EPA Budapesti Negyed 57. (2007/3) Vörös: A "képfaragó" a "munkásegyletben" < > Szívós: Budapesti mesék
A Jókay család és a hazai gyermekvédelem
________________
GÉRA ELEONÓRA

 

A 19. századi elsöprő erejű urbanizáció alaposan felforgatta az ancien régime korának társadalmi kötelékeit. Európa nagyvárosaiban az elhagyatottan kóborló gyermekek létszáma a korábbi évszázadokban soha nem látott méreteket öltött. Az egyházak és a társadalmi egyesületek csak a rászoruló gyermekek egy részének nevelését vállalhatták, a többi gyermek teljesen magára maradt. A gyermekmentésre szakosodott intézmények élén sok esetben jóindulatú laikusok álltak, akik minden pedagógiai jártasság nélkül fogtak hozzá, több-kevesebb sikerrel, a gyermekneveléshez. A nevelés színvonalát nagymértékben befolyásolta, hogy a társadalom áldozatkészségére épülő egyesületek anyagi helyzete a gazdasági-politikai változások függvényében alakult. Az újkori pedagógia és a pszichológia jeles kutatói megfogalmazták az életkornak megfelelő testi-értelmi nevelés alapvető követelményeit, és eredményeik egyre szélesebb körben terjedtek el. Mások nem humanitárius, hanem gazdasági szemszögből közelítették meg a hányatott sorsú gyermekek ügyét. Az ő álláspontjuk szerint a fennálló társadalmi rendet veszélyeztető elemeket, lehetőleg minél korábban, integrálni kell a társadalomba. Közös érdek, hogy a veszélyeztetett gyermekeket megfelelő neveléssel jóravaló munkásokká, cselédekké, azaz a társadalom hasznos tagjaivá tegyék. A gondozásra szorulók nagy tömege egyértelművé tette, hogy a fennálló helyzetet a szerteágazó egyesületek halmazára épülő karitatív gyermekvédelem nem tudja uralni. Elkerülhetetlenné vált az állam beavatkozása legalább közvetett módon, vagyis a központi, elvi irányítás és az ellenőrzés megszervezésével. Magasan képzett pedagógusok, orvosok, közéleti személyiségek, pártpolitikusok, művészek egyre többször hallaták hangjukat a gyermekek védelmében, helyi, majd országos, végül nemzetközi összefogással próbáltak megoldásokat találni.

Pest-Buda saját egzisztenciával rendelkező lakói mindennap szembesültek az egyre nagyobb számban kóborló nincstelenekkel, kitett gyermekekkel. Hatévi küzdelem után 1843-ban nyílt meg Pest első, József nádorról elnevezett árvaháza, ahol tizenkét iskoláskorú fiúgyermeket neveltek. Az első városi leányárvaházat csaknem két évtizeddel később, 1861-ben nyitották meg. Az 1870-es évek végén tizenegy jótékony egyesület végzett a fővárosban gyermekvédelmi munkát. Közülük öt óvodát tartott fenn, négy árvaházat, egy lelencházat, egy-egy bölcsődét, illetve gyermekkórházat működtetett.[1] A főváros hiába igyekezett lépést tartani az ellátásra szoruló gyermekek létszámának gyors növekedésével, új intézmények létesítésével sem tudott elegendő helyet biztosítani. A társadalom köztiszteletben álló tagjai gróf Teleki Géza, volt belügyminiszter vezetésével, rövid idő alatt számos emberszerető honfitársuk figyelmét felhívták a kisgyermekek mostoha sorsára, kapcsolatrendszerükre támaszkodva tekintélyes összeget gyűjtöttek, amely fedezte az első országos mentőprogram megindítását. Az egyesület szakmai irányítását dr. Szalárdi Mór vállalta magára, aki korábban az egyesület elődjének tekinthető Szegény Beteg-Gyermek Egyesületet létrehozta.[2] A Fehér Kereszt Egylet aktív működését 1886-ban kezdte beteg és legyengült gyermekek gondozásával. 1895-ben a Fehér Kereszt egyesült az Országos Lelencház Egyesülettel, ezután Fehér Kereszt Országos Lelencház Egyesület néven folytatták tevékenységüket gróf Károlyi Alajosné elnök, valamint gróf Teleki Géza másodelnök és Klotild főhercegnő fővédnök irányítása alatt.[3]

A törvényalkotók a társadalmi kezdeményezésekkel egyidőben, az 1870-es évektől kezdve, bár nagyon szűkszavúan, többször kitértek a kiskorúak ápolási-(nevelési) költségeinek fedezésére. A törvények az elhagyott beteg gyermekek ápolási költségeinek megtérítését az illetékes községekre hárították. Az első paragrafust, amely az egészséges árvák nevelési költségeiről rendelkezik és a gyermekvédelmi törvény elődjének tekinthető, az 1886-ban született községi törvénybe foglalták bele. Előírták, hogy „minden község tartozik gondoskodni a saját területén élő szegény, elhagyott gyermekekről«. A törvény végrehajtása általában azt jelentette, hogy a rászoruló gyermekeknek hatóságilag engedélyezték a koldulást, vagy minden nap más, módosabb családnál kaptak ebédet.[4] Hazánkban a szabályozás (a francia, az olasz és a belga példával ellentétben) az osztrák, a német, a svájci, a dán és a holland területek gyakorlatát követte, ahol az árva vagy más okból rászoruló kiskorúak neveléséről a községek és a városok, vagyis a helyi hatóságok gondoskodtak. Az állam a gyermekmentő munkában közvetlenül nem vett részt, szerepe a szétforgácsolódó hatáskörök összpontosítására, az eszmeteremtő, népszerűsítő tevékenységre korlátozódott.[5]

A társadalom polgári-értelmiségi tagjai egyre nagyobb érdeklődést mutattak a szociális kérdések iránt, egyre többen szövetkeztek a legkiszolgáltatottabb gyermekek megmentésére. A század utolsó évtizedére a négy községi árvaház mellett (férőhelyeinek száma: 341, nevelőszemélyzet: 17 fő és 19 fős segédszemélyzet) hét egyesületi árvaház és egy menhely működött Budapesten (férőhelyek száma: 954, 35 tanító-nevelő és 28 fős személyzet).[6] Bár két évtized alatt megközelítőleg ötszörösére – 250-ről (1870-es évek eleje) 1295-re (1894) – nőtt az árvaházi helyek száma, mégis messze elmaradt a rászorulók számától, főleg, ha tekintetbe vesszük, hogy a főváros lakossága eközben megduplázódott.[7]

Az állam, a korábbi karitatív gyermekvédelemmel párhuzamosan, a századfordulón kezdte meg kiépíteni a korszerűbb, szociális gyermekvédelem alapjait. Bár Hieronymi Károly belügyminiszter 1895-ben ígéretet tett a leginkább elhanyagolt lelencügy országos rendezésére, de egyedül a budapesti intézet felállítását kezdték el szervezni, s ezek a tervek is hamar feledésbe merültek.[8] A társadalom felelősebb tagjai azonban belátták, hogy a lelencek – többségük törvénytelen születésű – sorsának rendezése nem tűr halasztást. Egyre többször kifogásolták a képviselők, hogy Ausztria a magyar illetőségű lelenceket – lelencház hiányában – Bécs vagy Pozsony környéki német ajkú családokhoz adja nevelésbe, s magyar pénzen németeket nevel.[9]

Elsőként „a gyermekmentés területén korszakalkotó jelentőséggel bíró”[10], 1898-ban hozott betegápolási törvényben vállalt közvetlen szerepet az állam a rászoruló gyermekek gondozásában. A XXI. törvénycikk értelmében a helyi hatóságok által elhagyatottnak nyilvánított szegény gyermekek betegápolási és nevelési költségeit a gondozott hetedik évének betöltéséig az állam fedezte a frissen létesített országos betegápolási alapból. A törvényalkotók pontosan meghatározták az állami gondozásra jogosultak körét. Felvették a köz- vagy magánhelyen elhagyatva talált gyermekeket, az árvaházakban el nem helyezhető vagyontalan árvákat, ideiglenesen a kórházban, tébolydában, fog- vagy fegyházban tartózkodó szülők gyermekeit, valamint azokat a kicsiket, akiket hozzátartozóik, megélhetésük veszélyeztetése nélkül, nem tudtak eltartani. A hétévesnél idősebbekről azonban továbbra is az illetékes községek gondoskodtak. A törvény számos új feladatot rótt a helyi hatóságokra. A rászoruló illetékességének kiderítésén túl ellenőrizniük kellett időről időre a hozzátartozók anyagi helyzetét, s a tartási költséget – legalább részben – be kellett hajtani tőlük. A községek, a törvényhatóságok vagy az országos betegápolási alap azonban visszkereseti jogot nem kapott a tartásdíj behajtására.[11] Az ellátásra szorulók pontos meghatározásának következtében az állami gondozásra jogosultak száma olyan méretűvé duzzadt, hogy a végrehajtással megbízott, két lelencgondozásra szerveződött társadalmi egyesület megfelelő intézményi és adminisztratív háttér hiányában a törvényben foglaltaknak nem tudott eleget tenni. Mivel a társadalmi filantrópia kevésnek bizonyult a lelencgondozás ellátására, időszerűvé vált a hatékonyabb állami beavatkozás.[12]



