EPA Budapesti Negyed 46. (2004/4) Cieger: Társasági élet "hivatalból" < > Borbíró: "Csevegés, zene és egy csésze tea"
A Pulszky-Szalon
________________
MERÉNYI HAJNALKA

 

"Pulszky Ferenc, a múzeum igazgatója minden szombaton estélyre gyűjti össze vendégszerető lakában a fővárosi tudományos, írói és művészi körök kitűnőségeit" - tudósít a Fővárosi Lapok 1874. március 25-ei száma. Ezek a Pulszky-féle szombat esték sajátos színt jelentettek a pest-budai társaséletben: a találkozók "európai" voltát és szellemközpontúságát a megemlékező kortársak mindegyike kiemeli. Berzeviczy Albert így méltatta az estek házigazdáját 1897-ben, röviddel annak halála után: "hosszú időn át a szellemi élet minden kitűnőségét és minden jelentősebb külföldi vendéget házi tűzhelye köré tudott vonzani, egy »salont« teremtve a szó legeurópaibb értelmében, valódi központot teremtve szellemi életünk számára."2 "Hosszú időn át" - mondja Berzeviczy, és sajnos sokkal pontosabban nem is tudjuk meghatározni, hány éven át létezett Pulszky szalonja. Egykorú és későbbi megemlékezők egyaránt szuperlatívuszokban szólnak róla, de a lelkes méltatásokon kívül csak elszórt adataink vannak. Nem tudjuk pontosan, mikor vált rendszeressé a szombat esti vendégfogadás a múzeumban, csak annyi bizonyos, hogy 1869 után (ez év májusában lett ugyanis Pulszky Ferenc igazgató) és 1871 előtt, tehát még Eötvös József minisztersége idején.3 A szalon az 1870-es években élte a virágkorát, azután a nyolcvanas évek elejétől fokozatosan ritkultak, majd végleg abbamaradtak a szombat esték. Ebben jelentős szerepet játszott a házikisasszonynak, Pulszky Polyxénának néhány ekkori, hosszabb külföldi tartózkodása, valamint az, hogy 1883-ban férjhez ment - a hetvenedik évéhez közeledő Pulszky Ferencnek lánya segítsége nélkül már túl nagy terhet jelentett a rendszeres vendégfogadás. Szívesebben költözött ki nyaranta a Margitszigetre, más időkben csak a Casinóba járt el, és közeli barátaival találkozott.[1]

Ha mint házigazda, elfáradt, meg is érthetjük, főleg, ha belegondolunk, hogy 1880-ban már közel fél évszázados "társasági" múlt állt a háta mögött.Pulszky Ferenc, Borsos József felvétele
Alig tizenöt-tizenhat éves volt ugyanis az ifjú Pulszky Ferenc, amikor anyai nagybátyja, Fejérváry Gábor odaköltözött a Pulszkyak eperjesi házába, és megkezdte unokaöccse irodalmi-művészeti nevelését, valamint bevezetését a társaságba. Mivel Fejérváry Gábor szabadkőműves volt és értő műgyűjtő, Pulszky Ferenc ezekkel a körökkel ismerkedett meg legelőször. Fiatalkori külföldi utazásainak köszönhetően[2] jóformán előbb ismerte meg az európai társas körök, szalonok világát, mint a magyarországiakat. Nem meglepő hát, hogy 1844-ben, második olaszországi útjáról visszatérve nem találta helyét a Sáros megyei társaságban. Visszaemlékezéseiben így ír erről: "Amint Olaszországból visszatértem, nem éreztem magamat otthonosnak Eperjesen, hol a megyei mozgalmak kisszerűek voltak, s a társas élet lapos... Kártyát sem játszottam, meguntam a társalgást az időjárásról, a vetések állásáról és kisszerű megyei ármányokról, nem is érdekelt nagyon a csevegés és politika a női körökben."[3] Már inkább kedvére való volt az, amit Walter bankáréknál tapasztalt Bécsben, hisz "télen minden kitűnő idegen, ki Bécsbe jött, estélyeiken megjelent; a család ismert ... mindenkit, külföldi írókat, művészeket, államférfiakat."[4] Ezeken a bécsi estélyeken ismerkedett meg Walter Terézzel, akit hamarosan, 1845-ben feleségül vett. Közös életüknek - amely később olyan hányatottan alakult - első állomása a Nógrád megyei Szécsényben volt, ahol a hajdani Forgách- kastélyban rendezkedtek be. Itt kezdtek először vendégeket fogadni, főleg közeli szomszédokat, Szontágh Pált és Lisznyai Kálmánt, de szívesen láttak mindenkit, aki a Szécsényen át vezető főúton járva betért hozzájuk.

