stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret   



Baji Lázár Imre

Leviathán vizein

De kevélységét mindúntalan űzvén,
A Vétket szólítja, s Halált; és: íme merűlünk,
Úgymond, gyermekeim! – Szerzett prédátok azonban
Tartsátok, bóldog csemeték! országtokat ülje
Gyűlölség; dühödés terjessze; tapodjatok öszve
Mindeneket; könny- s vérpatakot folytasson irigylő
Karjaitok: ragadás, lenyelés, bűntétel hevítse
Szíveteket: s valakit valahol kaphattok, azonnal
E kínhelyre tüzes lánccal rántsátok adózni.

(Milton: Elveszett paradicsom
Fordította: Baróti Szabó Dávid)


illusztráció

Assisi városának népe ünnepelt azon a június végi vasárnapon, Péter-Pálkor, amikor az Urbinóból átrándult tudóscsapat felkapaszkodott Szent Ferenc és Szent Klára városába. Nem a hatalmas dóm előterében, hanem a város völgy felé eső részében – a búcsú rendjének megfelelően, a tizedik században épített, Szent Péternek szentelt és 1268-ban felújított templom előtti téren ünnepelt a tarka sokaság. Elvegyülve az ünneplők között a karneváli hangulatban ott álltunk a megszentelt és a történetin kívüli időben az ezredfordulót magunk mögött hagyva, mégis egy új középkor sejtelmével lelkünk mélyén. Lám, tényleg visszafelé fordultunk volna az idők vége felé, ahogy Umberto Eco figyelmeztetett?

Szent Péter temploma különös fénymisztériummal fogadott, a rózsaablak az alászálló nap fényét rávetítette a feszületre, és a rozetta éles kontúrjai lassan aranysárgából vöröses fénytócsába olvadtak szét a Corpus mellett. Mária fénypiétája ez, az áldozathozó testére a rosa mystica fénye borul. Mária kálváriája különös misztérium, a kereszttől visszafelé kell járni, ahogy azt Kalwarya Zebrzydowska szelíd völgyének égi tájain meg is teheti az arra vállalkozó. Az ablak misztériuma nem csak a szent időben és a szent helyen működik – rejtett misztérium az is, ha az égi fényt átengedő egyszerű ablakkeret keresztként, kettős keresztként vetül a szemközti falra.

A mechanikus sárkány

De milyen is a ma építészetének "ablakmágiája", mi a jelentése az irodaházak szabálytalan ablaksorolású "vonalkód" kiosztásának, mely lassan kötelező szabállyá válik késő-modernista, a nemzetközi stílus igézetében munkálkodó építészeink számára. A vonalkód egyszerre szimbóluma a tömeges árukezelésnek és a hatékony nyilvántartás csúcstechnikájának. Ilyen értelemben távoli rokona az IBM által szállított, a megrendelő náci Németország munkatáboraiban rendszeresített lyukkártyás nyilvántartási technológiáknak. Szám és személy és személyi szám, adószám, TAJ-szám. Csak az adhat-vehet, akinek a szám a birtokában van, vagyis aki a szám birtokában áll. Volt úgy, hogy csak a számmal kellett elszámolni, mint a GULÁG-on, s néha úgy tűnik, van, akinek elszámolnia sem kell. A népirtások, rémrendszerek számolhatatlan áldozatai a minőség nélküli szám szertartásának áldozatai.

Ez az ellenisten a statisztika istene, a személyen túli, a személyen, az egyedin kívüli. A tömegről szól, és a sokaság nevében és felhatalmazásával uralkodó kevesekről. És szól egyben a minőség nélküli számmá tett személyről, a kihéjazott, kötéseiből kiszakadt, kiszakított egyének tömegéről, akikről Lewis Mumford – bírálva a társadalom mechanisztikus és matematizált értelmezését – így ír: "A valóságos emberek és asszonyok, szervezetek és városok a jogban és a kormányzati intézkedésekben elvont képletekként jelennek meg, míg a Magasabb Igazságról, az Abszolút Törvényről, az államról és a szuverenitásról szóló feltevéseket valóságként kezelik. A kihéjazott és a szervezeti és szomszédsági függőségeiből leválasztott, »emancipált egyén« disszociálódott és delokalizálódott: a hatalom atomjává vált, könyörtelenül kutatva, mit kívánt tőle e hatalom."

illusztráció 17. század mechanikus filozófiája, a karteziánus gondolkodás képviselői – Marin Mersenne, Pierre Gassendi és mások – alapozták meg a személy kozmológiai megfosztását. Világképükben a mikrokozmosz-embert, a megváltásban Isten arcát visszanyerő személyt egy mechanikus világ atomisztikus szereplőjévé tették, amelynek viselkedését ésszerűsége méri. Ez ugyanaz az ésszerűség-fétis, amelynek allegóriáit asszonyalakban emelték a templomokból kihurcolt Krisztus- és Mária-szobrok helyébe, és amelynek nevében a szociológia tudományának alapító pátriárkája, Auguste Comte vallást alapított: az Ész egyházát. Newton és Galilei mechanikus univerzumába emelte a társadalmat is, hogy annak szociál-fizikáját (physique sociale) megalkossa. Ahogy a megmaradástörvények mechanikus univerzumából a Nagy Órásmester eltávozott, a földi csillagvilág magányos bolygóinak pályáit vizsgáló tudós száműzte az égi hatalmakat földi ügyeinkből. Lám, lassan feltárul, miért is adhatta az állammá szerveződött társadalomnak e mechanisztikus, atomisztikus értelmezésében a jelképes Leviathán nevet Thomas Hobbes.

Milyen is e mechanisztikus ember- és társadalomkép? Hobbes nem tartja az embert eredendően jónak, Nietzschét előlegező módon az emberiség általános jellemzőjeként az újabb és újabb hatalom felé törő vágyat ragadja meg. Hobbes emberiségét az egymás iránti bizalmatlanság jellemzi, ahol mindenki arra törekszik, hogy erővel vagy csellel a többi embert saját hatalma alá hajtsa. Ebben az ún. "természeti állapotban" az emberek állandó félelemben, rettegésben éltek, ahol semmilyen ellenőrző, büntető törvény nem szabályozza az emberek cselekedetét; világukban "örökös félelem uralkodik, az erőszakos halál veszélye fenyeget, s az emberi élet magányos, csúnya, állatias és rövid". Hobbes természeti embere nem ismeri az önzetlenséget és önfeláldozást, szabadsága nem spirituális jellegű – "a természetjog mindenki számára azt a szabadságot jelenti, hogy önnön erejét saját akarata szerint lényének, vagyis saját életének a megoltalmazására használja, következésképpen mindent megtehet, amit a cél érdekében saját értelme és megítélése szerint a legelőnyösebbnek tart". Ezt a jogot írja felül az állam, melynek a biblikus szörny nevét kölcsönzi Hobbes. Ez az állam, társadalom, vagy az antropológus Kroeber huszadik századi fogalmával: szuperorganizmus maga a közhatalom, amely "...a külső támadásoktól és az egymásnak okozott jogtalanságoktól meg tud minket védeni, és ezáltal olyan biztonságot nyújt nekünk, hogy szorgalmunk és a föld gyümölcseinek jóvoltából elláthassuk magunkat, és elégedetten élhessünk, csakis azon a módon lehet létrehozni, hogy minden hatalmat és erőt egyetlen személyre vagy egyetlen olyan gyülekezetre ruházunk át, amely akaratunkat szótöbbséggel egyetlen akarattá alakíthatja át."

"Az ennek megtörténtével egyetlen személlyé egyesült sokaságot ÁLLAMNAK, latinul CIVITASNAK nevezzük. És így születik meg az a nagy LEVIATHÁN, vagy hogy tiszteletteljesebben fejezzem ki magamat, az a halandó isten, amelynek – halhatatlan Isten fennhatósága alatt – békénket és oltalmunkat köszönhetjük."

Leviathán, a Nagy Szuverén felségjogait illetően Hobbes nem hagy illúziókat:

"A felségjogokat két módon lehet megszerezni. Először is természetes erő útján, például ha valaki gyerekeit és azoknak gyerekeit arra kényszeríti, hogy uralmának alávessék magukat, mert elpusztíthatja őket, ha ellenállnak; vagy ha valaki háború útján leigázza ellenségeit, és akaratának elismerése fejében megkíméli életüket. Másodszor oly módon, hogy az emberek egymás közti megegyezéssel önkéntesen egy embernek vagy egy gyülekezetnek vetik alá magukat, abban bízva, hogy ezáltal mindenki mással szemben védelemben részesülnek. Ezt az utóbbit politikai államnak vagy instituált államnak, az előbbit pedig birtokbavétel útján létrejött államnak nevezzük."

De miért Leviathán, a biblikus tengeri szörny a mechanisztikus, humanisztikus társadalom névadója? – kérdezzük a Regnum Marianum és a Szent Korona-tan más természetű társadalomfilozófiájának tükrében. Ki is Leviathán a mítoszban? A káosz vizeit ismerjük, a héber régiségben a Tehom névalak őrzi a Tiámat, az ősvíz-káosz sumér-akkád nevét. Ez a társadalmi sokaság arctalan, hullámzó, és csak a statisztikai matematika révén vizsgálható minőségével rokon, amelyben Petőfi is a tenger hatalmát látja. E hatalom – a vízlakó ősszörny Tehom, Ráháb, Livjáthán alakjában rettegett erő – a huszadik század tömegtársadalmainak személyt korlátozó, megsemmisíteni hajlamos alakjában gyakran tűnik elénk.

Dante, Milton, Madách

Hobbes értelmezéséhez bátran fordulhatunk Miltonhoz, aki szintén a társadalmi haladás nevében fellépő akaratos értelmiségi archetípusa. Ő az, aki meg is nevezi a szuverént, ráruházza a sokaság felhatalmazását, a tömeg statisztikai erejét. Megmondja a minőségtől elválasztott mennyiség súlyát, és az isteni felkentség helyébe a népfelség legitimációs erejét helyezi. Ikonoklasztész című munkájában fogalmazza meg azt a politikai eszmét, amelyet ma is "népfelség"-nek nevezünk, és önrontó társadalmi játékainkban, helyesebben tragédiánkban a képviseleti demokrácia látszatába bujtatott diktatúra legitimációs alapjává teszünk.

Igazságtalan dolog a liberalizmus, a jakobinus értelmiségi voluntarizmus alapsémáját és a társadalmi progresszió jegyében fellépő terrorizmus alapképletét kizárólagosan a francia forradalomhoz kötni; Cromwell és környezete sem volt sokkal kíméletesebb. Igaz ez a szabadelvűség politikai alapvetésére is, mert ha Hobbes a társadalmi szerződés dolgában előzi meg a francia politikai filozófia képviselőit, akkor Miltonról elmondhatjuk, hogy az Ikonoklasztész című írásában megfogalmazottak megelőzik vagy megelőlegezik Montesquieu Törvények szelleme című tanulmányában közölt politikai liberalizmusának alaptéziseit.

