EPA Budapesti Negyed 47-48. (2005/1-2005/2) Vörös: "Szamuelli repülőgépen..." < > Horváth J.: Költői látomás...
A "figyelő, megelőző és felfedező" rendőrség
Egy bűnözői névjegyzék tanulságai
________________
PERÉNYI ROLAND

 

Az 1896-os évet általában kisebbfajta korszakhatárnak tekintik a főváros történetében. A kiegyezéssel kezdődő fellendülés az ezredéves ünnepségekben érte el csúcspontját. Történészi szempontból eddig általában a millennium politikatörténeti hátterét, a városban végrehajtott óriási beruházásokat és az ünnepségek művészeti eredményeit vizsgálták, míg az ünnepségekkel járó szervezési gondok, a nagyvárosba érkező hatalmas tömegek kezelése, valamint a biztonsági intézkedések kevesebb figyelmet kaptak. Pedig a rendőri tevékenységen keresztül - köszönhetően a fegyelmező hatalom által "termelt", a történész számára különleges értékkel bíró forrásoknak - nemcsak az ünnepi szervezkedés intézményi háttere világítható meg, hanem az is, hogyan látták a bűnüldöző szervek (és láttatják az utókor számára) a dinamikusan fejlődő város árnyoldalát, az úgynevezett "bűnöző osztályokat".

1896-ot a rendőrség története szempontjából is korszakhatárnak tekinthetjük. Az 1881. évi XXI. számú törvény megteremtette a modern nagyvárosi rendőrség jogi keretét. Addig azonban, amíg ez a rendszer véglegesen kialakult, éveknek kellett eltelnie. Mind a rendőrség szervezeti felépítésében, mind a bűnügyi nyomozás terén komoly változások történtek 1896-ig. A modern fővárosi rendőrség számára az első nagy kihívást éppen a millenniumi év és az azzal járó rendfenntartási és szervezési feladatok jelentették. Az ünnepre érkező bel- és külföldi tömegek jelenléte elkerülhetetlenné tette a rendőri feladatok megsokszorozódását; a budapesti rendőrfőkapitány jelentése szerint az 1896-os évben összesen 6 538 902 személy érkezett hajón és vasúton a fővárosba, az Ezredéves Kiállításnak pedig 7 247 446 látogatója volt.[1] A város lakosságának hirtelen felduzzadása - ha csak egy évre is - komoly feladatokat rótt a rendőri szervekre. Ennek megfelelően a Fővárosi Államrendőrség meg is tette a szükséges előkészületeket. Ezen előkészületek egyik eleme volt egy bűnözői névjegyzék összeállítása, amelynek A rovott egyének rövid személyleírással ellátott betűsoros névjegyzéke címet adták.[2]

 

A névjegyzék mint társadalomtörténeti forrás

Már szinte közhelyszerű az a kijelentés, miszerint a statisztikák - köztük természetesen a bűnügyi statisztikák is - nem a társadalmi valóságot, legalábbis nem a hétköznapi ember mindennapi tapasztalatainak megfeleltethető társadalmi valóságot tükrözik. A statisztikák kritikusai szerint azok sokkal inkább tudósítanak a bűnüldöző szervek tevékenységéről, mint a bűnözés valós mértékéről. Így a statisztikák által sugallt benyomás, hogy adott bűncselekmény elkövetésének száma egyik évről a másikra csökken vagy éppen nő, pontosan meg nem határozható mértékben a rendőri nyomozás fejlődésének, a rendőri állomány professzionalizálódásának is köszönhető. A statisztikai kimutatásokat legalább ilyen mértékben meghatározza az is, hogy a hatalom mit definiál adott időben bűncselekményként, azaz ahogy a büntető törvények folyamatosan kiterjesztik hatáskörüket addig törvényes cselekményekre, úgy változnak a statisztikák adatai is.[3]Rudnay Béla főkapitány, 1896. Karikatúra a Magyar Figaro című lapból

A statisztikák által regisztrált bűnözés tehát a kriminalitás teljes valóságának csak egy szeletét tükrözi. Mivel azonban a teljes bűnözés mértékét soha nem lehet pontosan meghatározni, ezért mind a hatalom, mind a bűnözéssel foglalkozó kriminológus, szociológus vagy éppen történész kénytelen ezekre hagyatkozni.[4]

Arno Pilgram osztrák szociológus ezzel szemben elvégezte a bűnügyi statisztika kritikájának a kritikáját. Szerinte a statisztikai adatok minden probléma ellenére jól tükrözik azt, amit egy társadalom bűnözésként definiál (még akkor is, ha maguk az adatok nem adják vissza annak egészét), amit kriminalizál és ennek megfelelően szankcionál is.[5] A statisztikai elemzés szerves részének tartja a statisztika keletkezési folyamatának vizsgálatát. A statisztika elkészítése társadalmi cselekvés, részt vesz benne a hivatalnok, a bűntett károsultja, a rendőr, az ügyész, a bíró és maga a bűnöző is.[6] Ebből következően három szűrőn megy keresztül egy-egy eset, amíg statisztikai adattá válik. Az első szűrőt az eset (szándékosan nem bűntényről beszélünk, hiszen itt még nem dől el, hogy arról van-e egyáltalán szó) bekövetkeztének helyén található személyek képezik azzal, hogy választanak: jelentik-e a rendőrségnek a cselekményt vagy sem. A döntést természetesen sok tényező befolyásolhatja: a szemtanúk és károsultak cselekvőhöz, valamint a bűnüldöző szervekhez való viszonya, az okozott kár mértéke és a rendőri szervek reputációja egyaránt döntő lehet.[7] Az első szűrőn fennakadó cselekmény tehát valóban csak "eset" marad, nem válik bűnüggyé és így statisztikai adattá sem. Ezért is fontosabb az első szűrő az összes többinél.

Amennyiben az eset túljut ezen, rögtön a második szűrőn, a rendőrségen kell átjutnia. A rendőri tevékenység részben reaktív, másrészt viszont proaktív is, azaz sok minden függ a nyomozásra való hajlandóságtól, illetve attól, hogy milyen mértékben mobilizálja a hatalom a rendelkezésre álló erőket a bűntény felderítése érdekében.[8] Amennyiben az eset tehát bűnüggyé válik, akkor a sikeres nyomozásnak köszönhetően - itt megint csak kieshet a "bűnözés valóságának" egy szelete a látókörből - a gyanúsított letartóztatottként kerül a folyamat harmadik szűrője, az igazságszolgáltatás elé. Végül megszületik a statisztikai adat, amellyel a közvélemény és az állami szervek találkoznak. A sokszor komoly véleményformáló értékkel bíró statisztikák tehát egy hosszadalmas folyamat eredményeképp jönnek létre, amelynek a bűneset résztvevői és tanúi mellett egyik fő szereplője maga a hatalom, amely gyakran a saját képére formálja a keletkező adathalmazt.

Ha a "rovott múltúak" névjegyzékének példáját nézzük, akkor a fent bemutatott folyamathoz hozzáadhatunk egy további szűrőt, ami ismét a rendőri szervekhez, konkrétan a névjegyzék összeállítóihoz vezet el bennünket, akik a rendelkezésükre álló adatokból kiválogatták azokat a "rovott múltúakat", akik az ünnepi év vagyonbiztonságát veszélyeztethetik. Itt tehát még a bűnügyi statisztikákhoz képest is kevésbé a bűnözés társadalmi valóságát, sokkal inkább a rendőrség "bűnöző osztályokról" - illetve ezek nagyobb részét alkotó, vagyon elleni bűncselekményeket elkövető csoportjairól - kialakított képét tükröző forrással van dolgunk.

Ez azonban semmiképp sem jelenti azt, hogy a névjegyzék teljességgel használhatatlan a társadalomtörténeti elemzés szempontjából, mindössze tisztában kell lennünk a forrás korlátaival: a jegyzék leginkább arra használható, hogy bemutassuk, vajon a társadalomnak mely rétegei azok, amelyeket a hatalom és annak végrehajtó intézményei, ebben az esetben konkrétan a rendőrség a "bűnöző osztályok" közé sorol. Itt különösen a konstruáltságot kell hangsúlyozni, hiszen maga a tény, hogy kiadnak egy névjegyzéket, amely az addig a rendőrség "látókörébe" került egyének adatait tartalmazza, implicite magában rejti azt a következtetést, hogy ugyanezek az egyének lesznek azok, akik nagy eséllyel újra bűncselekményeket követnek majd el. Így a "rovott múlt" - ami jóval többet jelent a visszaesésnél vagy a büntetett előéletűségnél, hiszen kihágások vagy egészen kis kárt okozó bűncselekmények miatt elfogott egyének is szerepelnek a jegyzékben - jelöli ki a vagyonbiztonságra veszélyes elemek körét.[9] Maga a "rovott múltú" kifejezés olyan bélyeg tehát, amely a későbbiekben végigkíséri az ezzel a jelzővel illetett személyt későbbi élete - elsősorban a különböző állami hivatalokkal és szervekkel való érintkezése - során. A rendőri retorikában (körözésekben, bűnesetek leírásában) és a sajtóban egyaránt szinte állandó jelzőjévé válik egy bizonyos bűnözői rétegnek a "rovott múltúság", amely ezáltal mint a "bűnöző osztályok" legelvetemültebbje jelenik meg a hétköznapi ember számára.

