Első évfolyam, 1902    |    Ötödik szám    |    p. 364-368.    |    Facsimile
 

 

MAGYAR MŰVÉSZETI IRODALOM

A sárospataki vár. Írta: Divald Kornél. Ötven képpel. Budapest, 1903. Patria irod. váll. 4", 48 old. Kiadja a szerző Budapesten. IX. Üllői-út 21. A magyar műtörténeti irodalom értékes monografiával gazdagodott: Divald Kornél az eddigi történelmi iro-dalom és a saját műtörténeti kutatásai és felmérései alapján most első ízben méltatja hazánk egyik nagyrdckű műemlékét, a sárospataki várat. A könyv csak látszatra kicsiny terjedelmű : rengeteg adatot tartalmaz s nincs benne egy felesleges betű sem. A szerzőnek hálával tartozunk, hogy ily szorgalommal s ekkora eredménynyel folytatja kutatásait, de köszönet illeti a Magyar Mérnök- és Építész-Egyletet is. a mely e kutatásokat elősegítette. Végre hű és teljesen részletes képét kaptuk a sárospataki várnak, a melyhez annyi nagy és dicsőséges esemény, régi királyok s a nagy Rákóczi emléke tapad, de a melyet műtörténeti szemponthói senki sem ismertetett eleddig. Eredete régi időkbe nyúlik vissza. Fejedelmi lakótornyának egy része még mindig változatlanul a Xlll-ik századbeli állapotában maradt meg. A vár többi részét a XVI-ik században díszítettek a renaissance formáival ; a vámégyszög keleti szárnya a velencei renaissance-paloták stílusában pompázik. Divald éppen e vár művészi díszét idézi annak az útszéli állításnak cáfolására, mintha nálunk .Mátyás király halálával vége szakadt volna a renais-sance-művészetnek. A vár díszének gyöngye a lakótorony kapuja, a melyen annyi az olasz renaissance-stílusba kevert sajátos vonás, hogy a szerző hazai mester művének tartja. Némely részletnek stílusa Giovanni Dalmata hatására vall, a kinek Magyarországon bizonyára voltak idevaló legényei, tanítványai. Fontos idevágó körülmény, hogy a szerző a torony külső renaissancekori díszítésén és a díszkapu ívbélletén kő-faragójclekct talált, a milyenekkel az olasz kőfaragók a renaissanee korában már nem éltek. E müvek tehát nem olasz kéztől eredők. De német mester sem lehetett a szerzőjük, mert a XVI. század húszas éveiben még aligha volt német mester olyan jártas a renaissance-ornamentikában, mint e faragások szerzői. Divald tehát Giovanni Dalmatára gondol, a ki 1490-ben kerül el Mátyás udvarából és a kinek aztán csak 1509-ben akadunk nyomára Anconában. Valószínű, hogy ezt a húsz évet Magyarországon töltötte s népes műhely élen állva, hazánkban több mestert nevelt. Ezek sorából kerülhetett ki a pataki vár renaissanee-diszitésének mestere is. A tanulmány bemutatja ennek a díszítésnek minden részletét, a legapróbb darabokig. Várépítészeti szempontból vizsgálván a lakótornyot, a szerző érdekes új lőrésformára akadt : három- és négyágúra, a mely utóbbira nem ösmer példát a külföldi szakirodalom. Nagy gonddal készült a vár oszlopos folyosója és az épületnégyszög díszítésének leírása, a Perényi-szárny, mint a mellékelt képekből latjuk, teljes mértékben meg is érdemelte ezt a fáradságot. A sárospataki vár e tanulmány révén végre megkapja művészetünk történetében az őt megillető helyet.