Lám, a polgárság és az arisztokrácia közötti háborúságba valahogy mindig belekeveredik egy-két nagy formátumú korszakösszegző szellem. De az összevetés időben és időtlenségben újabb tanulságokkal szolgálhat. A nemesség és a polgárság küzdelme, a hagyomány és a megújulás örök harca, ami nem feltétlenül jelenti az uralkodó és az alávetett küzdelmét, mert – ha Spenglert követjük – a nemesit, a konzerváló, értékőrző minőséget felismerhetjük a legkiszolgáltatottabb osztályban, a parasztiban is. E küzdelem kapcsán tanulságos összevetni az európai műveltség mindenkor aktualizálható szerzőit, Szent Ferencet, Dantét, Miltont és Madáchot, akiknek friss mondandójuk van a korunkat jellemző általános válság idején.

illusztráció Assisi a 13. század elején éppúgy az arisztokrácia és a polgárság kíméletlen küzdelmeinek volt a színtere, mint Dante Firenzéje, Cromwell Angliája és Madách kiegyezéskori Magyarországa. De e szerzők metafizikai tekintetben is törésvonalakon átívelő életműveket hagytak maguk után. A krisztusi stigmákat elnyerő Szent Ferenc misztikus és mégis mai ökológiai békénkhez alapokat kínáló válasza totális önátadást és megoldást kínál és követel. A polgár Pietro Bernardone fia és a lázadó kereskedők, polgárok fegyverei elől menekülő arisztokrata család lánya között szövődő, de égi érvénnyel pecsételt szakrális kapcsolat az evilági kényszerek teljes feloldását jelentette. Ők mindketten polgárokká váltak, a téren és időn túli, örökkévaló Civitas Dei polgáraivá, evilági életüket és lehetséges földies köteléküket is feláldozták a Rómeó és Júlia-történet szakrális változataként.

Dante a határon áll, földi és égi útlevéllel egyaránt rendelkezik. Útja összetettebb, bár vezetője és a magasabb valóságokban társa, Beatrice is a metafizikai túlról hívja, segíti, ő maga nagyon is evilági körképfestőként rajzolja elénk a korabeli és a korhoz kapcsolódó mitikus valóság enciklopédiáját.

Dantét Miltonnal rokonítja, hogy a világi hatalommal és a világ égi rendjével egyaránt foglalkozik, és belekeveredik a politikába is. Guelf pártállású firenzei arisztokrataként a pápa feltétlen fennhatóságát védelmező és firenze priori tisztjét viselő politikusként kezdi pályafutását, majd megváltozott nézetei – a világi és a császári hatalom támogatása – megdöntik hatalmát, és élete végéig tartó száműzetésre ítélik. Bár Dante vallásossága megkérdőjelezhetetlen, a politikatörténetben is markáns helyet foglal el. Politikai írásaiban, mint A monarchiáról címet viselő munkájában is, feltűnik az állam és az egyház hatalmi elválasztásának szükségessége. Lám, az Isteni színjáték és az Elveszett paradicsom szerzői a politikatörténetben is mérföldkövet jelentenek.

De miért említjük közöttük Madách Imrét, aki Az ember tragédiájának első változatát a Bach-korszak börtönében sínylődve veti papírra, mely változat sokatmondóan a Lucifer címet viseli. Madách számára – saját magánélete a tanúság rá – a nőiség nagyon ellentmondásos, soksok földies elemet hordó teljes kör. Évája sokarcú figura, végül mégis a küzdőkörbe kényszerítő életszentség alakja.

Madách politikai krédója is legalább olyan összetett, mint a nőiséghez való viszonya. Madách inkább áldozata, mint hőse a szabadságharcnak. A halálra ítélt Rákóczy János bújtatása miatt tölt egy egész évet a császár börtönében. Nem tanácsadója és nem vezetője egyetlen hatalmi csoportnak sem, lázadó gesztusa is csak egy 1861-es választási röpirat erejéig utal a francia forradalom elvei iránti lelkesedésére. Röpirata a "szabadság, testvériség, egyenlőség" szekuláris szentháromságát hirdeti. Madách – a család nyolc évszázados nemessége ellenére – egyike tehát a patinás nemesi osztály önfelszámolását is segítő értelmiségieknek. Művét mégsem tekinthetjük a történelmi progresszionizmus önigazolásának. A megrendült, keserű és csalódott írásmű a magyar modernizáció küszöbén látnoki módon figyelmeztet a kapitalizmus, a szocializmusok voluntarista falansztervilágára és a civilizáció ökológiai katasztrófájának, e történet végjátékának fenyegetésére.

A három géniusz a létszervezésünk három lehetőségével szembesít, az időbe vetetten nyitva ablakot az időtlenre, csakúgy, mint Pico de Mirandola, aki az ember hármas esélyéről, a bestializálódás, az embernek maradás és az angyalivá emelkedés hármas elágazódásáról ír. A posztmodern kényszeres tipologizálási hajlamát követve kíséreljük meg Dante, Milton és Madách révén tagolni az evilágiasodás és a világ varázstalanításának, valójában elistentelenítésének folyamatát. Úgy is fogalmazhatnánk, hogy e szakasz két világjárvány, a pestis és a spanyolnátha között terül el, ahol a humanizmus képez átmeneti köztes tartományt a Civitas Dei és a poszt- és transzhumanista tömegtársadalmak között. Mások az ugyanezen időszakokra eső fordulatot, az információs technológiák korszakváltását tekintik szellemtörténeti határkőnek, és preprint, print és posztprint korszakokra tagolják ezt a hosszú történeti periódust.

Dante mint kortárs képíró még emlékezik a személy transzcendens koordinátáira. A Civitas Dei polgáraként méri fel a nagyon is emberi Firenze világát, purgatóriumi esélyeit és az angyali princípiumok által mért égi szférák rendjét – de nagy művét még kézzel másolják. Miltonnál már az "e világ fejedelme" kapja az Elveszett Paradicsom főszerepét, hogy aztán a Megkerült Paradicsom munkájában Krisztus visszaadhassa a megmenekülés lehetőségét. Milton műve már a Gutenberg-galaxis egyik állócsillagaként születik. Madách az áldozat szemszögéből méri fel az ember tragédiáját, közel a humanizmus végzetes ezredvégi alkonyához és az új kommunikációs technológiákhoz – milyen különös mégis, hogy méltó filmes adaptáció olyan nehezen születik egyetemes érvényű művéből. Az elkészült tévés adaptáció, Jeles András kísérlete és Jankovics Marcell immár évtizede készülő műve mindmind e kihívás nehezen teljesíthető voltát igazolják.

Az időtlen felől is tagolhatjuk a történelmet, erre nagy misztikusok tettek is kísérletet. Ilyen hármasságot kínál a Trinitás hármassága vagy Gobbi Atya, a Máriás papi mozgalom vezetőjének az antikrisztusi 666-os szám alapján tagolt történeti víziója. Ő az első fordulópontot a Krisztus istenségét tagadó iszlám világvallássá válásában látja, de a második időpont, 1332 egybeesik az általunk jelölt korszakváltó szakasszal, amit a történészek zöme az európai pestis pandémiájához és a következményes filozófiai és vallási fordulathoz köt. A Szentháromság és a valóság közötti kapcsolat más dimenzióit tárja fel Joachim da fiore korszakolása.

Kitérő Szent János Egyháza felé

Mielőtt Dante kozmológiájának mai érvényét bontogatnánk, tegyünk egy kerülőt, és idézzük meg a háttérben azt a személyt, aki további kapocs Dante, Szent Ferenc és az írásunk számára is kontextust kínáló millenialista látásmód között, mely szembesíti a mindenkori jelent az örök jelennel.

Ez a személy Joachim da Fiore, kora egyházának misztikus és profetikus kritikusa, aki élete egy szakaszában maga is a remeteséget és a zarándokutat választotta, és a keresztesek kíséretében a 12. század derekán bejárta a Szentföldet, és egy teljes nagyböjtöt töltött a Tábor hegyén. Metaforikus, hogy névadója, Jézus anyai nagyapja, Joákim is a farizeus nagyegyházi gyakorlatba ütközve választja a személyes, misztikus élmény transzcendenciáját, és így szabadul a könyörtelen anyagi determinizmusból. A gazdag, de gyermektelen jeruzsálemi polgár szembekerül a farizeusokkal, akik nem fogadják el áldozatát, ezért kivonul pásztoraihoz. Elvonultságában imáját meghallgatja az Úr, és csodás körülmények között fogan meg Szűz Mária, a Szeplőtelen fogantatás királynője. A szeplőtelen fogantatás kettős titkáról mond sokat az Aquila János által festett veleméri freskó, ahol Szent Anna karjaiban a két gyermek, a gyermek Mária és a gyermek Jézus nyugszik.

Különös, hogy a János név milyen gyakran ismétlődik a hitújítás főalakjainál: a reformáció 14. századi előfutárát, Wyclifet Johnnak, Huszt Jánnak hívták, és Jean volt Kálvin is. Ne felejtsük ki a sorból a nagy evangelizátort, az Isten zenéjével térítő Bachot, akit Johann Sebastiannak hívtak. A Jánosi Egyház Szentlelki tartalma az Úrvacsora megvallott hittételében nyilvánul meg, mely szerint Jézus Krisztus a kenyérben és borban adja a Szentlélek által az Ő testét és vérét. Az Úr imádságában a mindennapi kenyér a Huszita biblia szövege szerint nyer szövegalakot és ontológiai jelentést: "a mi testi kenyerünk felett való kenyerünket add meg nekünk ma".

Mit jelöl a János név Joachim da Fiore korszakjóslatában? Különös, Schellinget és Hegelt is inspiráló evangéliumi történetszakaszolásában az egymásra következő történelmi korszakok 1260 évet számlálnak, melynek biblikus számmisztikáját a kanonizált Ószövetség 6x7 nemzedéke kínálja, mely nemzedékenként 30 évvel együtt adja ki az 1260 évet. A szentháromság által kijelölt három szakasz, az Atyai (Ószövetségi), a fiúi (Szent Péter egyháza) és a Szentlelki (Szent János egyháza) korszakokban ölt testet.

E hármasság a Sátán háborúiban is eligazít bennünket. Az ősgonosz három háborúja az Atya, a Fiú és a Szentlélek ellen vezetett démoni támadássorozat, melynek a Jelenések könyvében festett drámájában a gonosz közvetlen célpontja az asszony. A Napba öltözött aszszony elleni mennybéli és földi, illetve az aszszony magvai ellen vezetett támadások követik a szentháromság logikáját. Mária egyszerre az Atya csodás kegyelméből Szent Anna szeplőtelenül fogant lánya, Jézus anyja és a Szentlélek mátkája, így nem véletlenül válik e dráma központi alakjává.

