EPA Budapesti Negyed 46. (2004/4) Császtvay: Szalon-Garnitúra < > Szerzőinkről
"Kegyelmes Büzérnagy! ... Én ábrándozom a bécsi szép napokról"
Thallóczy Lajos és köre Bécsben
________________
WAKTOR ANDREA

 

A bécsi magyar társaság előzményei

A magyarság történetében évszázadokon át sajátos szerepet játszott Bécs. A 18. század második felétől, a magyar nemesi testőrség megalakulása után rendszeresen tartózkodtak magyar nemesifjak Bécsben, akik - mint Báróczi, Barcsay, Bessenyei vagy Kisfaludy Sándor - a szolgálat mellett komoly tudományos és művészi tevékenységet is végeztek. Mások képzőművészeti tanulmányokat folytattak, mint Kisfaludy Károly. Megint mások az udvar szolgálatában állottak, mint a főhercegek nevelője, Görög Demeter, a külügyminisztériumi tisztviselő, Kecskeméthy Aurél vagy az udvari kancelláriai titkár, Frankenburg Adolf. És megjelentek független értelmiségiek is, mint a szerkesztő, újságíró Falk Miksa, aki a kiegyezés előtt húsz évig élt Bécsben. A kiegyezés után a politikai életben minden teljesen megváltozott. Ez pedig kihatott a társasági életre, megvalósulási formáira is. A kialakult új állam, az Osztrák-Magyar Monarchia közös minisztériumai új csoportot vonzottak Bécsbe, az új intézmények nagy számban igényeltek diplomatákat, hivatalnokokat Magyarországról. A Pazmaneumba, a Theresianumba több magyar származású tanár került, a bécsi levéltárban magyarokat is alkalmaztak. Ideiglenesen, a delegációk ülései alkalmával magyar politikusok serege fordult meg Bécsben hosszabb-rövidebb ideig.

Létrejött egy magyar nemzeti érzelmű, de a császárváros divatját követő, annak mindennapi eseményeiben részt vevő réteg. Őket itthonról bécsieknek, monarchia-tisztviselőknek, kicsit idegeneknek látták, Bécsben viszont magyarokként tekintettek rájuk.[1] Éppen ezért sok érzelmi feszültség, néha meg nem értettség, sértettség jellemezte viszonyukat az anyaországhoz, sőt egymáshoz is. Talán ezért is történt, hogy a megalakuló magyar egyletek rövid időn belül sorra megbuktak. Ráadásul a kortársak azt vették észre, hogy "mindig a sémiek dominálnak, ott, a hol nem - p. o. a magyar klubban - ott meg nincs élet."[2]

 

Bécsi társasági élet - Thallóczy-módra

Miután a szervezett egyleti formák nem működtek, a saját társasági élet megszervezése nagyon fontos lett. Ez pótolta a családot, a rokonságot, a fiatalkori baráti társaságot, amelyek az anyaországban maradtak. Thallóczy Lajos egy ilyen mikrovilágot, baráti társaságot hozott létre. Bécsben, saját lakásában összegyűjtötte az általa szeretett és fontosnak tartott embereket, voltak, akiket bennlakóként, másokat csak bejáróként. A rendszeresen ismétlődő közös étkezések alkalmával olyan társaságot hozott létre belőlük, amely több is, de kevesebb is volt a kor megszokott társasági összejöveteleinél, és mindenképpen másként működött. Több volt, mert a leggyakrabban odajáróknak pótolta a családot, rokonságot; támaszt nyújtott munkájukban, érvényesülésükben is. És nagyon más volt, mert az illedelmes viselkedési szokások, udvariassági formák betartása a vacsorákon hiányzott.A társaság saját használatra szánt levélpapírja, 1914, Országos Széchényi Könyvtár
Sokkal inkább a fesztelenség igénye, a diák-[3] és férfi-összejövetelek szelleme lengte be a házat. A tabuk áthágásának szokása, a vulgáris kifejezéseknek kedvelése elsősorban a házigazda személyéből fakadt, különösen, amikor nem volt valamilyen magasabb rangú vendég is hivatalos az étkezésre. Ezt a hang erősítette, hogy Thallóczy nőtlen lévén igazi háziasszonya sem volt az esteknek. Ha magasabb rangú vagy több vendég érkezett, a házikisasszony szerepét barátai vagy bennlakó lekötelezettjei vállalták magukra.

A Thallóczy lakásán létrejött társasági élet kétfelé választható a vendéglátás módja, a résztvevő személyek és a társalgási hangnem szerint. A két társaság-változat egészen más karakter-jegyeket hordoz; mind funkciójában, mind megvalósulásában teljesen eltérő egymástól. A szűkebb kör csak férfiakból állt, a nyilvánosság teljes kizárásával működött. Csak anekdoták, tréfás történetek keringtek róla, amit a beavatottság érzésével terjesztettek azok, akiknek módjukban állt részt venni rajta.[4] Ahogyan telt-múlt az idő, a házigazda alakja körül egész legendárium keletkezett, amelyet későbbi korokban is szívesen emlegettek. A szűk belső kör leginkább a diákegyletek és az asztaltársaságok mintájára jött létre, kicsit a titkos társaságok beavatott elzártságát is hordozta. A lassan, fokozatosan kiépülő második kört saját lakásában a maga képére formálta Thallóczy, s ezzel elérte, hogy a zárt magánszférából, a titkos társaság-létből hamarosan a társasági rendezvények, a politikai fehér abroszos társasági vacsorák irányába nyíljon ki az általa összehívott társaság. Ezek a nyilvánosabb, a középréteg társadalmi hagyományához jobban közelítő, műsoros társasági estek, ahol hölgytársaság is jelen lehetett, sokkal szokványosabb, ismerősebb jegyeket mutattak. Minda kétfajta összejövetel azonban a házigazda különcködő személye miatt is eltért a megszokottól, sajátos ízt kapott.

A Thallóczy-féle vacsorák nagyon népszerűek voltak a kortársak körében. Ezért ha a századfordulón egy magyar ember Bécsbe látogatott és kellő kapcsolatokkal rendelkezett, bizonyosan megfordult Thallóczy Lajos ungarngassei, majd traungassei otthonában, részt vehetett egy jó vacsorán, és élvezhette a fontosságnak, sokféleségnek azt az atmoszféráját, ami ennek a háznak a sajátja volt.

A felhasznált források kérdése

"12-ig diktáltam neki s még amellett azt sem tudom, hogy mit használhatok belőle."[5]

A forrásanyag, amelyet a Thallóczy körüli bécsi magyar társaság történetének feldolgozására felhasználtam, alapvetően két részre osztható: a kortárs forrásokra, valamint a későbbi visszaemlékezésekre. Előbbiekhez tartozik a baráti kör levelezése és Thallóczy Lajos naplója, amelyet az 1890-es évektől vezetett. Egyrészt komoly forráshasználati problémát okozott, hogy mind a levelek, mind a napló nagyon szétszórtan elhelyezkedő, aprólékosan összerakható információkat tartalmaz a késői olvasó számára, a kívülállónak nehezen megfejthető személyekre, történésekre való utalással. Jellemző például, hogy általában beceneveken, ragadványneveken írnak egymásról, s ezek még csak nem is állandóak, hanem főleg Thallóczy kedve szerint váltogatja őket.[6] Másrészt pedig a fennmaradt több száz levél írója személyes véleményét, beállítottságát rögzíti, amelyek összevetése, összehasonlítása aprólékos feladat. A források másik csoportja, a visszaemlékezések számtalan elfogultságot tartalmaznak, hiszen Thallóczy személyisége igencsak megosztotta a kortársakat.Thallóczy Lajos, 1882, ismeretlen felvétele
A főbb visszaemlékezések a titkára által létrehozott baráti társaság kiadványaiként jelentek meg, s szintén nem mentesek elfogult értékelésektől, ha nem is feltétlenül Thallóczy alakját tekintve, de a körben résztvevő kortársak szerepének értékelésében bizonyosan.