Az összeállításkor alkalmazott szelekciós alapelv az volt, hogy a végleges lista ne csak a kiállítás idejére legyen használható, hanem "évekre kihatólag használható maradjon és így súly fektettetett arra, hogy ezen jegyzékben, különösen a rovott előéletűek fiatalabb nemzedéke legyen felsorolva s a 60 évet meghaladottak közül csakis olyanok, kiknek visszaesése valószínű."[10]

A névjegyzék ahhoz a társadalmi csoporthoz vezet el bennünket, amely a kisebb-nagyobb kárral járó vagyon elleni bűncselekményeket követte el, azokhoz tehát, akik a legkevésbé jelentek meg a napisajtó szenzációs eseteket ecsetelő híradásaiban. Mégis a "bűnöző osztályok" ezen csoportja volt az, amellyel a legnagyobb valószínűséggel találkozhatott károsultként a hétköznapi ember - ha éppen nem volt szerencséje.

 

A névjegyzék forrásai, felépítése

A rovott egyének rövid személyleírással ellátott betűsoros névjegyzéke két kötetben, A-tól K-ig, illetve L-től Z-ig tárgyalja összesen 13 695 "rovott múltú" személyes adatait.[11] A jegyzék forrásai között elsősorban az 1885-ben felállított, 1895-ben 50 931 személyt tartalmazó, 1896-ban további 6565 nyilvántartó lappal bővülő bűnügyi nyilvántartót kell említeni. Névjegyzékünk nem teljesen előzmény nélküli, 1886-tól A budapesti magyar királyi államrendőrségnél nyilvántartott rovott előéletű egyének betűsoros jegyzéke és rövid személyleírása címmel már jelent meg hasonló munka.[12] Hogy jelen esetben többről van szó, azt az 1896-os jelentés következő sorai bizonyítják:

"De még a székesfővárosi rendőrség által korábban kiadott hasonló célú jegyzékeivel se hasonlítható össze, mert ez nemcsak a budapesti rendőrség nyilvántartásának hasznavehető anyagát ölelte fel, hanem ezenfelül még 76 magyarországi ügyészség, fegyintézet és fogház figyelembe vehető anyagát és 74 külföldi fogháznak s 4 külföldi rendőrhatóságnak hazánk s a kiállítás közbiztonságát érdekelhető adatait is."[13]

A különböző helyekről származó információk megnehezítik a jegyzékben szereplő "rovott múltúak" pontos besorolását, hiszen így nem tudjuk megállapítani, hogy kizárólag olyan bűnözők szerepelnek-e a listán, akik ténylegesen Budapesten "működtek", vagy csupán arról van szó, hogy a budapesti és országos rendezvényekre potenciálisan veszélyes elemeket akarták az összeállítók egybegyűjteni.

Az összesen 2000 példányban kiadott, minden fővárosi rendőrkapitányságnak, valamint a főbb vidéki rendőrkapitányságoknak és csendőrőrsöknek megküldött, szigorúan hivatali használatra szánt munka - "melyhez fogható kézikönyv Európa egyetlen rendőrhatóságának sincs"[14] - törzsanyagát azonban elsősorban a budapesti bűnügyi nyilvántartó (amely később az országos bűnügyi nyilvántartó alapja lett) személyi anyaga képezhette. Ehhez jött kiegészítésképpen a külföldi - elsősorban a szomszédos országok, főképp Ausztria és Németország - bűnüldöző szerveinek megkérdezése, amelyek adatközlésükkel "kijelölték" az ünnepségeket veszélyeztető külföldi állampolgárokat. (Egyébként általában is elmondható, hogy a fővárosi rendőrségnek ekkoriban már kiterjedt kapcsolatai voltak más európai országok rendőrhatóságaival, a nyomozásban is sokszor együttműködtek, a rendőrség vezetői pedig többször is jártak külföldön tapasztalatcsere céljából.)

A három különböző forrás teljes jegyzéken belüli arányát nem tudtuk megállapítani. A névjegyzék bevezetőjének egyik mondata alapján mindössze annyit tudunk, hogy a csalók és sipisták adatai a budapesti nyilvántartóból származnak.[15] Ez a csoport a jegyzék egészének néhány százalékát teszi ki, így ez alapján nem vonhatók le messzemenő következtetések. A bűntett elkövetési helyét nem ismerve tehát meg kell elégednünk azzal a tágabb megfogalmazással, hogy a jegyzékbe azok a "rovott múltúak" kerültek, akik felbukkanhattak a fővárosi rendezvényeken.

Mielőtt bemutatnánk a "rovott múltúak" jegyzéke által kijelölt "bűnöző osztályokat", érdemes részletesen végigtekinteni azokat a kategóriákat, amelyek alapján a hatalom, jelen esetben a rendőrség megkonstruálja a megfigyelendő egyén főbb ismérveit. Forrásunk közvetve talán annak megértéséhez is közelebb hoz bennünket, hogy milyen módon érzékeli, észleli az utcán dolgozó - az 1881-es rendőrségi törvény szóhasználatával élve - "figyelő, megelőző és felfedező" rendőr a tömeget, hogyan "szúrja ki" abból a számára gyanús elemeket. A megfigyelő módszerek illusztrálására többször is idézünk majd a Johann Gros grazi államügyész munkája nyomán Endrődy Géza csendőr főhadnagy által írt, 1897-ben megjelent A bűnügyi nyomozás kézikönyve című tankönyvből, amely csendőröknek készült, és jól mutatja a korabeli közbiztonsági és nyomozati szervek látásmódját.

A névjegyzék - mint ahogy az a címéből is kiderül - ábécésorrendben sorolja fel a "rovott múltúak" személyi adatait. Az egyes nevek után szereplő kategóriarendszer lényegében megegyezik a budapesti rendőrség bűnügyi nyilvántartójában található törzslapokéval. A külföldi illetőségűek keresztnevét "magyarítva" közli, az eredeti keresztnév a kötetek elején található keresztnévmutatóból kereshető vissza. Így tehát egy esetleges kihallgatás esetén meglehetősen körülményesen lehet csak használni ezen adatokat. (A névjegyzék gyakorlati hasznát a későbbiekben tárgyaljuk.) A bűnözők "rendes" neve mellett az összes ismert álnevük is megjelenik, sőt, pusztán az álnév ismeretében is visszakereshető az illető. Az álnévvel kapcsolatban a következő tanácsokat adja Endrődy:

"Soha ne tévesszük szem elől, hogy csaknem minden esetben olyan hamis nevet szoktak fölvenni, amely az igazi névvel valami összefüggésben, vagy vonatkozásban van.

„A jómadár.” Szélhámos portréja, 1900, Reprodukció: Magyar Szalon
Csavargók, 1911, Rendőrségi felvétel, Reprodukció: Vasárnapi Ujság
Tapasztalat szerint ez semmi egyéb, mint ösztönszerű ragaszkodás a valóhoz, az eredetihez."[16]

A név mellett egy vagy két *-gal jelzik, hogy az illetőt a fővárosból vagy az országból kitiltották-e (a jegyzékben összesen 1507 a főváros, és 71 az ország területéről kitiltott személy szerepel). Már önmagában az a tény, hogy a jegyzékben kitiltott egyének is szerepelnek, arra utal, hogy az 1885-ben megalkotott toloncszabályzat[17] mennyire hatástalan volt; így a lista is az 1896-os jelentés azon panaszát támasztja alá, hogy a városból külön kísérettel kitoloncolt egyének hamarosan ismét felbukkannak Budapesten.[18]

A jegyzék következő információja az elkövetett bűn típusa, amelyet az alábbi rövidítésekkel jelölnek: szt. = "szokásos tol-

vaj", zst. = "zsebtolvaj", bet. = "betörő", rab. = "rabló", csal. = "csaló", sip. = "sipista", végül kéjt = "kéjtolvajonő". A kategóriák tehát nagyjából az összes vagyon elleni bűncselekményt lefedik, bár több ponton is látszik, hogy az összeállítók egyeseket nem tudtak megfelelően elhelyezni e rendszerben.[19] Így például néhány helyen szerepel a "bes.", azaz "besurranó tolvaj", valamint kizárólag a könyv rövidítés-jegyzékében a "bolt.", azaz "bolti tolvaj" kategória. A jegyzék e kisebb pontatlanságai rámutatnak az összeállítás, valamint a kategorizálás nehézségeire, aminek fő oka a források inkompatibilitásában rejlik: a bűnügyi nyilvántartó lapjaival kellett összehangolni a többi forrást,[20] és így megteremteni az egységes kódrendszert, ami a könyv használatát volt hivatott megkönnyíteni.

Azt mindenesetre jól illusztrálják az apróbb hibák, hogy mind az elfogástól az ítéletig, mind a névjegyzékbe történő felvétel során hogyan alakul át, veszti el jelentésének egyes elemeit egy-egy információ. Hiszen minden rendőri kihallgatás más - még akkor is, ha az alapszituáció, valamint a kihallgatást végző személy kiképzése nagyjából hasonló -, és a különböző szinten (rendőrkapitányságon, fogházban, ügyészségen) történt adatfelvétel is okozhat eltéréseket. Ennek hatását azonban nem a jegyzéket használó rendőr vagy a könyvben szereplő "rovott múltú" érzékeli elsősorban, hanem az adatokat összesíteni, elemezni kívánó történész.

A név, valamint a bűntípus felsorolását a születési hely és a születés éve követi. A jegyzékben szereplő személyek "identitásának" következő elemei a vallás és a családi állapot: nős, nőtlen, hajadon, férjezett, özvegy vagy elvált. A családi állapot után a foglalkozás vagy foglalkozások felsorolása következik.

Az eddig felsorolt elemek (a születési év kivételével) mind olyan "identitásképzők", amelyek az utcán a rendőr által nem láthatóak, így ezek alapján még nem válik felismerhetővé a "rovott múltú" egyén.