A hármasság széttagolása súlyos kockázatokkal terhes. A gnoszticizmus történelmében a hülikoszok, pszüchikoszok és a pneumatikusok véres drámája jelzi, hogy e hármasság egységéről végzetes következmények nélkül semmilyen ontológia sem mondhat le. Így azt se tekintsük a prófécia kudarcának, hogy a teljes érvénnyel regnáló katolikus egyházzal szemben a reformáció egyházai máig kisebbségben vannak, vagy azt, ha a jánosi küldetésű egyházak a "péteri egyházzal" való szembenállásuk jeleként sokszor az Ószövetség felől akarják megújítani az Újszövetség értelmezését. Mindez értelmezhető a hármasság egységén belül. Ugyanakkor az egyházak nemcsak Krisztus misztikus testének tekinthetők, de világi környezetben léteznek, mélyen ágyazódnak az evilági ellenérzületek szövetébe, és nem mentesek a hivatal anatómiájától és kórélettanától sem.

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek és egyházi korszakaik megbonthatatlan egységet képeznek nemcsak a kairoszban, hanem a diakronicitás történeti illúziójában is – ez az ökumené lényege. Épp a leviatháni hivatalhelyzet veti szét ezt az egységet, a vallásokban az Isten-ember kapcsolat kötését (religat, religio) szétoldó evilági (nyelvi, etnikai, politikai) kötődésekkel terhelve meg az ökumenét. Péter és János egyházát okfejtésünk alapján épp a Mária-korszak egyesíti az ellenlélek támadásai közepette.

A Hivatal leviatháni hatalma azonban nemcsak a szimónia, a búcsúcédulák, a Medici- és Borgia-pápák, vagy a P2 páholynak kaput nyitó vatikáni méltóságok, modernizáló, racionalista bíborosok révén törhet be az anyaszentegyházba, de testet ölthet az érthetetlen késlekedésekben, mint amilyen Oroszország felajánlásának tragikus halasztódása volt.

A felkentségen, a papi beavatáson keresztüli folytonosságot biztosító papi intézmény hivatali hierarchiája és a közvetlen Krisztus-kapcsolat jegyében szerveződő kisközösségi demokrácia presbiteriánus hivatali építménye egyaránt szilárd vázat teremthet Krisztus misztikus testének – de ki is szolgáltathatja azt a kommunista egyházügyi hivataloknak, szekuláris pártérdekeknek is.

A Mária-jelenésekben sokszor találunk az egyházi hivatalosságokat figyelmeztető intésekre. Ilyen az a figyelmeztetés is, amit Stefano Gobbi atya kapott a Szűzanyától lokució révén 1982-ben Jeruzsálem városában.

"Miként Jeruzsálemben is megölték a prófétákat, miként ebben a városban visszautasították, meggyalázták és elítélték magának az Istennek fiát, a századok óta megígért és meghirdetett Messiást, úgy akadályozzák meg igen gyakran az egyházban, Isten új Izraelében hallgatással és elutasítással Édesanyátoknak, az utolsó idők prófétájának mentésre irányuló törekvéseit."

(Gobbi id. Brown, 1994, 275. o.)

A Mária-korszak a magyar kálvinizmus hivatali, egyházi szemlélete számára is kihívás, bár épp a sajátos "nemzeti vallás" élménye kínálhat kaput a megértésben. A kálvinizmus legnagyobb ünnepe a megváltó áldozathoz, Nagypéntekhez kapcsolódik. Nagypéntek lényegi mozzanata Krisztus hagyatkozása, melynek címzettje János apostol. A kereszten függő Megváltó ugyanis Jánosra bízza Máriát, és Máriára Jánost, a legkedvesebb tanítványt. Az a nép, mely nemzeti vallásként büszke kálvinizmusára, és egy olyan nemzet tagja, mely Édesanyaként és Királynőjeként tiszteli a Szűzanyát, érti azt, hogy miért fontos mindez Joachim da Fiore történetmisztikájában, és értenie kell azt is, miért diabolikus (diabolosz-szétdobáló), ha az Írás szerinti kettős kötés szétszakítódik, ha Jézus imádása és Mária tisztelete szétválik.

Dante pokla és a fogyasztói paradicsom

E rövid kitérő után térjünk vissza fő témánkhoz. A világunkat uraló testiség, az agnosztikus, materialista öncélúság és a technikai haladásfétis teremtette identitás a keresztény hagyományban nem semleges, Isten országán kívüli állampolgárság, hanem radikális ellenállapot. Egy, a negyedik századi Palesztinában elevenen elégetett keresztény mártír, Szent Nílus apokaliptikus jóslása elgondolkoztathat bennünket. Szent Nílus szerint az Antikrisztus közeledtét jelzi, amikor "az ember értelmét a testi szenvedélyek fogják elsötétíteni, hitetlenség és igazságtalanság fog uralkodni. Megszűnik a szülők iránti tisztelet és eltűnik a szeretet. Az erkölcstelenség lesz a fő mindenek felett. Hazugság és kapzsiság, paráználkodás, házasságtörés, bálványimádás, homoszexualitás, tolvajlás és gyilkosság uralkodik. A hit semmivé törpül. Azután az Antikrisztus az uralma alá hajtja a földet, és elkápráztat hamis jeleivel, csodáival. Az emberiségnek gonosz bölcsességet ad, hogy hogyan beszéljenek egymással a világ egyik végétől a másikig. Mint a madarak, az emberek szállnak az égen, és mint a halak, behatolnak a tengerek legmélyébe. Az emberiség anyagi jóllétben fog élni, de ez a komfort csak ördögi szemfényvesztés lesz."

(Brown, 1994, 187. o.)

Egybevág ez a jóslat egy régi essexi prófécia szövegével is, melyet egy sírkő őrzött meg az utókornak:

"Mikor a képek majd élőnek látszanak, szabad mozgásokkal.
Mikor a hajók mint hal úsznak a tenger mélyén,
Mikor az emberek mint madarak repülnek az égen,
Akkor a világ fele vérfürdőben elpusztul."

(Brown, 1994, 203. o.)

E próféciák fényében vizsgáljuk jelenünk dantei koordinátáit. Riadtan vetíthetjük e vonatkoztatási rendszerre gazdaságkorunk világát, mert annak szervező elvei a pokol megannyi körének és bugyrának tartalmával azonosak. Már első lépései tükröt tartanak korunknak. Amikor Dante az erény dombjára igyekszik, három allegorikus vadállat állja útját: a kéjvágy foltos bőrű párduca, a gőg és az erőszak oroszlánja, valamint a kapzsiság vézna, örökké éhes nőstényfarkasa.

A pokol tornáca maga a már-már vallásos mértékben művelt szekularitás. Az anyagi világba a keresztelés szentsége nélkül lépő lelkek nélkülözik a reményt, hogy a racionális elméjük felett álló valóság feltáruljon számukra. A második körben bűnhődnek a vágy túlzói. Ez a pszichológiai erőmű, mely a marketing-gyakorlat motorja korunkban csakúgy, mint fogyasztói társadalmunk kielégíthetetlen falánksága, a harmadik kör fémjelzője. A negyedik kör az anyagi javakhoz a szükséges mértéket meghaladó ragaszkodás köre, az ötödik körben otthonosan mozoghat sok celeb és médiasztár, míg a hatodikban el sem férnének a modernkori bálványimádás rabjai. A hetedik kör vár a személy és a vagyon elleni erőszak gyakorlóira és azokra is, akik mások életfeltételeit megrongálják, csakúgy, mint az öngyilkosokra, az Isten ellen vétkező káromlókra, a természet ellen vétkező fajtalankodókra és az emberi együttélést megrontó uzsorásokra. Lám, együtt a hetedik körben a bűn, a militarizmus, a pornográfia és a bankvilág, mintha csak mindennapi médiaétkeztetésünk fogásait raktározná a lentvaló.

A nyolcadik kör a szélhámosok, csalók, tudatos megtévesztők, hamis tanácsosok, varázslók és hamis próféták, korrupt politikusok, képmutatók, egyenetlenséget támasztók, aranycsináló alkimisták köre, olyan világ, melyet Dante nyolc bugyorra kénytelen osztani. A rondabugyor a ma "felhoni" világának otthonos és hű tükre "odalenn". A reklámszakemberek, politikai megmondó emberek és rábeszélők, mindennemű marketingesek és médiahatalmasok találkozhatnak itt a New Age mágusaival vagy épp a "tanácsadói" iparág szürkeállományával, a binswangeri alkémikus gazdaság tőzsdelufi-fújó és -pukkasztó brókereivel és tőzsdemoguljaival csakúgy, mint a mindennemű testvérháborúk menedzsereivel és kétes "hőseivel."

Végül a Sátán kedvencei várnak ránk legalul. Ők a korunkban mesterfokra emelt gyakorlat, az árulás jelképes alakjai. Rátalálunk az övéiket árulókra a káini tartományban. Antenóra zónája ad otthont közösségeik, városuk és hazájuk árulóinak. Vajon elfér-e itt mind, akit illet ez a vég, és mit is kezdjünk az írástudók árulásával? De vajon ki érdemli meg a Sátán legközvetlenebb közelségét? Lám, itt találunk azokra, akik urukat és segítőiket elárulják. A hála megcsúfolása és a szeretet elárulása ez.

Rend és hierarchia uralkodik a Pokolban. A vétkek gravitációs állandója visz lefelé, és úgy tűnik innen, a mi felvilágosult világunkból, hogy az isteni és a természeti törvények együtt latoltatnak, és ami bűnként szubtilisebbnek tűnik, azért sokszor robosztusabb lakolás jár.

Sokan ezért azt sem érthetik, hogy miért a szeretet elleni vétségek, a gőg, az irigység, a harag, a kéjvágy, a perverzió uralják a purgatóriumot. Dante a menekülés útját a legáthatóbb spiritualizálódásban jelöli ki. A menny körei már a létet szervező bolygószellemek, a Hold, a Merkúr, a Vénusz, a Nap, a Mars, a Jupiter és a Szaturnusz, a küszöb őre közegén vezetnek keresztül, hogy aztán a nyolcadik körben, az állócsillagok körében az emelkedő utazó számára a hit, a remény és a szeretet jegyében jöjjön el a találkozás az apostolokkal, Péterrel, Jakabbal és Jánossal. A szférák mint angyali princípiumok és a hozzájuk rendelt nemes emberi minőségek és imák transzformatív lépcsők, melyek mind magasabbra, a Teremtőhöz vezetik az emelkedőt.

