Egy biográfiai vakfolt felfedezése

Egy erzsébetvárosi bérház falán ma is megtalálható az az emléktábla, amelyet az ingatlan egykori tulajdonosa, Berger Leó állíttatott Jókai Mór tiszteletére születésének 100. évfordulóján.[1] A nemzet regényírója 1899-ben költözött ebbe a Nagykörút és a Dob utca sarkán álló lakóházba, nem sokkal azután, hogy hazatért itáliai nászútjáról, és eltekintve a többnyire meglehetősen hosszú svábhegyi és nizzai tartózkodásoktól, itt is élt 1904. május 5-én bekövetkezett haláláig. Jókai életének erről az utolsó négy és fél évéről a Jókai-életrajzírás az elmúlt több mint száz évben olyannyira nem vett tudomást, hogy az mára valósággal Jókai biográfiai vakfoltjává vált. Ennek oka persze közismert: 1899. szeptember 16-án az akkor 74 éves író polgári házasságot kötött a 20 éves zsidó színésznővel, Grosz Bellával. (A házasságkötés színhelye, a Király utca és a Gyár utca[2] sarkán álló épületben működő, egykori V-VI. kerületi Anyakönyvi Hivatal mára - a Jókai-Grosz frigytől teljesen függetlenül - szimbolikus jelentőségre tett szert, hiszen a polgári anyakönyvezés 1895. októberi bevezetésekor a fővárosban itt kötöttek először polgári házasságot.[3])

Az idős írót családja és baráti köre megpróbálta eltéríteni szándékától, s Jókai első felháborodása és tiltakozása után úgy tűnt, hogy Hegedűs Sándornak mégis sikerült elérnie, hogy a nemzet koszorús költője letegyen házasodási tervéről. Széll Kálmán kormányának kereskedelmi minisztere azonban korán örült, mert Jókai végül mégis nőül vette a nála 54 évvel fiatalabb Bellát. Közben azonban az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy a házasságkötést megelőző napokban Jókai háziorvosának kijelentései nyomán a házasság megakadályozásának hatékony eszközeként még Jókai elmebeteggé nyilvánításának lehetősége is felvetődött. A családtagok akkor ezt elvetették, de a feltevés, hogy az öreg Jókai tébolyultságában kötötte második házasságát, a mai napig kísért. Az öregkor tabusításának és a felejtésnek a stratégiájához a megfelelő irodalmi formát Mikszáth minden szempontból zseniális Jókai-életrajzának ún. alkony-narratíváj[4] szolgáltatta. "Jókai nyilvános élete voltaképpen idáig terjed, ami ezentúl van, az már nem tartozik szorosan az életrajzhoz, annak elbeszélése csak rossz szokás. Csecsemőkorában még Napóleon is bizonyosan csak olyan csecsemő volt, mint a többi, és talán olyan tehetetlen fecsegő aggastyán lett volna kilencvenéves korában, aminők a kilencvenéves aggastyánok. Csak a közepe Napóleon. A zúzmarával ellepett fák télen mind egyformák."[5]

Mikszáth megoldása egyfelől briliáns. Az alkony metaforájának használatával anélkül tudta elegánsan megkerülni olyan kényes kérdések boncolgatását, amelynek tárgyalására 1906-ban - finoman szólva - még nem érkezett el az idő, hogy ez a manőver biográfiája egészének értékét akár csekély mértékben is rontaná. Mindezzel azonban lefektette annak a ma is bevett eljárásnak az alapjait, amely minden öregkori fejleményt, legyen szó házasságról, művekről, pénzügyekről vagy bármely egyéb hétköznapi eseményről, az alkony hermeneutikai struktúrájában feloldva próbál meg értelmezni, és ennek az interpretációs technikának az immár százéves hagyománya ma is az öreg Jókai megértésére irányuló erőfeszítéseink útjában álló legnagyobb akadályt jelenti. Mindezért a felelősség persze nem a Noszty fiú esete Tóth Marival szerzőjét terheli, hanem a hatástörténetet, amely Mikszáth narratív taktikáját monopolisztikus értelmezéssé alakította át. Mikszáth biográfiájának megjelenése után majdnem hetven évvel Nagy Miklós tett kísérletet arra, hogy szembenézzen az 1899-1904 közötti időszak fejleményeivel. Bár tagadhatatlanul árnyalt képet sikerült rajzolnia életrajzának Jókai utolsó, erzsébetvárosi korszakával foglalkozó fejezetében, mégsem tudott áttörést elérni.[6] Nézetem szerint azért nem, mert a kétségkívül széles apparátusra építő, tagolt szöveg alapjában véve továbbra is a mikszáthi alkony-narratíva keretei között maradt. A Jókaitól vett fejezetcím - "Őszre nem jön tavasz" - is azt mutatja, hogy itt a Jókai Mór élete és kora című szöveg által bevezetett olvasat újrafogalmazásával van dolgunk.

Bár fentebb biográfiai vakfoltról beszéltem, elsődleges célom mégsem pusztán ennek a Jókai-kutatás által elhanyagolt történetnek a megkésett elbeszélése. Ez csupán a kutatás helyszíne, de tanulmányom szorosabban vett tárgyát[7] sokkal inkább a századforduló Budapestjének a polgári házassághoz, a szexualitáshoz, az elmebetegséghez és az öregséghez fűződő viszonyulásmódjai képezik. Mindeközben azonban nem kívánok megfeledkezni az örökösödési konfliktusok és a korabeli pszichiátria közötti összefüggésekről, ahogy a közjegyzői intézmény nyújtotta magánjogi manőverezések lehetőségeiről sem. Azt remélem, hogy ezek a jogi, antropológiai és társadalomtörténeti jellegű vizsgálódások megmutatják majd azt is, miért érdemes felfedezni Jókainak ezt a biográfiai vakfoltját, amire azért is nagy szükség volna, hogy az öreg Jókait végre kiszabadíthassuk a "Rózától Belláig" típusú irodalmi pletykárium fogságából.[8]

A szexuális csábítás textuális reprezentációja

1903. február 20-án Gászner Béla, budapesti királyi közjegyző kamarailag kirendelt helyettese, Dr. Hajós Béla ödön felkérésre megjelent Jókaiék Erzsébet körút 44. II. emelet 16. ajtószám[9] alatti lakásán, ahová nem felejtett el magával vinni egy jegyzőkönyvet, amit főnöke egy évvel korábban vett fel. 1902. január 11-én ugyanis Jókai még maga ment Gásznernek a lipótvárosi Bálvány utca[10] 4. sz. alatt található irodájába[11], hogy zárt magánvégrendeletét a közjegyző hivatalos őrizetébe letegye. Jókai ekkor kijelentette, hogy a magyar nyelven szövegezett végrendeletet saját kezűleg írta és aláírta, Gászner pedig figyelmeztette őt, hogy a letett végrendelet csak abban az esetben érvényes, ha az 1876. évi XVI. törvénycikk 23. §-ában előírt alaki kellékekkel el van látva, és érvényét veszíti, ha innét visszavétetik. érvényét is veszítette, mert Jókai egy évvel később a fent említett látogatáskor visszavette azt a közjegyző helyettesétől.[12] A felkérésre tett látogatásnak azonban nem ez volt az elsődleges célja, hanem az, hogy mind Jókai, mind Grosz Bella deponálja a maga (újabb) zárt magánvégrendeletét. Jókainé a magáét majd 1928. augusztus 28-án veszi és vonja vissza[13], de Jókaiét 1904. május 11-én, temetése után két nappal kihirdetik, és megőrzés végett a VII. kerületi Királyi Járásbíróság iratszekrényébe helyezik át. Azt nem tudjuk, hogy az eredeti végrendelet innen hová került, de Gászner Béla közjegyző, mielőtt átadta volna a járásbíróságnak, betűhíven lejegyezte azt, és ez a szöveg szóról szóra megegyezik a Központi Királyi Járásbíróság iratanyagában megtalálható másolat szövegével. Ebben a vissza sohasem vont végrendeletében Jókai a következőképpen rendelkezett: "Lelkemet Istennek, poraimat az anyaföldnek ajánlva teljesen ép elmével és testi jó egészségben, minden külső kényszerítés, vagy befolyás nélkül, vagyonomról eképen intézkedem elhunytam esetére: Miután fogadott leányomat Feszty árpádné - Jókai Rózát az őt megillető köteles részen túl is, már életemben kielégítettem, különben is részéről életemben sok keserűséget szenvedtem: Annál fogva elhalálozásom esetére minden ingó és ingatlan vagyonom és várandóságom öröklésére nézve általános és egyetlen örökösömmé szeretett feleségemet dr. Jókai Mórné, született Grosz Bellát nevezem ki. Ezen végrendeletemet sajátkezűleg írtam és aláírtam.."[14]

Ezt a végrendeletet Jókai Róza a Budapesti Királyi Törvényszéken megtámadta. A feltehetőleg 1905-ben indított per eredeti iratanyaga nem maradt fenn, de a Petőfi Irodalmi Múzeum őriz néhány, a harmincas években készült és a Királyi Törvényszék hitelesítő pecsétjével ellátott gépiratos kivonatot, amely alapján képet alkothatunk a Jókai Róza és ügyvédje, Füredi Mór által követett jogi stratégiáról. A fennmaradt iratok között található több kettejük, illetve Grosz Bella és ügyvédje, Vázsonyi Vilmos által jegyzett beadvány, de ezek közül is különös forrásértékkel rendelkezik egy 81 oldalr hosszúságú felperesi válasz. Ebben azt kérik, hogy a bíróság mondja ki a fent idézett végrendelet érvénytelenségét két okból. Egyrészt a kihirdetett végrendelet nem felel meg a végrendelet alaki kellékeiről szóló (1876. XVI.) törvény előírásainak, másrészt az kényszer és megtévesztés folytán jött létre. Ha a bíróság valamiért mégis megfelelőnek találná Jókai végrendeletét alaki szempontból, és a kényszerítés vádját sem találná bizonyítottnak - amit egyébként felperesek teljesen kizártnak tartottak -, annyiban a Jókai végrendeletében szereplő explicit kijelentés ellenére is arra kérik a törvényszéket, ítéletében mondja ki, hogy a végrendeleti örökös jogait korlátozza a Jókai Rózát megillető kötelesrész. Mivel felperesek Jókai vagyonát 716 ezer koronát jóval meghaladó értékűnek becsülték, ezért kötelesrész címén 358 115 korona és 89 fillér, per- és egyéb költségek címén pedig további 11 416 korona és 20 fillér, azaz alperes részéről összesen 369 532 korona és 9 fillér megfizetését követelték.[15] Ez forintra átszámolva majdnem 185 ezret tesz ki, ami azt jelenti, hogy közel a kétszeresét követelték annak az összegnek, amit Jókai a százkötetes nemzeti kiadásért kapott. Számoltak azonban azzal, hogy Grosz Bella ezzel együtt is özvegyi jogon megkaphatja az egész hagyatékra kiterjedő haszonélvezetet, ezért annak kimondását kérték, hogy alperes az özvegyi jogra érdemtelenné vált. "Hazai jogunk szerint az özvegyi jog érdemtelenség okából megszűnik. Az érdemtelenség bizonyítására kérem kihallgatni ugyanazokat a tanúkat, akikre már a végrendelet érvénytelenítését tárgyazó részben hivatkoztam, annak bizonyítására, hogy alperes ütötte férjét, legyalázta, leköpte, öngyilkossági kísérletig üldözte, ruháitól megfosztva fogolyként elzárta, éheztette stb. [Az én kiemelésem. L. A.] E tények egyikének megállapítása is elegendő annak kimondásához, hogy alperes érdemtelen az özvegyi jogok élvezetére."[16]

Jókai Róza és Füredi ügyvéd úr stratégiája tehát rendkívül komplikált és önellentmondásoktól terhes volt. Egyrészt a végrendelet érvénytelenítésének kimondását kérték az alaki kellékek nem megfelelő volta miatt, továbbá azért, mert feltételezésük szerint Jókai azt csak külső kényszerítés hatására írta volna. A per folyamán azt szerették volna elérni, hogy a bíróság végrendeleti öröklés helyett törvényes öröklést léptessen életbe. Ha ez sikerül, akkor Jókai végakaratával szemben, amely mindent Grosz Bellának juttat, mindent Jókai Róza kapott volna. Beadványuk első részében tehát egy zéró típusú játszma keretei között mozgó stratégiát vázolnak fel, ahol a győztes mindent visz, a vesztesnek pedig nem marad semmi. De úgy tűnik, maguk is bizonytalanok voltak a dolgukban, mert rögtön felvázoltak egy másik verziót az előbbi sikertelensége esetére. Ennek a kettes számú forgatókönyvnek a megvalósulása esetén kötelesrész címén "megelégedtek" volna 370 ezer koronával, és annak érdekében, hogy Grosz Bella ne tudjon kibújni a fizetési kötelezettség alól az özvegyi haszonélvezet segítségével, el akarták érni annak kimondását, hogy az özvegyi jogra érdemtelenné vált. Ha viszont esélyt láttak arra, hogy Grosz Bella a bíróság szemében érdemtelennek fog bizonyulni az özvegyi jogok élvezetére, akkor miért elégedtek volna meg a hagyaték felével, miért mondtak volna le az első verzióban megfogalmazott törekvésükről, miszerint a törvényes öröklés bírósági életbe léptetésével megszerezzék Jókai vagyonának és várandóságainak egészét?

De egyáltalán, mire alapozták mind az özvegy érdemtelenségének feltevését, mind azt az állításukat, hogy Jókai kényszer hatása alatt rendelkezett fogadott leányának az örökségből való kizárása mellett, felesége javára. Bonyolult jogi okfejtését a felperes azzal kezdi, hogy Jókai Móron idős korában az aggkori elmegyengülés tünetei váltak megfigyelhetőkké. Eötvös Károly Pesti Hírlapban megjelent cikkét idézve a beadvány a következőképpen írja le ennek a betegségnek az enyhébb típusát, amelyben állítólag az idős Jókai is szenvedett: "Az előhaladt, vénkorban lévő ember értelme egészen helyén és dolgaiban tiszta felfogású lehet, azokat jól intézheti s testi egészsége is jó, mégis azoktól, kik őt környezik, annyira félhet, s annyira függővé válhatik, hogy azok teljesen uralkodnak rajta s azért környezői kezében gyermeknél és játékszernél nem egyéb, - olyannyira, hogy azok akarata ellenére semmit sem merészel tenni [Jókai Róza és Füredi Mór kiemelése.] s kívánságaiknak ellenállni."[17] Ezután hirtelen témaváltással azt boncolgatja bő terjedelemben, hogy Jókai végrendelete miért nem felel meg a törvény által előírt alaki kellékeknek. Gondolatmenetünk egészének szempontjából azonban sokkal hasznosabb lesz a kényszerítés vádjának az előbbieket követő kifejtésére koncentrálni.

"Ha már most a Tek. Törvényszék az A./ al.[18] végrendelet eredetijének tüzetes megvizsgálása után úgy találná, hogy az az alaki kellékeknek mégis megfelel, ennek dacára érvénytelennek kérem azt kimondani, mert kényszer és megtévesztés folytán jött létre. Ez idő szerint nem áll ugyan olyan bizonyíték rendelkezésemre, amellyel azt tudnám igazolni, hogy alperes közvetlen fizikai kényszert alkalmazott Jókaival szemben közvetlenül a végrendelet leírása előtt vagy annak írása közben, nem tudok tehát példának okáért olyan tényt bizonyítani, hogy alperes pisztollyal kezében kényszerítette a végrendelkezőt az alperes javára szóló végintézkedés tételére, de igenis ki tudom mutatni a bizonyítékok egész tömegével és az azokból okszerűleg levonható következtetések szoros láncolatával, hogy alperes kezdettől fogva czéltudatosan jogtalan eszközök igénybevételeivel vezette minimális ellenállási erővel rendelkező beteg férjét erre a lépésre. Ki tudom mutatni, hogy megtévesztette őt felőlem való véleményében, hogy azt szuggerálta neki, hogy tébolydába akarom záratni, ki tudom mutatni, hogy állandó fenyegetés alatt tartotta és így gyakorolt reá lelki kényszert abban az irányban, hogy minden vagyonát alperesre írja át, és hogy ezen lelketlen műveletei közben a testi fenyíték alkalmazásától sem riadt vissza.

Sajnálom, hogy az anyag terjedelmessége miatt nem fordíthatok le egy a jelenlegihez nagyon hasonló és francia kiadásban közölt jogesetet. A >>Revue des grands-pro- cés contemporains<< című világhírű gyűjtemény 1899. évi XVII. kötetében jelent meg a Réciponpör részletes ismertetése 294 oldalon keresztül. Egy Récipon nevű tüdővészes fiatalemberről van benne szó, aki igen jelentékeny vagyonára kevéssel halála előtt Bazin Alice nevű barátnőjét nevezte ki végrendeletileg általános örökösül. A végrendelet alakilag teljesen kifogástalan volt, de az örökhagyó testvérei megtámadták, érvénytelenítését kérték >>captation<<[19] jogcímén. A felperesnek képviseletében Waldeck-Rousseau vitte a pört, és a legcsekélyebb részletekre kiterjeszkedő bizonyítási eljárással mutatta ki a szajnai törvényszék előtt, hogy Bazin Alice a cselszövények ezer apró fegyverével vezette rá lépésről-lépésre a beteg, szerelmes ifjút a végrendelkezésig. Kimutatta, hogy tervszerűen elidegenítette a fiatalembert családjától, amelyet a legsötétebb színekben festett le áldozata előtt, azzal vádolva őket, hogy elhanyagolták Récipon betegségét, hogy halálát óhajtják, mert vagyonára áhítoznak. és mialatt a szerencsétlen ifjú rokonai aggódó sürgetéssel kérték a bebocsáttatást a fiatal ember betegágyához, az örökséget hajhászó könyörtelen asszony ölelések közepette fenyegette öngyilkossággal a külvilágtól teljesen elzárt fiatalembert, aki e lelki sanyargatások hatása alatt végre közjegyzőt hivatott a puha szerelmes fészekbe, és megalkotta a teljesen szabályos, alakilag kifogástalan végrendeletet. Beszámíthatóságát a végrendelet tételénél jelenvolt orvosok bizonyították. és a törvényszék mégis érvénytelennek nyilvánította a végrendeletet, részletes indoklással fejtve ki azokat a lélektani motívumokat, amelyek a végrendelkező elhatározására befolyással bírhattak, de amelyeknek eredete kivétel nélkül az örökséghajhászó nő mesterkedéseiben volt feltalálható.

A lelki kényszer, megtévesztés és cselszövény föltétlenül alkalmasak a végrendelkező igazi akaratának meghamisítására, és az ezeket bizonyító tények megvizsgálása elől a magyar bíróság sem fog elzárkózhatni, midőn nem is egy jelentéktelen gazdag emberről, hanem Jókai Mórról van szó, akinek emlékétől áthatva, nemcsak én magam, hanem az egész nemzet erkölcsi érzülete megkövetelheti, hogy vegye el bűnhődését az, aki neki utolsó éveiben oly méltatlanul okozott szenvedéseket.

Hogy az A./.al. végrendelet lelki és testi kényszer, valamint megtévesztés hamis eredménye, az a következő tényekből állapítható meg.

