Első évfolyam, 1902    |    Második szám    |    p. 142-146.    |    Facsimile
 

 

KÜLFÖLDI KRÓNIKA

PARIS. - A Művészet múlt számában megírtuk, hogy Parisban, a községtanács kebelében bizottság működik, melynek első sorban az a föladata, hogy a város esztétikai kiképzése fölött őrködjék, s hogy ennek révén minden olyan köz- vagy magánépületnek a tervei, a mely utcaszegletre, avagy térre van kontemplálva, az említett bizottságnak felülbírálás és jóváhagyás végett bemutatandók.

Ezt a hírt most még avval egészíthetjük ki, hogy Paris városa újabb pályázatot írt volt ki a legszebb házhomlokzatokra, s a pályázatban nyertes műépítészeket aranyéremmel tüntette ki, az illető háztulajdonosoknak pedig avval kedveskedett, hogy elengedte nekik az útadót. Az illetékes pályabiróság a pályázatban már ítélkezett is és a következő műépítészeknek ítélte oda az aranyérmet : Armand, Perronne, Goy, Jacques Hermant, Legriel, Le Voisvene.

 

MÜNCHEN. - Miksa József bajor király annak idején tudvalevőleg nyugdíjalapot létesített, a melynek kamataiból érdemes, öreg bajor művészek nyugdíjat húztak s így anyagi gondoktól menten tölthettek el életük alkonyát. Az alapítás idején a nyugdíj legmagasabb összegét l200 márkában állapították meg, a mi az akkori viszonyok között teljesen elegendő lehetett arra, hogy a művészet egy-egy kiérdemesült veteránjának kényelmes és nyugodt életet biztosítson.

Azóta azonban a viszonyok megváltoztak, a pénz értéke jelentékenyen csökkent, úgy, hogy ma már az említett nyugdíjak 1200 márkányi maximális összege jóformán egy-egy megfelelő lakás bérének a födözésére sem elegendő.

A megváltozott viszonyokra való tekintettel most kérvény kerül a bajor országgyűléshez aziránt, hogy ezeknek a nyugdíjaknak az összege a mostani körülményeknek megfelelően fölemeltessék, annyival is inkább, mert a nyugdíjaknak némiképen tiszteleti jellegük is van és így olyan művészeknek vannak szánva, a kik a maguk idejében mindenesetre a legjobbak között foglaltak helyet.

Ezeket olvasván, megint csak az irigység bizonyos nemével kell, hogy Bajorország felé nézzünk, a melynek művészlelkű uralkodói már hosszú évtizedekkel ezelőtt védőszárnyaik alá vették azokat is, a kik művészetükkel szolgálták hazájuk kultúráját, s a hol most is akadnak a művészetnek olyan lelkes barátai, a kik az államnak azt a gondoskodását az eddiginél fokozottabb mértékben akarják a művészet érdemes veteránjaira kiterjeszteni.

És itt, szinte önkéntelenül magunkba szállunk és elgondoljuk, hány érdemes, öreg művészünk él még ma is, a ki talentumának és szorgalmának egész erejével résztvett az úttörés munkájában és mégis, véres verejtékével kénytelen betevő falatját megkeresni, pedig tán egymaga több szolgálatot tett a magyar kultúrának mint sokan azok közül, a kik a közélet más terén szerzett, sokszor jóval csekélyebb érdemekért, biztos és tekintélyes nyugdíjat élveznek.

 

BERLIN. - Németországban általános örömöt keltett Vilmos császárnak egy érdekes elhatározása, a melylyel még a múlt nyár elején megbízta Eberhardt Bodo műépítészt avval, hogy tegye tanulmány tárgyává a Németország területén levő összes régi várakat és erősségeket és tegyen tervekkel kisért javaslatot, a nevezetesebbeknek a restaurálása iránt.

A megbízott műépítész nagy kedvvel látott a munkához és egész nyáron át folytatott tanulmányainak az eredménye az a kiállítás, a mely mostanában a berlini Zeughaus üveges udvarában látható, s a melynek keretében Eberhardt a nyáron át fölkeresett, körülbelül hetven várnak művészkézzel odavetett vázlatát mutatja be a közönségnek.

Ez azonban a föladat megoldásának első és talán könnyebb lépése volt, a melyet csak ezután fognak követni a többiek, a melyek folyamán a művésznek az egyes várak restaurálására vonatkozó terveit kell kidolgoznia, s legvégül következik majd a császár által elfogadott tervek végrehajtása, a mihez bizony még egy emberöltő sem igen lesz elegendő.

Mindenesetre rendkívül becses és életrevaló ötlet volt a német császártól az, hogy gondoskodását a középkori építészeti emlékeknek erre az ágára is kiterjeszti, annyival is inkább, mert ezáltal bőséges anyagot fog fölszinre hozni, a középkori német építőművészetnek egy újabb fejezete számára.