Posztoló rendőr a Nádor utcában egy kocsma előtt 1896 körül. Részlet Klösz György felvételéből, Budapesti Történeti Múzeum Kiscelli Múzeum
Cigányok 1910 körül, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár
Ezért egészítik ki ezen adatokat a külső megjelenésre vonatkozó információkkal. Ezek az adatok azonban nem minden esetben teljesek, "ideális esetben" azonban magukba foglalják az összes olyan külső jegyet, ami alapján azonosítható egy személy. Elsőként szerepel a magasság - ezt helyenként centiméterre pontosan közlik, sőt megtoldják olyan megjegyzéssel is, mint például "zöm.", azaz "zömök testalkatú" vagy "köz.", azaz "közepes testalkatú", majd ezt követi a haj, a bajusz, a szakáll, majd a szem színe. A mindenkinél megfigyelhető külső jegyek mellett szerepelnek ún. "különleges ismertetőjegyek" is. Ezek egy része testi hibákat takar - forradások, szemölcsök, anyajegyek, hiányzó ujjak vagy végtagok -, másutt pedig feltűnő viselkedésbeli jellemzőkre ("szavalva beszél"), szexuális hajlamra ("buzeráns") vagy értelmi képességekre ("igen hülye") vonatkozik.

"Az ugyanazonosság bizonyításánál nagy szerepük van a tätovírozásoknak" - írja Endrődy Géza csendőröknek szóló tankönyvében. Ennek megfelelően az egyént meghatározó sajátos külső jegyek közt fontos szerepet kapnak a testet díszítő tetoválások vagy éppen a férfiaknál akkoriban feltűnőnek számító fülbevalók. A "rovott múltúak" jegyzéke is törekszik e külső jelek pontos dokumentálására; a tetoválásoknál például leírják a rajta látható motívumot, valamint a tetoválás helyét is.

A tetoválások viselőivel, a kedvelt motívumokkal kapcsolatban érdemes hosszabban idézni Endrődy munkáját, ahol jól látható a Lombroso-féle kriminálantropológia hatása, de egyben kritikája is:

"Az olasz bűnügyi iskola újabban azt állítja, hogy a tätovírozások leginkább bűnösök és a bűnre hajlammal bírók között fordulnak elő. Mi ezzel szemben határozottan azt állítjuk, hogy nem annyira a bűnösök és a bűnre hajlók, hanem inkább a durvább és érzéki természetűek tätovíroztatják magukat. Ugyanis ritkán találunk tätovírozott szabót, kellnert, írnokot, - míg ellenben mészáros, kovács, favágó, matróz, katona stb. gyakran tätovírozza magát. Ennek megfelelőleg a bűnösök osztályában a házi tolvajon, a csalón, a zsebmetszőn stb. nem igen fogjuk ezen jeleket látni; de a gyilkosok és rablókon majdnem kivétel nélkül előfordulnak."[21]

A tetoválásokon látható motívumok terén is igyekszik Endrődy különböző típusokat azonosítani:

"Ami a tätovírozást illeti, legtöbben megelégszenek a nevük kezdőbetűivel, esetleg az évszámmal, szeretőik nevével, vagy mesterségük képletes feltüntetésével. Katonák keresztbe fektetett kardot, tüzérek ágyút, matrózok horgonyt, bányászok kalapácsot, mészárosok egymást keresztező taglót viselnek, többnyire karuk alsó részén.

De a hivatásszerű bűntetteseknél már frivol célzásokra találhatunk; előfordul már akasztófa, sőt hamis kulcsok ábrája is; az erősen kifejlett érzékiséggel bíró, buja embereknél pedig erkölcstelen képek reprodukcióit észlelték."[22]

A testi jegyek alapos felsorolásából következtethetünk az elfogott gyanúsított motozásának és szemrevételezésének körülményeire is. A rendőri munka alaposságát mutatja, hogy sokszor olyan helyeken található "különös ismertető jegyeket" is felsorol a jegyzék, amelyeket normális esetben a ruházat eltakar. A szemrevételezésnek erről a módjáról az államrendőrségi jelentésének a gyanúsított felvételének körülményeire vonatkozó passzusai is hallgatnak:

"A fölvételi irodában a személyazonosság megállapítása után, a legnagyobb gonddal kimotozzák az illetőt s elvesznek tőle minden tárgyat vagy szert, a melyekkel önmagában vagy másokban kárt tehetne vagy szökését előmozdíthatná, vagy a melyek különben is bűnjelek. Ruháit viselheti, de csak akkor, ha azok a bűncselekménnyel nincsenek valami vonatkozásban."[23]

Endrődy csendőr-tankönyve azonban már jóval részletesebben tárgyalja a testi jegyek felmérésének jelentőségét:

"Midőn tehát egy ily gyanús egyén kerül kezeink közé, mindenek előtt ajánlatos annak megfelelő tapintattal való orvosi megvizsgáltatása. Ezen vizsgálat jellegzetes ismertető jeleket állapíthat meg, p.o. anyajegyet, egyes testrészek eltorzulását, a körülmetéltséget, melyből nyilvánvaló lesz, hogy az illető a zsidó valláshoz tartozik, - továbbá a karokon, vagy a mellen található tätovírozásokat."[24]

A "rovott múltúak" jegyzéke a magyarországi etnikai csoportok közül egyedül a cigányokat jelzi külön.[25] Ez nagyrészt a cigányság bűnözéssel való kapcsolatáról alkotott, sztereotip, sablonos képből fakad. E véleményre jó példa Endrődy tankönyve. A szerző a cigányok minden más társadalmi csoporttól való különbözőségét, senkihez sem hasonlítható tulajdonságait emeli ki. A cigányt általában cinizmus, nomád életmód és vad szabadságvágy jellemzi, úgyhogy "minden rendészeti és pszichológiai tudás kárba vész" náluk.[26]Vándorcigányok Észak-Magyarországon Vágújhely és Csejte között, 1914, A. W. Cutler felvétele. Reprodukció: National Geographic Magazin
További tulajdonságuk a "felülmúlhatatlan lustaság", a bosszúvágy, a kegyetlenség, a gyávaság, a ravaszság és a furfang. Főleg a betörésnek nagy mesterei a cigányok:

"A cigány mint egy árnyék, zaj és test nélkül halad el mellettük [ti. az alvó házbeliek mellett], bűnös szándékkal és bűnt cselekedve. Csak a szaga marad hátra, az a különös, mindent átható bűz, melyet senki sem felejt el, ha egyszer már érezni alkalma volt. Amint némelyek állítják, ez a szag feltűnően hasonlít a bűzhöz, melyet a benszülött (sic!) néger terjeszt maga körül."[27]

Hozzá kell tenni, hogy a cigányság és a bűnözés kapcsolatának effajta előítéletes képe nem csak Endrődy munkájában jelenik meg. Így például a hivatalos rendőri szaklap, a Rendőri lapok hosszú cikksorozatot közöl a cigányságról az előzőekben látott sztereotip kijelentésekhez hasonlóakat használva. De nem egyedül a cigányságról jelentek meg általánosító és előítéletes cikkek: hozzájuk hasonlóan ábrázolják a csavargó vagy éppen a ("Melkerinnek" is nevezett) kéjtolvajnő figuráját is, ami az olvasóban - így az utcán dolgozó rendőrben is - önkéntelenül is a jól körülhatárolható, állandó tulajdonságokkal bíró bűnöző-sémákban való gondolkodást erősíti.[28]

Az egyes személyekhez tartozó adatokat a korábbi büntetések száma zárja. A külső és részben belső tulajdonságokból, a sok apró jelből végül összeáll az egyéni identitás, a "rovott múltú". Kérdés, hogy mennyire volt használható ez a kategóriarendszer, illetve maga a névjegyzék. A köztéren dolgozó, utcán járőröző rendőr számára valószínűleg kevés haszna volt. Arra ugyan nincs adatunk, hogy hány "rovott múltút" fogtak el a jegyzék segítségével az ezredéves ünnepségek alatt és után, azt mindenesetre valószínűsíthetjük, hogy ez a "hordozható adatbázis", ha a "figyelés" és "felfedezés" fázisában nem is, de az elfogottak azonosításban mindenképp segíthette a bűnüldöző szerveket. Ebben a fázisban viszont tulajdonképpen mindegy, hogy az elfogott személy szerepel-e a jegyzékben, hiszen az elfogását magával vonó bűncselekmény szempontjából nem releváns, hogy mit követett el korábban. Ezért tehát összefoglalóan annyit mondhatunk a jegyzék hasznáról, hogy az leginkább csak az elfogott és a jegyzékben is szereplő "rovott múltúval" szembeni gyanút erősíthette a vele szembekerülő rendőrben, a nyomozásban - és ez különösen éppen a vagyon elleni bűncselekményekre igaz - sokkal fontosabb szerepet játszott a tanúkkal és a károsulttal való szembesítés, mint az elfogott gyanúsított előélete. Talán a névjegyzék mellett kiadott fényképes album volt az, amely ténylegesen megkönnyíthette a gyanúsítottak azonosítását.

Nehéz lenne meghatározni, hogy a jegyzék által közvetített bűnöző-kép mennyiben befolyásolta közvetlenül az utcát figyelő rendőr észlelését. Az mindenesetre megállapítható, hogy a különböző rendőri tankönyvek és kézikönyvek - köztük például az 1903-ban megjelent Rendőri Lexicon -, és részben talán a jelen tanulmányban vizsgált névjegyzék is nagy hatással lehetett az utcán dolgozó rendőr munkájára. Ennek pontos megállapításához azonban a rendőri jelentéseket kellene összevetni a különböző bűnüldözési irányelvekkel és szabályzatokkal.