A budapesti gyermekvédelmi kongresszus és hatása
a századfordulón

A gyermekvédelem kérdései iránt a 19. század utolsó két évtizedében fokozódott az érdeklődés. A helyi vagy ritkán országos jellegű összejöveteleken túl konferenciákon cserélték ki tapasztalataikat a megjelentek. Az első nemzetközi gyermekvédelmi kongresszust 1889-ben Párizsban rendezték, a következőt 1895-ben Bordeaux-ban, majd ezután 1896-ban Genfben és Firenzében gyűltek össze. Ezek az összejövetelek azonban még nem álltak egymással szorosabb kapcsolatban, nem előzte meg őket hosszas, akár több évig tartó előkészítő munka.

Hazánkban a gyermekvédelem kérdései iránt, szinte a nyugat-európai törekvésekkel azonos időben, a század utolsó évtizedeiben fokozódott az érdeklődés, a pedagógiában jártas szakemberekhez, orvosokhoz neves politikusok és arisztokraták csatlakoztak. Tisza Kálmán, gróf Csáky Albin,[13] báró Wlassics Gyula,[14] Wekerle Sándor, Széll Kálmán, Tisza István és a Károlyi család több tagja támogatta a gyermekek sorsának jobbítására szerveződött mozgalmakat. A jó ügyet hathatósan vitte előre, hogy a nagy tekintélyű írófejedelem, Jókai Mór pártfogásába vette a rossz sorban élő kicsiket. Segítette a jótékony egyesületek gyűjtőmunkáját, hírlapi cikkeiben hívta fel az ország figyelmét a tennivalókra. A gyermekvédők brüsszeli találkozóján a következőket mondta: „Nekünk – a béke idealistáinak – is megvannak a magunk hadseregei és erődítményei. Támaszunk minden olyan intézmény, melyet nemes lelkek arra a czélra alapítottak és tartanak fenn, hogy a humanitást, az emberszeretetet, a tiszta erkölcsöket, a közjót szolgálják.”[15]

A firenzei kongresszuson döntötték el, hogy az eredményesebb munka érdekében meghatározott időnként találkoznak, és az ülésszakok tervszerű előkészítését a kiválasztott ország vállalja.[16] A leírt követelményeknek megfelelő első kongresszust Budapesten rendezték 1899-ben. A szervezést és a lebonyolítást huszonhét fővárosi egyesület vállalta, a gyermekvédelem magyarországi támogatóiból Rakovszky István[17] vezetése alatt kétszáz tagú előkészítő bizottságot hoztak létre. Az esemény fővédnökének Habsburg József főherceget kérték fel, tiszteletbeli elnöknek pedig Széll Kálmánt, Magyarország miniszterelnökét. A kongresszuson tiszteletbeli tagként megjelent Eötvös Loránd, Vaszary Kolos,[18] Jókai Mór, Hegedűs Sándor, Tisza Kálmánné, Szász Károly,[19] Zsilinszky Mihály, báró Wlassics Gyula a hitvesével és Zipernovszky Károlyné. A nemzetközi tanácskozás szeptember 13-a és 17-e között folyt, szakosztályi és bizottsági rendszerben. Az egyes szakosztályok elnökéül nemzetközi viszonylatban is elismert szakembereket kértek fel, így például az orvosi szakosztály élére Bókay Jánost, a neves gyermekorvost, a jogi szakosztályéra Csemegi Károly jogtudóst, az emberbaráti szakosztályéra pedig gróf Teleki Gézát.[20]

A kongresszus feladatát röviden így fogalmazták meg: „Gondoskodni és tanácskozni a felett, hogy a 16-ik életévüket még be nem töltött gyermekek úgy a szülői körben, mint a társadalomban megvédessenek mindazon, akár egyének, akár testületek által, akár társadalmi élet vagy szokás, vagy törvényes intézkedések folytán létesített állapotok, események és körülmények ellen, melyek bármily tekintetben hátrányosak lehetnek az ő physikai, értelmi és erkölcsi fejlődésükre s jövő feladatuk előkészítésére.”[21] Az egyik legfontosabb kérdés a gyermeknevelés és oktatás összehangolása volt a modern pedagógia és pszichológia eredményeivel. Vita nélkül megállapították, hogy a gyermekek fizikai, értelmi, és erkölcsi nevelésének elveit kizárólag az életkorbeli sajátosságok szem előtt tartásával szabad megfogalmazni. Kidolgoztak egy programot, melynek segítségével fokozottabbá tehetik a hatóságok és a társadalom szélesebb rétegeinek érdeklődését a kiskorúak ügye iránt. Az állam feladata a gyermekvédelem törvényi hátterének lefektetése, a megfelelő intézményrendszer kiépítése jótékony egyesületek segítségével. A nevelés és az oktatás szigorú, szakmai alapokon nyugvó ellenőrzését is állami kötelezettségnek nyilvánították. A lakosság felvilágosítása, tájékoztatása továbbra is az egyesületek feladata maradt, emellett a nemes célok megvalósításához szükséges országos gyűjtések, kiállítások, kampányok megszervezése is rájuk hárult. A felszólalóktól elvárták, hogy nemzetiségi, faji, felekezeti és politikai kérdéseket mellőzzenek.[22]

A konferencia reprezentatív rendezvényeinek előkészítését és lebonyolítását az ünnepélyrendező és gyűjtőbizottság hölgyei vállalták. A hölgybizottság elnökének Hegedűsné Jókay Jolánt választották meg, a szervezésben tanúsított áldozatos munkájáért a vezetőség a kongresszus tiszteletbeli alelnöki címével tüntette ki. A nemzetközi szakmai összejövetelt a Royal Szállóban rendezett estéllyel nyitották meg, majd a főváros és a környék nevezetes helyeire szerveztek piknikkel egybekötött kirándulásokat. A hölgyek vezetésével a résztvevők meglátogatták a főváros jótékony intézeteit, majd elutaztak a távoli Cirkvenicára a László Gyermekotthon megtekintésére. A kongresszus ideje alatt ünnepélyes keretek közepette leplezték le Brunszvik Teréz grófnő emléktábláját. A Jókay Jolán vezette bizottság tanácskozásain a megjelentek az adománygyűjtésben, a jótékony rendezvények szervezésében szerzett tapasztalataikat osztották meg egymással, de szóba került a figyelemfelkeltés, és az információterjesztés fontossága is.[23]



Az első gyermekvédelmi törvény Magyarországon

A gyermekek ügyének kedvezett, hogy 1899 februárjában Széll Kálmán,[24] az árvák régi pártfogója foglalta el a miniszterelnöki és a belügyminiszteri széket. Színre lépésének jelentőségét egyik „tanítványa”, Ruffy Pál fogalmazta meg a legtalálóbban: „A gyermekvédelemnek voltak úttörői, voltak prófétái, de az ő szavuk elhangzott, kiáltott szó volt a pusztában. Széll Kálmánnak kellett jönnie, az ő európai hírnevével, az ő tekintélyével, hogy a krisztusi szeretetet érző szívekbe elültesse.”[25] A pénzügyi zseniként ismertté vált politikus kezdeményezésére több szociálpolitikai rendelkezés született, ő teremtette meg az állami szociálpolitika alapjait. Elsőként gazdasági munkás- és cselédpénztárat állított fel, de ezeknél sokkal fontosabbnak tartotta a gyermekek ügyének rendezését, amelyet „szent ügynek” nevezett.[26]