 

Bútorok. Wiegand Ede tervei. Negyven képtábla, előszóval. Kiadja a Magyar Iparművészeti Társulat. Wiegand Ede, a mióta egészen a művészi iparra adta magát, ötletes és modem műveivel feltűnést keltett nem csak itthon, de a külföldön is. Ha elgondoljuk, hogy a külföld meg ma is művészet nélkül való nemzetnek tekint minket, megértjük a jelentőségét annak, hogy Wiegand tervcit nagy számban közölték s melegen méltatták a német és angol szakfolyóiratok. Az ilyesmiben nincs valami gyakran részünk. De abban sem, hogy egy-egy tervelő művészünk oly finom formában és tökéletes reprodukciókban közreadhatja válogatott terveit, mint a milyenben ez a rendkívül ízléses publikáció napvilágot látott. Köszönetet érdemel érte úgy a kiadó Iparművészeti Társulat, mint a kiadást támogató közoktatásügyi kormány, de a Hlornyánszky-nyomda is, a mely kifogástalan és finom munkát végzett. Maga a mű teljes mértékben leköti érdeklődésünket. Különösen szépnek találjuk az első tizenkilenc lapot : csupa tervrajz asztalról, székről, szekrényről, ágyról, Wiegand pikáns tollrajzaiban. A tervelő kezeirása épp oly ízléses e rajzokon, mint a terveit tárgyak. A többi huszonegy lap autotipikns sokszorosításban mutatja a Wiegand tervei nyomán készült bútorokat és lakásberendezési tárgyakat. Száznál több iparművészeti tárgyat találunk az albumszerű könyvben, mind egyazon ízlés szülötte. A szerkezeté itt az első szó: minden bútortag világosan utal szerkezeti feladatára, az egésznek pedig egyszerűség, ízlés és az anyag megbecsülése a jellemvonása. Faragást, esztergályos-tréfákat nem látunk itt, de meg az építészettől kölcsönzött formákat sem. Ez fa-stílus és bútor-stílus. Wiegand nagyobbára deszkából állítja össze bútorait, alig van rajtuk egy részlet, a melyet ebből az anyagformából nem lehetne jól kihozni, bútortagjai karcsuk és simák, vonalaik lendülésévcl hatók. Ötletes dísze a legtöbb darabnak a vasalás. Wiegand ezen a terén sok érdekes formát talált ki. Ötletessége külömbcn még a bútordarabok minden csöpp helyének raffinált felhasználásában is jelentkezik. A műtárgyak legtöbbje nélkülözi az ornamentális díszt, néhány darabon a szerző sikerrel közeledik a magyaros díszhez, a mit bizonyára folytatni fog. Ipar-művészetünkre határozott nyereség az ő működése és ez a publikáció, a mely iránt remélhetően érdeklődni fog nem csak a művelt közönség, hanem különösen a művészi iparral gyakorlatilag foglalkozók is. Asztalosaink például haszonnal tanulhatják meg e tervekből, hogy nem kell okvetlenül kacskaringos, kificamodott formákat készíteniük, ha valaki modern bútort rendel meg náluk. Finom és diszkrét ízlést is tanulhatnak és a szerkezet fontosságának megbecsülését. Az érdeklődő közönség pedig egy nagytehetségű művész egyéni alkotásaival ösmerkedik itt meg. Könnyen és világosan értheti meg a modern bútortervezés szellemét e könyv rajzaiból, nem kell ezekhez magyarázat.

 