 

A "bűnöző osztályok"

A "rovott múltúak" névjegyzékében szereplő, összesen 13 695 személy összesíthető adatait számítógépre vittük, majd ezeket - nem, kor, családi állapot, vallás, bűntípus, eddigi büntetések száma - adatbáziskezelő program segítségével elemeztük. A névjegyzékben szereplő néhány kategória, köztük elsősorban a születési hely, valamint a foglalkozási összetétel finomabb elemzése még nem zárult le teljesen, így e téren csupán előzetes megjegyzéseket teszünk, részletes elemzésük a későbbiekben történik meg.

Az elemzés eredményeinek ismertetése előtt rá kell mutatnunk a névjegyzék hiányosságaira. Mivel az összeállítás forrásai meglehetősen heterogének, több különböző szintű szervtől (fogházak, ügyészség, bűnügyi nyilvántartó), valamint külföldi rendőrségektől származnak, ezért - akárcsak a névjegyzék összeállítóinak - nehézségekbe ütközött az adatbázis egységesítése. Az előző részben felsorolt kategóriarendszer korántsem teljes az összes személynél. A bejegyzések jelentős részéből kimaradnak bizonyos információk. Legtöbbször a külsőre vonatkozó információk csonkák, de előfordul, hogy a születés éve, az eddigi büntetések száma, a foglalkozás, ritkábban akár a bűntípus is hiányzik.

A családi állapotra vonatkozó bejegyzéseket néhány helyütt (ez kb. 100 bejegyzést jelent) sikerült utólag pótolni, mert egyértelmű volt, hogy az illető fiatal kora miatt csak nőtlen vagy hajadon lehetett vagy éppen az előtte vagy utána szereplő személy adatai alapján nyilvánvaló volt, hogy az illető utóbbi felesége vagy férje. Így ott, ahol százalékos arányokat használtunk, mindig azon személyek összegét vettük 100 százaléknak, akiknél az adott kategóriában bejegyzés található. (Azt, hogy ez a 100 százalék az egész adatbázis mekkora részét képviseli, minden egyes kategóriánál külön jelezzük.)

A forrás alapján összesített adatokat részben a fővárosi rendőrség 1896. évi jelentésének megállapításaival, részben a korszakra vonatkozó budapesti népmozgalmi statisztikákkal szembesítettük. Mivel azonban nem tudjuk pontosan, hogy az adatbázisban szereplő "rovott múltúak" mekkora hányada volt ténylegesen "budapesti bűnöző" (a születési hely egy olyan város esetében, amely népességnövekedésének jelentős részét bevándorlóknak köszönheti, nem határolja be az ott működő bűnözők körét), az országos bűnügyi statisztikák adatait is figyelembe vettük. Ezek azonban - ellentétben a fővárosi rendőrség éves jelentésével - nem tárgyalják bűntípusokra osztva a különböző adatokat (származás, foglalkozás, vallás stb.), így forrásértékük is korlátozott.

A három különböző jellegű forrás - névjegyzék, bűnügyi statisztika és népszámlálás - összevetése tehát nem teljesen problémamentes, hiszen míg például a főváros lakosságának foglalkozási összetételére vonatkozó statisztika egy "pillanat" (ahol a pillanat sokszor akár egy évet is jelent) állapotát tükrözi, addig a névjegyzék amellett, hogy nem törekszik teljességre - hiszen nem is ez a célja -, több év összegyűjtött információiból ad mintát.[29] Egészen más szinteken folyt az adatgyűjtés a névjegyzék, az éves jelentés és az országos bűnügyi statisztika összeállításakor: miközben a "rovott múltúak" jegyzéke a valamilyen módon a rendőrség "látókörébe kerültek" közül válogat, a budapesti rendőrség éves jelentése többnyire letartóztatottakról vagy úgynevezett "kinyomozott egyénekről" beszél, addig az országos bűnügyi statisztika ennél egyértelműbb kategóriával, a jogerősen elítéltekkel dolgozik.A nagyváradi rendőrkapitány elfogott bűnözőkkel, 1905, Magyar Nemzeti Múzeum Történeti Fényképtár
Így tehát a különböző források egymás mellé állításával mindössze azt próbáljuk jelezni, hogy ezek milyen módon határolták körül a "bűnöző osztályokat".

 

Nemek szerinti megoszlás és családi állapot

A 13 695 "rovott múltú" személy döntő többsége, 81,3 százaléka férfi. Ez az arány valamivel magasabb a vagyon elleni bűntettek miatt "kinyomozottak" 1895-ös és 1896-os statisztikáihoz képest: 1895-ben 71,9 százalék, 1896-ban pedig 70,1 százalék volt itt a férfiak aránya.[30] Az éves jelentés szerint általában véve az összes tettes mintegy háromnegyede férfi, bár Budapesten a női tettesek aránya némileg magasabb.[31] A két forrás közötti differencia fakadhat az adatgyűjtés sajátosságaiból, például abból, hogy a külföldi adatközlő szervek inkább csak férfiak adatait adták át, mondván, hogy kisebb a valószínűsége annak, hogy női "rovott múltúak" utaznak a magyarországi ünnepségre.

A családi állapot egyike azon kategóriáknak, ahol az adatbázis feltűnően hiányos, csupán 11 428 bejegyzés ismert (ebben az általunk kiegészített mintegy 100 adat is benne van). Ezen az egységen belül a következőképp alakulnak a családi állapot viszonyai:

 

férfi

nőtlen/hajadon

6784

1539

nős/férjezett

2139

534

elvált

22

14

özvegy

178

218

összesen

9123

2305

A jegyzékben szereplő férfiak 74 százaléka nőtlen, a nőknek pedig 66,7 százaléka hajadon. Az 1895-ben és 1896-ban Budapesten letartóztatottaknál 78,68 illetve 76,7 százalék volt a nőtlen és hajadon személyek együttes aránya (az éves jelentések együtt tárgyalják a házastárssal nem rendelkező férfiakat és nőket). Az országos statisztikák azonban éppen ellenkező adatokat mutatnak: 1891-1895 átlagában az összes elítélt bűnöző közül a férfiak 37,15, míg a nők 20,61 százaléka nőtlen, illetve hajadon, 58,33 és 66,16 százalékuk pedig nős, illetve férjezett (az 1896-os évnél is nagyjából ugyanezek az arányok figyelhetők meg).[32] Kérdés tehát, hogy minek köszönhető ez a nagy eltérés a névjegyzékben és a budapesti statisztikában tapasztaltak, valamint az országos adatok között. Ezt a felhasznált források anyaggyűjtésének fent említett eltérése mellett a budapesti bűnözés azon sajátossága magyarázhatja, hogy itt jóval nagyobb volt a nem házas bűnözők aránya. Erre utalnak a névjegyzék és az éves jelentés egymáshoz közeli értékei. (Ami egyben azt a megállapítást is erősítené, hogy a névjegyzék törzsanyagát elsősorban a Budapesten nyilvántartásba vett "rovott múltúak" adták.)

Feltűnő, hogy viszonylag sok a névjegyzékben szereplő férfiak és nők között az elvált (ez még akkor is igaz, ha a "rovott múltúak" egészén belül elenyésző hányadot tesznek ki). A válásról Magyarországon csak 1895-ben született törvény, az első válókereseteket pedig 1896-tól nyújthatták be. 1896-ban Budapesten összesen 36 válás volt, és a jegyzékben véletlenül éppen 36 elvált állapotú szerepel.[33] Ha részletesebben megnézzük azon személyeket, akiket a jegyzék elváltként jelöl, akkor több dolog is feltűnik. Egyrészt az adatbázis egészéhez mérten magas a nők aránya (majdnem fele az összes elváltnak). Másrészt, az 1895 előtti időszakra vonatkozóan, főképp a különböző egyházak váláshoz való viszonyulása miatt[34] az elváltak mintegy kétharmada protestáns vagy zsidó. A születési helyet tekintve érdekes, hogy mindössze hárman budapestiek, a külföldiek aránya viszont jóval magasabb (megközelíti a 40 százalékot) a "rovott múltúak" egészénél tapasztaltakhoz képest (lásd "Születési hely"-alfejezet).

Összességében tehát elmondható, hogy a "rovott múltúak" többsége még vagy már nem élt házasságban. Az 1896-os jelentés egyébként a következőt állapítja meg a bűnözők családi állapotának taglalásakor: "A családi élet, a gyermekek jövőjének gondozása, a család iránti kötelességek és az anyai szeretet visszatartják a bűntevéstől a nőt és férfit egyaránt, de leginkább a nőt."[35] Ahhoz azonban, hogy e kijelentést tovább boncolgassuk, szükség lenne a családi állapot kategóriájának a korcsoportonkénti megoszlással, valamint a kapott adatoknak az általános házasodási stratégiákkal való összevetésére.

 

Korcsoportonkénti eloszlás

A lajstromban szereplő "rovott múltúak" korösszetételének elemzésénél természetesen szem előtt kell tartani azt, hogy a jegyzék összeállításakor fontos szempont volt a hosszú távú felhasználhatóság, így elsősorban a fiatalabb, aktív korban lévő korosztályok kerültek bele. Nem tudjuk tehát pontosan megállapítani, hogy mekkora azon idősebbek aránya, akik kimaradtak a válogatásból, bár gondolkodhatunk úgy - ahogy tette ezt nagy valószínűséggel maga a rendőrség is -, hogy idősebb korban már kisebb a valószínűsége a bűntettek elkövetésének.