 

A bécsi magyar kör kialakulásának folyamata

A Bécsbe legkorábban érkező alapító tag, aki később meghatározója is letta körnek a névadó Thallóczy Lajos mellett, Károlyi Árpád volt. Az 1853-ban született történettudós Nagykőrösön végezte a gimnáziumot, ahol Szilágyi Sándor tanítványa volt, aki a tehetséges fiatalember sorsát később is egyengette. Minden más ifjú hívénél jobban szerette,[7] s a nem túl jó anyagi körülmények között élő ifjú joghallgatót egy ösztöndíj segítségével Bécsbe küldette. Így 1875-től a nagyhírű tudományos intézet, az Institut für Österreichische Geschichtsforschung hallgatói közé került. Az érzékeny fiatalember egyáltalán nem érezte jól magát Bécsben, bár a tudományos intézet sok értékes tanulnivalóval látta el, de baráti bizalmas nélkül, erős honvággyal küzdve, magyarként perifériára szorulva roppant elhagyatottságban élt. "Dacára, hogy a közös ügyes monarchia legnépesebb városában vagyok, úgy tetszik, mintha egy kietlen pusztában, lakásnélküli territóriumon bolyonganék"[8] - írta Szilágyinak. Rövidesen, 1877-ben a bécsi levéltár aspiránsa lett, de a csekély fizetés és a még mindig erős honvágy miatt a bécsi tartózkodást csak átmeneti időszaknak szánta, egész további életében hazakészült. Főképpen egyetemi tanári állásra vágyott volna, de amikor 1892-ben, Salamon Ferenc halála után végre meghívták a pesti egyetemre, mégsem fogadhatta el a katedrát a felajánlott kevés fizetés miatt. Ekkor lett Bécsben levéltári aligazgató. 1903-ban, Pauler Gyula halálakor bizonyára Thallóczy közbenjárására felajánlották neki az Országos Levéltár igazgatói tisztségét. Az 50 éves, erősen nagyothalló Károlyi azonban már nem tudta a lehetőséget elfogadni, nem akart új hivatali viszonyokhoz hozzászokni, s így egészen haláláig Bécsben maradt.

Társasági helyzetében akkor következett be változás, amikor 1885-ben Thallóczy Lajos is megérkezett Bécsbe. Őt még Budapestről, Szilágyi Sándor köréből ismerte, mindketten tanítványának számítottak. A bécsi évek alatt is élénk levelezésben maradtak "principálisukkal" ahogy Thallóczy szólítja leveleiben mesterét, Szilágyi pedig a legtöbbször Thallóczy lakásán szállt meg, amikor Bécsben járt. A bécsi évek alatt fűződött szorosabbra a két tanítvány barátsága, nagyra becsülték és szinte testvérként szerették egymást. E kivételesen bensőséges baráti viszonyt érzékelteti a következő levélrészlet, amelyben Károlyi egy dedikált könyvet köszön meg: "Elhidd Aggkám, hogy e kedves kis könyv lesz könyvtáram legszeretettebb bijouja s fogadd forró köszönetemet gyöngédségedért, szeretetedért és jó kívánságaidért, a melyeket lelkemből, lelkem legmélyéből viszonzok! Hű ragaszkodással ölel agg és mafla ... Pátsered."[9] Károlyi a tudományos és írói kérdésekben szaktekintélynek számító, tiszta emberségű, végtelenül korrekt tudós volt, Thallóczy pedig inkább a gyakorlatias, a társasági életben vezető szerepet betöltő, vonzó különc, aki sikeres karriert és jobb anyagi körülményeket ért el.Károlyi Árpád
Thallóczy, vagyis az 1857-ben, Kassán született Strommer Lajos német tisztviselő-családból származott, és tanulmányai során lett harcos magyarrá. Húszévesen már Thallóczyként szerepelt, bár a névváltoztatást sosem kérvényezte hivatalosan. A magyar név állítólag onnan származott, hogy amikor Thaly Kálmánt, atyai barátját kérte, hadd vehesse fel az ő nevét, Thaly ezt válaszolta: "Válassz magadnak, öcsém, más nevet a magyar történelemből, amellyel megelőzhetsz egy lóhosszal."[10] Az egyetem elvégzése után először az Országos Levéltár tisztviselője lett 1877-ben. Innen nevezték ki 1885-ben az Udvari Kamarai Levéltár igazgatójának Bécsbe. Ettől fogva volt állandó lakása itt, először az Ungarngasse 47-ben, majd a Traungasse 1. szám alatt bérelt házat, amelyet a "magyar tanyaként" emlegettek a kortársak.

Eleinte a társasági életet számára főleg az jelentette, hogy rendszeresen járt ebédre, vacsorára főnöke, Kállay Benjámin házába, családja körébe. Az egész családdal nagyon közeli, szívélyes kapcsolatba került, dacára annak, hogy elöljárója - nehéz természete, tépelődésre, elkedvetlenedésre hajlamos lelkialkata miatt - többször is, hosszabb időre megszakította vele a bizalmas érintkezést. Kiszámíthatatlan bizalmatlankodásaik, eltávolodásaik ellenére Thallóczy Kállayt tartotta "élete koronájának",[11] s halálát óriási személyes veszteségként élte meg. Képességeit, Magyarországért végzett tevékenységét rendkívül nagyra tartotta. Társasági szempontból is erősen kötődött hozzá és Szögyény-Marich Józsefhez, még az ünnepeken is főnökei családi köre jelentette számára az igazi ünnep helyszínét: "A karácsonyestét nem töltém el vígan. Távol minden agglegényi szentimentalizmustól keresem a társaságot, mert minden ösmerősöm és barátom elszéledt. K-yéknál nem tarták meg 24-én a karácsonyt, hanem elhalaszták szombatra. Elmentem tehát Szögyényiékhez, a hol a gyermekek örömét szemlélvén, maradtam 9-ig, aztán otthon lapozgatám a Russicákat."[12] Bár édesanyjával és testvérével jó viszonyban volt, az ünnepeken nem látogatta őket. Az 1889-es szilvesztert például Budapesten töltötte, Hampelék családi körében. A Pulszky-családdal, különösen Polyxénával, Károllyal és Hampel Józseffel régi jó barátságot ápolt, ők szintén gyakran megfordultak nála Bécsben

A kezdeti időkben meglehetősen idegenül érezte magát, így írt erről naplója első kötetében: "Hetedik éve, hogy Bécsben vagyok. Nem tudtam, s nem tudok meggyökeredzni e városban sehogysem. Az első években sűrű érintkezésben állottam Budapesttel, vonzott le minden, a szakítás fájt."[13]

 

Thallóczy Lajos pesti társasági élete és a kezdetek Bécsben - az előzmények

Budapesten a levéltári kollégák, az egyetemi barátok, a Magyar Történelmi Társaság tagjai vették körül, és sok-sok egyéb ismerősén túl több asztaltársaságnak is tagja volt. Velük szoros kapcsolatot tartott fenn, s részben később maga után csábította őket Bécsbe is, belőlük került ki a "tanya" tagságának egy része.