Később, a szabadságharc utolsó hónapjaiban Pulszky Ferenc diplomáciai megbízással Londonba költözött, és hamarosan követte őt a családja is. Mint emigránsok - állandó otthon és biztos anyagi háttér híján - a vendégfogadásra nem minden időben gondolhattak, de mivel Pulszkyt korábbi londoni utazásai révén sokan ismerték és kedvelték, nem maradtak társaság nélkül: "élveztük angol barátaink körében a világváros társas életének örömeit, beleéltük magunkat az angol élet szegletességeibe"[5] - emlékszik vissza ezekre az évekre Pulszky Ferenc. Későbbről, 1858-ból való Veress Sándor Törökországot is megjárt emigráns a visszaemlékezése, amelyben elmeséli, hogy Pulszkyéknál ekkoriban szokásos volt a szombat estéket magyarok körében tölteni, ilyenkor rendszeresen náluk voltak Kossuthék is.Kossuth Lajos, ismeretlen felvétele
Egy alkalommal az emlékiratíró is részt vehetett egy ilyen estén, és sok év múltán is hálásan emlékezik vissza Pulszkyra: "Én csak köszönetemet fejezem ki neki. Ő talán nem is gyanítja, hogy mily jól esik egy rideg körülményekkel, vagyontalansággal küszködő s emiatt míveltségénél alantabb álló emberek társaságába sodort ifjúnak egy-egy órára mívelt embert megillető bánásmódban részesülni."[6]

Az 1860-as évek elején, amikor a család Itáliába költözött, az angol élet "szegletességeit" követően - bár az ott töltött tizenegy év után nehéz szívvel búcsúztak el Angliától - még könnyebben ment a beilleszkedés az olasz élet fesztelenségébe. 1861-ben több állomás után a Pulszky család Firenzében telepedett le, és egy hatalmas villát béreltek, így végre lehetőség nyílt nem csupán a családfő egyre gazdagodó műtárgy- és könyvgyűjteményének elhelyezésére, hanem arra is, hogy házuknál nagyobb vendégséget tartsanak. Így születtek meg a firenzei "szombat esték", a majdani pesti szalon ősei: "Művészek, tudósok, írók, angol, francia és amerikai turisták, kiknek hozzánk ajánlóleveleik voltak, s a flórenci társaság legműveltebb része gyűlt akkor össze nálunk. Garibaldinus bajtársaim s republikánus barátaim némileg vörös színt kölcsönöztek ezen mulatságoknak, melyeknél sohasem hibázott jó zene, szép nők, szellemes társalgás s híres nevek. Feleségem rendkívül jó háziasszony volt; értett ahhoz, úgy összehozni a vendégeket, hogy senki se unatkozzék; maga is kitűnően értvén a zenéhez, nem volt zenészi notabilitás, mely Flórencen keresztül utazva nem kereste volna a meghívást szombati estélyeinkhez. ... Szalonom nemzetközi jellege vonzóerővel bírt az olaszokra is."[7]

1866-ban aztán nagy csapás érte a családot: Pulszky Teréz két nagyobb gyermekükkel, Harriettel és Gáborral Magyarországon járt fürdőkúrán, és néhány nap leforgása alatt mindhárman meghaltak tífuszban. Pulszky, aki ekkoriban már a hazatelepedést fontolgatta, de nem akart kegyelemért folyamodni, a tragédia miatt különleges császári engedéllyel léphetett magyar földre, és ezután végleg az itthon maradás mellett döntött. Az ezt követő egy-két évben a társasélet háttérbe szorult a Pulszky famíliában: a családi veszteség hosszú időre rányomta a bélyegét a családfő és az anya nélkül maradt négy gyermek, Ágost, Károly, Polyxéna és az alig ötéves Garibaldi lelkére. Ezekben a hónapokban, években kellett Pulszky Ferencnek közel két évtizedes emigrációból hazatérve felelevenítenie és újra megerősítenie kapcsolatát az itthoni politikai és tudományos elittel, meg kellett találnia a helyét a magyarországi viszonyok között. Ekkor már elmúlt ötvenéves, de sikerült egy további, több évtizedig tartó tudományos-közéleti pályát megalapoznia. Az emigrációból való hazatérését követően, a kiegyezés idején tagja lett a Deák-pártnak, ekként folytatva az 1839-40-es országgyűlésen indult politikusi pályáját. Képviselőként közel haláláig dolgozott a Parlamentben, bár a Szabadelvű Pártból 1878-ban Bosznia okkupációja miatt kilépett. Politikai tevékenysége mellett 1869-től 1894-ig igazgatta a Nemzeti Múzeumot; kortársai és a későbbi igazgatók is őbenne látták a múzeum modern szervezetének kialakítóját, aki valósággal "fényt derített" az intézményre.[8] A Nemzeti Múzeum mellett számos más magyarországi közgyűjtemény fő szervezője volt ezekben az évtizedekben, 1870-ben megválasztották a magyarországi múzeumok és képtárak országos felügyelőjévé. Tudományos tevékenységének köszönhetően - számos tanulmányt publikált a történelem, a művészettörténet és a régészet területén - tagja lett a Kisfaludy Társaságnak, a Petőfi Társaságnak, a Történelmi Társulatnak, a Régészeti Társaságnak és a Magyar Tudományos Akadémiának, amelynek egy időben alelnöki tisztét is ellátta. Valósággal nélkülözhetetlen figura lett az élet számos területén - ezt mutatják Mikszáth Kálmán szavai is: "Az öreg Pulszky nélkül nincs semmi. Ha dolgozni kell, Pulszky Ferencet rántják elő, ha mulatni kell, akkor is Pulszky Ferenc válik be a legjobban, ahova okos ember kell, ott van az öreg Pulszky, ahova ravasz diplomata szükséges, azt is elvégzi az öreg, ahol tudomány kívántatik, az mind az öreg dolga, ha valaki ócska cserepet talál a szántóföldjén, azt is Pulszkyval nézeti meg előbb, és csak azután adja oda a gyereknek játszani. Akinek valami gondolata van, az mind őhozzá siet konzultálni, s az is, akinek semmi gondolata nincs... Egy napig sem tudnánk meglenni nélküle."[9] Mindezek ismeretében aligha csodálkozhatunk azon, hogy lánya, Polyxéna az egyik évben születésnapi jókívánságai között a "még soká boldogul élj" mellett az is ott áll, hogy ne kelljen apjának olyan sok ülésre járnia esténként.[10]