Milton is a pokollal kezdi, de nála Lucifer közelebb kerül az olvasóhoz, már-már a romantikus hős színében tűnik fel. A lázadó angyalok tanácsának székhelye a Pandemoniumban van, ahol Lucifer fő segítőivel, Mammonnal és Belzebúbbal készül Isten legyőzésére – jelképes, hogy Lucifer programja az újonnan teremtett Föld megmérgezésére mára anyagi, környezeti valósággá vált. Milton mégis osztozik Dante optimizmusában, hiszen a mű folytatása, A megkerült Paradicsom a megváltás tényével oszlatja el az ellenállás és lázadás fenti romantikus póza által keltett kísértést.

Ha Milton Dantéval az optimizmusban osztozik, Madách a látnoki erőben, mert Madách Mammonja mint logika jelenik meg a Londoni színben, és a megmérgezett világ falanszter sivársága vagy klímakatasztrófa-tájképe mutatja a mi közelmúltunkat és közeljelenünket.

Komédia és tragédia – minden jó, ha jó a vége – és minden rossz, ha vége az űr és a hideg megsemmisülés. Az emberút felén az utazó alászáll és felemelkedik. Az álom inkarnációs pályáján a gyermeki öntudatlanság örökjelenéből száműzött azonban talányosan a csúcson kezdi, fáraó, hadvezér, patrícius és lovag, tudós és résztvevő-megfigyelő; az utazó már a mi Leviatháni tereinkben méri fel az élvezetben haláltánc képét öltő üresség, az aszketikus lágertársadalmak és az égi és földi kiüresedés tereit.

Az említett hármas korszakolások nem jelentenek merev határoltságot, csak uralkodó tónusokat. Nem jelentenek leváltott valóságokat, csak a folyamatok mozgatóerőinek dinamikus átalakulását, és nem jelentenek azonnal azonosítható transzformációkat, hanem néha csak fokozatosan jelentkező, későn felfedődő jelentésváltozásokat.

A létalkotó személy és a tömegalkotó ego

Mindez nem azt jelenti, hogy ma nincsenek jelen az égi világhoz tartozók, és a tömeg-mivolt nem sajátja a középkori karneváloknak és háborús tájképeknek. Dante világában a képet a Walter Benjámin-i aura foglalja magába – a könyv is személy, egyszeri és kézzel, gonddal, verítékkel másolt egyedi példány, a gazdálkodás szoláris alapú, és az uzsora tilos. Ilyen a preprint korszak, a sokszorosítás előtti világ. Gutenberg galaxisában a fausti természetmágia valójában az egyedit oldja fel a számosban, a linearitás felszámolja a gömbperspektíva misztériumterét. A megváltásban nyert istenarcúságot a praktikus elme maszkként feszegeti le. A civitast átveszi a citoyen és a burzsoá, a biblia a mestergerendára kerül, és az asztalon a kettős könyvelés rovatait írják tele Max Weber evilági aszkétái. Kezdetét veszi a bekerítés, a közjavak vak privatizációja. A nap ereje helyett évmilliók elszenesedett életével táplálja gépeit a korszak, az ég helyett a föld mélye felé fordul a figyelem. A szám elszabadul, és hatalommá válik, az uzsora leváltja a felkentséget, az uralkodók figyelme is az égről a zsebük mélye felé fordul. Madách előtt megnyílik a jövő, a transzhumanista, posztprint korszak az iparszerű háborúival, milliós katona- és lágertemetőivel, nyilvántartási rendszereivel, számsor tetoválásaival és vonalkódjaival, elektromos bébiszittereivel és választópolgár-termelő üzemmódjával.

A tömeg Madách Londoni színjének éppúgy főszereplője, mint ahogy a falanszter-jelenetben közelről láthatjuk a tömegalkotó egyén előállításának technológiáját. A tömegalkotó egyén létrejöttének feltétele a személytelenítés. Ez lehet alkalmi és kozmológiai tekintetben végzetszerű, ahogy a virágvasárnapkor Jézust éltető, nagypénteken Barabást mondó sokaság adott helyzetében megmutatkozott, de lehet iparszerű is a nemzedékiparágak, a média, a divat és a szubkultúra műveinek tanúsága szerint.

A posztprint korszakot köthetnénk a Lumičretestvérekhez, vagy Hollywoodhoz, de azért, hogy Hollywood a retinánkra égesse a tömegalkotó személy létrehozásához kívánatos jelentéshálót, kell a bankóprés is. Ezért tekintsük a történelem kitüntetett korszakhatárt jelölő pillanatának azt, amikor 1913 karácsonyváró napjaiban az amerikai képviselők egy része már haza is utazott a távoli, déli és nyugati államokba szeretteihez, a helyben maradt szenátorok pedig megszavaztak egy különös javaslatot, mely szerint a szövetségbe forrt államok bankóját ezentúl egy héttagú kormányzati testület felügyelete alatt álló független, magánbankokból alakult konzorcium nyomja. Fél év múlva ég Európa, négy évre rá húszmillió dollárral véres útjára indul a bolsevista projekt, hét évre rá egy ezeréves ország darabokban. És mindenütt színre lép a tömeg, a háborút éltető, rivalgó sokaság. De később személyként szenved a mustárgáztól, személyként tépi szét az akna, személyként lövik rá az általa szétgöngyölt drótakadályra. Személyként pusztult el vagy hétszázezer magyar baka, minden ötödik egészséges magyar férfi a Kárpát-medencében. De nem a személy, hanem a tömeg éltette a miniszterelnököt, a Tisza István halálért is felelős önjelölt hatalmi csoportot, Károlyi Mihály Astoria hotelben székelő kormányát. Milyen beszédes történelmi színhely: a Parlament helyett egy idegen hangzású szálloda épülete.

A tömeg lép színre akkor is, amikor a magát bolseviknek nevező kisebbségi csoport sok-sok manhattani és svájci eredetű pénzzel a zsebében a menseviknek nevezett többséget kiszorítja a hatalomból. És a média, maga Eizenstein teremt a Téli Palota rohamának mítoszi képsoraival analógiát a Bastille ostromához, tömeget egy rejtélyes és így talán soha meg nem történt eseményhez. Tömeg, média, pusztulás. Leviathán haragos vizein az az úr, aki a tömeget uralja, mert felül mégiscsak a gálya van...

Európa gondolkodói riadtan látják a tömeg térfoglalását, Spengler a Nyugat alkonyáról ír, Ortega a Tömegek lázadásáról, Huizinga pedig a Holnap árnyékában fedi fel a személytelenség térfoglalását.

"A tömegek brutális uralma alatt élünk" – írja Ortega – és "Európa ma a legsúlyosabb válságban, ami csak népeket, nemzeteket, kultúrákat egyaránt érhet. Ez a válság nemegyszer jelentkezett már a történelem folyamán. Arculata, következményei egyaránt ismeretesek. Ugyanígy a nevét is tudjuk. A tömegek lázadása ez." Vagy ahogy Németh László summázza a jelenséget: "a tömegek felkelése: a tartalékok felmorzsolása, lassú géprombolás, a napról-napra élés szentesítése". A tömeg Ortega szerint a "sajátosan nem kvalifikált" egyének összege, azaz "a Tömeg az átlagember s így az, ami azelőtt csak mennyiség volt... a sokaság, a tömeg minőségi meghatározássá válik".

A tömeg és az elnéptelenedés összekapcsolódik, azaz a bekerített és szerves létből kiűzött nép romlik tömeggé, és "amíg ezek a tömegek létrejöttek, megkezdődött a síkföld elnéptelenedése..." – mintha csak a magyar paraszt sorsával szembesítene a spanyol szerző. Vajon a hatalomgyakorló tömeg maga lenne a Leviathán kiteljesedése? Milyen, ha a tömeg a közhatalmat nem maga fölé emeli, hanem gyakorolja, amikor a tömegalkotó ego egyesül a tömegben? A tömeg a vezér egójában egyesül, szemben a létalkotó személlyel, mely mindig kisebbség. A tömegember poszthumanizmusának titka, hogy amíg a világ és az élet kitárul előtte, a lelkét bezárja.

A tömeg hatalma a jelen szükségéből adódik, és képtelen a jövő kialakítására. Egy lábjegyzetben találunk rá az 1759-ben önmagát zabolátlan vigasságában elpusztító város, az almeriai Nijar kapcsán ezredfordulónk "nagy zabálás" metaforájára, az önmagát, jövőjét elfogyasztó tömegtársadalom summájára: "A tömeg, ha a maga kényére hagyják, hogy olyan legyen, mint amilyen,... csupa életkedvből az életfeltételek szétrombolásába kezd." Németh László Ortega válságvíziója kapcsán három lehetőséggel számolt: (1) az európai műveltség végveszélye a tömegek fölé emel egy lappangó, de értékes vezető elitet – ez nem történt meg. (2) Az orosz forradalom hipnotizálni fogja Európát – Foucault, Derrida, Sartre a tanúság rá, hogy ez a veszély fennállt, de a magyar '56 megmentette a földrészt. S végül (3) a fenyegető harmadik kimenetel: "a tömegek fölélik tartalékjaikat, visszasüllyednek egy múlttalan, jövőtlen világba".

Mammon megnyergeli Leviathánt

Mi szüli a tömeget, mi ragadja el a helyéről, mi teremti, mi élteti és mi lesz fétise, végül bálványa? A válasz kézenfekvő: a pénz. Pedig a pénz csak egy jel, ami az adás-vétel rítusában a bizalmat testesíti meg. Egy jel, melynek jegyében a lét forrásaitól távol merészkedhet a személy – de egyszerre csak arra ébred, hogy összezsúfolva a nagy kalandban, elszakadva földtől és égtől, állattól, növénytől, léte immár csak ettől a jeltől függ, és érte mindenre képes.

Lám, Leviathán vizein Lucifer első tisztje Mammon. A tömegember térfoglalása és a pénzhatalom totalizálódása egybeesik. Ahogy Spengler fogalmaz, a pénz már nem a gazdasági forgalom megértését szolgálja, saját fejlődésének veti alá az árucserét. "A pénz az ember mint zoon oikonomikon számára a tevékeny éberlét olyan formájává vált, amelynek már semmilyen gyökere nincs a létezésben."