Alperesnő teljesen vagyontalan kezdő színésznő volt, midőn körülbelül négy évvel a házasságkötés előtt Jókaival megismerkedett. Jókai Mór ebben az időben velem és férjemmel még a legjobb egyetértésben élt. Velünk lakott férjem házában, velünk étkezett, nálunk fogadta vendégeit, nyáron együtt laktunk a svábhegyi villában, amely fele részben az ő nevén, fele részben az én nevemen állott. Abbáziába én kísértem le, betegségében én ápoltam. Nem is örökbefogadó atyámnak tekintettem, hanem édes atyámként szerettem, férjem is, én is >>pápi<<-nak neveztük. Masa lánykámat imádásig szerette. Sokszor kijelentette szóval is, írásban is, hogy halála után szeretettel fog gondoskodni róla. […]

Közbejött azonban házassága, mely mindent egy csapásra megváltoztatott."[20]

Tehát az öreg Jókai elmebeteg volt felperes és jogi képviselője állítása szerint, pontosabban az aggkori elmegyengülésnek nevezett betegség enyhébb változatának tünetei voltak rajta megfigyelhetők. állításukat pedig Eötvös Károly író már csak az érintett halála után megjelent cikkével támasztják alá. A kései értelmezőben fel is vetődik a kérdés, hogy miért nem orvosi szakvéleményre alapozták ezt az állítást, de amikor orvosokra hivatkoznak, zavarunkat csak tovább növelik. Egy író cikkét relatíve hosszan idézve ismertették a bírósággal a diagnózist, addig az orvosok véleményének rendkívül csekély szerep jut érvelésükben. Miután röviden közlik, hogy Jókai háziorvosa, Demjanovich Emil aggasztónak tartotta betege állapotát, hasonló tömörséggel ismertetik a szakorvosok ténykedését is. "Dr. Ranschburg Pál idegorvos is megfigyelte őt ebben az időben, valamint dr. Konrád idegorvos is. Mindannyian azt mondták, hogy okvetlenül el kellene mennie délvidékre."[21] Ez még attól a történészek számára közismert körülménytől eltekintve is nagyon sovány, hogy abban az időben az orvosok középosztálytól felfelé minden betegüknek abbáziai pihenést "írtak fel". De ez csak az egyik probléma. A másik, hogy felperesek nem teszik eléggé világossá a Grosz Bella-i cselszövény logikáját. Attól a következetlenségtől még eltekinthetnénk, hogy akivel szemben fizikai kényszert alkalmaznak, azt nem lehet lelkileg terrorizálni, hiszen a pszichológiai manipuláció csak a szeretet, a törődés és a felelősség illúziójának sikeres fenntartása mellett lehet hatékony. Ha pedig ez sikeres, akkor mire fel a pisztollyal való kényszerítés amúgyis bizonyíthatatlan feltevése, nem beszélve arról, hogy mindez nem sokat ér a közjegyzői intézmény tekintélyével szemben. De a Grosz Bella és Bazin Alice közötti párhuzam megrajzolása is bizonytalanságot kelt. Noha a francia hölgy esetében sem fogalmaznak világosan, de az "ölelések" és a "szerelmes fészek" kifejezések használata mégis arra utal, hogy - Füredi Mór ügyvéd úr értelmezése szerint - Alice szexuális vonzerejének mozgósítása révén tudta félresiklatni a végrendelkező Récipon eredeti szándékait. A kérdés csak az, hogy akkor miért érvelnek amellett, hogy az örökségre pályázó Grosz Bella egyrészt a lélektani kényszerítés és befolyásolás, másrészt a fizikai erőszak alkalmazásával jellemezhető stratégiát követve kívánt célt érni. Nem lett volna ennél jóval egyszerűbb és hatékonyabb azt a taktikát választani, hogy megpróbálják őt is mint szexuális csábítót lejáratni a bíróságon, s elérni a végrendelet érvénytelenítésének, illetve az özvegyi jogra való érdemtelenségnek a kimondását? Vagy a szexualitásnak nem is tulajdonítottak szerepet ebben a konfliktusban, és a Réciponpörre való hivatkozás narratív funkciója kimerült volna annak demonstrálásában, hogy a megtévesztés és kényszerítés, az örökhagyó eredeti akaratának meghamisítása még a formailag kifogástalan végrendeletekkel szemben is joggal felvethető? Egy másik lehetőség volna abból kiindulni, hogy a szexuális represszió annyira meghatározza viselkedésünket, hogy egy peres eljárásban még egy szegény sorból származó, zsidó színésznővel szemben sem játszanak ki nyíltan egy ilyen kártyát. Ebben az esetben a szövegnek az a része, amelyben Alice mesterkedéseit ismertetik, azt a célt szolgálná, hogy ne kelljen direkt módon beszélni a szexualitásról? Ha Grosz Bella helyett Bazin Alice-t, Jókai helyett Récipont mondanak, és még a fedőtörténetben is csak utalások révén van szó a dolgok szexuális gyökeréről, akkor egyrészt elkerülhető a kegyeletsértés vádja, másrészt megőrizhető a beadvány fogalmazóinak jó hírneve? Véleményem szerint azonban még a szexuális represszió hipotézisének egyáltalán nem magától értetődő fenntartása mellett is célszerűbb abból kiindulni, hogy ami jogilag hatékony lehetett egy barátnővel, az nem biztos, hogy kielégítő egy özveggyel szemben.

Házasságkötési tébolyés szerelmi tébolyodottság

A fentiekben idézett perirattöredékben felbukkanó szexuális motívumok felvetik azt a kérdést, hogy a Jókai öregségéről és örökségéről folytatott, 1899. szeptember 16-ától szinte a mai napig tartó vitának szerves részét képezi-e a szexualitás problematikája, vagy csak az értelmezés határai jogosulatlan átlépésének esete forog itt fenn. Annak belátásához, hogy nem a történészi értelmezői tevékenység szabadságának túlzott mértékű kitágításításáról van szó, amelynek során a forrástól egyre inkább eltávolodva, horribile dictu az irat szövegét mintegy eltávolítva a magam interpretatív szövegével cserélem fel azt,[22] egy újabb textust kell bevonnunk az elemzésbe, nevezetesen a Jókai Mór házasságkötésének körülményeiről szóló emlékiratot.[23]

Az 1899. szeptember 19-ei dátummal ellátott feljegyzés a Jókai házasságkötését megelőző napok, egészen pontosan szeptember 14-15-e eseményeit taglalja. A Dárday Sándor, az állami Számvevőség alelnöke által írásba foglalt szöveg, amelyet rajta kívül Nedeczky István, Feszty árpád, Dr. Demjanovich Emil, Hegedűs Sándor, Fenyő Sándor és Bródy Sándor is aláírt, részletesen ismerteti azt a kísérletet, amelynek során a családtagok és a jó barátok Hegedűs és Dárday vezetésével megpróbálták Jókait lebeszélni a Grosz Bellával kötendő házasságról. Amikor ez kudarcot vallott, akkor merült fel az a lehetőség, hogy a hatósági beavatkozás eszközének igénybevételével kellene most már egyenesen megakadályozni az esküvőt.

A Grosz Belláék Szondy utcai lakásán tartózkodó Jókai hordárral küldött levelet a Bajza utcai Feszty-Jókai-villában tartózkodó Dárdaynak, amelyben azon óhajának kifejezése mellett, hogy a továbbiakban lehetőleg ne kínozzák "újbóli eltérítési kísérletekkel", arra kérte őt, hogy a nősülése folytán közte és leánya, Jókai Róza között rendezendő vagyoni kérdésekben tető alá hozott megállapodást aláírásra készíttesse elő a közjegyzővel. Dárday válaszában megírta, hogy délután öt órakor az egyezmény aláírása céljából érte fog menni, majd elment Weinmann Fülöp, királyi közjegyző Andrássy út 9. sz. alatti irodájáb[24], ahol a közjegyző helyettesével, Holitscher Szigfriddel[25] felvetette a kérdéses okmányt.[26] A megbeszélt időben el is ment Jókaihoz a Szondy utcába, de ott kiderült, hogy mielőtt Weinmann Andrássy úti irodáját célba vennék, be kell ugraniuk a Bajza utcai villába, mert Jókai előzőleg egy Dárdaynak címzett levélben átküldte az egyezség nyélbeütéséhez szükséges okmányok egy részét Feszty árpádhoz. A villában Jókai nyilvánvalóan nem akart újra találkozni azokkal a családtagokkal, akik részéről aznap már kénytelen volt elviselni egy számára meglehetősen kellemetlen lebeszélő manővert, ezért közvetlenül a saját lakásába ment, és ott várta be Dárdayt, aki a villa Feszty árpádék által lakott részében átvette az említett levelet. Miközben Jókai egymagában arra várt, hogy Dárdayval végre elmehessen a közjegyzőhöz aláírni azt az egyezséget, amelyben rögzítették a fogadott leányának, Jókai Rózának, Feszty feleségének anyai örökség címén biztosított juttatásokat, addig a villa másik részében Feszty árpád vendégei, nevezetesen Fenyő Sándor a Magyar Hírlap felelős szerkesztője, Bródy Sándor, hírlapíró és Dr. Demjanovich Emil, Jókai háziorvosa az igénybe venni szándékozott "hatósági interventió" konkrét módjáról beszélgettek. Amikor Dárday megérkezett, Demjanovich doktor határozottan kijelentette, hogy Jókainál a szexuális erotománia következtében kialakult aggkori elmegyengülés tünetei figyelhetők meg,[27] amelynek jeleit már az öreg ember nem vén ember című regényében is fel lehetett fedezni[28]

Tehát, ha szűkszavúan is, de Jókai feltételezett elmebetegségének mögöttes szexuális eredete szövegszerűen is megjelenik a házasságkötés után három nappal keletkezett forrásban. Ebből a szűkszavú megjegyzésből azonban - Lackó Mihály eljárását követve[29] a korabeli pszichiátriai könyvek megfelelő szöveghelyeinek az interpretációba való bevonása révén - a részleteket illetően is könnyen felfejthető mind a szexuális erotománia, mind az aggkori elmegyengeség kategóriájának a századforduló számára érvényes szemantikája. A 19. század utolsó harmadának pszichiátriájában két egymással versengő szemlélet kínált magyarázatot az elmebetegségek kialakulására és lefolyásának mikéntjére. A pszichista iskola hívei a korábban elkövetett vétkek és bűnök következményének tartották az elmebetegeken megfigyelhető tüneteket, míg a szomatisták az agy és a gerincvelői idegrendszer elváltozásaival magyarázták azokat, és amennyiben ilyenfajta elváltozásokat nem tudtak kimutatni, mindig a módszer ideiglenes korlátaira hivatkoztak. Nem kételkedtek abban sem, hogy az elmebetegségek kialakulásának legfőbb tényezője az öröklődésben keresendő. Történetünk idején a német nyelvterületeken, de Magyarországon is a szomatista szemléletnek, ezen belül is az agypatológiai irányzatnak a dominanciája figyelhető meg.[30] Ezen megközelítés szerint az elmezavar egyszerűen agybetegség, hiszen ahogy azt Krafft-Ebing megfogalmazta, "ama szervnek kell megbetegedve lennie akkor, mikor a szellemi működésekben zavarok mutatkoznak, mely egyébként is, rendes körülmények között közvetítője volt a szellemi folyamatoknak."[31] A Lackó Mihály által agymitológusnak nevezett Salgó Jakab[32] tankönyvében pedig egyenesen úgy fogalmazott, hogy az előrehaladott terjedő hűdéses elmezavarban - paralysis progressivában szenvedő betegek viselkedése "a kísérleti úton agytalanított" állatokéhoz hasonlít.[33]

Krafft-Ebing ennek megfelelően az elmebetegségek osztályozásánál is abból indult ki, hogy egészséges agyú vagy (például öröklődés útján) terhelt agyvelőszerkezettel rendelkező egyéneknél figyelhetők-e meg. Az előbbieket a psychoneurosisok közé sorolta, az utóbbiakat pedig a szellemi elfajulások közé.[34] Ez utóbbiak közé tartozik az az elsődleges tébolyodottság, amelynek magvát minden változatában a téveseszmék képezik,[35] és amely aszerint bontható tovább újabb altípusokra, hogy üldöztetési vagy nagyzási típusú téveseszméket figyelhetünk-e meg az adott eseteknél. A paranoiás téveseszmékkel együttjáró elsődleges tébolyodottság egyik alfaja az ún. perlekedési tébolyodottság,[36] míg a Dr. Demjanovich által említett erotikus (szerelmi) tébolyodottság vagy erotománia a vallási tébolyodottsággal együtt a nagyzási téveseszmékkel jellemezhető elsődleges tébolyodottság aleseteit képezik. A szerző így jellemzi a szerelmi tébolyodottság kórlefolyását:

"Eddig megfigyelt eseteimben a betegek már eredetileg is hóbortos és eszelős egyének voltak, részint az öröklési hajlamosítás, részint pedig gyermekkorukban kiállott agybántalmak folytán.

A betegség lényege ama téveszme körül forog, hogy a beteget valamely előkelő hölgy vagy férfiú nagyon kitűnteti és szereti. A betegek szerelme igazán szerfölötti, romantikus, de - ami különös - tisztán platonikus. Ezek a betegek nagyon emlékeztetnek a középkor vándor lovagjaira és lantosaira,[37] kiket Cevantes, Don Quijote-ban annyira kigúnyolt.

Mint fiatal emberek bátortalanok, a társaságban - főleg a más nembeliek között - ügyetlenek. A nemi ösztön tárgyilagos kielégítésére célzó vágyakozást hiába keressük nálok; sőt férfi betegeim egy részénél a nemi ösztön határozottan hiányzott, vagy pedig rendellenesen a saját neme felé volt irányozva, és így önfertőzés útján nyert kielégítést.

Jellemök rendellenessége már elég korán abban nyer kifejezést, hogy kedélyök lágy, asszonyias. […] ilyen egyének valamely ideált képzelnek magoknak s azért rajonganak; vagy pedig szerelmesek lesznek valamely idegen nőbe, kit soha, vagy talán csak egyszer pár pillanatra láttak. […] E mellett lényöket bizonyos erélytelenség, ábrándozás jellemzi, különös kedvöket lelik abban, ha elmerenghetnek a tárgytalan világfájdalom és más hypochondrikus gondolatok felett. álmodozva és elmerengve szövik tovább a szerelmi regényt, melyhez mesés történetek és álomképek szolgáltatják az anyagot.

Egy napon csak felfedezik valamely magasabb rangú nőben vagy férfiban rég keresett vagy megtestesült ideáljokat.

Ezzel egyszersmind megkezdődik a betegség lappangó időszaka. Az illető egyéni arcvonásaiban, szempillantásaiban és taglejtéseiben azt vélik észrevenni, hogy érdeklődik irántok. Józan eszméletök ettől a percztől kezdve oda van. A legjelentéktelenebb eseményekből is azt olvassák ki, hogy viszont szerelemre találtak és hogy közeledjenek. Másokat illető újsághirdetéseket is magokra vonatkoztatnak. Végül bekövetkeznek a hallucinatiók is. […] Nem hiányzanak az illusiók sem. A szomszédban társalgók beszéde az ő szerelmök körül forog. A beteg mondhatatlan szerencsésnek érzi magát és önérzete - telve a legrózsásabb reményekkel - emelkedett lesz. Ily módon keletkeznek a későbbi primordiális nagyzási téveseszmék; a beteg azt hiszi, hogy ha szerelmének ideálját az oltár elé vezetheti, a rangkülönbség is el fog enyészni.

Beteg téveseszméje értelmében él és cselekszik, végül compromittálja és lehetetlenné teszi magát a társaságban. Ha ennek folytán a tébolydába kerül, igen könnyen üldöztetési utógondolatai támadnak, elzárták szerelme miatt".[38]

Ebben a szövegben sok olyan sajátosságot találhatunk, amelyeket a kortársak hétköznapi előítéleteik alapján Jókaira is jellemzőnek tartottak. De az erotománia alapvetően monologikus jellege, valamint Jókai Mór és Grosz Bella interaktív szövegének összevetésére később még visszatérek. A kifejtésnek ezen a pontján arra szeretném inkább felhívni a figyelmet, hogy a Demjanovich doktor megjegyzése által sugalltakhoz képest Krafft-Ebing leírását, mintha a valódi szexualitás hiánya, sőt egyfajta elkerülési stratégia jellemezné. De van egy másik probléma is, mégpedig az, hogy az erotománia és az aggkori elmegyengülés tulajdonképpen két különböző betegség. Demjanovich általi együttes említésük viszont felveti a kettő közötti viszonynak a kérdését is, és amíg Jókai háziorvosa az erotomániából eredeztette az aggkori elmegyengülést, addig Krafft- Ebing éppen fordított ok-okozati viszonyt állított fel. A szomatista irányzaton belül az ún. degeneracionista gondolkodás kiváló képviselőjeként számon tartott grazi professzor[39] szerint az öregkor előrehaladtával az agyvelő is visszafejlődik. A központi idegrendszernek ezzel a regresszív elváltozásával magyarázhatók a szellemiek terén megnyilvánuló és a jellembeli rendellenességek. Az agykéreg rétegei elmosódnak, az agyféltekék elsorvadnak, amely a homloklebenyekben különösen erőteljessé válik. Az egyén óvatosabbá válik nézeteinek és ítéleteinek kinyilvánításában, felfogása egyre nehezebb, képzeletének szárnyai lankadtabbak lesznek, gondolkodása lelassul, gondolatköre beszűkül, akarata ingataggá, könnyen befolyásolhatóvá válik. Egyes esetekben ez a mechanizmus fellazítja az erkölcsi érzületeket is, és ennek leggyakrabban a gyermekek esnek áldozatul, de gyakoriak ebben az állapotban egyéb erkölcs elleni vétségek is.[40] A szerző egy másik könyvében leírja egy 1861-ben a grenoble-i törvényszék elé állított 67 éves "aggastyán" esetét, aki betegsége előtt kifogástalan magaviseletű volt, erkölcsös, vallásos és derék családapának ismerték.

"Lassankint mély, megmagyarázhatatlan változáson ment át jelleme. Az erkölcsös, tisztességes emberből hetyke és parázna ember lett, kinél hiába kerestek szégyenérzetet. E hirtelen megváltozásnak oka nem volt más, mint agyának aggkori visszafejlődése, mely néha ily erkölcsi elváltozást szokott létrehozni. Reynaub élete az utolsó években nemi kicsapongások lánczolatából állott; szeretőt tartott, de ezenkívül még érzéki viszonyt folytatott egy 26 éves asszonnyal. A levelek, melyeket ez utóbbihoz írt, telve voltak a legtúlcsapongóbb dolgokkal, ugyanazon levelekben a nőnek a legfajtalanabb indítványokat teszi, és oly szenvedélyességgel és érzéki vágyakozással fejezi ki magát, mint ahogy az fiatal embernél is alig volna képzelhető.

Hogy mennyire volt nemi ösztöne fokozva, azt 20 fiatal asszony tanúsítja, kikkel az utóbbi években közösült. A bűn, mely a törvényszék elé vitte, abban állott, hogy leányát, midőn azt szeretőjével együtt találta, megölte - de nem erkölcsi méltatlankodásból, hanem féltékenységből. A leány szeretőjére lőtt és háton találta azt abban a pillanatban, midőn az ablakon keresztül meg akart szökni, azután tőrrel meggyilkolta leányát. Midőn ennek szeretője megrémülve segítségére sietett, halállal vívódva találta. Míg a haldokló mellett imádkozott, addig a gyilkos leányának meztelen kebelén jártatta szemeit és mondá: >>mégis szép nő, szép szerető volt<<."[41]

Ha a családtagok és a jó barátok jártasak lettek volna a korabeli pszichiátriában, és Jókai nősülési szándékát egy degeneracionista elméleti keretbe helyezve a Reynaubnál megfigyeltekhez hasonló fejlemények bekövetkezését prognosztizálták volna, akkor nem csodálkozhatnánk azon, hogy akár a hatósági beavatkozás igénybevétele árán is megpróbálták volna a házasságkötési tébolynak szerelmi tébolyodottsággá való kiterebélyesedését megakadályozni. De már most is gyanús a történetnek egy pontja. Ha Demjanovich doktor, aki Jókai szerint gyermekgyógyász volt és nem pszichiáter[42], a dementia senilis és az erotomania sexualis közötti összefüggés kérdésében ilyen jól tájékozott volt, hogyan követhette el azt a kezdőkre emlékeztető naiv hibát, hogy a korabeli pszichiátria által feltételezett kauzális magyarázatban felcserélte az okot az okozattal. Hiszen a magyar pszichiáter, Salgó Jakab könyvének - Jókai második házasságának évében, 1899-ben megjelent - második kiadása is így értelmezi ezt a tyúktojás problémát. "Különös és föltűnő gyakorisággal merülnek föl a nemi élet [Salgó Jakab kiemelése] körébe tartozó büntetendő cselekmények az aggsági visszafejlődés folyamán és ennek egyenes kifolyásaként. A közszemérem brutális megsértése, az erőszakos nemi közösülés, a fajtalanság és perverzitás minden neme, és különösen gyakran a nemzőrészek nyilvános meztelenítése (exhibitionismus) az aggsági butaság sűrűn előforduló tünetei [Az én kiemelésem. - L. A.]."[43] Azt hiszem, hogy Demjanovich és a többiek a gombhoz próbálták varrni a kabátot, hiszen az öregkori beszűkülésből, lelassulásból, befolyásolhatóságból - ha ezek egyáltalán megfigyelhetők voltak az idős író viselkedésében - azelmegyengülés vagy annak súlyosabb változata, a butaság aggkori tüneteinek megjelenésére következtetni meglehetősen erőltetett, és tulajdonképpen azt vonná maga után, hogy magát az öregkort nyilvánítjuk elmebetegséggé. Ami viszont a több mint egy évtizede özvegy Jókai szexuális életének titkait illeti, egyre inkább szokássá vált az erről való fantáziálás, főleg Grosz Bella színrelépése óta. Valószínűleg itt kereshető ennek a "Hegel feje tetejére versus talpára állítása" típusú problémának a gyökere.