De Pulszky Ferenc - ahogyan egyik életrajzírója fogalmaz - "nemcsak tanulmányai és a politika között osztotta meg idejét, hanem a társas élet örömeitől sem vonult vissza."[11] Rendszeresen eljárt sakkozni a Casinóba,[12] elnöke volt az Angol Társalgó Körnek[13] és - ami házigazdaként Magyarországon és külföldön is elismertté tette őt - szombatonként szalont tartott a nemzeti múzeumbeli igazgatói lakásban. Az okos, sokat tapasztalt házigazda, számos londoni, párizsi és német szalon egykori kedvelt vendége olyan összejöveteleknek adott otthont a múzeumban, amilyeneket a pesti tudományos és művészvilág jobbára csak hírből ismerhetett addig. Concha Győző így emlékezett meg erről Pulszky Ferencről mondott emlékbeszédében: "Vidám szórakozásra házi tűzhelye köré gyűjtve szombat esténként a tudomány, az irodalom, a művészet munkásait, ezekben szemmelláthatólag, kézzelfoghatólag megmutatta, ami nálunk hiányzott, a tiszta szellemi életnek a politika, a gyakorlati pályák mellett önálló világát, azoknak külön rendjét, akik kizárólag az igazságnak kutatására, a szépnek kiformálására szentelték életöket."[14]

Folyosó a Nemzeti Múzeumban, sztereofelvétel
A Nemzeti Múzeum épülete várakozó bérkocsikkal, 1870-es évek eleje, vizitkártya
Trefort Ágoston, Ellinger Ede felvétele
A "tudomány, az irodalom, a művészet munkásai", mondja Concha Győző, a szellem embere tehát a meghívottak nagy része a múzeumi estéken. Itt, a színtérnél érdemes megállnunk egy pillanatra. Sajátos ugyanis, hogy egy magánszalon egy közintézményben kapjon helyet, ugyanakkor a konkrét helyzetben érthető, hiszen Pulszky mint igazgató a családjával együtt a múzeumban lakott. Így lett a munkahelye egyszersmind az otthona, és a hátulsó bejárat felől megközelíthető igazgatói lakás a szalon színhelye.[15] Meghívottakat említettem korábban: az első időkben valóban meghívottak lehettek a vendégek, Pulszky régi és újabb barátai, munkatársai, de később, amikor kialakult a szalon sajátos jellege, ismertté és elismertté vált, már nem volt szükség meghívásra, és - amennyire tudható - a házigazdák nem is ragaszkodtak az ilyesmihez. Rendszeresen 40-50 ember vett részt a szombat esti összejöveteleken, sokan állandó vendégek, akik elhozhatták ismerőseiket akár a társadalom alacsonyabb rétegeiből is. A kortársak és a szalon későbbi méltatói is kiemelték, hogy - Széchenyi nyomdokain járva - Pulszky Ferenc ellene volt a kasztszellemnek: estélyein a társadalom minden rendjéből voltak vendégek, "egyszerű volt minden, csak a társaság magas színvonalú".[16] Az összegyűltek tehát többségükben írók, művészek, tudósok, akik - ahogy a Fővárosi Lapok írja - "teljes egyetértésben csoportosúlnak egy közös zászló, a műveltségi eszmék zászlója körül."[17] Bár a politika sem volt kizárva a társalgásból, sőt, Marczali Henrik visszaemlékezése szerint az estéken "nagyban folyt a politizálás",[18] nem ez lehetett a meghatározó.

