Első évfolyam, 1902    |    Ötödik szám    |    p. 355-359.    |    Facsimile
 

 

KÜLFÖLDI KRÓNIKA

VELENCE. - Nagy szomorúság és pótolhatatlan veszteség érte ez év nyarán a lagunák városát. Július 14-ikén délelőtt 1/2 10 órakor a S. Marco templom harangtornya összedőlt, maga alá temette Sansovino loggettáját és aggasztóan megrongálta a királyi palota remekszép könyvtártermét.

A csapásszámba menő katasztrófa nem jött váratlanul. A szakértők már régóta tisztában voltak azzal, hogy a harangtoronynak, mely Velence városképének egyik legjellegzetesebb alkotórésze volt, napjai meg vannak számlálva s az utóbbi időben már gyanús hasadásokat észleltek rajta. E hasadások egyike július 13-án riasztóan kiszélesedett, úgy, hogy az illetékes körök azonnal kiküldtek egy műépítőkből álló szakbizottságot, mely alapos vizsgálat alá vevén a tornyot, egyértelműleg megállapította, hogy a katasztrófa minden pillanatban bekövetkez-hetik. Hogy ennek, hacsak emberileg lehetséges, mégis elejét vegyék, elhatározták, hogy a hasadó falakat alátámasztják és a tornyon a szükséges javítási munkákat a legsürgősebben végrehajtják. Addig is a közelben fekvő templomokban beszüntették a harangozást, betiltották a delet jelző ágyúlövést, nehogy a levegő erősebb megrázkódása a beomlást siettesse. Mielőtt azonban a bizottság határozatait foganatosíthatta volna, 14-ikén délelőtt 9 óra 30 perckor, mikor éppen a tűzoltók a torony roskadozó falainak alátámasztásához fogtak, az egyik falról nagy kövek hullottak alá, a torony teteje megingott s a következő pillanatban, alig hogy a tűzoltók és a környéken ácsorgó kíváncsiak elmenekültek, összeomlott az egész, alkotmány és teljesen romjai alá temette a hírneves loggettát, mely Velencének egyik legremekebb műkincse volt. A katasztrófa hatása szinte leírhatatlan volt, úgy a lakosságra, mint a városban volt idegenekre. Sokan sírtak, mások a legnagyobb kétségbeeséssel fogadták a szomorú hírt, a város külső képe pedig csakhamar a legáltalánosabb nemzeti gyász minden jelét magán viselte és a rémületéből lassan fölocsúdott néma fájdalommal siratta el Velence egyik legszebb ékességének hirtelen pusztulását. A beom-lás után csaknem közvetlenül fölmerült az az eszme, hogy az összedőlt torony mihamarabb újra fölépíttessék. Erre a célra azonnal megindult a gyűjtés és maga Velence város községtanácsa félmillió lirát szavazott meg a torony és a loggetta helyreállítására, a. takarékpénztár pedig százezer lírával járult hozzá ez adakozáshoz, mely azóta a külföldön is olyan mértéket öltött, hogy a terv megvalósításához szükséges anyagi eszközök minden valószínűség szerint hamarosan együtt lesznek.

A beomlott harangtorony, mely az ó-keresztény építészetnek egyik érdekes emléke volt a piazzet-tán, a híres bazilikával szemben állott. Kilencvennyolc és hat tized méter magas volt és szélessége legalul körülbelől tizenhárom méterre rúgott. 911-ben kezdték építeni és csak 1512-ben fejezték be teljesen. Nem lépcsőkön, hanem harminckét ferde síkon lehetett feljutni a harangfödél alá, a honnan páratlanul szép kilátás nyílt a városra és egész környékére. Tiszta időben a tiroli havasokat is lehetett látni róla s az idegenek közt, a kik a városban megfordultak, alig akadt csak egy is, a ki ezt az aránylag kényelmes és fölötte jutalmazó kirándulást elmulasztotta volna.

A loggetta melyet a ledőlt harangtorony romjai alá temetett a renaissance-kornak egyik legcsodálatosabb remeke volt s pusztulása a művészetnek igazán pótolhatatlan vesztesége. A loggettát Jacopo Sansovino 1540-ben építette s eleinte a prokurátorok szórakozóhelyéül, majd később a nagy tanács üléseinek ideje alatt a palotaőrség elhelyezésére szolgált, az utóbbi időben pedig azzal töltötte be hivatását, hogy mint a legnemesebb művészi ízlésnek egyik legszebb virága, gyönyörködtette a Velencében összesereglő idegenek százezreit, e mellett az a prózai szerep jutott neki, hogy színhelye volt hetenként a kislutri húzásának.

