellen, a kik ebben az esetben egész vagyonukkal felelősek az okozott kárért.

Az eset nemcsak azért érdekel minket, mert nagyjelentőségű művészeti ügyről van szó, hanem mert szó nélkül hagyva esetleg biztató precedensül szolgálhatna s mert tanulságosan illusztrálja pályázati ügyeink jogi rendezetlenségét. A kik most az új polgári törvénykönyv szerkesztésével foglalkoznak, remélhetőleg módot találnak arra, hogy legalább jogi oldalát rendezzék ennek a zavaros kérdésnek.

 

PAÁL LÁSZLÓ ELPUSZTULT FESTMÉNYEI. Lázár Béla a "Művészet" legutóbbi számában tanulmányt írt Paál László művészetéről, ezt a cikket tizenkét reprodukció illusztrálta. A reprodukciók ama Paál László-féle festmények nyomán készültek, a melyeket Lázár Béla a külföld és hazánk különféle városaiban szerzett meg arra a célra, hogy egy kiállítás keretében alkalma legyen a magyar közönségnek e kiváló mester műveivel megösmerkednie. A kiállítás előkészületei javában folytak a Nemzeti Szalon budapesti kiállítási helyiségeiben, a midőn egy hirtelen támadt tűzvész november 3-ikán megakasztotta a munkálatokat. Sajnos, e tűzvésznek egész sor Paál László-féle festmény esett áldozatul, a többi közt néhány azok közül is, a melyeket a Művészet a legutóbbi számában reprodukált. A veszteség, a mely ezzel a szerencsétlenséggel nemzeti kincsünket érte, nagy és pótolhatatlan. Paál László amatőrjei és a kutatók útbaigazítása céljából felsoroljuk az elpusztult vagy megrongálódott műveket, a melyek pontos lajstroma a következő:

1. Fontainebleaui út. Nagysága 3.OOx2.00 méter. Keletkezési éve 1876. Tulajdonosa Sedelmayer Parisban. Teljesen elégett. Ennek képét a Művészet a 309-ik oldalon mutatta be.

2. Vízpartja. Nagysága l.00 x 0.50 méter. Keletkezési éve 1872. Tulajdonosa Volkhardt Düsseldorfban. Teljesen elégett. Ennek képét a Művészet a 307-ik oldalon mutatta be.

3. Halászó fiú. Nagysága 1.00x0.50 méter. Keletkezési éve 1872. Tulajdonosa Forbes Londonban. Teljesen elégett.

4. Erdő mélye. Nagysága l.00x0.50 méter. Keletkezési éve 1872. Tulajdonosa Forbes Londonban. Teljesen elégett.

5. Fatanulmány. Nagysága 0.50x0.50 méter Keltekezési éve 1870. Tulajdonosa Barbier Versaillesben. Teljesen elégett.

6. Erdő tehenekkel. Nagysága 2.00x l.00 méter. Keletkezési éve 1872. Tulajdonosa Forbes Londonban. Nagyon megsérült.

7. Fűzes. Nagysága 0.50x0.50 méter. Keletkezési éve 1872. Tulajdonosa Forbes Londonban. Nagyon megsérült. Ennek képét a Művészet a 305-ik oldalon mutatta be.

8. Erdő széle. Nagysága l.50 x l.00 méter. Keletkezési éve 1875. Tulajdonosa Lővenstein Parisban. Megpörkölődött.

9. Erdő belseje. Nagysága l.50x1.00 méter. Keletkezési éve 1875. Tulajdonosa Lővenstein Parisban. Megpörkölődött.

10. Naplemente. Nagysága 0.70x0.50 méter. Keletkezési éve 1876. Tulajdonosa Sedelmayer Parisban. Megpörkölődött.

11. Tenger. Nagysága l.50x1.50 méter. Keletkezési éve 1869. Tulajdonosa Schauer Aradon. Megpörkölődött.

12. Erdőrészlet. Nagysága 2.00x1.50 méter. Keletkezési éve 1870. Tulajdonosa Schlesinger M. Budapesten. Nagyon megsérült. Ennek képét a Művészet a 311-ik oldalon mutatta be.