Ezt az ötletet a "Műemlékek Országos bizottsága" minálunk is fölhasználhatná és Vajda-Hunyad váron kívül még néhány más jelentékenyebb várnak a restaurálását is munkába vehetné, a mivel a magyarországi építőművészet jövendő krónikásának a munkáját nagyban megkönnyíthetné.

Érdekes, hogy a német császár fönnebb említett akciójáról csaknem egyidejűleg Görögországban is mozgalom indult meg aziránt, hogy az ország területén lévő középkori templomok és kolostorok, várak és erődítmények a végső pusztulástól megóvassanak. A mozgalom élén Monferrato görög közoktatásügyi miniszter áll, a ki már nyomatékosan fölhívta az illetékes körök figyelmét ennek a tervnek támogatására.

 

DARMSTADT. - A múlt esztendő elején Európa egész művészvilágában nagy feltűnést keltett egy új művész-társaság gyors felbukkanása, a mely a hesseni nagyherceg kezdeményezésére és védőszárnyai alatt Darmstadtban ütött tanyát.

Akkoriban az összes lapok versenyeztek egymással a művészlelkű nagyherceg magasztalásában s a rajongók közt akadtak olyanok is, a kik egy második Beureuthról álmodoztak. A szkeptikusok azonban, a kik belátnak a művészlelkek titkos redőibe, csak nagyon rövid életet jósoltak a vállalkozásnak.

Sajnos, az utóbbiaknak lett igazuk.

A hesseni nagyherceg hét kiváló művészt hívott meg székvárosába és fejedelmi bőkezűséggel adott nekik pénzt és telkeket, hogy művészetüknek állandó tanyát építsenek.

Csapongó remények szárnyain indult meg a hetek fészekrakása. Lázas munka folyt a Mathildenhöhe kies berkeiben, s alig pár hónap múlva büszkén ott állott a hét művészotthon, telisded teli az alapítók művészetének kissé bizarr, de érdekes alkotásaival. Európaszerte feltűnő plakátok édesgették a művészet barátait Darmstadtba, a hol a hét művész "a német művészet egy dokumentumá"-t igérte bemutatni az érdeklődőknek.

Nagy rajongás közepette nyílt meg a darmstadti kiállítás, de már a művésztelep mézes heteiben fenyegető felhők mutatkoztak a szemhatáron. Mind jobban kitűnt, hogy a telepen együttélő hét művészegyéniség nem sokáig fog egymással megférni. Hogy is férhetnének meg békés polgári közösségben egymással olyanok, a kik közül mindenik nemssak első, de egyetlen is akarna lenni?

Lassankint a nagyherceg szemeiről is leesett a hályog s belátva végzetes tévedését, egy merész elhatározással szétrebbentette a versengőket, s megvonván tőlük az anyagi támogatást, világgá bocsátotta őket.

Így azután szétfoszlott az ábránd, összeomlott az új Beureuth, elárvult a kis fészek s új lakókra vár...

Csak az a kérdés, vajjon az új jelentkezők, bele fogják-e találni magukat abba a bizarr világba, a melyet maguknak a nagyherceg első kedvencei összeálmodtak...

 

LONDON. -- Az Edvárd király arcképével ellátott új angol levélbélyegek éppenséggel nem találtak rokonszenves fogadtatásra az angol közönség körében. Felpanaszolják, hogy a bélyegeket külföldi művész rajzolta s hogy éppenséggel nem állanak művészi színvonalon. Mindjárt az első bélyegpéldányok kiadásakor heves czikket írt róluk egy ismert írónő, Mary Corelli. Példáját több művészegyesület követte, legújabban a "Society of Designers" című egyesület, a mely határozati javaslatban panaszolja fel az új bélyegek idegenszerűségét és azt, hogy ezek a bélyegek éppen nem mutatják a modern művészet és a modern technika haladását.

Itt megjegyezhetjük, hogy hasonló mozgalom indult meg Württembergben az új württembergi bélyeg ügyében, a mely szintén művészietlen. Úgy látszik, hogy a postaigazgatóságok sehol sem találják el helyes módját annak, hogy a levélbélyegek tervelésénél a kellő formában szóhoz juttassák a művészetet is.

 

BÉCS. - Bécs városa előkelő társadalmában nemrég dicséretes mozgalom indult meg, a melynek célja egyrészt az, hogy a közönségnek a művészet iránt való szeretete, anélkül, hogy az egyesület túlságosan nagy adóval terhelné, a jótékonyság számára hasznosíttassék, másrészt pedig az, hogy olyan kiváló műkincseket, a melyek az osztrák főváros magángyűjteményeiben eddig csak a kevésszámú kiváltságosok előtt voltak nyitva, most, habár csak rövid időre is, a nagyközönség számára is hozzáférhetővé tétessenek.