L'arte e la critica. Considerazioni generali e esame critico della IV. esposizione internazionale d'arte della citta di Venezia. Írta: Mazzini Beduschi. Verona, l901. Casa editrice Remigio Cabianca. 161 oldal. Ez a tárlat-ismertető könyv kapta meg a Velence város által a műkritikusok közt hirdetett pályázaton a nagy díjat. Mi főkép azért vehetünk róla tudomást, mert a szerző, több magyar művész munkáiról is ítéletet mond. Általában véve nem áll magas kritikai színvonalon, s a jobb magyar műkritikai dolgozatokat formaszépség dolgában sem közelíti meg. Ítéleteiben a középutat látszik keresni, a mi leginkább föltűnhetik nálunk, a hol a közönség hozzászokott ahhoz, hogy a jobb kritikákban egy-egy egyéniség jelentkezik s hogy a kritika olykor maga is élvezetes irodalmi csemege. A tárlaton résztvett magyar művészek közül hosszasabban foglalkozik Wcllmann Róberttel, a kinek szemére veti. hogy nem merte az "Alvó gyermek" című képét Madonnának keresztelni. Vajjon mit szól a szerző a nagy olasz festők kepeinek ama tömegéhez, a melyekről még ma sem tudjuk, hogy tulajdonképpen mi az irodalmi jelentményük. Mi a címük? Nagyon dicséri Kernstock "Hajóvontatók" című képét "a melven az egyszerű vagy nyers naturalizmus az ő művészete révén jelentékeny értékűvé válik". A magvar osztálvban általában feltűnnek neki az arcképek. László Fülöpöt ok nélkül hasonlítja Guiseppe Ferrarihoz, Horovitz, Márk. Ziegler, Réti egy-egy jó sort kap, Rippl-Rónai Konti-arcképén a tónust hibáztatja, a mely pedig nézetünk szerint egyik éltető eleme ennek a képnek. Ferenczy Gömöry-arcképéről azt mondja, hogy ez az egész kiállítás egyik legerősebb areképe. Az "Il vero che non é altro che vero" című fejezetben olvassuk a következeiket : Költészettel és érzéssel teljes Katona, "A rablók keresztje* című képe, szép Ujvárynak kis "Virágos kertje" és mozgással, fénynyel, élettel teljes ugyanannak "Munká"-ja. A kiállítás egyik jó képe Olgyay "Esté"-je." A könyv legértékesebb fejezetei azok, amelyekben a szerző három honfitársának, Fontanesi, Morelli és Previatinak művészetét magyarázza.

 

A pannonhalmi szent Benedek-rend története. Szerkeszti dr. Erdélyi László. A pannonhalmi bencések e nagyszabású publikációjának megjelent az első kötete, a melyben minket különösen a nyolcadik fejezet (475 - 523. lap) érdekel; Gyulay Rudolf e lapokon ösmerteti a középkori bencés egyházi művészeteket. A szerző nagy gonddal szedte össze mindazokat az adatokat, a melyeket Ipolyi, llenszlmann, Bunyitay, Gerecze s mások a pannonhalmi monostor építészeti régiségeiről megállapítottak s ezeket az eredményeket helyenkint új, saját kutatásain alapuló konjekturákkal bővíti. Körülbelül tiszta képet kapunk arról, hogy mit sikerült a műtörténészeknek az odavaló XI., XII , XIII. századbeli építkezésekről megtudniok. A sok átépítés, elemi csapás, ostrom, a min az a nevezetes bencés monostor átesett, kevés rész-, letet hagvott épen, de Storno restaurációja ismét kiváló típussá alakította. Nagyon sajnálni való az ősrégi gazdag templomfelszerelés elkallódása, elpusztulása. A mellékletek közt ismét viszontlátjuk a hires pannonhalmi bisszusz-palástot és a Pray-kódex több lapját, valamennyit igen sikerült színes sokszorosításban. Mint a hogy az egész mű illusztratív része kiváló, tipografikus kiállítása is elsőrangú.