Széll Kálmán a Belügyminisztérium keretein belül új iskolát teremtett, legfőbb támasza és helyettese testvére, Széll Ignác államtitkár volt. Másik bizalmasa dr. Ruffy Pál képviselő, Bars vármegye alispánja lett, akit később kormánybiztosnak nevezett ki, s feladatává az országos gyermekmenhelyek felügyeletét tette.[27] A miniszterelnököt kiváló, tapasztalt szakemberek támogatták terve megvalósításában. Fontos szerep jutott dr. Szalárdi Mórnak, a Fehér Kereszt budapesti intézetigazgatójának, akit később a Budapesti Gyermekmenhely vezetőjének neveztek ki. Gyermekvédelmi tevékenységét az uralkodó magyar nemességgel ismerte el.[28] Dr. Karsai Sándor pályafutását a Belügyminisztériumban a magyar honosságú, külföldön nevelt lelencek betegápolási ügyeivel kezdte, közben kapcsolatba került Európa gyermekvédelmi szakembereivel.[29] Az ifjabb nemzedéket Bosnyák Zoltán képviselte.[30] Az első eredmények hamarosan megmutatkoztak, az állam május közepén szerződést kötött a Fehér Kereszt Lelencház Egyesülettel és a Budapesti Első Gyermekmenedékhely Egyesülettel a gondozásra szoruló lelencgyermekek elhelyezéséről.[31] Az egyesület felvette és neveltette a rászoruló gyermekeket, a felmerülő költségeket az állam fedezte. Az egyesületi intézeteket az együttműködési szakasz végén, tizenhét év múlva tervezték átadni az államnak. Az egészséges gyermekeket százhatvanegy vidéki telephelyen magyar ajkú családoknál, állandó orvosi ellenőrzés mellett neveltették, a betegeket gyógyintézeteikben kezelték. Az állam és az egyesület együttműködése olyan sikeres volt, hogy néhány hónap alatt a fővárosi központi intézet mellé tizenegy vidéki városban létesítettek fiókintézeteket a társadalom lelkes tagjai. Ezek a fiókintézetek hamarosan állami gyermekmenhelyekké alakultak át, de a személyzet és a működési elvek változatlanok maradtak. A megállapodás módot adott a minisztériumnak a gyermekvédelmi kérdések tanulmányozására, s elegendő időt biztosított az állami gyermekvédelem rendszerének kidolgozására.

Első lépésként két, úgynevezett kerettörvényt adtak ki 1901-ben, a VIII. törvénycikket, mely a talált vagy a hatóságok által elhagyottnak nyilvánított hét év alatti gyermekek ellátását írta elő. Az ország különböző nagyvárosaiban – Budapesten, Debrecenben, Nagyváradon, Gyulán, Kolozsváron, Aradon, Szegeden, Kecskeméten, Veszprémben, Rimaszombaton, Kassán, Munkácson, Marosvásárhelyen, Temesváron, Szabadkán, Pécsen, Szombathelyen, rövid ideig Nagyszőllősön – állami menhelyeket létesítettek a frissen gondozásba kerültek, valamint az ápolásra szorulók átmeneti elhelyezésére.[32] Ennek értelmében a Fehér Kereszttel kötött szerződést felbontották, s az állami menhelyekre ruházták az elhagyott gyermekek kizárólagos felvételi jogát. A rászorulók gondozását ezután – az egyesület közreműködéséről lemondva – közvetlenül az állam végezte.[33] A Belügyminisztérium bérbe vette a Fehér Kereszt intézményi hálózatát, a vidéki intézeteket a főváros irányítása alá helyezték. Az igazgatói teendők ellátásával dr. Ruffy Pál miniszteri tanácsost bízták meg, helyettese dr. Szalárdi Mór, a Fehér Kereszt igazgató-főorvosa lett, aki a főorvosi teendőket is ellátta.[34] Széll Kálmán kifejezett kívánságára – „a gyermekvédelem munkájához nem csak szív kell, de kell tudás is” – a menhelyek igazgatói posztjaira neves orvosokat neveztek ki (például Genersich Gusztávot és Szana Sándort), így biztosítván a tudást és a szakszerűséget.[35]

A később született XXI. törvénycikk az állami gondoskodást a gyermekek tizenötödik életévéig tolta ki, de a hét év fölötti korosztály eltartási költségeit továbbra is az illetékes községre hárította. A törvény szövegébe belefoglalták, hogy a gondozásba vetteket „megbízható gondviselőknél, elsősorban gazdáknál és iparosoknál” kell elhelyezni. A törvényalkotók a részleteket a két évvel később kiadott végrehajtási utasításban, a Gyermekvédelmi Szabályzatban hozták nyilvánosságra. Széll Kálmán miniszteri ajánlásában a következőképpen fogalmazta meg a gyermekvédelem új útjait az új század küszöbén: „A legnagyobb súlyt helyezem a társadalmi tényezőkkel, a meglévő gyermekvédő egyesületekkel való együttműködésre, mert csak így lehetséges ennek a célnak megvalósítása. Azért nemcsak hogy nem mellőzöm, hanem szervezem az összeműködést, mert ebből merít erőt a társadalom, de az állam is.”[36] 1906-ban az Országos Gyermekvédő Liga ülésén tartott ünnepi beszédében, melyet díszelnökké választása alkalmából mondott, így értékelte gyermekvédelmi intézkedéseinek jelentőségét: „Higyjék meg nekem: kormányzati ténykedésem legbecsesebb emlékeként őrzöm azt, hogy megadatott megteremtenem Magyarországon ezt az intézményt; a magam részéről mindig örömmel fogok visszaemlékezni, hogy a kormányzatnak és közigazgatásnak gyöngyeként, költészeteként tekintett ezt az ügyet felkarolták, és bevitték Magyarország társadalmának minden rétegébe.”[37]

Magyarország első modern gyermekvédelmi törvényeit a liberális szellemiségben nevelkedett politikusok hozták, akik a korszellemnek megfelelően veszélyesnek találták az állam túlzott beavatkozását a családi életbe. A két új törvény egyik legnagyobb eredménye, hogy gondoskodott a törvénytelen születésű gyermekek neveltetéséről, bár a házasságon kívüli gyermekek jog előtti egyenjogúsága még váratott magára. Az állam azonban továbbra sem emelte ki ártalmas környezetükből a családi kötelékben élő, de elhanyagolt, a züllés veszélyének kitett fiatalkorúakat. Az állam az erkölcsi fertőben vagy a nyomorúságos körülmények közt élő gyerekeket csak akkor vette „pártfogásába” és helyezte el javítóintézetben, ha bíróság elítélte őket. Az erkölcsi elhagyatottság állapotában élők megmentése a jótékony egyesületekre hárult.



A Nagypénteki Református Társaság

1893 nagypéntekén néhány lelkes egyháztag az istentisztelet után dr. Kecskeméthy Csapó István lelkészhelyettes ünnepi beszédén elmélkedve sétálgatott hazafelé.[38] Éppen a Megváltó szeretetéről beszélgettek, amikor megpillantottak egy elhanyagolt külsejű kisfiút az utcán. A gyermek elhagyatottsága, a szemében égő vad tűz annyira megindította a társaságot, hogy fontolóra vették, a legszegényebb gyermekek gyámolításával foglalkozó egyesület alapításának tervét.[39] „Nevét az alakulás napjától kölcsönözte, s a nagypénteki hangulat adta meg a társaság irányát is”, azért, hogy „[…] a könnyektől elhomályosult szemek lássák meg embertársaik nyomorát is s igyekezzenek segíteni, még pedig nem a szükséget és inséget pillanatra enyhitő, hanem az elárvult embert egész életére megmentő krisztusi szeretettel”.[40] Dr. Kiss Áron, a nagykőrösi, majd a budapesti polgári tanítóképző igazgatója, az általa kezdeményezett Országos Tanítói Árvaház sikerét látva, vetette fel az alapítás eszméjét.[41] 1893. április 11-ére hívta össze az alakuló közgyűlést. Kiss Áron, Bernáth István, Kasics Péter,[42] Kecskeméthy István, Takách László, Telegdy Károly, Török Árpád és Szőts Albert[43] kimondták a Társaság megalakulását. Első elnöknek dr. Kiss Áront, alelnöknek pedig Kasics Pétert választották meg. A Társaság ügyésze dr. Kiss Károly, pénztárosa (később gondnoka) Szőts Albert, jegyzője dr. Varga Bálint lett.[44] Nem sokkal ezután, saját vagyonukból egymásért jótállva, banki kölcsönből vásároltak egy telket a Hantos úton.[45] Kiemelték a Társaság felekezeti jellegét, de ez csupán abban nyilvánult meg, hogy a felvételi kérvények elbírálásakor a református vallású gyermekeket előnyben részesítették.[46] A református jelzővel az alapító tagok hazafiasságukat kívánták hangsúlyozni, mivel a református jelzőt az igaz magyar szinonimájának tekintették. A szavakkal ellentétben az alapító tagok többsége a vallási élet belső megújítását hirdető, szigorú értelemben vett kegyes irányzathoz tartozott. A „kegyes” tagok részt vettek a Skót Misszió Hold utcai összejöveteleiből kinőtt Lorántffy Zsuzsanna Egylet létrehozásában. Kiss Áron az Országos Tanítói Árvaház felállításában és működtetésében gyűjtött nagy tapasztalatot a gyermekvédelem terén, többen ugyanezt a jártasságot a sok évtizedes múltra visszatekintő Országos Protestáns Árvaegyletben szerezték meg.