Jókai Mór szexuális életének zavarait tematizálta Jókai Róza, nevelőapja halála után húsz évvel megjelent könyvének nem túlzottan meglepő, Jókai alkonya című fejezetében olvasható beszámolója is. Az itt elbeszélt történet a szexualitás motívumának felszínre kerülését és Jókai környezete általi észlelését jóval a fiatal színésznő felbukkanása előtti időkbe vezeti vagy vetíti vissza. "Ha papa nem volt Pesten, - rendesen megbízott, hogy a nevére érkező csomagokat bontsam fel s ha valami fontos érkezett, - küldjem utána. […] Egy ilyen alkalommal (azt hiszem, Abbáziában volt) a lelkesedési megnyilvánulásokkal együtt egy külföldi csomag is került a kezembe.
Valamelyik müncheni vagy drezdai műkereskedőtől - régi mesterek reprodukciói.
Nagy örömmel bontottam fel.
Giorgione Vénusza, Tizián Danaeja. Rubens, Páris ítélete. Michelangelo Lédája. és még sok, sok Vénusz, Nimfa, Danae és Léda, - vagy hetvenöt-száz darab.
És mellékelve egy levél: >>Remélik, ezzel is meg lesz elégedve, úgy, mint az első szállítmánnyal, s ha parancsolja, pár hét múlva küldik a sorozat harmadik részét, a modern mesterek aktremekeit.<<
Velem megfordult a világ.
A hatvanöt esztendős Jókai, - az én Pápim, aktokkal veszi körül magát!
Jókai, aki a nőkre régen, régen rá se néz, - akinek finom, tejfehér, gyermekbőrhamvasságú arca elpirul, ha tréfálódznak vele, - aki úgy járkál a lüktető szenvedélyektől izzó életben, mint valami tisztes, nyugodt, rózsaszirmokból összefújt, egy érintésre szétfoszló öreg mesekirály… a virágok, madarak lelke, fülemilék apja: magányos óráiban női testekben gyönyörködik, - szerelemről álmodik?"[44] Az igazsághoz hozzátartozik, hogy ennek a szövegnek létezik egy kéziratos, "hard" verziója is a Petőfi Irodalmi Múzeum őrizetében. "Tán egy vagy két évvel Laborfalvy Róza halála után, egyszer elutazott s rendes szokása szerint megbízott, vegyem át minden levelét vagy küldeményét. […] Egyszer egy vastag kis könyv alakú csomag érkezett, czímzés külföldről. Fölbontom - szegény Gézával együtt voltunk éppen -, óriási rémületünkre egy leírhatatlan pornographikus kép feküdt előttünk, páros jelenet, a legundorítóbb, amit el lehet képzelni. Megállt az eszünk, tovább nem néztük, de legfelől egy levél volt, azt elolvastuk. Hivatalos felszólítás a régi vevőhöz kérik újabb megrendeléseit, s bátorkodnak ezeket a képeket megtekintés végett küldeni."[45]

A két leírás között feloldhatatlan ellentét van. Hiszen nem mindegy, hogy Jókai Róza aktokat vagy pornografikus páros jeleneteket ábrázoló képeket talált. Nem lényegtelen különbség az sem, hogy akkurátusan végignézte a százat megközelítő számú Vénuszt, Nimfát, Danaet és Lédát, azonosította alkotójukat Giorgionétól Michelangelóig, vagy úgy megundorodott rögtön az elsőtől, hogy a csomag további tartalmával már nem bírt érdemben megismerkedni. Mindezt azért kell külön is hangsúlyozni, mert mindenkit óva intenék attól, hogy Róza visszaemlékezéseit egyfajta tényirodalomnak tekintse. A kéziratos változatban az emlékíró úgy értelmezte a történteket, hogy a néma, elfojtott erotika ferde úton tört ki Jókain, és hogy ő már akkor is látta, hogy ennek nem lesz jó vége. Szólt is Jókai háziorvosának, hogy szerinte apja lelkében valami kóros képzet fejlődött ki, de a doktor kinevette.[46] Ma már szinte közhelynek számít, hogy az emlékiratok értelmezéseinek keletkezését inkább az emlékek rögzítésének, mintsem maguknak a felidézett dolgoknak az idejében kell keresnünk. De a már ekkor orvosi látószögbe került kórról szóló elbeszélés mindenképpen utólagos emlékezeti konstrukcióra vall, különösen annak fényében, hogy Demjanovich Emil háziorvos a Jókai házasságkötése körüli napokban az erotománia első tüneteinek jelentkezését sem ehhez, hanem az öreg ember nem vén ember című regényhez kötötte.[47] Az egyik történet 65 éves Jókaijából és a másiknak Laborfalvi halála után egy-két évvel való datálásából arra következtethetünk, hogy az esemény valamikor 1888-1890 között történt. Mivel a publikált verzióban a szerző arról írt, hogy aztán hosszú időre eltemette annak a csomagnak az emlékét, ezért nem tartom valószínűnek, hogy valójában két különböző csomagról lenne szó. S ha a második házasságáig eltelt újabb kilenc évben sem Róza, sem a cselédek nem találtak újabb csomagokat, akkor mindebből aligha következtethetünk többre, minthogy a szexualitás Jókai családjában és baráti körében újra és újra polimorf diskurzusok tárgyává vált.

A szexuális diskurzus burjánzásának példájaként említhetjük a Császtvay Tünde által felfedezett Kocczintási Hírlapnak, amit Feszty árpád kapott neve napjára barátaitól, egy Jókaira célzó vitriolos megjegyzését is: "Nevelőnek ajánlkozik fiatal lányok mellé, minden tekintetben kiművelt [Az én kiemelésem. - L. A.] szerkesztő."[48] Jókay Jolán pedig azzal a - Váli Mari által átörökített - kijelentésével, amely szerint Jókai rokonai számára az egész házassági históriában az a legnagyobb szégyen, hogy Bella anyjának nyilvános háza volt,[49] a szexualitás terebélyesedő diszkurzív hálóját a Grosz családra is kiterjesztette.[50]

Azt hiszem, most már könnyen belátható, hogy a Jókai öregségéről és örökségéről szóló századfordulós történetnek a korabeli pszichiátria és a szexualitáshoz fűződő viszony egyaránt szerves részét alkotja. De mind a két, egymással is összefüggő diskurzust keresztül-kasul átszövi a családi konfliktusok eszkalálódásával egyre inkább előtérbe kerülő vagyonjogi konfliktusok kezelésének és szabályozásának egyre nehezebben megoldható problémaköre. Az elbeszélés és elemzés most következő fejezeteiben szándékaim szerint ez a harmadik dimenzió játssza majd a domináns szerepet.

Nagy Bella vagy Grosz Bella?

A következő lépés az öreg Jókai biográfiai szituációjának jellemzése és a házasságkötést közvetlenül megelőző nyár eseményeinek rekonstrukciója lesz. 1899 júliusában a magyar nemzet figyelme időben 1849, térben pedig Segesvár irányába fordul. Közeledik a szabadságharc költője halálának 50. évfordulója. A napilapok heteken át szinte csak Petőfivel foglalkoznak, a szerkesztők az ország különböző részeiben változatos módon megnyilvánuló Petőfi-kultuszt bemutató írásokkal, tárcákkal, cikkekkel és beszámolókkal zsúfolják tele hasábjaikat. Jókait hívják a segesvári megemlékezésre, de ő nem akar menni - s micsoda drámai fordulat -, a helyette utazó Kovács Gyulát pedig ott éri a halál. Fogadott lányának firenzei emlékirataiban jól érzékelhetők a Jókai esetleges segesvári halála iránti visszamenőleges, tudattalan vágynak a nyomai. "Közbe jött a Petőfi […] ünnep. Jókainak kellett volna Segesvárra menni - de ő azt mondta, ő már nagyon öreg, ő már nem bír többet utazni, >>öreg embernek otthon, az ő négy fala közt a helye<<. én még szamár fővel [Az én kiemelésem. - L. A.] bíztattam, hogy ne menjen, féltettem, megárt neki a szónoklás a forró napon fedetlen fővel. éreztem azt a halált tán, mi ott ólálkodott a sír fölött, s Jókait várta! Tán Petőfi akarta megmenteni, magával vinni a szégyen, szenvedés elől! ő nem akart, s nagyon örült, hogy mi sem küldjük! A kinyújtott kéz Kovács Gyulát rántotta be a sírba. Pedig szép halál volt, Jókaihoz méltó. ő is érezte! életembe olyan izgatottnak, kétségbe esettnek nem láttam soha, elégedetlen volt önmagával, sírt, félt, s egyre azt mondta, >>ez a halál nekem volt szánva<<. Két napig még Groszékhoz sem ment!"[51]

Vajon hihetünk-e Jókai Róza leírásának, miszerint 1899 nyara Jókai számára már nem az élet, hanem az elmúlás jegyében telt? Bizony, az egykori márciusi ifjú ekkor már 75. életévében járt és 13 éve özvegy volt. A Laborfalvi Róza halála óta eltelt időben azonban sok minden történt. Előbb Róza lányával élt együtt Főherceg Sándor utcai[52] lakásában, aki aztán 1888. augusztus 7-én Fiuméban összeházasodott Feszty árpád festőművésszel.[53] Ezekben az években költöztek át a Belső-Józsefvárosból az Andrássy útra.[54] A fiatalok itt kötik meg 1890. március 6-án azt a Görgei István, budapesti királyi közjegyző által felvett házassági szerződést,[55] amely elsősorban nem a házasfelek közötti vagyonjogi viszonyokat volt hivatva szabályozni, hanem inkább arról rendelkezett, hogy egyfelől "Jókai Mór mint Feszty árpádné született Jókai Róza édes atyja [Az én kiemeléseim. - L. A.]" a fiatalok anyagi gyarapodását elősegítendő évente 1600 osztrák értékű forint törlesztést fizet annak a banknak, amelyik majd a kölcsönt folyósítja a Feszty árpád tulajdonában lévő epreskerti telekre építendő lakóház építéséhez. Másfelől arról, hogy Feszty árpád ennek fejében beleegyezik, hogy törvényes leszármazók hiányában az ingatlan öröklési joga Jókai Rózát illeti, apósa, Jókai Mór pedig a felépítendő házban élete fogytáig ingyenlakást mint szolgalmi jogot élvezhet majd. A festőművész a telket még 1889. október 31-én vásárolta meg a fővárostól, amelynek tanácsa november 24-én hagyta jóvá az erről szóló adásvételi szerződést.[56] Majd a közokiratba foglalt apósi kötelezettségvállalás birtokában 1890. július 22-én 20 ezer osztrák értékű forint kölcsönt vett fel a Magyar Jelzáloghitelbanktól 42 és fél év futamidőre. Igaz, hogy az éves törlesztő részlet összege végül is nem 1600, hanem csak 1130 forint lett.[57]

1891 őszén költöztek be a Bajza utcai villába, amelynek első emeletén Jókainak különálló lakása volt.[58] Az 1894-ben ötvenéves írói jubileumának alkalmából tartott ünnepségeknek a villában működő Fesztyszalon is egyik helyszíne lesz.[59] 1895. január 31-én itt született meg unokája, Masa. A következő évben Karcagon megbukik a választásokon, és elveszíti országgyűlési képviselői mandátumát, miután a fővárosi közgyűlésben folytatott politikai tevékenységének már korábban vége szakadt. A számára nem kis megrázkódtatással járó választási bukás után az uralkodó kinevezte ugyan a felsőház tagjának, de legalábbis egy bizonyos értelmezés szerint valahogy már minden az idő előrehaladtáról látszik tanúskodni. Ráadásul 1898-ban a Révai kiadó által még a jubileum évében útjára bocsátott nemzeti kiadás utolsó, 100. kötete is elhagyta a nyomdát. Levonhatjuk tehát a következtetést, miszerint Jókai csillaga végleg leszálló ágba került?

Azt hiszem, résen kell lennünk. Jókai 1899-ének ez csak az egyik lehetséges elbeszélése. Ami alkotókedvét illeti, a 100 kötetes utolsó tételeinek megjelenésével párhuzamosan egy újabb regényét, az öreg ember, nem vén embert már folytatásokban közölte a Magyar Hírlap, amelynek Jókai ekkor a főmunkatársa volt. A regénynek már a címe is figyelemre méltó, hiszen az öreg embernek az élethez fűződő jogát és igényét fejezi ki, de a témája még érdekfeszítőbb. Egy idős úriembernek, de nevezhetjük polgárnak is, négy, egyaránt kudarccal végződő próbálkozása arra, hogy szerelmi, illetve házas életet éljen, s mindez egyes szám első személyben elbeszélve, teletűzdelve Jókai Mór élettörténetének konkrét eseményeire tett utalásokkal. úgy gondolom, hogy ezt a művet irodalomtörténetírásunk szinte a legutóbbi évekig egyszerűen nem vette komolyan.[60] Pedig a szerző és a narrátor feleselgetése, az elbeszélés lineáris idejének tudatos négy részre törése, a szövegnek a fikció és a valóság egymásba folyása révén létrejövő feszültsége miatt a regény olvasása és értelmezése korunk kifinomultabb irodalomelméleti elméinek is komoly kihívást jelenthet. Ami pedig textus és kontextus viszonyát illeti, az utolsó részek 1899 januárjában és februárjában történő közlésekor az író éppen Abbáziában kúrálja magát, s közben kedvesen visszafogott szerelmes leveleket váltanak Grosz Bellával.[61]

A Petőfi-megemlékezésből is kiveszi a részét, de sajátos módon az ő esetében ez sem a múltról, nem a szabadságharc költőjéről szól, hanem a jelent és jövőt jelentő színésznőről. A budapesti ünnepségek során a fővárosi nyári színház díszelőadás keretében mutatta be Jókai Apotheosisát a Nemtő szerepében a színházi világban Nagy Bella művésznéven szereplő színésznővel, akit az író már három éve pártfogolt. A Vasárnapi Ujság mintha megérezte volna a közeli jövőt, és az előadásról megjelentetett tudósítását Grosz Bella fényképével illusztrálta.62[] Segesvárra tehát nem azért nem utazott le, mert fárasztó lett volna számára az utazás, hanem azért, mert inkább Bellája színpadi alakításában szeretett volna gyönyörködni. Feszty árpád Jókai halála után készült feljegyzéseiből tudjuk, hogy Jókai ebben az időben Grosz Bellához fűződő viszonyát szűk családi körben azzal a magyarázattal próbálta elfogadhatóvá tenni, hogy a "csoda hangú színésznőt" azért taníttatja, mert tehetségének köszönhetően a Jókai-darabokat ismét divatba fogja hozni. "Azt állította ugyanis, hogy azért nem adják az ő darabjait, mert nincs azokhoz való művésznő a színháznál."[63] "Ismervén Jókai színműveihez való ragaszkodását, meghagytam őt e hitében, sőt kérésére a felfedezett művésznő játékát meg is néztem egyszer a Kisfaludy színházban, egyszer pedig a budai Arénában, és amikor azt kérdezte, hogy miképpen tetszik, én bizony megdicsértem, mert abban a nézetben voltam, hogy hisz’ ez csak a poétának viszonya a színművésznőhöz, és ezért nem is osztottam családom többi tagjainak aggodalmát, akik mást gondoltak."[64]

1899 júliusának és augusztusának fordulóján már három éve nyitott volt a kérdés, miszerint Jókai Nagy Bellához, a színésznőhöz vonzódik csak, vagy Grosz Bellához is, amikor a nyári színházi díszelőadás után Balatonfüredre készülvén nyaralni, Bellát és édesanyját is invitálta, hogy tartsanak vele. ők végül el is fogadták a meghívást. Az író 1899. augusztus 5-én utazott le a Balatonra és 19-én jött vissza onnan Budapestre. Grosz Bella emlékiratainak tanúsága szerint Füreden ezalatt a két hét alatt sok emberrel, köztük Blaha Lujzával is megismertette a fiatal színésznőt, és sokat sétáltak együtt kettesben. Ezen séták egyikén Jókai megkérte a kezét, és ő igent mondott. Megállapodtak azonban arról, hogy a hírt nem közlik senkivel, csak ha majd visszatértek a fővárosba.[65] De a sajtó megelőzte őket. A Magyar Estilap augusztus 23-i száma Jókai Mór házasodik címet viselő cikke megszellőztette a hírt. Bródy Sándor még aznap levelet írt Jókainak, hogy felvilágosítást kérjen a főmunkatárstól a Magyar Hírlap számára.[66] A lap két nappal később jelentette meg Jókai felhatalmazása alapján kissé kemény hangú cáfolatát. "Jókai Mór ragyogó nevét, dicsteljes tiszta alakját egy nyári pletykába keverték bele némely újságok. Azt írták róla, hogy megházasodik és már el is jegyezte azt az igen fiatal drámai színésznőt, aki legutóbb a darabjaiban sikerrel játszott. Jogunk van [A Magyar Hírlap kiemelése. - L. A.] kijelenteni, hogy ez a hír hazugság és megfogjuk keresni azt az íródiákot, aki egy ilyen képtelen hír kapcsán meri tollára venni azt a nevet, amely nemcsak egy nagy történelmi alakot, de egy tökéletes, gyengeségek nélkül való férfiút jelent."[67] Jóval könnyedebb hangot üt meg újabb két nap elteltével a Pesti Hírlapban megjelent cáfolat. "A koszorús költő és egy fiatal színésznő tervbe vett házasságáról már az uborkaszezon eleje óta pletykálnak. Jókai Mór annyit regélt a világnak, hogy most a világ azt hiszi, Jókairól is regélhet valamit, amiben sok a fantázia és semmi a való."[68]

Három hét múlva azonban a fantázia valósággá vált. De az addig eltelt napok eseményeiről meglehetősen keveset tudunk. A már többször említett memorandum csak szeptember 14-ével veszi fel a történet szálát, míg Grosz Bella memoárja csak Dárday Sándornak szeptember 15-én délelőtt a Grosz család lakásán tett látogatásától kezdődően tárgyalja részletesebben a házasságkötési históriát. De Jókai Róza és Feszty árpád visszaemlékezései is csak nagyon szűkszavúan foglalják össze az augusztus végi sajtóbeli cáfolatok és a frigy megkötése közötti eseményeket. A legvalószínűbbnek az a feltevés tűnik, hogy Jókai a lapok kiszivárogtatása nyomán nősülési szándékaival szemben olyan erős ellenállást érzékelt, hogy jobbnak látta visszavonulót fújni.

A Magyar Hírlap fent idézett közleményének helyenként agresszívba hajló hangvételéből azonban elhamarkodott lenne arra következtetni, hogy Jókai újságíró kollégái így akartak volna nyomást gyakorolni a túlzottan idős vőlegényre és a túlságosan fiatal menyasszonyra. Sokkal inkább arról van szó, hogy Jókainak a Bródy Sándorhoz írt válaszlevele, amelyben a híresztelést maliciózus mende-mondának, komisz cselszövény szüleményének nevezte,[69] magát Bródyt is olyannyira megtévesztette, hogy a hírt először nyilvánosságra hozó cikket jegyző fiatal kollégájának nyílt megfenyegetését sem érezte túl erős reakciónak ebben a helyzetben. A magánügyek esetében a sajtó részéről is követendő, vagy legalább követhető diszkréció és az eladhatóság szolgálatába állított sajtószabadság konfliktusát is felvillantó rövid tudósítás elsődleges közlési szándékán a mai olvasók számára is jól érzékelhetően és meglehetős erővel üt át az a megdöbbenés, amellyel a kortársak Jókainak ezt a még csak "állítólagosan tervezett" lépését fogadták, illetve fogadhatták. A feltételezhetően Bródy által megszövegezett sajtóközlemény szavai azonban arról tanúskodnak, hogy azt már nemcsak megdöbbentőnek, hanem egyenesen tűrhetetlennek tartották, hogy egy fiatal zsurnaliszta ilyet állítson a nemzet koszorús költőjéről, ha annak nincs valóságalapja. Szeptember 16-a felől visszatekintve teljesen egyértelmű, hogy az idős író ebben a levelében - amit mi már csak Feszty árpád átiratában olvashatunk - nem azért cáfolta a felröppent híreket, mert azoknak nem volt elégséges alapjuk, hanem feltehetőleg azért választotta ezt a retorikát, mert csak ettől remélhette a felszínre törő indulatok lecsillapodását. Ha a házasságkötést eredetileg be is akarta (volna) jelenteni nyilvánosan, ahogy azt Grosz Bella sugallta emlékirataiban,[70] ettől kezdve akkor is kénytelen volt vagy lett volna taktikát változtatni, és a továbbiakban már titkos forgatókönyvekben gondolkodni.