A korösszetétel vizsgálatának azonban nem is ez a legfőbb problémája. Sokkal nagyobb gondot jelent az, hogy a jegyzék összeállításának időpontjához, 1896 márciusához képest mikor történt a bűntett elkövetése.[36] Ezt az időpontot nem ismerve nem tudunk a jegyzéken túlmenő következtetéseket levonni, mindössze annyit lehet megállapítani, hogy az adott pillanatban nyilvántartásba került "rovott múltúak" az ezredéves ünnepségek idején hány évesek voltak. Így tehát nem a "bűnözői kor" derül ki az elemzésből - bár maga a jegyzék implicite ezt sugallja -, hiszen ez azt jelentené, hogy a jegyzékben szereplők ténylegesen elkövettek valamilyen bűntettet a millenniumi évben.

A jegyzék alapján a "rovott múltúak" kor szerinti megoszlása a következőképpen alakul (összesen 13 568 főről tudjuk a születési évet):

 

0-10 év

2

11-20

1347

21-30

4887

31-50

4131

41-50

2144

51-60

911

61-70

124

71-

22

Az adatok tehát azt mutatják, hogy a "rovott múltúak" több mint kétharmada a jegyzék összeállításának időpontjában 20 és 40 év között volt. (Nagyjából hasonló arányokat mutatnak az országos bűnügyi statisztikák is.) A jegyzékben szereplők között a legfiatalabb "rovott múltú" 8, a legidősebb pedig 81 éves. Érdemes ezt a két "szélső értéket", a fiatalkorúakat és az idősebbeket külön megvizsgálni.

A fiatalkorúaknál célszerű a 10 évenkénti korbeosztás helyett a büntető törvénykönyv kategóriái alapján besorolni az adatokat: eszerint a 12 év alattiak száma - akik a Csemegi-kódex szerint nem büntethetők - hat, a 12 és 16 év közöttieké pedig már 155. Legtöbbjük fiú és a "szokásos tolvaj" kategóriába tartozik, de akad köztük néhány zsebtolvaj is. Általában egyszer büntették őket - bár itt a büntetés valószínűleg csak szóbeli megrovást, esetleg javítóintézeti elhelyezést jelent. Szinte mindegyik fiatalkorú nevénél szerepel már "foglalkozás" is: a legtöbben napszámosok vagy cselédek, de akad köztük asztalos, cserepes és pék is. Származásukat tekintve nagyobb részt vidékiek. Összefoglalva tehát elmondható a fiatalkorúak korcsoportjáról, hogy a vidékről a fővárosba költöző családok gyermekei - akik gyakran kénytelenek voltak iskolába járás helyett munkába állni - voltak a leginkább veszélyeztetettek a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények szempontjából.

A skála másik végén álló 60 év feletti korcsoport jóval vegyesebb összetételű. Itt is a vidéki születésű férfiak dominálnak, többségük "szokásos tolvaj", de a fiatalkorúaknál gyakrabban jelenik meg a zsebtolvaj, betörő, sőt rabló kategória is. Sokan többször voltak már büntetve, sőt néhányuknál tíznél is több büntetés szerepel. Családi állapotukról elmondható, hogy a jegyzék magvát képező 20-40 éves korosztályhoz képest (nota bene a nyilvántartásba kerülés időpontjában) több a nős, valamint az özvegy.

 

Vallás

Bár a korszak kriminálstatisztikusai általában nem tulajdonítanak nagy szerepet a vallásnak, mondván, hogy a bűnözők vallási összetétele nagyjából az ország lakosságának vallási arányait tükrözi,[37] mégis érdemes egy pillantást vetni e kategóriára. Összesen 12 186 személy vallásáról tartalmaz információt a jegyzék. Az összesítés a következő eredményeket hozta: a "rovott múltúak" döntő többsége, 67,29 százaléka római katolikus, őket követik a zsidó vallásúak 15,85 százalékkal, majd 7,32 százalékkal a reformátusok, 6,56 százalékkal az evangélikusok, 1,87 százalékkal a görög katolikusok, végül 1 százalék körüli aránnyal a görögkeletiek. A jegyzékben mindössze 5 unitárius és 4 muszlim vallású, valamint - az 1894-95-ös egyházpolitikai törvények korai jeleként - egy "vallás nélküli" is szerepel. Ismét a jegyzék heterogén eredetére és az adatfelvétel sajátosságaira utal, hogy egy személynél a "volt héb., rk." bejegyzés olvasható, azaz kikeresztelkedett zsidóról van szó.

Ha összevetjük ezen adatokat Budapest korabeli vallási viszonyaival, akkor néhány eltérést figyelhetünk meg. A római katolikusok mintegy 3 százalékkal nagyobb, a zsidók viszont kb. 5 százalékkal alacsonyabb mértékben szerepelnek a "rovott múltúak" között a város lakosságának vallási megoszlásához képest (1891-es adatok alapján).[38] Feltűnő továbbá, hogy mind az evangélikusok, mind a görög katolikusok, mind a görög keletiek enyhén felülreprezentáltak a jegyzékben (budapesti arányaik 5,6 százalék, 0,6 százalék, illetve 0,5 százalék).[39] Ennek egyik oka a külföldi adatgyűjtés lehet; a németországi és a balkáni adatok növelhették meg az utóbbi három vallás arányát.

Az országos bűnügyi statisztikák vallási adatai még nagyobb eltérést mutatnak a névjegyzékben tapasztaltaknál. A bűnügyi statisztika alapján ugyanis egészen más sorrend állítható fel: a római katolikusok (1891-1895 átlagában) 45,18, a görög keletiek 15,7, a reformátusok 14,23, a görög katolikusok 11,70, az evangélikusok 7,65, az unitáriusok pedig 0,63 százalékkal képviseltetik magukat. Hasonlóan nagy az eltérés a zsidók arányában is: országos szinten 4,94 százalékban jelennek meg a bűnözők között.[40] A három adatsor tehát teljesen különböző megoszlást tükröz, látszólag semmi messzemenő következtetést nem vonhatunk le belőlük. A zsidók megoszlásánál tapasztalható kisebb mértékű eltérés a budapesti népmozgalmi statisztika és a névjegyzék adatai között ismét azt a gyanút erősíti, hogy - amennyiben hiszünk a bűnügyi statisztikusnak, és elfogadjuk, hogy a bűnözők vallási megoszlása nagyjából megfelel a lakosságénak - a "rovott múltúak" névjegyzékének magvát a Budapesten regisztrált bűnözők adták.

A vallás és a "rovott múltúság" kapcsolatának részletesebb bemutatásához a születési hely és a vallás összefüggéseinek finomabb elemzésére lenne szükség. Ennek hiányában mindössze a zsidósággal kapcsolatban tudunk néhány megjegyzést tenni.

A 19. század végének zsidóságáról tudjuk, hogy foglalkozását tekintve bizonyos hivatásokban felül-, míg másokban alulreprezentált. Így például viszonylag kevés a zsidó származású földműves vagy napszámos, viszont annál több a kereskedő, a jogász és az orvos. A jegyzék esetében ez a helyzet némileg megfordul: bár az itt szereplő zsidók között is megtaláljuk a kereskedő (és kereskedősegéd) kategóriát, sok zsidó iparos, valamint napszámos és házaló - azaz a kereskedelem egészen más minőségének képviselője - is szerepel a jegyzékben. Ebben elsősorban a "rovott múltú" zsidóság földrajzi származása játszik szerepet: jelentős részt vidéki - köztük is sok galíciai és keleti - zsidót vettek nyilvántartásba.

 

Születési hely

A születési hely elemzését elsősorban a sokféle írásmód nehezíti. Részben ezért, részben az adatbázis mérete miatt egyelőre csak általános megjegyzéseket tehetünk a származásról. Egy későbbi munkában tervezzük az adatbázisból vett kisebb minta részletesebb elemzését, a mintában szereplő helyek azonosítását és a Budapestre vonatkozó népességstatisztikákkal való összevetését.

További problémát jelent a származással kapcsolatban, hogy nem tudjuk pontosan, a jegyzékben szereplők közül ki az, aki például külföldi születésű, de Magyarországra települt, és ki az, akinek adatait egy szomszédos ország rendőrhatósága adta meg (bár erre némi támpontot adhat az, ha az illetőre vonatkozó adatok hiányosabbak). Az összes külföldi (ide értve a ciszlajtán területekről származókat is) arányát csak becsülni tudjuk nagyjából 5 és 10 százalék között lehet. A külföldiek többsége természetesen Ausztriából (köztük 278-an Bécsből) és a monarchia más területeiről, Galíciából vagy a balkáni részekről jött. A másik nagyobb kontingenst a német területekről érkezők alkotják, de van a külföldiek között néhány Amerikából, Angliából vagy a Közel-Keletről származó is.

A Budapest-vidék viszonyra már pontosabb adataink vannak: a "rovott múltúaknak" mindössze 17,75 százaléka származott Budapestről (13 448 főnél ismerjük a születési helyet). Ebben a majdnem 18 százalékban az Újpestről, illetve Rákospalotáról származók is benne foglaltatnak, mivel 1890-től a fővárosi rendőrség hatáskörébe tartozott e két helység is. Újpestnek különösen kétes híre volt a rendőrség körében, az 1896-os jelentés szerint egészen a fővárosi rendőrség hatáskörébe helyezéséig itt laktak "Budapest notórius gonosztevői", majd ezután főleg Erzsébetfalvára és Kispestre költöztek.[41] (Egyébként a Budapest-vidék arány még akkor sem változik lényegesen, ha a főváros teljes elővárosi övezetét is a budapestiekhez számítjuk.) Ha a nem budapesti születésűeket tovább bontjuk, akkor számításaink alapján elmondható, hogy a "rovott múltúak" valamivel több mint 15 százaléka vidéki városokban született. Így nagyjából megállapítható az is, hogy a névjegyzékben szereplők mintegy 60 százaléka falusi környezetből származott.[42]

Érdekes lenne megtudni, hogy a fővároson belül milyen lakóhelyi megoszlást mutatnak a "rovott múltúak", illetve a város mely pontjain követték el bűntetteiket. Ez azonban - akárcsak a születés helyének pontosabb azonosítása - csak mintavétel segítségével, illetve más források bevonásával lehetséges.