 

Modern etching and engraving, european and american. Being the special summer number of The Studio 1902. London, Offices of The Studio Ez a testes kötet áttekintést ad a legújabb angol, amerikai, francia, német, osztrák, magyar, németalföldi, belga, dán, norvég, finn, olasz és svájci rézkarcról, annak legkülönfélébb változatairól és rokon technikáiról. Számos autotipikus melléklet illusztrálja a rövid kisérő szöveget, a mely nagyrészt inkább képet ad az egyes nemzetek művészeti törekvéseiről, semmint kritikát. De a kötet így is fontos vezérfonal mindazok számára, a kik a modern rézkarc -technika fejlődését tanulmányozzák. Minket első sorban a magyar művészek bemutatása érdekel. Tahi .Antal, a Stúdió nemrég elhunyt budapesti levelezője, leírja a rézkarc fejlődését, a mint nálunk részben hagyományok híjján, részben a közönség közömbössége folytán nagy lassan fejlődött. Tahi fején találta a szeget, a midőn ezekre a hátráltató körülményekre utal. Reménykedik ugyan, hogy a Grafikai Egyesület létrejöttével ez a technika is felvirul nálunk, de mi ezt a reményét nem oszthatjuk, mert a bürokrácia pókhálós ujjai úgy látszik, ránehezedtek erre az egyesületre is. Szinte nevetséges, hogy az egyesület alapszabályai most már csaknem egy év óta hevernek elintézetlenül valamely hivatalban. Pedig éppen ez az angol könyv mutatja, hogy volna mit fejlesztenünk. Tíz magyar rézkarcot tartalmaz a mű, kettőnek szerzője Olgyai Viktor, kettőt Rauscher Lajos, egyet Aranyossy Ákos, kettőt Székely Árpád, egyet Tahi Antal, kettőt Lundsinger Zsigmond készített. S ezzel még nincs kimerítve azok sora, a kik nálunk rézkarccal foglalkoznak, vagy foglalkoznának, ha alkalom adódnék ilyesmire. Dohy Jenő, Paczka Ferenc és Kornélia, Rippl-Rónai József, azután az iparművészeti iskola fiatal rézkarcoló gárdája, azonkívül festők és rajzolók egész sora, a kik mostani viszonyaink közt nem is mernek ily munkára gondolni, tehetségükkel és tudásukkal szép virágzásra hozhatnák ezt a műfajt azokkal szövetkezvén, a kiket már föntebb említettünk. .Már sikernek mondhatjuk azt is, hogy a Studio külön fejezetet szentelt a magyaroknak, talán buzdításul szolgál ez sok olyan művészünknek, a ki bátortalanságában egyelőre félre tette a karcoló tűt.

 