De vajon sikerült-e tényleg elaltatni a családtagok gyanúját? Jókai Róza firenzei emlékirataiból ez nehezen ítélhető meg, hiszen ahogy fentebb már említettem, az ő memoárjaira fokozottan jellemző az emlékezetkutatóknak az a megállapítása, miszerint az emlékeket a felidézés körülményei határozzák meg, azok csak a visszaemlékezés során nyerik el végső alakjukat.[71] Jókai Róza szövegének fő állítása az, hogy Jókai a Bródynak írt válaszlevél és a Magyar Hírlapban megjelent cáfolat után titokban akart házasságot kötni, majd utána gyorsan elutazni nászútra, s minderről a kész helyzet elé állított családtagokat hátrahagyott levélben kívánta tájékoztatni.[72] A titkos haditerv keresztülviteléhez pedig bizalmas cselédjei biztosították neki a hátvédet. Ez a leírás, amennyire száz év távlatából megítélhető, nagyjában és egészében egybe is vág Jókai szándékaival. Elbeszélésében azonban ennek a "titkos összesküvés-szekvenciának" az ereje teljesen elnyomja azt a talán sokkal lényegesebb kérdést, hogy ő maga mit gondolt Jókai augusztus 24-ei válaszlevelét, és a másnapi sajtóközleményt olvasván. Férje, Feszty árpád sokkal őszintébb, amikor már többször idézett jegyzőkönyvében elismeri, hogy ez a reakció teljesen megnyugtatta őket.[73] Az altatási stratégia sikerét, legalábbis ami a festőművész vőt illeti, az is biztosította, hogy Jókai, a Feszty-átirat tanúsága szerint, miután elpanaszolja, hogy ilyen eszközökkel akarják őt, a "hetvenöt esztendős vén bolondot" nevetségessé tenni merő jó szándékból, előveszi a régi nótát: "Miután azt a szegény leányt, akit én a drámai talentumáért pártfogolok, nem sikerült mindenféle irigy féltékeny nagyfejűeknek elpusztítani, hát most ezt a módját találták ki a megsemmisítésének. én őt mint művésznőt akarom érvényesíteni, mint nőhöz semmi viszonyom."[74]

Magányos babér közt nyíló rózsa

A házasulandók családjainak jóváhagyása az individualizálódás folyamatának előrehaladásával is a házasságkötések informális, de annál lényegesebb előfeltétele maradt. A fiatalok által kötött házasságok esetében ez biztosíthatja az idősebb nemzedékek részéről érkező anyagi támogatást, amelynek hiánya már önmagában is a házasfelek közötti érzelmi-lelki kötelék meglazulásához vezethet. Az öregkorban kötött házasságoknál pedig éppen a megriadt örökösöknek adott jogi biztosítékok szolgáltathatják azt a biztos családi hátteret, amely lehetővé teszi a férj és feleség érzelmi viszonyának elmélyülését a még oly szűkre szabott időbeli keretek között is. Ez az informális feltétel Jókai Mór számára egyik házasságkötésénél sem volt adott. Laborfalvi Rózával kötött házasságának első éveiben szenvedett is ennek anyagi következményeitől. Később emiatt aztán a komáromi származású Beöthy Zsolt irodalomtörténész, akinek édesanyja Jókai anyjának baráti köréhez tartozott,[75] özv. Jókaynét kegyetlenszívű hárpiának nevezte.[76] Jókay Jolán a vele gyermekkorában sokat incselkedő, kellemetlen játszópajtásával, Beöthy Zsolttal szemben azonban bátor, nyíltszívű és igaz emberként jellemzi nagymamáját, Jókai anyját: "ő nem bántott meg soha senkit, de ha valaki őt megbántotta, annak soha többé nem bocsátott meg."[77] Pedig Pulay Mária idővel megbocsátott fiának és menyének is azért, hogy nemcsak hozzájárulása nélkül, de egyenesen akaratával szembeszegülve kötöttek házasságot 1848. augusztus 29-én Rákoscsabán.[78] Ehhez éppen Jókay Jolán szolgáltatta a legmeggyőzőbb forrást, amikor önmagával meglehetősen nagy ellentmondásba keveredve számolt be arról, hogy a Jókainál tett pest-budai látogatásáról visszatért anya, illetve anyós milyen elismeréssel beszélt a kávéuzsonnára meghívott komáromi nemes asszonyoknak Laborfalvi színészi és háziasszonyi teljesítményéről egyaránt.[79] Első házasságát illetően tehát megállapítható, hogy idővel a kezdetben nélkülözött anyai áldást is sikerült megszerezniük, és ez nem kis mértékben járult hozzá a házasság anyagi alapjainak stabilizálásához. A Grosz Bellával öregkorában kötött frigy esetében azonban ez az informális feltétel sohasem teljesült.

Miután bemutattam az idős Jókai családi és baráti körében a még csak pletykaként megszellőztetett hír nyomán keletkezett riadalmat és Jókai annak lecsendesí- tése érdekében tett lépéseit, itt az ideje, hogy áttekintsük azokat a formális, jogi feltételeket is, amelyeket 1899-ben mindenkinek teljesítenie kellett ahhoz, hogy érvényes házasságot kössön. Annál is inkább indokolt ez, hiszen a Jókai bukását hozó 1896-os választást megelőző évben alapvetően megváltozott a házasságkötések jogi szabályozása.

Ahogy az a törvény indoklásában is olvasható a házassági jogról szóló 1894:XXXI. törvénycikk[80] elfogadásával létrejött egy minden magyar állampolgárra nézve egyaránt kötelező, egységes állami jog, amely felváltotta a korábban egymás mellett élő és egyaránt érvényben lévő nyolc felekezeti jogot. Ezzel megszűnt az eltérő felekezetűek által kötött ún. vegyes házasságok tekintetében fennálló kettős jog és kettős bíráskodás, amely a törvényalkotó szerint megrendítette a házasság intézményének szilárdságát és visszaélések sorozatára vezetett.[81] Valóban, a házasságkötés és a válás ügyeinek jogi szabályozása 1895 szeptemberéig az egyes felekezetek a hatáskörébe tartozott, s még az sem számított ritkaságnak, hogy válás esetén a katolikus fél házas maradt, míg protestáns házastársára nézve egy másik felekezeti bíróság kimondhatta a válást, s így ő újraházasodhatott. De talán még ennél is nagyobb problémát jelentett a zsidók és keresztények közötti házasságkötés, amely csak az izraelita vallású menyasszonyok és vőlegények megkeresztelkedése árán volt megvalósítható. A polgári házasság bevezetésével létrejött egy egységes állami jog, amely a házasságkötés tekintetében vallástól, illetve felekezettől függetlenül minden állampolgárnak ugyanazokat a feltételeket írta elő. Polgári jogérvénye ettől kezdve csak az állami anyakönyvvezető előtt kötött házasságnak volt, tehát vallástól és felekezettől függetlenül mindenkinek kötelező volt polgári házasságot kötnie. A válás kimondása és az esetleges jogkövetkezmények megállapítása pedig az állami bíráskodás kompetenciájába került.

A törvény úgy igyekezett biztosítani a vallásszabadságot, hogy senki ne kényszerüljön olyan cselekvésre, amelyet vallása tilt, és senkit ne tiltson el annak teljesítésétől, amit egyháza tanai parancsolnak. Ezért az egyházi házasságok tekintetében továbbra is érvényesült az egyházak szabadsága, híveik házasságkötésénél továbbra is saját tanaiknak és szabályaiknak megfelelően járhattak el, de intézkedéseiknek polgári jogérvénye már nem volt.[82]

Ezzel lehetővé vált a felekezeten kívüliek házasságkötése, a vegyes felekezetűek számára előírt egyházi szabályok teljesítése pedig már nem volt nélkülözhetetlen feltétele a nősülésnek, illetve férjhezmenetelnek. A zsidók és keresztények közötti házasságkötést illetően azonban még ennél is nagyobb változást hozott a törvény, mert ettől kezdve az izraelita vallású házasfél megkeresztelkedése nélkül is lehetett házasodni. A református Jókai és az izraelita Grosz Bella házasságkötését a jogi környezetnek ez a változása alapvetően meghatározta. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy ez a frigy 1895 szeptembere előtt nem jöhetett volna létre, hiszen feltéve, hogy Grosz Bella megkeresztelkedik, ennek ekkor sem lett volna már különösebb akadálya. Legfeljebb az okozhatott volna gondot, ha a kiskorú mennyasszony szülei a vallásváltás miatt vonakodtak volna beleegyezésüket adni. De a "házasságok megkötésének kötelező polgári alakja"[83] nagy mértékben egyszerűsítette a titkos manőverben gondolkodó Jókai dolgát.

A legalapvetőbb házassági akadálynak a törvény a cselekvőképtelenséget (6. §) és a házasulandók fejletlen korát tekintette (7. §.). A 127. §. egyebek mellett cselekvőképtelennek tekintette az elmebetegeket, a saját vagyonuk kezelésére képteleneket és a tékozlókat. Azokat, akiknek kiskorúságát meghosszabbították és azokat, akiknek gondnokság alá helyezését előzetesen elrendelték, éppúgy kizárta a házassági jog gyakorlóinak köréből, mint azokat, akik már gondnokság alatt álltak. A mai napig nem jutott nyugvópontra az a kérdés, hogy Jókai Mór nem volt-e csakugyan elmebeteg a Grosz Bellával kötött házasság időpontjában, és így a Gyár utcai házasságkötő teremben megköttetett frigy nem tekinthető-e eleve semmisnek. Annál is inkább indokolt jogilag ez a felvetés, mert nem pusztán az elmebeteggé nyilvánítás jogi aktusán átesett egyénekre vonatkozott ez a kizáró rendelkezés, hanem elegendő volt ehhez magának az elmebetegségnek az állapota is (127. §. b, pontja). Ebben a tanulmányban magam is szeretnék állást foglalni ezzel a kulcsfontosságú kérdéssel kapcsolatban, de előbb meg kell vizsgálni a törvény egyéb előírásaival kapcsolatos helyzetet is.

A nők a 16., a férfiak pedig a 18. életév betöltésével érték el fejlett korúságukat. Míg ezt a 20 éves Grosz Bella is simán teljesíthette, addig Jókai Mórt illetően egyenesen jelentős mértékű túlteljesítésről beszélhetünk. A fejlett korúság elérése önmagában azonban még csak azt jelentette, hogy nem kell az igazságügyi miniszterhez fordulni felmentésért, a fiatalkorúak házasságkötéséhez szülői beleegyezésre is szükség volt (8., 16. §.).[84] Hozzájárulását Bella lányának házasságához Grosz Móricz meg is adta, ahogy az a polgármesteri diszpenzáció irataiból kiderül.[85] A nyilatkozat eredetije ugyan nem maradt fenn, de a dr. Sebestyén József ügyvéd által megfogalmazott felmentési kérelem minden kétséget kizáróan bizonyítja, hogy létezett és valaha az akta melléklete lehetett. Ez viszont azt jelenti, hogy a titokban tartott - már ha lehet a sajtóközlemények után még titokról beszélni - házasságkötési szándékról a feleségével és gyermekeivel feltehetőleg már régóta nem egy háztartásban élő Grosz Móricznak is tudnia kellett. Házassági feltétel volt ezen túlmenően még az is, hogy Jókai igazolja, miszerint korábbi házassága egykori hitvese halála miatt megszűnt (12. §.). Nem valószínű azonban, hogy emiatt fel kellett keresnie a józsefvárosi katolikus plébániát, hiszen Laborfalvi Róza halotti anyakönyvi kivonata feltehetőleg már tizenhárom éve a birtokában volt. A komáromi lelkészi hivatalból és a nyírmadai izraelita hitközségtől be kellett szerezni a születési anyakönyvi kivonatokat, ahol ha olvasták a korábban idézett országos napilapok augusztus végi híreszteléseit, sejthették, hogy mi célból kéri az ügyfél ezeket a dokumentumokat.[86] Mindezeken az iratokon túlmenően a terézvárosi elöljáróságtól igazolást kellett kérniük arról is, hogy mindketten három hónapnál régebb óta laknak a főváros VI. kerületében. Ettől a helyhatósági bizonyítványtól nemcsak a házasságkötés színhelye függött, hanem az is, hogy hol kell a házasságot kihirdetni. A kihirdetés intézményét a törvényalkotó annyira fontosnak tartotta, hogy az állami anyakönyvekről szóló 1894:XXXIII. tc. 96 paragrafusából 18 csak ennek a kérdésnek a részletes szabályozásával foglalkozott. A kihirdetés elsődleges célja az volt, hogy a jegyesek szándékának közhírré tételével időt adjon az esetleges házassági akadályok bejelentésére és ezeknek a bejelentéseknek a kivizsgálására, ily módon gördítve akadályt az érvénytelen és tilos házasságkötések útjába. A kihirdetés előírásának a házasulandók lakhelyén vagy tartózkodási helyén kellett eleget tenni, de ha az ifjú pár három hónapnál rövidebb ideje lakott vagy tartózkodott a házasságkötés színhelyén, akkor az előző lak- és/vagy tartózkodási helyeken is végre kellett ezt hajtani. Azokban a ritkának tekinthető esetekben, amikor a menyasszony és a vőlegény sehol sem lakott vagy tartózkodott legalább három hónapig, az anyakönyvvezetőnek arra is lehetősége volt, hogy a kihirdetést a születési helyükön is elrendelje. Jókai az augusztus végi sajtópárbaj után nyilvánvalóan nem kockáztathatta meg, hogy nősülési szándéka újabb 17 napra nyilvános diskurzus témájává váljon.[87] Ráadásul a fentiekben számba vett körülményekből jól látható, hogy Komárom vármegyétől Szabolcs vármegyéig, a Székesfővárosi Elnöki ügyosztálytól az V-VI. kerületi Anyakönyvi Hivatalon át a VI. kerületi Elöljáróságig számos olyan hivatal volt az országban, amelynek tisztviselői tudhatták, de legalábbis sejthették, hogy a sajtócáfolatok ellenére dr. Sebestyén József ügyvéd a Grosz-Jókai házasság előkészítésén fáradozik.

A kifejtésnek ezen a pontján meg is kell állnunk egy kicsit, hogy körbejárjuk az idős Jókai egyik kedvenc regénytémájának, a kihirdetés versus felmentés mumusának jogi és társadalmi kontextusát. Grosz Bella emlékirataiban azt írja, hogy Jókai szeptember 5-én délután szokásos látogatásakor jegygyűrűt ajándékozott neki. Vőlegénye ekkor azt is bejelentette, hogy esküvőjük szeptember 16-án lesz, és ő már minden ehhez szükséges hivatalos dolgot elintézett.[88] A fővárosi levéltár iratanyagában a házassággal kapcsolatban fennmaradt mindkét irat szeptember 5-e után keletkezett, mégis megerősítik Jókai beszámolóját. Hiszen a szorosan a házasságkötéshez szükséges, fentebb részletesen is felsorolt dokumentumokat és igazolásokat ügyvédje segítségével addigra valóban beszerezhette, és Sebestyén József aztán ezeknek az iratoknak a birtokában kérhetett időpontot Kozáry László anyakönyvvezetőtől a Gyár utcai anyakönyvi hivatalban, és kezdhette meg a felmentési kérelem ügyének előkészítését a Székesfőváros Elnöki ügyosztályánál. Alapesetben, miután a jegyesek személyesen vagy törvényes képviselőjük, illetve meghatalmazottjuk útján igazolták, hogy rendelkeznek a házasságkötés törvényszabta kellékeivel, felkérték az anyakönyvezetőt, hogy foganatosítsa a tervbe vett házasság kihirdetését, ami azt jelentette, hogy az anyakönyvvezető hivatalos helyiségében kifüggesztette a házasulandók nevét és az 1894:XXXIII. tc. 54. §-ában részletezett személyi adatait. Kötelező volt közzé tenni családi állapotukat, foglalkozásukat, korukat, vallásukat, születési helyüket és lakhelyüket, de még szüleik nevét is azzal a felhívással egyetemben, hogy akinek tudomása van valamilyen törvényes akadályról vagy a szabad beleegyezést kizáró körülményről, jelentse be az anyakönyvvezetőnél. A Dárday szerkesztette emlékirat egyik szöveghelyének tanúsága szerint, ha Jókai Mór és Grosz Bella esetében is így történt volna, akkor könnyen lehet, hogy ez a házasság sohasem köttetik meg. "…felkeresvén Jókait a művésznő Szondy utcai lakásában a szükséges okmányok átvétele végett, vele a Bajza utcai lakásba indultunk, miközben Jókai közölte velem Fesztyék búcsúleveleit és egyúttal tudatta, hogy a szükséges okmányok egy részét nekem címzett levélbe zárva átküldte Feszty árpádnak. E levél átvételére betérvén Feszty árpádhoz, ott találtam Fenyő Sándor szerkesztőt, Bródy Sándor hírlapírót és Dr. Demjanovich házi orvost. Ezekkel tanácskozások folytak az esetleges hatósági interventió módja iránt és Dr. Dem- janovich határozottan azt állítva, hogy a sexuális erotománia folytán beálló >>para- lisis<< aggkori elmegyengeség jelenségei fennforogván, ő mint orvos teljes megnyugvással hajlandó a hatósági interventiónak igénybe vételére. Erre felvilágosítván őt, hogy ezt mint orvos nem teheti és csak a család lenne arra jogosítva kielégítő orvosi bizonylatok alapján, - ezzel annak megkísérlését megakadályoztam és egyik lehetőségnek azt is megjelöltem, hogy a házasság kihirdetése folytán a polgármesteri hivataloknál is orvosi bizonylatok alapján lehetne interveniálni és óvást emelni a házasság kötése ellen, de ezt is csak a legközelebbi családtagok tehetnék sikerrel. Feszty árpád erre kijelenté, hogy az összes anyakönyvi hivataloknál eszközölt nyomozás szerint a kihirdetés nem történt meg, - amire kételyeimet fejeztem ki, mert Nagy Bella művésznő állítása szerint a házasság a polgármesteri hivatalnál be van jelentve s erre alapította velem szemben a meggyalázás sérelmét."[89]

Egészen más volt a helyzet akkor, ha a jegyesek kihirdetés nélkül, polgármesteri diszpenzációval kívántak házasodni. Nekik is be kellett mutatniuk a törvény előírta dokumentumokat az anyakönyvvezetőnek, és időpontot kellett kérniük, amikor a házasságkötés ceremóniáját lebonyolítják. De a szertartást csak akkor lehetett megtartani, ha addig beszerezték a felmentést a törvényhatóság első tisztviselőjétől. A korabeli Budapesten ez a személy a polgármester volt. A kihirdetés intézménye azt a célt szolgálta, hogy az anyakönyvvezető a kihirdetés 17 napja alatt meggyőződhessen arról, hogy a házasságkötésnek nincs törvényi akadálya, vagy legalábbis lássa, hogy azon a településen, ahol a kihirdetést foganatosították, tett-e valaki ilyenről bejelentést. Azoknak az esetében viszont, akik polgármesteri diszpenzáció mellett házasodtak, ezt a saját nyilatkozatuk pótolta. Ennek a nyilatkozatnak a hitelesítése céljából kereste fel szeptember 12-én Grosz Bella és Jókai Mór Weinmann Fülöp közjegyző irodáját.[90] Ettől kezdve tehát a hitelesítést végző Holitscher Szigfrid közjegyzőhelyettes is tudta, hogy Jókai házasodni készül, ráadásul mint jogásznak azzal is tisztában kellett lennie, hogy Jókai felmentést fog kérni a polgármestertől a kihirdetés alól, hiszen erre a hitelesített nyilatkozatra kihirdetés esetén nem volt szükség. Mindezekről előbb-utóbb nyilvánvalóan hivatali főnöke, Weinmann Fülöp közjegyző is tudomást szerzett.

Terjedelmi okokból nem elemezhetem részletesebben, de a kihirdetés és a diszpenzáció intézményei az idős Jókai regényei fiktív terének állandóan visszatérő motívumává váltak a szerző második házasságkötése után. Az öreg ember nem vén emberben,[91] a Börtön virágában[92] a Sírkő-albumban[93] és az Egetvívó asszonyszívben[94] egyaránt találunk ilyen szövegrészeket. Ahogy A mi lengyelünk[95] két kötetében sem feledkezik meg a házasságkötés útjában álló társadalmi akadályok problémájáról, ezúttal a zsidók és nem zsidók közötti házasságkötésnek az 1895 előtti korszakban megkerülhetetlen és lényegében feloldhatatlan morális dilemmáit mutatva be.

Ami viszont Móricz és Bella "szerelmi regényét" illeti, Jókai terve valószínűleg az lehetett, hogy a kedden Weinmann Fülöp közjegyzői irodájában hitelesített nyilatkozattal és a többi már beszerzett iratokkal a zsebében vár csendben szombat reggelig, amikor ügyvédje személyesen fogja átvenni a Városházán a polgármesteri diszpenzációt. Amíg lezajlik a hivatali eljárás, addig mennyasszonyával együtt vagy a Grosz család Szondy utcai vagy Jókai esküvői tanúja, dr. Bódy Tivadar belvárosi elöljáróhelyettes Király utcai lakásán várakoznak, és amikor Sebestyén meghozza a várva várt felmentést, akkor zárt hintóban végigkocsiznak a Király utcán a Gyár utcai sarokig, és ott gyorsan egybekelnek. Közben beavatott bizalmas cselédje a Bajza utcai Jókai-Feszty-villából kiszállítatja a jó előre összekészített utazóládát a Keleti-pályaudvarra, ahol azt felteszik majd a két órakor induló bécsi vonatra. Indulás előtt a vasútállomás külön termében még a két tanú és Bella édesanyja társaságában elfogyasztják a lakodalmi ebédet, amelynek végeztével Jókai még postázza Fesztynek és Jókai Rózának előre megírt levelét, majd felszáll a vonatra, hogy a magyar sajtóban megjelenő kommentárokat már távol az újra felbolydult Budapesttől, külföldön kövesse nyomon kiadója, Révai Mór segítségével, aki a Jókait érdeklő lapok közleményeit majd utána küldi.

Sok minden úgyis történt, ahogy eltervezte, de a lényeget illetően a terv terv maradt. A házasságkötés előkészületei ismét kiszivárogtak, ezúttal azonban nem a sajtó jóvoltából. Hogy kiknek volt hivatalból információja Jókai szándékairól, azt fentebb már részletesen ismertettem. De tulajdonképpen csak két ember volt, aki nem hivatalból volt beavatva. Jókai inasa és Jókai kiadója, Révai Mór, aki maga számolt be arról emlékirataiban, hogy Jókai őt elsők között tájékoztatta erről a tervezett lépéséről.[96]

Felvetődhetne a kérdés, hogy nem a Weinmann-féle közjegyzői irodából szivárgott-e ki az információ, hiszen a házasságkötés körüli időkben Jókai is itt intézte azokat az ügyeit, amelyekhez közjegyzőre volt szükség, és Feszty árpád megbízásából Dárday Sándor is Weinmannékat bízta meg a Jókai Mór és Jókai Róza közötti egyezség közjegyzői okiratba foglalásával. ők azonban biztosan nem szolgáltattak ki információt, mert Dárday megemlíti az általa fogalmazott emlékiratban, hogy Jókai azon kijelentését, miszerint Weinmann Fülöp közjegyzőnél letett végrendeletében a svábhegyi villát és birtokot Róza leányára testálta, maga ellenőrizte. "Nevezett közjegyző helyettese kérdésemre igazolta is, hogy Jókai néhány nap előtt nála egy magánvégrendeletet deponált, a melynek tartalmáról természetesen tudomással nem bírhat."[97] Weinmann ügykönyvéből azonban az is kiderül, hogy a házassághoz szükséges nyilatkozat hitelesítése és a zárt magánvégrendelet közjegyzői őrizetbe való letétele ugyanazon a napon történt,[98] Holitscher Szigfrid Dárday beszámolójának tanúsága szerint azonban erről hallgatott. Továbbá, ha Weinmann vagy Holitscher szivárogtatta volna ki az információkat, akkor Fesztyék nem nyomoztatták volna le az összes fővárosi anyakönyvi hivatalt annak tisztázása érdekében, hogy a kihirdetés megtörtént-e, hiszen a közjegyző és helyettese tudta, hogy Jókai diszpenzációt fog kérni a polgármestertől.