 

Bűntípus, büntetések száma

Az adatbázisban szereplő 13 695 személy közül 13 639-ről tudjuk, hogy melyik bűnözői kategóriába sorolták őket. Ennek alapján a következőképp alakul a bűntípusok szerinti megoszlás:

Jól látszik a táblázatból, hogy a "rovott múltúak" döntő többsége a "szokásos tolvaj" kategóriába tartozik. Néhány esetben találkozunk olyanokkal is, akiknél két, ritkább esetben három bűntípus is bejegyzésre került. Ezek között a leggyakoribb a "szokásos tolvaj"-csaló, zsebtolvaj-betörő, "sipista"-csaló, valamint a rabló-betörő párosítás.

Érdekes lenne megvizsgálni, hogy a különböző bűntípusok összefüggésben vannak-e a születési hellyel, az ezzel kapcsolatos elemzés azonban még nem zárult le. Egyelőre csak annyit feltételezhetünk - a névjegyzék bevezetőjében olvasható, korábban már említett mondat alapján -, hogy a sipista és csaló kategóriákat Budapesthez köthetjük, még akkor is, ha legnagyobbrészt nem budapesti születésűekről van szó.[43]

A fővárosi rendőrség 1896-os éves jelentésében néhány érdekes kijelentés olvasható a női bűnözőkkel kapcsolatban. A nők által elkövetett bűntettekről a következőket állítja a jelentés:

"Ha vizsgáljuk tovább, hogy a nők a bűncselekmények egyes nemei közül, melyekben szerepelnek leginkább, azt találjuk, hogy a természetüknek, lételemüknek és helyzetüknek megfelelőleg a nemi élet és az e mellett szereplő anyagi jólét szférájában találjuk a női bűnösöket.

A bűnös szerelem és a nyomor követteti el a nőkkel a legtöbb bűnt."[44]

E sztereotip, a patriarchális nőképet tükröző kijelentések éppen abból a korszakból származnak, amikor a női emancipáció kérdése - többek között az oktatás terén - előtérbe került. Úgy látszik, hogy a bűnüldöző szerveket ekkor még nem érintette meg e folyamat szele. Annyi mindenesetre jól látható az eddig felsorolt példákból, hogy a rendőri szerveken belül erős volt a leegyszerűsített, tisztán elhatárolt fogalmakban, sémákban való gondolkodásra való hajlam - ami tulajdonképpen érthető is, hiszen a bűnüldözés munkáját volt hivatott egyszerűbbé és hatékonyabbá tenni.

A büntetések számáról elmondható, hogy a 13 362 "rovott múltú" közül, akiknél ismerjük a büntetések számát, a többség, 7898 (59,1 százalék) egyszer volt büntetve, az egytől-háromig terjedő büntetések együttes összege pedig az összes személy 85,81 százalékát fedi le. (Legtöbbször, szám szerint 63-szor [!] egy 41 éves prágai pincért büntettek meg mint "szokásos tolvajt".) Sajnos a büntetések mértékéről nem derül ki semmi, annyit mindenesetre valószínűsíthetünk, hogy a legtöbben kisebb értékű kárt okoztak - a jegyzékben szereplők jelentős része "mindössze" kihágást követhetett el -, így a büntetések egy része pénzbüntetés vagy néhány hónaptól 1-2 évig terjedő elzárás lehetett. Arra már utaltunk, hogy a listára felkerültek egy csoportja büntetlen volt, itt a "büntetés" a rendőrség "látókörébe" kerülést és adott esetben szóbeli megrovást jelenthetett.

 

Foglalkozás

A foglalkozási kategória talán a jegyzék leggyengébb pontja - legalábbis az elemzés szempontjából. Ez leginkább annak köszönhető, hogy egészen különböző hierarchiájú foglalkozás-elnevezéseket használ. Míg a jegyzék bizonyos részeinél viszonylag pontosan meghatározhatók a foglalkozási viszonyok, addig sokhelyütt mindössze általános elnevezések, gyűjtőfogalmak jelölik a foglalkozást. Nem lehet azt sem megállapítani, hogy az illető által a kihallgatás során bevallott foglalkozást a bűntett elkövetésének pillanatában űzte-e vagy sem.[45] Bár néhol szerepel a foglalkozás előtt a "volt" megjegyzés (például "volt pénzügyőr", "volt tanár"), ez azonban nagyon ritka, így elmondható, hogy a munkanélküliség mint kategória sem az adatfelvevők, sem pedig az adatszolgáltatók gondolkodásmódjában nem gyökerezett még meg.[46] Olyan "foglalkozási kategóriák" mint a "csavargó", "koldus" vagy "kóborcigány", mind a mai értelemben vett munkanélküliség-fogalom előtti gondolkodásmódra utalnak.[47]

A fentebb jelzett problémák miatt csak néhány megjegyzést teszünk a "rovott múltúak" foglalkozásával kapcsolatban. Nagyjából három jellemző foglalkozási réteg különíthető el az adatbázison belül, amelyek gyakrabban jelennek meg másokhoz képest. Az első a napszámosok kategóriája, amely foglalkozási csoport az összes "rovott múltú" több mint egynegyedét teszi ki. A második nagyobb foglalkozási egységet az úgynevezett "kisegzisztenciák", azaz a kisiparosok, kiskereskedők, illetve azok segédszemélyzete (inasok, segédek, tanoncok) jelenti - bár itt természetesen hozzá kell tenni, hogy a "kis"-előtagot mi adtuk hozzá a foglalkozásnevekhez, azt feltételezvén, hogy elsősorban ez a társadalomtörténeti kategória került nagyobb eséllyel a "rovott múltúak" közé. Ide sorolható még a viszonylag nagy számban megjelenő "alkalmazott kispolgárság" is, amelyhez az "irodai alkalmazott", "díjnok", "magánhivatalnok" és ehhez hasonló foglalkozásokat, valamint a vasúti és postai alkalmazottakat soroltuk.

A harmadik nagyobb csoportba olyan tipikusan városi elemek kerültek, akiknek munkavégzése (és egyben hétköznapjaik legnagyobb része is) nyilvános vagy félnyilvános térben zajlik. Ide tartoznak elsősorban a vendéglátásban dolgozók, kocsmárosok, pincérek és kávésok, a közlekedési szektorban dolgozók közül a fuvarosok, kocsisok és bérkocsisok, a "szórakoztatóiparban" tevékenykedő kintornások, mutatványosok, végül más, utóbbiakhoz hasonlóan "vágáns" életet élők, mint például a házalók, utcai árusok. E foglalkozások általában olyan mozgékony embereket jelölnek, akiket az egyén nyomonkövetésére törekedő hatalom nehezebben képes regisztrálni.Az Üstökös karikatúrája, 1896

Természetesen a felsorolt foglalkozások nagyon különböző képzettségű, vagyoni helyzetű és társadalmi presztízsű csoportokat jelölnek ki, annyiban azonban megegyeznek, hogy mindegyiküket körüllengi a "bűnösség" gyanúja. Ezekre a foglalkozásokra hatottak talán a leginkább a köztereket, a nyilvános életet fegyelmező rendszabályok, amelyeknek köszönhetően folyamatos megfigyelésnek és regulázásnak voltak kitéve azok, akik hétköznapjaik jelentős részét ebben a nyilvános térben töltik.[48] Nem véletlen tehát, hogy éppen ezek a foglalkozások váltak gyanússá a rendőrség szemében, hiszen állandóan "szem előtt voltak", így az utcán dolgozó "rendőrközegek" leggyakrabban velük érintkeztek.

A felsorolt foglalkozási csoportokról alkotott negatív képet jól illusztrálja egy később keletkezett önéletírás, amelyet Pásztor Árpád Regényalakok című, 1916-ban megjelent könyvében publikált. A rövid önéletírás szerzője a pozsonyi születésű Benes József, aki 1911-ben egy rablógyilkosság bűnrészesévé válik. Az 1889-ben született fiatalember egy betegség miatt, kényszerből választja a pincérpályát, melyről a következőket írja:

"Éreztem, tudtam, hogy szakmám gyilokként járja át lelkem; tudtam, hogy szakmám révén a métely posványába kell süllyednem. Menekülni akartam ezen átkos szakmától.

[...] Szakmám mellett jól tanulni bizony nem lehetett, mert a kocsmában vagy kávéházban nem hintik a malasztot."[49]

A női "rovott múltúaknál" némileg hasonlóképpen alakul a foglalkozási összetétel. Itt is jól elkülöníthetők az állandó keresetet nem vagy ritkán jelentő foglalkozások, mint a napszámosság és a cselédség,[50] valamint a cselédséghez közel álló, különböző háztartási kisegítő munkákat végző mosónők, varrónők és takarítónők. A nőknél is megtalálhatóak a nyilvános tereken dolgozó, "gyanús elemek", köztük a pincérnők, kasszírnők, kofák, mutatványosnők, ritkábban színésznők, énekesnők, s ide sorolhatjuk a par excellence "rovott múltúakat", a kéjnőket, köztük is a legelvetemültebbeket, az engedély nélkül dolgozó "titkos kéjnőket".