Az első elnök megdöbbentő éleslátásáról tanúskodik az a néhány sor, melyben az egyesületek és az állami hatóságok munkájának kölcsönhatásáról értekezik. Megállapítja, hogy az egyesületek hívják fel a társadalom figyelmét a különböző szociális problémákra, különböző megoldási lehetőségeket keresve kidolgozzák a munka alapelveit. A kis méretekben eredményesen végzett munkaágat később az állam veheti át, hogy országos méretekben folytathassa. „Én a magam részéről az egyesületi tevékenységet természetesen nem tartom elégnek. Szerintem ez csak arra való, hogy előkészítse ennek az ügynek, t. i. a munkások s általában a szegény osztályok nevelési ügyének egészen közüggyé tételét.”[47]

Az adománygyűjtés nagy buzgalommal, de annál csekélyebb eredménnyel folyt, hasztalan kereste fel Szabó Aladár, a belmisszió hazai atyja, Kiss Áron és Kecskeméthy István a vidéki református gyülekezeteket adománygyűjtés és tagtoborzás céljából.[48] 1895-ben már-már feladták a reményt, hiszen csekély vagyonukból – a több tucatnyi jótékony egyesülethez hasonlóan – legfeljebb kisebb segélyek, természetbeni adományok és lelki vigasz nyújtására tellett volna.[49] Az eddig kizárólag férfiakból álló választmány a gyűjtések eredményessé tétele céljából elhatározta a női választmány felállítását. A Társaság védnöknőjének 1895 novemberében a nagy társadalmi megbecsülésnek örvendő Hegedűs Sándorné szül. Jókay Jolánt kérték fel, aki azonnal lelkes szervezőmunkába kezdett, és hamar megismertette a születési és a politikai arisztokrácia szociálisan érzékeny köreivel a Társaság figyelemre méltó programját. Jókay Jolán gróf Festetics Andorné szül. gróf Pejacsevich Lenkét nyerte meg elnöknőnek, Szirmayné Lónyay Etelkát pedig örökös tiszteletbeli elnöknőnek. A hölgyválasztmányt megalakító közgyűlésre 1896. január 26-án került sor. A női választmány önálló hatáskörrel bírt, a férfiaktól elkülönülve tanácskozott. 25-50 tagból állt, saját elnököt, alelnököket és gondnoknőt – a férfi választmány mintájára – saját kebeléből öt évre választott.[50] Az alakuló ülésen jelen voltak a származási és a hivatali elit legjelesebb tagjai: gróf Károlyi Tiborné, gróf Pejacsevich Katinka, Pulszky Ferencné, özvegy Török Pálné, dr. Hamary Béláné, Oláh Gyuláné, Jalsoviczky Sándorné. Neves egyháztagokat, a pesti református egyház gondnokait és lelkészeit, azaz Darányi Ignácot, Hegedűs Sándort, Szász Károlyt és Papp Károlyt választották tiszteletbeli elnökké. Ugyanezen a közgyűlésen módosították az alapszabályokat, hogy a más valláshoz tartozó emberbarátokat belépésre vagy adakozásra bírják, mégis sokakat elriasztott a Nagypénteki Református Társaság elnevezés.[51] A felekezetiségnek még a látszatát is kerülni akarták, ezért törölték azt a cikkelyt, amely a református születésű gyermekeknek előnyt biztosított.[52]

Talán a tagság átalakulásával lehettek kapcsolatban a tisztikarban ebben az évben bekövetkezett személyi változások. Iratanyag hiányában csak valószínűsíthető, hogy a Társaságot – az Országos Protestáns Árvaegylethez és a Lorántffy Zsuzsanna Egyesülethez hasonlóan – a szigorú „kegyes” irányzathoz tartozó tagok hagyták el. Kasics Péter még az év elején lemondott posztjáról, helyét Haypál Benő, a filantróp-szabadkőműves gondolkodású református lelkész vette át. Lemondott Szőts Albert, aki az alakulástól kezdve intézte a Társaság pénzügyeit, és többé Szabó Aladár sem vett részt a munkában.[53]

A hölgyválasztmány és a Társaság első bemutatkozó rendezvénye, az Erzsébet téren tartott tavaszünnepély bevétele meghaladta a 10 ezer koronát.[54] A nagyszabású rendezvény ötletét Hegedűsné vetette fel, aki magára vállalta az előkészítő munka irányítását. Báró Bánffy Györgyné, Csánky Dezsőné, gróf Károlyi Tiborné, báró Dániel Ernőné, Wlassichs Gyuláné és Pulszky Ferencné társaságában számos neves fővárosi cég, illetve sikeres üzletember támogatását szerezték meg. A főváros engedélyezte, hogy az Erzsébet téren egynapos jótékony vásárt rendezzenek, a villanyvilágítást a Ganz cég biztosította. A téren felállított sátrakban a főváros előkelő hölgyei ismertették részletesen a Társaság gyermekvédő programját, különböző portékákat árusítottak, illetve adományokat gyűjtöttek. A bazári sátrak mellett Rákosi Szidi színitanodájának növendékei Szabados Béla, Rákosi Jenő és Beöthy László színdarabjait adták elő nagy sikerrel. Az Athenaeum, a Pesti Könyvnyomda Részvénytársaság, Emich Gusztáv, illetve több kisebb-nagyobb nyomda és kiadóvállalat jóvoltából Orgona-ág címmel alkalmi lapot adtak ki.[55] A második gyűjtőív fejlécére Zichy Mihály a Társaság célját illusztrált képe került, alá pedig Jókai Mór ajánlása a következő szöveggel: „Zichy Mihály képéhez nem kell magyarázó szöveg: a kép magyarázza a szöveget, Zichy Mihály kezében az ecset beszél, dalol, világít.” Jókay Jolán vezetésével az adományokat gyűjtő hölgyek küldöttsége először felkereste a főváros összes pénzintézetét, majd másodszor a tíz legnagyobbat. Több látogatást tett a Társaság küldöttsége, élén Hegedűsnével és Kiss Áronnal, a két elnökkel a székesfőváros polgármesterénél, illetve a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban, írásba foglalt programjukat mindkét helyre beterjesztették.[56] Elérték, hogy a főváros az 1896. évi júniusi 8-ai tribünjövedelemből 100 forintot a Társaság céljaira engedjen át. A hölgyek közbenjárására Ferenc József és hitvese is átutalt egy nagyobb összeget a munka támogatására.[57] Ebben az évben kezdték meg az egyesület nőtagjai a templomi gyűjtéseket a fővárosban. A tagok ismét Jókay Jolán vezetésével számos neves festővel, szobrásszal ismertették programjukat és felkérték őket, hogy remekműveikkel támogassák a Nagypénteki Református Társaságot. Barabás Miklós, Maszákné Barabás Ilona, Than Mór, Csók István, Zichy Mihály, báró Mednyánszky László, Székely Bertalan, Lotz Károly, Strobl Alajos, Tankó József és sokan mások ajánlották fel a gyermekek megsegítésére szerveződött társulatnak különböző műveiket. A műtárgyakat jótékony célú tárgysorsjáték keretében kívánta értékesíteni a vezetőség.

A felpezsdült egyleti élet és az előkelő rendezvények hatására szélesebb körben ismertté vált a Társaság programja, a jó ügy érdekében felekezeti különbségek nélkül jelentkeztek tagnak vagy küldtek adományokat az ország emberbarát lakosai. Így például örökös tagnak jelentkezett Habsburg József főherceg, valamint az egész országban jótékonyságáról híres, a római katolikus vallásához erősen kötődő gróf Almássy Dénesné és báró Lipthay Béláné[58] vagy az izraelita báró Hirsch Mór.[59] A hölgyválasztmány eredménye már az első évben felülmúlta a vezetőség minden várakozását.[60] Az első két évben csatlakozott 244 tag mellé 1896 végéig újabb 142 tagot nyertek meg az egyesület számára. Hegedűsné és segítőtársnői tevékenysége nyomán a belmissziós alapítású egyesület a szabadelvű születési-hivatali elit és a pénzarisztokrácia protestáns többségű „exlusiv társaságává”[61] alakult.