A többi képen szerencsére nem esett kár. Ezekből a Nemzeti Szalon kiállítást rendezett, a mely november 23-án nyílt meg. A tárgymutató 47 képről számolt be, ezeknek legnagyobb része olajfestmény volt, csak a tűzvész által elpusztított képeket helyettesítették fényképpel. A tárlat iránt való érdeklődés nagy és őszinte volt, méltó a korán elhunyt, kiváló tehetségű művész emlékéhez, a kit eddig itthon alig ismertek.

 

VALENTINY JÁNOS MŰVÉSZI HAGYATÉKA. Baráti kezek kiállítást nyitottak november 12-én Budapesten Valentiny Jánosnak, a februárban elhunyt festőművésznek művészi hagyatékából. Maga az elhunyt kívánta így s a hátrahagyott munkáiból begyülő összeget végrendeletileg jótékony célra szánta. Eletéről, munkálkodásáról beszámolt a "Művészet" a 127-130. oldalon, most csak néhány sort irunk ide erről a kiállításról. Nyolcvankét olajfestményt tartalmazott a tárlat, azonfelül száznál több kézirajzot, ceruza- és szénvázlatot, kompozíció-ötleteket, természet után készített tanulmányokat és kisebb vízfestésű vázlatokat. E müvek dátuma a hatvanas évektől a kilencvenes évekig terjed. Itt láthattuk azokat az aktrajzokat is, a melyeket egykor párisi tanulóéveiben készített. E rajzokból nyilvánvaló, hogy tanítói felette helytelen irányba terelték: látni való, hogy nagyobb súlyt helyeztek a kaligraflkus tetszetősségre, semmint a komoly, mélyreható stúdiumra. Valentiny, a mit igazán tudott, nem is Parisban, hanem Münchenben szerezte s tehetsége fejlesztését Olaszországban folytatta. Tenger-tanulmányai a javából valók és derekas munka a 17-ik számú, Róma környékéről való tanulmány is. Délen a tenger vonzotta leginkább : mihelyt Magyarországba került, a Balatont kezdte festegetni. E fajta műveiből is volt több derekas tanulmány a kiállításon. A nagy közönségnek természetesen jobban tetszett az a génre, a mely Valentinynek nagy népszerűséget szerzett: cigányképei. Ezeket mecénása birtokán, Nádasd-Ladányban festette, távol minden idegen művészeti hatástól. Ilyfajta művei közül kedvesebbek nekünk a még vázlatosak, mint a már elkészítettek. A kidolgozás túlságosan simává tette alakjait. A közönség hű maradt a cigányok kedvelt festőjéhez és a kiállított képek és vázlatok legnagyobb részét rövid idő alatt megvásárolta.

 