A harmadik épületet, a Bibliotecát a mely szerencsére nem pusztult el teljesen, csak megsérült, szintén Sansovino kezdte építeni 1436-ban, és szigorúan a tervező művész modellje után Scamozzi fejezte be 1582-ben. A beomlott könyvtárterem mennyezete még teljesen Sansovino műve volt, a kinek a terem képdíszének a megfestésével Andrea Schiavone, Paolo Veronese és Tintoretto segédkeztek.

A fönnebb röviden elmondott katasztrófa óta Velence lakossága állandó izgalomban van, mert alig múlik el nap, hogy szárnyra ne kelne a hír a varos egyik-másik műemlékének veszedelmes düle-dezéséről. így augusztusban egy mennykőcsapás következtében a szent János- és Pál-templom egy oldalablaka és néhány oszlopa omlott össze, majd pár napra rá a Palazzo Reale falai elevenedtek meg ijesztően, sőt állítólag a San Marco bazilika egyes részein is a pusztulás csalhatatlan nyomai mutatkoznak.

Valószínű, hogy e hírek terjedésében nagy része van az idegességnek is, annyi azonban bizonyos, hogy a pusztulás harangja megkondult a lagunák gyönyörű városa fölött.

 

MÜNCHEN. - A művészek és a művészet iránt érdeklődók körében újabb időben mindinkább előtérbe nyomul az a kérdés, hogyan és miképen lehetne végre a művészeti pályázatok ügyét a művészet anyagi és erkölcsi elviekéinek lehető megóvása szempontjából rendezni.

Ez év elején a Münchenben megjelenő "Die Werkstatt der Kunst" című művészeti folyóirat foglalkozott behatóbban evvel a kérdéssel, mostanában pedig az "Ornament" című folyóiratban jelent meg több, a kérdés megoldását célzó javaslat, a melyek közül különösen egy érdemli meg a figyelmet, az, a mely a művészeti kamarák létesítését sürgeti.

A javaslat szerűje röviden összefoglalva így adja elő sok tekintetben figyelemreméltó tervét:

"A művészeknek általános választása alapján, a kereskedelmi kamarák mintájára a képzőművészetek és az iparművészet számára is kamarák volnának létesítendők, a melyeknek egyedül volna joguk arra, hogy nyilvános pályázatokat kiírjanak. Ha már most az állam vagy egy magánember pályázatot akarna kiírni, köteles volna az illetékes művészeti kamarához fordulni, -a mely a tervezett pályázati hirdetést előbb minden szempontból alaposan megvizsgálná s a mennyiben megfelelőnek találná, közzétenné. Ez a kamara azonban nem volna egyúttal pályahiróság, s így a pályázat hirdetőjének jogában állana a pályabiróságot tetszése szerint megválasztani vagy a pályabírói tisztet magának gyakorolni. A pályahiróság eljárásának megkezdése előtt a. kamara megvizsgálná, mely művek azok, a melyek nem felelnek meg a föltételeknek, s ezeknek aztán nem volna szabad a pályázatnál tekintetbe jönniök. Ezek a kamarák ily módon a pályázatok terén nemcsak hogy széleskörű tapasztalatokat gyűjtenének, hanem ezeket a tapasztalatokat gyümölcsözően értékesíthetnék is s minden a művészek kiaknázására irányuló törekvés érvényesülésének gátat vethetnének".

Ez a rövid javaslat kétségkívül egészséges kiindulási pontul szolgálhat a rendkívül fontos kérdés végleges megoldására s mi ezen a helyen első sorban azért reflektálunk reá, mert nagyon kívánatosnak tartanok, ha evvel a kérdéssel a mi művészeink és intéző köreink is foglalkoznának, mert ha valahol, úgy nálunk igazán égető szükség volna a pályázatok ügyének rendezésére.

Ha visszapillantunk csak az utolsó két esztendő művészeti pályázataira, azt látjuk, hogy nem volt közöttük egyetlenegy sem, mely a művészet vagy a művészek -- de legtöbbször mindkettő - érdekeinek durva megsértésével ne járt volna, és bizonyos tekintetben bántó hírlapi polémiákat, s úgy a művészeknek, mint az egészséges közvéleménynek fölzúdulását ne vonta volna maga után. Az pedig, azt hiszszük, nem igen szorul bizonyításra, hogy művészeti kérdésekben az ilyen ingerült torzsalkodások nemcsak hogy a legnagyobb mértékben bántók és ízléstelenek, hanem úgy a művészet ügyének, mint a művészek erkölcsi reputációjának is csak kárával járnak.