Nem is a hivatalos személyek között kell keresni a hír kiszivárogtatóját. Jókai inasa, akinek az író fontos szerepet szánt házasságkötési terveinek megvalósításában, volt az a személy, aki elmondta Feszty árpádnak, hogy apósa meg fog nősülni, és utána Szicíliába kíván utazni nászútra. Mindez szeptember 13-án[99] vagy 14-én[100] történt, tehát a szombatra tervezett esküvő előtt 2-3 nappal. Ezek után szeptember 14-15-én Dárday Sándor egyrészt Feszty árpád kérésének eleget téve tető alá hozta a Jókai és leánya közötti, előbbi nősülése miatt esedékessé vált vagyonjogi kérdésekkel foglalkozó egyezséget, másrészt kulcsszerepet vállalt abban, hogy Jókait megpróbálják lebeszélni erről a házasságról. Személyesen ő maga vitte el Groszék Szondy utcai lakására Jókai lemondó levelét a kielégítésnek szánt 10 000 Ft-os csekkel[101] egyetemben, de ez a fáradozása végül eredménytelennek bizonyult. Másnap reggel dr. Sebestyén József átvette Matuska Alajos helyettes polgármestertől a kihirdetés alóli felmentést, és 11 órakor a Gyár utca és a Király utca sarkán lévő Anyakönyvi Hivatalban Jókai Mór és Grosz Bella Kozáry László anyakönyvvezető előtt, Bódy Tivadar és Sebestyén József tanúk jelenlétében örök hűséget esküdött egymásnak. A másnapi Pesti Hírlap a következő szavakkal kommentálta az eseményt: "A koszorús költő ridegnek találta a puszta, magányos babért és nyíló rózsát tűzött közéje: Jókai Mór hosszú özvegysége után megházasodott és feleségül vett egy bájos fiatal drámai színésznőt".[102] Amikor a magyar újságolvasók a vasárnapi lapokból értesültek minderről, az "ifjú" pár már Bécsben volt. Végül szeptember 19-én, kedden Hegedűs Sándor felkérésére Dárday megszövegezte a házasságkötés körülményeiről szóló emlékiratot. Azután, hogy szeptember 15-én elvetették dr. Demjanovich Emil háziorvos hatósági beavatkozás igénybevételére vonatkozó javaslatát, felmerül a kérdés, hogy mi lehetett Hegedűsnek és a többi aláírónak a célja ezzel a memorandummal.

A befalazott ajtótól az elzülött gyermekek asylumáig

Alapvetően fontos kérdés, hogy Jókai döntését, miszerint idős kora ellenére megnősül, hogyan értelmezzük. Belső motivációiból induljunk ki vagy inkább a külső körülményekből? Kissé leegyszerűsítve a dolgot, az első esetben arról lenne szó, hogy az idős Jókai szerelmes lett Grosz Bellába, és ennek a szerelemből fakadt házasságnak az elutasítása miatt romlott meg a viszonya Feszty árpáddal és Jókai Rózával, az utóbbi esetben viszont arról, hogy miután az együttélés évei alatt fokozatosan elhidegült tőlük, a nősüléssel egybekötött elköltözés egyfajta kiutat jelentett számára kedvezőtlenné vált élethelyzetéből. Van olyan értelmezés, amely szerint Jókai lépése lánya és veje válságba jutott házasságának a következménye volt. Róza állandóan betegeskedett, Feszty pedig inni kezdett.[103] Ebben a helyzetben Bella lehetőséget nyújtott a változtatásra, és az író úgy döntött, hogy ezt ki is használja. Feszty árpád azonban egyáltalán nem az 1890-es évek második felében kezdett el inni. Megerősíti ezt Váli Mari beszámolója is a Feszty és Jókai Róza házasságkötését közvetlenül megelőző időkből. "Mikor első kirándulásunk alkalmával bejárt bérkocsink a Jókai villa gyönyörű hársfáinak összeboruló lombozata közt elvonuló kocsi úton, kedélyes kép tárult elénk: a sűrű lombok alatt elterülő, bársonyos pázsit szőnyegen üldögélt a jegyespár, Rózsika könnyű, csipkés pongyolában, s árpád is a nagy melegnek megfelelő szellős öltözékben; körülöttük többrendbeli palaczk, behűtött tartalmával, vagy már üresen… - Nem bírja az ember ezt a rém hőséget, hűsítő nélkül […] - mondta árpád üdvözlések váltása után. - Az a szerencsém, hogy Rózsi igen jó a poharazásnál! Pompás zugja van ennek a leánynak - tette hozzá büszke dicsekvéssel. - Legalább van a ki a jó svábhegyi termést velem együtt fogyasztja - vélte Jókai Mór, aki akkor már nagy mérvű és teljesen eredményes küzdelmet folytatott a budai hegyek híres szőlőtelepeit erősen pusztító filoxéra ellen."[104] Gozsdu Elek Anna-leveleiben beszámolt róla, hogy a már abszolút alkoholistává vált Feszty egy alkalommal Temesváron valóban megvallotta neki, hogy megbánta, amiért annak idején hűtlen lett Jászai Marihoz Jókai Róza kedvéért.[105] Ez a találkozás azonban csak 1906-ban, tehát már két évvel Jókai Mór halála után történt, ebből tehát semmilyen következtetést nem lehet levonni a festőművész-házaspár 1890-es évekbeli kapcsolatát illetően. úgy tűnik azonban, hogy Fesztyék Jókai nősülése és a vele való összekülönbözésük után mindig rosszabb és rosszabb anyagi helyzetbe kerültek, ami végül a házaspár érzelmi kapcsolatára is kihatott. A történetben azonban éppen Jókai Mór házassága jelenti a cezúrát, amit az író örökbe fogadott lánya sohasem tudott elfogadni, és végül mindent elveszített: örökbefogadó apjának szeretetét és anyagi támogatását egyaránt. A művészházaspár egzisztenciális helyzete a Jókaival történt szakítás után igazából már sohasem konszolidálódott.

De azokban az években, amikor Jókainak Grosz Bella iránti szerelme kibontakozott, nagyon komoly formában támogatta vejét művészi törekvéseinek megvalósításában. Egyik létrehozója és igazgatósági tagja volt annak az 1897. június 13-án megalakult Parthenon Művészetterjesztő és -többszörösítő Részvénytársaságnak,[106] amely általában véve a művészetben és iparművészetben rejlő üzleti lehetőségek kihasználására és realizálására törekedett, de a cég megalakulásának közvetlen, alapszabályban is rögzített célja Feszty árpád Triptichon-projectjének anyagi támogatása volt. A részvénytársaság 500 db, egyenként 100 Ft névértékű részvényért előre megvásárolta Fesztytől a még meg sem festett képciklust, hogy majdan annak kiállításából és többszörözéséből olyan bevételre tegyen szert, amelyből a cég és Feszty között megkötött szerződés értelmében a festőművésznek további részesedést kívánt biztosítani. Jókai egymaga az 59 részvényes által jegyzett 500 részvény egyötödét, azaz 100 részvényt jegyzett, pontosan a dupláját, mint a második legtöbb részvényt jegyző Matkovits Béla. Ha a fővárosi levéltárban őrzött cégbírósági iratok segítségével rekonstruálnánk a különböző cégeknél jegyzett Jókai-részvényekből összeálló portfoliót, akkor még tisztábban láthatnánk az após veje támogatása érdekében hozott anyagi áldozatvállalásának mértékét. Egy ilyen elemzés azonban teljesen szétfeszítené jelen tanulmány kereteit. Annyi azonban Jókai részvényportfoliójának összeállítása nélkül is belátható, hogy az író jóval nagyobb hasznot realizálhatott volna akkor, ha azt a 10 ezer Ft-ot, amiből Parthenon-részvényeket jegyzett, például Révai, Adria, Athenaeum stb. papírokba fekteti. Az após segítő szándéka és veje iránt megmutatkozó jóindulata az 1897-1899 közötti években tehát véleményem szerint minden kétségen felül áll, és bármilyen furcsának is tűnik első hallásra, de a fővárosi cégbírósági iratok határozottan cáfolják azt az értelmezést, miszerint Jókai Mór és Feszty árpád viszonyának megromlása lett volna Jókai nősülésének egyik kiváltó oka. Viszonyuk megromlása valójában a Grosz Bellával kötött házasságnak volt a következménye, de még inkább annak, hogy Feszty és Jókai Róza mindvégig gyanakvással tekintettek az ifjú feleségre, és mereven elutasító magatartást tanúsítottak vele szemben.

Jókai Mór és Grosz Bella, amint már többször említettem, rögtön házasságkötésük után nászútra indultak Olaszországba. Körülbelül másfél hónap múlva tértek vissza a magyar fővárosba, de november elején már biztosan Budapesten tartózkodtak, hiszen a jegyzőkönyv tanúsága szerint a Révai Rt. november 5-én megtartott évi rendes közgyűlésén már Jókai elnökölt. A közgyűlés végén egy kisebbfajta ünneplésben is részesült az idős író, vagy ha úgy jobban tetszik, az ifjú férj.

"A napirend után dr. Beőthy Zsolt részvényes szót kérvén, kiemelte, hogy a részvénytársaság elnöke dr. Jókai Mór úr külföldi útjáról hazatérve, ezúttal először jelenik meg a nyilvánosság előtt. Köszönetet mond neki ezért a részvénytársaság nevében, mely a szeretetnek és ragaszkodásnak e jele által kitűntetve érzi magát. Majd utalva arra, hogy az elnök úr életében éppen az utóbbi időben mélyreható változás állott be, a közgyűlés nevében kívánja, hogy a gondviselés az elnök urat még hosszú ideig tartsa meg és életének legújabb fordulata csak arra szolgáljon, hogy életerejét és jókedvét fenntartsa és hosszabbítsa.
A beszédet zúgó éljenzés követte.
Dr. Jókai Mór elnök úr meghatottan válaszolt. Meleg szavakkal fejezte ki köszönetét a nem várt ünneplésért, melyben a közgyűlés őt részesítette. Kijelentette, hogy ennek az ő lelkéhez oly közelálló társaságnak a javát mindig híven gondozni fogja és reményét fejezte ki, hogy a jövőben is teljesíthetni fogja kötelességét hazája, nemzete és az irodalom iránt.
Ezek után a közgyűlés elhatározta, hogy a dr. Jókai Mór elnök úr személye iránti mély hálája és ragaszkodása a mai közgyűlés jegyzőkönyvébe beiktattassék.
Az elnök úr ezután a közgyűlést bezárta."[108]

Ebben az időben azonban hasonló pozitív élményekben az ehhez egyébként hozzászokott Jókainak nemigen volt része. A gyermek Karinthy Frigyes naplójában ugyan nagy szenzációnak nevezi a Jókai- Grosz-frigyet,[109] de a korabeli magyar közvélemény hangulatát inkább a botrány szóval lehetne jellemezni. Olvasóinak tábora és könyveinek eladott példányszáma látványosan csökkent (vö. 3. táblázat), s 6 és fél hónnappal az esküvője után, 1900 májusában 1800 koronával kisebb részesedést tudott csak fizetni neki a Révai kiadó, mint egy évvel korábban. Igaz, hogy már 1898-ban is 2 ezer koronával kevesebbet kapott, mint 1897-ben, de ezt még lehetett az 1897-es év kiugróan magas, 12 ezer koronás rekord bevételével magyarázni, ami mögött a következő év 10 ezer koronás bevétele jócskán elmaradt ugyan, de az alkotó azért így is elégedett lehetett a közvetve az olvasóktól érkező anyagi elismeréssel. Az 1901-ben bekövetkezett újabb 2600 koronás visszaesés azonban már végképp világossá tette, hogy közönsége bünteti Jókait a fiatal, zsidó színésznővel való összeházasodása miatt. Nem tartom túlzásnak azt az értelmezést, amely szerint az író második házassága antiszemita megnyilvánulásokat váltott ki közönsége egy részéből, de ugyanakkor azt is hangsúlyozni kívánom, hogy olvasóinak csak egy kisebbségi csoportjára volt ez jellemző. A Jókaihoz hűtlenek aránya, ha el is érte azt, amit már kritikus mennyiségnek lehet nevezni, a többség ezekben a nehéz években is hű maradt hozzá, és továbbra is 6-8 ezer koronás évi bevételt biztosítottak neki. Ez az összeg csak a megelőző évekhez képest volt kevés, de önmagában véve még mindig tekintélyes summát jelentett.

De ami az üzletet illeti, Jókai nősülésének igazi vesztese kiadója volt. Révai Mór Jókai halála után másfél évtizeddel írt emlékirataiban is drámai szavakkal ecsetelte a következményeket. "Megmondom mindjárt, nyíltan és őszintén; eddig sohasem mondottam meg, sohasem éreztettem senkivel, sohasem panaszkodtam miatta, de most, az őszinte vallomások e könyvében, amelyben az igazsághoz híven akarok beszámolni küzdelmeinkről, nem hallgathatom el, hogy amilyen katasztrófa volt az >>Osztrák-Magyar Monarchia<< című vállalatunkra Rudolf trónörökös halála, épp olyan, sőt a körülményeknél fogva még nagyobb katasztrófa volt Jókai-összkiadásunkra, annak további sorsára, a Jókai házassága.
Egyszerre megszűnt az összhang Jókai és közönsége között. Az a nagyszerű kultusz egyszerre átcsapott az ellenkező végletbe.
Egyik legtipikusabb esete a tömeglélektannak.
Ahogy a tegnap diadalmas és körülrajongott hadvezért egy vesztett csata után kővel dobálja meg ugyanaz a nép, mely tegnap vállain hordozta, épp úgy járt Jókai.
Hogy mer Jókai, az, aki az övé, aki a közönségé, aki az egész nemzeté, olyasmit tenni, amit ez a közönség nem lát szívesen, amit nem akar és amit nem hagy jóvá.<
A szeretet egyszerre átváltozott haraggá, aEgyszerre megsz népszerűség elpárolgott és az osztracizmus ítélkezett Jókai Mór felett.
Szomorú napok voltak ezek.
Minél magasabban állott előbb Jókai a közönség kegyében, annál mélyebbre zuhant most az ő páratlan tekintélye, a közönség elfordult tőle, kikezdte az embert, az írót, a munkáit, a szokásait, a lelkét, a jellemét; nem akart róla tudni, számkivetette lelkéből, kegyéből, szeretetéből."[111]

A házaspár visszatérésekor Feszty árpád és családja már elutazott Firenzébe, és másfél-két évig ott is tartózkodtak. Itáliai tartózkodásuk anyagi hátterét részben az a 25 ezer Ft biztosította, amit Jókai Róza kapott nevelőapjától anyai örökség kiszolgáltatásának címén.[112] Feszty itt festette meg azt a képciklust, amin még az időközben feloszlatott Parthenon Rt. megbízásából kezdett el dolgozni. Apa és leánya között Dárday Sándor közvetítésével tető alá hozott egyezségnek azonban volt egy törékeny pontja, amely Jókai Mórék hazatérte és Jókai Rózáék Firenzébe költözése után komoly nézeteltérés forrásává vált. Amint az közismert, Móricz és Róza két telek közös tulajdonosai voltak a Svábhegyen,[113] és mindkettőből fele-fele arányban részesültek. A Dárday-féle megállapodás 2. pontja értelmében azonban Róza hozzájárult ahhoz, hogy azok a telekrészek, amelyek eddig az ő tulajdonát képezték, apjának nevére írattassanak át. Róza arra is kötelezte magát, hogy ha a telekkönyvi hatóság ezen közjegyzői okirat alapján nem volna hajlandó a Jókai Mór javára történő bekebelezést a telekkönyvi betétre bejegyezni, akkor kiállít egy olyan okiratot, amely a bíróság számára is kielégítő, és ami alapján foganatosítani lehet majd a telekkönyvi átíratást. A Jókai Mór javára történő bekebelezés iránti kérelmet október 9-én a királyi járásbíróság mint telekkönyvi hatóság elutasította. Az ekkor Firenzében tartózkodó Róza pedig vonakodott újabb okirat kiállítására vonatkozó kötelezettségének eleget tenni. A Bajza utcai villa két lakrésze közötti ajtónak a művészházaspár Itáliába való elutazása előtti befalazása és a svábhegyi telkek tulajdonjogának rendezése körül kialakult hercehurca vezetett végül is az apa és leánya közötti viszony később már visszafordíthatatlannak bizonyuló elmérgesedéséhez. De mi volt a konfliktus tulajdonképpeni tárgya?

Jókai 1899. szeptember 12-én zárt magánvégrendeletét közjegyzői őrizetbe helyezte Weinmann Fülöp közjegyző Andrássy úti irodájában. Amikor végakaratát írásba foglalta, családtagjai még nem tudták, ha sejteni sejtették is, hogy mégiscsak el akarja venni Grosz Bellát. Később ezt a végrendeletét visszavette a közjegyzőtől, ami így érvényét is veszítette, s ezért mi sem tudjuk, hogy abban az élethelyzetben miképpen rendelkezett vagyonának sorsáról. Pár nappal később, amikor Jókai inasa révén Feszty árpád mégiscsak tudomást szerzett a nősülési szándékról - amit aztán maga Jókai is elismert és megerősített -, úgy nyilatkozott, hogy a két svábhegyi telket Róza lányára testálta. A Dárday segédletével tető alá hozott egyezségben ugyanakkor azt olvashatjuk, hogy Róza anyai örökség kiszolgáltatása címén kap 25 ezer Ft kézpénzt, a svábhegyi telkekben élvezett 50 százalékos tulajdonrészesedését viszont átengedi nevelőapjának, aki így azok egyedüli tulajdonosává válik. Dárday emlékiratából tudjuk, hogy Jókai a svábhegyi dupla telek egészének árát 50 ezer Ft-ra taksálta, tehát itt egy igen nyakatekerten megfogalmazott adás-vételi ügylettel állunk szemben.[114] Azért sem érthető, hogy miért nevezték ezt a megállapodásban anyai örökség kiszolgáltatásának, hiszen Róza a svábhegyi telkeket illetően ki lett elégítve, amikor azok fele része Laborfalvi halála után öröklés jogcímén az ő birtokába kerültek. Ellenben a balatonfüredi nyaraló eladása után nem kapta meg a vételár őt megillető részét, amit Jókai és Dárday egyaránt 10 ezer Ft-ra becsültek. Mivel Dárday szerint a svábhegyi ingatlan értékét Jókai 50 ezer Ft-os becslésével szemben legalább 55 ezerre tartotta, Jókai a differenciát úgy kívánta kompenzálni, hogy a balatonfüredi villa eladási árából Rózának járó összeget 12 ezer Ft-ra emelte fel. Ezt az összeget azonban ekkor sem fizette ki, hanem úgy rendelkezett, hogy az halálakor lesz csak esedékes. Ezért úgy döntöttek, hogy a Jókai egyedüli tulajdonába került telkeket 12 ezer Ft-tal és annak évi 6 százalékos kamataival megterhelik Jókai Róza javára. Egyetemleges jelzálogként ezt mind a két telekkönyvi betétnek a teherlapjára bejegyezték.[115]

így az az érdekes helyzet állt elő, hogy míg a közjegyzői okirat anyai örökség kiszolgáltatásáról beszél, addig Jókai valójában megvásárolta Rózától annak anyai örökségét. Ahol pedig tényleg ki nem szolgáltatott anyai örökségről van szó, ott annak kielégítését elhalasztják Jókai elhunytának idejére. A kései értelmezőben egyre nő a gyanakvás, hogy az állítólag aggkori elmegyengülésben szenvedő Jókai mintha alaposan túljárt volna az állami Számvevőszék alelnökének eszén, de legalábbis maximálisan kihasználta Dárday- nak a család bonyolult pénzügyeiben való tájékozatlanságát. Ezt igazolja Dárday 1900. január 10-én Rózához írt levele is: "akkor nem tudtuk azt, hogy a svábhegyi ingatlan ½ része már Róza Nagysám nevére lett átírva [már mint Laborfalvi halála után - L. A.] s e szerint az anyai rész birtokában van [Dárday Sándor kiemelése. - L. A.]. Ennélfogva a jogcím változott és nem az anyai résznek kiadásáról, hanem megváltásáról [D. S. kiemelése. - L. A.] van szó vagy is más szóval az ingatlan ½ részének tulajdoni átruházásáról."[116] Januárra tehát már Dárday is rájött arra, hogy Jókai lóvá tette, és az anyai örökség kielégítésének látszatát keltve lényegében 25 ezer Ft-ért megvásárolta Rózától annak svábhegyi tulajdonrészét. Jókai, bár előszeretettel hivatkozott arra, hogy anyai örökség címén Laborfalvi hagyatékának többszörösét fizette ki Fesztyéknek, valójában csak évi 720 Ft kamatot fizetett nekik annak fejében, hogy továbbra is visszatartotta a balatonfüredi nyaraló vételárának Rózát megillető részét. Ehhez jött még hozzá az az évi 1600 Ft, amit a Bajza utcai villabeli lakásának használata után fizetett. Mire azonban rájöttek, hogy a 25 ezer Ft nem afféle nagylelkű ajándék, hanem a tulajdonuk után őket joggal megillető vételár, az összeg nagy valószínűséggel már nem állt hiánytalanul Fesztyék rendelkezésére. Mivel visszafizetni nem tudták volna, ezért vajmi kevés esély mutatkozott arra, hogy a szeptember közepén kötött megállapodásból valahogyan kitáncoljanak. Miután azonban az I-III. Kerületi Királyi Járásbíróság elutasította Jókai bekebelezés iránti kérelmét, mutatkozott még némi remény a megállapodás újratárgyalására.