Ilyen társaság volt például a "Szikszay- compánia", amelynek tagjai a Rákóczi út és a Múzeum körút sarkán épült Szikszay Sörözőben gyűltek össze. A hely 1875-ben nyílt meg, eredetileg a Nemzeti Színházhoz volt címezve, annak bérházában volt található, de mindenki csak tulajdonosa neve után emlegette.A Szikszay kávéház (Szikszay Ferenc vendéglője) az Astoriánál, 1900-as évek, ismeretlen felvétele
Híres volt jó konyhája, viszonylag olcsó ételei, ide jártak sokan a színház művészei közül. A Thallóczy-féle kompánia tagjai között is voltak színészek: Ujházi Ede, Náday Ferenc. Kívülük ide járt még Szemere Attila, Szemere Bertalan fia, aki Thallóczynak közeli jóbarátja volt, Bartók Lajos, akinek több darabját bemutatta a Nemzeti Színház. Vezére pedig Tibád államtitkár, a "vasfejű székely pixidarius",[14] aki furcsa külsejével, jó olvasottságával, nagy szívével, különcködéseivel remek társaság volt Thallóczynak. "Eredeti compánia a kerek asztalé. Lármáznak, teli szájjal beszélnek hivatalos ügyekről mások előtt, meg sem száradt még a ténta, minden titkos dolgot itt vitatnak meg - a társalgásban passive részt vevő pinczérek jelenlétében. Hogy a forma honi és »zaftos« magától értetődik."[15] Ebből a körből a Náday-házaspár gyakori vendége volt Bécsben, s amikor Náday Ferenc 1909-ben meghalt, Thallóczi így írt róla egy levelében: "Igazán sajnálom a vén Nádayt. Komédiás volt, de legalább egészen, lelke teljességéből vált azzá. Finomabb kaliberű alak volt, a jobb emberek egyike. ... több volt benne a szeretet az epénél."[16]

Egy másik kör, ahová szintén rendszeresen eljárt, a levéltári tisztviselők, történeti munkákkal foglalkozók baráti társasága. "Schódli vármegye" tagjai Schodl Mátyás vízivárosi vendéglőben tartották találkozóikat, bár például 1880. július 26-ai levelében[17] Szalay József tájékoztatja Thallóczyt mint "Schódli vármegye főjegyzőjét", hogy szombaton zárt ajtókat találtak, mert összejöveteleik helyszíne bezárt csőd miatt. Ekkor hosszas keresés kezdődött: kipróbálták a Kammon Kávéházat, megalakították "Schódli vármegye bujdosó rendei"-t, de ez a hely nem tetszett az elnöklő Nyáry Albertnek. Majd a Vadászkürtben találkoztak, de ez egyhangúlag alkalmatlannak találtatott, ezután a Ferenciek bazárjában lévő kávéház következett, majd az "Akadémiai Kör", de ezzel az elnök végképp egyet nem értvén nem, jelent meg a találkozón. Ekkor Deák Farkas, Nagy Gyula, Majláth, Tagányi Károly az állandó tagok Thallóczyn és Szalayn kívül. Később a Schódli újra kinyitott, és változó tagsággal újra működött a társaság, új résztvevők voltak Szinnyei József, Fejérpataky László. Ezek közül a barátok közül sokan később hosszabb-rövidebb ideig lakói is lettek a bécsi "tanyá"-nak.

Thallóczy 1890-es feljegyzéseinek alapján állítható, hogy a későbbi élénk társasági életnek még nincs nyoma, de azért összejöveteleket már rendezett. Kállay Béni gyermekeinek tiszteletére is adott például estélyt, ahova a gyerekeken kívül édesanyjuk is hivatalos volt. Vele Thallóczynak különösen bizalmas viszonya volt, gyakran jobban átlátták a férj ügyeit, mint a labilis kedélyű politikus maga. A Kállay-gyerekek, fiúk és lányok vegyesen, igen jól mulattak, volt zene, tánc, énekelőadás, a meghívottak között pedig Thallóczy szűk baráti köre: Károlyi Árpád, Szalay László, Beleznay, Hodinka Antal vettek részt.[18]

A közös vacsorák előzménye az is, amikor a Budapestről érkező látogatókkal a bécsi éjszakában kalandozni indultak. "Itt jártak Csontosi, Fejérpataky, Törley pavillonjában 16-án este dőzsöltünk; ott volt Rosner, P. Guszti és Neményi is. ... A legjobb pezsgő most - a magyarok közt - a Törley Talismanja, palaczkja 3 frt. Igen ízes és nem okoz fejfájást. Osztrigáztunk s keményen ittunk a kiváló chambre separée-ban, azután elmentünk egy kétes kávéházba, onnan haza. Ezt nevezik murinak".[19]

A Pestről rövidebb időre Bécsbe érkezett látogatók mellett és legközelibb barátján, Károlyi Árpádon túl néhány Thallóczy számára ismert tudóst is huzamosabb időre a császárvároshoz kötött a munkája. Ők azután szintén állandó vendégek lettek Thallóczynál, és az állandó kör kialakulását elősegítették jelenlétükkel.

A kiegyezés után a Hofkammerarchiv magyar anyagainak magyar kézbe adását akarták elérni a magyar történészek és politikusok. Az Országos Levéltár 1874-es újjászervezésekor megindult a "levéltárügy közjogi harca",[20] amelyben a Hofkammerarchiv megosztását akarták elérni, s az abban talált magyar vonatkozású anyagokat Bécsből Budapestre szállítani. A kiválogatás félig titokban kezdődött, Thallóczy támogatásával, Kállay hallgatólagos engedélyével. Erre a feladatra az Országos Levéltár állandó kutatót küldött: 1898 és 1903 között Takáts Sándort, 1903 és 1907 között Hodinka Antalt, 1907-től pedig Szekfű Gyulát. Mindhárman szívesen látott vendégek, belső bizalmasok lettek a Traungasseban, és Thallóczy felügyelete alatt végezték a munkájukat. A dolog fontosságát Thallóczy számára az is mutatja, hogy amikor 1898-ban, Kerékgyártó Árpád halála után felajánlották neki az egyetemi tanárságot, elfogadta ugyan, de azzal a kikötéssel, hogy addig nem megy, amíg a levéltár megosztásának kérdése nem rendeződik el.[21]