Ami a vendégek korosztályát illeti, egy jelentős részük az "öreg" Pulszky kortársa volt, mint Trefort Ágoston, Rómer Flóris, Ipolyi Arnold, Gyulai Pál vagy éppen Liszt Ferenc, más részük inkább a Pulszky fiúk egykori iskolatársai és munkatársai közül került ki, mint Szilágyi Dezső, Marczali Henrik, Fraknói Vilmos és mások. A hazai kiválóságok mellett az is emelte a Pulszky- szalon fényét, hogy - akárcsak a firenzei szombat estéken - itt is gyakran lehetet neves külföldi személyiségekkel találkozni. Marczali Henrik így emlékezett erre: "Mi volt akkor a Pulszky-ház! ... egyedülálló volt a maga nemében. Nem járt nálunk szellemileg kiváló idegen, ki ott emlékezetes órákat ne töltött volna."[19] A "szellemi kiválóságok" között voltak Pulszkynak európai tudós ismerősei, barátai, és újak is, mint Mommsen, a történész, akit a Nemzeti Múzeum vonzott Budapestre, így került a szalonba. A nevezetes vendégek közül ismerjük még Alfred Virchow, Giosue Carducci, Francois Coppée, Ferdinand Lesseps és Alfred Eduard Brehm nevét. Az utóbbi két tudósról ismert az is, hogy szabadkőművesek voltak, így nem kizárt, hogy ennek révén - vagy ennek révén is - ismerték Pulszkyt, aki nagybátyja, Fejérváry Gábor társaságában már fiatal korában megfordult szabadkőműves körökben, 1859-60-ban pedig maga is belépett Torinóban a Dante Alighieri páholyba, amelybe akkor vették fel Klapka Györgyöt is. A szalon magyar vendégei között is találunk szabadkőműveseket,[20] őket valószínűleg páholytagságuk vitte Pulszkynak, a legjelentősebb magyar páholy[21] nagymesterének a szalonjába.

Bár a Pulszky-szalonból nem voltak kitiltva a nők, mint a szabadkőműves páholyokból, mégis inkább kivételszámba ment a női jelenlét, nem volt általános. Ez a jellegzetesség a szalon sajátos arculatából adódhatott: jogászok, festők, írók, tudósok, közgyűjteményi dolgozók jártak ide, nők közöttük nem voltak.Szilágyi Dezső, 1889, ismeretlen felvétele
Ismert ugyan egy beszámoló az egyik estélyről a hetvenes évek közepéből, amikor betoppant két hölgyvendég is, Sennyei bárónő és Gyürky Sarolta, de a szalonesteken jobbára csak a házikisasszony, Pulszky Polyxena és a nevelőnője, Vogt kisasszony képviselte a női nemet.

De milyen is volt ez a szalon, a hazai és külföldi előkelőségeknek ez a sokat emlegetett gyűjtőhelye? Hogyan zajlott egy-egy szombat este a múzeumban? A rekonstruálásban két szöveg lehet a segítségünkre: az egyik a Fővárosi Lapok már említett beszámolója 1874-ből, a másik pedig egy német utazónak az egykorú feljegyzése szintén az 1870-es évek közepéről.[22] A két leírást olvasva betekinthetünk a múzeumi lakás néhány termébe, együtt láthatjuk a vendégeket, és ízelítőt kaphatunk a Pulszky-szalon hangulatából.

Az estélyek 7 óra körül kezdődtek, és éjjel 11-12-ig tartottak. Az első egy-két óra az érkezés ideje volt, a "fesztelen együttlét"-é, a "csoportokban folyó érdekes társalgás"-é.[23] Rendszerint 9 óra tájt hívták a vendégeket teára, azaz - ahogy a Fővárosi Lapok írója mondja - "thea ártatlan címe alatt gazdag vacsorára."[24] A szuppét egy hosszúkás alakú szobában tálalták, amely valamikor ülésterem lehetett. A szoba falát indiai mitológiai figurák és az Indiák népéletéből vett jelenetek díszítették.[25] A beszélgetés a hosszú vacsoraasztal mellett is tovább folyt, tósztokat nem mondtak, ami - mint olvassuk - "feljegyzendő az est kellemetességei közt."[26] Nem tudni, hogy rendszeresen volt-e zenés része az estnek, zeneszoba mindenesetre nyílt a nagyteremből, és olykor bizonyosan muzsikáltak is. Ismerjük Pulszky Polyxena egyik levelét, amelyben külön felhívja a figyelmét a gyakori vendég Szilágyi Sándornak, hogy azon a szombaton a "flórenci négyes"[27] fog náluk játszani.