Egy elterjedt nézet szerint az időbeli távolság segítheti a történészt a megértésben, hiszen számos olyan, az értelmezést segítő horizont tárulhat fel számára, amellyel a korabeli történeti szereplők még egyáltalán nem, vagy csak kevésbé lehettek tisztában. Az időbeli távolságból a források adatainak értelmezéséhez kötődő történetírás számára azonban számos hátrány is származik. Ahogy arra is nehéz magyarázatot találni, miként kerülte el Dárday Sándor figyelmét az a körülmény, hogy a svábhegyi telek ½ része Jókai Róza nevén van, mikor az általa előkészített közjegyzői okirat expressis verbis tartalmazza azt a kitételt, miszerint Róza ezt a tulajdonrészt átengedi apjának. De valószínűleg arra sem derül már fény soha, hogy Jókai, annak ellenére, hogy a maga nevére kívánta venni az egész ingatlant, halála esetére azt tényleg Rózára kívánta-e testálni. Ezt csak azoknak a zárt magánvégrendeleteknek a rendelkezései alapján tisztázhatnánk (vö. 2. táblázat), amelyeket azonban nemcsak mi nem ismerhetünk, de még azoknak a közjegyzőknek sem volt lehetőségük megismerni, akiknek az őrizetébe helyezték őket. Ugyanakkor Jókai őszinteségét illető gyanakvásaink jogosságát alátámasztják bizonyos forráshelyek. Dárday Feszty árpádnéhoz írott és már fentebb is idézett levelét a következő megjegyzéssel zárja: "Móricz bátyám jó conditióban van s naponta eljár a clubba, hol néha magam is kártyázom vele mint pl. tegnap este. úgy látom hogy szeretete önök iránt még nem szenvedett csorbát s még tegnap is említette előttem, hogy örökrésze [mármint Rózáé - L. A.] ezen ingatlanból [mármint a svábhegyiből - L. A.] fog állani. Csakhogy én azt nem értem, miért szorgalmazza akkor az átíratást mely neki tetemes költséget okozna, - amire figyelmeztetém."[117] Jókai Fesztyék iránti jóindulatát látszik erősíteni egy december 30-án kelt levél is. "Tegnap küldtem el a Közjegyzőhöz (Weinmann Fülöp, Andrássy út 9.) a Róza betáblázott összegének első negyedéves kamatját: 360 Koronát. Ennek a fölvevéséhez azonban szükséges, hogy Róza küldje el a közjegyzőnek azt az iratot, amit az régen megküldött neki, aláírásával ellátva. Ellenben nem szükséges a svábhegyi ingatlannak az én nevemre leendő átíratása iránti beleegyezést elküldeni: nem akarom a nevemre átiratni. Maradjon, ahogy van."[118] De majdnem egy hónappal ezt megelőzően a Hungária Szállóban kötött házassági szerződés[119] 2. pontja teljes vagyonközösséget hozott létre Jókai Mór és Grosz Bella között házasságkötésük előtt és után szerzett vagyonukra egyaránt. A szöveg explicite is megfogalmazta, hogy a Jókai kizárólagos (!) tulajdonában lévő svábhegyi villa fele része Grosz Bellát illeti. Hosszabb távon Jókai nem is enged elképzeléséből, ragaszkodik hozzá, hogy Róza lemondjon az ő javára.

Feszty árpád három Dárday Sándorhoz írott levele tanúskodik arról, hogyan reagált az örökbe fogadott leány és a vő a szeptember 15-ei egyezséggel kapcsolatos fejleményekre. Bár első levelében Feszty azt írja, hogy a megegyezés, amit Dárday tető alá hozott, Jókai Rózára nézve sokkal előnyösebb, mint azt ők óhajtanák, és ezért azt ebben a formában nem is tudják elfogadni, a lényegi kérdést illetően mégis meglehetősen erős igénnyel léptek fel, amikor a két svábhegyi telek egészét Róza nevére szerették volna átíratni a Jókai Mór számára biztosított 100 százalékos haszonélvezet mellett. Cserébe elfogadták volna, hogy a 12 ezer Ft-os anyai juss kielégítésére csak később kerüljön sor, és a Jókai által évente fizetendő kamatokról is lemondtak volna. A már kifizetett 25 ezer Ft-ról pedig említést sem tettek. Azt azonban nem rejtették véka alá, hogy mindezekre az óvintézkedésekre azért van szükség, nehogy Grosz Bella és családja elkótyavetyélhesse a Jókai-vagyont. "így el lesz érve az is, hogy legalább ezeket a szőllőket használhatja az öreg a míg él - mert ha ez is a nevére lenne írva - akkor egy év múlva ezek se lennének már meg - mint ahogy nem lesz meg a svábhegyi villa sem - mert ahogy ezen fennforgó akadály eltűnik - hát el lesz az adva csakhamar - és az árából egy esztendő múlva szegény öregnek semmije sem lesz".[120] Február végén még úgy tűnik, hogy van kiút, mert Dárday arról értesíti Jókai Rózát, hogy apja el tudna fogadni egy olyan megegyezést, amelynek értelmében a nyaralótelek Jókai Mór, a szőlő pedig Róza kizárólagos tulajdonába kerülne. Ez utóbbit továbbra is "Móricz bácsi" kezeltetné, de haszonélvezetet nem kötnének ki rá.[121] Nem tudjuk, hogy végül is miért nem jött lére ez a megegyezés, de Feszty második, Dárdayhoz írott levelében utolsó kísérletképpen már egy elég extrém megoldást javasol. "Ajándékozza oda az öreg ezen ingatlanokat már most kötelezőleg p. o. egy gyermekmenhely alapítására - de úgy hogy míg ő él addig ő használhassa és élvezhesse - ha ezt meg teszi - feleségem is lemond a humánus czélra a 12 000 frtnyi anyai örökéről - és ezt szinte már most kötelezőleg a gyermek menhelynek hajlandó ajándékozni. Természetesen úgy, hogy az öreg élte fogytáig élvezhesse ezt is minden kamat nélkül. Azt hiszem ezen ajánlatban világosan ki van fejezve hogy feleségemet nem vezeti más kívánság mint az hogy az öreget az a társaság amelybe került - ki ne foszthassa és koldussá ne tehesse - hanem hogy öreg napjaiban is élvezhesse azt a kényelmet amellyet megszokott a Svábhegyi nyaralással az ő szölleje és rózsái között. Azt hiszem hogy feleségem ezen ajánlata minden mellék gondolatot kizár - és ha ő nem is dobálózhatik 12 000 forintokkal - mégis szívesen meghozza ezt az áldozatot azért, hogy amennyiben lehetséges megmenteni iparkodjék atyját az elzülléstől és a bekövetkezhető bajoktól."[122]

Ez az ajánlat és nem a Bajza utcai befalazott ajtó vezetett a végső szakításhoz. "Ajándékozzam én oda az összes, becsületes munkával szerzett vagyonomat elzülött gyerekeknek, fosszam meg az örökléstől törvényes örököseimet, még az ő saját kisleányukat is, akinek a számára azt a 12 000 forintot biztosítani akartam, s akinek azonkívül még 15 000 forintot biztosítok két társulatnál húszéves korára, évenként 500 forint díjfizetéssel; hogy fosszam meg testvéreimet, vagy azok örököseit az osztálylevelünkben biztosított visszafizetendő örökségtől, de főképp, hogy tagadjam ki a jó, szerető, hűséges feleségemet a vagyonom örökléséből!

(Megjegyzem zárójelben, hogy én már befizettem 2000 forint alapítványt az országos lelencház intézményének, pedig ez intézmény okait nem én szaporítottam.) […]

Ritkán haragudtam meg életemben; ennyire még soha! Nem tehettem egyebet, mint hogy az ügyvédemmel irattam Feszty- éknek, hogy az okiratot azonnal küldjék el, egyúttal kinyilatkoztatva, hogy nem akarok velük többé levelezésben állni."[123]

Jókai Róza végül félévi huzavona után kiállította azt az okiratot, amelyre szeptember 15-én kötelezettséget vállalt. A Budapestre megérkezett okiratot Jókai március 13-án írta alá Weinmann Fülöp közjegyző előtt, és még ugyanezen a napon egy másik fővárosi nótáriussal, Gászner Bélával közjegyzői okiratba foglaltatta (vö. 2. táblázat) a frissen megszerzett másik 50 százalékos tulajdonrész Grosz Bellára való átruházását,[124] hogy feleségének a vagyonközösség létrehozásából eredő nyilvánkönyvön kívüli tulajdonjoga nyilvánkönyvileg is bejegyeztessék, amely kérelemnek az I-III. kerületi Királyi Járásbíróságmárcius 24-én eleget is tett.[125]

A maguk osztálya

1901. június 15-én Jókai Mór táviratot küldött Hathalomra kedves rokonának, Ihász Lajosnak, hogy ő vagy Váli Mari azonnal jöjjön fel Budára a svábhegyi nyaralójába, mert fontos ügyben kíván velük értekezni. Másnap mindketten elutaztak Jókaihoz, hogy megtudják, mi baj történt. "Jókai Mór kérdésemre egy levelet vett elő belső zsebéből, s miután a verandának üveges részében […] letelepültünk, felolvasta azt. Egykori árpád fiától eredt ez az iromány, melynek tartalma mindenféle érzelgő és álszenteskedő szólamokba burkoltan az volt […]: három helyen le van téve annak a hitelesen kiállított bizonyítéka, miszerint Jókai Mór Grosz Bellával kötött házassága idejében nem volt beszámítható elmeállapotban, minek következtében, amint örök álomra hunyja a szemeit, kimondatik házasságának érvénytelensége, s Grosz Bellának nem lesz megengedve, hogy a Jókai nevet tovább bitorolhassa…"[126] Jókai rokonai számára, ha meg is lepte őket Feszty levelének tartalma, nem lehetett szokatlan az elmebetegség motívumának egy családon belüli vagyonjogi vitában való felbukkanása. Váli Mari emlékirataiban felidéz egy ilyen esetet, amely Jókai második házassága előtt tizenhárom évvel történt. "…Károly bátyám […] arról is értesítette kedves anyámat, hogy a múlt tavasszal elhunyt özv. Jókay Zsigmondné sz. Mikolai Jusztina nénénk által, özvegyi joggal élvezett, azon ógyallai kis birtokrészt, melyet öreg Juszti nénénk (miután 51 évig használta) - valószínűleg aggsági elmegyengülésből [Az én kiemelésem. - L. A.] - a saját rokonai javára tett végrendeletébe felengedett vétetni a testamentumot szerkesztő közjegyző által, egészen átfogja engedni kedves anyámnak két fivére, ha Juszti néni örökösei ellen indított perüket megnyerik a Jókay testvérek; egy kis kárpótlásul azért, hogy édesanyjuk halála után, úgy adták el fehér megyei - nyéki - birtokukat Erős Józsefnek, kedves anyám előleges beleegyezése nélkül, hogy az új tulajdonos, még ugyan abban az évben, melyben megvette, csaknem kétszer akkora összegért [Vali Mari kiemelései. - L. A.] adta el másoknak, parcellázva, mint amennyit ő fizetett, e fehér megyei príma földekért."[127]

Mindebből az elmebetegséghez és az elmebetegekhez való viszonyulásnak Jókai szélesebb családjában megfigyelhető kulturális rendszerét illetően is levonhatnánk tanulságokat, de ebben a tanulmányban kifejezetten csak az idős Móricz esetére kívánok koncentrálni, s nem kulturális, hanem társadalomtörténeti elemzésre törek szem. Mindenekelőtt érdemes lenne végre azzal a már korábban is felmerült kérdéssel foglalkozni, hogy az emlékirat aláíróinak mi lehetett a célja a Jókai-Grosz-házasságkötést megelőző napok krónikájának írásban való megörökítésével. Váli Mari nem hagy kétséget afelől, hogy Jókai halála után ezzel az irattal kívánták bizonyítani, hogy Jókai elmebeteg volt, s magát a házasságot érvényteleníttetni, hiszen ahogy arról már volt szó, a polgári házasságról szóló törvény az elmebetegséget kifejezetten házassági akadálynak tekintette. Már három héttel a hathalmi rokonaival folytatott konzultáció előtt, Fesztynek írt levelében ő maga is úgy fogalmazott, hogy családja és a segítő baráti kör az "őrültek házába" akarta őt záratni, mert így remélték megakadályozni egybekelését Grosz Bellával.[128] Pedig akkor még nem ismerte a Dárday szerkesztette emlékirat szövegét. Ihász Lajossal és Váli Marival való tanácskozása után Eötvös Károly segítségét kérte, hogy hozzájuthasson az általa akkor még jegyzőkönyvként aposztrofált irathoz, amelynek létezéséről Feszty árpád leveléből szerzett információt. Miután azonban Eötvösnek esze ágában sem volt közbenjárni Jókai érdekében, ügyvédje útján Dárday Sándorhoz intézett határozott hangú levelet, amelyben további jogi lépések megtételét helyezte kilátásba arra az esetre nézve, ha Dárday nem jár közben azért, hogy ő megismerhesse a róla, az ő tudta nélkül felvett irat tartalmát.[129] Dárday azonban, Sebestyén megkeresése nyomán, azonnal elismerte, hogy ő maga szerkesztett egy emlékiratot Hegedűs Sándor megbízásából, amelynek eredeti fogalmazványa birtokában van, és hajlandó volt arra is, hogy kimenjen Jókai svábhegyi villájába, és ismertesse azt az idős íróval és ifjú feleségével. Jókainak Feszty árpádhoz és nejéhez, Jókai Rózához, valamint Hegedűs Sándorhoz és feleségéhez, Jókay Jolánhoz fűződő viszonya az emlékirat szövegének megismerése után végképp ellehetetlenült. érdekes módon azonban az ügy kulcsszereplőjével, Dárday Sándorral továbbra is baráti viszonyban maradt, pedig az állami Számvevőszék alelnöke ebben az iratban mint az akaraterő teljes hiányával jellemezhető beteg emberről nyilatkozik Jókairól,[130] s ahhoz sem fűződik semmi kétség, hogy Dárday szerint Jókai miféle betegségben is szenved. Grosz Bella persze a maga visszaemlékezéseiben nem rejtette véka alá férjéétől meglehetősen eltérő negatív véleményét Dárday személyéről és a házasságuk története folyamán felvállalt szerepeiről. Egy eset kapcsán, amikor Jókai távollétének idején Dárday azzal kereste fel Jókainét Erzsébet körúti lakásukban, hogy férje olyan mértékben költekezik, hogy hamarosan teljesen tönkre fognak menni - ezzel azt sugallva, hogy Jókai tékozló, akit törvényesen is gondnokság alá lehetne helyeztetni -, így foglalja össze a kor jól ismert közéleti figurájáról alkotott képét: "Furcsa, gondoltam, hogy ez az ember mindig a megmentő szerepében jelentkezik. Nem olyan régen még pénzt hozott, hogy megakadályozza a házasságomat, most nyomorral fenyeget, hogy szétrobbantsa."[131] Pedig Dárday népszerűségének tartóssága Jókainál éppen az egykor jóvátételül felajánlott 10 ezer Ft körül keresendő. Ennek belátásához azonban fel kell idéznünk annak a lebeszélési kísérletnek bizonyos részleteit, amelyet eddig csak futólag említettünk.

Szeptember 15-én, pénteken délelőtt Dárday a Rózával kötendő és közjegyzői okiratba foglalandó egyezség részleteiről tárgyalt Jókaival az író Bajza utcai lakásában. Jókai már indulni akart Weinmann Fülöp közjegyző Andrássy úti irodájába, Dárday pedig Hegedűs Lóránt kérésére próbálta húzni az időt Hegedűs Sándor megérkezéséig. Végül az állami Számvevőszék alelnöke kibökte, hogy meg kellene még várni a kereskedelmi miniszter urat, aki szeretné megkísérelni Jókai lebeszélését erről a házasságról. Jókai felháborodva utasította vissza, hogy bárki beleszóljon a döntésébe, és határozottan felszólította jogász vendégét, hogy induljanak. Az udvarban azonban összetalálkoztak Hegedűssel, aki a család és a nemzet nevében "phisikailag múlhatatlanul végzetes phisikai" következményekre hívta fel Jókai figyelmét, amelyekre tervezett házasságkötése vezethet. A miniszteri szónoklat következményeit Dárday a következőképpen foglalta össze: "E kérleléshez járult könnyes szemekkel Hegedűs Lóránt és hangos zokogásban törvén ki nemcsak az udvarban játszadozó unokája, hanem az egybegyűlt háznépe is, - a végtelen szeretetnek e megható jelenségei és a lángoló szavakban kifejezett ésszerűségnek ellentmondást nem tűrő követelményeinek hatása alatt Jókai lassú, nehéz léptekkel tért vissza lakásába, hova Hegedűs Sándor a család tagjait egybegyűjtve, Jókai kijelenté, hogy nősülési szándékáról lemond."[132]

Itt érdemes egy kicsit megszakítani az idézetet, mert majdnem másfél évtizeddel később, amikor Dárday a Nemzeti Múzeum igazgatósági szobájában gyorsíró jelenlétében beszélgetést folytatott ezekről az eseményekről Beöthy Zsolt egyetemi tanárral és Szalay Imre igazgatóval, mindehhez a következőket fűzte még hozzá: "Megjegyzem, hogy emlékiratomba nem vettem fel egy jelenetet. Tudniillik itt a lépcsőházban ifj. Hegedűs Sándor könnyes szemekkel így szólt Jókaihoz: >>Móricz bátyám, mi lesz a te szobroddal?<< Erre Jókai, mint egy villám által sújtott tölgy megtörve, szótlanul megfordult és lassú, nehéz léptekkel ment vissza a szobába."[133]

"Ezután rövid időközben felkért engem Hegedűs Sándor Jókaival egyetemben, hogy a Jókai részéről Nagy Bella színművésznőhöz intézett lemondólevél átadását magamra vállaljam. A levél megírása után Jókai Hegedűs Sándort és engem ölelve megköszönte, hogy a józan ész útjára tereltük és Jókai megkért, hogy a leány válaszát vele tudassam. Hegedűs Sándor és Lóránt távozása után a Feszty árpád lakásában időző Nedeczky Istvánt felkértük, hogy a míg megbízatásomban eljárok, Jókaihoz menjen, nehogy felindulásában baj érje és Nedeczky István előadása szerint őt is ölelve fogadta, kijelentvén, hogy már most belátja szándéka helytelenségét és köszöni, hogy attól eltérítették."[134] A történet folytatása közismert. Dárday Sándor elvitte Jókai lemondó levelét Grosz Bellához, aki erre azt válaszolta, hogy elfogadja a visszalépést, ha vőlegénye eljön hozzá és személyesen jelenti be neki. Dárday tehát elvitte magával Jókait a Szondy utcába, ahonnan aztán már csak egyedül tért vissza a Bajza utcai villába, másnap pedig a frigy megköttetett.

Dárday csak a házasságkötés után néhány nappal készült el az emlékirat fogalmazványával, amiből szándékosan hagyta ki a Jókai által a lemondó levélhez mellékelt 10 ezer Ft-os csekket. A nőkhöz való viszonyulást, a polgári mentalitásnak ezt a fontos alkotóelemét villantja fel a történetnek ez az eleme. Ha a szerelmi viszony házasságkötés nélkül ért volna véget, akkor Grosz Bellának mint Jókai illegitim szeretőjének anyagi jóvátétel járt volna, de Jókai Mórné sz. Grosz Belláról már több mint udvariatlanság lett volna megírni azt, hogy ily módon próbálták meg kielégíteni. Ahogy Dárday 1913-ban Beöthynek és Szalaynak mesélte: "Másnap tényleg el is mentem ezzel a paksamétával Jókaihoz és akkor Nagy Bellának és az ő édesanyjának jelenlétében felolvastam a konceptust úgy, amint itt most nektek is előterjesztettem és megemlítettem Jókainak, hogy a 10. 000 forintos csekkről nem tettem említést, mert a művésznő akkor már a felesége lett és ezt az adatot nem akartam az emlékiratba felvenni. Jókai is és felesége is nagyon köszönték ezt."[135] Ami hatékony egy szeretővel, az nem megengedett egy feleséggel szemben.