A piarista történetíró, Takáts Sándor öt évet töltött Thallóczy közvetlen környezetében, irányítása alatt dolgozott a levéltárban, és nála is lakott a traungassei lakásban. A korábban irodalom- és iskolatörténettel foglalkozó Takáts pályáján fordulatot jelentettek a bécsi évek, itt kezdett el foglalkozni gazdaságtörténeti tanulmányokkal. Ahogy visszaemlékezéseiben szerepel: "Thallóczy Lajos és színmagyar társaságának mindnyájunktól tisztelt seniora: dr. Károlyi Árpád évek hosszú során át a hazai és a külföldi irodalom minden valamirevaló termékét megvitatták egymás közt ...Láttam az ő ideális céljukat, átéreztem hivatásukat, s követőjük lettem, mert a munkában ilyen férfiakat követni dicsőség!"[22]Takáts Sándor
Takáts Sándor talán még Thallóczynál is inkább megtestesíti azt a figurát, aki a Traungassen kívül máshol nem talált otthonra. Piarista rendi tag lett 1886-ban, de életrajzírója szerint csak a biztos tanári állás reményében. Három évet töltött Nyitrán tanárként a gimnáziumban, majd 1889-ben Pestre került: "Nyitráról, ahol a jámbor házfőnök különben sem szerette túlságosan a világias felfogású, társaságot és tréfát kedvelő fiatal rendtársat".[23] Amikor a bécsi megbízás után hazatért, nagy csalódására nem kapta meg a pesti gimnázium főigazgatói állását, ezért 1904. szeptember elsején Thallóczyhoz írt levelében teljes komolysággal kijelentette, hogy ha átveszik, átlép a bencés rendbe.[24]

Hodinka Antalt Thallóczy fedezte fel a tudományos élet számára, ő hozatta Bécsbe. Németül is az ő biztatására kezdett tanulni, éppen azért, hogy a bécsi állásra alkalmas legyen. Hodinka - főnöke segítségével - kiváló szlavistává vált, miközben Thallóczyt titkárként, ügyintézőként, mindenesként segítette. Végzett számára másolásokat, intézte a ház ügyeit, ha kellett, a vendégeket kalauzolta, elvégezte a postai és könyvszerzési feladatokat, segített utazási előkészületeiben. Cserébe Thallóczy anyagilag is támogatta, például Szilágyitól azt kérte 1897-ben, hogy cikkeire az előleget Hodinkának utalják át, nehogy az adósságokat legyen kénytelen csinálni.[25] "Lelki fiaként" említette naplójában,[26] s ez valószínűleg nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Hodinka - akit egyébként a baráti társaságban nem egyszer kissé félnótásként[27] kezeltek a mindennapi élet dolgaiban - a pozsonyi jogakadémiai álláshoz jutott. A harmadik levéltári kiküldött, Szekfű Gyula pályáján szintén fontosak a Bécsben töltött évek, bár ő - jóval fiatalabb lévén - a tanítványi körbe tartozott, képességeit viszont Thallóczy is messzemenően elismerte. Az Országos Levéltár díjtalan fogalmazó gyakornokaként 1910-ben Károlyi Árpád szárnyai alá került a Staatsarchivba II. osztályú fogalmazói minőségben, s a történeti műhelyként is működő tanyán gyakori látogató lett.[28]

A századforduló táján, amikor pedig már híre lett a tanyának, és rang volt odajárni, ott részt venni a vacsorákon, Kállay Bénivel, Szögyény-Marich Józseffel, Khuen- Héderváry Károllyal és Tisza Istvánnal találkozni, akkor a delegációk idején sok politikus, bankember, katonatiszt és egyházi személy is rendszeres látogatója lett a traungassei háznak. Thallóczynak főleg a naplói tanúskodnak arról, milyen sokat tudott a korabeli "közösügyes" politika indítékairól, szereplőiről, s milyen sok apróbb-nagyobb politikai titok tudója volt.

 

A Deli Büzér-klub

A házigazdával legszorosabb viszonyban állók, a legközelebbi barátok különös klubot alkottak: Deli Büzér-tagságot kaptak. Ahogyan Szegedy-Maszák Aladár írta visszaemlékezéseiben, aki fiatal kora ellenére, apjára való tekintettel látogathatta az összejöveteleket: "A Thallóczy-körben az emésztéssel kapcsolatos funkciók, testrészek és termékek a szexuális elemeket háttérbe szorították, ami a klub címében, az összejövetelek alatt használt edények díszítésében és abban is kifejezésre jutott, hogy ilyen alkalmakkor szabad volt hangosakat ereszteni."[29] Ezeken a hetenként egyszer rendezett, szigorúan zártkörű fizetéses vacsorákon a házigazdának a "büzérnagy" megszólítás járt. Hogy pontosan mikor kezdődtek a büzér-találkozók, nehéz megállapítani. A napló alapján úgy látszik, hogy 1892 előtt biztosan nem, 1894-ből azonban már van olyan Réthy-levél, amely a "Büzérnagyom" megszólítást tartalmazza.

A tagság változó volt, a távollét okán elveszthető volt a megtisztelő részvételi lehetőség. 1894-ben például Réthy László írta,[30] mennyire örül Fejérpataky László a büzérségbe való bekerülésnek, aki egy 1902-es taglistán viszont már nem szerepel. Az utóbbi összeírás oka a következő volt: "Abban állapodtunk meg Szalayval, hogy Marzsó halála napján özvegyének mi valamennyien büzérek egy levélben összegyűjtve elküldjük névjegyeinket."[31] Hodinka Antalt bízta meg a megszerzéssel, és kérte, hogy küldje el azokat Budapestre. A névsor: Károlyi, Takáts, Hodinka, Sigmond, Dietl, Álgya, Révész, Tury, Thallóczy, Réthy.

A "klub"-ról szóló híreket Thallóczy egyáltalán nem szánta a nyilvánosság elé, nyilván lelki alkatának jobban megfelelt a beavatottak útján terjedő, titkosság, különlegesség látszatát elősegítő, homályban maradó összejövetel, mintha azt a nagyközönség szeme elé tárnák. Amikor Takáts Sándor 1904-ben kérdést intézett hozzá, Bernát István felkérésére írhat-e a bécsi magyar körről, Thallóczy rémülten tiltakozott: "A büzérségről, az isten áldja meg, ne írjon, hiszen azzal egyáltalában agyonver mindent, amit e téren elértünk. ...az a kis szeretet, ami köztünk meg van, az azért olyan becses, mert háziasan vagyunk vele és nem ütjük dobra. A legrosszabb szolgálatot tenné vele, ha csak meg is említené."[32]

A levelekből és visszaemlékezésekből idézhető fel, hogyan is zajlottak ezek az összejövetelek. Lebonyolításukat tekintve voltak úgynevezett "teljes vasárnapok", amikor ebéd és vacsora is járt a befizetésért, és csak vacsorás vasárnapok is. Thallóczy igencsak szívesen és gourmand módjára evett, így a szakácsnő kiválasztása egyáltalán nem volt mellékes számára. A levelekben említett Ilka nevű szakácsné, teljes nevén Mathiász Jánosné, a lakók és a gazda nagy megelégedésére működött. Leveleiben is gyakori téma a gyümölcsök beszerzése, ez a kérdés nagyon fontos volt Thallóczy számára. Mind a Szilágyi Sándor által küldött barackok, mind a Takáts Sándor komáromi kertjéből küldött körték állandóan említtetnek az egymáshoz küldött írásokban, a büzérek nagyon várták a küldeményeket.