Ezer forintos alapítvány létesítésével lépett be alapító tagként a Társaságba Jókai Mór, aki a következő szavakkal méltatta a jótékony csoportosulás céljait: „Ismerem kezdettől fogva az önök munkásságát, ott vállaltak munkát, a hol legtöbb szükség van jó emberre. Én rokonszenvvel kisérem az ilyen munkát. Magam is, mint köztudomásulag a béke barátja, a szeretet eszközeivel dolgozom. De nemcsak ott látom a béke szükségét, ahol annak csendjét a harczi riadó szava s az öldöklő fegyverek zörgése zavarja, hanem közöttünk is mindenütt, ahol a türelmetlenség, békétlenség pusztit. A protestáns lelkész, a protestáns egyházak tanitói, elöljárói, a kik türelemre neveltettek, vannak hívatva a türelmet s békességet hirdetni s terjeszteni, és higyjék meg, e czélra egy lat szeretet többet ér, mint egy mázsa igazság. Ez az egyesület a szeretet alkotása, olyan népjavitó jelleme van. Egyesiteni akar és a jótékonyságot mindenkire kiterjeszteni. Ezért mondtam a hugomnak, hogy kész szivvel pártolom a Társaság czélját. Szivesen teszem, mert jó adóst szerez magának, ki az Istennek ad.”[62]

1897-től a fővárosi református gyülekezetek egészen az első világháborúig a nagypénteki perselypénzt a gyermekvédő társaságnak engedték át.[63] Az adományok összegének gyors emelkedése nagy reményekre jogosította fel a tagokat. Az egész országra kiterjedő gyermekmentőprogram megvalósítását tervezték, munkájukat a fővárosi központi intézet felállításának megszervezésével kezdték. Az épületben a gyermekotthon mellett a tanoncok elhelyezésére munkáskollégium kialakítását tervezték. A gyermekkorból kinőtt munkások erkölcsi nevelését – a külföldi protestánsok példáját követve – a munkaidőhöz igazodó esti iskola és könyvtár, a mértékletességi egylet és a fillér-takarékpénztár szolgálta volna.[64] A felnőttképzés keretében mérsékelt tandíjért írás, olvasás, számtan, reálismeretek és számvitel oktatását akarták megvalósítani. A fővárosi központi intézet után vidéki fiókintézetek felállítását tervezték, melyek közelében olcsó földterületek felvásárlásával, majd felparcellázásával biztos egzisztenciához kívánták juttatni az egykori növendékeket.[65]

Az első telek a Hantos út és a Mozdony utca sarkán, a Németvölgyben túl kicsi volt egy több mint ötvenszemélyes gyermekotthon számára, ezért alkalmas telek után kutattak a vezetőség tagjai. Újra meg újra felvetődött a kérdés, hogy megkezdjék-e már a gyermekvédelmi munkát csupán egy-egy rászoruló gyermek felkarolásával, támogatásával. Belátták, hogy mivel az ország területén már több egyesület foglalkozik gyermekek vidéki neveltetésével, ezekhez képest semmi újat nem tudnának nyújtani. A gyermekek véleményük szerint csak intézeti keretek között kaphatnak ellenőrizhető, minden szempontból színvonalas nevelést.[66]

Darányi Ignác, a földművelésügyi miniszter és a pénzügyminiszter támogatásával, kedvezményes áron megvásárolt egy 8 holdas telket a Kamaraerdő Budaörshöz tartozó részén. A vételár felét Hegedűs Sándor adományozta a Társaságnak.[67] Felesége, Jókay Jolán közbenjárására a főpolgármester nagy összegű építési segélyt utalt ki a nemes cél támogatására.[68] Darányi Ignác ígéretet tett, hogy minisztériuma kidolgozza a terület gazdasági hasznosításának tervét.[69] Az intézet főváros határain kívüli megvalósítása a felnőtt munkások gondozásáról való lemondással járt együtt, de elhatározták, hogy a Hantos utcai telket nem értékesítik, mert itt talán még felépíthetnek a távoli jövőben egy munkáskollégiumot könyvtárral és takarékpénztárral.[70]

1898 szeptemberében a női választmány gyászülést rendezett a meggyilkolt Erzsébet királyné tiszteletére, ekkor határozták el, hogy az ő emlékére Erzsébet Árvaháznak nevezik majd el az intézetüket. Emellett „Erzsébet királyné koszoru-alapja” néven létrehoztak egy új alapítványt, hogy kamataiból minden évben egy árva leánykát neveltethessenek.[71]

Ebben az évben vette kezdetét a harmadik országos gyűjtőakció, a pénzadományok mellett építőanyagokat is elfogadtak. Minden alkalmat megragadtak munkájuk népszerűsítésére, ismertetésére, rendezőként részt vettek az 1899-ben tartott gyermekvédő egyesületek kiállításán és kongresszusán. A Társaság képviselői a megjelent érdeklődőknek tablókon mutatták be terveiket, alapszabályukat és nevelési programjukat.[72]

A Társaságnak kedvezett Széll Kálmán kormányra kerülése, akivel Hegedűs Sándor régóta jó barátságban volt. Az új kormány tagjai, köztük maga Hegedűs, számos kedvezménnyel, adománnyal segítették a budaörsi intézet építését.[73] 1900-ban az állami jótékony célú sorsjáték jövedelméből 16 227 koronát utaltak ki a gyermekotthon céljaira. Sándy Gyula építész elkészítette az épületek tervrajzait, amelyeket Feszty Gyula[74] kisebb módosításai után jóváhagyott az építtető bizottság, s immár semmi nem állt a megvalósítás útjába. Hegedűs Sándor kereskedelmi miniszter jelentős összeget takarított meg a Társaságnak azzal, hogy az építőanyagok szállításánál engedélyezte az önköltséges szállítási díjat. A főépület építéséhez 1899 augusztusának végén fogtak hozzá, s december elejére tető alá került, már az építkezés ideje alatt megkezdődött a terület rendezése, mezőgazdasági termelésre alkalmassá alakítása.[75] 1900 első félévében a hölgyválasztmány tagjai az épület berendezésére, a felszerelés beszerzésére fordították minden figyelmüket. A hölgyek a különböző szempontok szerint csoportosított teendőket öt bizottságba különülve végezték.[76] Munkájukhoz a Belügyminisztérium, a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium és a Pénzügyminisztérium járult hozzá nagyobb összegekkel, sőt az első kettő nagyobb összegű rendszeres évi segély utalását helyezte kilátásba.[77] A gyermekotthon körül olyan tangazdaságot igyekeztek felállítani, ahol szakképzett kertész felügyelete mellett a fiúgyermekek elsajátíthatják a kertgazdálkodás legfontosabb alapismereteit, a leányok pedig a konyhakertművelés és a virágkertészet titkait. A területen több, a hölgyválasztmány legáldozatkészebb tagjairól elnevezett szőlőskertet hoztak létre.[78] A kertek szomszédságában istállókat, ólakat húztak fel az állatállomány elhelyezésére. A kis mintatelepen tanulták meg a gyermekek a szarvasmarhák, a sertések és a baromfik gondozását. A kerteket és a gazdasági udvart a Földművelésügyi Minisztérium, illetve magánszemélyek adományaiból telepítették, valamint népesítették be.[79] Darányi Ignác nemcsak miniszterként, hanem magánemberként is a legbőkezűbb támogatónak bizonyult. Budapest főpolgármestere szerződésben vállalta, hogy szabott tartásdíj fejében évente tíz gyermeket helyez el a budaörsi otthonban.[80]