Közérdekű pályázatok. Irta dr. Meszlény Artúr. Jogállam, jog- és államtudományi szemle. 1. évf. VII. füzet. E művészeinket közelről érdekliő tanulmány tizenkilenc oldalon kimerítően megvilágítja a közérdekű művészeti pályazatok összes jogi vonatkozásait. Kínos pályázati incidensek régóta éreztették a művészekkel, hogy ez az ügy jogilag rendezetlen, nagy kárára a művészetnek és a művészeknek egyaránt. Holott az ilyen, pályázatoknak épp az volna a céljuk, hogy egyrészt a legderekabb terv kerüljön kivitelre s ezáltal művészeti nemzeti kincsünk gyarapodjék, másrészt, hogy az igazságos döntésben bizakodó versenyzők vetélkedése hozzájáruljon művészetünk színvonalának emeléséhez. Fájdalom, alig esett meg egy-két olyan művészeti pályázat, a mely kisebb-nagyobb botrányt ne vont volna maga után. A hírlapi cikkek egész özöne tárgyalta már a művészeti pályázatok szomorú visszásságait s nem egy memorandumot szerkesztettek ez ügybcn maguk a művészek is. A visszásságokat mégsem sikerült lehetetlenné tenni. l)r. Meszlény Artúr törvényszéki jegyző ezeket a sajnos nem ritka eseteket jogi szempontból tanulmányozta s megállapítja e cikkében, hogy a baj főoka nem annyira a pályázati rendszer tökéletlensége, mint inkább az ügy jogi rendezetlensége. S egyben megállapítja, hogy az ügy érdemleges részére vonatkozólag jogszabály úgyszólván teljesen hiányzik. Hogy ez csakugyan így van. azt a művészek egész sora fájdalmasan tapasztalta nem egyszer. A szerző tanulmánya két részre oszlik. Az első a nyilvános gyűjtést, a másik a pályázat kiírását és eldöntését vizsgálja. "Jogszabályaink nem tartalmazzák a közadakozások gyűjtésének jogi rendezését - írja. Ha a gyűjtők funkciója nem terjed tovább, mint hogy az cgybegyűlt összeget átadják annak vagy azoknak, a ki vagy a kik aztán azt felhasználják, akkor a gyűjtők minden felelősségtől eo ipso mentesek, a mint a pénzt az átvételre jogosítottnak átszolgáltatták. Vitás a kérdés csak akkor lehet, ha a gyűjtők egyúttal a begyült pénz hovafordításáról is disponálnak, vagyis ha ők maguk vállalkoztak arra is, hogy a pénzt a kitűzött célra fordítják. Tegyük fel pl., hogy ez utóbbi esetben a gyűjtők eltértek a kitűzött céltól és a helyett, hogy az Erzsébct-szobor felállítására fordították volna az cgybegyült összeget, odaadták ezt az alföldi népszanatórium megépítésere. Követelhetem-e én, ha az előbb említett célra tíz koronával adakoztam, hogy állíttassák fel az Erzsébet-. szobrot, vagy tartozom megnyugodni abban, hogy Erzsébet-szobor nem lesz, de ha a nép-szanatórium híve nem vagyok, visszakaphatom a tíz koronámat? Bizony, csak az utóbbi alternatíva marad fenn szamomra". K kérdés taglalása után bebizonyítja a szerző, hogy "a közcélokra eszközölt gyűjtéseknél jelen jogunk a közönség amaz érdekét, mely a kitűzött közérdekű cél minél teljesebb, minél megfelelőbb megvalósításának biztosításában áll, egyáltalán nem védelmezi". Mi módon lehetne a mostani jog e hiányát kitölteni? A szerző azt ajánlja, hogy közjogi garanciákkal biztosítsák a kitűzött cél sikerét. "Meg kell jelölni az ellenőrző hatóságot ; jogot kell adni neki, hogy az ellenőrzést ne csak a pénzkezelésre, hanem arra is kiterjcszsze. hogy a begyült összeget valóban a kitűzött célra fordítják-e a gyűjtők". Ezenkívül bizonyos eshetőségekre vonatkozó rendelkezéseket ajánl. Ennyi a gyűjtés jogi szabályozásáról. "Ami magát a pályázatnak eldöntését illeti, - így kezdi tanulmánya második részét. -- felesleges azt fejtegetni, hogy jelen jogunk e kérdésben direktívát