Arról van ugyanis szó, hogy mindazok a Bécsben lakó maeccnások, élükön a királylyal, a kik értékes magánképtáraknak vannak birtokában, elhatározták, hogy két hónapon keresztül, hetenként két napon át, némi csekély - és jótékony célra szánt - belépődíj mellett, megnyitják galériájukat a közönség előtt.

A mozgalom szervezői, nagyon helyesen, a kiváló művészeknek egész sorát szintén megnyerték tervük számára, a kik a műtermeiket nyitják meg az érdeklődők előtt, a kiknek ily módon alkalmuk nyílik a művészek világába is vetni egy-egy pillantást.

A mozgalomban résztvevők névsorában egyebek közt olyan nevekkel találkozunk, mint Liechtenstein János, Auersperg herceg, Kinsky Nándor, Lanc-koronski Brzezic Károly grófok, Pallavicini Sándor őrgróf, Schönborn-Buchheim Ervin gróf, Schönborg-Hartenstein Alajos herceg, Czernin gróf, Strasser Alfréd, Zumbusch tanár, Charlemont Hugó, Riesz Feodorovna, Scharff Antal, Horovitz Lipót, D'Arnaut Hugó stb. a mi egyrészt kétségtelen bizonyítéka annak, hogy Bécsben nem csekély számmal vannak a művészetnek lelkes amatőrjei, de másrészt bizonyságot tesz az illetőknek úgy a művészet népszerűsítése, mint a jótékonyság iránt való helyes érzékéről.

A viszonyainkban való teljes tájékozatlanságra vallana, ha mindjárt avval hozakodnánk elő, hogy kövessük mi is a bécsiek példáját. Nem ugyan azért, mintha nálunk nem akadnának olyanok, a kiknek képtárai a közönség érdeklődésének méltó tárgyai volnának, hanem inkább azért, mert a mi ösmertebb amatőrjeink jobbára a polgári osztályból kerülnek ki, a kiknek gyűjteményei nem kizárólag erre a célra berendezett helyiségekben, hanem rendes lakosztályaikban vannak elhelyezve, a melyeknek a közönség számára való megnyitása mindenféle nehézségekbe ütköznék.

Annak azonban, azt hiszszük mi sem állana útjában, hogy kiválóbb művészeink, például két téli hónap folyamán a hét bizonyos napjain a művészi nyugdíj- és segélyalap gyarapítására műtermeiket valami csekély belépődíj mellett megnyissák a nagyközönség számára. Ennek az elhatározásnak, éppen minálunk, a hol a művészeket egész a legutóbbi időkig - a Fészek megalakulásáig - valóságos khinai fal választotta el a közönségtől, a jótékony cél szolgálatán kívül még az az előnye is megvolna, hogy bizonyos szellemi kapcsot létesítene a művészek és a műbarátok között, a minek csak üdvös következményei lehetnének művészeti viszonyainkra nézve.

 

ELHALT MŰVÉSZEK. - Adams Max, Piloty egykori tanítványa Münchenben, 65 éves korában meghalt. Leghíresebb festménye, a "Robespierre bukása" című, a berlini Nemzeti Képtárban látható.

Aizelin szobrász, Parisban, 80 éves korában meghalt.

Bierstadt Albert tájképfestő New-Yorkban meghalt. 1830-ban Solingenben született, Düsseldorfban Lessing, Achenbach Andreas és Laitze tanítványa volt. Hosszabb utazást tett Németországban, Svájcban, Olaszországban és tanulmányait New-Bedfordban (Massachusetts) dolgozta föl.

Brown Appleton Julien amerikai festő, a ki 1844-ben Massachusetts állam Newburyport nevű városában született New-Yorkban meghalt. Művészeti tanulmányait Parisban végezte, a hol a Salon-ban szép sikerrel állított ki.

Cooper Thomas Sidney, az angol festők Nesztora Londonban 90 éves korában meghalt. A közönség rendkívül szerette az ő becsületes és csinos, de mindamellett igazságra törekvő művészetét, úgyannyira, hogy bár hosszú évek során át, csak a Royal Academy kiállításain nem kevesebb mint 258 művel szerepelt, oly nagy volt képei után a kereslet, hogy azokat tucatszámra hamisították. Cooper Canterbury-ban született és 1827-ben Belgiumba ment, a hol Verboeckhoven műtermében dolgozott. Első műveit 1833-ban Londonban állította ki. 1848-tól kezdve több éven át Lee Frederick tájképfestővel közösen dolgozott olyanformán, hogy a tájrészleteket Lee, az állatokat pedig ő festette. 1807-ben lett a Royal Academy tagja. Három évvel ezelőtt kiadta az önéletrajzát, a melyben érdekesen írja le, hogy került a művészi pályára. 1872-ben művészeti iskolával kapcsolatos képtárat alapított szülővárosában, a hol a szegényebbsorsú és művészi pályára készülő fiatalembereket ingyen tanította.