Az intézmény megnyitása

Az ötven gyermek befogadására alkalmas épületeket 1900. október 1-én nyitották meg. Az ünnepélyes megnyitót október 19-én tartották. A nagy társasági eseménynek számító összejövetelen megjelent a főváros és a vármegye arisztokráciájának, előkelő értelmiségi körének színe-java. Széll Kálmán miniszterelnök, Szász Károly püspök, Kiss Áron és Haypál Benő lelkipásztor köszöntötte az egybegyűlt társaságot. Ezután a látogatók körbejárták a kétemeletes főépületet,[81] elolvashatták Erzsébet királyné kőbe vésett mondatát az északi homlokzaton: „Neveld a gyermeket munkára: megél és jó marad.” Az otthon nevét a keleti falon: „A Nagypénteki Református Társaság Erzsébet- Háza”.[82] A kertben tett séta után meglátogatták az elsőként gondozásba vett harmincegy gyermeket, és megtekintették belülről az épületeket. A Társaság vezetősége az ünnepség tetőpontján portréja leleplezésével fejezte ki köszönetét védnökasszonyának, Jókay Jolánnak. Az intézmény felállításában játszott vezető szerepét a következő szavakkal örökítették meg évkönyvükben: „Hegedűsné végezte a legtöbb munkát, az előző évben az elnöki és a titkári teendőket is ellátta, minden napi eredményt számon tartott.”[83] Az avatóünnepséget szabadtéri piknik zárta a hegyoldalban.[84] A megnyitón megjelent díszes társaságból azonban hiányzott egyik leglelkesebb régi támogatójuk, az idős Jókai Mór, akit unokahúga a Nagy Bellával kötött második házassága miatt kirekesztett. Levelek bizonyítják, hogy Jókai Mór a családi konfliktusok ellenére sem akart megválni a Nagypénteki Társaságtól. Többször megpróbálta eljuttatni a tagdíjat Hegedűsnének, illetve ifjú feleségét a nevében felajánlott nagy összegű alapítvánnyal igyekezett elfogadtatni az úri társasággal.[85] Bár a Hegedűs házaspár közvetve elhárította ezt a nagylelkű ajánlatot, később ők maguk igyekeztek rávenni a nagybácsit, hogy svábhegyi villáját, a második Jókainé helyett, még életében egy gyermekmenhelyet fenntartó társaságra ruházza át.[86] Vélhetően a Nagypénteki Református Társaságról van a levelekben szó, hiszen tudjuk, hogy a vezetőség a budaörsi intézet mellett egy nagyobb, munkásokat is képző, fővárosi intézet felállítását tervezte. Megfelelő telekhez vagy házhoz azonban csak jótékony magánszemély jóvoltából juthattak hozzá.

A Nagypénteki Református Társaság hat évnél idősebb, teljesen egészséges, szegény sorsú árva vagy félárva gyermekeket vett gondozásba felekezetükre, nemükre és nemzetiségükre való tekintet nélkül. Az Erzsébetház a Széll Kálmán és csoportja által elindított gyermekvédelmi program fontos részét képezte. A Társaság haladó szellemiségű vezetősége hangsúlyozta, hogy a törvénytelen, illetve a züllés veszélyének kitett gyermekek megmentése a legfőbb céljuk. A gyermekek tizennégy éves korukig maradhattak az intézményben, azután a választmány igyekezett tehetségüknek megfelelő oktatási intézményben elhelyezni őket, vagy segíteni álláskeresésüket.[87] Az alapítók még úgy tervezték, hogy az árvaházból kikerült fiatalok felett húszéves korukig szorosabb felügyeletet gyakorolnak, sőt a jó magaviseletű, szorgalmas védenceket anyagilag támogatják. Az egyesület választmánya állandó anyagi nehézségei miatt erről a tervről lemondott, bár lehetőségeikhez mérten minden évben igyekeztek néhány továbbtanuló egykori növendéket segélyezni.[88]

Az első félévben harmincöt növendék (25 református, 3 evangélikus, 7 katolikus) költözhetett be az új épületbe, a következő évben negyvennyolcra (32 református, 2 evangélikus, 15 római katolikus, intézeten kívül 1 katolikus, 2 zsidó, 1 unitárius diákot segélyeztek) nőtt a létszám.[89] Az Erzsébetház növendékei mellett mérsékelt tandíjért környékbeli családok gyermekei is látogathatták az árvaházi elemi iskolát, a legszegényebbeket, átlagosan évi öt-hat gyermeket ingyen tanítottak az intézményben.

Az intézmény kis számú cselédséggel működött, a munka nagyobb részét a növendékek végezték. A leányok takarították a főépületet, segítettek a főzésben, a konyhakerti munkákban és a szőlőkben. A fiúk a kertészetben dolgoztak, ellátták az állatokat, rendben tartották az udvart, fát vágtak, szenet hordtak. A házi-, ház körüli munkák mellett a tanítók vezetése alatt különböző hasznos ismereteket sajátítottak el a munkaórákon.[90] Később egyszerűbb házi és mezőgazdasági eszközök, szerszámok elkészítési módját is felvették a tananyagba.[91] A leányok a kötést, a varrást, illetve a foltozást tanulták magas szinten. Később bevezették a fiúgyermekek nevelési tervébe a selyemhernyó-tenyésztés és a méhészet alapjainak elsajátítását.[92]



A gyermekvédelem
és a Nagypénteki Református Társaság utóélete

Széll Kálmán az újoncozás körül kialakult politikai vitában alulmaradt, ezért 1903 nyarán kormányával együtt lemondani kényszerült, de magánemberként tovább tevékenykedett a gyermekek védelmében.[93] Ifjabb Andrássy Gyula, a következő belügyminiszter és tanácsadói visszarettentek a védelemre szoruló gyermekek nagy számától, s igyekeztek különböző intézkedésekkel mérsékelni a várható költségeket. A szociális gyermekvédelem kiépülése, az első nagy lendület után, lelassult. Az erkölcsileg elhagyatott gyermekeket csak 1908-ban vették fel az ellátásra jogosultak körébe, de ez nem jelentette a rászorulók teljes körű védelmét. Az állami védelem hiányosságait, rugalmatlanságát egy újabb társadalmi egyesület, az Országos Gyermekvédő Liga igyekezett orvosolni. Az első világháború hosszú időre megakasztotta a szociális gyermekvédelem kiépülésének lassú folyamatát, így a század közepéig egymás mellett működött a karitatív és az állami gyermekvédelem.

A Nagypénteki Református Társaság életébe nagy változást hozott a Széll-kormány bukása: az állami támogatások évről évre csökkentek, Hegedűsnének és a női választmány szervezőinek lelkesedése egyre alább hagyott. Pénztartalékaikat a budaörsi intézet gyors felépítésére fordították, remélve, hogy a társadalom áldozatkészsége nem csökken, s pár éven belül újabb tartalék képződik. Jövőjük biztosítása érdekében rákényszerültek fővárosi telkük értékesítésére. Belátták, hogy az egész országra kiterjedő intézményhálózat megvalósítására nincs remény. A vagyonos arisztokrata- értelmiségi körök szívesebben küldték adományaikat az országszerte látványos munkát folytató „nagyoknak”, az állami menhelyeknek és az Országos Gyermekvédő Ligának, mint a kis egyesületeknek. A fővédnöknővé választott Jókay Jolán helyét a Társaságot népszerűsítő munkában mások vették át, de tevékenységük a templomi gyűjtésre és a karácsonyi kérőlevelek szétküldésére korlátozódott, nagyszabású társadalmi összejöveteleket nem rendeztek. Hegedűsné Jókai Jolán, bár a közvetlen munkában többnyire nem vett részt, adományaival továbbra is támogatta a Társaságot. A Jókai Mór hagyatékából őt illető 1000 és az emlékére gyűjtött 850 koronából alapítványt létesített. Elhunyt férje és a saját nevében 4000-4000 koronás alapokat állított fel.[94] Jókay Jolán szervezte meg a gyűjtést Az Ujság című lapban az elhunyt Tisza Kálmánné emlékére is. A Nagypénteki Társaság új alapítványára 2250 korona gyűlt össze. 1914 májusában ő kezdeményezte a miniszterelnökné emlékére rendezett ünnepséget, de a rendezvény szervezését Haypál Benő irányította. A Szilágyi Dezső téri templomban tartott ünnepségen megjelentek a Tisza család tagjai és barátai. Az elhangzott beszédeket, imákat az elhunyt nagyasszony életrajzával egy kötetben adták ki. Az emlékkönyv kiadását és árusítását Hegedűsné vállalta.[95] Az évtized végére egyre súlyosabb helyzetbe került a Nagypénteki Társaság. A hegyoldalon kialakított kerteket évről évre elvitte a víz, az ideiglenes építmények leomlottak, a rossz, ihatatlan minőségű víz szétmarta a vízvezetékeket, sőt a padláson elhelyezett víztartályokat is. A költségvetésből hiányzó összeget gróf Festetics Gyuláné pótolta az első világháború kitöréséig.