Az anyagi vonatkozásokban Horánszky szerint voltak vitás pontok, bár a lakásnak, étkezésnek megvolt a kiszabott tarifája. Nem mindenkire vonatkozó, állandó öszszegről volt szó, hanem változóról: a lakó kellemes vagy kellemetlen személye szerint más-más tarifa tartozott az egyes emberekhez. A nem túl nagy összeg kifizetésével a lakó jogot kapott a fesztelen bírálatra, a házigazdával szembeni riposztozásra is. Ez még odáig is elmehetett, hogy "A rossznyelvűek azonban ráfogták, hogy a kiporciózott fizetésben nem részesedik s a számla-összeállítást úgy csinálja, hogy ő maga az anyagi beszolgáltatáson kívül marad, vagy mint a renitensek állították, a közös érdek rovására potyázik."[33] A fennmaradt levelek tanúsága szerint[34] a "bennlakó" Hodinka Antal vasárnapi ebédköltsége például 1.65 frt volt, míg 1896-ban egy évi ottlakásért 120 forintot, havi cselédbér-hozzájárulásért 2 forintot fizetett. Thallóczy igen pontosan elszámolt mindennel, hiszen fizetni kellett még júniustól novemberig petróleumra, kéményseprőre, kályhára, naftalinra 7.52 forintot, valamint ún. "nem indokolható tételek"-et, "a hol a közösség jogilag absurdum, p. o. seprő, közös fundus instructus," ezt a számlát májusban "megváltási somma"-ként, 2 forinttal egyenlíthette ki Hodinka, amit a házmesternek kellett odaadnia.

A hangulat tehát ezeken az összejöveteleken meglehetősen fesztelen volt, vaskos tréfák röpködtek, zajosan, hangosan lármáztak, amiben a házigazda járt élen. Azzal indokolta ezt, hogy "sok süket ember van a társaságban, akik megkövetelhetik, hogy megfizetett ebédjükért méltányos elbánásban részesüljenek".[35] Nyilvánvalóan ez csak egyik indoka a féktelenségnek, de Károlyi Árpád például valóban fiatal korától bajlódott a hallásával, s idős korára szinte teljesen megsüketült.

Amikor az összeszokott társaságba tekintélyesebb, előkelőbb vendég érkezett, sokat finomítottak az általános beszéd és tréfa stílusán, Thallóczy ekkor "azt a szótárt is félretette, melyből szívesen szemelgetett, hogy alattvalóiban a gyanús szín és szagok iránti érzék kicsapongásait ébren tartsa".[36]

Ebben az "ébren tartásban" nagy szerepet játszottak udvari poétájának, Réthy Lászlónak fellépései, amelyek szorosan hozzátartoztak a büzérnapokhoz.Réthy László
A "tábori lantos" civilben a Nemzeti Múzeum segédőre volt, tudós numizmatikus, aki a "keresztségben" a Lőwy Árpád nevet kapta, és kötelessége volt a büzérek szórakoztatása. Horánszky a legfeszélytelenebb látogatónak nevezi, akinek teljesen mindegy volt, örömmel látják-e vagy sem, ment Bécsbe akkor is, ha ott semmi dolga nem akadt.[37] Versei révén jogot formált az ingyen kosztra-kvártélyra, nem törődve a stílusa tisztátalansága ellen tiltakozókkal. Horánszky meglehetősen fanyalgó véleményét a levelek nem támasztják alá: Thallóczy kifejezetten szeretettel írt Lőwyről annak halálakor, s a társaság és Réthy összetartozását hangsúlyozta. A fizetés elmulasztásának valószínűleg súlyos anyagi okai voltak. Réthy állandó pénzzavarral küzdött, először felesége betegsége, majd 1893-ban bekövetkezett halála után lánya neveltetési költségei miatt. Fennmaradt olyan levele, amelyben kölcsön kell kérnie, hogy a Magyar Történelmi Társulat tagsági díját, a 7-8 forintot be tudja fizetni. Így már érthetőbb, miért indult verseivel vándorkörútra az országban, ahol hallgatósága és honorálója mindig akadt trágár szavakban és témákban bővelkedő "fekete" és magasztos mondanivalójú "fehér" verseinek egyaránt. Ezek voltak az úgynevezett Lőwy-esték, amelyek mindig nagy mulatozásba torkolltak. Réthy többször kérte Thallóczy segítségét: 1896-ban a Magyar Nemzeti Múzeum igazgató őri állásának megszerzéséhez, 1899-ben egyetemi katedrára jutáshoz, de Thallóczy nem akart vagy nem tudott segíteni. Amikor azonban Réthy 1914-ben légcsőrákban meghalt, így írt róla Takátsnak: "Sok jó órát töltöttünk együtt, s emlékét mi őrizzük meg a leghívebben. Egyike azoknak, a kik hiányoznak, ha már nincsenek. Egyetlen volt a maga nemében, Löwy Árpádunk többé nem lesz."[38] Bár tervezték, hogy méltó emléket állítanak neki, s a megvalósításhoz megnyerték Bárczy polgármestert, aki szintén gyakori látogató volt a tanyán, s Lőwy verseinek nagy kedvelője, de a világháború kitörése, s a kör felbomlása azután ezt a tervet semmissé tette.

A féktelenség keresése, a hangos tarkaság igénylése Thallóczy jellemének része volt, mint ahogy az is, hogy a rangkülönbségek nem feszélyezték. Asztalánál megjelent "népét" alattvalóként kezelte, gyakran tréfái áldozatává tette. Teljhatalmú úrként viselkedett, s tekintélye, társadalmi befolyása okán, s mert tudták, hogy szarkazmusa jó lelket takar, még a megbántottak sem nagyon mertek szólni ellene.

Ugyanakkor voltak csendes "családi vacsorák" is, amikor a gazda gyakori külföldi utazásairól mesélt, s valószínűleg ilyenkor cserélhettek eszmét tudományos kérdésekről, eszményekről is. Gyakran játszottak kalábert az idő közös elütésére. A játék, a kis összegű fogadások a levelek tanúsága szerint nagyon jó csendes kikapcsolódásnak számítottak Thallóczy számára.[39]

A Bécsben összegyűlt történészi gárda gyakran figyelembe vette a büzérség szempontjait más ügyekben is. Amikor például Károlyi Árpád tiszteletére köszöntő kiadványt szerkesztettek, Takáts Sándor így írt Thallóczynak: "Áldássy[40] fölösleges. Ő kívül esik a büzérségen. Jobb lenne inkább Tagányit[41] bevenni, akit igen szeret Károlyi"[42]

 

A nyilvános társasági élet és a mecénási szerep működése

A tágabb kör és különösen a hölgyismerősök, feleségek csak a "fehérestélyekre", műsoros zsúrokra kaptak belépési engedélyt. A résztvevő kisasszonyok általában vagy színésznők, énekesnők voltak, vagy egy-egy bennfentes férfi hölgyrokonai.[43] Ilyenkor a lakás sajátságos művészi ízlésre valló tárgyait, műalkotásait letakarták. Bár ezeket nem írja le senki, a levélpapírok egy részére feltehetőleg a közülük válogatott festmények lenyomatai kerültek. Különösen Takáts Sándornak írt Thallóczy előszeretettel ilyen papírokon. A képek üzekedő vaddisznókat, lábán kalapot egyensúlyozó meztelen nőt, s különféle intim és/vagy illetlen helyzetben ábrázolt embereket mutatnak.

A hagyományosabb társasági eseményekre emlékeztető összejövetelekre rendszerint bécsi ismerősei, hivatalnoktársai közül is meghívást kaptak néhányan. Így lett például az egyik leggyakoribb látogató dr. Max Kutschera, a levéltár egyik ifjú alkalmazottja, vagy rövid ideig bennlakó Roderich Goos, az ígéretes fiatal osztrák történész.