A tömegember századában a pénzhatalom soha nem látott lehetőségekhez, történelemformáló, létpusztító és ego-alakító szerephez jutott. A jelzős humanizmusok álarcában jelentkező poszthumanista fordulat valójában a Leviathán ellenőrzése alól szabadult vagy azt megnyergelő Mammon munkájának története. A közhatalom megnyergelése már közhely. Rothschildnak tulajdonítják a mondást, miszerint "nem érdekel, hogy egy országban ki uralkodik, ha annak pénzügyi rendszerét ellenőrizhetem". Vagy gondoljunk F. D. Roosevelt elszólására arról, hogy "az Egyesült államokban Andrew Jackson óta a központi pénzügyi hatalmasságok kezében van a kormányzat". A nyereg valójában a – Dante poklából jól ismert – uzsora, a kölcsönzött pénz halhatatlanságának, azaz mammoni mivoltának záloga. A központi jegybank ugyanis így már nem a közhatalom bankja, hanem olyan független tényező, mely kamattal ad kölcsönt az államnak, és adóssá teszi azt. Az adósság fedezését pedig újabb kibocsátott pénzmennyiséggel, azaz újabb kamattal terhelt kölcsönnel biztosítja. 2008 tavaszára a világ legfejlettebb államának adóssága meghaladta a tízezer milliárd dollárt, 2008 őszére pedig a búcsúzó kormány adófizetőit e kormány hétszázmilliárd dollárral rövidítette meg a bankrendszer javára.

Hasonló indukált (és uralt) pénzügyi pánik kényszerítette annak idején az amerikaiakat a központi jegybank elfogadására, mint ami most pénzügyi világválságba sodorta a későmodernitás globalizált nemzeteit. E központi jegybank létét – melynek létrehozását egyébként a Morgan, a Warburg, a Rockefeller és a Rotschild bankházak bankárjai egy titkos találkozón formálták törvénnyé – puccsszerű módon fogadta el a képviselőház, az 1913 karácsonyára már hazautazott képviselők távollétében. Metafizikai szemszögből nézve e pillanat időzítése okkult ellenszertartásra utal, vagy valamilyen rideg szelekcionista logikára: aki a törvény ellen szólt volna, azt a szeretet hazavezérelte családjához ünnepelni.

A Rockefeller családhoz közelálló Aldrich szenátor befolyásolta a törvényjavaslatot érvényre juttató Woodrow Wilson elnököt, aki rá egy évre már nagy megbánással írta:

"Nemzetünk a hitelek rendszerének irányítása alá került, amely magánkézben összpontosul. A nemzet növekedése és minden tevékenységünk néhány ember kezébe került, akik saját érdekükből kifolyólag ellenőrzik és rombolják a gazdasági szabadságot. Az egyik legkiszolgáltatottabb, legteljesebben irányított és dominált kormány lettünk a világon, olyan, amely többé nem a szabad véleményen, többségi választói akaraton alapul, hanem domináns emberek egy kis csoportjának kezében van."

Számunkra jelentésteli, hogy épp ezen Wilson elnök volt az, aki hangsúlyozta a nemzetek önrendelkezésének elvét, majd azt a trianoni döntésnél a magyarság számára nem biztosította.

Ha egy magánbank-konzorcium mint jegybank ellenőrizni képes egy kontinensnyi szövetségi állam életfolyamatait, a képviseleti közhatalom által irányított gazdaságpolitikát, akkor a pénzalkímia valódi tárgya maga a lét, a mindennapi élet. Ez a pénzügyi stabilitás jegyében létrehozott intézmény a bankópréssel és a pénzkivonás jogával újabb és újabb válságot produkált, ami kisbankok ezreit pusztította el a múlt század húszas éveiben. Lindbergh kifejezésével élve tudományos pánikkal több mint tizenhatezer bankot tettek tönkre a tőzsdéről kivonuló bennfentesek. A huszonkilences válságot sokan ezért Amerika legnagyobb rablásának nevezik, amely McFadden egykori szenátor szerint megtervezett esemény volt: "és a nemzetközi bankárok a kétségbeesés légkörét igyekeztek megteremteni, így uralkodni rajtunk". 1933-ban az amerikaiaknak a teljes anyagi kiszolgáltatottságot kellett megtapasztalniuk azzal, hogy tízéves börtönfenyegetés mellett a magántulajdonban lévő aranyat be kellett szolgáltatniuk – és ezzel a dollár aranyalapja megszűnt.

Azzal, hogy az államnak nincs joga bankót nyomni, csak e magánbankszövetségből formált jegybanknak, a valóságot s benne a népképviselet akaratát leváltották, helyette a tömeggé mosódott sokaság üzemeltetése indult meg. Gondos számítások alakítják a bértartományokat, a vásárlóerőt, a munkanélküliség fegyelmező arányát – a számok, algoritmusok és a szofisztikált képletek uralkodnak a valóság felett. A beállított viszonyok hozta nyomorúság is kitermelhető, hasznosítható: az egészség- vagy inkább betegségipar, a medikalizáció térfoglalása a szenvedést teszi nyersanyaggá. Ez az élet fölötti uralom egyik formája. A másik a halál instrumentalizálása, a háború.

Az első világháborúba éppúgy egy véres színjáték – a Lusitania hajónak a német tengeralattjáróktól sűrű harci vizekre küldése – léptette Amerikát, mint amilyen megtévesztő események vezettek a közelmúltban Afganisztán és Irak megtámadásához. Ami Amerika 323 ezer katonájának életébe került, az a Rockefellerháznak kétszázmillió dollárt hozott (ami egyébként elég alacsony árfolyam egy emberi életért). Az Államok harmincmilliárd dolláros háborús költsége pedig a bankok esetében harmincmilliárd dolláros kamatos kölcsönt jelentett. Aranynyereg a közhatalmon. A háború rendre kettős nyereség, hiszen mindkét fél fizet a fegyverért, az üzemanyagért.

Mammon nem a huszadik században került először nyeregbe, az eszköz nem először kerekedik használója fölé. Az elöljárókban még szakrális iránytűvel tájékozódó, nemesebb korokban is volt erre az árulásra hajlam. Mert a Civitas Dei korszakában, Szent Gergely pápasága idején sem volt mentes a pénz hatalmától a Szent alá rendelt valóság. A szentségvásárlás, a szimónia elterjedése révén az üdvösség került piacra, ahol mohó urak beiktatási joguknál fogva adták el azt a harácsolóknak, és a vagyonukat pénzzé tevő nemesek egyházakat vehettek a pazarló királyoktól. Gergely pápa a világi szívességet anyagi nyereségekkel is együttjáró püspökségekre cserélő hatalmasokat lélekkufároknak tartotta, és velük szemben támogatást nyújtott a lázadó, szegény szerzeteseknek, a Rongyosoknak, a pataria mozgalmának. Arialdus, a pataria mozgalom vezérének életrajzírója beszámol a kor elitjének, az érseki körök, a papság és lovagság, és a hozzájuk lojális közemberek körének rémületéről: "Ha győzedelmeskedik a [simoniát elítélő] új tanítás, keserves lesz az élet nekünk is, gyermekeinknek is. Micsoda élet az, ha nem adhatjuk- vehetjük az egyházi beneficiumokat, mint eddig?"

Gergely pápa tudta, hogy a hatalom nem világi természetű, mint ahogy végső soron az élet, a mindennapi élet sem az, és ezen magasabb valóság esélyét leginkább a sorban utolsók, de a létművelésben elsők, a földműves jobbágyság tapasztalhatta meg. Talán ezért riad meg Ortega y Gasset a népből tömeggé váló egyén luxuskereső, kényeztető, a létkorrupcióba amalgámozódó átalakulásától. Erre hajdan a népnek is volt módja a karneválok idején, de a karnevál csak szelep volt, a megszentelt élet egyensúlyát biztosító ellensúly, és nem kötelező, a marketing által csúcsra járatott nemtelen létforma.

A jobbágy olyan társadalmi szerződést kötött a hűbérúrral, ami az ő kisvilágában lehetővé tette a megművelt természettel való közvetlen szeretetkapcsolatot, az odaszentelt gondozói-művelői alapállást (lásd kultusz – agrikultúra). Így a földet a szertartások, ünnepek évköri rendje és a hagyomány minden létmozzanatot, születést, menyegzőt, halált, étkezést, munkát megszentelő gyakorlatában összekapcsolhatta az éggel. Ennek a csodának az avulhatatlanságára utal az a kortárs szubkulturális jelenség is, melynek révén a népi vallásosságot kutató Bálint Sándor öröksége – Molnár V. József közvetítésével – az óvónőtől az építészig átjárja a szerves műveltség égisze alatt létét újragondoló fiatal magyar értelmiséget. Ellenkultúra, romantika, múltba révedés vagy reveláció ez a sajátos revival?

illusztráció A szabadság világában közüzemi tússzá tett és munkájából elbocsátott panellakó homályos történelmi emlékezetében a hajdani jobbágy fogalma lassan új értelmet kap. Egy olyan létformáét, ahol egy családra egy jobbágytelek (úgy harminc hold termőföld) jut, saját tiszta vizű kúttal, a konyhakert vegyszermentes zöldségeivel, friss, tartósítószermentes tejjel és tojással. A baromfiudvar és az ólak, az istálló, a góré mindmind tele állattal és terménnyel, és a mindennapi élet megtelve a lét értelmével, a műveléssel. Ez a paraszt kozmikus lény, aki többé-kevésbé önellátó és fenntartható gazdaságában igazán korszerű, környezetbarát, energia-független életet él.

A paraszt a csekista, a komisszár, az agitátor és a Bugyonnij-sapkás szuronyos jelmezébe öltözött tömegember áldozata lett. Az ukrán "holodomor" sok millió éhen halasztott parasztjának az volt az egyetlen bűne, hogy nem lépett be a kolhozba. A hatalom lezárta az utakat, besöpörte a vetőmagot, és elkobozta a mozdítható javakat, pénzt, ékszereket, nehogy élelmiszerhez juthassanak az osztályellenségnek tekintett gazdák. Ukrajna kozák fertálya a világ egyik legnagyobb koncentrációs táborává vált.

A Mammon világmechanikája ideológiátlan. Pénzhálózatai egyaránt finanszírozták a tőke- és kapitalizmusellenes bolsevizmust és a "judeoplutokrácia"-ellenes rasszista rémállamot, a náci Németországot. A Standard és az IBM még a háború alatt is szállított Hitler népirtó gépezetének technológiai eszközöket. De ez a profitgépezet saját állampolgárait sem kímélte.

A népirtások mellett a poszthumanizmus történelmi tünetei közé tartoznak az üzemszerűen bonyolított, kapcsolóval beindított és kapcsolóval leállított háborúk, a határozott időtartamra szavatolt totális rendszerek menedzselése, térségek programozott tönkretétele. Ezek a pénzhatalom számára garantált profitzuhatagot jelentenek. Amit az elején hoz a fegyveripar és a kereskedelem, a második ciklusban hozza az újjáépítés. Algoritmizált létrontás.

A sárkány legyőzője

Mammon és/vagy Leviathán – szinte mindegy. A kérdés az, ki tapos a sárkány fejére? És mit is jelent ez a mi átiratunkban, mit jelent Ráháb, Tehom vagy Leviathán, mit jelent a személytelen tömeg által felemelt felelőtlen és önkényes közhatalom? Kicsoda vagy micsoda a tömegfolyamatok, a káosz és a statisztikai kalkulus tengeri szörnye, akin az ég küldötte vagy elhívottja erőt vesz?