A RÉGI GRÓF RÁDAY-FÉLE KÉPTÁR ELÁRVEREZESE. Bécsben november 5-én elárverezték a legrégibb magyar műgyűjtemények egyikét, a gróf Ráday-Brunsvik-félét. A gyűjtemény, bár csak egy magyar festő művét rejti magában s nagyobbára francia, hollandi, flamand, német, angol, olasz és spanyol mesterek festményeit foglalja magában, mégis közelről érdekel minket. A XVIII. században vetette meg alapját gróf Ráday Pál, Pécelen. Fia, Gedeon, kevésbbé szerette a képeket, mint inkább a színművészetet (lásd a Művészet "Régi magyar mecénások" című közleményét, 21l-ik oldal), így történt, hogy a harmincas években eladta a családi gyűjteményt gróf Brunsvik Antalnak s az így szerzett pénzt a Nemzeti Színház céljaira fordította. Az új tulajdonos Martonvásárra vitte a képeket, fia, Ferenc, tetemesen meggyarapította, míg végre gróf Brunsvik Géza eladta a martonvásári birtokot s a képek ismét vándorútra keltek, a család egyik semmeringi birtokára, Sommerau-kastélyba. Géza grófban kihalt a család férfiága, egy évvel ezelőtt a gyűjteményt megvette egy építési vállalkozó, a ki most a bécsi Doro-theumban nyilvános árverésen adott túl az összes műtárgyakon. A Ráday-Brunsvik-gyűjtemény a képeken kívül temérdek európai és ázsiai iparművészeti tárgyat is tartalmazott: gobelineket, díszes bútorokat, fegyvereket, üveg- és porcellánneműt, elefántcsontot, zománcos munkákat, órákat, nip-peket. Minket ezen a helyen a képgyűjtemény érdekel leginkább. Az árverési tárgymutató 375 festményt sorol fel, köztük egy magyar művésznek, Kupeczky Jánosnak önarcképét is. A vászonra festett, 40 cm. széles és 59 cm. magas kép a mester java művei közül való, bár előadása nem oly erőteljes, mint az Országos Képtárban levő "Hangszeren játszó férfi". Keletkezési idejére nézve a Művészet 300-ik és 349-ik oldalán közölt Kupeczky-féle önarcképek közt foglalhat helyet. Feltűnően világos kép, a fény és árnyék ama kontrasztjai, a melyeket az idézett műveken látunk, hiányzanak róla. Sfumátója is lágyabb, mint amazoké. Mindenesetre nagyon is megérdemelné, hogy hazakerüljön Magyarországba.

A régi külföldi mesterek művei nincsenek egész bizonyossággal meghatározva. Belső művészi értéküket véve alapul, a gyűjtemény legszebb darabjai Jan van Goyen két tájképe és az idősebbik Cranach Lukács egy arcképe. Jan van Goyen egyik műve (139. kat.-szám) a dűnás vidékek egyikét mutatja legköltőibb hangulatában : az alacsony szemhatár felett csupa felhő fedi az eget, itt azután a zivataros meleg szürke színek rendkívül gazdag skáláját adja a mester. Állítólag tőle való egy hollandi falu melléke is (140. kat.-sz.), a mely azonban benső érték dolgában nem vetekedhetik az előbbivel. Cranach képe dr. Flechsig E. meghatározása szerint állhatatos János szász herceget ábrázolja, rendkívül markáns, jellemző fej, meleg és erőteljes tónusa szinte kivilágít a többi kép közül. (287. kat.-sz.) A kicsiny, fára festett kép egyik legszebb gyöngye a gyűjteménynek. Két más arckép vonzza finom tónusaival a műbarátot: az egyik egy Jean Clouethez közel álló XVI-ik századbeli francia mesteré ; a mily előkelő a sápadt tónusa, oly delikát és jellemzetes az arckép : a hírhedt navarrai Margit egész élettörténete megvan benne (128. kat.-sz.). Jan Scoreelnek tulajdonított két kicsiny arckép majdnem hasonló tulajdonságot mutat (307. és 308. kat.-sz.). A németalföldiek köréből a majd minden gyűjteményben előforduló Fytek, Teniersek, Brouwerek, Brueghelek itt is szerepelnek, de nagyobbára az eredetiek gyenge hasonmásával. Egy jól és szélesen megfestett kis férfifej (254. kat.-sz.) nagyon közel jár Adriaen van Ostadehez. A 334. kat.-szám életnagyságú képét mutatja egy fiatal festőnek, a mint a nyitott ablakon a szemlélőre néz. Nagyon szépen megfestett keleti szőnyeg lóg le az ablakdeszkáról, talán ezzel motiválják a tulajdonosok a Terborch nevére való keresztelést. Kiváló munka, sok részében modern közvetlenség van, érdemes volna a bővebb vizsgálatra. Az olaszok nincsenek valami kiválóan képviselve. Domenichinoról keresztelték el a 373. kat.-sz. Madonnát, festése és mintázása egyaránt kiváló, de csak egyes kis részletek emlékeztetnek a nagy stílusra. Cima da Conegliano kezét sejtik az 54. kat.-sz. képen, talán a tájkép északvelencei jellegénél fogva, de szent Katalin ruházata redőinek merevsége s egyéb durvaságok is azt sejtetik, hogy legfeljebb egy Cimához közel álló festőről lehet szó. Andrea Solariot említik a 315. kat.-számú töviskoszorús Krisztusnál, a kéz rajza derék művészre mutat, de az arc kissé üres. E sok kép most széjjelszóródik. Jelen viszonyaink közt nem is gondolhatunk arra, hogy a gyűjteményt itthon marasztaljuk. Nem is volna sok értelme. Első sorban az áll érdekünkben, hogy a Szépművészeti Múzeum oly gazdag legyen hungarikumokban, a milyen csak lehet. S e szempontból csak Kupeczky szép önarcképe az a darab, a melynek megszerzését kívánatosnak tartjuk.