Ezért tartanok mi szükségesnek, ha végre sikerülne némi világosságot hozni a kérdésbe és az eddigi tapasztalatokon okulva egyrészt megállapítani azokat a vezérelveket, a melyek mellett nyilvános pályázatoknál a művészeti érdekek legjobban megóvhatok volnának, másrészt pedig létesíteni egy olyan fórumot, mely egyedül volna hivatva arra, hogy ezeknek a vezérelveknek az érvényesülését ellenőrizhesse és olyan esetben, a mikor a művészi érdekek veszedelemben forognak, tiltakozó szavát fölemelhesse.

S éppen ebből a szempontból mi még tovább mennénk, mint az "Ornament" javaslattevője és a pályázati föltételek megállapításán, illetve ellenőrzésén kívül még azoknak az elveknek a megállapítását is a kamara hatáskörébe utalnók, a melyek a pályabiróságok összealkotásánál iránytadók kell hogy legyenek, mert csakis így látnók biztosítva már amennyire emberileg lehetséges - azt, hogy a nyilvános pályázatok eldöntésénél kizárólag a művészi érdekek és szempontok érvényesüljenek.

Az persze más kérdés, vajjon éppen egy, a kereskedelmi kamarák mintájára szervezendő művészeti kamara volna-e a legszerencsésebb formája a kérdés megoldásának. Erről természetesen pro et contra sokat lehetne vitatkozni.

De egyelőre nem is ez a fontos. A legfontosabb az volna, hogy az érdekelt körök a kérdéssel komolyan foglalkozzanak, akkor azután a diskussziók során majd csak fölmerülne egy és más olyan javaslat, mely a kérdés szerencsés megoldása mellett, a megvalósítás szempontjából is elfogadható volna.

 

ELHALT MŰVÉSZEK. o Beckmann Lajos állatfestő (szül. 1822-ben) Düsseldorfban meghalt.

Bodart Henri belga rajzoló, a ki Grévin tanítványa volt. Bruxellesben meghalt.

Boyen Oszkár német festő Nieder-Pöckingben, a Starnbergi-tó mellett meghalt.

Bronnikov tanár, orosz történelmi festő (szül. 1827-ben) meghalt Rómában.

Candidus Harry W. T. festő (szül. 1867-ben) meghalt Münchenben.

Choubrac Alfréd francia festő és rajzoló (szül. 1853-ban) meghalt Parisban.

Dechamps Louis francia festő (szül. 1850-ben) Montélimarban meghalt.

Dutuit Auguste francia festő Parisban meghalt.

Galofre Balduin ösmert kataloniai festő (szül. 1849-ben) meghalt Barcelonában.

Genschov György német tájfestő (szül. .1828-ban) meghalt Düsseldorfban.

Guittet Georges francia szobrász (szül. 1872-ben) meghalt Parisban.

Heyden Adolf műépítész Berlinben meghalt.

Huber Patriz műépítész, a volt darmstadti művész-kolónia egyik tagja, Berlinben öngyilkosságot követett el és meghalt 24 éves korában.

Huguet Victor Pierre francia orientalista festő (szül. 1835-ben) meghalt Parisban.

Keitel Ottó német állatfestő és rézkarcoló (szül. 1862-ben) Neu-Pasingban, München mellett meghalt.

Kielvein Ernst német tájfestő meghalt Stuttgartban 38 éves korában.

Kühn Hermán tanár, a boroszlói művészeti és ipariskola tanára meghalt.

Linnemann Sándor János tanár, német dekoratív festő (szül. 1838-ban) Frankfurtban meghalt.

Marshall James tanár (szül. 1838-ban) meghalt Lipcsében. Legösmertebb műve a "Tartini álma" című, mely a müncheni Schack-galériában látható.

Mesdag Taco, az ösmert németalföldi tengerfestő bátyja, hetvenhárom éves korában Hágában meghalt.

Molitor Ferdinánd német festő Überlahnsleinban meghalt.

Reinecke Tivadar német szobrász Berlinben meghal t.