Thallóczy különös egyéniségét a visszaemlékezők is különféleképpen rajzolják meg, mind ízlésük, mind a baráti viszony fokától függően. Károlyi Árpád szeretetteli emlékbeszédén kívül két fiatalabb, Thallóczy körében otthonosan mozgó tag írta le a bécsi körrel kapcsolatos emlékeit: Horánszky Lajos és Traeger Ernő. Horánszky nem a legbelsőbb kör tagja volt, visszaemlékezése talán kicsit túl is karikírozza Thallóczy személyét. Traeger titkára volt, aki azonban egyáltalán nem önálló segítőtársként, hanem alávetett beosztottként élt főnöke mellett. Thallóczy bizony alkalmazottait kénye-kedve szerint használta, és familiáris hangnemben gyakran rendszabályozta is őket, miközben igyekezett segíteni boldogulásukat, törődött sorsukkal. Ugyanakkor féltek is befolyásától a távolabb lévők: "Összeköttetéseiről legendák keringtek, s ezek között nem utolsó az, hogy I. Ferenc József királynak a téli időszak beálltával a reggelihez Thallóczy Lajos küldte a - paprikás szalonnát."[44] Traeger visszaemlékezésén is érezhető némi tartózkodó távolságtartás, a különösségek hangsúlyozásának kedvelése. A levelek sokkal inkább megmutatják Thallóczy érzelmes, szeretni tudó személyiségét, mint a később emlékének ápolására létrejött kör visszaemlékező kiadványai. Mert kívülről nézve talán tényleg így festett: "Ő volt a Diplomatenkurs egyénisége. Barna vagy sötétkék, piszkos, pecsétes kaftánszerű redingotokban járt, ápolatlan külseje mögött nagy ész, igen sok humor és eredetiség rejtőzött."[45] Titkára is leírta, hogy a legvalószerűtlenebb ruhákban volt képes még az udvari bálokon is megjelenni. Különc szokásai közül kiemelik, hogy reggel és este kakaskukorékolással köszöntötte és búcsúztatta a napot (ezt persze a bennlakóknak végig kellett élvezniük minden nap), hogy tréfával nem maradt adósa senkinek, hogy kedvességének is gorombán adott hangot, s hogy szerette a vaskos tréfákat. Erényei között említik, hogy eredeti egyéniség volt, nagyon tudott hatni az emberekre, barátaihoz pedig meleg szeretet és hűség fűzte. Ahogyan halála évében írta Takátsnak: "Az öreg Pátsert [Károlyi beceneve] kezelje vattában, mert megérdemli. Ha nehéz is a természete, de a magáé sem könnyű. Össze kell szokni, öreg Tyatya [Takáts beceneve], mert ha egymást nem szeretjük, a fene se szeret minket."[46]

Minden visszaemlékező említi és elismeri, hogy szívesen támogatta a fiatal, feltörekvő tehetségeket, pénzzel, munkaalkalommal ("dolgozva dolgoztatott"[47]), lakhatási lehetőséggel, állásra ajánlással. S hogy ez mennyire belülről jövő, elhatározott szándéka volt, s nem múló szeszély vagy a különcködés egyik formája, arra bizonyíték egy levél 1895-ből, amelyet Szilágyi Sándornak írt: "Rám a Principális Úr szeretete egy kötelességet rótt, mely bennem az embert nemesítette meg. Ugyanis azon a módon járok el én is a nálamnál fiatalabb nemzedékkel, örülök, ha tehetek értök valamit, s ez az én megnyugvásom. Csak így lehet közszellemet teremteni, csak így a jövőt megalapítani."[48] A különös kettősséget, amely a pátosztól sem mentes, a magyar jövőt szem előtt tartó levél és Thallóczy cinikus tréfái között feszül, indokolhatja, hogy a társaság mindenkori középpontja korántsem volt elégedett azzal, amit elért. Hivatalnokpályáján igazán sikeres volt, hiszen 1908-ban a közös pénzügyminisztérium osztályfőnöke lett, 1915-ben pedig a megszállt Szerbia polgári kormányzójává nevezték ki. Mégis mindig volt benne vágy egy megírandó nagy történelmi munka után, amelyet napi elfoglaltsága mellett képtelen volt előkészíteni, átgondolni. Ez a kívülről sikeresnek látszó ember nagyon keserű sorokat tudott írni naplójába egy Imperiál-beli bankett után: "Egy csinos kis fejfájás és jókora macskanyösz volt a tiszta haszon belőle s egy jókora darab remény, hogy l.....sz lesz belőlem ezen a pályán. Azaz még az sem, mert azzal legalább gummiként törölni lehet, de én már csak nem is törlök. No de mindegy."[49]

A fiatalokban viszont talán a lehetőséget is ünnepelte, hogy még nagyobb az esélyük a kibontakozásra. A ház legbelső köréhez tartozott két ifjú tehetséges képzőművész: Révész Imre, a Munkácsy-ösztöndíj első nyertese, és Tury Gyula. Ők egyrészt Thallóczy könyveihez és a Magyar Történelmi Társulat kiadványaihoz készítettek illusztrációkat, ezáltal állandó megbízáshoz, anyagi biztonsághoz jutottak. Másrészt Tury volt a tanya piktora, ő festette a hírhedt freskókat, amelyek nagy sikert arattak a vadabb ízlésű látogatók között.

A fiatal támogatottak között voltak időnként hölgyek is, akik közül némelyik bennlakóként is a tanyára került. Ehhez ünnepélyes leánnyá fogadási ceremónia dukált, s a családi vacsorán a többiek is elfogadták az új leányt.[50] Közülük háromnak ismerjük a nevét: "Fehérke": Farkas Blanka, "Fekete lányom": Olteán Klotild és "Sáry": Sebeők Sári. Utóbbit 1905-ben Csánki Dezső ajánlotta Thallóczy védőszárnyai alá mint anyósa testvérének, dr. Sebeők Antal honvéd-főtörzsorvosnak a lányát. Sebeők Sáry a bécsi Operához szerződött, saját lakása is volt, inkább a társasági bevezetését és erkölcseinek őrzését bízták Thallóczyra. Olteán Klotild és Farkas Blanka azonban a traungassei ház lakója lett, egészen Thallóczy haláláig hosszabb-rövidebb ideig ott éltek. Mindketten énekelni tanultak, próbaénekléseken próbáltak szerződéshez jutni magyar és külföldi színházaknál. Olteán Klotild egy budapesti postatiszt lánya volt, aki gyermeke taníttatását nem tudta vállalni, így került ki a lány önerőből Bécsbe. A művészetkedvelő Thallóczy figyelmét valószínűleg felhívták a szép hangú énekesnő-palántára, akit későbbi németországi és párizsi tartózkodásain is ajándékkal, pénzzel segített. A levelek tanúsága szerint a lányok igencsak ügyesen bántak "Édes szép pótapjuk"[51]-kal, s amit csak lehetett (szerénységet mímelve) elértek nála. Farkas Blanka 1907-ben lett a ház lakója és Thallóczy védence, amikor is a családi vacsorán az ünnepélyes leánnyá fogadás zajlott. A büzérek egy része kivette a részét a lányok kísérgetéséből, a társadalmi rang megadásából is. Takáts egyik levelében[52] kifejezetten támadta a lányokat, mert azok mást mondanak a büzérnagy szemébe, mint a háta mögött, s nem a legnagyobb szeretet és hála hangján nyilatkoznak "apjukról". Ugyanakkor a levélből is kiderül, hogy tudta, hiába szól, ebben a kérdésben Thallóczy nem ismert ellenvéleményt.