A Nagypénteki Református Társaság 1917 után nem adott ki évkönyvet, az egylet iratanyaga elpusztult, így Jókay Jolán szerepvállalásáról csupán annyi bizonyos, hogy az 1915–1917-es kiadványokban a neve már nem fordul elő. Az első világháború után a munkában arisztokraták nem vettek részt, állami és egyházi támogatás nélkül, kizárólag a Budai Református Egyházközség tagjainak áldozatkészségéből éltek. Az Erzsébetházban szegényes körülmények közepette, egyre szigorúbb takarékossági intézkedések bevezetése mellett folytatódott a munka, az intézmény 1944-ben bekövetkezett bezárásáig évről évre létharcot folytatott a vezetőség.

A protestáns hivatali vagy a születési arisztokrácia hölgyei a reformkor óta folytattak egyletekbe tömörülve, szervezetten jótékony munkát. A 19. század folyamán a társadalmi-gazdasági változások következtében a női szerepek is megváltoztak. A század végén alakult protestáns nőegyesületek – elsősorban a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület – vállalták magukra az új nőeszmény terjesztését. A nagy múltra visszatekintő protestáns szabadelvűek hitvesei, leányai a történelmi kálvinizmus jegyében egyéni vallásosságuk öntudatossá tételét a közjóval kapcsolták össze. Az egyesületben a „szív” kiművelése készítette fel a protestáns nőt gyermekei és alkalmazottai vallásos nevelésének irányítására. A nő nevelő-tanító szerepe azonban nem korlátozódott a családra, hanem végső célja a társadalmi jótékonyság volt. A közjó előmozdítása érdekében a protestáns elit hölgytagjainak szinte kötelessége lett a jótékonyság, a női lélekhez illő anyai-gyámolítói tevékenységek családon kívüli gyakorlása.[96] Vargha Gyuláné, Szász Károly püspök leánya, azt tartotta kívánatosnak, ha az „ebbe a társadalmi osztályba” tartozó asszonyok legalább heti két félnapon a rászorulók támogatásával töltik idejüket.[97] A szabadelvű gondolkodásnak és a protestáns etikának megfelelően az elit egyesületek elsősorban az önhibájukon kívül rászoruló (árva) gyermekek, betegek, aggok, fogyatékkal élők, illetve a „szemérmes szegények” támogatását tűzték ki célul. Az egyesületek vezetősége viszonylag szűk körből, az állam és a protestáns egyházak vezetői (vagy hitveseik) közül kerültek ki. Példaként Tisza Kálmánné és Tisza Istvánné tevékenységét említem. Mindketten alapító tagként, illetve évtizedekig választmányi tagként részt vettek a két legrangosabb protestáns jótékony egyesület, az Országos Protestáns Árvaegylet és a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület munkájában. Az ifjabbik miniszterelnöknét 1903-tól az utóbbi nőegyesület alelnökének, majd a következő évtől másodelnökének választották meg. Az Országos Protestáns Árvaegylet anyagi helyzetének stabilizálása céljából a fővédnöknői feladatok ellátására kérték fel.[98] Hegedűsnének mint református vallású miniszternének és a Dunamelléki Református Egyházkerület főgondnoka (1902-től) hitvesének, Jókai Mór unokahúgának társadalmi állásához hozzátartozott a jótékony tevékenység. Hegedűsné a Nagypénteki Református Társaság otthonának felállításában vállalt vezető szerepe mellett a legnagyobb és a legnevesebb egyháztársadalmi egyletek munkájában is részt vett, de egyikben sem vállalt nagyobb feladatokat. 1895–1910 között az Országos Protestáns Árvaegylet női választmányának, illetve a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület választmányának tagja volt.[99]

[1] Magyarország egyletei és társulatai 1878-ban. Szerk.: Vargha Gyula. Budapest, 1879. 362–394. old.

[2] egressi Lajos, dr.: Megemlékezés Széll Kálmánról és a gyermekvédelem elhunyt munkatársairól.
In: A huszonötéves állami gyermekvédelem emlékkönyve. Szerk.: Pettkó-Szandtner Aladár. Budapest, 1928. 282. old. A továbbiakban: Egressi, 1928. Rottenbiller Fülöp: Az Országos Gyermekvédő Liga harminc évi működése 1906–1936. Budapest, Fővárosi Nyomda Részvénytársaság, 1936. 6. old. A továbbiakban: Rottenbiller, 1936.

[3] Semmelweis Orvostudományi Egyetem II. Gyermekklinika a volt Fehér Kereszt Gyermekkórház Centenáriumi Évkönyve. 1885–1985. Budapest, 1986. 3–4. old.; Fehér Kereszt. A Fehér Kereszt Országos Lelencház Egyesület Értesítője. 1901. július. 2–8. old. Az Egylet vezetősége 1901-ben a következő tagokból állt: gr. Andrássy Tivadarné,
gr. Csáky Albinné, özv. Damjanich Jánosné,
br. Dániel Ernőné, dr. Neumann Árminné, Zipernovszky Károlyné, dr. Chorin Ferenc, Imrédy Kálmán, Székely Ferenc, Tabódy József.

[4] Rottenbiller, 1936. 5. old.

[5] Csorna Kálmán, dr.: Az állami gyermekvédelem és a főváros. Városi Szemle, 1926. 1–2. sz. 79. old.

[6] Budapest székesfőváros statisztikai évkönyve. I. 1894. Szerk.: Thirring Gusztáv. Budapest, 1896. 288. old. A továbbiakban: Budapest szfv. statisztikai évkönyve.

[7] Vörös Károly: Három vázlat Budapest társadalomtörténetéből a dualizmus korában. Tanulmányok Budapest múltjából. XXVI. (1991) 49. old. Budapest szfv. statisztikai évkönyve. I. 46., 288. old.

[8] Barabás Zoltán: A budapesti M. Kir. Állami Gyermekmenhely története. In: A huszonötéves állami gyermekvédelem emlékkönyve. Budapest, 1928. 9. old. A továbbiakban: Barabás, 1928.

[9] Ruffy Pál, dr.: A magyar állami gyermekvédelem kialakulása. In: A huszonötéves állami gyermekvédelem emlékkönyve. Budapest, 1928. 249–253. old. A továbbiakban: Ruffy, 1928.

[10] Az 1901. évi VIII. törvénycikk miniszteri indoklásában nevezik így a betegápolási törvény
3. §-ának d. pontját. Pomogyi László: Szegényügy és községi illetőség a polgári Magyarországon. Budapest, 2001. 88. old. A továbbiakban: Pomogyi, 2001.

[11] Uo. 88–89. old.

[12] Gyáni Gábor: Könyörületesség, fegyelmezés, avagy a szociális gondoskodás genealógiája. Történelmi Szemle, 1999/1–2. 57–85. old. A továbbiakban: Gyáni, 1999.

[13] Gróf Csáky Albin (1841–1912): 1888–1894 vallás- és közoktatásügyi miniszter, nevéhez fűződik a kisdedóvásról alkotott 1891. évi XV. törvény.

[14] Báró Wlassics Gyula (1852–1937): 1895–1903 vallás- és közoktatásügyi miniszter.

[15] Nemzetközi Gyermekvédő Kongresszus Naplója. Szerk.: Scherer István. Budapest, 1900. 359. old.

[16] Uo. 3. old.

[17] Rakovszky István: az Állami Számvevőszék elnöke.

[18] Vaszary Kolos: bíboros, esztergomi érsek.

[19] Szász Károly: református püspök.

[20] Nemzetközi Gyermekvédő Kongresszus Naplója. Uo. 4–5. old.

[21] Uo. 31. old.

[22] Uo. 31–32. old.

[23] Uo. 14–15. old.

[24] Széll Kálmán (1845–1915): Deák Ferenc pártfogoltját, Vörösmarty Ilonát vette feleségül, így ifjú korától Deák baráti köréhez tartozott, közgazdasági és pénzügyi jártasságával hamar kitűnt a hazai politikusok közül. 1875–1878 között pénzügyminiszter volt, majd miniszterelnök és 1899. február 26-a és 1903. június 27-e között belügyminiszter. Egressi, 1928. 277–278. old.

[25] Ruffy, 1928. 261. old.

[26] Egressi, 1928. 279–280. old.

[27] Ruffy, 1928. 261. old.

[28] Egressi, 1928. 281. old., Ruffy, 1928. 262. old.

[29] Egressi, 1928. 282. old.

[30] Cseresnyés József, dr.: A magyar gyermekvédelem multja és jövője. In: A huszonötéves állami gyermekvédelem emlékkönyve. Budapest, 1928. 267. old. A továbbiakban: Cseresnyés, 1928.

[31] Barabás, 1928. 9. old.

[32] Pomogyi, 2001. 89. old., Gyáni, 1999., Cseresnyés, 1928. 267. old.