Mielőtt a vendégek éjfél közeledtével hazamentek volna, az érdeklődők megnézhették Pulszky Ferenc gazdag archeológiai és képzőművészeti magángyűjteményét, amely valódi kis múzeum volt a múzeumban.

A szalon leggyakoribb vendégei voltak a politikusok közül Trefort Ágoston, Szilágyi Dezső, Apponyi Albert; a tudósokat Hunfalvy Pál, Herman Ottó, Fraknói Vilmos, Szilágyi Sándor, Thallóczy Lajos, Marczali Henrik képviselte; az írók közül Gyulai Pál és Toldy Ferenc volt rendszeres látogató, a művészi körökből gyakran eljött Liszt Ferenc, ha éppen Magyarországon tartózkodott, valamint Székely Bertalan és Than Mór. Nem tartozott a múzeum gyakori vendégei közé, de néhányszor tiszteletét tette Pulszkynál Jókai Mór is, aki közismerten nem szívesen járt szalontársaságba. Az egyik alkalommal Pulszky külön meg is hívta őt - az eseményeket így idézi fel visszaemlékezéseiben Váli Mari, Jókai Mór egyik unokahúga: "Pulszky Ferenc felkereste Jókaiékat leányával a bájos Polixenával, hogy gratuláljon a Holt költő szerelméhez,[28] egyszersmind meghívták Móric bátyámat következő szombaton tartandó estélyükre. Polixena nyájas kedveskedéssel cirógatta meg Jókai kezét, miközben az apja meghívását maga részéről ismételte.Pulszky Polyxénia
Róza néni a párbaj[29] emlékének hatása alatt ellenezte ura elmenetelét, mikor a szombati estély ideje elérkezett.

- Nem tehetem magamat olyan nevetségessé - mondta Móric bátyám -, hogy feltűzve tartsam az orromat egy lovagiasság szabályai szerint elintézett ügy miatt! S nem fogadott szót a feleségének, elment Pulszkyék estélyére."[30]

Azon a szombaton Jókai balladájának, a Holt költő szerelmé-nek német nyelvű paródiáját adták elő a Pulszky-szalonban, parodisztikus zenei kísérettel. A Fővárosi Lapok beszámolója szerint Jókai élvezettel hallgatta a paródiát,[31] ám Váli Mari szerint hazatérve így értékelte az estét: "Magam nem tettem magamat nevetségessé, de szeretetre méltó házigazdáim annál jobban azzá óhajtottak volna tenni, fabrikálván egy olyan gyarló paródiáját a Holt költő szerelmének, amely által maguk lettek valósággal nevetségesek, mikor a műhöz méltó zenekíséret mellett vendégeiknek előadták."[32]

Nem egyszer megfordult a Pulszky-estélyeken Vámbéry Ármin is, aki - Jókaihoz hasonlóan - szintén nem tartozott a "szalonbarátok" közé. A tudós keletkutató, aki hosszú utazásai után nehezen találta a helyét Magyarországon, legszívesebben a munkájába temetkezett, abban lelte a legtöbb örömöt, a társaságokat kerülte, még színházba sem szívesen járt.Vámbéry Ármin, Schrecker Ignác felvétele
Visszaemlékezéseiben így ír erről: "soha sem telt kedvem a szalonéletben ... azt tapasztaltam, hogy ott jobbára léhaságokról és haszontalan dolgokról folyik a szó...[33] a társadalmi érintkezés túlfinom szokásait utáltam, mert nem leltem semmi érdeklődést Ázsia iránt."[34] A másutt hiányolt érdeklődést és szellemi színvonalat minden bizonnyal örömmel találta meg Pulszky Ferencben és szalonjának vendégeiben.

Számos egyéb neves és kevésbé neves vendég gyűlt hát össze rendre a Pulszky-lakásban, de akármilyen jól telt is az idő a kellemes társaságban, a legkedvesebb vendégeknek is illett távozniuk éjfél körül - a szívélyes háziak a múzeum kapujáig kísérték őket.