Miután Dárday Sándor együttműködésének köszönhetően megismerhette az emlékirat tartalmát, 1901. július 16-án Jókai Mór írt egy ellenmemorandumot felesége számára, "hogy azt saját belátása szerint használhassa".[136] Ebben megerősíti azt, amit még májusban írt Fesztynek, miszerint őt rokonai a bolondok házába akarták csukatni.[137] Nem foglalkozik viszont azzal a kérdéssel, hogy ha végül mégsem záratták tébolydába nősülését megakadályozandó, akkor mi volt a céljuk ennek a memorandumnak a meg- és aláírásával. Helyette viszont kihasználta a lehetőséget, hogy kiköszörülje az egykori lemondó levele okozta csorbát. Hiszen Grosz Bellát, hacsak egy röpke epizód erejéig is, de cserbenhagyta. Ma már nem lehet megállapítani, hogy pontosan miért, jövendő szobra érdekében vagy valamilyen más okból engedett Hegedűs akaratának, s volt hajlandó megírni neki, hogy mégsem kívánja feleségül venni. Tébolydába zárásának kósza ötlete, amelynek részleteit Dárdaynak köszönhetően ismerhette meg, kezébe adták a kulcsot ahhoz a narratív megoldáshoz, amelynek révén nemcsak felesége, de az utókor előtt is tisztázhatta magát. Számos intő példát látott már életében, ahol a rokonok a kényelmetlenné vált öreg családtagot becsalogatták vagy erőszakkal behurcolták az elmegyógyintézetbe. Ezért jobbnak látta lemondást színlelni, hiszen tudta, hogy jegyese úgysem fogadja el, és minden áron kierőszakolja a személyes találkozás lehetőségét.[138] A történet minden valószínűség szerint megnyerte Bella tetszését is, aki sok évtized múlva újabb színes részletekkel kiegészítve írta meg a jegyesek harca az intrikus családtagokkal szemben típusú elbeszélés mennyasszonyi változatát, bár a két történet számos részeleme természetesen, ahogyan az lenni szokott, kölcsönösen kizárja egymást. "Szeptember tizenötödikén délelőtt a szobalány Dárday Sándornak, a számvevőszék alelnökének névjegyét hozta be. Nem ismertem ugyan, de fogadtam. Igen nagy zavarban volt. ötölt-hatolt, végre kibökte, hogy Jókai megbízásából jön. Jókai arra a meggyőződésre jutott - mondotta -, hogy az én jövőm szempontjából jobb, ha a tervbe vett házasság elmarad. Rám fényes színészi pálya vár, mellyen nemcsak Jókai, hanem családjának minden tagja is teljes erővel támogatni fog. Ez pedig nagy dolog - mondta Dárday - mert az egyik családtag aktív miniszter.

Mindezek közlése után Dárday papírlapot vett elő a tárcájából, ideadta nekem, hogy ez az első lépés, amellyel Jókai támogatni akarja a jövőmet. Megnéztem a papírlapot, és láttam hogy az egy csekk - tízezer forintról.

Határtalan felháborodás vett erőt rajtam, gondolkozás nélkül darabokra téptem, és eldobtam a csekket.

- én nem voltam Jókai szeretője, nekem nem kell végkielégítés. Vagyok olyan tisztességes lány, mint a maguk társadalmi osztályából bárki, és leszek olyan tisztességes asszony, mint a maguk osztályából - kevesen. Csekk nélkül is hajlandó vagyok visszaadni Jókai szavát és felbontani az eljegyzést, mihelyt meggyőződést szerzek róla, hogy ezt tényleg Jókai akarja - mondtam Dárdaynak, és ajtót mutattam neki.

Egy óra múlva Jókai lépett be az ajtón. Nagyon felindultnak látszott. Megölelt, megcsókolt és megkérdezte, mért akarom visszavonni ígéretemet, miért nem akarok a felesége lenni. én elmondtam neki, hogy Dárday egy órával ezelőtt azt mondta nekem, hogy ő akart visszalépni a házasságtól.

Kiderült, hogy milyen ravasz intrikával akartak bennünket elválasztani egymástól. Nekem azt mondták, hogy ő akar visszalépni, Jókainak azt mondták, hogy én akarok. Azt tanácsolták neki, hogy egy nagyobb összegű csekkel biztosítsa a jövőmet. ő kiállította a csekket, de kikötötte, hogy saját kezű levélben nyugtázzam, és közöljem vele, hogy nem akarok a felesége lenni. Dárday azonban nem juthatott el odáig, hogy ezt a levelet kérje tőlem, mert ajtót mutattam neki.

Jókai szelíd lelkét nagyon felháborította ez az intrika, amelyről most már tudta, hogy rokonainak a műve."[139] Jókai lemondó levelének kihagyása és a csekknek a történetbe való visszaemelése arra világít rá textológiailag, hogy nemcsak a korkülönbség, hanem a társadalmi távolság is meglehetősen nagy volt a házasfelek között.

Két héttel az ellenmemorandum megírása után Jókai Mór a Jókai-jubileum alkalmából hozzá érkezett üdvözleteket, díszokleveleket és ajándékokat, amelyeknek összértékét egyetértőleg 40 ezer koronában, és különböző értékpapírokat, amelyeknek összértékét egyetértőleg 16 ezer koronában állapították meg,[140] feleségének ajándékozta (vö. 2. táblázat). Bár a házassági szerződésükben létrehozott vagyonközösség értelmében mindezeknek fele része már amúgy is Grosz Bella tulajdonát képezte, ezeknek a közjegyzői okiratoknak az aláírásával, "nehogy ezen tárgyakra valamely más érdemtelen egyén, habár jogtalanul is, bármi igényt támaszthasson, - ezennel minden körülmények között visszavonhatatlanul"[141] Jókai az ő tulajdonában lévő másik fele részét is nejének engedte át.

A történészi depatologizálás esélyei

Hátra van még két igen nehéz kérdés megválaszolása. Az egyik a Jókai állítólagos elmebetegségének ügyében való állásfoglalás. A másik a Dárday-féle emlékirat eredeti funkciójának megfejtése. A szövegnek azt a - Max Weberrel szólva - szubjektív, szándékolt értelmét[142] szeretném megfejteni, amit aláírói az aláírás pillanatában tulajdonítottak neki, függetlenül attól, hogy később ez milyen mértékben vált tárgytalanná.

Az első kérdés alapos elemzése minden bizonnyal elvezet a másodikra adható válaszhoz, de ehhez előbb tisztázni kell egy elvi jelentőségű problémát. Lehet-e és egyáltalán megengedhető-e a történelmi múlt szereplőinek diagnosztizálása? A történész előtt álló egyik legnehezebben leküzdhető akadály éppen az orvosi kompetencia hiánya lehet. De ez még nyitva hagyná annak lehetőségét, hogy olyan kutatók, akiknek orvostudományi és történészi képzettségük is van - ahogy Kövér György fogalmazott - a korabeli kórleírásokból megkíséreljék a 20. század rendszereinek keretében újradiagnosztizálni a betegségeket.[143] Ez az eljárás persze roppant kockázatos, hiszen az orvos-történész maga nem vizsgálhatja meg betegeit, csak korabeli orvosok fennmaradt vizsgálati eredményei, diagnózisai alapján következtethet. Jókai esetében pedig igazából nem beszélhetünk orvosi vizsgálatokról, pusztán ezek nélkül született diagnózisokról. A diagnózisoknak mint forrásoknak a legkomolyabb korlátját pedig az orvos és a beteg közötti hatalmi viszony képezi, amely alapvetően meghatározta, hogy mi került rá a kórlapra. Jókai esetében ezért a következő út látszik követhetőnek. Tanulmányom első felében azoknak a betegségeknek a korabeli pszichiátriai (tan)könyvekben található leírásaiból indultam ki, amelyekkel az idős Jókait is hírbe hozták. Forrásainknak Grosz Bella férjére vonatkozó leírásai és a betegségek kórtanának orvosi jellemzése között azonban olyan mértékű eltérést találtam, amely arra utal, hogy a nemzet koszorús költőjének esetében megkonstruált aggkori elmegyengülés és szexuális erotománia annak a bizonyos orvos-páciens közötti hatalmi viszonynak a terméke, amely a 19. század végi pszichiátriában még sokkal kisebb mértékben volt kontrollálva, mint későbbi korokban. Ez egészen konkrétan azt jelentette, hogy az elmegyógyászatban gyakran fordult elő olyan helyzet, amikor a viselkedés érvényesnek tekintett szociális normáira irányuló védelmi funkció dominánsabb volt, egyszerűen fölébe kerekedett a gyógyító szerepnek. Az alábbiakban ezeket a hatalmi mechanizmusokat próbálom megtalálni a Jókairól született kezdetleges diagnózisokban, és így próbálok kísérletet tenni az idős író kissé megkésett depatologizálására.

Azt már korábban tisztáztuk, hogy a korabeli pszichiátria szerint aggkori elmegyengülés vezethet szexuális erotománia kialakulásához, ezzel szemben fordított helyzet, ahogy Demjanovich Emil háziorvos leírta Jókai esetét, nem volt ismeretes. Krafft-Ebingre támaszkodva a szexuális erotománia két fajtáját is jellemeztem. Az egyiket, amelyet inkább szerelmi tébolyodottságnak lehetne nevezni, egy nagyzásos téveseszme határozza meg. Az ilyen betegek előkelő származású egyénekbe lesznek szerelmesek, akiktől áthatolhatatlan társadalmi távolság választja el őket, de a betegek az újabb és újabb kudarcokra is mindig találnak valamilyen racionálisnak tűnő magyarázatot, és továbbra is kitartanak alapvetően plátói szerelmük mellett. Ezt a kórtani leírást egyáltalán nem lehet Jókai esetére alkalmazni, hiszen egyrészt ha nem is áthidalhatatlan, de nem jelentéktelen társadalmi távolság éppen az ő javára állt fenn. Másrészt szemben az ilyen monologikus, rajongó, de minden tényleges interakciótól mentes viszonyulással, Jókai Mór és Grosz Bella között egy eleven, intenzív és dialogikus viszony állt fenn a házasságkötésüket megelőző három évben mindvégig. A szexuális erotománia másik, az aggkori elmegyengülésből eredő típusa, amikor az agy öregkori degenerációs mechanizmusai fellazítják az erkölcsi érzületeket is, éppen egyfajta túlcsorduló szexuális magatartásként írható le. Jókainál azonban ez egyáltalán nem volt megfigyelhető, az ő szerelmének tárgya mindig Bella volt, és hogy kapcsolatuknak volt-e egyáltalán komolyan vehető szexuális dimenziója, azt hála istennek már örökre jótékony homály fedi. Valójában a Demjanovich által Jókain felfedezni vélt bizonyos tüneteknek, amelyeket egy később manifesztálódó, elhatalmasodó szexuális erotománia kezdeti és még egyáltalán nem súlyos méreteket öltő sziptómáiként lehetett értelmezni, egyfajta Krafft- Ebing-i degeneracionista keretbe helyezésével lehetett eljutni ahhoz a vízióhoz, hogy Jókain esetleg majd a nászút során fog elhatalmasodni a betegség. Hiszen a degeneracionista felfogás lényege abban állt, hogy a kezdeti tüneteket az agy leépülési folyamatának előrehaladtával egyre súlyosabbak váltják fel, s a beteg így juthat el végül a teljes összeomlásig. Ezért akarták Jókait magándetektívvel kísértetni, hogy amennyiben ez a fejlemény bekövetkezik, a hatósági intervencióra irányuló szükséges intézkedések gyorsan foganatosíthatók legyenek.[144] Az emlékirat értelmezésem szerint tehát azért készült, hogy írásos nyom legyen arról, miszerint Jókainál már házasságkötésekor felmerült az elmebetegség gyanúja, a kezdeti tünetek enyhe jellegéből következő bizonytalanságok miatt azonban ekkor még nem volt célszerű hatósági intervenció foganatosítása, különösen azért nem, mert a potenciális beteg közismert és népszerű író volt, akinek gondnokság alá helyezése az átlagemberek hasonló ügyeivel összehasonlítva jóval nagyobb kockázattal járt volna. Ha azonban később a szexuális erotománia előrehaladására utaló tünetek manifesztálódtak volna és bekövetkezett volna a krízis, akkor lett volna lehetőség a semmisségi per megindítására, amelynek során ki lehetett volna mondatni a bírósággal a házasság semmisségét. Ha ez a forgatókönyv érvényesül, akkor visszaállt volna a kiinduló állapot, hiszen amennyiben a bíróság megállapította egy házasság semmisségét, akkor azt úgy kellett tekinteni, mint amit soha meg sem kötöttek. De Feszty Jókaihoz írott levelének állításával szemben, miszerint Jókai halála után próbálták volna meg érvényteleníteni Grosz Bellával kötött házasságát és annak jogkövetkezményeit, a helyzet az volt, hogy semmisségi pert csak addig lehetett indítani, amíg a házasság meg nem szűnt. Jókai halálával azonban a házassági kötelék értelemszerűen megszűnik, és attól kezdve ilyen pert már kezdeményezni sem lehet,[145] tehát ha a családtagok ilyen jogi megoldásban gondolkodtak volna, azt mindenképpen még Jókai életében kellett volna foganatosítaniuk. Ugyanakkor azt is hangsúlyozni kell, hogy ha adódott volna is lehetőségük a házasság érvénytelenítésére, semmiképpen sem kívánták volna Jókait tébolydába záratni. Az író gondnokság alá helyezése anyagi érdekeik védelme szempontjából tökéletesen elegendő lett volna.

Egy ilyen semmisségi per beindításához azonban szükség lett volna annak minden kétséget kizáró belátására, hogy Jókai valóban elmebetegségben szenved. Azonban az orvosok által várt krízis, a betegség előrehaladott stádiumának jelentkezése Jókainál haláláig sem következett be, így a házasságkötéskor megfigyelt ilyen-olyan tüneteket sem lehetett egy később elhatalmasodó betegség kezdeteként interpretálni. Jókai esetében tehát a pszichiátria nem volt képes a helyesnek vélt társadalmi normák védelmi eszközéül szolgálni. Három évtizeddel korábban, a magyar társadalomtörténetírás számára is jól ismert esetben,[146] az orvosok azért javasolták Figdor Klára gondnokság alá helyezését, mert "bizalmatlanság gyanakodás, ferde meggyőződés őt tévelygésekre vezetik; p. o. rokonait nem szíveli azon gyanúból, hogy vagyona után sóvárognak; sőt anyját sem szereti és neki ró föl minden rosszat, ámbár az ő irányában jó indulattal viseltetik. stb. stb. Mindezek után alulírottak Figdor Klárát nem nyilvánítják ugyan rendőri tekintetben közveszélyességű és őrizet alá tartozó betegnek, hanem mégis olyannak, ki elméjének különösen pedig megfontoló tehetségének nincs mindenkor teljes birtokában: ennél fogva kívánatosnak sőt szükségesnek találják, hogy a Tekintetes Törvényszék, Figdor Klára vagyonbeli állapotának mielőbbi tisztába hozataláról és biztosításáról, nem különben egy humánus érzelmű férfiú kinevezése által említett Figdor Klára gondnokság alá helyezéséről intézkedni méltóztassék."[147]

Figdor Klára persze nemcsak azért volt hátrányban Jókaihoz képest, mert esete három évtizeddel korábban merült fel, hanem azért is, mert egyedülálló, de vagyonnal rendelkező nő volt. Ami a dolog lényegét illeti, esetük mégis hasonló. Mindketten rossz viszonyt ápoltak családjuk némely tagjával, és ez a rokonaikkal szembeni bizalmatlanság és gyanakvás kifejezésre jutott saját vagyonuk kezelése során tanúsított magatartásukban. A pszichiátria alkalmas eszköz volt arra, hogy ezekben a teljesen hétköznapi családi konfliktusokban az egyes egyének által követett stratégiák némelyikét patologizálják, azaz mint elmebetegekre jellemző viselkedést bélyegezzék meg. Ezekben a nagy tétekben zajló csatározásokban az egyes szereplők esélyeit nagy mértékben meghatározta az, hogy az illető férfi volt vagy nő, egyszerű földi halandó vagy éppen a nemzet koszorús költője. Jókai Mór második házasságának és az ennek során felvetődött, de végül keresztülvihetetlennek bizonyult gondnokság alá helyezésének, illetve elmebeteggé nyilvánításának történetét azért is fontos volt oly hosszú idő elteltével kiemelni a "Rózától Belláig" típusú irodalmi pletykáriumok ingoványából, és megpróbálni azt a társadalomtörténet módszereivel elemezni és megérteni, mert a belőle levonható következtetések hozzájárulhatnak ahhoz, hogy reális képet tudjunk kialakítani a korabeli pszichiátriának a társadalom hétköznapi konfliktusaiban betöltött szerepéről. Hogy láthassuk annak veszélyeit, ha az orvostudománynak ezt az ágazatát gyógyító hivatásának betöltése helyett a társadalmi normák szabályozásának eszközeként próbálják meg felhasználni, de tisztában legyünk ennek a diszfunkcionális használatnak a korlátaival is.

A fenti elemzések általában a századforduló ma is köztiszteletben álló figuráinak olyan gyarlóságait hozták testközelbe, amelyek olvasóim számára bizonyára semmiképpen sem tekinthetők megszokottnak. Ugyanakkor hangsúlyozni szeretném, hogy célom a kor mentalitásának, a folyamatok dinamikájának bemutatása és nem az egyes szereplők megítélése volt. Arra törekedtem, amit Benda Gyula nem is olyan régen a következőképpen fogalmazott meg: "…Marc Bloch azt írta 1940-ben, hogy vannak Robespierre-pártiak meg Robespierre-ellenesek. Most már egyszer azt kéne megnézni, hogy milyen volt Robespierre."[148] Ami pedig az egyes szereplők cselekedeteinek megítélését illeti, az nézetem szerint nem a történészek, hanem inkább az olvasók feladata.

Jókai Róza a svábhegyi telkekre betáblázott 12 ezer forintot a telekkönyvi betét tanúsága szerint már közvetlenül nevelő apjának halála után megkapta.[149] 1907-ben pedig visszavonta a Grosz Bella ellen még 1905-ben végrendelet érvénytelenségének kimondása és törvényes öröklés életbe léptetése tárgyában indított perét, majd alperessel peren kívüli megegyezést kötött. Ennek értelmében Grosz Bella minden évben köteles volt elszámolni a Jókai-jogokból származó bevételekről, és annak 10 százalékát Jókai Róza számára kifizetni.[150] Az özvegy azonban nem fizetett az Olcsó Jókai kötetei és a megfilmesített regényekből származó bevételek után, ezért Róza a húszas években újra beperelte. Az ekkor lényegesen hosszabbra nyúlt bírósági procedúrának egy 1927-ben kötött megállapodás vetett véget, amelynek értelmében Jókai Róza 150 millió koronáért - azaz 12 ezer pengőért - örökre lemondott a húsz évvel korábban szerzett részesedéséről.[151] Grosz Bella ezzel teljes mértékben és végérvényesen megkapta a Jókai-örökséget, és ez az alku a fináléja a mi történetünknek is.

[1]Berger Leó 1895-ben nyitott kávéházat az Erzsébet körút 58. sz. alatt, amelyet 1918-ig működtetett. Nem tudjuk, hogy Jókai gyakori vendége volt-e kávéházának, sőt még azt sem, hogy akár egyetlenegyszer is betért-e hozzá. Csak annyi bizonyos, hogy miután 1916-ban megvette az említett bérházat Jókai egykori házigazdáitól, a Perlmutter nővérektől, Gizellától és Dórától, a Jókai-centenárium évében ő állíttatott emléket a ház talán máig leghíresebb lakójának. Budapest Főváros Levéltára (a továbbiakban: BFL) VII.2.e Budapesti Királyi Törvényszék. Cégbírósági iratok. Cg. 8325/1918. Berger Leó egyéni cégének iratai. Valamint BFL VII.12.d Budapesti Központi Királyi Járásbíróság iratai. Pesti (dunabalparti) telekkönyvi iratok. 4817 tbsz. 34059 hrsz. VII. ker. Erzsébet körút 44-46 - Dob utca 62 - Valero (ma: Kürt) utca 1-3. sz.

[2]Ma Liszt Ferenc tér.

[3]1897-ig három, az V., a VI. és a VII. kerület polgárainak házasságai egyaránt ebben a hivatalban köttettek. Az első polgári házasság Budapesten. Vasárnapi Ujság, 1895. 40. sz. 660. old.

[4]Mikszáth Kálmán: Jókai Mór élete és kora. Akadémiai, Budapest, 1960. S. a. r. Rejtő István. II. k. 171-179. old.

[5]Uo. II. k. 171. old.

[6]Nagy Miklós: Jókai Mór alkotásai és vallomásai tükrében. Szépirodalmi, Budapest, 1975. 230-253. old.

[7]A kutatás helyszínének és tárgyának fogalmi megkülönböztetéséhez vö. Geertz, Clifford: Sűrű leírás. út a kultúra értelmező elméletéhez. In: Uő: Az értelmezés hatalma. Antropológiai írások. Századvég, Budapest, 1994. 189-190. old. Berényi Gábor fordítása.