Különös támogatottja volt, és társaságához is tartozott a művészi babérokra törők közül Darás János, aki egy szitásmester fiaként született 1874-ben. Gipszöntősegédből lett 1894-ben a bécsi akadémia hallgatója, ahol 7 évig tanult a korabeli leghíresebb mestereknél, Hellmernél és Zumbuschnál. Három kiállítást ért meg a Műcsarnokban korai haláláig. Őt Thallóczy nemcsak pénzzel támogatta, hanem megrendelésre elküldte barátaihoz. Így rendelt tőle és fizetett neki például a Pulszky-család vagy Thaly Kálmán is.

Szakácsnője fia, Mathiász Oszkár szintén művészi ambíciókat dédelgetett. Fejlődése előmozdítására, Thallóczy tanácsára, híres festők képeit másolta, s ehhez kellett megrendelésekhez jutnia. Onán becenéven szintén a társaság tagja volt, lévén hogy anyjával úgyis a házban élt.

Gyakori lakói voltak a háznak a Wein család tagjai Késmárkról, akiknek mű- és mechanikai szövödéjük volt, és a családfő, Wein Károly volt a munkapárti pártelnök a késmárki kerületben. Ő többször feleségével együtt Thallóczy vendégszeretetét élvezte, a levelekben Wein Szultl néven szerepel. Amikor 1912-ben Tibor fia Bécsbe került egyetemre, arra kérte Thallóczyt, legyen a védelmezője, vezesse be a társasági életbe. A fiú egy évig ingyen lakott a tanyán, de közben a család rendszeres megrendelője volt Mathiász Oszkár másolt képeinek. Így kapcsolta össze Thallóczy támogatottjainak ügyeit.

A tanya vidám élete a háború kitörésével megváltozott: többen bevonultak a tagok közül, kevesebbet utaztak, rosszabb körülmények között éltek. A végleges befejezést pedig Thallóczy 1916-os váratlan halála jelentette, amikor Ferenc József temetéséről hazafelé tartva Herceghalomnál vonatszerencsétlenség áldozata lett, s ezzel a különleges magyar kör megszűnt Bécsben.

 

1. számú melléklet

A MTA Kézirattárában Ms 6263/1 szám alatt, Hodinka Antal hagyatékában található egy 1905. októberi keltezésű körlevél a büzérség aktuális szabályairól.

 

Tudatom annak rendjiben, amint illik, hogy a büzérség f. é. október 8-án, Brigitta napján megkezdi az 1905-06. évadot.

Mindenféle félreértések és izetlenkedések elkerülése céljából tudatom a következőket:

A) aki a pont ½ 2 kor tartandó ebéden és a 8kor kezdődő vacsorán részt akar venni, ezt tudassa szombaton pneumával vagy levelezőlapon hivatalomban (Johannesg. 6.). Aki nem tudatja, és enni nem kap, magára vessen.

B) A vacsora díjja előre fizetendő.

C) Bort adok, sört nem. Szivart senki se kap nálam, még pénzért sem.

D) Pálinkát, ha van, adok ingyen. Likőrt csak pénzért.

E) Október hóban 8, 15 és 22-én vannak teljes vasárnapok. Minthogy a hó végén 3-4 hétre elutazom, a legközelebbi teljes büzéri vasárnap november 26. lesz. A közbeeső vasárnapokon ebéd nincs, hanem aki vacsorára el akar jönni, írjon dr. Hodinka Antalnak (III. Traung. 1. I. Stiege II.) szombaton reggel, hogy eljön vacsorára.

F) Aki vacsorára vagy ebédre jelentkezett és nem jön el, az a ráeső díjat a legközelebbi alkalommal tartozik befizetni, a büzéri szegényalap javára.

G) Akik óhajtják, hogy zongora is legyen a kvártélyban, nov. 26-tól kezdve, azok okt. 8án nyilatkozzanak, vajon részt vesznek-e a zongorabérletben. Aki nem akar zongorát és nem fizeti a zongorabérletet, esetleges zenei produkciók alkalmával vagy a folyosóra köteles kimenni, vagy a szegényalap javára azon alkalommal tetszés szerinti sommát tartozik adni, amely 1 (egy) koronánál kisebb nem lehet.

H) Elvárom a kártyázóktól, hogy időnként tiszta vagy kevésbé piszkos kártyákkal járulnak a közalaphoz.

E szabályzat a fehérestélyeket nem érinti.

Büzérnagy

2. számú melléklet

A Thallóczy-körben rendszeresen megfordulók névsora Horánszky Lajos: Magyarok Bécsben. Károlyi Árpád és Thallóczy Lajos köre című munkája alapján

Angyal Dávid, Arnóthy-Jungerth Mihály, Bárczy István, Berzeviczy Albert, Csánki Dezső, Dr. Grósz Emil, Eckhart Ferenc, Edvi Illés Aladár, Fejérpataky László, Forster Gyula, Fraknói Vilmos, Hazai Samu, Hodinka Antal, Huszár Imre, Jászai Mari, Juhász Zsigmond, Kary Béla, Kozma Andor, Kresz Géza, Lénárt Zoltán, Lucich Károly, Márkus Emília, Náday Ferenc, Némethy Károly, Pulszky Károly, Rákosi Jenő, Rákosi Viktor, Réthy László, Révész Imre, Suhay Imre, Szádeczky Lajos, Szász Károly, Szekfű Gyula, Takáts Sándor, Thaly Kálmán, Traeger Ernő, Treer János, Tury Gyula, Ürmény Miksa, Vízváry Gyula, Wertheimer Ede


[1] Takáts Sándor írta például Thallóczy Lajosnak egy levelében a Kállay Béniről szóló emlékbeszéd kapcsán, hogy Kállay osztrák-magyar volt, nem magyar. Takáts Sándor levelei Thallóczy Lajosnak, OSZK Kézirattár, Levelestár, 19. levél, 1909. május. 2. Ugyanez a gondolat merül fel Thallóczyval kapcsolatban, hogy a Monarchia szempontjai és a magyar nemzeti érdek sajátos, "közösügyes" felfogása volt jellemző rá. Glatz Ferenc: Történetíró és politika. Szekfű, Steier, Thim és Miskolczy nemzetről és államról. Bp., 1980. 129. old.

[2] Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459, 1. kötet, 254. old.

[3] Ezt az állítást támasztja alá Takáts Sándor egy levele, amelyben azt indokolja, miért nem a traungassei szállást veszi igénybe: "Ami a kis szobákat illeti, már kivénültem a diákéletből s nagyobb csendre és nyugalomra van szükségem." Takáts Sándor levele Thallóczy Lajoshoz, é.n. nov. 27., OSZK Kézirattár, Levelestár 31. levél.

[4] Különleges, történeti szempontból forrásként nehezen használható írás Jékely Zoltán Bécsi bolondjárás című műve (Bp., Magvető, 1963.), amelyre Ujváry Gábor hívta fel a figyelmemet. A 8. fejezetben a "Magyar ház rejtelmei", címen nyilvánvalóan Thallóczyt és körét írja le. A Traungassét név szerint említi, Thallóczy Vaskóczy Döme néven szerepel. Rengeteg apróság egyezik, amit a levelekből tudunk a házról, de miután nem ismerem a pontos forrását, honnan, kitől szerezte Jékely az értesüléseit, nem tekinthetem hiteles leírásnak.