A sárkány felett vett győzelem egyike a nagy, ősi történeteknek. Perseus, Beowulf, Siegfried, Szent György és Szent Mihály mind erőt vesz a sárkányon, aki a természet brutális erőit éppúgy jelentheti, mint a kincs őrét, vagy a sötétség hatalmát a lét fölött.

Vajon a Leviathánt, a közhatalom sárkányalakját – mely a tömeggé olvadt és önzéssel, ellenségességgel vádolt egyedek káoszának ura – kinek kell térdre kényszeríteni? Demosz-kratosz kihívói között igazi dosztojevszkiji figurák szerepelnek. Az állam elhalásáról író és öldöklő tanácsállamot teremtő filozófus-politikus vagy a Nibelungok kincsét őrző sárkányt lebíró Siegfriedről álmodó szobafestő, aki egy másik tömeggyilkos rémállam-sárkányt szabadít a világra.

Látjuk, mind véres és tragikus kudarc volt. A wagneri és nietzschei Siegfried-kép, az ember szélső értékeit kereső, poszthumanista áttörésre vállalkozó Übermensch alakja sötét bukás. Ennek az archetípusnak történeti megjelenése szükségképpen visszaélés – a tömegalkotó kisember mitikus hőssé fúvódása csak kudarchoz vezethetett, tragikus és pusztító paródiává. Szentség nélkül nem győzhet a sárkány fölött senki, sem Beowulf, sem Siegfried, mert a sárkány fölött csak Szent György és Szent Mihály győzedelmeskedik.

Szent György győzelmének feltétele tanulságos: a sárkányt nem a személyes diadalért, még csak nem is a város alkalmi megszabadításáért kell megölni. A még élő sárkányt a város szívébe hurcoló hős "metafizikus feltételt" szabott, a győzelem jeléül templomot kell építeni. Talán ezért találunk annyi pogány áldozó helyre emelt templomot a magasrendű földsugárzások, a Szent György-vonalak mentén, és talán ezért nevezi a kínai hagyomány ezeket a vonalakat Sárkány-vonalaknak.

Forduljunk ismét Joachim da Fiore korszakolásához és a sárkány támadásaihoz. Leviathán dolgában megjegyzésre érdemes, hogy a Sátán a patmoszi látomásban sem szárnyas démonként hull alá, hanem sárkányalakban: "És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánnyal, és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai. De nem vehetének diadalmat, és az ő helyök sem találtaték többé a mennyben. És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekséget elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai is ö vele vettetének."

Így válik evilág fejedelmévé a gonosz, így lesz az evilágiság, a szekularizáció ellenspiritualitásának mozgatójává. A Fiú ellen meghirdetett háborúról is számot ad János evangélista: "És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, aki napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona; Aki terhes vala, és akarván szülni, kiált vala, és kínlódik vala a szülésben. Láttaték más jel is az égben, és ímé, vala egy nagy veres sárkány, akinek hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona; És a farka után vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat; és álla a sárkány a szülő asszony elé, hogy mikor szül, annak fiát megegye."

A gyermeket azonban sem Heródes seregei, sem a majd harminc év után kísértő Sátán, sem a Sátán hatalma alá került farizeusok, sem a tömeg és Róma hatalma nem tudta elpusztítani, János szavai szerint: "ragadtaték annak fia Istenhez és az ő királyi székéhez".

Végül a Sátán az asszony ellen fordul, és megkezdi háborúját az anyaszentegyház, azaz Krisztus követői ellen. "Mikor a sárkány látta, hogy ő levettetett a földre, kergetni kezdé az aszszonyt, aki a fiút szülte." "Megharagvék azért a sárkány az asszonyra és elméne, hogy hadakozzék az Ő magvából valókkal az Isten parancsolatának megőrizőivel, és akiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele."

János hétfejű, tízszarvú jelenéssárkánya sokfejű-egyszemélyben ura a közös testületi felelősségbe bújtatott egyéni felelőtlenségben lévő döntéshozóknak, a parancsra cselekvő testületeknek, a heródesi gyermekgyilkos századnak, a farizeusi egyházhivatalnak, a római helytartóságnak, a martalóc helyőrségnek. Mint tízkoronás sárkány – önmaga konzorciuma, felügyelő bizottság, Hetek, Nyolcak, Tizek, egyebek személytelen mozgatója – uralkodik a törzseken, a nemzeteken. És fölemelkedik egy kosszarvú fenevad is, a Bárány szarvát viseli, de hangja a sárkányé, ki a fenevad képének életet ad, és eléri, hogy akik a fenevadat nem imádják, megölessenek, és bélyeget tetet homlokra, kézre, hogy csak azok adjanak, vegyenek, akik a fenevad számát viselik. Ez a sárkány Hamvas Béla szerint a Szent Lélek ellenereje, a szeretet oppozíciója, a szétszóró-szórakoztató személytelen – ahogy Czakó Gábor mondja Hamvassal együtt. A testesülni nem tudó, mely elfoglalja a testületeket, a személytelenség egyházát – a hivatalt. A jánosi egyház, a szentlelki korszak ellenereje hát a Leviathán, és persze a tőle el nem maradó Mammon.

A Sárkány fejére végül a csillagkoszorús Szűz tapos, akinek csillagkoszorús fényalakját – nomen est omen – Karácsond község felállványozott oltárú templomának restaurációs fázisfotóján a művész, Ligeti Károly fotósa rögzítette számunkra. Megjelent a celluloidon máskor is a Szűzanya fényalakja, mint Zeitunban 1968-ban, vagy Edfu városában 1982-ben, de sajátos jelentése van annak, ha Mária saját országának, a bolsevizmusból épp kiszakadó magyar haza Karácsond nevezetű falvának megújított templomában, 1989 Szűz havának harmadik napján jelenik meg.

Fontos ez azért is, mert az apokaliptikus látomás képes beszéde szerint "megharagvék azért a sárkány az asszonyra és elméne, hogy hadakozzék az magvából valókkal...". Boldogasszony- anyánk az, akinek Magyarországot Szent István felajánlotta, ő az, akire a sárkány megharagvék. Az okkult ellenerők által irányított hivatali kezek Mária országát 1920. június 4-én, Jézus Szíve ünnepén feszítik keresztre, az országot Jézus öt szent sebét jelképező módon szétszaggatva. A gonosz nem engedi a népszavazást, mert ott a személy dönt, csak a népgyűlések tömege kiálthat Barabást Balázsfalván és másutt. Boldogasszony gyermekeit 1956. június 4-étől lehet millió számra abortálni a maradék hazában.

1956 őszén Mária országa a kereszten meghal, és míg a magyarság engesztelő népszelleme pokolra száll, a szellemtelen tömeget a Hősök terére gyűjtik össze 1957 májusában. 2004-ben a Piéta képe, Európa Mária-kék csillagkoszorús lobogója mellé kerül a Szent Koronás magyar zászló. A Fatimai magyar kálvária utolsó stációját még reménykedő magyarok avatják fel az utolsó orosz katona kivonulása után, mára tudjuk: még a köpenyre is kockát vetettek.

Leviathán, a személytelen életellenesség, a létrontás hivatali hatalma, a pénzhatalom uzsoraszörnye – mind a Szentlélek ellenereje.

Mária a Hivatal kapui előtt

Mária-jelenések voltak a péteri korszakban is, az első keresztény évezredben azonban csak huszonöt esetről tudunk, és a második évezred feléig még száz Mária-jelenés ismeretes. Az a tény, hogy a mintegy hatszáz ismert Mária-jelenésből kilencven a 19. századra esik, és az összes Máriajelenés fele a huszadik században történt, jelzi, hogy a Mária-jelenések a jánosi, azaz a Szentlelki korszakhoz kapcsolódnak. E korszak zenitjét, az 1830-tól a kétezres évekig terjedő időszakot jelöli a Mária-korszaknak – Marianische Endzeitnek, Apokalypse Mariale-nak – nevezett új fejezet, melyet a szakrális kommunikációnak az időfelettit a történetivel összekapcsoló folyamata jellemez. A lokúció, a hierofánia, az anyagba vetett személy égi megszólítása, a böjt, a meditáció, az ima, a nyelveken beszélés, a vallásos extázis, a transzállapot megemeli a függöny szélét: apo kalüpszosz.

Mária üzenetei meglepően politikusak. Politikus hangsúlyok jellemzik már az első, párizsi Mária-jelenést is e sorban, melynek a Rue du Bac utcában, az Irgalmas Nővérek zárdájában Laboure Katalin volt a tanúja. E látomás kapcsán a katolikus hívek az ún. Csodás érméért lehetnek hálásak, míg a Mária-jelenség eszkatológiájával foglalkozók az ateista szekularizmus és a szellemi, lelki elsötétedés azonosításának paradigmáját köszönhetik. "Gonosz idők jönnek. Balszerencse köszönt majd Franciaországra. Megdöntik a trónt. Az egész világ különféle gonosz erők hatalma alá kerül."

És a kijelentés folytatódott. LaSalette-ben a tizennégy éves Melanie Matthieu és a tizenegy éves Maximin Giraud fogadta Mária üzeneteit 1846 szeptemberében: "Minden időben szenvedtem az emberiség maradékáért. Ha azt akarom, hogy fiam ne hagyjon el titeket, szüntelenül imádkoznom kell ezért." "A polgári kormányok mind azon vannak, hogy eltöröljenek és száműzzenek minden vallásos alapelvet, hogy utat készítsenek a materializmusnak, ateizmusnak, okkultizmusnak és mindenféle erkölcstelenségnek."

Mária küzdelme ez Leviathánnal. Az európai polgári forradalmak földrésznyi paroxizmusa és a Kommunista Kiáltvány is 1848-hoz kötődik. Az 1846-os LaSalette-i kijelentésben Mária figyelmezteti a fiatal látnokot, Melániát arra, hogy Franciaország háromnegyede elveszíti hitét, és az a negyede, amelyik megőrzi, lanyhán fogja gyakorolni. A világ nem részesül békében addig, míg az emberek meg nem térnek. A szekularizmus valójában kommunikációs katasztrófa, a magasabb valóság iránti megvakulás, süketség és némaság drámája, az isteni rész elvesztése: a platóni Atlantisz-történet újratöltve.

"Isten népének irányítói és vezetői elhanyagolják az imát és a bűnbánatot, és az ördög elhomályosította értelmüket. Isten megengedi az őskígyónak, hogy széthúzást, egyenetlenséget okozzon minden társadalomban és minden családban." "Gonosz könyvek árasztják el a világot. A sötétség szelleme terjed el mindenfelé, és lelassít minden Isten szolgálatára irányuló cselekményt, Nagy hatalmuk lesz a természet felett, és még templomok is épülnek szolgálatukra."