Rinekenbach Ede festő Metzben meghalt. Salomon Geskel, (szül. 1821-ben) a stockholmi művészeti akadémia tanára, a ki Svédország egyik legkiválóbb művésze és műösmerője volt, Stockholmban meghalt.

Schmalzigaug Ferdinánd német testő (született 1847-ben) Münchenben meghalt.

Schwendy Albert tanár és festő 82 éves korában meghalt Dessauban.

Schwoiser Ede tanár, német történelmi festő (szül. 1829-ben) Münchenben meghalt.

Schlic Frigyes tanár, a schwerini nagyhercegi múzeum igazgatója (szül. 1839-ben) meghalt.

Siemiradzki Henrik, hírneves lengyel festő strzalkovi birtokán (Orosz-Lengyelországban) hosszú szenvedés után meghalt. Siemiradzki 1843-ban Kharkovban született. Eleinte orvosnak készült és különös szeretettel foglalkozott a természettudományokkal. Később a pétervári művészeti akadémiát látogatta, a hol egy szépia-rajz ciklusával ösztöndíjat nyert, a melylyel Münchenbe ment és Pilotynál tanult. Legelső művei egyáltalában nem tűntek föl s csak 1876-ban ösmerték meg a nevét, a mikor "Nero fáklyái" című kolosszális festményével föllépett, mely egyszeriben megszerezte neki a hírt és dicsőséget. Ez a kép Budapesten is látható volt és most a krakkai múzeum tulajdona. Ettől kezdve állandó vendége volt a nevezetesebb európai kiállításoknak és úgy történelmi, mint életképeivel szép sikereket aratott. Halála nem jött váratlanul, mert már hosszabb idő óta betegeskedett.

Siguenza I. spanyol udvari festő Madridban meghalt.

Stürtz Ludvig német festő (szül. 1843-ban) Marquartsteinban meghalt.

Tissot James hírneves francia festő augusztus 10-én builloni birtokán meghalt. Tissot 1830. október 15-ikén Nantes-ban született s a párisi akadémián kezdte meg művészeti tanulmányait, a hol Flandrin, Lamathe és Ingres tanítványa volt s ettől az utóbbi szigorú mestertől sajátította el a rajzban való lelkiösmeretességet s ezzel együtt némi száraz korrektséget. Első művei, a melyek közül a "Faust és Margit találkozása" a Luxemburgban van, nagyon tetszettek és megvetették alapját későbbi hírnevének. Ugyanebben az időben kezdett a vízfestéssel és a rézkarccal is foglalkozni, s ezen a téren is csak öregbítette sikereit, l 871-ben Angliába költözött, a hol épp úgy, mint a németalföldi Alma Tademá-ból és a német Herkomerből, angol festő lett belőle. Fő témája a high life ábrázolása volt s ezen a téren óriási népszerűségre tett szert. Becsvágyát azonban ez sem elégítette ki s ekkor teljesen modern fölfogással megfestette a "Tékozló fiú" című olajciklusát, mely annak idején Bécsben is látható volt. Ötven éves volt, a mikor hozzálátott élete főmunkájához, a "Jézus élete" című ciklushoz, melylyel elérte sikereinek tetőpontját. Ez a több mint 300 akvarellből, tömérdek vázlatból és rajzból álló ciklus hosszú évek lelkiösmeretes tanulmányának volt az eredménye. Tissot éveket töltött a Szentföldön s csodálatos szorgalommal dolgozta föl a rengeteg anyagot, miközben szigorúan a történelmi hűségre törekedett és tiszteletreméltó pietással merült el témáinak legapróbb részleteibe. Ez a pedáns aprólékosság olykor kissé szárazzá teszi alkotásait, ezt a gyöngéjét azonban kiváló művészi minőségei könnyen felejtetik. A "Jézus élete" című ciklusát a művész Amerikában is bemutatta, a hol alig egy év alatt 100,000 dollárt vett be csak a belépődíjakból, a mi legkiválóbb bizonyítéka óriási sikereinek. Élete legutolsó éveiben az ó-testámentom egyes jeleneteit festette meg s haláláig művészetének előkelő színvonalán tudta tartani magát.

Vanaise Gusztáv belga festő Bruxelles-ben meghalt negyvennyolc éves korában.

Vibert George francia festő meghalt Parisban 62 éves korában.

Wertheimer Gusztáv bécsi születésű festő Parisban, legszebb férfikorában meghalt.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002