[5] Thallóczy Lajos levele Takáts Sándorhoz, 1914. március 1., OSZK, Kézirattár, Levelestár, 11. levél.

[6] Jellemző a sokfajta, a kortársaknak is szinte átláthatatlan becézési módra, hogy amikor Peregrin Jánost felkérték 1922-ben a napló gyorsírásos részeinek átírására, magánszorgalomból készített egy listát is a kötetekben szereplő becenevek feloldására. Már ebben a Thallóczy halálához közeleső időben készülő listán is találhatóak olyan nevek, amelyekről nem tudták pontosan, kit takarnak. A lista az OSZK Kézirattárában található, Fond XI/1.134. Néhány példa a listáról: Bunkuku - Jungerth Mihály, Szalontót - Fejérpataky László, Főpapnő - gr. Teleki Sándorné, Hugyecz - Hodinka Antal, Noszkó - Csontosi János, Oszip - Szinnyey József, Podesta - Bárczy István.

[7] Angyal Dávid: Károlyi Árpád. Emlékbeszédek, 23/12., 7. old.

[8] Angyal Dávid: Károlyi Árpád. Emlékbeszédek, 23/12., 8. old.

[9] Károlyi Árpád levele Thallóczy Lajoshoz, Bécs, 1913. október 4., OSZK Kézirattár, Levelestár, 13. levél.

[10] Thallóczy Lajos a baráti kör tükrében. Közread., bevez. Traeger Ernő, Bp., 1936., 8. old.

[11] Horánszky Lajos: Magyarok Bécsben. Károlyi Árpád és Thallóczy Lajos köre. Bp., 1941. 25. old.

[12] Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459, 1. kötet, 126. old.

[13] Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459, 1. kötet, 84. old.

[14] Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459, 1. kötet, 136. old.

[15] Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459, 1. kötet, 137. old.

[16] Thallóczy Lajos levele Takáts Sándorhoz, 1909. IV. 16., OSZK Kézirattár, Levelestár, 5. levél.

[17] OSZK Kézirattár, Fond XI/915.

[18] Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459, 1. kötet, 209-210. old.

[19] Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459, 1. kötet, 222. old.

[20] Glatz Ferenc: Történetíró és politikus. Szekfű, Steier, Thim és Miskolczy nemzetről és államról. Bp., 1980. 128. old.

[21] Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459, 1. kötet, 601. old.

[22] Nagy Miklós: Takáts Sándor. Emlékbeszédek, 22/16, 1937. 11. old.

[23] Nagy Miklós: Takáts Sándor. Emlékbeszédek, 22/16, 1937. 7. old.

[24] Takáts Sándor levele Thallóczy Lajoshoz. 1904. szeptember. 1., OSZK, Kézirattár, Levelestár.

[25] Thallóczy Lajos levele Szilágyi Sándorhoz. Bécs 1897. május 22., OSZK Kézirattár, Levelestár, 134. levél.

[26] Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459, 2. kötet, 54. old.

[27] "Őrült Húgynok, Jőjjön haza azonnal. Ugassa ki magát a hivatalból ½2kor falunk. Azt hittem ugyan, hogy lesz esze magától, de félek, hogy nem azért írok. Gazdája" Thallóczy Lajos levele Hodinka Antalhoz, é.n., MTA Kézirattár, Ms 6263/86.

[28] Glatz Ferenc: A fiatal Szekfű bécsi évei. Történelmi Szemle, 1974/3. 397. old.

[29] Szegedy-Maszák Aladár: Az ember ősszel visszanéz... I. kötet, 109. old.

[30] Réthy László levele Thallóczy Lajoshoz, Bp., 1894. március 16., OSZK Kézirattár, Levelestár, 2. levél.

[31] Thallóczy Lajos levele Hodinka Antalhoz, Bp., 1902. május 14., MTA Kézirattár, Ms 6263/20.

[32] Thallóczy Lajos levele Takáts Sándorhoz, Bécs, 1904. július 18., OSZK Kézirattár, Levelestár, 2. levél.

[33] Horánszky Lajos: Magyarok Bécsben, Károlyi Árpád és Thallóczy Lajos köre. Bp., 1941., Thallóóczy Lajos-Társaság kiadványai 10., 27. old.

[34] Thallóczy Lajos levele Hodinka Antalhoz, é.n., MTA Kézirattár, Ms 6263/65.

[35] Horánszky Lajos: Magyarok Bécsben, Károlyi Árpád és Thallóczy Lajos köre. Bp., 1941., Thallóczy Lajos-Társaság kiadványai 10., 28. old.

[36] Horánszky Lajos: Magyarok Bécsben, Károlyi Árpád és Thallóczy Lajos köre. Bp., 1941., Thallóczy Lajos-Társaság kiadványai 10., 14. old.

[37] Horánszky Lajos: Magyarok Bécsben, Károlyi Árpád és Thallóczy Lajos köre. Bp., 1941., Thallóczy Lajos-Társaság kiadványai 10., 29-30. old.

[38] Thallóczy Lajos levele Takáts Sándorhoz, Bécs, 1914. november 24., OSZK Kézirattár, Levelestár, 21. levél.

[39] Thallóczy Lajos levele Takáts Sándorhoz 1914. február 19., OSZK Kézirattár.

[40] Áldásy Antal (1869-1932) történetíró, egyetemi tanár, az MTA tagja.

[41] Tagányi Károly (1858-1924), történész, levéltáros, néprajzkutató, az MTA tagja.

[42] Takáts Sándor levele Thallóczy Lajoshoz, é.n., OSZK Kézirattár, Levelestár 43. levél.

[43] Például Réthy László leánya, ahogyan ez Réthy leveléből kiderül: "Örülök, hogy a fehér-mulatság elmaradt, mert ha leányom meg tudta volna, hogy nem vittem el Bécsbe - mert így történt volna - jajj lett volna szegény fejemnek. Így hát nem kell titkolódznom előtte." Réthy László levele Thallóczy Lajoshoz, Bp., 1904. március 14., OSZK Kézirattár, Fond XI/828, 7. levél.

[44] Thallóczy Lajos a baráti kör tükrében. Közread., bevez. Traeger Ernő, Bp., 1936., 10. old.

[45] Barcza György: Diplomata-emlékeim 1911-1945. 1. kötet, 16. old.

[46] Thallóczy Lajos levele Takáts Sándorhoz, Bp., 1916. január 23., OSZK Kézirattár.

[47] Horánszky Lajos: Magyarok Bécsben, Károlyi Árpád és Thallóczy Lajos köre. Bp., 1941., Thallóczy Lajos-Társaság kiadványai 10. old.

[48] Thallóczy Lajos levele Szilágyi Sándorhoz, Bécs, 1895. május 8., OSZK Kézirattár, Levelestár, 96. levél.

[49] Thallóczy Lajos naplója, OSZK Kézirattár, Quart. Hung. 2459, 1. kötet, 597. old.

[50] Thallóczy Lajos levele Takáts Sándornak, Bécs, 1907. november 14., OSZK Kézirattár.

[51] Olteán Klotild levele Thallóczy Lajoshoz, Páris, 1910. április 20., OSZK Kézirattár, Levelestár, 5. levél.

[52] Takáts Sándor levele Thallóczy Lajoshoz, é.n., OSZK Kézirattár, Levelestár, 11. levél.

EPA Budapesti Negyed 46. (2004/4) Császtvay: Szalon-Garnitúra < > Szerzőinkről