"A Földet mindenféle csapások érik a járványok és éhínségek mellett, amely széles körben elterjed. Háborúk sorozatai lesznek az utolsó háborúig, amelyet az Antikrisztus tíz királya vív meg, akiknek azonos lesz a tervük, az Antikrisztus pedig egyeduralkodója lesz a Földnek. Mielőtt ez megtörténik, valamilyen hamis béke lesz a Földön. Az emberek semmi másra nem gondolnak, csak a szórakozásra. A gonoszok a legkülönbözőbb bűnöket követik el."

"A természet bosszúért kiált az ember miatt, és remeg a rémülettől azok miatt, amiknek el kell következniük a bűnnel szennyezett Földön." – szól mindannyiunkhoz Mária LaSaletteben.

A jelenésekben foglalt kép, az intés iránya alig változott másfélszáz év múltával:

"...nemzedéketekben ma nagy tiszteletet nyújtanak az ördögnek, aki kezdettől fogva gyilkos és hazug, és most atyaként imádják. Őt tisztelitek az Atya helyett. Napjaitokban mélyen meghajolnak művei előtt, és ezzel büntetést vont magára nemzedéketek." (Mária Vassula Rydennek, 1994)

"Ne vesztegessétek időtöket a televízió előtt. Ez a legerősebb eszköz Ellenfelem kezében arra, hogy mindenütt elterjessze a bűn és a tisztátalanság sötétségét. A televízió az a bálvány, amelyről a Jelenések könyve beszél. Azért alkották, hogy a Föld minden népe imádja, s azért ajándékoz neki alakot és mozgást a gonosz, hogy kezében a csábítás és a romlottság szörnyű eszközévé váljék." (Mária Stefano Gobbinak, 1988)

Újabb fejezetet nyitott a jelenések tematikájában az egyszerre materialista és okkult szellemiség behatolása Oroszországba, mely ország így átadatott a Jelenések vörös sárkányának. Erről már az első világégés előestéjén az ukrajnai Hrusiw kápolnájában megtapasztalt Mária-jelenés során értesülhetett a hívő világ. A jóslat nyolcvan évig tartó borzalmakról, éhínségről, üldözésről, szolgaságról és három világháborúról beszélt. Ukrajna valóban megtapasztalta a vallási üldözés minden formáját, és a minden képzeletet felülmúló, hétmillió áldozatot követelő népirtást, a Holodomort, amikor Eurázsia egyik legtermékenyebb tája vetőmag és élelem nélküli koncentrációs táborrá, az éhhalál földjévé vált.

De a hrusiwi kápolna a kegyelem és az irgalom színterévé vált akkor, amikor a csernobili katasztrófa első évfordulóján, 1987. április 26-án újra Mária-jelenés színtere lett. Egy, a szovjet börtönökben sokat szenvedett és csodás megmenekülést is megélt látnok, Josyp Terelya május 9-én (!) a következő üzenetet kapta: "Óh, leányom, Ukrajna, eljöttem hozzád, mert te szenvedtél a legtöbbet, és az összes szenvedésed dacára megőrizted hitedet Szent Szívemben. El kellett jönnöm hozzád, hogy menj és térítsd meg Oroszországot. Imádkozz Oroszországért. Imádkozz az elveszett orosz nemzetért. Mert ha Oroszország nem fogadja el Krisztust királynak, a III. világháború elkerülhetetlen." A vizionárius Terelya látta az Antikrisztust arany cingulussal a nyakán, és szájában Csehszlovákia, Magyarország, Kelet-Németország, Románia és szovjetunió nemzeti lobogója volt.

A vörös sárkány uralma egyben összekapcsolódik az évszázad mulasztásának történetével. Erről szól a fatimai jóslat, és erről szól a Hivatal bűnrészessége a fatimai titkok kapcsán. Mária üzenete így szól a három írástudatlan pásztorgyermeken keresztül az emberiségnek 1917-ben: "ha imádságotok a szívetekből fakad, akkor Oroszország is meg fog térni. De ha nem követtek engem, akkor Oroszország a tévtanait az egész világon elterjeszti, és ezután jönnek a háborúk, éhségek és más csapások is. Az örökkévaló Atya súlyos büntetéseket és csapásokat fog megengedni. Nemzetek tűnnek el a Földről. Úgy tűnik majd, mintha a vég lenne itt."

S lám a Hivatal hivatalból áll ellent a Máriakorszak üzeneteinek. Így történt ez az ezernyolcszázas évek végén a Rám-szakadékhoz vezető pilismaróti út végén lévő jelenéshelyen, ahol az aufklérista plébános – vesztére – kivágatta azt a fát, ahol Szűz Mária megjelent. Így történt a fatimai titkokkal, így történt ez Pio atya életének számos eseménye során, így az 1947-es Rosa Mystica jelenéseket elutasító Bruno Foresti püspök, vagy a medzugorjei látnokokat elítélő Pavao Zanis püspök esetében.

Erre kínál magyar példát a negyvenes évek végén több tucat elektrosokk-kezelés alá vetett falloskúti Mária-látnok parasztasszony esete, a szeretetláng napló változó püspöki megítélése és a karácsondi jelenésről némán hallgató katolikus egyházi nyilvánosság is. A vitatott, el nem fogadott jelenések között tárgyunkban sajátos súlyú egy amszterdami látnok, Ida asszony – akinek Mária a Minden Népek Asszonya nevezet alatt mutatkozott be – 1947-es látomása, amely előre jelzi a sarló és a kalapács szétválását, a félhold és a nap örvénylését és egy kecskeforma lényt, mely e káoszon keresztülhalad. A látomás része volt a balkáni háború és a fegyveres harcok Jeruzsálem körül. Mária figyelmeztetése szerint: "kegyetlen küzdelem zajlik majd. Gazdasági katasztrófák sújtanak." "Politikai háború a Vatikánon belül." "A másik szellem félelmetes sikerrel hatol be mindenhová." "A realizmus és az emberközpontú humanizmus lesznek az új pogányság alapjai, és a démoni támadás már nem annyira a nemzetek ellen, hanem az emberi gondolkodás ellen irányul". (Brown, 1994, 96. o.)

A Hivatal ellenállása Fatima kapcsán esik a legnagyobb súllyal latba, hiszen a vörös sárkány kezére jutott áldozatok száma – a "tanítványi" kínai kommunizmust is ide értve – eléri a százmilliót. A Szentlélek elleni bűnök, kegyhelyek megszentségtelenítése, templomok tízezreinek lerombolása, papok és hívek felekezeti alapon való legyilkolása, elhurcolása pedig beláthatatlan metafizikai súlyú eseményeknek tekinthetők. A Hivatal ellenállt, és ha cselekedett is, nem a kérés szerint tette azt. A fatimai látnok, Lucia nővér minden igyekezete ellenére csak kevés sikerrel járt. Így ír erről egy helyütt: "Atya, Miasszonyunk nagyon szomorú, mert semmi figyelmet sem szenteltek 1917-es üzenetének. Sem a jó emberek, sem a rosszak nem törődnek vele. A jók mennek útjukon anélkül, hogy a mennyei szabályokkal sokat gondolnának, a rosszak pedig folytatják a kárhozatba vezető útjukat."

Oroszországot választotta ki Isten arra, hogy megbüntesse az emberiséget. Hacsak imáinkkal és a szentségek vételével el nem érjük, nem kapjuk meg Oroszország megtérésének kegyelmét."

A Máriás papi mozgalom látnok vezetője, Stefano Gobbi atya is lokúció útján kapott megerősítést mindennek jelentőségéről. 1987-es feljegyzése szerint így szól a Szűzanyától kapott üzenet:

"Nem hallgatták meg kérésemet, hogy ajánlja fel nekem a Pápa minden püspökkel együtt Oroszországot. Így az elterjesztette tévedéseit a világ minden részén."

"Hetven évig éltetek Ellenfelem rabszolgájaként. Sikerült romlott és bűnös Babilonná változtatni a világot. Sikerült az élvezetek, a bujaság serlegével elcsábítani a Föld minden népét."

"Századotok eseményeinek ura vitathatatlanul a Sátán volt. Az egész emberiséget rávitte, hogy elutasítsa Istent és szeretetének törvényét. Mindenfelé megoszlást, gyűlöletet, erkölcstelenséget és gonoszságot terjesztetett. Törvényesítette a válást, a magzatgyilkosságot, a szemérmetlenséget, a homoszexualitást és az élet keletkezését megakadályozó mindenféle eszköz alkalmazását."

Az abortusz nem az eltömegesedés, a túlnépesedés elleni fegyver. Ahogy egy jelenésszöveg mondja, az abortusz elfogadása a "Feszítsd meg" kiáltás szinonimája. Egy horvát származású amerikai látnok, Zdenko Singer így tolmácsolja a látomásban hallottakat az abortuszról:

"Ezek között az (elabortált) gyermekek között nagyon sokan vannak, akiket javatokra ajándékoztam nektek. A Csillogó Sötétség tudja ezt, és ezért uralkodik kemény szívetek fölött. Ezek az igaz, ártatlan lények arra voltak szánva, hogy megszabadítsanak titeket a kétségbeeséstől, amelyben most szenvedtek. Ezek az ártatlan lények arra voltak szánva, hogy uralkodjanak és lendítsék előre azt a világot, melyet én ajándékoztam nektek, úgy, ahogyan tanítottalak benneteket: az én szeretetemben."

Mintha csak az egész fosszilis energetikára épített ezredfordulós civilizáció, a maga demográfiai robbanáshoz vezető technikai és civilizációs eszközeivel, és az ellenerőnek való átadottságból fakadó lelki-szellemi elsötétülésével egy különös ítéleti helyzetet szolgálna. Az igazakat elválasztó próbatételt, melyet Jób könyvéből ismerünk. Mert szabad akaratot biztosít minden megtestesülő lélek számára, és ugyanakkor a mérlegeléshez próbaként és feltételként a rossz hatalmát, hogy a jót ne lehessen konformizmusból, mechanikus megfelelésből gyakorolni, csak kockázatot vállalva, ellenszélben, döntés és szabad akarat által Isten felé fordulva.

Kis magyar eszkatológia

Magyarország helye sajátos ebben a metafizikai súlyú eseménytérben. Az okkult háttérhatalmak a katonai sikerekkel és óriási véráldozattal kivívott páduai béke ellenére harmadára csonkítják az országot, és a vérgőzös kommunista terrort is az elsők között szenvedi el az ország 1919-ben. Két évtized múltán a szintén okkult, sátáni gyökerű nácizmus fenyegetésében az ország misztikus védelmet kap a krisztusi töviskoszorú stigmáit megkapó Galgóczy Erzsébet révén. Ilyen védelmet kap Németország is Neumann Teréz és az olasz nép Pio Atya engesztelő munkája révén. Erzsébet asszony golgotai szenvedései is hozzájárulhattak ahhoz, hogy Mária Natália nővér 1940-ben a Szűzanyától kapott üzenetében a következőket fogadhatta: "Szent István az országot a mennyei Atyától kapta, s mivel fia meghalt, örökségül nekem adta. Én ezt az örökséget elfogadtam. Más országok is felajánlották magukat nekem, de örökségem csak ez az egy ország, Történelme során megjárta a keresztutat, de nem pusztul el soha."