De Mannez Joseph 70 éves korában meghalt Brüsszelben.

Desboutin Marcelin Gilbert festő és graveur, a ki több kiváló egyéniségnek, mint Zola, Rochefort, Manet, l'uvis de Chavannes stb. arcképét hagyta hátra rézmetszetben, 79 éves korában Nizzában meghalt.

Fahrbaeh Lajos Károly düsseldorfi tájképfesto, a ki Schirmernek egyik utolsó tanítványa volt, szél-hüdés következtében meghalt. 1835-ben Heidelberg-ben született. Legszívesebben erdős tájakat lestett s különösen rajztudásával tűnt ki.

Flandrin Pál festő 91 éves korában meghalt Parisban. 1811 május 8-án Lyonban született s Ingres tanítványa volt. Később hosszabb utazásokat tett és önállóan képezte magát tovább. Leginkább nyugodt és derült hangulatú bizonyos tekintetben stilizált tájképeket festett. A Luxembourgban két művével van képviselve.

Gandez Adrien-Etienne, szobrász Neuilly-sur-Seine-ben meghalt. 1845. február 9-ikén Lyonban született. Az 1870/71-ik évi porosz-francia háború alkalmával Magdeburgban fogságba került, a hol gránitból egy mauzóleumot faragott a fogságban elhalt francia katonák emlékére.

Giran Emile Georges festő és litográfus, 82 éves korában meghalt Beanvoisinben. .

Goethals Jules táj festő, Brüsselben, 58 éves korában meghalt.

Grollier Paul fiatal festő, a ki, Chatelaine Marech álnév alatt több sikerült arcképet állított ki a párisi Salonban, s a ki mint illusztrátor is jóhangzású nevet vívott ki magának, Párisban meghalt.

Hünten Emil történelmi és csataképfesto Düsseldorfban meghalt. 1827. január 19-ikén Parisban született. 1844-től 1851-ig Anversben Wappers és Dickmann mellett dolgozott, onnan pedig Düsseldorfba került, a hol Lessing és Camphausen tanítványa lett. Itt festette meg első nagyobb képét, melylyel szép sikert aratott. Később részt vett az 1800-iki és az l870/71-iki hadjáratokban, a melyeknek sok epizódját megörökítette. Legnevezetesebb képe, a "Lovasütközet Elsaszhausennál" a berlini Nemzeti Képtárban.

Krenn Ede festő Zürichben, 50 éves korában meghalt. 1802-től 1807-ig a bécsi művészeti akadémia növendéke volt. Eleinte életképeket festett, majd az akvarellfestésre adta magát, a melyben jelentékeny sikerei voltak.

Lund Frederik Christian festő meghalt Kopenhágában. 1826-ban Kopenhágában született és mint a kopenhágai akadémia tanára halt meg.

Malmström Jean Auguste festő Stockholmban meghalt. Született l 829-ben Vestra Ny-ben. Eleinte fametszéssel foglalkozott, később külföldi tanulmányutak után a stockholmi Akadémai tanára lett. Legismertebb müvei a Frithjof-mondához készített illusz-trácziói.

Schauer Gusztáv tanár, történelmi festő, a ki nemcsak mint művész, de mint lelkes műbarát is ösmeretes volt, 70 éves korában Berlinben meghalt.

Scholderer Ottó arckép- és csendélet-festő szülővárosában Frankfurtban 69 éves korában meghalt. Művészeti tanulmányait Parisban végezte a hol Courbet, Manet és társai körében dolgozott. Fantin Latour hires képén a "L'Atelier des Batignolles"-on ő is rajta van. Manet jobbján. A párisi Salonban több szép csendéletet és arcképet állított ki.

Schönborn műépítész, a washingtoni kapitolium nagy kupolájának alkotója New-Yorkban meghalt.

Schraudolf Claudius, a stuttgarti képzőművészeti akadémia igazgatója St. Michael-ben, Tirolban meghalt 59 éves korában. Legismertebb festménye a "Faust és Wagner" című.

Stein Károly Theobald, szobrász, 73 éves korában meghalt Kopenhágában.

ARCKÉPTANULMÁNY FERENCZY KÁROLY RAJZA
ARCKÉPTANULMÁNY
FERENCZY KÁROLY RAJZA

 
   Közreadja a Magyar Képzőművészeti Egyetem Könyvtára, 2002