[33] 1903-ban a budapesti menhelyre 3174 csecsemőt és 2718 tizenöt évesnél fiatalabb gyermeket vettek fel, a következő években évi 1500 körül volt a felvettek száma (közülük a csecsemők évi létszáma valamivel több mint kétszáz), 1908-ban azonban már a 3000-et is meghaladta. A fővárosban az állami gondozásba vett gyermekek összlétszáma 1902-ben 8340 fő volt, a következő évben 12 759 fő, 1904-ben 9212 fő, majd a következő három évre 7000 körülire csökkent. 1908-ban érte el ismét a gyermekek összlétszáma a 10 ezer főt, majd 1915-ig lassan 15 ezer körülire emelkedett. Barabás, 1928. 21. old.

[34] Barabás, 1928. 10–11. old.

[35] Ruffy, 1928. 263. old.

[36] Rottenbiller, 1936. 7. old.

[37] Egressi, 1928. 279–280. old.

[38] Évkönyv. 1902. A Nagypénteki Református Társaság Hetedik Évkönyve 1902. Budapest, 1903. 15. old.

[39] Református Utmutató. Budapest, 1925. 44. old., Évkönyv 1902. 15. old.

[40] Évkönyv. 1893–1897. A Nagypénteki Református Társaság Évkönyve. 1893–1897. Budapest, 1897. 5. old.

[41] Kiss Áron (1845–1908): apja, id. Kiss Áron (1815–1908) 1892-től a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke volt.

[42] Honvédelmi minisztériumi osztálytanácsos, több egyháztársadalmi egyesület alapító tagja.

[43] Honvédelmi minisztériumi osztálytanácsos, több egyháztársadalmi egyesület alapító tagja.

[44] Évkönyv. 1893–1897. 6. old.

[45] Évkönyv. 1893–1897. 5. old.

[46] Évkönyv. 1893–1897. 7. old., Kiss Áron: A Nagypénteki Református Társaság Otthonja. Buda és Vidéke. 1893. június 4. 1. old. A továbbiakban: Kiss, 1893.

[47] Kiss, 1893. 1. old.

[48] Évkönyv. 1893–1897. 9. old.

[49] Évkönyv. 1902. 17. old.

[50] A Nagypénteki Református Társaság Alapszabályai. Budapest, 1908. Férfi és női választmány. 16. §. 9. old.

[51] Buda és Vidéke. 1893. június 4. 5. old.

[52] Évkönyv. 1902. 17. old., Évkönyv. 1893–1897. 6. old.

[53] Évkönyv. 1893–1897. 6. old.

[54] Évkönyv. 1893–1897. 10. old.

[55] Évkönyv. 1893–1897. 11–12. old.

[56] Évkönyv. 1893–1897. 14–15. old.

[57] Évkönyv. 1902. 18. old.

[58] Évkönyv. 1897. A Nagypénteki Református Társaság Második Évkönyve 1897. Budapest, 1898. 3. old.

[59] Az anyagi gondokkal küszködő Pesti Izraelita Nőegylet leányárvaházát és árvaleány-menhelyét báró Hirsch Mór adományaiból működtette, akinek kívánságára a nevelés szigorúan magyar szellemben folyt. Gyermekvédő Intézetek Magyarországon. Budapest, 1899. 61–64. old.

[60] Évkönyv. 1902. 18. old.

[61] Jókai Mór nevezte így a Nagypénteki Társaságot. „…az őrültek házába akartatok záratni” – Jókai Mór kiadatlan levelei és Feszty Árpádné Jókai Róza visszaemlékezései. Sajtó alá rendezte és a jegyzeteket írta F. Almási Éva. Budapest, 2001. 107. old. A továbbiakban: F. Almási Éva, 2001.

[62] Évkönyv. 1897. 3. old.

[63] Évkönyv. 1897. 3. old.

[64] Évkönyv. 1899. 8. old., Kiss Áron: A Nagypénteki Társaság. Vasárnapi Újság, 1896. március 1. 136. old.

[65] Kiss, 1896. 136. old., Évkönyv. 1893–1897. 16. old.

[66] Évkönyv. 1897. 7. old.

[67] Évkönyv. 1897. 7. old.

[68] 30 ezer koronát. Évkönyv. 1902. 19. old.

[69] Évkönyv. 1897. 8. old.

[70] Évkönyv. 1899. 9. old.

[71] Évkönyv. 1902. 20. old.

[72] Évkönyv. 1902. 21. old.

[73] Hegedűs Sándor: Wahrmannról. Vasárnapi Újság, 1892. december. 4. 826–827. old.

[74] Jókai Róza férjének, Feszty Árpádnak a testvére.

[75] Évkönyv. 1899. 17. old.

[76] Évkönyv. 1899. 13. old.

[77] Évkönyv. 1902. 30. old.

[78] Jolán-szőlő (Jókay Jolán) 4900 négyzetméter, Lenke-szőlő 4140 négyzetméter.

[79] Évkönyv. 1902. 23–30. old.

[80] Évkönyv. 1902. 30. old.

[81] Évkönyv. 1900. A Nagypénteki Református Társaság Harmadik Évkönyve 1900. Budapest, 1901. 15. old.

[82] Évkönyv. 1900. 15. old.

[83] Évkönyv. 1900. 13. old., Évkönyv. 1899. Elnöki jelentés. 14. old.

[84] Évkönyv. 1902. 30. old.

[85] F. Almási Éva, 2001. 107. old. OSZK Kézirattár, Fol. Hung. 1393. Jókai Mór második házassága. Jókai Mór: Házasságom története s a Hegedűs családhoz való viszonyom. Memorandum Melyet szeretett feleségemnek adtam át, hogy azt saját belátása szerint használhassa Dr. Jókai Móricz. 517. old., Révay Mór János: Irók, könyvek, kiadók. Egy magyar könyvkiadó emlékiratai. Budapest, 1920. I. k. 288. old.

[86] OSZK Kézirattára, Fol. Hung. 1393. Jókai Mór második házassága. Feszty Árpád levele Dárday Sándorhoz 1393/II. 54/1. f.

[87] Alapszabályai. 1908. Cél. 2. §. a-d.

[88] Évkönyv. 1899. A Nagypénteki Református Társaság Negyedik Évkönyve 1899. Budapest, 1900. 7. old.

[89] Évkönyv. 1900. 17. old., Évkönyv. 1901. A Nagypénteki Református Társaság Hatodik Évkönyve 1901. Budapest, 1902. 6. old.

[90] Évkönyv. 1901. 12. old.

[91] Évkönyv. 1905. A Nagypénteki Református Társaság Tizedik Évkönyve 1905. Budapest, 1906. 13. old.

[92] Évkönyv. 1905. 13. old., Évkönyv. 1907. 11. old.

[93] Egressi, 1928. 281. old. A Fehér Kereszt Országos Lelencház Egyesület 1904-ben elnökévé választotta Széll Kálmánt.

[94] Évkönyv. 1908. A Nagypénteki Református Társaság XIV-ik Évkönyve 1908. Budapest, 1909., Évkönyv 1909. A Nagypénteki Református Társaság XV-ik Évkönyve 1909. Budapest, 1910. 24–25. old.

[95] Évkönyv. 1914. A Nagypénteki Református Társaság XIX-ik Évkönyve. Budapest, 1915. 10–11. old.

[96] Emléksorok a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület 25 éves jubileumára. Ravasz László gondolatai. In: Emlékkönyv a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület 25 éves jubileumára 1893–1918. Budapest, 1918. 12–13. old., Vargha Gyuláné: A Lorántffy Zsuzsánna-Egyesület. Budapest, 1898. 3–7. old.

[97] Uo. 5. old.

[98] Evangélikus Országos Levéltár (EOL) 68. Országos Protestáns Árvaegylet. 6. cs. Választmányi
és közgyűlési jegyzőkönyvek. passim, Emlékkönyv
a Lorántffy Zsuzsanna Egyesület 25 éves jubileumára.
20. old., A Lorántffy Zsuzsánna Egyesület évkönyve az 1913-ik esztendőről.
XXII. évfolyam. Budapest, 1914. 37–38. old.
A továbbiakban: LZSE Évkönyv. 1913.

[99] EOL. 68. 6. cs. passim, LZSE Évkönyv. 1913. 48. old., LZSE Évkönyv. 1907. 46. old.

EPA Budapesti Negyed 57. (2007/3) Vörös: A "képfaragó" a "munkásegyletben" < > Szívós: Budapesti mesék