Mint szinte sehol a huszadik századi misztériumban, most se hallgattatott meg a prófétáló látnok, aki felhívta a vagyonról való lemondásra és az engesztelés feladatára az egyház figyelmét. (Milyen életerős parasztság emelkedhetett volna fel a szétosztott vagy bérletbe adott egyházi földtulajdonon?) A háború által elsodort országban a kétségbeesés Jézushoz fordította újra Natália nővért, aki tudakolta, marad-e valami hazájából. A válasz ma is érvényes:

"Gyermekeim, kedves magyar gyermekeim. Ne féljetek, imádkozzatok! Szeretném minden magyar ház kapujára, és minden oszlopra arany betűkkel felírni: Magyarország nem pusztul, csak tisztul. Magyarország a világ végezetéig él. Szeplőtelen anyám veletek van, és vigyáz rátok. Ezért szeressétek, és az engesztelést mindig vele együtt végezzétek."

"Azt akarom, hogy ne csak Mária országa, hanem Mária engesztelő országa legyen, és ezt a nevet hordozza minden nemzet előtt."

A fordulat éve, 1948 is összekapcsolódott Mária-jelenéssel. Mátraszentimréhez közel, Falloskúton gyógyító forrás fakadt, és egy parasztasszony látomásban aranyfűrészt kapott Máriától, hogy az előtte megjelenő kígyó fejét lefűrészelhesse.

Mária Natália asszony megélhette a nyolcvanas évek történelmi változásait. Egyik utolsó, 1986-os jelenésében Jézustól tudakolta a magyarság számára elkészített kegyelmeket:

"Szeplőtelen Édesanyám, a Világ Királynője és a ti Győzedelmes Királynőtök nem Magyarország területét akarja kibővíteni, területét rendezni. Ő most azt kívánja és akarja, hogy a magyar nép őt jobban megismerje és szeresse. Ezt a népet szeplőtelen szívére akarja ölelni, mert az Ő szíve a legbiztosabb út, amelyen hozzám, Isten fiához juthattok. Mert életük és üdvösségük Én vagyok."

Stefano Gobbi atya, a Máriás Papi Mozgalom látnok vezetője 1981. augusztus 16-án a Szűzanya magyarságra vonatkozó üzenetét kapta:

"A pápa szeme előtt ismeretes a (magyar) nép isteni küldetése, melyért évezredes történetének vértanúi sorával fizetett. E korban pedig Szeplőtelen Szívem világraszóló békediadala kiváltságos eszközéül adta.

Az én népemnek lelkileg át kell alakulnia, hogy e küldetést betölthesse Isten dicsőségére, az emberiség javára és saját boldogságára. Törekedjenek Isten mindent átható, szerető jelenlétének és az én anyai segítő jelenlétemnek állandó tudatában élni. Ezzel, és ha Jézusom megváltó áldozatából misehallgatás, áldozás és imádás révén kegyelmi erőt és szent örömet merítenek, le fogják győzni bűnös szenvedélyeiket, nem teszik szeretetlenséggel pokollá egymás életét, nem hagyják magukra a szenvedőket és az öregeket, nem emelnek gyilkos kezet születendő gyermekeikre, nem hagyják Isten nélkül felnőni őket, s nem gátolják, hanem segítik őket a legszentebb hivatásuk felé."

Vajon mennyire akadályozza ezt a küldetést az a sok millió elabortált lélek, amely különös emberáldozatként jelenik meg a jelenésszövegekben?

"Országaitokat elárasztották a tisztátalan lelkek légiói, és ott nyüzsögnek mindenütt. Ezért éri annyi baj ezt a nemzedéket, amely ártatlan vérrel építi tornyait [az abortuszt sok országban törvényesítették], és bűnre alapozza hazáját. Egyedül ez az áldozat tetszik a Sátánnak... Az ördög vérre szomjazik, és most ártatlanok vérét kapja." (Mária Vassula Rydennek, 1994)

San Domianóban hangzik el az a kijelentés Máriától, hogy "nemsokára, amikor a történészek a világ arculatát megváltoztató eseményeket keresik, fel fogják fedezni, hogy az nem egy csata volt, hanem egy ima." II. János Pál pápa és a magyarországi hívők rejtélyes imaereje nyilvánulhat meg abban a különös egybeesésben, amikor a pápa Budapesten, a Hősök terén tartott szentmiséjével egy időben, 1991 augusztusában a Moszkvát elfoglaló tankhadsereg, mint egy meghaló őshüllő dermed tehetetlenségbe, hogy aztán a Gorbacsovot felváltó Jelcin felszámolhassa azt a sátáni rémállamot, amit Trockij, Lenin és Sztálin a sátáni erők szolgálatába állított egykor.

A vörös sárkány nem először hajol meg az együttes imaerő előtt. A Bécset körüljáró rózsafüzér-zarándoklatnak tulajdonítják a misztikus történelemszemléletet követők azt is, mikor Molotov az Ausztriában állomásozó szovjet csapatokat 1955-ben kivonta a semlegességet vállaló országból. Itt érdemes megjegyeznünk, hogy hasonló rózsafüzér-zarándoklattal járták körbe Budapestet 2007 tavaszán a hívők – és milyen különös, hogy rá egy hétre az 1956 félévszázados évfordulóját ünneplő sokaságot szétverő, Európában csak a belfasti polgárháborús erőszakhoz mérhető rendőrrohamért felelős rendőri vezetőket egy lány megerőszakolása kapcsán kirobbant botrány után menesztették.

A mára milliárdossá lett hajdani ifjúkommunista, volt miniszterelnökünk nemrég az ország házában úgy fogalmazott: Szűz Mária levette kezét az országról. Ezzel szemben a Kárpátmedence figyelmeztető jelek és bátorító Máriajelenések sorának lett ebben az évtizedben színhelye. Bíró Mihályné Ilonka, egy az égi üzeneteket fogadni képes asszonyok közül, aki 2006. augusztus 13-án a következőket kapta Szűz Máriától:

"Szeressétek egymást, egységesen, szívből, szeretettel engeszteljetek, imádkozzatok. Magyarország fővárosában Szent István király ünnepén megtapasztalja a büntetés ostorát a kis Magyarország, amely elkerülhetetlen. Szent István király, magyar szentek és boldogok esedezve könyörögnek Isten színe előtt a kis Magyarságért, Országotokért. Ezáltal menekül meg a még nagyobb csapástól Magyarország, amely az Én Országom is, Szent István felajánlása révén."

És rá egy héttel áldozatokat szedve lecsapott a vihar. De nem tudtunk olvasni belőle, mert nem ismerjük a jelenések titkosírását, melyet épp a hitetlenség és a racionalista kétely titkosít, vesztünkre. Ez volt az az esztendő, mely a szakrális kommunikáció színterévé tette a Kárpátmedencét. A 2006-os esztendő Nemzeti Imaév volt, melynek meghívott vendége, a protestáns prédikátor Michael Quinn így foglalta össze helyzetünket:

"Bár az ellenség a depresszió és a kétségbeesés sátrát vonta az ország fölé, az Úr fölemelkedik Magyarország fölé, és dicsősége látható lesz fölötte. Magyarország leveti hamis vallásainak láncait, kötelékeit és ragaszkodását a hamis bálványokhoz – a remény fénylő jelévé válik a környező nemzetek számára."

Az ezredfordulót övező évtizedekben a Kárpát-medence számos pontján vehette az égi üzeneteket az itt élők közössége, a bosnyák, horvát Mezdugorje, a szlovákiai Nagyszombat és Eperjes, az erdélyi Szőkefalva, a szilágysági Nagyfalu (Nusfalau) jelenései sok nyelven hirdették az összetartozást.

Mária közvetítő, az égi-földi szakrális kommunikáció hírvivője, legfőbb ügyvédünk az isteni szentháromság felé, aki az összetartozás titkos szavait üzeni országa együtt élő népeinek a helyreállításhoz. A Királynő hatalmát a Szent Koronához, mely egymás mellé rendeli a népeket és nyelveket, hogy a szeretetben legyenek úrrá a növekvő sötétségen.

Értenünk kell azt, ha Szőkefalván Marián Rózsikát, a románul beszélő cigányasszonyt szólítja meg a Szűzanya, akin keresztül üzente mindannyiunknak, románnak, cigánynak, magyarnak "Szeressétek, szeressétek egymást, drága gyermekeim, ne gyűlölködjetek, ne féljetek. Én veletek vagyok, legyetek készen." "A szeretettel lefegyverzitek a sátánt. Az Ég tele van szeretettel, szeretetből van alkotva." "Drága gyermekeim, többször mondtam nektek, hogy ne féljetek semmitől, mert én veletek vagyok, és mindnyájatokat betakarlak védő palástommal. Mindnyájatokat szeretlek. A nevem itt, ezen a helyen A FÉNY KIRÁLYNŐJE."

A Regnum Marianum a Fény országáról szól, ahol a személy nem szimulakrum, tömeges másolat, aki a hobbesi vízió önző és gonosz társadalmi atomjaként járja önérdek által vezérelt Brown-mozgását, hanem szeretettől fénylő valódi képmás, aki előtt megtorpan a megnyergelt sárkány.

Irodalom:

Michael H. Brown: Az utolsó óra. Göd, 1994, Marana Tha 2000 Alapítvány.
Magánkinyilatkoztatások Magyarországról. Törökbálint, 2007, Zarándok Kiadó.
Thomas Hobbes: Leviathan. London, 1985, Penguin Books.
Jézus és Mária sír. Szerk. Kőbán Ferenc. Budapest, 2004, Stella Maris Alapítvány.
Lewis Mumford: The Culture of Cities. London, 1946, Secker & Warburg.
Németh László: A minőség forradalma. Budapest, 1992, Püski.
José Ortega y Gasset: A tömegek lázadása. Budapest, 2003, Nagyvilág Könyvkiadó.
Oswald Spengler: A nyugat alkonya I-II. Budapest, 1994, Európa.
Philip Ball: Critical masso. London, 2004, Arrow Books.
Zeitgeist 3. http://video.google.com/videoplay? docid=-3176819700539858901


Ökotáj, 41–42. sz. 2009. 47–68. o.

illusztráció

stílus 1 (fehér)
stílus 2 (fekete)

+ betűméret | - betűméret