egyáltalán nem tartalmaz. Magánjogunk újjáalakításakor e kérdést is fel kell venni a megoldandók közé". A szerző hivatkozik a polgári törvénykönyv l900-iki Tervezetére, a melynek IV-ik része 12-ik címének 4-ik fejezete a pályadíj kitűzése tárgyában rendelkezik. S itt kezdődik e fontos és magvas tanulmánynak az a része, a mely művészeinket a legközelebbről érdekli. A Tervezet idézett része ugyanis így szól : "1657. § Pályadíj kitűzése csak úgy érvényes, ha a határidő, mely alatt pályázhatni, a felhívásban meg van állapítva; a közhírré tett határidő meg nem változtatható. A felhívásban az is kiteendő, hogy a díj odaítélése felől ki fog dönteni, Ha ez meg nem történt, vagy a kijelölt pályabirák ebbéli tisztükben nem akarnak vagy nem képesek eljárni vagy azzal késnek : bármelyik pályázónak vagy a díj kitűzőjének a kérelmére a biróság rendel ki szakértő pálya-birákat. Több egyenlően érdemes pályázóra az 1654. §. második és 1658. § első bekezdése nyer alkalmazást. Bárki van is hivatva a díj odaítélésére, döntése meg-támadhatatlan. 1658. §. A pályamű tulajdonát, illetőleg a szerzői jogot a pályázó csak abban az esetben köteles a díj kitűzőjére átruházni, ha ez a pályázati feltételekben ki volt kötve". E tervezett szabályozással szemben a szerző két alapos ellenvetéssel áll elő : a rendelkezés, úgymond, egyrészt nem kimeritő, másrészt túlságosan kategorikus. Szerző szükségesnek látja, hogy "a pályabiróságnak a biróság által való kijelölésénél még a Tervezet jelen álláspontja mellett is kizárassanak a juryből a pályázók",1 sőt "helyes volna egyáltalán kimondani, hogy az előre kijelölt jurorok a pályázatból, a pályázók pedig az utólag megalakítandó juryból ki vannak zárva, hacsak ennek ellenkezője a pályázati feltételekben világosan kifejezve nincs". A szerző véleménye szerint e rendelkezésnek az volna a szankciója, hogy semmisnek kell deklarálni azt a verdiktet, mely e szabály megsértésével keletkezett és a pályázat elbírálását új juryre kell bízni, melyet ha a kitűző a pályázati feltételekben ily esetről eleve nem intézkedett, a biróság rendel ki. -A jurydöntés megtámadhatatlanságára vonatkozólag bő megokolás után szükségesnek látja a szerző annak kijelentését, hogy a törvény vagy a pályázati feltételek ellenére megalakult pályabiróság döntése semmi vonatkozásban sem irányadó". Enyhíteni kívánja a szerző a Tervezetnek azt a túlságosan kategorikus parancsát, a mely a jurydöntés megtámadhatatlanságára vonatkozik s ennek szükségességét szép érveléssel és csattanós példákkal bizonyítja. Végül kívánja még a következőket: "meg kell jelölni a fórumot, mely a verdikt érvényessége fölött dönteni hivatott, a személyeket, a kik részéről és a határidőt, a melyen belül az megtámadható, nemkülömben azt, a ki ellen a megtámadást irányítani kell". Fz rövid kivonatban a tanulmány tartalma és eredménye. Azon a szomorú körülményen, hogy pályázó művészeink ma még semmi jogorvoslásra sem számíthatnak, egyelőre nem változtathatunk. Türelemmel be kell várni'a jövendő polgári törvénykönyv megszületését. Hogy azonban az új kódexben helyes és kimerítő rendelkezések foglaltassanak, annak előfeltétele, hogy ez az imént vitatott jogi kérdés oly bő és talpraesett előzetes tanulmányok tárgyává tétessék, mint tette ezt a jelen esetben szerzőnk. Remélhető, hogy az új törvénykönyv szerkesztői s a törvényhozó testület megszívleli a szerző találó megjegyzéseit s pályázó művészeink erkölcsi és anyagi érdekei nem függnek majd továbbra is a véletlen játékaitól.