A vendégek után szóljunk még néhány szót a vendéglátókról! Pulszkyt házigazdai teendőiben már a hetvenes évek elejétől segítették felnőtt fiai: Ágost, az elsőszülött fiú, aki 1872-től a jogbölcselet egyetemi magántanára volt, később országgyűlési képviselő, és Károly, aki művészettörténészként sokszor együtt is dolgozott apjával. Mindazonáltal, ahogy választott pályájukon sem tudtak olyan elismerést kivívni, mint Pulszky Ferenc,[35] a szalon kapcsán is inkább az apa meghatározó szerepét emelik ki a kortársak, többek között Marczali Henrik, akit pedig Pulszky Károly vezetett be a múzeumi társaságba. Ő így emlékezik vissza: a szalon "lelke ... a mindenben jártas, bámulatos emlékezőtehetségű, amellett kedves és beszédes házigazda, ki szállását valóban értékes nemzeti intézménnyé bírta varázsolni."[36]

A Pulszky gyerekek közül Polyxéna volt az, aki a háziasszonyi teendőket ellátva a szalonban apjával egyenrangú szerepet tudott betölteni: a társaság "középpontja maga a hajlott korú Pulszky Ferenc, virága pedig szellemes és aranyos kedélyű leánya, Póli volt."[37] Polyxéna tizenkét éves volt 1866-ban, amikor az édesanyját elveszítette; vézna, betegségekkel küszködő kislány, akit apja a leveleiben féltőn óvott mindentől - hidegtől, lovaglástól -, ami veszélyeztethette az egészségét. Néhány év múltával, a kúráknak és az odafigyelésnek köszönhetően testben megerősödve, alig tizenöt-tizenhat évesen már sikeresen helytállt apja mellett mint házikisasszony, és nem csupán bájával, kedvességével lopta be magát a vendégek szívébe, hanem - a gondos nevelésnek hála - tudásával, széleskörű tájékozottságával is. Erényeiről többek között a Vasárnapi Újság hasábjain olvashatunk: "már akkor - tudniillik a firenzei szalon idejében - úgyszólván a nagyvilágban mozgott a kis leányka, ami értelmi tehetségeit szokatlan módon fejlesztette. S utóbb, midőn a családot egymás után oly súlyos csapások érték és a leányka anyai vezetés nélkül magára maradt oly korban, melyben más leányok még az illemtannal bíbelődnek az iskolában, apai házában ő fontosabb hivatásnak is meg tudott felelni: pótolta a háziasszony hiányát. ... Nem túlzás, amit valaki akkor a Pulszky szalonja két fő személyéről megjegyzett, hogy az apa a szalon szelleme, a leány meg a lelke."[38] A háziasszonyi teendők mellett jutott ideje tudományos munkákra is: egy időben a 16-17. századi magyar konyhaművészetet tanulmányozta, annak a történetét készült megírni, máskor - olvassuk a Fővárosi Lapok-ban - terjedelmes értekezést adott ki a régi magyar viseletről, "mely tárgyat már régebben tanulmányozza."[39] Tudományos próbálkozásaiban segítették és bátorították a szalonból ismert tudós férfiak, Szilágyi Sándor, Thallóczy Lajos és Herman Ottó, akikkel apa és lánya a szombati találkozások mellett olykor közös utazásokon, kirándulásokon is részt vett. Ezen kívül Polyxena a szélesebb társaséletben is aktív részt vállalt: ott találjuk őt számos pesti bál szervezői között; 1881 januárjában elnökének választotta az akkor alakuló Józsefvárosi Jótékony Nőegylet; ő képviselte a fővárosban a Vöröskereszt szécsényi fiókegyletét; adományokat gyűjtött az árváknak és a szegény sorsú egyetemi diákoknak.

A szalon gyakori vendégeivel, apja és testvérei munkatársaival Polyxenának is szorosabb, baráti kapcsolata alakult ki: így lett Szilágyi Sándor a levelezésükben "Igen tisztelt Szilágyi"-ból "Kedves Sándor bácsi", Thallóczy Lajos pedig "Igen tisztelt Thallóczy úr"-ból előbb "Kedves Polgártárs", majd "Édes Lajos" és "Drága Fiam".[40] Az utóbbi megszólítás valószínűleg kijárt Marczali Henriknek is, hiszen az ő visszaemlékezéseiben ezt olvashatjuk: "Polyxéna kegyes volt ruháimmal s nyakravalómmal törődni, amiért leány létére - és noha fiatalabb volt nálam - a »mama« címmel tiszteltem meg."[41]Marczali Henrik, ismeretlen felvétele

Marczalihoz hasonlóan a fiatalok körébe tartozott a tehetséges régész Hampel József is, aki - mint a Pulszky-háznál otthonosabb ember - hamarosan Marczali "nevelő"-jéül szegődött, és később, sok évi ismeretség után egészen a Pulszky család tagja lett, mivel 1883-ban feleségül vette Polyxénát.

Ekkoriban, a nyolcvanas évek elején szűnhetett meg a Pulszky-szalon, nem utolsósorban éppen azért, mert Polyxena férjhez ment: azután már nem tudott volna úgy segíteni az apjának az előkészületekben és a vendégfogadásban, mint azelőtt. Emellett azonban sok minden más is közrejátszhatott Pulszky döntésében, hogy véget vet az estélyeknek. Talán segít a helyzet megértésében, ha megvizsgáljuk, miért is kezdte, kezdhette annak idején a szalontartást.