KUPECZKY JÁNOS ÖNARCKÉPE<BR>AZ  ELÁRVEREZETT RÁDAY-BRUNSVIK-KÉPTÁRBÓL
KUPECZKY JÁNOS ÖNARCKÉPE
AZ ELÁRVEREZETT RÁDAY-BRUNSVIK-KÉPTÁRBÓL

 

ÚJ SZOBORMŰVEK. Bár a Milacher-féle kútpályázat meddő maradt s újabb pályázatra lesz szükség, a magyar szobrászat mégis jelentékeny sikert ért el, ezúttal a kerepesi temetőben, a hol három művészi síremléket emeltek október és novemberben. Az egyik Donáth Gyula műve, a mely a báró Lipthay-házaspár sírhelyét díszíti, a másik Kallós Ede műve : Kozma Sándor síremléke, a harmadik Margó Ede műve, a mely Polónyi Ilonka sírját ékesíti. Ezekhez sorakozik a Csemegi-sír-emlék, a melynek képét már bemutattuk a 320-ik oldalon s a melyet Donáth Gyula mintázott. Elismerés illeti a szerzőket e derekas munkákért: mind a hárman tudásuk legjavát adták, kőbe, bronzba formálván a halál melankholikus költészetét. Olcsó dicséret volna a jó mintázást kiemelni vagy azt hangsúlyozni, hogy megértették feladatukat, a mely nem kívánt nagyméretű monumentumot, de kevéssel ad sokat. Egy kis mű gyakran több művészi érzést és lelki kincset zár magába, mint sok hangosszavú kolosszus. Ha a temető művészetének feladatait ily derekasan oldják meg a szobrászok, úgy remélhetjük, hogy a kerepesi temető is megkapja azt a megható ünnepélyességet, a melyet eddig oly sok ízléstelen síremlék zavart meg.

Maga a főváros is két új szobrot kapott: a Gellérthegy oldalán egész csöndben lehullott a lepel szent Gellért bronz szobráról, a mely sziklás alsó építményen áll, íves oszlopsor előtt. A másik szobor, Salamon Ferenc képmása, az Akadémia kis parkjába került. Ezt a Magyar Történelmi Társaság állíttatta s november 9-én leplezte le ünnepélyesen. Mindkét szobor Jankovics Gyula műve.

 

A SZEGEDI KÉPZŐMŰVÉSZETI EGYESÜLET. A szegedi képzőművészeti egyesület az idei őszön nem rendezett tárlatot. Ezt a hiányt részben pótolta Istvánffy Gyula festőművész, a ki a szegedi kultúrpalotában rendezett kiállítást, a melynek szép számú közönsége is volt. Bár őszi tárlatot nem rendezett az egyesület, tagjai részére képsorsolást mégis tartott. Sorsolásra került 14 darab festmény, Istvánffy Gyulától és 5 darab Zombory Lajostól.

Jövő év tavaszán nagyobb szabású tárlatot vett tervbe az egyesület, a mely most ezenkívül egy Erzsébet-szobor felállításán buzgólkodik.