Nem hiányoznak a nőknél sem a kispolgári elemek. Ezt a réteget a férj foglalkozásán keresztül definiált nők képviselik, ahol a férj foglalkozását a "neje", "volt neje" vagy "özvegye" bejegyzés követi. A férjek többnyire kisiparosok, cipészek, szabók, aranyozók vagy éppen az irodalmi művekben gyakran kigúnyolt házmesterek és vicék. A "... neje" bejegyzés utal a patriarchális nő- és családfelfogásra, s egyben kijelöli a nő helyét a kispolgári termelő egység, a bolt vagy a műhely (de akár ide sorolhatjuk a rendben tartandó bérházat is) munkamegosztásában, amelyben a háztartásfő mellett a család többi tagjának is fontos szerep jutott.[51]

Jogosan merülhet fel a kérdés, hogy hol vannak a "rovott múltú" munkások, a városi proletárok, a rendőrség által politikai okok miatt is gyanúsnak tartott elemek. A gyári munkásságot a foglalkozási elnevezések heterogenitása miatt talán a legnehezebb elkülöníteni a névjegyzék többi foglalkozási csoportjától. Nehéz továbbá annak meghatározása, hogy vajon a "gyári munkás" elnevezés mögött a képzettebb szakmunkások vagy a képzetlen munkaerő rejlik-e. Utóbbi látszik valószínűbbnek, mivel több esetben találkozhatunk olyan precíz foglalkozási elnevezésekkel ("gépkezelő", "gépész", "elektromechanikus"), amelyek egyértelműen valamilyen szakképzettségre utalnak. A forrásban tapasztalt inkonzekvenciák miatt azonban nehéz megállapítani, hogy mennyire dolgoztak a jegyzék forrásául szolgáló adatbázisok összeállítói egységes fogalomrendszerrel. Így az elemzésben sem határozható meg teljes bizonyossággal a különböző foglalkozások aránya. A munkássággal kapcsolatban csak annyit lehet biztosan állítani, hogy köztük elsősorban azok váltak "rovott múltúvá", akik nem rendelkeztek szakképzettséggel és nagy valószínűséggel vidéki, agrár származásúak voltak. Ide sorolhatjuk a már említett napszámos kategória nagy részét is, bár itt sem állapítható meg pontosan, hogy milyen arányban képviseltetik magukat e csoporton belül a gyári napszámosok.[52] A foglalkozási statisztikák ugyan külön kezelik az ún. "k. m. n." (=külön megjelölés nélküli) napszámosokat, azt azonban nem lehet megállapítani, hogy e kategóriának mekkora részét képezték a gyári napszámosok. Mindössze annyit tudunk e rétegről, hogy a gyáripar magyarországi felfejlődésének idején még viszonylag magas volt a szakképzetlen, időlegesen foglalkoztatott munkások aránya, később azonban a szakmunkások számának növekedésével csökkent szerepük.[53]

Összefoglalva tehát elmondható, hogy a munkásság három nagyon különböző rétege - napszámos munkások, képzetlen, az előbbieknél biztosabb munkahellyel rendelkező "gyári munkások", valamint szakképzett (ebből kifolyólag viszonylag biztos egzisztenciájú) munkások - közül leginkább az első, a biztos munkát nélkülöző vált "rovott múltúvá".

 

A "tipikus" bűnöző

Az eddig bemutatott szempontrendszer alapján nagyjából leírható, hogy kit tekinthetünk a jegyzék által kijelölt "bűnöző osztályok" tipikus képviselőjének. Eszerint a "tipikus rovott múltú" bűnöző férfi, 20 és 40 év közötti, vidéki születésű, nőtlen, foglalkozását tekintve napszámos, kisiparos vagy kiskereskedő, korábban egyszer már volt büntetve kisebb vagyon elleni bűncselekmény, többnyire lopás miatt.

Ez a bűnözői profil természetesen túlságosan sematikus és általánosító, de talán éppen ezáltal mutatja meg számunkra azt, hogy a rendőrségi percepcióban hogyan jelennek meg a "bűnöző osztályok". Mind az 1896. évi jelentés, a névjegyzék jól tükrözik azon tényezőket, amelyek a bűnüldözők szemében a bűntett elkövetésének esélyeit növelik. Ezek között kiemelt szerepet játszanak a származás mellett a családi körülmények, a foglalkozás, végül a korszak kriminológiájának egyik meghatározó eleme, a "hajlam". Bár utóbbi talán kevésbé egyértelműen rajzolódik ki a névjegyzékből, már maga a tény is, hogy összeállítottak egy ilyen névjegyzéket, a bűnözésre hajlamos egyének regisztrálásának igényét jelzi.

Végül érdemes röviden visszatérni az 1896-os év legnagyobb rendőri feladatához, a millenniumi ünnepséghez, amely a névjegyzék összeállításához is elvezetett. Kérdés, hogy vajon mennyire voltak hatásosak azok az óvintézkedések, amelyeket a rendőrség hozott az ünnepségek kezdete előtt. Amennyiben hihetünk a rendőrkapitány éves jelentésének, akkor lényegében sikeres volt rendőri szempontból az 1896-os év.Rendőrségi mintaszoba a millenniumi kiállításon, 1896, Klösz György felvétele, Budapest Főváros Levéltára
Igaz ugyan, hogy a vagyon ellen elkövetett bűncselekmények száma kis mértékben nőtt (ami nem is olyan meglepő, ha az ünnepségeken megforduló hatalmas tömegeket figyelembe vesszük), az okozott kár azonban csökkent. Az Ezredéves Kiállítás területén is - ahol erre az időre külön kapitányságot állítottak fel - lényegében nyugodtan zajlottak a rendezvények; a kiállítási területen dolgozó rendőröknek leginkább a koldusokkal, részegekkel és a tűzvédelmi rendeleteket, valamint a közlekedési szabályokat figyelmen kívül hagyókkal gyűlt meg a bajuk.[54] Azt, hogy a millenniumi év bűnügyi szempontból nyugodt lezajlásában A rovott egyének rövid személyleírással ellátott betűsoros névjegyzék-ének mekkora szerep jutott, pontosan nem lehet megállapítani. Annyi mindenesetre biztos, hogy a rendőri előkészületeknek köszönhetően olyan egyedülálló társadalomtörténeti forrás született, amely a 19. század végi bűnözés néhány aspektusát közelebb hozhatja a mai olvasóhoz.

[1] A Budapest fő- és székvárosi állami rendőrség 1896. évi működése. Bp., 1897. 104. old. (Továbbiakban A Budapest...) A Vasárnapi Újság szerint 1896. április 29-én, azaz az ezredéves ünnepségek kezdetén, csak a reggeli vonatokkal 14899(!) utas érkezett Budapestre. Vasárnapi Újság, 43. évf. 18. sz. 1896. május 3. 202. old.

[2] A bűnözői névjegyzékek összeállítása és kiadása nem a modern rendőrség találmánya. Németországban például már a 16. századtól kezdve jelentek meg olyan hivatali használatra készült vagy a nyilvánosságnak szánt, úgynevezett "tolvajlisták", amelyek körözésekből, különböző személyleírásokból, valamint némely szorgalmas hivatalnok gyűjtéséből származó adatokból táplálkoztak. Ezekből állította össze az Institut Deutsche Adelsforschung azt a név szerint kereshető internetes adatbázist, amely az 1500 és 1870 között megjelent listák alapján készült, és mintegy 37000 személy adatait tartalmazza. Az elsősorban genealógiai kutatásra használható "Deutsches Gauner-Repertorium" ("Német gonosztevő-repertórium") elérhető a http://home.foni.net/~herumstreifer/index.htm címen.

[3] V[ictor] A. Gatrell: Crime, authority and the policeman-state. In: The Cambridge social history of Britain 1750-1950. Cambridge, 1990. 249-254.

[4] Vö.: Elisabeth Dietrich: Übeltäter, Bösewichter. Kriminalität und Kriminalisierung in Tirol und Vorarlberg im 19. Jahrhundert. Innsbruck-Wien, 1995. 16. old.

[5] Arno Pilgram: Kriminalität in Österreich. Wien, 1980. 2. old.

[6] Arno Pilgram: i. m., 10. old.

[7] Arno Pilgram: i. m., 13. old.

[8] Arno Pilgram: i. m., 16-17. old.

[9] "Lehetnek - különösen a csalók (sipisták, zsinórjátékosok, iparlovagok stb.) között - olyanok is, kik ezideig jogerősen elitélve nem voltak; tekintve azonban, hogy ezek mind közveszélyesek, a székesfővárosi m. kir. államrendőrség nyilvántartásában is törzslappal bírnak..." A rovott egyének rövid személyleírással ellátott betűsoros névjegyzéke. Bp., 1896. IV. old. (Továbbiakban A rovott)

[10] Uo.

[11] A szöveges névjegyzék mellett megjelent egy 685 "rovott múltú" fényképét tartalmazó album is. Matlekovits Sándor (szerk.): Magyarország közgazdasági és közművelődési állapota ezeréves fennállásakor. III. Bp., 1897. 183. old. A rendőrségi fényképezés történetéhez lásd Bogdán Melinda tanulmányát jelen kötetben.

[12] Czaga Viktória - Horváth J. András - Jancsó Éva - Kollár Nóra - Rácz Lajos: I. m., 268. old.

[13] A Budapest... 85. old.

[14] Uo.

[15] Ld. 10-es számú lábjegyzet.