Marczali Henrik úgy látta, hogy a hazatelepedő Pulszky Ferencnek hiányzott az Európa nyugati felén megszokott társasélet. "Hazatérte után mintha érezte volna a hiányt, mely a nemzetközi szellemi előkelőségekkel való mindennapos társalgásának megszűnéséből következett."[42] Ennek a hiánynak az enyhítésére szolgált a saját szalon. Saját egyrészt azért, mert ha olyan jellegű társaságba vágyott, amilyen nála később kialakult, magának kellett létrehoznia. Másrészt házigazdaként szereplési lehetőségei is szélesebbek voltak, mint egyszerű vendégként, és az ilyesmi kedvére volt Pulszkynak. A vendéglátó szerepe nemcsak neki, hanem egész családjának előnyös megmutatkozási lehetőséget jelentett. A Fővárosi Lapokban olvashatjuk a következő sorokat a szalon szokásos lefolyásáról: "Itt a házi úr mutogatja s magyarázza műkincseit, ... vagy olvas föl valami érdekes levelet a múltból; ott derék fia, a tudós gyermek, Károly mutatja a rendezés alatt lévő iparmúzeumi tárgyakat, vagy fiatal leánya bájol el époly eszes, mint kedves csevegésével."[43] Pulszky egyetlen lánya, Polyxena - aki okos volt, szellemes és kedves, bájosnak is mondták, de szépnek nemigen - különösen örülhetett a szalonban élvezett helyzetének: a vetélytársnők teljes hiányának.

Pulszky Ferenc és szalonja tekintélyét és befolyását emelte Trefort miniszter gyakori jelenléte. Pulszky és Trefort régi barátok voltak ekkor már, a harmincas évek óta tartott a kapcsolatuk, amit az emigráció után felelevenítettek. A két család gyakran találkozott egymással, a lányok együtt báloztak, a Pulszky fiúk pedig szárnyaik alá vették a náluk fiatalabb Trefort Ervint. A látszólag jó kapcsolatot azonban olykor nézeteltérések nehezítették: a Pulszky családon belüli levelezésből kiderül, hogy Trefort mint miniszter többször megígérte, hogy szerez pénzt a Múzeum felújítására, de a pénz egyre késett, Trefort kerülni kezdte Pulszkyt, aki bosszankodva vette tudomásul, hogy Trefort - nem először - nem tartja a szavát.

Azonban nem egy esetben mégiscsak segített Trefort a Pulszkyaknak, ha nem is az apának, a fiúnak. Feltehető ugyanis, hogy nagyrészt a családi kapcsolatnak köszönhette a fiatal Pulszky Ágost az egyetemi katedrát. Később pedig a kis Pulszky számos volt iskolatársát juttatta egyetemi álláshoz a papán és Treforton keresztül. Mikszáth Kálmán meséli el, hogy amikor Pulszky Ágost egyetemi professzor lett, a fiatal jogvégzettek valósággal "vérszemet kaptak", tömegesen folyamodtak Treforthoz. "Trefort pedig kénytelen kinevezni valamennyit, mert ily argumentummal állanak elő: ha már Pulszky Guszti is azzá lehetett! S a miniszter ilyenkor mindig találva érzi magát.... Szegény Trefort valahányszor fiatal egyetemi tanárt lát valahol, mindig megrázkódik és felsóhajt: Ez is a kis Pulszkyval járt iskolába!"[44]

Ez - és minden bizonnyal számos más eset is - mutatja, hogy Pulszkynak, más okok mellett, saját és gyermekei érvényesüléséért is érdekében állt a nem kevés fáradsággal és anyagi áldozattal járó szalon fenntartása. Az 1880-as évek elejére azonban sok minden megváltozott: Pulszky maga megöregedett, közel állt a hetvenhez, fárasztotta már a nagyobb társaság; gyermekei a maguk útját járták már, több vagy kevesebb sikerrel, de jórészt önállóan; az apa háttérbe húzódott a politikában is, hogy nagyobbik fiának helyet csináljon; Polyxena férjhez ment, azontúl a saját családja foglalta le - az öreg Pulszkynak egyre inkább terhére volt a szalon, megszüntette hát. Pedig valószínűleg továbbra is voltak szép számmal idősebb és ifjabb tudósok, művészek, akiknek Pulszky szalonjába járni a magas színvonalú társalgás mellett presztízst is jelentett. Maga Pulszky azonban mindinkább visszahúzódott a társaságtól: 1884-ben újra megnősült, és második feleségével, Geszner Rózával visszavonultan éltek.