 

 

Faragott képek, írta: Tóth'Béla. Pesti Hirlap, júl. 27. Egy készülő oltárkép. Látogatás Benczúr Gyulánál. Irta : Ortvay Tivadar dr. Alkotmány, aug. 3.

Stuck a müncheni Szecesszióban. Irta: Elek Artúr. Magyar Géniusz, aug. 10.

Utazás Paál László sírja körül. Irta : Lázár Béla. Magyar Hirlap, aug. l9.

Pusztuló emlékek. Irta: D. S. Budapesti Hirlap,aug. 23. A belügyminiszter a képzőművészetért. P. Napló, aug. 27. Steindl Imre életrajzát közölték a napilapok szept. 1. és 2-iki. a hetilapok szept. 7-iki számai.

Tahi Antal életrajzát közölték a napilapok szept. 2-iki számai.

Kelety Gusztáv életrajzát közölték a napilapok szept. 3-iki számai.

Egy műtörténeti probléma. Irta : Lyka Károly. Budapesti Napló, szept. l l.

A törvényhozás új palotája. Magyarország, szept. 13. Egy leendő Kossuth-szoborról. Irta : Vágó Pál. Új Idők, szept. 14.

Brügge feltámadása. Irta: Lázár Béla. Magyar Hirlap, szept. 16.

A Kossuth-mauzóleum építése. Magyarország, szept. l8. Mátyás király szobra. Irta: Kiss Gereben. Új Idők, szept. 21.

Pályázatok, írta: Tóth Béla. Pesti Hirlap. szept. 21. Ő meg én. (A műkritikáról). Irta: Alfa. Budapesti Hirlap, szept. 23.

Moderne Kunst. írta: D-r. N. Pester Journal, szept.24. A kép lelke, írta : Bródy S. Magyar Hirlap, szept. 26. Az új országház márványfalai. P. Hirl., szept. 27. és 28. Mátyás szobra s ünnepe. Budapesti Hirlap, szept. 28.

Az angol Ízlés iskolája. Irta : Seress Cyula. Független Magyarország, szept. 28.

A repedező Budapest, írta: Márkus Géza. Magyar Szó, szept. 28.

Az új országház botránya. Irta: Acél Henrik. Pesti Hírlap, szept. 30.

Vom neueii Parlamentshause. Irta: Alpár Ignác, Pester Lloyd, okt. 1.

Az új országház. Pesti Hírlap, okt. 4.

Az angol iparművészet. Irta : Márkus László. Alkotmány, okt. 4.

Az ujabb építészeti törekvések. Irta: Vidor Emil. Magyar Hírlap, okt. 4.

Az új országház. Irta: Csányi K. Vas. Ujság, okt. 5.

A Pálffyak múzeuma. Irta : dr. Prém J. Hazánk, okt. 5.

Schulek Frigyes. Ország Világ, okt. 5.

Magyar művészet Torinóban. Irta : Kézdi Kovács László, Pesti Hirlap, okt. 11.

Fadrusz János kolozsvári Mátyás-szobrát ismertették a napilapok okt. 12., l3. és 14-iki számai.

Az Orvos-Szövetség műtárlatát ismertettek : Alkotmány szept. 18., Budapesti Hírlap okt. 5., Budapesti Napló szept. 14., A Hét szept. 21., Magyar l lirlap és Magyarország szept. 16., Magyar Szemle szept. 28., Neues Pester Journal és Pesti Hirlap szept. 14., Pester Lloyd szept. 16. és 17., Pesti Napló szept. 14., Új Idők szept. 21., Vasárnapi Ujság szept. 21.

A Vörösmarty-szoborpályázatot ismertették : Alkotmány szept. 21., Budapesti Hirlap szept. 27., Budapesti Napló és Hazánk szept. 21., A Hét szept. 28., Magyar Állam szept. 24., Magyar Hirlap szept. 21., 25. és 28., .Magyar .Nemzet szept. 21., Magyar Szemle okt. 5., Magyar Szó szept. 24., Neues Pester Journal, Pester Lloyd, Pesti Hirlap és Pesti Napló szept. 21., Új Idők szept. 28., továbbá az összes fővárosi napilapok okt. 7-iki számai.

A Nemzeti Szalon őszi kiállítását ismertették : a Budapesti Napló, Független Magyarország, Magyar Hirlap, Magyar Nemzet, Magyarország, Pesti Hirlap, Pesti Napló okt. 5. sz.

 

KIÁLLÍTÁSOK NAPTÁRA

Az Országos Magyar Képzőművészeti Társulat téli kiállítása megnyílik 1902 november 15-ikén és 1903 január l5-ikéig tart. Bejelentés nincs, a beküldés határideje lejár október 25-én este 6 órakor, a mikorra a kiállításra szánt összes műveknek be kell érkezniük a városligeti műcsarnokba.

A Münchener Künstlergenossenschaft ez évi kiállítása október 3l-én záródik.