[16] Endrődy Géza: A bűnügyi nyomozás kézikönyve. h.n., 1897. 87. old. Azért akadtak kreatívabb "rovott múltúak" is. Ilyen például egy Zedlitz Győző nevű csaló, aki a következő álneveket használta: Abdul Islam bey, Alvarez Nándor Rodriguez, Dohnep Frigyes és végül von Centurion Jop. Kérdés, hogy e fantáziadús álnevekhez csatlakozott-e a névhez illő "identitás" is.

[17] BM 1885/9389 sz. rendelet. Magyarországi rende- letek tára, 1885. 1. Budapest, 1886. 164-191.

[18] A Budapest... 260. old. A notórius visszatérések okát a rendőrség elsősorban abban látja, hogy a vidékről származó "toloncok" nem képesek újra beilleszkedni régi környezetükbe, a nagyváros személytelen világában viszont könnyen elvegyülhetnek.

[19] A névjegyzék bevezetőjében még a következő kategóriákat sorolják fel: "Megjegyeztetik végül, hogy ezen kézi-nyilvántartásban: a rablók, betörők, helybeli és utazó zsebtolvajok, alkalmi, szokásos, bolti és besurranó tolvajok, a kéjtolvajnők, a csalók, valamint a hamis és mesterségszerű kártyások vétettek fel..." A rovott V. old.

[20] A bűnügyi nyilvántartó nyilvántartási lapjain a következő kategóriák szerepeltek: tolvaj, zsebtolvaj, alkalmi tolvaj, betörő tolvaj, besurranó tolvaj, orgazda tolvaj, sipista, okmányhamisító, csavargó. Czaga Viktória - Horváth J. András - Jancsó Éva - Kollár Nóra - Rácz Lajos: I.m., 268. old.

[21] Az adatbázis Endrődy utóbbi kijelentését látszik igazolni: mindössze 61 személynél találunk tetoválást. Endrődy Géza: I.m., 61. old. vö. Stephen Jay Gould: Az elméricskélt ember. Bp., 1999. 142.4.4. ábra

[22] Uo. 61-62. old.

[23] A Budapest... 189. old.

[24] Endrődy Géza: I.m., 89. old.

[25] A jegyzék itt három kategóriát különböztet meg: a "cigány" mellett használják a "kóborcigány" és a "rongyszedő cigány" elnevezéseket is. Összesen 110 ilyen bejegyzést találtunk, néhány esetben pedig a név alapján gyanítható, hogy szintén cigányokról van szó, azonban még így is az adatbázis egészének töredékét teszik ki.

[26] Endrődy Géza: I.m., 141. old.

[27] Uo. 156. old.

[28] Endrődy védelmében azért felhozható, hogy leszámol például azzal a babonával, miszerint a cigányok gyermekeket lopnak. Máshol viszont hasonló népi hiedelmeket épít be a nyomozás módszertanába. Ilyen például az a kijelentés, hogy a cigányok szeles időben nem lopnak. Endrődy Géza: I. m., 168. old.

[29] Azt, hogy mennyire tekinthető reprezentatívnak a névjegyzék, nehéz lenne pontosan megállapítani. Ha viszont a bűnügyi nyilvántartóban 1895-ben található 50931 személyi lapot vesszük 100 százalékának, akkor a névjegyzékben szereplő majdnem 14000 személy közel 27 százalékos mintája elég jó aránynak tekinthető. Ha azonban figyelembe vesszük a szelekció módját (idősebb bűnözők kevésbé kerültek a listára), valamint azt a tényt, hogy más forrásokból (amelyek arányát a névjegyzéken belül nem tudjuk megállapítani) is táplálkozott a névjegyzék, akkor nehezebb a reprezentativitás kérdését eldönteni. Annyi mindenesetre biztos, hogy a főváros vagyonbiztonságáért aggódó hatalom számára ez a 13695 személy jelentette a potenciális veszélyt, tehát ebből a szempontból mindenképp reprezentatívnak tekinthető a névjegyzék.

[30] A Budapest... 165. old. Az országos bűnügyi statisztika adatai valamelyest közelebb állnak az adatbázisban kimutatott megoszláshoz: itt 1891-95-ben átlag 74,59 százalék volt a férfiak aránya, 1896-ban pedig 74,30 százalék. Ez azonban - ahogy azt korábban említettük - az összes elítélt bűnözőre, nemcsak a vagyon elleni bűncselekményeket elkövetőkre érvényes. Magyar Statisztikai Évkönyv IV. 1896. Bp., 1897. 467. old.

[31] A Budapest... 180. old.

[32] Magyar Statisztikai Évkönyv IV. Bp., 1897. 467. old.

[33] Gyáni Gábor: A Hétköznapi Budapest. Bp., 1995. 21.

[34] Vö. Gyáni Gábor: I. m., 20. old.

[35] A Budapest... 183.old. Vö. Czaga Viktória - Horváth J. András - Jancsó Éva - Kollár Nóra - Rácz Lajos: I.m., 62. old.

[36] Mindössze annyit feltételezhetünk, hogy a jegyzékben szereplő legfiatalabb korosztály adatai viszonylag frissek lehetnek.

[37] Vö. pl. Jékelfalussy József: Hazánk bűnügyi statisztikája 1873-1880. Különös tekintettel a bűntett miatt elítéltek személyi és társadalmi viszonyaira. In: Értekezések a nemzetgazdaság köréből. 5. Bp., 1885.; Földes Béla: A bűnügy statisztikája.Bp., 1898.

[38] Thirring Gusztáv (szerk.): Budapest Székes Főváros Statisztikai évkönyve. II. évf. 1895-1896. Bp., 1898. 61. old., 119. számú táblázat

[39] Uo.

[40] Magyar Statisztikai Évkönyv IV. Bp., 1897. 468. old.

[41] A Budapest... 58. old. Utóbbi kijelentésnek némileg ellentmondani látszik, hogy míg Erzsébetfalváról és Kispestről 2, illetve 3 bejegyzés van, addig Újpestről 62!

[42] Az 1896-os jelentés nagyjából hasonló eredményeket közöl: a lopás, csalás, illetve rablás miatt letartóztatottak 21,18 százaléka budapesti, 71,98 százaléka vidéki, 6,82 százaléka pedig külföldi. A Budapest... 165-169. old. Országos adatokat nem tudunk az itt bemutatottak mellé állítani, mert az országos bűnügyi statisztikák mindössze a magyar honos (ezen belül magyar- vagy horvátországi) - külföldi (ausztriai vagy egyéb országból származó) megkülönböztetést használják. Magyar Statisztikai Évkönyv IV. Bp., 1897. 470. old.

[43] Érdekes, hogy a sipisták és csalók között feltűnően sok a külföldi születésű.

[44] A Budapest... 181. old.

[45] A bűnözők foglalkozásának elemzésével kapcsolatban az addigi legrészletesebb, 1904-1908-as bűnügyi statisztika a következőt jegyzi meg: "...a foglalkozásoknak a mai erősen lüktető gazdasági élet mellett való folytonos változása, a sok mellékfoglalkozás űzése, az egyes foglalkozásokban elfoglalt minőség stb. mind megnehezítik a szóban forgó kérdés teljes és helyes megoldását. Annyiban azonban mégis van haszna a bűnügyi statisztika által ez irányban gyűjtött adatoknak, hogy belőlük egyrészt megállapítható a bűnözés aránya bizonyos foglalkozási körökön belül, másrészt pedig némi következtetés is vonható egyes társadalmi rétegeknek bizonyos fokig az élethivatás által eltérő erkölcsi viszonyaira." A Magyar Szent Korona országainak bűnügyi statisztikája az 1904-1908. évről. Bp. 1910. 73. old.

[46] Úgy tűnik, hogy a rendőrség statisztikáinak összeállítóiban már jobban tudatosult a munkanélküliség problémája: a fővárosi államrendőrség éves jelentéseiben már külön szerepelnek a munkában állók és a munkanélküliek - igaz csak a munkás és a cseléd kategórián belül.

[47] A munkanélküliség fogalmának kialakulásához lásd Ulicska László: A munkanélküliség feltalálása Magyarországon. A munkanélküliség fogalmának recepciója a magyar társadalomban. Korall, 2001/5-6. 37-48. old.

[48] Vö. Gyáni Gábor: A városi mikroterek társadalomtörténete. Tér és társadalom, 1990/1. 1-15. old.

[49] Pásztor Árpád: Regényalakok. Bp., 1916. 89-91.

[50] A cselédség munkahelyi fluktuációjához ld. Gyáni Gábor: Család, háztartás és a városi cselédség. Bp., 1983. 131-134. old. A cselédség bűnözéshez való viszonyához lásd uo. 219-220. old.

[51] Vö. Heinz-Gerhard Haupt-Geoffrey Crossick: Die Kleinbürger. Eine europäische Sozialgeschichte des 19. Jahrhunderts. München, 1998. 120-123. old.

[52] Úgy látszik, hogy a napszámosokkal a rendőrség statisztikusai sem tudtak mit kezdeni: 1895-ben még külön vezették a vagyon elleni cselekmények miatt letartóztatottak között a napszámosokat, 1896-ban azonban már a munkások közé sorolták őket, mondván hogy "a munkás és napszámos közti megkülönböztetés teoretikus értékűnek s nem megbízhatónak bizonyult." A Budapest... 183. old.

[53] Vö. Vörös Károly (szerk.): Budapest története. IV. kötet Bp., 1978. 440. old.

[54] A Budapest... 94. old.

EPA Budapesti Negyed 47-48. (2005/1-2005/2) Vörös: "Szamuelli repülőgépen..." < > Horváth J.: Költői látomás...