Az idősödő Pulszky így tekintett vissza mindarra, amit életében elért: "Sokkal többet fogtam életemben, mint hogy bármily szakban kitűnőt tehettem volna. ... Kivívtam mindig az okos emberek méltánylását, de többet soha sem... szükségesnek tartanak kortársaim közéletiekben, de aligha szeretnek. Az ifjabb nemzedék inkább ragaszkodik hozzám és ezzel megelégszem."[45] Pulszky és az ifjabb nemzedék jó kapcsolatában pedig minden bizonnyal döntő szerepe volt annak, hogy Pulszky egy évtizeden át vendégül látta a fiatalokat a "szellemi világ önállóságát megtestesítő"[46 ] Pulszky-szalonban.


[1] Pulszky Ferenc levelei lányához, Pulszky Polyxénához, 1881-es levelek.

[2] Ezekről lásd: Csorba, 15-16. old.

[3] Pulszky, I. 233. old.

[4] U.o., 238. old.

[5] Pulszky, II. 370. old.

[6] Veress, II. 340. old.

[7] Pulszky, II. 377-78. old.

[8] Szilágyi, 30. old.

[9] Mikszáth Kálmán szavait Szilágyi János György idézi. In: Szilágyi, 42-43. old.

[10] Pulszky Polyxéna levele apjához, Pulszky Ferenchez. Szécsényben, 1870. szeptember 15-én kelt levél.

[11] Ferenczy, 94. old.

[12] Pulszky Ferenc levelei Pulszky Polyxénához. 1881. november 18-ai levél.

[13] Ennek ülésein nem csak felolvasásokat tartottak: rendszeresek voltak a közös étkezések, a kisebb ünneplések. A körnek többek között tagja volt Vámbéry Ármin és Éber Nándor is. Minderre lásd: Fővárosi Lapok 1881/I. 57., 98., 207., 223. old.

[14] Concha, 56. old.

[15] Talán emiatt nevezték egy helyen utólag (1886-ban) "félhivatalos soirée"-nak. A budapesti társaság, 110. old.

[16] Marczali, 107. old. Lásd még Ferenczi, 94. old., Concha, 56. old.

[17] Fővárosi Lapok, 1874. március 25., 301. old.

[18] Marczali, 106. old.

[19] Marczali, 106-107. old.

[20] Például Than Mór, a festő. Szabadkőműves voltára lásd Kiszely, 171-172. old.

[21] Pulszky 1870 és 1886 között a Magyarországi Jánosrendűek Nagypáholy nagymestere volt, majd az ebből alakult Magyarországi Szimbolikus Nagypáholy vezetője. Vö. Berényi, 131. old.

[22] Albert Sturm: Bei Franz Pulszky. A leírást tartalmazó kötet kiadási éve 1876, de maga a felidézett látogatás legkésőbb 1875-ben történhetett, ugyanis Sturm megemlíti a vendégek között Toldy Ferencet, aki 1875-ben meghalt.

[23] Az idézett kifejezések a Fővárosi Lapok írásából valók. 301. old.

[24] Fővárosi Lapok, i. h., 301. old.

[25] Sturm, 156. old.

[26] Fővárosi Lapok, i.-302. old.

[27] Pulszky Polyxena levele Szilágyi Sándorhoz, é. n. OSZK Kt. Fond IX/493

[28] A Holt költő szerelme Jókai akkoriban (1874) írt balladája, amelyhez Liszt Ferenc komponált kíséretet.

[29] 1869-ben történt, hogy Pulszky párbajra hívta Jókait egy sértőnek érzett cikk miatt, amelyet ugyan nem Jókai írt, de lapjában, a Hon-ban jelent meg. Jókai kész volt ellennyilatkozatot kiadni a lapban, így párbajra nem került sor.

[30] Váli, 312. old.

[31]városi Lapok, i.-302. old.

[32] Váli, 313. old.

[33] Vámbéry, 506. old.

[34] Vámbéry, 294. old.

[35] Erről lásd Mikszáth, 43. old., Kecskeméthy, 119.Mravik, 7- 8. old.

[36] Marczali, 1915. 491-492. old.

[37] Lambrecht, 554. old.

[38] Vasárnapi Újság, 1880/I. 314. old.

[39] Fővárosi Lapok, 1881/I. 228. old.

[40] Pulszky Polyxéna levelei Szilágyi Sándorhoz és Thallóczy Lajoshoz.

[41] Marczali, 106. old.

[42] Marczali, 106. old.

[43] Fővárosi Lapok, i. h., 301-302. old.

[44] Mikszáth, 56. old.

[45] Pulszky szavait Szilágyi János György idézi, In: Szilágyi, i. m., 32. old.

[46] Szilágyi, 31. old.

EPA Budapesti Negyed 46. (2004/4) Cieger: Társasági élet "hivatalból" < > Borbíró: "Csevegés, zene és egy csésze tea"