A konstanzi vázlatkiállításra a beküldés határideje nov. 20-ikán jár le, s a tárlat december 1-én nyílik meg.

A Nemzeti Szalon kassai kiállítása október 25-én nyílik meg. Ugyancsak a Nemzeti Szalon Paál László festményeiből kiállítást rendez Budapesten, saját helyiségeiben. Ez a kiállítás november 9-én nyílik meg.

 

LEJÁRÓ PÁLYÁZATOK

1902. október 3il-én lejár a budai Korvin-téren Millacher Lajos adománvábol felállítandó dísz-kút pályázata. A pályaművek ezen a napon a budapesti városligeti Iparcsarnok ama helyiségeiben adandók át, a hol a Vörösmarty-pályaművek voltak elhelyezve.

1902 november 5-ikén lejár a st.-louisi világkiállítás szamára készítendő embléma-rajz nemzetközi pályázata. Pályadíj 10,000 korona. Bővebb felvilágosítást ad Joseph Brucker. Berlin, Equitable-Palais.

1902. december 10-én lejár a vésztői (Békésmegye) egyemeletes községház, földszintes óvoda és csendőr-laktanya épületeinek terveire kiírt pályázat. Első díj 750 korona, második díj 250 korona. Bővebb felvilágosítást Vésztő község elöljárósága ad.

1902 december 31-ikén lejár a vallás- és közoktatásügyi miniszter által tíz történelmi szemléltető képre kiirt pályázat. (Bővebbet l. Művészet 3-ik szám.)

1903 január 5-ikén lejár a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet 1902. évi nagy pályázata. (Bőbbet 1. Művészet 3-ik szám.)

1903 január 31-én lejár Velence város nemzetközi érempályázata. Kívántatik egy nagy aranyérem mintája. Egyik oldalán Velence város művészi dicsősége ábrázoltassék ezzel a felirattal : "V. Esposizione internazio-nale d'Arte della Citta di Venezia, 1903. " ; másik oldalán diszítménynyel ékesen ez a felirat : "Gran premio della Citta di Venezias, azonkívül maradjon annyi szabad tér, hogy azon a kitüntetett művész neve helyet kaphasson. A pálvázóknak mindkét oldal mintáját kell beküldeniök, gipszben vagy viaszban. A pályaművek átmérője pontosan 120 milliméter legyen. Csatolandó egy fénykép, a mely a művet a végleges, pontosan 40 milliméter átmérőjű nagyságban mutatja. A kivitelre elfogadandó mű 3000 líra díjat kap. A pályabíróság áll a velencei sindacoból, a kiállítás titkárából és három művészből. Döntése felebbezhetetlen. A pályaművek bérmentve küldendők a következő címre : "All' Uffizio di Segreteria dell' Esposizione (Municipio), Venezia." A pályázat titkos, a művekhez jeligés levél melléklendő.

1903. március 31-én lejár a Pozsony város tanácsa által egy új középületnek, illetve egy már meglevő ingatlannak ilyenné való átalakítására kiírt tervpályázat. A pályázaton, mely titkos, csak magyar építész vehet részt. A beérkezett műveket négy építész, köztük két pozsonyi s a városi főmérnök bírálja meg, A jury által legjobbnak jelzett átalakítási és újjáépítési tervvázlatot 1000-1000 koronával díjazzák. Egy-egy pályadíj esetleg két külön pályázónak is odaítélhető. Bővebb felvilágosítással a pozsonvi városi műszaki hivatal szolgál.

1903 május -il-ikén lejár az Erzsébet-emlékmű pályázata. Bővebbet 1. Művészet ,3-ik szám.)

 

 

Felelős szerkesztő : LYKA KÁROLY

Kiadótulajdonos: SINGEK és WOLFNER Budapest, Andrássy-út 10.

Hornyánszky Viktor cs. és kir. udvari könyvnyomdája.

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002