[8]Kelelecsényi László (szerk.): Rózától Belláig. Jókai szerelmei. Holnap, Budapest, 2002. (Szerelmes magyar írók).

[9]VII.173 Gászner Béla kjő. iratai. 2008/1901. üsz. Jókai Mór és Grosz Bella ajándékozási szerződése.

[10]Ma Október 6. utca.

[11]Budapesti Czím- és Lakjegyzék, XIII. évf., 1901-1902.; XIV. évf., 1902-1903. A továbbiakban: BpCzLj.

[12]BFL VII.173 Gászner Béla kjő iratai. 82/1902. üsz.

[13]BFL VII.173 414/1903. üsz. Jegyzőkönyv Jókai Mórné sz. Grosz Bella zárt magánvégrendeletének közjegyzői őrizetbe vételéről.

[14]BFL VII.173 413/1903. üsz. Jegyzőkönyv Jókai Mór zárt magánvégrendeletének közjegyzői őrizetbe vételéről; valamint BFL VII.12.b Budapesti Központi Királyi Járásbíróság. Peres és peren kívüli iratok. 568910/1936. Dr. Jókai Mór hagyatéki ügye.

[15]Petőfi Irodalmi Múzeum (a továbbiakban: PIM) Kézirattára, V.5238/18/32. A Feszty árpádné - Jókai Mórné Nagy Bella közötti perek iratanyaga. Feszty árpádné felperes válasza az özv. Jókai Mórné alperes elleni 10224/905. sz. perében. 40., 42. f.

[16]Uo. 30. f.

[17]Eötvös Károly: Jókai utolsó betegsége. Pesti Hírlap, 1905. szeptember 7., 8., 10. és 12. Idézi Jókai Róza és Füredi Mór: PIM Kézirattára, V.5238/18/32. 1. f.

[18]Azaz a/ alatt csatolt.

[19]Valaminek, például örökségnek fondorlattal vagy csalárdsággal való megszerzése.

[20]PIM Kézirattára, V.5238/18/32. 16-17. f.

[21]Uo. 7. f.

[22]Vö. Lackó Mihály: Széchenyi-értelmezések: lélektan és szövegtan. In: Uő.: Széchenyi elájul. Pszichotörténeti tanulmányok. L’Harmattan, Budapest, 2001. 49. old. A továbbiakban: Lackó, 2001.

[23]PIM Kézirattára, V.2617 Jókai Mór és Nagy Bella házasságkötésének körülményeiről szóló emlékirat. A továbbiakban: Emlékirat. Közli: Láng József: Dokumentumok Jókai második házasságának történetéhez. Irodalomtörténeti Közlemények, 1976/4. 506-512. old. A továbbiakban: Láng, 1976.

[24]BpCzLj X. évf., 1898.; XII. évf., 1900-1901.

[25]BFL VII.184 Weinmann Fülöp kjő. iratai. 1644/1899. üsz. dr. Jókai Mór és Feszty árpádné szül. Jókai Róza közötti egyezség. 1899. szeptember 15.

[26]Emlékirat. In: Láng, 1976. 510. old.

[27]Uo. 511. old.

[28]Országos Széchényi Könyvtár (a továbbiakban: OSzK) Kézirattára, Fol. Hung. 1393 Jókai második házassága. 11. f. Idézi Láng, 1976. 510. old.

[29]Lackó Mihály: Halál Párizsban. A továbbiakban: Halál Párizsban. In: Lackó, 2001. 126-136. old.

[30]Uo. 131-132. old.,

[31]Krafft-Ebing, Richard: Az elmebetegségek tankönyve. Kórodai vizsgálatok alapján orvosok és orvostanhallgatók számára. I. köt. Az elmebetegségek általános kór- és gyógytana. Magyar Orvosi Könyvkiadó-Társulat, Budapest, 1884. 15. old. Dr. Moravcsik Ernő Emil és Zofáhl Rezső fordítása.

[32]Halál Párizsban. In: Lackó, 2001. 131. old.

[33]Salgó Jakab: Az elmekórtan tankönyve orvosok és jogászok számára. Franklin-Társulat, Budapest, 1899.2 191. old. A továbbiakban: Salgó, 1899. Az őrületnek mint állatiságnak a klasszikus kori felfogásához vö. Foucault, Michel: A bolondság története a klasszicizmus korában. Atlantisz, Budapest, 2004. 193-230., különösen 211-220. old. Sujtó László fordítása.

[34]Krafft-Ebing, Richard: Az elmebetegségek tankönyve. Kórodai vizsgálatok alapján orvosok és orvostanhallgatók számára. II. köt. Az elmebetegségek különös kór- és gyógytana. Magyar Orvosi Könyvkiadó-Társulat, Budapest, 1884. 3. old. Dr. Laufenauer Károly fordítása. A továbbiakban: Krafft-Ebing, 1884. II.

[35]Uo. 127. old.

[36]A fővárosi közigazgatástörténet szempontjából talán legjelentősebb perlekedési tébolyodottsági esetet mutatja be Grün József, fővárosi tanító példáján Horváth J. András: A fővárosi önkormányzat közoktatáspolitikája, 1873-1890. In: Kövér György (szerk.): Zsombékok. Középosztályok és iskoláztatás Magyarországon a XIX. század elejétől a XX. század közepéig. Századvég, Budapest, 2006. 597-645., különösen 623-628. old.

[37]A szöveget az érthetőség szempontjából javítottam.

[38]Krafft-Ebing, 1884. II. 161-162. old.

[39]Porter, Roy: A téboly. A boszorkányperektől a pszichoterápiáig. Magyar Világ, Budapest, 2002. 163. old. Kalapos Miklós Péter fordítása.

[40]Krafft-Ebing, 1884. II. 346-347. old.

[41]Krafft-Ebing, R.: A törvényszéki elmekórtan tankönyve. Hornyánszky Viktor, Budapest, 1891. 187-188. old. Babarczi Schwartzer Ottó fordítása.

[42]ókai Mór: Házasságom története s a Hegedűs családhoz való viszonyom. A továbbiakban: Ellenmemorandum. In: Láng, 1976/4. 517. old.

[43]Salgó, 1899. 407. old.

[44]Jókai Róza: A tegnap. Légrády, Budapest, 1924. 112-113. old.

[45]PIM Kézirattára, V.4985/47 Feszty Árpádné Jókai Róza visszaemlékezése Jókai Mór második házasságára s annak előzményeire. 1-2. f. Az íráskép rendkívül szétesett, nagy kezdőbetűket és központozást egyáltalán nem használ Az általam idézett szövegrész ezért pusztán az én értelmezésemnek tekinthető.

[46]Uo. 3. f.

[47]A regényt legelőször a Magyar Hírlap közölte folytatásokban 1898. január 30 - 1899. február 10. között.

[48]Kocczintási Hírlap, főmts. Feszty árpád (t. i. nem a hírlapnak, hanem a kocczintásnak), száma: egy kupicza, Bajza utcza 19/b., Hajnal, Casa Feszty. OSzK Mikrofilmtár, Alkalmi lapok. Idézi Császtvay Tünde: Szalon-Garnitúra. Az epreskerti Jókai-szalon és Feszty-szalon. Irodalomtörténeti Közlemények, 2004/5-6. 620. old. A továbbiakban: Császtvay, 2004.

[49]Váli Mari: Emlékeim Jókai Mórról. Szépirodalmi, Budapest, 1955. 396. old. A továbbiakban: Váli Mari, 1955.

[50]Az állítás cáfolatához lásd: Váli Mari, 1955. 397-398. old.

[51]Feszty Árpádné Jókai Róza visszaemlékezései. Firenze, 1899-1901. A továbbiakban: Jókai Róza firenzei visszaemlékezései. In: F. Almási éva (szerk.): "…az őrültek házába akartatok záratni". Jókai Mór kiadatlan levelei és Feszty árpádné Jókai Róza visszaemlékezései. Enciklopédia, Budapest, 2001. 225-226. old. A továbbiakban: F. Almási éva, 2001.

[52]Ma Bródy Sándor utca.

[53]OSzK Kézirattára, Analekta 1624. Feszty árpád és Jókai Róza esküvői kártyája.

[54]Vö. BpCzLj 1888. évi V., valamint 1890. évi VI. évfolyamait.

[55]BFL, VII.168 Görgei István kjő iratai. 103/1890 üsz. Feszty árpád és Jókai Róza házassági szerződése. 1890. március 6.

[56]BFL VII.12.d 11 765 tbsz. 3047/a/4-6/5. hrsz. VI. ker. Bajza u. 21. - Kmetty (ma: Kmety György) utca 25. A.2. 1890. július 23.

[57]BFL VII.168 378/1890. üsz. Feszty Árpád kötelezvénye a Magyar Jelzálog-Hitelbank részére 20 000 osztrák értékű forint jelzálogkölcsönről.

[58]Az epreskerti művésztelep és a Feszty-Jókai-villa építéstörténetéhez vö.Gábor Eszter: Az epreskerti művésztelep. Művészettörténeti értesítő, 1990/1-2. 22-69. old. A továbbiakban: Gábor, 1990.

[59]A Feszty-szalon történetéhez vö. Császtvay, 2004.

[60]A helyzet változását jelzi Fried István: öreg Jókai nem vén Jókai. Egy másik Jókai meg nem történt kalandjai az irodalomtörténetben. Ister, Budapest, 2003. különösen 114-131. old. Továbbá az idős Jókai műveinek irodalomtörténeti felfedezéséhez lásd: Szilágyi Márton: Az elhibázott teremtés. Ahol a pénz nem Isten. In: Hansági ágnes - Hermann Zoltán (szerk.): "Mester Jókai". A Jókai-olvasás lehetőségei az ezredfordulón. Ráció, Budapest, 2005. 137-148. old.

[61]OSzK Kézirattára, Fond V/278. Jókai Mór hagyatéka. Jókainé Nagy (sic!) Bella levelei Jókai Mórhoz, 10 db, 20 f., valamint Fond V/703. Jókai Mór levelei Jókainé Nagy (sic!) Bellához, 41 db, 82 f.

[62]Vasárnapi Ujság, 1899. július 30. 525. old.

[63]OSzK Kézirattára, Analekta 11844 A Jókai-Feszty család közötti vitás kérdések tisztázására vonatkozó jegyzőkönyvi fogalmazványok. 1904. Első kézirat, 2.f.

[64]Uo. Második kézirat, 3. f.

[65]Láng József: Jókai Mórné Nagy Bella emlékiratai. Irodalomtörténeti Közlemények, 1975/3. 363. old. A továbbiakban Láng, 1975.

[66]Jókai Mór házasodik. Magyar Estilap, 1899. augusztus 23. OSzK Kézirattára, Fond V/83. Bródy Sándor levele Jókai Mórhoz, 1899. augusztus 23. Mindkettőt idézi Láng, 1975. 363. old.

[67]Egy eljegyzési hír. Magyar Hírlap, 1899. augusztus 25. 7. old.

[68]Jókai Mór házasodik. Pesti Hírlap, 1899. augusztus 27. 8. old.

[69]OSzK Kézirattára, Analekta 11844 Második kézirat, 4. f.

[70]"Megállapodtunk, hogy egyelőre nem közöljük a hírt senkivel, csak majd ha Pesten leszünk." Láng, 1975. 363. old.

[71]Schacter, Daniel L.: Emlékeink nyomában. Az agy, az elme és a múlt. Háttér, Budapest, 1998. 39. old. Dankó Zoltán fordítása.

[72]Jókai Róza firenzei visszaemlékezései. In: F. Almási éva, 2001. 226-230. old.

[73]OSzK Kézirattára, Analekta 11844 Második kézirat, 4. f.

[74]Uo.

[75]Jókai és Laborfalvi Róza. Hegedűs Sándorné Jókay Jolán emlékiratai. Singer és Wolfner, Budapest, 1927. 18-19. old. A továbbiakban: Jókay Jolán, 1927.

[76]OSzK Kézirattára, Fol. Hung. 1393 8. f.

[77]Jókay Jolán, 1927. 18-19., 36. old.

[78]OSzK Kézirattára, Fond V/775. Jókai Mór okmányai.

[79]Jókay Jolán, 1927. 26-27. old.

[80]1894:XXXI. tcz. a házassági jogról. In: Magyar Törvénytár 1894-1895.

[81]1894. évi XXXI. törvénycikk a házassági jogról indokolása. In: Pomogyi László (szerk.): Corpus Juris Hungarici CD. KJK-Kerszöv, Budapest, 2000. A továbbiakban: CJH CD

[82]1894. évi XXXI. törvénycikk a házassági jogról, indokolása. In: CJH CD

[83]Uo.

[84]Az 1874:XXIII. és az 1877:XX. tc. rendelkezéseinek megfelelően az egyének 24. életévük betöltésével váltak nagykorúakká. A nők azonban férjhezmenetelükkel automatikusan nagykorúvá lettek, amely özvegység vagy válás esetén is érvényben maradt. Vö. Magyar Törvénytár 1872-1874., 1877-1878.

[85]BFL IV.1407.b Budapest Székesfőváros Tanácsa. Tanácsi ügyosztályok Központi Irattára. Eln. 30270/1899. szep. 16. ikt. szám - Eln. 8388/99. levt. szám. Grosz Bella és Jókai Mór diszpenzáció iránti kérelme, 1899. szeptember 16.

[86]A Pesti Hírlap egyébként azt is tudni vélte, hogy Antal Gábor püspök állította ki a keresztlevelet Jókai számára. Jókai házassága. Pesti Hírlap, 1899. szeptember 17. vasárnap, 5. old. A továbbiakban: PH, 1899. szept. 17.

[87]A kihirdetés időtartama 14 nap volt (1894:XXXIII. tc. 52. §.), de a házasságot legkorábban a kihirdetés utolsó napjára következő három nap letelte után lehetett megkötni (uo. 55. §.). Vö. Magyar Törvénytár 1894-1895.

[88]Láng, 1975. 364. old.

[89]Emlékirat. In: Láng, 1976. 510-511. old., PIM Kézirattára, V.2617 5. f., OSzK Kézirattára, Fol. Hung. 1393 11. f.

[90]BFL VII.184 5. kötet ügykönyv, 1898-1900. 1632/1899. üsz. alatti bejegyzés

[91]Jókai Mór: öreg ember nem vén ember. Akadémiai, Budapest, 1976. S. a. r. Szakács Béla és Bokodi Ervin. 226. old.

[92]Jókai Mór: Börtön virága. Akadémiai, Budapest, 1974. S. a. r. Oltványi Ambrus. 22. old.

[93]Jókai Mór: Sírkő-album. (Kathlánneth) In: Uő.: Sírkő-album (Kathlánneth). - újabb elbeszélések. Révai Testvérek, Budapest, 1901. 91-92. old.

[94]Jókai Mór: Egetvívó asszonyszív. Történelmi regény. Akadémiai, Budapest, 1974. S. a. r. Molnár József. 73. old.

[95]Jókai Mór: A mi lengyelünk. Akadémiai, Budapest, 1969. S. a. r. T. Hajós éva. 428-435. old.

[96]Révay Mór János: írók, könyvek, kiadók. Egy magyar könyvkiadó emlékiratai. Révai Testvérek, Budapest, 1920. I. köt. 285. old. A továbbiakban Révay, 1920.

[97]Emlékirat. In: Láng, 1976. 512. old.

[98]BFL VII.184 5. kötet, ügykönyv, 1899-1900. 1631, 1632/1899. üsz.

[99]OSzK Kézirattára, Analekta 11.844 Első kézirat, 2. f. Második kézirat, 5. f.

[100]Emlékirat. In: Láng, 1976. 506. old.

[101]OSzK Kézirattára, Fol. Hung. 1393 9., 13. F.

[102]PH, 1899. szeptember 17. 5. old.

[103]Gábor, 1990. 51. old.

[104]OSzK Kézirattára, Quart. Hung. 2077 Jókai Mór ifjú koráról, első házasságáról, ezen házasság harminckilenc éves tartamáról, özvegységben eltöltött idejéről és második házasságáról megőrzött és feljegyzett emlékek özv. Peti Józsefné sz. Váli Mária által megírva. III. köt. 147-148. f.

[105]Kertünk Istennel határos. Gozsdu Elek és Weisz Anna levelezése, 1906-1915. Kortárs, Budarest, 2001. S. a. r. Pongrácz P. Mária és Alexa Károly. 665-668. old.

[106]BFL VII.2.e Cg. 3862 (Okm. 846) Parthenon Művészetterjesztő és -többszörösítő Részvénytársaság iratai.

[108]BFL VII.2.e Okm. 663

[109]Karinthy Frigyes: Gyermekkori naplók 1898-1899, 1899-1900. Háttér, Budapest, [1997.] 1899. Octobre vingt. (20.) 58. old.

[111]Révay, 1920. I. 281-282. old.

[112]BFL VII.184 1644/1899. üsz.

[113]Az egyik telek: 3612 tbsz. - 9494-9498 hrsz., I. (ma: XII.) ker. Költő-utcza 23./Tündér-utcza 23. A másik: 3536 tbsz. - 10161-10162 hrsz. I. ker. Költő utca 24./Tündér u. 26.

[114]Jókai kiadója, Révai Mór is úgy tudta, hogy Jókai Mór ezt az igen tekintélyes összeget Rózának a svábhegyi ingatlanból élvezett tulajdonrésze megváltásaként fizette ki. Révay, 1920. I. k. 287. old.

[115]BFL VII.6.c Budapesti I-III. kerületi Királyi Járásbíróság. Budai (dunajobbparti) telekkönyvi iratok. 3536 tbsz. - 10161-10162 hrsz. A 3612. számú telekkönyvi betét nincs a fővárosi levéltár őrizetében, feltehetőleg a levéltári átadást megelőzően elpusztult.

[116]Dárday Sándor levele Feszty árpádnénak, Budapest, 1900. január 10. In: F. Almási éva, 2001. 101. old.

[117]F.Almási éva, 2001. 101. old.

[118]Uo. 99. old.

[119]BFL VII.173 3749/1899. üsz. Grosz Bella és Jókai Mór házassági szerződése, 1899. december 2.

[120]O>SzK Kézirattára, Fol. Hung. 1393 50-51. f.

[121]F.Almási éva, 2001. 109. old.

[122]OSzK Kézirattára, Fol. Hung. 1393 54. f. Vö. Révay, 1920. I. k. 288. old.

[123]Váli Mari, 1955. 406-407. old.

[124]BFL VII.173 688/1900 üsz. Jókai Mór és Grosz Bella közötti egyezség, 1900. március 13.

[125]BFL VII.6.c . 3536 tbsz. - 10161-10162 hrsz. B 5.

[126]Váli Mari, 1955. 432-433. old.

[127]OSzK Kézirattára, Quart. Hung. 2077 III. köt. 106. f.

[128]Jókai Mór levele Feszty árpádnak, Budapest, 1901. május 23. In: F. Almási éva, 2001. 119. old.

[129]OSzK Kézirattára, Fol. Hung. 1393 12-13. f.

[130]Emlékirat. In: Láng, 1976. 510. old.

[131]Láng, 1975. 368. old.

[132]Emlékirat. In: Láng, 1976. 508. old.

[133]OSzK Kézirattára, Fol. Hung. 1393 8. f.

[134]Emlékirat. In: Láng, 1976. 508-509. old.

[135]OSzK Kézirattára, Fol. Hung. 1393 13. f.

[136]Ellenmemorandum. In: Láng, 1976. 514. old.

[137]Uo. 517. old.

[138]Uo. 516-517. old.

[139]Láng, 1976. 364-365. old.

[140]VII.173 2007/1901. üsz. Jókai Mór és Grosz Bella ajándékozási szerződése.

[141]VII.173 2008/1901. üsz.

[142]Max Weber: Gazdaság és társadalom. I. köt. A megértő szociológia alapvonalai. Közgazdasági és Jogi, Budapest, 1987. 37. old.

[143]Kövér György: Hysteriától a tébolyodottságig. Klára és Emma párhuzamos esettörténete. Korall, 2005. 21-22. (november) 69. old. A továbbiakban Kövér, 2005.

[144]Emlékirat. In: Láng, 1976. 512. old.

[145]1894:XXXI. tcz. 49. §. In: Magyar Törvénytár 1894-1895.

[146]Vö. Kövér, 2005., valamint Tóth Zoltán: Szegény gazdag nők Pesten. Három nagypolgári asszony sorsa a századfordulón. Esettanulmányok. In: á. Varga László (szerk.): Vera (nem csak) a városban. Tanulmányok a 65 éves Bácskai Vera tiszteletére. Hajnal István Kör - Társadalomtörténeti Egyesület - Csokonai, Debrecen, 1995. Rendi társadalom - polgári társadalom, Supplementum. 342-344. old.

[147]BFL IV.1411.b Budapest Székesfőváros árvaszékének általános iratai. 1892 - 2321 Goldberger 377. sz. 1867. 08. 28.

[148]"Élni a talentumokkal." Bódy Zsombor és Cieger András beszélgetése Benda Gyulával. Századvég, 2004/4. 205. old.

[149]BFL VII.6.c 3536 tbsz. - 10161-10162 hrsz. C.9

[150]PIM Kézirattára, V.5238/15. A Budapesti Királyi Tösrvényszék mint fellebbezési bíróság ítélete. 1923. április 5. 4-5. old.

[151]PIM Kézirattára, V.5238/18/31.