Midőn a nagy királyné elhalálozásával a gyűjtés országszerte megindult, egy Szegeden emelendő szoborra is történtek adakozások. Ez az összeg azonban mellszoborra sem volt elég. Mindazonáltal felkérte az egyesület Ligeti Miklós, Teles Ede és ifj. Vastagh György művészeket, hogy a rendelkezésre álló szerény eszközök figyelembe vétele mellett tegyenek mellszoborra ajánlatot. Mind a három művész felajánlotta áldozatkészségét s tekintettel a nagy királyné dicső emlékére, késznek nyilatkoztak a rendelkezésre álló szerény összegért a mellszobrot művészi kivitelben megalkotni. A választmány azonban egész alakú szobor felállítását határozta el és megbízta Erdélyi Béla igazgatót, hogy Ligeti Miklóssal lépjen érintkezésbe, a ki készséggel ajánlkozott, hogy Erzsébet királyné emlékét fehér márványból megalkotja. A választmány Ligetinek ajánlatát óhajtja megvalósítani s a szükséges összeg előteremtéséhez a gyűjtést megindította.

Az eddigi eredmény arra enged következtetni, hogy ez a terv mihamarabb megvalósítható.

 

OLGYAI VIKTOR Téli szürkület című színes kőrajzát reprodukáljuk színes autotipikus nyomásban az e számhoz csatolt műmellékleten. Ugyanennek a művésznek "Olvasó hölgy" című kőrajzát közöljük egyszínű autotipikus sokszorosításban a 400. lapon.

MYSKOVSZKY ERNŐ rajzolta a 309-ik oldal fejlécét.

FRECSKAY ENDRE a szerzője a 374. oldalt díszítő fejlécnek.

MYSKOVSZKY VIKTOR eredeti felvétele nyomán reprodukáljuk a 386-ik és 394-ik oldalon levő rajzokat.

HEGEDŰS LÁSZLÓ egy tanulmány-rajzát közöljük a 400. oldalon. Eredetije ceruzarajz.

BUCK EDE rajzolta a 403-ik oldalt díszítő fejlécet.

HOFFMANN LILY festette a 412-ik oldalon levő könyvdíszt.

BOEMM RITTA vázlatkönyvéből közlünk egy lapot a 413. oldalon. Eredetije ceruzarajz.

MAGYAR-MANNHEIMER GUSZTÁV vázlatkönyvéből való a 410-ik oldalon levő kép. Eredetije ceruzarajz.

SARKADI EMIL rajzolta a 418-ik oldalon levő lejlécet.

KACZIÁNY ÖDÖN fejléce díszíti a 422-ik oldalt.

VESZTRÓCY MANÓ rajzolta a 425-ik oldalon levő fejlécet.

 

KITÜNTETÉSEK. Az erdélyi rom. kat. státus által a marosvásárhelyi főgimnázium és internátus épületterveire kiírt nyilvános pályázaton az első díjat (a kivitellel való megbízást) Körösi Albert műépítész nyerte el.

A düsseldorfi műkiállítás alkalmából II. Vilmos német császár László Fülöp Elek festőművésznek a kis aranyérmet adományozta.

A Zsolnay Miklósnak Pécsett felállítandó szobrára kiírt szűkebb pályázatnak az lett az eredménye, hogy a szoborbizottság megbízta Horvai Jánost, hogy a pályázatra beküldött mintáját dolgozza át. Ez az átdolgozott minta kerül aztán kivitelre.

A Milacher Lajos hagyatékából a Korvin-térre tervezett művészi kút pályázatán huszonhét szobrász vett részt harmincöt pályatervvel. A pálya-bíróság az első díjat nem adta ki, de javasolta, hogy Damkó József, Füredi Rikárd és Markup Béla, Holló Barnabás, Jankovics Gyula és Ligeti Miklós pályaművei egyenkint 400 koronával hono-ráltassanak és az öt pályázó, továbbá az első pályázaton díjat nyert Donáth Gyula szűkebb pályázatra hivassék föl.

A Lipótvárosi Kaszinónak a téli tárlaton odaítélésre kerülő 1000 koronás díját Ferenczy Károly nyerte el "Márciusi est" című művével. A tárlat többi kitüntetéséről lapunk zártáig nem esett döntés.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002